HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Timothy Keldron Today at 1:29 am
írta  Sophie Lydia Rhodes Yesterday at 10:09 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:32 pm
írta  Michael Cooper Yesterday at 4:39 pm
írta  Agnes J. Harlow Kedd Nov. 21, 2017 8:59 am
írta  Agnes J. Harlow Hétf. Nov. 20, 2017 10:55 pm
írta  Jennifer Wainwright Hétf. Nov. 20, 2017 9:39 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 20, 2017 9:29 pm
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 20, 2017 9:11 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Vas. Nov. 19, 2017 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Alignak Szomb. Nov. 18, 2017 11:36 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Jackson Carter Pént. Nov. 17, 2017 10:42 pm
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
írta  Hannah B. Wilson Hétf. Nov. 13, 2017 8:34 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:57 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:19 pm
írta  Alignak Vas. Nov. 12, 2017 4:43 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Vas. Nov. 12, 2017 3:10 pm
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Alignak
 
Primrose Trevelyan
 
Rebecca Morgan
 
Daisy Corina Lacroix
 
Michael Cooper
 
Rocky
 
Catherine Benedict
 
Hans Elfman
 

Share | .

 

 Michigan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
Michigan // Vas. Okt. 22, 2017 11:15 am

First topic message reminder :





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net


























SzerzőÜzenet
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szer. Nov. 01, 2017 7:26 pm

Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik, aztán késő lesz panaszkodni...
Azt hiszem, most is valami hasonlónak lehetünk tanúi, legalábbis remélem, hogy ezektől a bugyuta fogadásoktól meg versengésektől sikerül elvennem Prim kedvét a jövőben, legalábbis ami hozzám kapcsolódna. Vagy ha nem is, legalább őt is magammal rántani a szakadékba, ha már égünk, égjünk ketten, nem igaz?
S akármennyire is imádom, hogy ilyen könnyedén sikerült zavarba hoznom - annak ellenére, hogy egyébként közel sem olyan egyszerű mutatvány lenne - azért nagy kő esik le a szívemről, amikor csapódik utánam az ajtó, és végre én is szobán belül kerülök. Csak mi ketten, végre! No meg vízszintesben... legalábbis én tuti, még forog egy kicsit a világ, ahogy elnyúlok az ágyon, Prim meg... a mázlista, ilyenkor azért irigylem azokat a vérfarkas géneket, az őrzőknek miért nincs valami varázslatuk az iszogatás utóhatásait mérsékelni?
- A dal, vagy a szerenád? Mert az utóbbi csak hasra ütés szerűen, a fene se gondolta volna, hogy a saját sírom ásom meg vele. Ami meg a dalt illeti, most mégis mit kellett volna énekelném? Harminc éves fejjel valami Disney-dalt, hogy Can you feel the love toniiiiiiiiiight...?- zendítek rá megint, mit sem törődve, hogy kicsit falsra sikerül, vagy hogy a szomszéd szobában vajon hallják-e? Különösebben nem zavartatom már magam az előbbi folyosós produkcióm után. Igaz, volt még pár szám, aminél nagy volt a kísértés, de legyünk őszinték, ennyire egy sem passzolt a kettőnk keserédes, nyakatekert helyzetéhez, amit ugyanúgy lehet külső szemlélőként komolyan venni, mintsem abszolút hülyéskedésnek is.
- A régi? Aaa... Sleeping in my car, meg a... na jó, a többi, amit a faházban énekeltünk, akkor sem jutna eszembe, ha agyonvernének, úgyhogy hagyjuk, nem megy már a gondolkozás. - legyintek, ahogy kényelmesen bevackolom magam a helyemre, igaz, amint végre megtalálnám a tökéletest, már azon kapom magam, hogy Prim a hasamon trónol.
- Ejj, asszony, bírj magaddal! - ráncolom a homlokomat, ahogy felé hunyorgok - Na jó, ez annyira tényleg nem nyerő ötlet, miután ennyit ittam... Sajnos nem pörög mindenkinek olyan fordulatszámon az anyagcseréje, mint neked.- igyekszem finoman utalni arra, hogy jó lenne, ha mielőbb leszállna rólam, mert ha nem... hát, annak csúnya vége lesz. Nem mint ha amúgy bánnám, hogy rajtam lóg, de így, hogy az adrenalinszint is kezd szép lassan alábbhagyni, én is egyre inkább érzem, hogy épp a "halálomon" vagyok, és az igazat megvallva másra sem vágyom, csak hogy kapcsoljuk már le végre a lámpát...
- Figyi, Prim, imádlak, meg minden, és elhiszem, hogy fel vagy pörögve egy ilyen csodálatos, emlékezetes produkció után, de nem folytathatnánk inkább holnap a csevegést? - mellé még némi kérlelő tekintetet is kap, ha meg elutasítást nyer a kérésem... hát, akkor ne lepődjön meg, ha néhány kérdés után már csak némi szuszogást meg horkolást kapna válasz gyanánt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szer. Nov. 01, 2017 7:49 pm

Sose volt egyszerű zavarba hozni, de most úgy éreztem, hogy az elmúlt időket is bepótoltam ilyen téren és remélhetőleg nem hamarosan fogok megint céklavörössé válni. Pláne nem ennyi ember előtt. Szerintem nem csak én könnyebbültem meg, hogy végre az ajtó becsukódott mögöttünk, hanem ő is. Még akkor is, ha úgy adta elő, mintha végre az álma teljesült volna vele, mert lehet magabiztosnak látták mások, de én ebben már csöppet se voltam biztos.
- Tudod, ha fogadsz, akkor mindig olyan tétet mondj, ami nem nagy dolog, még ha buksz is. – mosolyodom el, hiszen játszani is jól kell tudni. – Miért harminc éves fejjel jobban hangzik az, hogy egy hotel folyosóján szerenádoztál? Szerintem ilyenkor már részben oly mindegy a dal, mert így is, és úgyis égsz, életem. – kuncogom el magam, ami pedig a dalt illeti. Az tényleg találó volt, sokkal inkább, mint azt bárki is hinné és emiatt volt egyszerre remek, zavarba ejtő és káoszosabb minden. Lehetne poénnak is felfogni, de akiknek van múltja, azoknál minden hasonló dolog bonyolultabb tud lenni, mint kellene vagy éppen illene. Amikor pedig rákezd énekelni, még szép, hogy egy párnát kap a fejére, hogy inkább hallgasson.
- Mert máskor megy? – kérdezem meg kicsit hamiskás mosollyal az arcomon, majd egy aprót sóhajtok, hiszen a faházas találkozás is eléggé szép volt, így váratlanul a semmiből. Mindegy is, most nem szabad arra gondolni, mert abból semmi jó se származna. – De akkor meglett az új trónkövetelő, mert tényleg egész jól döntöttél. – ismerem be, hogy ne csak mindig a vérét szívjam. Egy kisebb dicséretet is megérdemel, mert miért ne? Én lehet a felénél elakadtam volna és társai, de ő végigcsinálta, ez meg azért nagy szó. Pláne, hogy mekkora hülyét csinált magából és belőlem is kicsit,  de magából még mindig nagyobbat, ez pedig vígasztalt kicsit.
- Bahhh. – mondok először csak ennyit, ahogyan megemelkedek, majd megtörlöm kicsit az arcomat. – Egyébként is, nehogy azt hidd, hogy én már olyan tökéletesen lennék. – csak nőből vagyok, több mindent elviselek mondanám neki, de helyette inkább csak felkelek. Végül kibújok a leöntött pólómból, amit habozás nélkül a fejére ejtek, ha már miatta kell megválnom tőle. Érezze a törődésemet. Utána pedig nadrágomból is kibújok, majd kisebb habozást követően egyelőre még a fehérneműt magamon tartom, de az is bűzlik a piától, hiszen teljesen eláztatott ama remek ötletével, amikor rám borította.
- Milyen szerény vagy még mind Jackson…. – mormogok ennyit, majd miután bebújtam a takaró alá megválok a többi szagos textíliától is, mert én nem fogok söröshordónak érezni magam. Inkább csak magamra húzom a takarót, kimászom az ágyszélére és próbálok aludni, hiszen ha akarnék se tudnék másik ruhát venni, mert ilyen kómásan hirtelen az se rémlett, hogy a hátizsákom melyik fiánál maradhatott, mert azt nem kaptam vissza a szerenád után, se előtte. Szóval pazar… - Jó éjt... – mondok még ennyit, mielőtt megpróbálnám tényleg átadni magam az álomtengernek, hogy ringasson el és vigyen messzire.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 04, 2017 7:44 pm

- Milyen igazad van! Ne félj, tanultam az esetből és legközelebb maximum olyan ötletekkel állok elő, hogy a vesztes fizet a nyertesnek egy italt, vagy maximum egy hátmasszázs és annyi. - semmi szerenád, meg hasonló produkciók amivel hülyét csinálhatok magamból egy rakás ember előtt, mert úgy tűnik, Fortuna tényleg mellé szegődök, pechemre.
- Most, hogy így mondod, nem igazán. Azzal viszont vitába szállnék, hogy a dal olyan mindegy lenne, szerintem a Titanic még gázabb lett volna. Vagy valami nyálas, kilencvenes évekbeli fiúbanda slágere... - gondolkozok hangosan, mert biztosra veszem, hogy számos, sokkal de sokkal cikisebb-kínosabb számmal elő tudtam volna rukkolni, adjon hálát az égnek, hogy maradtam egy ilyen retro klasszikusnál. Inkább, mint a Despacito.
- Milyen vicces kedvében van valaki. - grimaszolok egyet a szemtelen visszakérdezésére, de legalább hajlandó volt beismerni, hogy jól választottam. Próbált volna mást mondani...
- Köszi. - lélegzek fel, ahogy lekecmereg rólam, a megjegyzésére pedig már gondolkozás nélkül mondom is a magamét - De te farkas vagy. - ennyi, mint ha ez mindent megmagyarázna. Mondjuk elég sok mindent, és még ha sokat is ivott, arra mérget vennék, hogy még akkor is jobb a helyzet az ő háza táján, mint az enyémen.
- Ühüm... mint mindig. - dünnyögöm az orrom alá, s ha már kérésem meghallgatásra talált, és aludhatunk, én is nekikezdek a vetkőzésnek - igaz, nagyjából addig jutok, hogy lerúgom a cipőimet magamról, meg megszabadulok a farmeromtól, mielőtt még magamra húznám a takarót és átfordulnék a másik oldalamra. A jó éjt szavakat még érzékelem, és válaszolnék is rá, igaz, már csak valami érthetetlen motyogásra futja belőle, mielőtt elnyom az álom.
Fáradt is vagyok, az ágy is kényelmes, bár az igazat megvallva, ilyen állapotban szerintem a padlón fekve sem tartott volna sokkal tovább az elalvás. Az embert azt hihetné, hogy ezek után úgy aludtam reggelig, mint akit fejbe vertek, holott magam sem értem miért, de sajnos nem így volt. Egyszer felkeltem, hogy ablakot nyissak, mert túl melegem volt. Aztán megszomjaztam, aztán muszáj volt meglátogatnom a mellékhelyiséget, aztán fáztam, mert Prim ellopta a takarómat, aztán... áhh, ki számolja még? Én aztán nem, nem is igazán ragadt meg az emlékeimben a többsége, inkább csak úgy ösztönösen cselekedtem, félálomban. Mint amikor arra ébredtem, hogy valami nyomja a hátamat, és akárhogyan is fordulok, csak nem akar jobb lenni. Először a rugóra gyanakodtam, de aztán kiderült, hogy csak valami fém izé keveredett az ágyunkba. Nem, nem a karóra, hanem egy gyűrű...
Ami biztos, hogy nem az enyém, ha pedig nem az enyém, akkor csak Primé lehet, így hát eme kristálytiszta következtetésre jutva ragadtam meg félkómásan az alvótársam kezét, hogy húzzam vissza a helyére, a gyűrűsujjára azt a fémkarikát. Nehogy elvesszen! Biztos szomorkodna miatta, meg kerestethetnénk az egész csapattal, hogy hol tűnt el, amilyen szentimentálisak tudnak lenni a nők az ékszereik kapcsán. Majd, mint aki jól végezte dolgát, vackoltam vissza magam a takaró alá, hogy néhány perccel később már öntudatlanul, alvósmackó gyanánt húzzam oda magamhoz a másikat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 04, 2017 8:20 pm

Amikor meghallom, hogy miként kontrázik vissza, hogy én farkas vagyok, akkor csak morranok egyet, de nem emberien, inkább kicsit megmutatva azt, hogy a bestiámnak se igazán tetszett a válasza. Lehet az vagyok, de farkasokat nézve én is sokat ittam, hiszen józannak se mondanám magam. Lehet, hogy jobban leszek eléggé hamar, de attól még most én se éreztem magam fényesen, így ne jöjjön ezzel. Ő meg őrző, ők is sok mindenre képesek, egyébként is az eléggé idősek pedig még a farkasokra nézve is veszélyes tud lenni, így inkább ezt hagyjuk is, hogy kinek miért jobb ilyen téren az élete. Pláne, hogy mennyi szarságot kaptam már a nyakamba amiatt, hogy farkas vagyok. Se kedvem, se erőm egy ilyen értelmetlen vitához, ahhoz túlzottan is jó volt a mai nap.
Az álom egészen hamar elnyom. Hallom még az értelmetlen motyogását, de utána nekem se kell bárányokat számolna. Kényelmes az ágy, a takaró melegen tart, és végre nem érzem teljesen magam úgy, mint egy szeszkazán, hiszen legalább a ruhám már nem fed, hogy az abból áradó alkohol borítson be. Bár egy fürdő rám fért volna, de majd reggel. Inkább aludjunk. Az éjszakafolyamán egyszer ha felébredtem, akkor is inkább a mosdóba cammogtam ki, hogy utána visszabújjak a meleg takaró alá. Pláne így, hogy meg se fordult a fejemből, hogy Jackson bőröndje itt van, így lophatnék belőle is legalább egy felsőt, ha már az enyém az egyik fiánál maradt. Aztán mintha valaki babrált volna az egyik kezemmel, így akkor motyogtam értelmetlenül, de igazán nem ébredtem fel, csak visszahúztam a praclimat, amint lehetőségem volt rá, hogy reggelig fel se ébredjek.
Az első napsugarakat simogatták az arcomat, miközben volt egy olyan sejtésem, hogy párna helyett eléggé félretévedtem. Kicsit megdörzsöltem az arcomat, hogy utána másodpercek alatt realizáljam, hogy Jackson mellkasán pihen a fejem, a keze meg körülöttem van, mint régen. Remek… Miért is menne bármi is simán? Magam sem tudom, az már túl egyszerű lenne, ami nekünk nem jár ki. Nem igazán sajgott a fejem, de kicsit még azért én is kómás voltam. Múltunkhoz híven viszont lehámoztam a kezét magamról óvatosan, hogy ne keltsem fel, majd a takarót magammal húzva elindultam a fürdő felé, hiszen hirtelen fel se tűnt, hogy egy takarónk volt, mert a másik már rég a földön pihent, így neki nem hagytam semmit se. A fürdőben a kőre hullott a paplan, majd megnyitottam a meleg vizet a zuhanyzóban, hogy beállva alá kimossam az előző este kocsmaszagát a hajamból, és úgy magamról eltűntessem a pia szagát is, meg egy kicsit felébrednem se ártana. Csendesen álltam a zuhanyzóban és próbáltam meglelni teljesen a józan eszemet és megpróbálni emlékezni mindenre, de még mindig nem tűnt fel az illetéktelen gyűrű az ujjamon, ahhoz túlzottan is máshol jártam fejben. Túlzottan is élénken élt bennem a tegnap esti csók is, pedig semmi jelentőséget nem kellene tulajdonítanom neki. Gyerünk kislány, csak felejtsd el és kész!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 04, 2017 9:40 pm

Se nem eleget, se nem jót aludtam, ha azt nézzük, hányszor ébredtem fel ezért-azért-amazért. Talán az ébredés előtti néhány óra volt az, amikor tényleg sikerült végre elérni a pihentető alvás fázisába, kár, hogy ezt sem élvezhettem sokáig - ugyanis este elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt a mobilomon, így az most harsány pittyegéssel jelezte, itt az idő, ébresztő! Nem elsőre, nem is másodjára, de még harmadszorra sem sikerült lecsapnom az éjjeliszekrényen, hiába, látszik, hogy idegen környezet és nem vagyok hozzászokva, de azért csak sikerrel jártam.
- Hmm? - pislogtam nagyokat, ahogy próbáltam ráfókuszálni a külvilágra, és egész hamar sikerült rájönnöm, hogy se alvótársam, se takaróm... Vagyis az egyik megvolt, csak az ágy túlsó fele mellett, a földön, Primnek viszont még mindig semmi nyoma. Már annyi az idő, hogy lement volna reggelizni az étterembe? Vagy paplanostól-mindenestől átcuccolt volna másik szobába? Áhh, az kizárt! Egy ember horkolását hallgatni még mindig jobb, mint 3-4-ét egyszerre.
Végül lecsaptam a földön heverő paplanra, azzal a céllal, hogy hagyva a reggelit a francba aludjak még egy kicsit, mielőtt valaki más felzargatna, mert életbe vágónak hitt problémája akadt, de sokra nem jutottam, hiába az elhatározás - túl világos volt a szobában, és a fejem is zsongott, hogy a kintről, meg szomszéd szobákból beszűrődő zajokról már ne is beszéljek!
- Ahhhhrrg. - morogtam egy sort végül, mielőtt lerúgtam volna a takarót magamról, egy darabig csak az ágy szélén ücsörögve dörgöltem a szemeimet, hátha sikerül felébredni, de kevés lesz ez ide, érzem. Egy frissítő zuhany meg egy kávé, aztán valahogy majd túlélem a napot.
Végül csak felkeltem, a bőröndömhöz baktatva előtúrtam pár tiszta ruhát, majd egy szál törölközőben, a fogkefém társaságában célba is vettem a fürdőt első lépés gyanánt, hogy új emberré szülessek. Vagy legalább egy kicsit csillapodjon ez a nyamvadt, hasogató fejfájás.
A fürdőbe lépbe egyből olyan pára nyom képen, hogy az már-már szinte köd, az meg így elsőre be sem ugrik, hogy azért, mert épp forró víz ömlik a zuhanyból - nyugodt szívvel cammogok bentebb, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, majd látok neki a fogmosásnak. Azért úgy fél perc után leesik a tantusz, hogy miért van itt ilyen páratartalom, no meg Prim sem reggelizni ment, de a francba is, mit zavartassam magam? A pillanatnyi lefagyás után már én sem rágódok azon, hogy ketten használjuk a fürdőt egyszerre, a farkasok amúgy sem arról híresek, hogy olyan szégyenlősek lennének, no meg Primmel is éltünk már együtt, szóval... a fenébe, hogy még mindig olyan sokáig képes áztatni magát! Nem mint ha egyébként zavarna, most is csak azért, mert nem szeretek sorban állva várakozni, pláne ilyen hasogató fejfájással. Gondolok hát egy merészet, aztán csatlakozok én is a zuhanyzáshoz, úgy is elég nagy a fülke két embernek is.
- Jó reggelt! - gondolom már úgy is hallotta, hogy bejöttem, de ha már eddig nem köszöntöttem, akkor most pótolom azt is egy széles mosoly kíséretében, az arcomról pedig akár le is olvashatja a ki nem mondott kérdésemet, ugye nem gond?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 04, 2017 9:59 pm

Szerintem, ha valaki még aludt volna a szomszédságban, akkor még ő is felkelt volna Jackson ébresztőjére, de még se mozdultam meg, hogy végre elhallgattassam. Inkább csak továbbra is maradtam a zuhany alatt, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy mennyire tehet jót a pára, meg a gőz a takarónak. Egyébként is, majd helyre hozzák, vagy kicserélik, hiszen biztosan kész vagyon lehet egy-egy szállás ebben a hotelben. Abba meg bele se akarok gondolni, hogy a történtek ellenére is a rendes áron kapjuk-e meg a szobát, vagy mind a kettőnk pénzét, vagy netán magasabb árat kell-e fizetnünk érte. Igazából valahogy egyik tény se érdekelt túlzottan.
Csak álltam a kicsit forróbb víz alatt és hagytam, hogy tisztára mosson, mintha csak valamiféle bűnténynyomait akarnám leégetni a bőrömről, pedig semmi rosszat se tettünk, nem? Elég részegek lehettünk mind a ketten, hogy hülyeséget ne tegyünk, meg ha tettünk volna, akkor se kellene félni a következményekről. Jahh, farkasokkal ilyen téren előnyben van az ember, míg a világ inkább szánakozik, mert meddőnek mondanak. Ahh, mindegy is. Csak lehunytam a szemem és felemeltem az arcomat, hogy arra is folyjon egy kis víz. Végül kisimítottam a vízcseppeket az arcomból, ahogyan a hajamat is kicsit hátrébb simítottam, miközben elmosolyodtam, hiszen a szerenád könnyedén villant be egyik pillanatról a másikra elmémbe, és így visszagondolva eléggé mulatságos lehetett. Bár remélem, hogy a netre azért nem került fel.
És ebben a pillanatban hallottam meg az ajtó nyitódását, majd csukódását, miközben az ismerős illat is eléggé beszédes volt, hogy vélhetően mufurc uraság meg is érkezett a helységbe. Továbbra se szólaltam meg, inkább csak kicsit letöröltem a kabinfaláról a párát, hogy kikukucskáljak, mint valami leskelődő, de rajta azért még mindig több textília volt, mint rajtam. Tudom, kész gyerekes viselkedés, de basszuskulcs és violinkulcs is hozzájöhet még, akkor se tudtam totálisan önmagam lenni. Egyszerre próbáltam két dologról is meggyőzni, ami az este történteket illeti, mindegy is. Inkább csak újra lehunytam a szemem és hagytam, hogy a víz elmossa a gondolataimat, hiszen nem számítottam arra, hogy csatlakozni fog, ezért is pillantok felé kicsit meglepetten, amikor mégis megteszi.
- Jó reggelt! – viszonozom a mosolyát. –Se puszi, se kávé? Így lehet már annyira nem is jó ez a reggel. – húzom kicsit az agyát, miközben még sietve hozzáteszem, a nézése pedig eléggé beszédes, hogy mit is szeretne. Felőlem maradhat, ha úgy gondolja, hogy ez jó ötlet. – Nem is tudtam, hogy titkon környezetvédő lettél és az együtt zuhanyzást előnyben részesíted. – huncut mosoly dukált a szavaim mellé, illetve egy kisebb bólintást is kapott, hogy biztosra vegye, ha a mondandómból nem vágta volna le, hogy felőlem maradhat. A hogylétét pedig inkább nem firtattam. Gondolom még mindig pocsékabbul van, mint én, vagy ki tudja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 04, 2017 10:51 pm

Látszik, hogy nem csak korán van, de az agyam sem fog úgy, mint kéne... már megint előbb cselekszek, mintsem végiggondolnám a dolgok következményét, így egész hamar jutok arra a következtetésre, hogy ahelyett, hogy kivárnám a soromat a fürdővel, befurakodok én is Prim mellé a zuhany alá.
- Nem tudom mit szóltak volna hozzá, ha egy szál törölközőben lebattyogok az étterembe, hogy a hálótársamnak szeretnék kávét vinni. Olyan fáradt szegény, hogy nincs ereje eljönni idáig. - azok után, hogy pont mi kaptuk a nászutas lakosztályt, mert ez két fős, a többi meg 3-4, gondolom, mennyire indulnának be a pletykálkodások meg sustorgások az esténk kapcsán... azt meg honnan is tudhatnám, hogy azokat így sem fogjuk megúszni?
- Amúgy is, gondolj bele, milyen szar vizezett lenne a kávé, ha azzal másztam volna be a zuhany alá! - teszem hozzá, elég csak arra gondolni, hogy sokszor úgy is többször főzök le ugyanazt zaccot, szóval egész kis pöpec mosogatólé erősségű lötty lenne, mire a bármelyikünk is meginná a zuhany alatt.
- Viszont a puszin könnyen segíthetünk. - teszem hozzá, egy pillanatig hezitálva, hogy pontosan hová is adjam, de aztán felbátorodva azon, hogy a tegnapi szerenád után sem zavartattuk magunkat, végül egy szájra puszi lesz belőle.
- Tudod, éljen a környezettudatos élet. Spóroljunk a fűtéssel, melegítjük egymást este a takarók alatt, meg a vízzel is, letudjuk egyszerre. De most szólok, a reggelin nem osztozok! - teszem hozzá komolytalanul, bár szerencsénkre akárcsak az előző kettőből, úgy a reggelire valóból is akad bőven elegendő mindenkinek, így még ha a mellettem ázónak az én tányéromról támadna kedve lopkodni, akkor sem tart semmiből majd pótolni.
Nem mint ha annyira féltem volna attól, hogy kipenderíti a szűrömet, igaz, teljesen biztos sem voltam abban, hogy ő is maradni fog... mindenesetre ahogy jelzi, hogy nem probléma, először csak megkönnyebbülve veszem tudomásul. Kár, hogy miután én is csak beállok a sorba, hogy áztassam magam, és szótlanul élvezzem a forró vizet, egészen hamar kezd átmenni a csend kínosan zavaróba. Sejtem, hogy valamit mondanom kéne, de magam sem vagyok biztos benne, hogy mégis mit... a tegnap estéről? Vagy a szerenádról? Vagy...
- Jól aludtál? - bukik ki belőlem végül az egyik legsablonosabb és semmitmondóbb kérdés, amit csak feltehettem, de a semmitől talán ez is jobb. Nem is értem, hogy mit szerencsétlenkedek itt mellette, de magam sem vagyok biztos benne, hogy melyik lenne a jobb - azok után, hogy én pofátlankodtam be mellé, ilyen sietve elhúzni a csíkot, és utána magyarázkodni, vagy inkább amiatt, hogy miért árad belőlem ennyire a bizonytalanság...? Foghatnánk az alkoholra is, de ez sajnos most attól több, mert már megint azon az elmosódott határvonalon egyensúlyozunk, amit kettőnk kapcsolatának hívnak. Mégis, hogy mondd meg a másiknak, azok után, mik korábban történtek, hogy... esetleg... áhh, mindegy! Majd...
- Lassan nem ártana menni reggelizni, mielőtt felfalnak mindent előlünk. - jegyzem meg sután, hogy néhány pillanattal később - ha csak Prim nem előz meg benne - akkor amilyen gyorsan csatlakoztam, olyan sietve távozzak is a zuhanyzóból, a derekamra csavarva a törölközőmet, hogy megkeressem a ruháimat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 04, 2017 11:22 pm

Szavait hallgatva csöppet se leplezve mérem végig őt, pedig szinte egészen jól ismerem szinte minden apró kis négyzetét, maximum csak több tetoválása lehet, amióta legutóbb találkoztunk hasonlóan alulöltözve. Másban nem nagyon látok különbséget, lévén még mindig remekül tartja ő is magát. – Hmm, szerintem lett volna a szálloda női dolgozóinak is egy remek reggeljük. Plusz mellé még irigykedtek is volna, hogy milyen mázlista ez a csaj, hogy még erre is képes a pasija. – csúszik ki meggondolatlanul az utolsó egy szó, de inkább úgy teszek, mintha fel se tűnt volna, így csak nem lehet akkora gáz belőle… - Lehet azért még kidugtam volna az orromat a zuhany alól és lemondtam volna rövid időre a meleg vízről, egyébként is van telefon és szobaszerviz. – mosolyodom el ravaszul, hogy igazán le se kellett volna másznia, de mindegy. Inkább innék azt hiszem most teát, mintsem kávét, vagy mind a kettőt. Magam sem tudom, még az én szervezetemnek is lehet kell egy-két óra, hogy totálisan eltűnjön minden hatása a tegnapi rúgjunk ki a hámból műsorban elkövetett tetteim után.
Amikor a számra ad puszit, akkor rövid időre lefagyok, de meggondolatlanul, ösztönösen cselekszem és viszonozom, ami nem kizárt, hogy kisebb csókba torkollik, már ha nem húzódik el egyből. Hogy lehetek ekkora marha? Nem lett volna szabad, inkább csak felejtsd el, barátok, nem több! Vésd az eszedbe Prim! ~ ostoroztam magam fejben, miközben ebből semmit se mutattam a zuhanytársamnak.
- Ahh, akkor már értem, hogy miért tartottál szorosan magad mellett az éjszakafolyamán. – pillantok rá kisebb mosollyal az arcomon, de sietve fordítom el inkább, mert lehet ezt se kellett volna. Tényleg lehet ennyire szerencsétlen? Szerintem még az első szerelemkor se voltam ennyire nyüzüge, mint aki nem tudja, hogy mit lehet és mit nem tenni, vagy éppen mondani. Tényleg elegendő egy-két tett, hogy minden olyanná változzon, mintha egy hó gömbbe rekedtünk volna? Megrázzák, és nem lehet tudni, hogy melyik hópehely hova is esik, vagy éppen melyik figura mikor mondja be az unalmast, hogy ő is együtt szálljon a hópelyhekkel.
Csend pedig ránk telepszik, ami most egyáltalán nem jó. Mintha hirtelen két szerencsétlen tinik lennénk, akik elkövettek valamit tegnapeste, de mégse mernek róla beszélni? Tényleg ilyen létezik? Tényleg ez lenne a helyzet, vagy inkább megbánta, hogy csatlakozott hozzám? Magam sem tudtam, hogy melyik lenne inkább a jó, a béna tinis eset, vagy az utóbbi. Azt hiszem inkább a tinikre szavazok, még ha ez önzőség is részben. Kérdése szakít ki a gondolataimból és sietve emelem a pillantásomat a földről rá.
- Aha…. egészen jól. Bár azért ruha jól jött volna, meg ha nem bűzlik a hajam se, de kényelmes volt az ágy... – az ölelésedben aludni, bár azt se tudom mikor keveredtem oda, de inkább megtartottam ezt magamnak. – Te? – közben pedig őt fürkészem, vizes tincseimet pedig kisimítom ismét az arcomból, hogy ne zavarjanak.
- Szerintem annyit még ők se tudnak enni, hogy kiforgassák a szállodát a kajából. – szólok meg óvatosan, majd mielőtt elsétálhatna, azelőtt a keze után nyúlok, mintha így akarnám megállítani. Közelebb lépek, de végül megtorpanok néhány centire tőle. – Mielőtt elrohannál szólnék, hogy jobbik esetben a táskám a ruháimmal valamelyik fiadnál maradtak, így szükségem lenne ruhákra, de rosszabbik esetben valahol elvesztettük a nagybuliban. – közben pedig olykor idegesen harapdálom az ajkamat. Túl közel léptem, inkább távolság kellene, igen az talán józanítóan hatna, ha már a víz nem. Pláne, hogy kezdem úgy érezni, mintha a gőz akarna elrejteni és ha nem akadályoz meg, akkor hátrálok, de abban az esetben tuti, hogy meg is csúszom, így ha nem kap el, akkor a földön kötök ki vélhetően.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Vas. Nov. 05, 2017 8:36 pm

Mit ne mondjak, azért csöppet meglep, hogy a zuhany alatt becsatlakozva az első reakció amit kapok, az az, hogy tetőtől talpig végigstírölnek. De ha már így alakult, akkor én is hasonlóan teszek, élve a lehetőséggel. És nekem még a jóreggelt puszi meg a kávé van szóvá téve? Hol itt az igazság?
- Mit is szoktatok mondani ti, nők hasonló helyzetben? Szemkontaktus...? - kérdezek vissza komolytalanul, ami pedig a szálloda női dolgozóit illeti, képzelem... Így is meg lehetnek áldva elég idióta vendéggel.
- Szóval akkor ezt vegyem úgy, hogy kifogás elutasítva, induljak a kávédért? - torpanok meg egy pillanatra, mígnem Prim megemlíti a telefont én pedig a tenyerembe temetem az arcom - Tényleg... látszik, hogy nekem is reggel van még. - vallom be, s talán ezért sem gondolom át annyira, hogy talán nem éppen jó ötlet szájra adni azt a bizonyos hiányolt puszit, de persze ez is csak utólag jut eszembe, amikor Prim lefagy egy pillanatra. Vagy nem - amikor magához tér belőle és még viszonozza is, így legyen okosabb az ember! Most azért irigykedtem egy kicsit, hogy csak ő képes olvasni az én érzéseimből, még ha egy jó nagy katyvasz is az egész jelen pillanatban, fordítva sajnos nem igazán működik a dolog... ettől pedig hirtelen meztelenebbnek érzem magam, mint az lehetséges lenne.
- Tudod, régi "rossz" szokásom. - sóhajtok a szavaira, ciki vagy sem, ez van... ha mással alszok egy ágyban, többnyire mindig hasonló módon ébredünk, legalábbis amikor a másiknak nincs ellenére a dolog, mert olyankor vagy arra ébredek, hogy orrba könyököltek és reccs, akárcsak Beth esetében, vagy inkább menekül a másik, mint... most Prim esetében is. A francba, hogy ez eddig nem jutott eszembe! Lehet, hogy még sem volt olyan jó ötlet ez az együtt fürdés? Rám férne vagy három kávé meg egy kiadós reggeli, hogy végre felpörögjön kicsit az agyam, meg még vagy két nap alvás, kár, hogy egyelőre maximum az első kettő kivitelezhető..
Nem is nagyon jártatom a számat, igaz, az egyre kínosabbá váló, beálló csend sem sokkal jobb alternatíva, így csak én bukom megint a csendkirályos játékunkat.
- Miért nem vettél fel akkor valamit? - teszem fel a kérdést, miközben le sem esik, hogy azért, mert a hátizsákja elkeveredett a ruháival együtt - Volt már jobb is. Máskor nem fogok ennyit inni, az biztos. - fogadom meg már most a dolgot, holott tudom, hogy betartani úgy is képtelen legyek. Hányszor is tettem már hasonló fogadalmat eddig? Egy párszor biztosan, aztán tessék, megint itt vagyok.
- Ó, ne becsüld le őket. De remélem igazad lesz. - kár lenne úgy befutni, hogy csak némi maradék maradt, abból válasszunk... s mint ha csak a sietséget akarnám alátámasztani a szavaimban, már indulok is, igaz, ahogy Prim a kezem után nyúl, én magam is úgy fagyok le a mozdulattal.
- Hm? - fordulok vissza felé kíváncsian, egy pillanatra már abban reménykedve, hogy valami fontosat szeretne mondani, amivel talán végre egyszerűsíthetünk ezen a nagy bizonytalanságon kettőnk között, de úgy tűnik, ahogy én, úgy ő sem okosabb. Nem mint ha a táskája ne lenne fontos, csak... nem erre számítottam, nah.
- Náluk van? Azt hittem, hogy visszaadták, de lehet kiment a fejükből a kavarodás miatt ami a recepción volt... vagy a szerenádom úgy elterelte a figyelmüket. Persze, megkeresem, addig meg nyugodtan vegyél kölcsön valami az én... - lendülök bele a mondandómba, amikor Prim megcsúszva a vizes talajon elveszíti a lendületét, én pedig reflexből kapok utána, hogy elkapjam - és valami csoda folytán nem csak, hogy sikerül, de ráadásként mindketten megússzuk esés nélkül a dolgot.
- Huhh, ez közel volt. Jól nézünk ki, még itt se hagylak, te már összetöröd magad? - csóválom a fejemet, holott az előbbi kis intermezzo okán még mindig hevesen kalapál a szívem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Vas. Nov. 05, 2017 9:09 pm

- Jajj, néha lehet gyereknap is, nem? Egyébként is te jöttél utólag, így vállald azt, hogy mivel is jár. – mosolyodtam el hamiskásan, hiszen azért őt se kellett félteni, mert pontosan úgy végigmért ebben a párában, ahogyan én is őt. És akkor még ő jön nekem a szemkontaktussal.
- Majd, ráérsz. Megfosztanál a Dávid szoborra emlékeztető látványtól. – hamiskás mosoly, hiszen imádtam szívni a vérét és most se hagytam volna ki ezt a dolgot, még akkor se, ha így is elég nagy volt a káosz. Legalábbis amit lehetőségem volt érzékelni belőle. Nem csak engem vett körbe tanácstalanság, érzések hada, hanem őt is. S míg én tudtam, addig ő nem igazán sejthette, hogy hasonló csatát vívok. De ha így is volt, akkor miért nem mertem lépni, miért nem mertem igazán kockáztatni? Magam sem tudom, mintha mégis csak féltem volna attól, hogy talán csak amiatt van, mert még mindig valamennyire az alkohol hatása alatt van, pedig az emberi érzések sose ennyire befolyásolhatok véleményem szerint.
- Senki se mondta, hogy rossz lenne. – bukik ki játszi könnyedséggel ajkaimon ez a pár szó, ezzel pedig könnyedén elárulom, hogy talán annyira nem is bántam ezt az együttalvós dolgot, vagy éppen azt, hogy magához ölelt, mint azt esetleg korábban netán gondolta volna. Pláne a szavaim miatt. Én nem bántam, én egyébként se szoktam csak úgy mindenkihez odabújni alvás közben, de most mégis túlzottan is jó érzés volt. Kész őrület, mint valami elcseszett tini sorozat. Kezdem úgy érezni a mi kis életünket, vagy legalábbis az este és a mai folytatást tekintve.  
Éppen felelnék a kérdésére, hogy miért nem vettem fel valamit, amikor is folytatja a dolgot és könnyedén nevetem el magam. – Ne ígérj olyat, amit biztosan nem fogsz betartani. – mosolyodom el, miközben pontosan tudom, ahogyan ő is, hogy ez olyan ígéret lenne, amit tuti nem tartana be.
- És ha igen? Akkor keresünk valami jó kis reggeli büfét és kicsit kiélvezzük még kettesben a nyugit, vagy az annyira rossz lenne? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen tényleg érdekelne, hogy mit is gondol akár egy ilyen lehetőségről. Tudom, itt ki van fizetve, de azért az se lenne vagyon, meg a vendégem, ha ezen múlik.
Ő menne, én marasztalom. Mondani akarnék neki valamit, mert nem bírom sokáig ezt a káoszt, pláne hogy érzem az övét is, de helyette inkább valami félig fontos, másrészt meg eléggé jelentéktelen dolgot mondok.
Már éppen megköszönné, miközben elengedem őt, de balszerencsémre megcsúszom a zuhanyzóban, mázlira viszont még se olyan vén, hiszen a reflexei nagyon is a helyén vannak és elkap. Az pedig piszok mázli, hogy még így is sikerül megtartanunk az egyensúlyunkat és nem esünk el, mint két szerencsétlen flótás, bár már most is azok vagyunk, nem?
- Hmm, vagy csak azt akartam, hogy maradj, netán a karjaidba zuhanni? – kérdezem meg óvatosan, ami félig tűnhet bolondozásnak is, de vélhetően a pillantásom még mindig eléggé beszédes, hogy ne lehessen csak annak venni, hanem részben igaznak is a kérdéseimet, hogy talán tényleg így van. Az meg csak hab volt a tortán, ha ő nem engedet tel, akkor én se hátráltam meg, még mindig a karomat köré fontam és egészen közel került arcunk is, ahogyan testünk is a másikhoz.
Őrültség? Nem tudom, de vélhetően ha ő nem lépett, akkor én csókoltam meg, még akkor is, ha utána nem kizárt, hogy elő se bújok többé a zuhanyzóból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Kedd Nov. 07, 2017 10:55 pm

- Mert, látsz itt valahol gyereket? - vonom fel a szemöldököm kérdő tekintettel, hisz oké, hogy mindketten valakinek a gyerekei vagyunk, de no, már rég kinőttünk belőle mindketten - vagy ha már valakinek a nyakába kéne aggatni a címet, inkább járna nekem, ha már úgy is mindig azzal jönnek a nők, hogy a férfiak valójában nagyra nőtt gyerekek. Ami persze abszolút hülyeség.
- Nagylelkűséged határtalan, mondták már? - kérdezem tettetett ámulattal, és ha már ő is képzőművészeti műalkotások hasonlataival dobálózik, szívesen viszonoznám én is, de... szégyen-gyalázat, hiába a Savannah-tól örökölt fél könyvtárra való művészeti könyv, nálam sajnos csak porfogónak vannak, saaajnos még nem volt időm bővebben elmélyülni az ismeretekben. Mona Lisa az rémlik így fejből is, de ő meg elég rusnya kinézetű ahhoz, hogy ne hasonlítgassam Primhez, a végén még sértésnek venné.
- Nem? - kérdezek vissza némi meglepettséggel, de aztán gyorsan el is vigyorodok, legalább egy vitatémát kihúzhatunk a listáról. Pláne, hogy ha már elhívtam magunkkal hétvégére, a veszekedés volt az utolsó, amire vágytam.
- Tudom, megtanulhatnám már. - sóhajtok fel Prim szavait hallva, és akaratlanul is az újévi fogadalmak jutnak eszembe... pedig hol van még az év vége! És már arra sem emlékszem, hogy legutóbb miket fogadtam meg, szóval erről ennyit.
- Nem, dehogy! Én bírnám, sőt... - csapok le az ötletre - Vagy ha nem is reggelire, ebédre vagy vacsira akár nézhetünk valami helyet. - utóbbi persze akkor lenne jó, ha nem megint a bárban kötünk ki iszogatva... bár abból kiindulva, hogy holnap megyünk haza, lehet, hogy nem kéne nagyon felönteni a garatra, pláne, hogy a tegnapi sem múlt még el nyomtalanul.
Ettől függetlenül azonban már indulnék is, igaz, messzire nem jutok azelőtt, hogy Prim megállítana... majd megcsúszna, én meg valami kisebb csodával határos módon úgy elkapnám, hogy ne essünk el mindketten. Valahol azért jó tudni, hogy hiába a fejfájás, a reflexeim még egészen jól működnek, még úgy is, hogy semmi mágia nincs a dologban.
Szívem szerint visszaszólnék, hogy ha ennyire elvolt ott, akkor ha a korábban elhangzottak is igazak voltak, akkor fel sem kellett volna kelnie, elég, ha marad az ágyban... viszont inkább hallgatok, és a vonásait fürkészem, hogy mégis, mennyire gondolta komolynak, vagy éppen poénkodásnak azt, amit mondott? Nos... elég komolynak tűnik, pláne, amikor még a karjait is a nyakam köré fonta.
- Prim? - szólaltam meg néhány másodperccel később, valahogy belekezdve, hogy végre kibökjem, ami a gondolataimban motoszkál már egy ideje, de mielőtt még folytathattam volna, ismét gyorsabbnak bizonyult az elhallgattatási kísérlettel - miután pedig túltettem magam a pillanatnyi meglepettségemen, már eszem ágában sem volt a fel nem tett kérdéseim mellett kampányolni, megvárnak azok később... Helyette inkább teljes beleéléssel viszonoztam a csókját, majd mielőtt még bármi mást mondhatott vagy tehetett volna, már fel is kaptam a karjaimba, akár tegnap este a szerenád után, hogy a háló felé vegyük az irányt, már ha nincs ellenvetése a "zsákmányomnak".
- Mit gondolsz, van esély arra, hogy amit a múltban elrontottunk, azt helyre hozzuk? - igyekszem türelmes maradni, holott jelen pillanatban pont abból van hiány, ahogy visszaidézem a majdnem kereken két évvel ezelőtti tisztásos beszélgetésünkből az általa elhangzott szavakat... Lehet, hogy azóta sem beszéltünk róla, mint ha sosem létezett volna, vagy történt volna meg, ettől függetlenül azonban nagyon is élénken élt az emlékezetemben, amikor nagy nehezen sikerült kiszedni belőle a gondolatokat, amik akkor foglalkoztatták... és amikor olyan csúnyán megöltem a reményt számára. Fanyar tréfa a sorstól, hogy most pont, mint ha felcserélődtek volna az akkori szerepek, és én vagyok az, aki alig meri feltenni a kérdést, ami annyira foglalkoztatja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Kedd Nov. 07, 2017 11:48 pm

Kérdésére elmosolyodok, de habozok, végül csak játékosan megbököm őt. Vagy érteni fogja a célzást, hogy ő olykor az, vagy nem fogja, hogy minek is böködöm a mellkasát a zuhany alatt. Bár általában egészen jól szokta venni az ilyen fajta célzásaimat is.
- Néha szokták. – tündérien angyali arc dukál a szavaim mellé, hiszen tőle is nem egyszer megkaptam már, ahogyan ő is tőlem. Mind a ketten szeretjük egymás vérét szívni, azt hiszem ebben nagyon is hasonlítunk. Szerintem olykor, ha látnának minket mások is, akkor erre mondták volna régebben, hogy olyanok, mint a rossz házasok, vagyis imádják egymást, de ennek ellenére is képesek egymást megölni, ha éppen olyan napjuk van. Talán pont ettől volt másabb a mi kapcsolatunk mindig is, s vélhetően emiatt is találtunk vissza mindig idővel a másikhoz, még ha csak baráti szinten is, vagy kicsit mélyebb érzéseket megbolygatva. Megpróbálhatunk elfutni, de mintha valami erő sose akarná engedni azt, hogy túl messzire futhassunk.
- Én benne vagyok, lehet akár ebéd is, mert gondolom a meccstől is függ majd, hogy este merre is sodor minket Michigan szele, de a tegnapeste után vélhetően azért kicsit lazább buli lesz, vagy a fiaid nagyon tudnak vadulni? – pillantok rá kérdőn. Meg abból ítélve, hogy korábban azt mondta, hogy nem nagyon lehet őket magukra hagyni, így ha nem is innánk annyit, mint ők, attól még biztosabb az a bizonyos ebéd. Valami kis eldugott, hangulatos étterem, amit csak páran lelnek meg, pedig igazán ízletes az ételük, a hangulat meg valami varázslatos. Sikerült is máris elkalandoznom, már csak meg kellene találni ezt a helyet, viszont azt már totálisan pozitívumnak éltem meg, hogy benne lenne egy ilyenben.
Ő elkap, talpon maradunk és túl közel is kerülünk egymáshoz, de mégis úgy érzem, hogy nem elég közel. Mintha még az a picinyke távolság is túl sok lenne. Mi a helyes? Egyáltalán létezik olyan a mi esetünkben, hogy helyes? Azt mondják, hogy a szív nem hazudik és talán igaz is, hiszen szerettem másokat is, ahogyan ő is megtette, de hasonlót csak irányába éreztem, mármint ennyire erős érzést, ez pedig egyszerre volt ijesztő és rémisztő számomra. Fürkésszük a másikat, mint akik a másiktól várják a megoldást, vagy azt, hogy tegye meg, ami ott leng szinte a levegőben, de még se mer egyikünk se megtenni.
Ő kérdezne, de én döntök és végül cselekszem. Lehet ostobaság belé fojtani a szót és egy másodpercre még el is bizonytalanok, amikor ő inkább lefagy, vagy minek is kellene nevezni, mielőtt viszont elszakadnék ajkától, azelőtt… azelőtt viszonozza a csókot. Érzem a karját magam körül, ahogyan kicsit közelebb húz, a csókban pedig benne van talán minden ki nem mondott, de mégis levegőben is tapintható érzés.  Szememet lehunytam, hogy átadjam magamnak a gáton áttörő érzéseknek, amikor pedig hirtelen a karjaiba kapott, akkor meglepettségemben egy kisebb sikoly tör a felszínre, majd elkuncogom magam és egy újabb csókkal ajándékozom meg őt. Vagy megtanult több mindenre is koncentrálni, vagy csak nem hagyta, hogy elvonjam teljesen a figyelmét, de a földön hagyott takarón is remekül átjutottunk, míg végül meg nem érzem a puha ágyat, azon lévő selymes lepedőt hátamhoz simulni.
Ez most tényleg megtörténik, vagy csak túl jót álmodok? Kérdezném magamtól, amikor is elhangzik a kérdése. Egy pillanatra lefagyok, hirtelen gyomorszájon vág a múlt árnya. Emlékszem erre a kérdésre, emlékszem arra, hogy mi történt ott, hiszen mégis miként feledhetném el? Akkor úgy éreztem, hogy egy részem meghalt, hogy a remény nincs többé, mert elvette, most pedig? Vajon egykoron én is hasonlóan pillantottam rá, hasonló érzések voltak az íriszeimben, mint az övében leledzik most? A remény újra él, de vajon képesek vagyunk megragadni? Képesek vagyunk megtartani, vagy önámítás lenne? Lassan kicsit felültem, majd a kezéért nyúltam, hogy közelebb húzzam magamhoz. Először csak gyengéd csókkal ajándékoztam meg, majd egy-két csókot hintettem az álla és a füle közötti területre is. – Úgy hiszem, hogy van rá esély. Esély talán mindig is létezett, csak olykor talán féltünk megragadni azt. Most talán inkább az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e megragadni és helyrehozni azon dolgokat, amiket olykor talán túlzottan is elrontottunk… – suttogtam a fülébe, majd pedig kicsit távolabb hajoltam tőle, hogy a szemébe nézhessek, kezem arcára siklott. „Szeretlek”, ha szavakkal nem is, akkor is a pillantásomból biztosan ezt olvashatta ki, mert ez volt az igazság és ez sose fog változni, bármit is hordozzon magában a jövő és bármi is történt a múltban. – Én hiszek benne, hogy van esély; ez még működhet annak ellenére is, hogy mind a ketten kicsit, vagy talán nagyon is elcseszettek vagyunk bizonyos értelemben, de talán pont emiatt is passzolunk annyira. – nevettem el magam alig hallhatóan, majd ha engedte, akkor csak közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. – Csak rajtunk áll, hogy teszünk-e érte és én szeretnék... szeretnék élni az eséllyel, a lehetőséggel, ami megadatott nekünk... – amennyiben ő is kimondta volna, hogy hisz benne, akkor megvártam, vagy a csak a csók után. Én hinni akartam abban, hogy még van remény számunkra és vélhetően ő is. Ha pedig így volt, akkor nem volt kérdés, hogy forró és szenvedélyes csókban forrtunk össze a nagy vallomásokat követően, hogy közben kicsit közelebb húzzam magamhoz, ahogyan ismét eldőltem az ágyon. Vágytam rá, oly régóta, mert lehet egy együttlét jó, de mindig is talán csak egy valakivel lesz igazán jó. Vele pedig mindig ez is másabb volt, még ha számára talán nem is én voltam ilyen téren a legkülönlegesebb, de most velem volt és nem mással, ez számított és az, hogy megpróbáljuk, megpróbáljuk helyre hozni azt, amit mind a ketten elszúrtunk már. Együtt sikerülhet, sikerülnie kell! Ha pedig netán felfedező útra indult volna, hogy az ismerős terepet újra felfedezze, akkor nem voltam rest hangot adni annak, hogy mennyire is tetszik az, amit a testemmel művel, ahogyan egyre inkább elveszi az eszemet, ahogyan egyre inkább vágyom rá, hogy újra együtt fedezzük fel azt a mámort, amihez már közösen régebben is volt szerencsénk.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szer. Nov. 08, 2017 10:26 pm

Mit is mondhatnék a bökdösődésére? Sejtettem, hogy a végén én leszek kettőnk közül gyereknek titulálva, bár igaz, ami a leskelődést illeti, a gyereknapot én is kipipálhatom, nem csak ő.
- Néha, mi? Megszólalt a báránybőrbe bújt farkas. Vagy inkább angyalbőrbe bújt kisördög? - csipkelődök tovább, ha már annyira adja magát a téma, és egyébként is, szeretem ha enyém az utolsó szó - arról nem is beszélve, hogy tiszta hiányérzetem lenne, ha nem lenne neki is valami frappáns visszavágása, biztos, hogy egyből el is kezdenék aggódni miatta, hogy mi baja, mi történt? Mert szinte már nem is ő lenne.
- Ha rajtam múlna, akkor inkább valami lazább, de őket ismerve... ha esetleg nyerünk, lehet, hogy a tegnapitól is durvábban vadulnak majd. Bár hogy én nem iszok annyit, hogy megint ilyen hülyeségre adjam a fejem, mint az a tegnapi szerenád, az is biztos! - jelentem ki már most, megerősítve a korábbi szavaimat, de legalább azt sikerül tisztázni, ha esetleg a kettesben eltöltött reggeli helyett ebéd lesz, abból sem lesz sértődés. No persze Prim amúgy sem az a sértődős típus, azt meg honnan is sejthetném, hogy úgy alakulnak hamarosan a dolgok, hogy talán ismét a reggeli kerül nyeregbe? Mert a korábbi tervekkel ellentétben annyira még sem sikerül sietősen távoznom a fürdőből, mintsem azt elképzeltem...
Prim elcsúszik, én elkapom, és mielőtt még úgy különösebben észbe kapnánk, már egészen felpörögnek az események - a korábbi bizonytalanság is jócskán alább hagy bennem, a mehetnékemről már nem is beszélve. Pontosabban megyek én, csak épp kedvenc vérfarkasommal a karjaim közt, jót derülve a meglepett sikkantásán és vele együtt mosolyogni, a csókot viszonozni, miközben átjutok az idáig hurcolt és földön hagyott paplanján... Tovább a szép kényelmes ágyunkig, amit tegnap hozott össze nekünk az a sorsszerű csőtörés. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy ha nem ütött volna be a krach, és két különböző szobát kaptunk volna, akkor mennyiben alakult volna másképp ez az egész utazás, de van most fontosabb dolgom is, mint ilyesmin kattogni.
Pláne, mert majdnem pont két évvel ezelőtt egy hasonló ártatlannak induló, de sorsdöntővé váló találkozásunk során én voltam az, aki porba döngölte a másik legféltettebb vágyait és gondolatait, így érzem, emiatt rajtam a sor, hogy előhozakodjak a témával... Kapok-e második esélyt tőle, ha már az elsőt olyan balga módon eltaszítottam magamtól?
Végül csak sikerül egy darabban eljutni az ágyig anélkül, hogy megcsúsznék vagy bármiben megbotlanék, ami nem kis eredmény ilyen állapotban, de sokáig nem is húzom az időt, miközben leheveredek az ágyra Prim mellé fel is teszem a nagy kérdést, remélve, hogy érteni fogja a célzást, s nem is okoz csalódást. szinte lélegzetvisszafojtva hallgatom míg meg nem szólal, az első szavai után pedig kisebb szikla gördül le a szívemről, hogy szerintem még Fairbanksben is hallották! De a szomszéd szobákban biztosan.
- Mondanám, hogy így kellett lennie... de inkább nézd el nekem, hogy ilyen sokáig tartott rájönnöm, vagy pont azt nem vettem észre, ami az orrom előtt volt, az talán jobban hangzik. - sóhajtok csendesen, hisz emlékszem az akkori őszömre, mennyire komplikált helyzetbe sikerült kevernem magam, és nem tudom, hogy alakult volna, ha akkor másképp válaszolok Prim kérdésére, de ahogy most Naomi oldalán sem hagyott nyugodni a gondolat egy idő után, hogy mi lett volna, ha... úgy mellette sem biztos, hogy olyan nyugodtan megmaradtam volna a fenekemen, arra gondolva, hogy más oldalán vajon mit szalasztok el? Így kellett lennie, hogy tudjam, mi várt volna rám, vagy mit veszítettem, hogy elmondhassam, én megpróbáltam. Ami nem megy, azt meg kár erőltetni, és ki tudja? Lehet, hogy mi sem leszünk képesek az örökkévalóságig elviselni egymást, de... sajnálnám, ha meg sem próbálnánk, és végtelenül hálás vagyok érte, hogy ő is partner ebben, minden korábbi kellemetlenség ellenére. Magamat ismerve elég rosszul viseltem volna, ha most akar revansot venni, de legyünk őszinték, az ilyen aljas húzások inkább az én reszortomba illenének...
- Remélem, hogy igazad van, én is sajnálnám, ha kiderülne, hogy tévedtünk. - mosolyodok el, ahogy megérzem a kezét az arcomon. Azt sejtem, hogy ha meg is próbáljuk, nem lesz egyszerű, már csak a kettőnk helyzetét és azt a sok, köztünk lévő mérföldet tekintve, de az első lépést már megtettük ezzel a döntéssel, nem igaz? A többi meg majd alakul idővel.
- És hékás, a magad nevében beszélj! Vagy tényleg ennyire elcseszettnek tartasz? - kérem ki magamnak nevetve, mert mit szépítsünk, magánéleti téren tényleg sosem sikerült kipörgetni a főnyereményt a szerencsekeréken, de legalább őrző és meló téren nem olyan siralmas a helyzet mostanra, azért az is valami.
- Szintén, bár attól tartok, még elég sok szervezni való vár rám, ha hazaérünk egyszer... De hé, mi ment kettőnk esetében könnyen? - csóválom a fejem hitetlenkedve, hisz valami mindig történt, nincs ez másképp most sem... ő nem jöhet a városba a falka miatt, én nehezebben szakadok el Fairbanksből, de valamit majd kitalálunk rá. Majd ráérünk azután kattogni ezen, ha visszaértünk, a hétvégét inkább szentelném a pihenésnek és kikapcsolódásnak, ennek szellemében pedig én is sokkal felszabadultabban adom át magam a csóknak, hogy aztán felé gördülve induljak a kezemmel felfedező útra, nosztalgiázva egy kicsit, kihasználva azt a nászutas lakosztályt minden előnyét, ha már ezt kaptuk. Kit érdekel a reggeli, ha helyette akár egész nap ágyban maradhatunk, még ha nem is lustálkodva? Mást nem majd változtatunk az előzetes terveken, és Prim hoz nekem kávét, az én ruháimba bújva, csak hogy okot adjunk a pletykálkodásra...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szer. Nov. 08, 2017 11:24 pm

If a person keeps coming back & you love each other enough to keep forgiving past mistakes, maybe you were really meant for each other.


Legszívesebben megkérdezném, hogy ezt pont Hókuszpók kérdezi? De inkább kivételesen a nyelvemre harapok és nem kérdezek vissza, egyszer lehet neki is gyereknap. Így inkább csak olyan fejet vágok, hogy megfogott és ő nyerte most ezt a szócsatát. Olykor megeshet, meg még túlzottan korán van, még a farkasoknak is, legalábbis számomra biztosan a tegnapeste után. Még ha a józanság eléggé jelen is van.
- Most miért? Szerintem igazán cuki volt és remek volt, már amennyire ittasan remekelni tud az ember. De ne aggódj, nem áll szándékomban újra kísérteni a sorsodat, vagy talán ki tudja, hiszen olykor a legfurább helyzetekből születhetnek a legjobb dolgok… - morfondírozok hangosan, de inkább végül a nyelvemre harapok és megrántom a vállaimat, hogy felejtse inkább el. Talán jobb, ha ebbe nem megyünk bele, legalábbis fél pillanatig biztosan érvényes ez, mert aztán egyszerűen a karjai között kötök ki a csúszós „talajnak” köszönhetően. Komolyan, ha tényleg valakik az életünket írják, meg van írva előre a sorsunk, akkor szerintem olykor a mieink a fejüket fogják, hiszen nem könnyítjük meg a dolgukat. Pláne, ha rólunk van szó. Szeszélyes, de mégis tapintható érzések, viszont még se merjük kimondani őket, mintha csak félnénk valamitől. Mintha csak… A gát végül megreped és az események láncolata könnyedén ránt magával, míg végül újra nem a szobában vagyunk, amit szintén csak a véletlennek köszönhetünk. Ha nem történik meg az a baj a másik szinten, akkor most mi se lennénk itt. Pláne, ha a fiúk nem mondják azt, hogy nyugodtan pakoljanak minket egy szobába. Tényleg létezhet ennyi véletlen dolog egymás után? Vagy ideje lenne hinni kicsit a sorsban? És észrevenni, hogy minden okkal történik?
A kérdése hidegzuhanyként ér, hiszen vannak olyan dolgok, amiket sose feledünk és az a tisztásos, pontosan ilyen volt. Tudtam, hogy mire utal, hiszen egykoron én mondtam, most pedig ő. Úgy néz ki, hogy a sors még mindig tud olykor igazán kegyetlen játékot űzni, hogy a boldogabb pillanatokba is csepegtessen egy kis keserűséget. Emlékszem, hogy mennyire fájt, hogy miként éreztem magam hajdanán, de őrült lennék tagadni, hogy nem szeretem még mindig őt. Őrültség lenne hagyni azt, hogy a körülbelül két éve történtek elmossanak megint mindent, hogy a múlt még nagyobb nyomot hagyjon rajtunk és elszalasszuk talán az utolsó esélyünket, így inkább hallgatok azon érzésekre, amik boldoggá tesznek, amiket csak neki köszönhetően érezhetek, de jó értelemben. Én hiszek abban, hogy még lehet minden rendben, hogy ez sikerülhet, ezt pedig nem csak szavakkal, de olykor kisebb tettekkel is kifejezem neki.
Haloványan elmosolyodok, s kicsit megforgatom a szemeimet is arra, amit mond. – Inkább annak örülök, hogy végül sikerült észrevenned azt, ami az orrod előtt volt mindig is. – gyengéd csókot lehelek ajkaira, hiszen mind a ketten követtünk el hibát. Fájt-e más nővel látni? Igen, de talán ha akkor nem így alakultak volna, akkor most nem velem lenne itt, hanem mással. Olykor fontos az ösvény is, amit bejárunk, nekünk meg bőven van már labirintusunk is, és ha még ki nem is jutottunk belőle, akkor is legalább egymásra leltünk benne, hogy együtt megleljük a kivezető utat. Kéz a kézben. És azt hiszem ez az, ami igazán számít. Ennek kell számítania, hiszen a remény él, ahogyan az érzések is igazak, amik mindig is ott lappangtak a szívünkben, csak olykor elrejtve, vagy éppen bezárva egészen mostanáig.
- Akkor bizonyítsuk be, hogy nem tévedtünk, hanem tényleg működhet. Biztosan olykor viharos lesz, de nálunk mi nem az? – kérdezem meg egy kisebb játékossággal a hangomban. – De talán pont ettől szép az egész, hogy jöhet ezernyi vihar, vagy éppen kitérő, de mégis újra és újra visszatalálunk egymáshoz. Ennek jelenteni kell valamit, nem? – kérdezem meg kicsit kíváncsian, vagy csak az én agyamra ment valami, hogy így gondolom? Nem hiszem, mert ha nem lenne benne igazság, akkor ez is maximum álom lenne, de ez nem az, hanem valóság.
Könnyedén nevetek vele együtt. – Csak annyira, hogy az én elcseszettségemet tökéletesen egészíted ki, hogy egy egészek legyünk ketten. És a viharos napok is szebbek legyenek, vagy legalább biztosra tudjam, hogy valakire számíthatok, mert meg fog érteni, vagy ha nem is, de akkor is ott lesz velem. – vallom be őszintén, hiszen jött akkor is, amikor majdnem meghaltam, ott volt akkor is, amikor összetörtem, és még megannyi dologkor tudtam, hogy számíthatok rá.   Ott volt nekem, ahogyan én is neki, mintha igazán elengedni sose tudtuk volna a másikat, de mégis húztunk egy határt, amin megmaradni nehéz volt és csak ideáig volt lehetséges. Most együtt lépjük át azt a határt, ami egyszerre ismerős, de mégis oly idegen, de reményteli, hogy még nekünk is kijárhat jobb és szebb időszak közösen.
- Ha valamiben tudok, akkor szívesen segítek, és megvárlak. – mondom neki mosolyogva és sokkal jobbkedvűen, mintha a korábbi bizonytalanság teljesen elillant volna így, hogy az érzések a felszínre kerültek és azt mondtuk, hogy megpróbáljuk. – És jogos, de ha mindig minden egyszerűen ment volna, akkor talán nem becsülnénk meg ennyire ezt az esélyt. – kicsit elgondolkozva mondom eme szavakat, de talán így van. Talán az olykor sokat várt, nehezen jövő dolgokat sokkal inkább megbecsüljük és féltjük. Legalábbis azt hiszem, de vélhetően nem most fogok éppen ebben elmerülni jobban és filozófia órát tartani magamnak, mert ahhoz túlzottan is csábító Jackson közelsége, vagy éppen az, ahogyan ajkunk újra egymásra lel, hogy utána kihasználjuk a nászutas lakosztály előnyeit, ha már úgyis erre lenne hivatott. Ha nem is házasságot pecsételünk meg a tetteinkkel, de egy új kezdetett mindenképpen.


Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig is élvezhettünk egymás társaságát, amikor is mellette feküdve, mosolyogva figyeltem őt és azt hiszem tényleg magával ragadhattak az események áradata, mert még mindig nem tűnt fel a gyűrű se az ujjamon. Eleve szoktam hordani, emiatt pedig még a viselete se volt fura. Inkább csak játékosan végighúztam a kezemet Jackson hátán, majd pár csókot hintettem a vállára-lapockájára, ahogyan a hasán feküdt és engem fürkészett. – Talán ideje lenne reggelit szereznünk, bár abban már nem vagyok biztos, hogy még itt fogunk kapni. Igazából azt se tudom, hogy mennyi az idő és mennyi időnk van még meccsig… mennyi ideig élvezhetjük csak kettesben egymás társaságát. – vallom be, mert totálisan elveszítettem az időérzékemet, de hát ez nem meglepő. A boldogság pedig szinte lerítt rólam, a szemeim csillogtak, ahogyan folyamatosan mosolyogtam. Na, meg lehet nem ártana még egy zuhany, ha már ilyen remekül feltaláltuk magunkat és kiélveztük azt, amiben közösen legutóbb Fairbanksbe érkezésemkor volt lehetőségünk. Akkor is a véletlennek köszönhetően botlottunk egymásba abban a faházban. Eme gondolatra kicsit még el is nevetem magam, majd csak egy puszit nyomok az arcára. – Szeretlek. – mondom teljesen őszintén, majd őt fürkészem még mindig. – Hiányoztál. – nem mintha ezt vélhetően magától nem találná ki, de mégis úgy éreztem, hogy ki kell mondanom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 11, 2017 9:35 pm

- Képzelem, a hülyeségre lenne eszed, mi? - arról nem is beszélve, hogy minden vicces, amíg nem velünk történik, ha valamelyik játékosom nyomott volna le hasonló szerenádot a hotel folyosóján, valószínűleg én is hasonlóan jól szórakoztam volna - mondjuk így se nagyon lehet panaszra okom, amennyire nem volt kedvem hozzá, egészen sikerült belelkesednem a végére. No annyira azért nem, hogy egyhamar ismételjek, vagy ismét ilyesmire adjam a fejem... ami viszont a fura helyzeteket illeti, azzal teljes mértékben egyet tudok érteni. Hát még amilyen fordulatot néhány perccel később vesznek majd a dolgok!
A bénázás a tetőfokára hág, csúszunk, kapaszkodunk, valamivel később pedig már a hálóban nyújtózunk, ám amilyen kényelmes az ágy, olyan kényelmetlen túlesni azokon a bizonyos, kételyekkel és félelmekkel teli kérdéseken. Könnyebb lenne hagyni őket, de tisztában vagyok vele, hogy ez pont olyasvalami, amin egyszer túl kell esni, akkor meg minél előbb, nem igaz? Látom Prim reakcióját a kérdésem hallatán, ám akár az előbbi húzásom esetén, most is egészen hamar kiderül, hogy annyira nem rossz a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk, pusztán mindkettőnk számára ingoványos a talaj, amin járunk.
- Jobb későn, mint soha, nem igaz? - lehet, hogy végtelenül sablonos mondás, de rám sajnos túlságosan is fájóan igaz... ahogy korábban Mayánál sem gyanakodtam, úgy ehhez a szituációhoz is tökéletesen illik, és mondhatnánk, hogy tipikus pasi vonás, hogy pont egy fától nem látjuk az erdőt, de ez van, senki sem tökéletes. Lehetne azon agyalni, hogy mi lett volna ha, de ahogy első nekifutásra mi sem bírtunk megmaradni egymás mellett hosszú távon, úgy esélyes, hogy másodszorra sem lett volna sokkal eredményesebb a helyzet, szükség volt az elmúlt évek örömeire és pofonjaira, fájdalmaira ahhoz, hogy megint itt kössünk ki.
- Épp mondani akartam, remélem, maradt még törni való porcelán meg bútor a házadban... amúgy meg néha az is kell, milyen unalmas, monoton lenne az, ha mindig, minden rendben menne? - kérdezek vissza, elvégre a korábbi tollas álom mellékhatásaként pont hasonló rózsaszín köd lepte meg az agyamat, és bár utólag néha visszasírom még azt a birka türelmet ami akkor szállt meg, de be kell látnom, egyáltalán nem voltam önmagam.
- Nem vagyok jövendőmondó, látnok, vagy ilyesmi, de azt biztosra veszem, hogy nem véletlen, amiért folyton így alakul. - döntöm a homlokomat az övének mosolyogva, miközben még mindig alig merem elhinni, hogy végre jól alakulnak a dolgok. Mármint... összességében is egészen jól szoktak, de mit szépítsünk, magánéleti terén sosem ment zökkenőmentesen a dolog, arról nem is beszélve, hogy az exekkel sem szokásom újból megpróbálkozni, ha nem lenne egy közös lányunk, valószínűleg Naomival kapcsolatban sem jutott volna eszembe soha, hogy próbáljuk meg újra, arról nem is beszélve, hogy nála is milyen sok időbe telt, mire egyáltalán képesek voltunk ismét elviselni egymás jelenlétét.
Igaz, Primmel teljesen más volt a helyzet, a múlt, az okok, de mégis itt vagyunk, adva egy második esélyt az egésznek, ami már oly régóta váratta magát...
- Vagy ha nem is, akkor is ott lesz velem... ez aztán őszinte volt. - csóváltam a fejem nevetve, mert... mit szépítsünk, azért előfordul az, hogy különböző véleményen vagyunk, és különösebben egyikünk sem szokta magában tartani, mindettől függetlenül azonban kimondottan szívmelengető volt a kis magyarázata - De az biztos, hogy számíthatsz rám. - teszem hozzá, legalábbis erőmhöz és képességeimhez mérten mindenképp. Furcsa lesz a New yorki közös néhány hónap, meg az itt eltöltött néhány év után most ismét együtt megpróbálni, de az igazat megvallva, már várom. Kíváncsi vagyok rá, de jó értelemben, mennyire sikerül majd megbirkóznunk az akadályokkal?
- Sajnos a többség nem olyan, amit helyettem más is meg tudna, de azért észben tartom, aztán ha úgy adódik, majd szólok! Köszi érte így előre is. - az őrzőség, a munka... igazából a két fő dolog, ami jelen esetben a városhoz köt, ahhoz, ahol kóborként meg őt nem látják szívesen. És már nekem egyszerűbb lenne, ha ő csatlakozna a falkához, de azok után, amiken keresztül ment nemrégiben, amikor felmerült ez a téma más kapcsán, eszem ágában sincs említeni, előbb utána járok, én mennyire tudnék a másik nagyvárosba mozdulni.
- Az biztos. Amiért meg kell küzdeni, az mindig sokkal értékesebb az ember szemében. - értek egyet vele, nem csak ezzel kapcsolatban értve, hanem szinte az élet minden területére is, akárcsak nálam a sportban, de elég is volt egyelőre az ilyesfajta agymenésekből, korán van még az ilyesmihez, beszéljenek hát a szavak helyett a tettek, az úgy is ösztönösen jön és kevesebbet kell agyalni is rajta...

Ha nem lett volna meccsünk, szívem szerint egész nap elhenyéltem volna az ágyban. Nem először járok Michiganben, így különösebben az sem érne érvágásként, ha a városnézést kihagynánk, majd elválik még, hogy mennyi időnk marad rá, vagy épp Primnek mennyire lesz kedve hozzá.
- Szerintem az itteni reggelire már keresztet vethetsz... Mondanám, hogy egy szendvics talán még akad a hátizsákomban, de... inkább nem ajánlgatom, jobban járnánk, ha néznénk valami kajáldát. - magyarázok, miközben arra koncentrálok, hogy mit ügyködik közben a hátamon? Mondjuk bővült a tetoválásaim gyűjteménye a legutóbbi zuhany alatt találkozós játékunk óta, így számára is új lehet. Odahúzok magamhoz egy kispárnát, a fejem alá gyűrve, miközben lustán elmosolyodok, a puszi és a kis vallomás hallatán pedig egészen hamar kiszélesedik.
- Én is téged, és te is nekem. - válaszolom én is, és... tudom, nem olyan, mint ha én is kimondtam volna azt a bizonyos "sz" betűs szót, de ismerhet már annyira, hogy tudja, nálam ez milyen hosszadalmas és kínkeserves folyamat tud lenni. Majd jön, amikor adja magát.
- A meccsig még biztos akad, legalábbis remélem, meg hogy valami harapnivalót kerítsünk addig. Mész először zuhanyozni? Addig itt megvárlak, mert ha együtt mennénk, akkor messzire megint nem jutnánk. - teszem hozzá cinkosul, gondolom, neki sem kell túlmagyarázni a dolgot, milyen csábító lenne egész nap ágyban maradni vele.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 11, 2017 10:24 pm

Ártatlanul pislogok, egyébként is neki se kell a szomszédba mennie a hülyeséget tekintve, így szerintem saját magának is feltehetné a kérdést, mert biztosan igen lenne a válasza. Meg amúgy is, kell a bolondozás is az életbe, ha nem tennénk olykor hülyeséget, akkor lehet egykoron se kötöttünk volna ki egymás mellett hajdanán se, vagy ki tudja.
- Igen, jobb. Főleg, hogy még nincs túl késő hozzá. – mert nem volt, mind a ketten terelődtünk vakvágányra és olykor mégis egymás vállán „sírtunk”, ha gond volt. Ez pedig talán eléggé fura volt, de mind a ketten próbáltuk meglelni a saját kis boldogságunkat, ha már egykoron az történt és ő kijelentette, hogy talált mást és már nincs remény. Ezért is volt először hirtelen annyira gyomorszájba vágós, hogy pont ő tette most fel ezt a kérdést.  Hogy pont ő volt az, aki egykoron nemet mondott rá, de most mégis aki felhozta, hiszen elkerülhetetlen volt ez a téma, de vajon most jött el az ideje? Jobb túlesni rajta, mint utólag, nem? Legalább utána gondtalanul átadhatjuk magunkat még inkább a vágyainknak, érzéseinknek.
- Igen, eléggé az lenne. Akad, emiatt sose aggódj. Ha valami törik, az pótolva is lesz. Mert szerinted nem rendeztem be utána a nappalit? Igazából még tökre hasonló is lett, mint volt. Lehet ideje lenne már kicsit alakítani rajta. – gondolkoztam el hangosan. Főleg, ha netán ő is odaköltözne. Akkor gondolom mind a kettőnknek jobb lenne egy olyan lakásban élni, ami nem csak egy „örökség” az Átharapómtól, hanem olyan is, amilyennek mi szeretnénk. Bár eléggé modern, meg szép is. Maximum talán csak egy-két dolgon változtatnék, de szeretem azt a házat.
- Senki se az és talán nem is baj, így legalább nem futhatunk el most ez elől se. – kuncogom el magam, mert kinéztem volna valamelyikünkből, ha látja ezt előre, akkor lehet berezel, hogy mi lesz, ha újra közelebb kerülünk és társai. Nem is akarom tudni, hogy mit tartogat a jövő, inkább csak élvezni szeretném az együtt töltött időnket, amíg lehet. – Én legalábbis nem akarom látni a jövőt, inkább csak bízok magunkban, hogy most nem fogunk ellenkező irányba rohanni, ha beüt valami gebasz. – rántom meg a vállaimat, mert naivság lenne? Nem hiszem, pláne azokat követően nem, hogy most itt vagyunk és azt mondtuk, hogy megpróbáljuk.
- Miért, nem voltál ott mindig? Nem mentetted meg az életemet is? Nem sírtam eleget a vállaidon mostanság? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, hiszen szerintem de. Néha talán már túl sokat is. Helyette viszont csak egy köszönömöt tátogok még, mintsem még jobban kifejtsem ezt, mert hálás vagyok azért, hogy mindig számíthattam rá és ez most se változott. Sőt, inkább még inkább számíthatok rá. – Te is rám, pasim. – nyomom meg az utolsó szót kicsit erősebben, mire újra kuncogásban török ki, mert belegondolva abba, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül és miként is jutottunk ide, azért kicsit vicces volt hirtelen kimondani, de vélhetően ő is inkább csak mosolyogni fog, mintsem felhúzza az orrát, mert végül is már az.
- Rendben van, drukkolok, hogy minden könnyedén menjen, de ha nem, akkor is majd kitalálunk valamit. – képes lennék-e a falkához csatlakozni, ha őt nem engednék át hozzánk? Magam sem tudom, hiszen sose éltem falkában és talán nem is nekem való, egyszer már megkerestek, akkor nemet mondtam rá. Most maradnék, de csak miatta, viszont ott vajon nem néznének ránk furán? Nem tudom, csak azt, hogy a falka gondolata még mindig megrémisztett, hogy olyan téren is képes lennék-e végre a seggemen maradni, vagy nem.
Arra, amit mondott pedig már nem feleltem semmit se, vagy legalábbis nem szavakkal. Ideje volt, hogy végre a tettek is beszéljenek kicsit és a múlt, meg a jelen ilyen téren is találkozzon…


- Igazából, ha a fiaid annyira bélpoklosok, akkor lehet még mindig nyitva tart az étterem, mert nem lehetett őket kipakolni. – vetem fel ötletnek, de nem tudom. Ezer éve nem jártam hotelben se, hogy mennyire jók az ilyenben, hogy kirakjanak bárkit is. Először csak gyengéden húztam végig az ujjaimat a hátán, majd pedig amikor felfedeztem az új tetoválást, akkor annak vonalán haladtam végig. – Hmm, szép és merre lesz a következő, mert kész csoda, hogy itt még van hely. – kérdezem meg mosolyogva. Meg se lepődök azon, hogy kispárnát rak a feje alá, és akkor ki is a lustább, én vagy ő?
Nem mondja ki, vagy legalábbis az sz betűs szót, de ennek ellenére is tudom, hogy úgy gondolja, mert még így se fejezte volna ki, ha nem úgy lenne. Tudom, hogy nála ez nehezebben jön, általában nálam is, de most mégis oly könnyedén és őszintén bukott a felszínre. Talán csak túl régóta vágytam arra titkon, hogy újra neki mondhassam ki eme pár szót. De legfőképpen azt a bizonyos szót.
- Nem mintha bánnám, ha nem jutnánk messzire, de vélhetően se te, se a fiaid nem örülnének, ha a meccsre nem jutnál oda. – végül nyomok egy csókot az ajkára, hogy utána rövid időre eltűnjek a fürdőben. Miután pedig váltjuk egymást elkezdek turkálni a táskájában. Találok olyan ruhát, ami most megteszi, amíg nem szerezzük vissza az enyémet. Melegítőnadrág és póló is jó, vagyis lehet még legalább félszer beleférnék, de most jó lesz.
Amint pedig ő is elkészül, akkor elrakom a telefonomat és elindulok lefelé.
- Remélem, hogy hamar megleljük őket, jó lenne azért a saját ruhámba a városba menni, mert a végén azt hinnék, hogy valahonnan megszöktettél. – lököm meg mosolyogva, majd pedig megfogom a kezét, ha csak nem tettem meg hamarabb. Az étterem felé haladva, pedig egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy arra vannak, vagy legalábbis egy része.
- Hééé főnők, azt hittük már, hogy elő se kerül! Hellooooo, Prim!! – mondják kórusban, miközben elindulok, hogy legalább két kávét szerezni tudjak. Amint pedig meg is van, máris megyek vissza a társasághoz, míg a terem tőlük zeng, kész szerencse, hogy már üres és tényleg nem igazán maradt reggeli, talán egy kis péksütemény kallódik, vagy rosszul látnám?
- Tessék. – nyújtom Jax felé a poharat, mire a fiúk elkezdenek röhögni. Nem értem, hogy mi ilyen vicces, míg az egyik meg nem szólal.
- Naaa, szép! A szerenádot lenyomja Edzőbá mindenki előtt, felverve mindenkit, de a lánykérést már csak zárt falak mögött meri megtenni? Hahh, ilyenből kihagyni minket, amikor tőlünk kapta a gyűrűt még a bárban, hogy meg tudja tenni, ha már részegen fecsegett ilyenekről is. – méltatlankodás, jókedv és még talán más is vegyül a bátor jelentkezőbe, aki képviseli most a csapatot. Hallom amit mond, de én inkább csak lefagyok és óvatosan sandítok a megfelelő kézre, és csak kevésen múlik, hogy a poharat nem ejtem le…
-De azért gratulálunk, este mindenképpen iszunk Önökre is, itt volt az ideje már! - közben pedig kicsit vállon csapja a társát, hogy ne duzzogjon már ennyire, azért gratulálni is kéne, vagy franc se tudja, hogy miért. Igazából hirtelen minden olyan távolinak tűnik. Én csak a ruháimat akartam visszakapni, meg miként nem tűnt fel eddig?
Ez most komoly? Tényleg? Mikor került az ujjamra ez a gyűrűűűűű?! Ennyire nem lehettem részeg, hogy nem emlékszem, ha a szerenád is egészen jól rémlik….
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Hétf. Nov. 13, 2017 11:14 pm

- Amíg nem alulról szagoljuk az ibolyát, addig sosincs késő. - szólalok meg, komolytalannak tűnnek a szavaim, holott igenis hiszek benne, hogy ha akarjuk, megjavíthatjuk a rég "elromlott" dolgokat. Pláne, ha mindketten szeretnénk, nem csak egyoldalú a szándék, mint két éve...
- Szuper! Folytathatjuk olaszos, tányértörősen veszekedős, hangoskodó életmódunkat! - vigyorodtam el, majd mielőtt még félreérthette volna, már sietve javítottam is - Persze azért remélem, nem fogunk sokat vitázni, csak magunkat ismerve... - majd pont valami olyan kis szarságon fogunk összekapni, amire egyikünk sem számít, mert mindig olyanokon szoktunk elcsúszni, nem igaz?
- Egyébként mit gondoltál alakítani rajta? Elrendezésre is, vagy csak bútorokat? - vontam fel a szemöldökömet érdeklődve, bár azért érezhette a lelkesedést rajtam, rendezkedünk, rendezkedünk? Benne vagyok!
Amikor a jövendőmondás kerül szóba, csak bölcsen hallgatok... hisz Naomi említette, hogy nála van valami hasonló dolog, de akármennyit is rágtam a fülét korábban, hogy használja, mesélje el, mit hoz a jövő, sosem volt hajlandó... vagy csak nekem nem akart beszélni róla, azt hiszem, mindegy is.
- Hát... akár elfutunk, akár nem, a sorsunk elől úgy sem menekülhetünk, úgy is utolér. Nem gondolod? - mosolyodtam el, mert ki tudja? Lehet, hogy ha tudtam volna, akkor másképp alakultak volna a dolgok, de... nem is tudom, lehet, hogy ezúttal mégsem. Belefáradtam, hogy délibábok után futkossak, vagy akár a félelmeim elől meneküljek, jöjjön, aminek jönnie kell. Néha nem is olyan rossz csak hagyni magunkat, hogy sodródjunk az árral.
Ha együtt maradunk, együtt maradunk, ha másodszor is bebizonyosodik, hogy nem megy ez nekünk,  vagy mégsem illünk össze olyan jól mint képzeltük, akkor meg kétlem, hogy Prim önként vállalná a szenvedést, csak hogy elmondhassuk, együtt vagyunk... Persze azért én is remélem, hogy működni fog ez az egész, jó lenne már végre megállapodni valaki oldalán úgy, hogy nem csak néhány hónapig tart az egész. Megvan a maga szépsége, ha egyedül van az ember, de azért mégis csak kellemesebb úgy tengetni a hétköznapokat, hogy van kivel megosztani örömünket, bánatunkat.
- Ha mindig nem is, de igyekeztem ott lenni, amikor fontos volt. - válaszolok a kérdésére, hisz lehetetlen lett volna mindig, már csak abból kifolyólag is, hogy a kettőnk lakhelyét hány mérföld választotta el egymástól, de még ha ritkán is láttuk egymást, amikor kellett, csak egymás közelébe sodort minket az élet.
- Huhh... ezt még szokni kell. Ettől a "pasim"-tól úgy érzem magam, mint ha visszacsöppentünk volna a gimis évekbe. - nevetek csendesen, mert no, nem voltam én ilyesfajta becézgetéshez szokva, az én nyelvem nem is áll rá arra, hogy "csajomnak" becézzem Primet... ha már becenév, valami kreatívabbat majd kitalálok helyette! Csak szálljon meg az ihlet...
¬- Abban nem kételkedek. - bólintok a szavaira, majd lesz valahogy, egyelőre azonban koncentráljunk a jelenre, több tett, kevesebb beszéd... a többi meg majd ráér később!


- Az lehet, de ha nyitva is tart, csak ezért - mert nem lehet kipakolni őket. - adok igazat neki, miközben lecsapok az egyik kispárnára, amikor pedig Prim a tetoválásomról kérdez, csak a vállam felett sandítok hátra rá - Ne aggódj, van ott hely még dögivel. A szárnyak lefelé bővülnek, ha fognak még egyáltalán életem során, a nonfiguratív meg, ahol szabad hely van. De olyan tíz évig most arra se lesz gondom. - tettem hozzá, a legutóbbi vizsgám során az öregedéslassítós témát is felvarrattam, ideje volt már, így, hogy elhívásom után kaptam az elsőt.
- Ne is mondd, szerintem olyat kapnék a főnökeimtől... na jó, igazad van, inkább menjünk. Majd lustálkodunk máskor. - inkább bele se akarok gondolni, milyen balhé lenne belőle, ha kihagynám a meccset, vagy valami hülyeséget csinálnának a srácok, mert én itt romantikázok a szobánkba zárkózva... irány a zuhany, aztán csatlakozzunk a csapathoz.
- Ne aggódj, valahol biztos megvannak. Csak nem akartak zavarni a szerenád után... - nyugtattam meg, annyira azért bíztam a fiúkban, hogy ha valamit rájuk bízunk, akkor arra vigyáznak, pláne, mert Primet sem most látják először. Ahogy megérzem Prim kezét az ujjaim közé csusszanni, egy pillanatra elfog némi bizonytalanság... tudom, hogy azt beszéltük, megpróbáljuk, de biztos, hogy jó ötlet egyből ország-világ tudtára adni, hogy...? Áhh, Jackson fel a fejjel! Itt nincsenek paparazzik minden sarkon, és amúgy is, csak egy ártatlan kézfogás. A tegnapi szerenád meg a nászutas lakosztály után ez már végképp semmiség, így aztán néhány pillanatnyi hezitálás után már én is határozottabban szorítok rá Prim kezére. A beszólásokat meg majd kezeljük ketten...
- Jó reggelt, srácok, remélem, azért nekünk is hagytatok valamit. - Prim jobbra kávéért, én balra, hogy körbenézzek, van-e még bármi ehető, és le is csapok néhány péksütire mielőtt még hoppon maradnánk, mielőtt valaki elkurjantaná magát a terem túlfeléből, hogy "Éljen az ifjú pááár!"
- Attól, hogy pont mi kaptuk a nászutas lakosztályt, még nem vagyunk házasok. - közlöm a srácokkal, miközben egy hálás biccentés kíséretében el is veszem a felém nyújtott kávét, hogy aztán le is huppanjunk az egyik asztalhoz, én pedig péksütivel kínáljam meg a hálótársamat. Közben csak hallgatom, hogy mit sztoriznak a srácok, kezdődik a vérszívás, érzem... s bár a szerenádnál még csak a szememet forgatom, a lánykérésnél már csúnyán nézek, amikor pedig a gyűrű is szóba kerül, még a kávémat is sikerül félrenyelnem, hogy csak heves köhögés árán sikerül újra szóhoz jutnom.
- Meg a francokat! Kizárt, hogy olyan részeg lettem volna. - jelentem ki, holott volt már rá precedens, hogy részegen tettem fel a nagy kérdést valakinek, igaz, az sem komoly volt! Csupán egy teszt, hogy az orosz tudását teszteljem, kaptam is akkora pofont érte, hogy azóta is fáj rágondolnom. Ennek ellenére lopva nézek Prim kezére, és a 'csába, hogy pont van rajta gyűrű, de sebaj! Ilyen könnyen engem sem paliznak be a srácok, pedig már majdnem bedőltem.
- Kár, hogy az a gyűrű már előtte is rajta volt. - közlöm szemrebbenés nélkül, azzal már folytatnám is a reggelimet, de alig harapok bele a croissant-ba, már be is kúszik egy telefon a látóterembe, rajta egy fotó a tegnapi szerenádról, azon belül is ráközelítve Prim kezére, amin sajnos, egy árva gyűrű sincs... a francba! Érzem, hogy kiszalad a vér az arcomból, miközben lopva, lefagyva, riadt tekintettel, akár valami lassított felvétel, fordítok a másik érintett felé. Ha már én kifogytam a magyarázatokból, mondjon már ő valamit! Hogy ez csak egy vicc!

666.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Kedd Nov. 14, 2017 12:09 am

Apró bólintással fejezem ki azt, hogy egyetértek vele, hiszen tényleg ebben nagyon is igaza van. Addig sosincs késő és remélhetőleg többé nem is szállunk fel téves vonatra, ami ellenkezőirányba, vagy legalábbis vakvágányra visz.
Egyre szélesebb mosoly kúszik az arcomra, ahogyan meghallom a szavait és a lelkesedését. – Akkor lehet ideje lenne olasz névre váltanunk, hogy még hihető is legyen? De örülök, hogy ennyire lelkes vagy, de reméljük, hogy nem lesz olyan sok vitánk. Gondolom eleinte lesz, hiszen meg kell szokni újra egymás hóbortjait, dolgait, hiszen mind a ketten változhattunk, illetve én jó ideje egyedül élek már, de hiszek abban, hogy ha mind a ketten felnőttesen állunk hozzá, nem pedig elrohanunk, akkor majd mindent meg lehet beszélni. – csak ezt sose felejtsük el, még a legnagyobb viharban se és akkor tényleg minden rendben lesz, nem? Szeretném, ha úgy lenne, ahogyan ő is, akkor most az egyszer nem lehetnének kegyesek az égiek, hogy segítenek is benne és mellettünk állnak?
Elkuncogom magam, ahogyan meglátom a kisfiús imádnivaló mosolyát és lelkesedését. Könnyedén kócolom össze a nedves haját, majd megrántom a vállaimat. – Együtt majd kitaláljuk? Azt szeretném, ha mind a ketten otthonunknak tudnánk nevezni azt a helyet, ahol lakni fogunk. Szóval rajtunk áll, hogy majd miként is alakítjuk át a helyet. Első lépés, vagy második a közös életünkben. – harapok egy aprót az alsó ajkamba, majd egy apró csókot nyomok a szájára sietve.
Szerintem erre is csak mi vagyunk képesek, hogy meztelenül ülve az ágyon ilyenekről beszélgessünk, miközben szinte tapintható az egymás iránti vágy, ahogyan a kételyek is egyre inkább eltűnnek, ahogyan mind a ketten beismertük, hogy most szeretnénk küzdeni érte, értünk, nem úgy, mint két éve, amikor is csak egyikünk remélt. Most ketten vagyunk, így sikerülnie kell.
- De azt hiszem ebben nagyon is igazad van. Csak némelyik visszatalálás túl rövid ideig tart. – mondom ki hangosan, de óvatosan, hiszen nem egyszer találtunk már vissza a másikhoz New Yorkot követően, de azt hiszem nagyon is rövid ideig tartott a dolog. Viszont most reméljük, hogy nem csak pár hónapokig fog működni ez, hanem sokkal tovább is. Olykor mások mellé is sodródunk, de kár lenne tagadni, hogy nem Jackson volt az életem egyik legjobb szellője, aki olykor fájdalmasan, míg máskor inkább boldogságot csempészve kavarta meg az életemet. Most meg reméljük inkább utóbbi lesz, mintsem az első.
- Köszönöm. – tényleg hálásan mondom ki ezt az egy szót, mert köszönöm neki azt, hogy amikor szükségem volt rá, akkor akár a sorsnak, akár csak ő érzett rá, de ott volt velem. Ezt pedig sose fogom elfeledni. Kezemmel gyengéden simítottam végig arcának élén.
Jóízűen nevetek fel és még kicsit a fejemet is megrázom, aminek köszönhetően a hajamból vízcseppek kicsit szállni tanulnak. – Ne aggódj, nem fogod túl gyakran hallani, de most nem tudtam kihagyni. És most miért? Örök fiatalok vagyunk, nem? – játékosan csendül a hangom, ahogyan játékosan kicsit meg is nyomom az orrát, mintha csak azt akarnám tesztelni, hogy puha vagy kemény, mint amikor valaki hazudik, pedig szó sincs erről.


- Kár, hogy a tőlem kapott jelölés már nem annyira kivehető, ha nem tudja az ember, hogy merre is keresse. Szerintem a legszebb tetoválás volt és leginkább kifejező, hogy valaki megjelölt. – ugratom őt, miközben kicsit hozzábújok. Jóval kevesebb tetoválásom volt, a csuklómnál egy név, de annál többet jelentett nekem. Ahogyan azt is tudtam, hogy részben nála a tetoválások az őrzőségnek köszönhetőek.
- Akkor lehet nem máris feketeponttal kellene indítanom, hogy miattam kapsz lecseszést. Még a végén eltiltanának tőlem. – így nem is sokáig henyéltem már mellette. Helyette inkább a zuhanyzó felé vettem az irányt, meg hajszárítás, utána pedig ami ő is elkészült, addig én ruhát kerestem magamnak, amiben nem néztem ki totálisan idiótának. Fura érzés volt újra viselni az ő ruháit, de mégis túlzottan is jó. Igaz, inkább mosószer illata van, mintsem Jackson, de akkor is kényelmes volt, meg nem először vettem kölcsön a ruhái közül. Igaz, régebben inkább csak a pólóira fájt a fogam. Nem mintha ő annyira bánta volna a dolgot.
- Hmm, tudnak tapintatósak is lenni? Vagy féltek, hogy túlzottan kifárasztottalak? – cukkolom őt kicsit. Túlzottan is automatikusan jön, hogy a kezemet a kezébe csúsztatassam. Érzem, hogy miként változik meg az energiája, érzem, hogy mintha megfagyott volna, vagy habozna és egy pillanatra eszembe jut, hogy ez talán még se volt túl jó ötlet. Talán túl gyors, vagy magam sem tudom. Már éppen bocsánatot kérnék tőle és elengedném, amikor is viszonozza, mire mosolyogva pillantok rá és hagyom, hogy az ujjaink egymásba fonódjanak. A határozott szorítását pedig gyengéden viszonozom, mintha így akarnám kifejezni azt is, hogy jöhet bármilyen megjegyzés, majd együtt kivágjuk magunkat belőle.
A kurjantásra megforgatom a szemeimet, mire a még itt tébláboló pincér csak a részvétét fejezi ki. A kávét pontosan olyan, ahogyan szereti. Már ha legutóbbi tudomásom óta nem változott az ízlése, mert akkor lehet kérni fog még bele valamit. Sietve huppanok le mellé, majd elveszem az egyik pék sütiből csipegetni kezdek, lévén csak egy tányért hoztam.
- Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek, paplan alá bújnak, ott is csókolóznak. Bumm. – hangzik a kórus éneke, majd röhögés. Én csak sóhajtok egyet és megrázom a fejemet.
- Ők sose fáradnak el, vagy netán még az alkohol beszél belőletek? Így miként fogtok játszani? – pillantok hol rájuk, hol Jacksonra, hátha végre észbe kapnak, hogy ezt most nem kéne. Csak szeretnénk enni kicsit, aztán lassan úgyis menni kell, mert mire mindenki haptákba vágja magát. Az se két perces műsor lesz.
Aztán pedig jön az újabb sok, a gyűrű és társai. Tényleg agyukra ment szerintem a pia, vagy még mindig nem józanok, de azt hiszem nagy szerencse, hogy az asztal annyira közel van és a csészét sietve le tudom rakni, mielőtt netán elejteném. Gondolom az lenne a hab a tortán is az itt dolgozóknak, pláne hogy már rég bezártak volna normálesetben.
Ez mégis hogy került az ujjamra? Ha a szerenádra emlékszem, akkor erre miként nem? Reggel biztosan nem kerülhetett az ujjamra, mert annak minden mozzanata megvan, de akkor mégis mikor? A gondolataimból az egyik fiú szavai röpítenek ki és még kis híján ki is köpöm a megrágott falatot.
- Most mit van úgy oda főnök! Maga is tudja, ha sokat iszik az ember, akkor még őszintébb lesz és még több dolgot meg mer lépni, amit amúgy nem! Így is jobb, mintha sose tette volna meg. – a többiek meg hevesen bólogatnak. Érzem, hogy Jackson is a gyűrűt fürkészi, a fiúk minket néznek, én pedig csak kicsit lejjebb csúszom a széken. Azt hiszem ehhez még nem ittam elég kávét, vagy csak inkább alkohol kellene. Nem tudom, hogy melyikünket is rémiszt meg jobban a házasság gondolata az edzőjüket, vagy inkább engem.
Tudom, hogy minden csoda 7 napig tart, de miért nem tudott még pár óráig minden tökéletes maradni és nem kapásból egy gyűrű dologgal bekavarni az élet? Ennyire nem utálhatnak még fent se minket, vagy ez az első próba, mert tudják, hogy mekkora démon ez számunkra?
Mondanám, hogy ne reménykedj, ez a gyűrű tuti nem volt az ujjamon, de megszólalni se bírok, mint aki lefagyott és hirtelen tök máshol jár. Létezik olyan, hogy kívülről szemléljük a dolgokat, vagy Kínáig lehet süllyedni? Jó is lenne!  A kép… most kapnék sikító frászt, de a torkom is kiszáradt, így megmukkanni nem tudok. Hiába néz rám úgy Jackson, mint akinek most kéne a mentőövet dobni, mert nem tudok megszólalni. Inkább némán fohászkodok, hogy tegye meg ő, de nem, a fiúk meg úgy néznek, mint akik azon morfondíroznának, hogy lehet inkább hallgatni kellett volna és hívni kéne a mentőket.
- Most nem értem mi a bajuk! Szeretik egymást, azt se értem minek tököltek eddig, hiszen ahogyan korábban is viselkedtek egymás közelében, abból tökre levágható volt. – mondja az egyik, csak ebben a síri csendben tisztán hallható, így kínos mosolyra kúszik a szája, ahogyan erre is rájön, hogy ezt most mi is hallottunk, nem csak az, akinek mondani akarta.
- Egyébként nektek nem készülődni kellene? Ha nyertek, akkor talán megtudjátok, hogy mit is jelent ez a gyűrű, vagy miként került az ujjamra, ha nem, akkor az rejtély marad még egy darabig. Most meg kérném a kulcsot ahhoz a szobához, ahol a ruhám van. – nyújtottam ki elég határozottan a kezem, miután sikerült úgy tettem, mint akinek acélból lettek hirtelen az idegei. A fiúk sietve kezdtek el kotorászni, majd hamarosan a szobakártya a kezemben landolt. Sietve toltam ki a széket és indultam el. Nem, én nem bírok tovább itt maradni. Biztos voltam abban, hogy Jackson is inkább menekülni fog és jön utánam, ha pedig így volt, akkor kicsit lopva hátra pillantottam, majd vissza rá.
- Mégis mikor húztál gyűrűt az ujjamra? – mert nekem aztán nem rémlik, más meg nem tehette meg csak ő. Vélhetően a lényegi része úgyis zárt falak között fog folytatódni, így sietve szereztem meg a ruháimat. Pláne, hogy pár perccel később már hallható volt, ahogyan a csapattagok is jönnek mögöttünk. Suttognak, még ha emberi füllel nem is lehetett mindent hallani, én hallottam és nem voltam elragadtatva. A táskámat megszereztem, majd mentem tovább, de ők még mindig bámultak.
- Ha késtek, akkor gondolom bűntető jár,  vagy kizárnak, de a részleteket elmondja Jackon. – nyomtam egy puszit vélhetően még mindig a lefagyott képére, mintha abban reménykednék, hogy ettől talán végre újra indul és képes lesz a fiait lerázni, én pedig addig is beléptem a lakosztályunkba, miután a kártya is korábban visszakerült az illetékeshez.
Ez hogyan történhetett meg és most mi lesz? Idegesen sétáltam le föl a cuccaink között, amiket levertünk, amikor hagytuk, hogy a vágyaink magunkkal rántsanak. Gyere már!! Csak nem most akar hegyi beszédet tartani, már ha egyáltalán meg tud szólalni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 18, 2017 6:22 pm

¬- Olasz? Ugyan már, a te francia nyelved talán még rááll, de az enyém? Jó kis kamu-olasz lennék úgy, hogy 30 fok felett már a halálomon vagyok. - jegyzem meg, mert szép a mediterrán régió, de gyárilag jobban bírom meg csípem a hideget, ez van.
¬- Nem mint ha én annyira szeretnék vitázni... - tudom, reped a plafon, azért ha rákap az ember az ízére, azt is nehéz abbahagyni - ¬De magunkat ismerve, valami piszlicsáré apróságon így is mindig össze tudunk kapni. Mondjuk amikor senki sem számítana rá, vagy nem így van? - nyelvbotlások, ártatlannak szánt megjegyzések, egy rossz időben megengedett grimasz... Ettől függetlenül azonban egyetértek Primmel, hogy valószínűleg kell majd némi idő ahhoz, hogy összeszokjunk, megint. Lehet, hogy ő régóta él egyedül, egy ideje már én is, ismét, de ha előtte mással laktunk volna, úgy gondolom, akkor is lenne mit szokni az összeköltözéssel.
¬- Huhú! Ezt megjegyeztem! Remélem te is, amikor majd meglátod a számlát, hogy mennyi mindent vásárolgatunk össze. - vigyorodtam el, mert ha egyszer belelendülök, engem sem kell félteni, tudok ám vásárolgatni... arról nem is beszélve, hogy ha sok cuccal költözni úgy sem terveztem, már csak abból kiindulva, hogy annak idején egy bőrönddel és egy hátizsákkal érkeztem ide, Alaszkába is... Szerintem Anchorage-ba is csak pár ruhát, a kispárnámat meg a kávésbögrém vinném, némi túlzással.
Nos, a következő megjegyzésével nem tudok vitába szállni, hisz ha azt nézzük, nálunk eddig egyik sem tartott túl sokáig, már ha egyáltalán annak lehet nevezni, nem inkább csak annak, hogy ismét keresztezték egymást útjaink... kíváncsi vagyok, ezúttal meddig bírjuk egymás mellett. Mert bár a két dudás egy csárdában eset még mindig igaz, de annak fényében, hogy mennyi mindent tudtunk meg egymás múltjáról, ami miatt korábban megannyi félreértés és sértődés akadt... Talán jobb esélyekkel indulunk ezúttal.
¬- Igaz is. Te kinézetre is, én meg lélekben. - legyintek, mert bár egyelőre még nem lehet különösebb okom panaszra, de azért előbb meg fog látszódni rajtam a kor, mint rajta. Sőt... száz év múltán én már igazi csotrogány leszek, ha nem alulról szagolom már az ibolyát, ő meg? Szinte változni sem fog kinézetre addig, amibe valahol furcsa belegondolni, de hé! Annyira úgy is felesleges előre rohanni, pláne, hogy pár hónapnál többet még sosem éltünk együtt, a száz évvel későbbi problémákat hagyjuk meg akkorra.


¬- Ugyan már, ott van az, ha tudod, merre keresd. Te meg pontosan tudod. - jegyzem meg, mielőtt magasba szökne a szemöldököm - ¬Igeeen? Szóval erre ment ki az egész? Megjelölni? Na várj csak, adok én neked mindjárt olyat... - már csak azt kéne kitalálnom, hogy pontosan mit, lévén a vérfarkas regenerációval hamar eltüntetne mindent, bántani meg eszem ágában sincs... na de majd agyalok rajta.
¬- Hát nem... - értek egyet vele, nem akartam én mondani, de ha már kimondta helyette, tagadni nem fogom, menjen csak zuhanyozni, utána majd én is megejtem még gyorsan, aztán induljunk, mielőtt szó éri a ház elejét. Igaz, van egy olyan érzésem, hogy így is kapni fogjuk a csapatomtól... nem is tévedek.
¬- Tapintatosak? Ők? Szerinted? - ami a szívükön, az a szájukon, titkot tartani is csak akkor képesek, ha valakit meg akarnak szívatni vele, egyébként meg... de minek is részletezzem? Hamarosan úgy is megtudja Prim, minek részletezni?
Hát.. a kézfogás is nagyjából addig tartott, amíg az étterembe érve meg nem hallottuk az első megjegyzéseket, és egyikünk jobbra indult kávéért, míg a másik balra, reggeliért, és akármennyire is próbáltam figyelmen kívül hagyni a beszólásokat, éreztem, hogy a fülem hegye azért lángolni kezd szép lassan. Tudom, hogy nem kell visszaszólni, és akkor megunják, de a fenébe is, ezek nem úgy néztek ki, mint akik valaha is megunnák!
Ahogy rákezdenek a gyerekmondókára, csak egy gyilkos pillantást vetek feléjük, igaz, sok sikert az sem hoz az elhallgattatás kapcsán.
¬- Francokat nem fáradnak, fogadok, hogy megint a meccsre fog lemerülni az elem náluk. Aztán ha kirúgnak, mert olyan amatőr módon játszotok és visszakapjátok a vén Taylor edzőt, na, majd akkor járjon a szátok! Vagy csak szimplán átszerződök Anchorage-ba. - vonok vállat, mint ha holmi apróságról lenne szó, holott Prim már sejtheti, hogy miért pont azt a várost említettem, amelyiket.
Úgy tűnik, nagyon nem tudnak már mit kitalálni, ha most meg ezzel a gyűrűs hülyeséggel akarnak megtréfálni, de én se most jöttem le a falvédőről, hogy bekajáljam az ilyesmit. Nem is hiszem el egy szavukat se, amíg az orrom alá nem nyomják az egyik telefont, rajta a bizonyítékot jelentő képpel, nos, akkor egy pillanatra megakad a torkomon a falat... miután előtte kis híján a kávémtól is megfulladtam. Primre nézek segítségért fohászkodva, győzze meg őket, hogy ez nem igaz, de hiába... az ő arcán is valami olyasmi olvasható le, ami az enyémen is ott lehet.
¬- Az oké, hogy őszintébb, de hogy ennyit inni? - szorul el a torkom, mert mindig büszkén hangoztattam, hogy még részegen se vetemednék soha ilyesmire, de ezek után, basszuskulcs, én sem vagyok már biztos abban, hogy mi is volt. A beálló csend pedig egyre kínosabbá válik, és érzem, hogy legszívesebben most hagynék itt mindent, hogy visszahúzzak a szobámba. A fenébe is, hogy miért kell mindig történni valami szarságnak, pont amikor végre kezdenének egyenesbe jönni a dolgok? Vagy hogy az isten nyilába nem vette ezt eddig észre Prim? Mert hogy én nem jegyzem azt, hogy milyen ékszerei vannak, az még talán megbocsájtható lenne, de ha az én ujjamon lenne valami oda nem illő, azt csak realizálnám!
¬- Jó tudni, hogy ennyi pszichológus játszik a csapatomban, de így legalább már érthető, hogy miért olyan átlagon aluli a teljesítményetek a pályán. - csapok az asztalra, majd azzal a lendülettel fel is kelek,  jelezve, hogy nekem ennyi bőven elég volt. Mind a reggeliből, mind a hallottakból, és remélem, Prim sem akar sokáig maradni, mert ami azt illeti, lenne némi sürgős megbeszélni valónk. Mondjuk, hogy hogy a francba szedjük le azt a gyűrűt az ujjáról.
¬- Te emlékszel, hogy került oda, vagy csak az agyukat húztad? - szólalok meg feszülten, miközben már visszafelé koslatunk a folyosón, először a folyosó túlvégén lévő szobához, hogy visszaszerezzük Prim cuccait, aztán meg a saját lakosztályunk felé.
¬- Mégis, honnan a búbánatos francból tudjam? Úgy nézek ki mint aki emlékszik? - kérdezek vissza, de ha már így... -¬ Mert mikor térdeltem le előtted, hogy megkérjem a kezed? - nem emlékszel, kérdeznék most én, mert mit gondol? Ha tudnám, nem mondtam volna már eddig is? Csak néhány szót váltottam még a fiúkkal, aztán siettem én is az "asszony" után.
Alig vártam, hogy becsukódjon az ajtó mögöttünk, és azzal a lendülettel le is rohamoztam a bárpultot, mit sem törődve azzal, hogy még az előző este hatása sem múlt el maradéktalanul. Erre inni KELL. Kérnie sem kell, kapásból két poharat veszek elő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 18, 2017 7:05 pm

- Jogos, még a kinézet se lenne olyan olasz digós. – próbálom nem elkuncogni magam, ahogyan őt fürkészem, de persze nem igazán jön össze, mert valljuk be, azért az olaszok nem is így néznek ki általában.
- De így van, viszont hiszek abban, hogy ez is tud változni, hiszen a szerelemmel együtt jár az is, hogy megtanulunk együtt élni, ezáltal pedig óvatlanul is alkalmazkodni a másikhoz. Én ebben hiszek. Én reménykedek abban, hogy idővel egyre kevesebb veszekedés lesz, ahogyan azt is, hogy nem fogunk elfutni az első vita közben, vagy követően. – teszem hozzá még reménykedő pillantással, mert én tényleg szeretném, ha ez működne és nem csak pár napig, vagy éppen hétig lenne ez az egész jó. Azt meg a franc se gondolná, hogy elegendő pár óra ahhoz, hogy megint minden a fejetetejére álljon. Egyszerűn tényleg mintha az élet szórakozna velünk, olykor közelebb sodor, hogy utána próba elé állítana minket, miközben távolabb kerülünk a másiktól.
Könnyed nevetést hallatok és megrázom a fejemet is. – Meg-meg, és inkább költsünk többet, de tényleg a mi fészkünk legyen, mintsem másé. – mosolyodom el, miközben gyengéden végig simítok az arcán, hogy egy csókot lopjak tőle. Rövidet, de annál inkább érzelmeset. Fura belegondolni, hogy körülbelül két éve miként hullott minden romokba, most pedig inkább már arról beszélünk, hogy lehet közös otthonunk, jövőnk is, ha teszünk érte. Nehezen jött el ez a pillanat. Sok kalandot követően több mindenre értve is, így talán még inkább meg fogjuk becsülni, remélem így lesz.
- Ha majd deres lesz a hajad, én akkor is szeretni foglak. – döntöm homlokomat a homlokának, mert sejtem mi fordult meg a fejében. Ennyire már ismerem őt, de nem az számít, hogy melyikünk mennyi idős, hiszen ha azt néznénk, akkor vélhetően most nem lennénk itt így most, de itt vagyunk… A tettek pedig magukért beszélnek, ahogyan a szavakat felváltják.


- Mert eddig még erre nem is gondoltál? – kérdezem játékosan, majd a kezem elé kapom a számat, mint aki megijedt. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog kitalálni, hiszen én egészen hamar meggyógyulok, így hajrá. Feladtam a leckét, és ki gondolná, hogy a maga sajátos módján igazából már meg is jelölt, még ha voltunk annyira lükénk, hogy az elmúlt órák alatt nem tűnt fel a dolog.
Jackson szavai és nézése mindent elárul, hogy vélhetően még egy hangyába is több tapintat szorult, mint a fiaiba. És mielőtt bármit mondhatnék, máris megmutatkozik, hogy mennyire is igaza volt az őrzőnek. Mind a ketten menekülünk, ki a kávéért, ki a kajáért. Le se tagadhatná, hogy pasi, hiszen egyből megtalálja azt, ami még maradt a reggeli péksüteményekből. Sietve huppanok mellé, de lehet inkább jobb lett volna üzenni, hogy a ruháimat várjuk a lakosztályban, aztán inkább keresünk valami csendes kis bárt, ahol lehet reggelezni.
Ezt tényleg nem tudom elhinni, hogy hirtelen az óvodába csöppentünk vissza, ahogyan rákezdik a mondókára.
- Nem lehetne ének nélkül reggelizni, ez nem Olaszország, vagy Spanyolország, ahol divat a reggeli mellé az élő nóta. – pillantok rájuk, ha már Jackson nem tudta beléjük fojtani a szót, de hát ezzel se érek el sok mindent. Tényleg, muszáj egyből ezt? Komolyan mintha nem is egyetemisták lennének.  Aprót sóhajtok két korty között, de inkább nem mondok már semmit se.
Én tudtam, hogy miért mondja azt a várost, ahogyan azt is kinézném, hogy a fiai sorban állnának azért, hogy inkább átszerződjenek oda. Igazából én se tudom, hogy miként fogjuk megoldani ezt a dolgot, hiszen edző, és a munkája jelenleg amoda köti, és a két város között nem rövid a táv, hogy mindennap ennyit utazzon, ez pedig kisebb nyomorszájon vágás volt, mert ha engedélyt is kap arra az őrzőktől, hogy odaköltözzön hozzám, akkor is vannak még dolgok, amikre ötletem sincs, hogy miként lehetne megoldani. Majd talán neki van.
A gondolataimból pedig a gyűrűs botrány repít részben vissza a valóságban, de hiába történik meg, akkor se tudok mit felelni arra, hogy miként is került az ujjamra a gyűrű. Szoktam hordani gyűrűt, de ez tuti nem az enyém és soha nem láttam korábban. Így jogos a kérdés, de frappáns vállasszal most még se tudok szolgálni, hiszen amennyire a mellettem ülőt, úgy engem is eléggé sokkol ez a váratlan fordulat.
- Nem mi tömtük magába, ivott magától is. – szólal meg az egyikük óvatosan, mintha már ők is éreznék a vesztüket, hogy lehet most már tényleg inkább kussolni kellene, mert itt valami nagyon nem jó. Jahh, egy boldog pár úgy néz ki, ahogyan besétáltunk és nem olyan megsemmisültnek, mint ahogyan most festhetünk.  Pazar, egy nyugis napot nem kaphatunk, csak órákat?
Amikor az asztalra csap, akkor még én is összerezdülők és a fiúk is meglepetten pislognak. Szerencsére a kulcsot megszerzem, kisebb hazugsággal fűszerezve, de legalább időt nyerünk a mese kitalálásra, az is jó, nem?
- Ha tudnám, akkor nem mondtam volna már? – pillantok rá kérdőn, hogy ezt ugye ő se kérdezte komolyan. Mert fogalmam sincs. A szerenádra emlékszem, de erre nagyon nem.
- Úgy nézek ki, mint aki emlékszik? Az rémlik, hogy a szerenád után kidőltünk, aztán pedig reggel. Tudod te azt. – mormogtam én is pontosan annyira kedvesen és békésen, amennyire ő tette. A francokat, ne engem egyen már meg azért, mert egy gyűrűt húzott az ujjamra. Se ő, se én nem voltunk sose az a házasodós fajta, de nézzük a jó oldalát tuti részegen nem vettük el egymást. Ez is haladás már, nem? Kész szerencse, hogy nem Las Vegasban vagyunk…
Hallottam, ahogyan becsapódik az ajtó mögötte is, majd figyeltem, hogy mire készül. Láttam, hogy két poharat rak le, de ez most komoly?
- Te most tényleg inni akarsz? Attól nem fog eltűnni ez az ujjamról és látod, hogy tegnap is mi lett a vége!!! – remélem, hogy hamarosan túljutunk ezen az aprócska bökkenőn és később meg már csak röhögni fogunk rajta, hogy mekkora idióták voltak. – Mégis hogy kérhettél tőlük gyűrűk? Te tényleg azt mondtad nekik részegen? – kérdeztem meg csöppet se békésen, és ha még mindig inni akart, akkor láthatta, hogy most mennyire nem díjazom és ha ez se állította meg, akkor sietve csaptam be a fürdő ajtót mögöttem, hogy megpróbáljam a szappanos trükkel leszedni. Ha nem jött utánam, akkor percek múlásával léptem csak ki, majd félszegen felmutattam a kezemet, hogy még mindig nem jött le. – Meg se mozdul… - haraptam aprót az ajkamba, mintha attól tartanék, hogy mindjárt netán üvölteni kezdene, vagy leszedi a fejemet. „Most mi lesz” nézéssel pillantottam rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 18, 2017 9:55 pm

- Hát... nagyon nem! - se a genetikai állományom nem áll közel az olaszokéhoz, sem ez a digós imidzs, ami az öltönyt, bőrcipőt meg az aranyfluxokat illeti, bár ha ilyenbe vágnám magam valami rendezvényre, amin Primmel együtt jelennék meg, lehet ő is meggondolná magát, elkísérjen-e...
- Ahogy a mondás tartja, megszoksz, vagy megszöksz... - néztem rá komoly tekintettel, mint ha valami hihetetlen nagy bölcsességet idéztem volna, de jobban belegondolva, valamennyi valóságtartalma mégiscsak volt. Abból kiindulva, hány helyről "szöktem meg" eddig, mert megszokni képtelen voltam.
- Nekem aztán nem kell kétszer mondani! - kapok az alkalmon, de ami azt illeti, az még úgy is odébb van... előbb nem ártana az őrzőkkel is megbeszélni, hogy egyáltalán van-e lehetőség arra, hogy több időt töltsek "hivatalból" a szomszéd nagyvárosban, aztán meg majd elválik, hogyan tovább.
A szavait hallva nagy a kísértés, hogy elpoénkodjam a helyzetet valami olyan megszólalással, hogy akkor ő a világ legtürelmesebb és legtoleránsabb személye, vagy hogy legalább a hajfestékre nem kell költeni, de ahogy a homlokát a homlokomnak dönti, inkább hagyom a hülyeséget, helyette csak magamhoz ölelem, az úgy is többet mond mindennél jelen pillanatban.


- Lehet, hogy csak én vagyok ilyen naiv, de nem. - felelem némileg megszeppenve, hisz abból kiindulva, hogy valami csúnya összeveszés lezárásaként mart meg... hát, mit szépítsünk, nem hittem volna, hogy bármi ilyen jelentése is lenne a dolognak, igaz, amikor meglátom, mit grimaszol meg színészkedik mellé, sejtem, mennyire képzelte komolyan.
De mindegy is, inkább essünk túl a reggelin meg a várható beszólásokon a többiektől, aztán hátha lesz még pár nyugodt óránk a meccs kezdetéig, amit kettesben tölthetünk - azt meg ki gondolta volna, hogy az sem lesz olyan nyugodt? Legalábbis a játékosaim gyerekes viselkedését meg beszólásait elhallgatva...
Próbálom elvenni a kedvüket tőle, vagy legalább jelezni, hogy ez nem igazán okés, de amennyire látom, nem hatja meg őket - sem az, amikor Prim próbálkozik, pedig őt annyira még nem is ismerik, hogy olyan hangnemet megengedjenek neki, mint mondjuk velem. Az utolsó csepp a pohárban, amikor szóba kerül a gyűrű, meglátom Prim ujján az említett ékszert, és még fotóval is bizonyítják, hogy tegnap nyoma sem volt az aranykarikának, ez pedig egy csapásra elveszi a maradék étvágyamat is, ami legyünk őszinték, nálunk azért nem kis szó.
Végül az asztalra csapva jelzem nem túl finoman és elegánsan, hogy elegem van, részemről vége a játéknak, így jobban járnak, ha innentől takarékra teszik magukat. Megkapjuk a kulcsot is, majd indulunk is vissza, és még a lépcsőkig se érünk el, ahogy már egymásnak esünk, egymást faggatva.
- Mert szerinted én emlékszek arra, hogy gyűrűt húztam az ujjadra? - kérdezem hasonló tekintettel, érzékeltetve, hogy ha az én kérdésem hülyeség volt, hát, akkor az övének sem volt sokkal több értelme.
- A szerenád még nekem is rémlik, meg hogy poénból fél térdre ereszkedtem közben, de ott tuti nem volt gyűrű. Reggel meg... mégis mikor lett volna? - kérdezem hitetlenkedve, hisz ő zuhanyozott, én csatlakoztam, aztán meg megint nem épp lánykérés volt... A fenébe!
- Mert te nem kérsz? - kérdezek vissza - Eltűnni nem, de talán a vérnyomásunkat lentebb húzza. Tegnap azért kicsit több volt, mint egy pohár. - jegyzem meg, mert nem tudom, hogy ő hogy van vele, de ez az egész váratlan fordulat jobb ébresztőnek bizonyult, mint egy liter kávé, és valami kell. Pont. Ha csúnyán néz miatta, akkor csúnyán néz, iszok én egyedül, ő meg játssza csak a házsártos házisárkányt. Kezdődik, érzem... ennyit arról, hogy nem fogunk veszekedni, hanem felnőttek módjára rendezzük a dolgokat.
- A fenébe is, Prim! Honnan a búbánatos francokból tudjam? Részeg voltam, nem voltam önmagam, nem emlékszem, mittudomén! Ne vedd magadra, de eszem ágában sincs megnősülni, pláne nem így... - mutatok magunkra, mert ha már egyszer odáig jutunk, akkor csináljuk normálisan, nem pedig úgy, hogy másnapra semmire se emlékezzünk belőle.
- És te miért nem emlékszel arra, amikor felhúztam az ujjadra, hm? - ne csak én legyek már bűnbak azért, hogy így alakult, mert ha görény lennék, mondhatnám, hogy előbb felkelt, mint én, ki tudja merre járt? Vagy akár az éjszaka közepén, amíg én aludtam? Mi van, ha alvajáró? De félek, hogy ha bármelyiket kimondanám hangosan, úgy vágna ki innen, mint a macskát szarni, úgyhogy inkább veszek egy nagy levegőt, kiürítem a poharamat, majd követtem a fürdőbe, már ha az ajtó  nem szakadt ki a helyéről az előbbi finom mozdulata után.
- Még mindig nem...? -  kérdeztem már egy fokkal normálisabb hangnemben, ahogy én is odasétáltam a csaphoz - Megpróbálhatom? - kérdeztem óvatosan, majd ha engedte, akkor tettem én is egy próbát a szappan-víz kombóval, hátha sikerül levarázsolni a gyűrűt az ujjáról, de persze, hogy ilyenkor nem akar jönni az a kis makacs... akár a gazdája.
- Tudom, hogy visszanőne, de levágni azért mégse kéne... leugorjak a konyhára egy kis olajért, hátha...? Vagy várjunk egy kicsit? Ha felment, akkor le is kell jönnie, csak lehet, hogy kicsit bedagadt az ujjad azóta, hogy oda került. - gondolkozok hangosan, a hajamba túrva, miközben kérdő tekintettel vizslatom Prim vonásait, ő mit szeretne? Hisz mégis csak az ő ujján van az a bizonyos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 18, 2017 10:25 pm

Mindennek megvan a helyes és az ideje, de most talán tényleg messzire mentek a fiúk. Azt pedig nem éppen volt fényes, hogy nem is vették észre magukat. Főleg, hogy ők nem is sejtették a múltunkat, vagy éppen azt, hogy mennyire képes mind a kettőnket az eljegyzés, házasság megrémíteni. Főleg, hogy én már voltam mennyasszony, majdnem hozzámentem egy gyilkoshoz, aki végül majdnem engem is megölt.  Nem is akartam erre gondolni, csak arra, hogy minél hamarabb fedezékbe kerülhessünk és leszedhessem a gyűrűt. Nem mintha nem tetszett volna, vagy az, hogy tőle kaptam, de akkor is tudtam, hogy ennek nem így kellett volna történnie. Az erőteljes fellépése pedig még inkább a tudtomra adta – mintha az energiái nem lettek volna már így is beszédesek -, hogy túlzottan is pipa.
Ő nem emlékszik, én nem emlékszem. Nem vagyok alvajáró, ahogyan nem húznék az ujjamra egy talált gyűrűt se. Eleve, ha megleltem volna a zsebébe, akkor vagy visszarakom, vagy elkavarom még inkább, hogy ne most kerüljön elő, mert sok mindenre készen állnék, ahogyan arra is, hogy megpróbáljuk helyre hozni a kapcsolatunkat, amit már mind a ketten elégszer elszúrtunk, de a házasságra nagyon nem. Azt meg pláne nem hiszem, hogy ő készen állna rá. Tudom, a legtöbb nő inkább kiugrana örömében belőle, de az nem én vagyok.
- Ott biztosan nem került elő gyűrű, mert arról a fiúk is tudnának, reggel meg azt hiszem nem lánykérés volt a téma, hanem sokkal inkább másabb dolgok. – értek vele egyet, mert ezek kilőve, de akkor mégis hogyan és mikor?
- Szóval ha majd akad mindig egy „apró problémánk”, akkor te mindig ezzel fogod kezdeni? Így kezdődik az alkoholizmus is. – persze, hogy nem gondoltam komolyan, ahogyan iszákosnak se nézném, de abban az idegi állapotban nem éppen arról híres az ember, hogy józanul és megfontoltam beszéljen, vagy éppen cselekedjen. – Nem, nem kérek! Jahh, minden egy pohárral kezdődik. – morogtam az orrom alatt. Próbáltam én higgadt lenni, de valahogy nem ment könnyedén. Talán most az se segített, hogy éreztem az ő paprikásabb hangulatát is az energiáinak köszönhetően. Ez pedig engem is feljebb tornázott.
- Mert szerinted én annyira vágyom a házasságra? Vagy éppen így akarnám? – tártam szét a karomat hitetlenkedő pillantások közepette. Mert ez most komoly? Tényleg azt hiszi, hogy én annyira simán fejest ugranék egy házasságba. Pláne úgy, hogy még csak most döntöttük el, hogy esélyt adunk magunknak. Lehet, hogy azt mondtam van remény számunkra, de attól még a félsz élt bennem is kicsit, ahogyan benne is. A következő szavaira meg keserűen elnevetem magam.
- Talán, ha szemtől szemben tetted volna meg, akkor rémlene, de nem úgy történt, így mégis miként kellene rémlenie? – és ekkor egy pillanatra megakadok, mert emlékszem, hogy egyszer a kezemet elhúztam alvás közben, mert mintha valaki babrált volna vele. – Mert azt hiszem aludtam, amikor megtetted... – mondom ki döbbenten, de szinte meg se várom a szavaimat, mert végül inkább sietve csináltam hátraarcot, hogy a fürdő felé vegyem az irányt és kész csoda, hogy az ajtó nem szakadt ki a helyéről, de az tuti, hogy még a folyosó végén is hallották, hogy egy ajtó erőteljesen becsukódott.
Próbálok megnyugodni a fürdőben, de még se megy. Inkább csak pánikba esem, hogy nem lehet az, hogy egy nyamvadt gyűrűn hasaljunk el. Nem, ilyen nem létezik. Ez nem történhet meg. Le kell jönnie, de nemhogy nem jön le, de még egy millimétert se mozdul meg. Amikor nyílik az ajtó, akkor csak némán veszek egy mély levegőt, mielőtt a könnyeim idióta módjára kezdenének potyogni.
- Még mindig nem. – motyogom az orrom alatt, amikor pedig megkérdezi, hogy megpróbálhatja-e, akkor csak bólintok és odanyújtom a megfelelő kezemet, de ahogyan nekem, úgy neki se igazán sikerül.
- Azért díjazom, hogy legalább az ujjamat nem vágnád le, csak hogy lekerüljön a mumusunk az ujjamról. – keserűen nevetem el magam, miközben fürkészem őt. Először csak megrántom a vállaimat. Ő a hajába túr, én pedig sietve törlöm meg a szemem sarkát. Állom a pillantását, majd az ujjamra pillantok.
- Mi…mi lenne… - óvatosan és sokkal szelídebben kezdek bele, mert talán őrültség az egész ötlet. Habozok és inkább a földet fürkészem dedós módjára, miközben magam sem tudom, hogy jó ötlet lenne e folytatni a mondandómat. – mi lenne, ha nem úgy fognánk fel, hogy megkérted a kezem, lévén egyikünk se igazán az a házasulandó fajta, meg ennek nem is így kellene történi, ahogyan te is mondtad korábban. – idegesen harapdálom az alsó ajkamat, de még mindig nem nézek rá. – Mi lenne, ha inkább úgy fognánk fel, hogy az új kezdetünket szimbolizálja? Azért került az ujjamra, hogy ahogyan én egykoron „megjelöltelek”, úgy most te is megtetted, még ha álmodban, vagy részegen, hogy mások is tudják ez a farkas foglalt? Új kezdet szimbóluma lehetne, nem pedig azé, amire mindenki gondol. – egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, de még mindig félek rápillantani. – Nagy őrültség? – kérdezem meg óvatosan, és ha eddig nem emeltem volna fel a fejemet, hogy ránézzek, akkor most kicsit félszegen pillantok rá. Mielőtt bármit is mondhatna, még egy dolgot hozzáteszek. – Sajnálom, amit pár perce vágtam a fejedhez, nem gondoltam komolyan. – újabb ideges harapás az alsó ajkamban és várok, várok arra, hogy mit fog mondani, tenni vagy éppen miként változik az energiája.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 670
◯ IC REAG : 536
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Michigan // Szomb. Nov. 18, 2017 11:23 pm

- Nem ugyanezt mondtam én is, csak más szavakkal? - kérdezek vissza türelmetlenül, holott tudom, hogy nem ő a hibás... és nem is a fiúk - na jó, ők talán, kellett a hülyéknek gyűrűt adni a kezembe, már ha igaz amit mondanak, de mégis, olyan elcseszett helyzetbe kerültünk megint, rekordidő alatt, amiben még csak rámutatni se lehet egy személyre, hogy a te hibád. A kicsit mindenkié, hogy így alakult. Ettől függetlenül még jól esne egy bűnbak nyakába zúdítani mindent.
- Nem, nem így fogom mindig kezdeni. Lesz olyan is, hogy fogom a korimat, és elhúzok a francba korizni, amíg a vérnyomásom vissza nem áll a normál szintre. - felelem hozzá hasonló komolysággal, a baj csak az, hogy erre viszont tényleg hajlamos vagyok. Igaz, az talán számára sem újdonság, hogy szeretem mozgással levezetni a feszültséget, és ha még agyalni is kell hozzá, a kori az egyik legjobb választási lehetőség. Pláne így, hogy edzőként ugyebár jóval kevesebbet van a lábamon, és hiányzik ám nagyon.
- Ha nem, hát nem. Végül is... a mi történetünk is úgy kezdődött, nem? Tessék, mi lett belőle! - először nyertünk, aztán utána a bárban meghívtam egy italra... aztán egyik a másikat követte, mire meg észbe kaptunk, már egymásról cibáltuk a ruhákat, van ez így, de ez is bizonyítja, hogy nem feltétlenül csak rossz dolgok kezdődhetnek így. Másfelől meg... a rohadt életbe, félig mégis csak orosz lennék, mit várt?! A vérünkben van az alkoholizmus.
- Nem? Legalábbis remélem... - feleltem idegesen a kérdésére, mert a múltját ismerve sejtem... ahogy én, úgy ő is lábon hordott ki egy szívrohamot az előbb lent, az étteremben. Kár, hogy én nem vagyok vérfarkas...
- Ezzel is csupán arra akarok rávilágítani, hogy ha te nem emlékszel rá, miből gondolod, hogy én igen? Szerinted tudnék ilyesmit titkolni előled? Már rég kiszimatoltad volna, hogy hazudok, sőt! - szerintem ismer is annyira, hogy a viselkedésemből levágja, akad némi vaj a fülem mögött. Lévén azonban erről szó sem volt, nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, ha meggebedek, akkor sem.
- És mégis hogyan tettem volna? Előbb kidőltem, mint te. - vonom fel a szemöldökömet, miközben nézem, hogyan viharzik be a fürdőbe, én meg egy fáradt sóhajjal térek vissza az italomhoz, közben egy-egy kósza pillantást vetve az ágyra. Tényleg ennyire kész lettem volna, hogy álmomban húztam azt a gyűrűt az ujjára? Áhh... Lehet, hogy... Visszajátszással kéne kinyomozni? Akarom én ezt, vagy jobb a boldog tudatlanság? Mégiscsak nászutas lakosztály...
Végül inkább hagyom a csiribú-csiribát a francba és Prim után megyek a fürdőbe, téve egy próbát azzal a gyűrűvel. Igaz, hogy nem jön le, de legalább én is elmondhatom, hogy megpróbáltam.
- Az azért elég beteg lenne, akármennyire nem vonz a házasság gondolata... ennyire azért fóbiás se vagyok. - dörmögöm az orra alatt, arról nem is beszélve, hogy hogyan magyaráznánk meg a fiúknak, hogy eltűnt az asszony ujja? Egy hónap múlva meg megint meglesz? Egy totál idegen farkassal valószínűleg gondolkozás nélkül bejátszottam volna, hogy előbb lenyisszantom az ujját, mint hogy kettőt pisloghatna, "úgy is visszanő" alapon, de Primmel azért más volt a helyzet így, hogy ismertük egymást, és feleslegesen fájdalmat se akartam okozni neki.
- A csatát lehet, hogy ő nyerte, de a háborút nem! - sandítok hunyorogva a fémkarikára, miközben felajánlom, hogy kerítek olajat, ám amikor Prim ismét megszólal, csak kíváncsi tekintettel várom, milyen tuti ötlete támadt. Kíváncsian hallgatom, az én agyam úgy is csökkentett üzemmódban pörög jelenleg a tegnapi iszogatás végett...
- Hanem? - némi félsz azért elfog, ahogy az ideges reakcióit figyelem, és lerí az arcomról, hogy bökje már ki! Nem mint ha amúgy nem tudnék türelmes lenni, ha akarok, de az előbb történtek után... igencsak megcsappant a szint.
Amikor pedig a végére ér, hát... őszintén szólva nem is tudom, hogy mit mondjak. Azt hittem, valami olyan ötlete lesz, hogy mivel szedjük le a gyűrűt, de ez pont valami olyasmi, amire még csak nem is számítottam. Talán ezért is tart egy darabig, mire végre sikerül összeszednem a gondolataimat annyira, hogy legalább megszólaljak.
- Úgy érted, mint ha nem eljegyzési gyűrű lenne, hanem csak valami szimpla ékszer, ami ezt szimbolizálná? Mint valami évfordulós medál, vagy hasonló? - csak ez nem az eltelt időt, hanem az új kezdetet jelképezné - Hát... végül is... felőlem rendben. Bár ha maradunk ennél, ezt akkor is eltüntetem a kezedről valahogy, valamikor, és inkább én választok neked egy másikat ajándékba. - pillantok a gyűrűre, majd rá, hogy mit szól hozzá, mielőtt pedig még megszólalhatna, már folytatom is - Nem tudom, hogy ezt kitől kaptam az éjjel, de legyünk őszinték, karikagyűrűt nem tartogat magánál az ember csak úgy potyára, valakinek biztos hiányzik, vagy célja volt vele. - legalább a tudat nyugtat, hogy nem csak én voltam olyan hülye, hogy felhúztam valaki ujjára, más is volt annyira, hogy megváljon tőle.
- Fátylat rá. Úgy látszik, ez egy ilyen nap lesz, jobb ha hozzászokunk. - legyintek rá, igazából olyan szinten megedződtem hozzám vágott sértések terén Fairbanksbe érkezésem óta, hogy már magamra sem veszem az ilyesmit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 732
◯ IC REAG : 612
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Michigan // Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm

Mormogok valamit az orrom alatt, de úgyse értheti és talán jobb is, mert ha hangosan mondanám ki, akkor lehet, hogy még inkább elmérgesedne a helyzet, mint amennyire most is megtörtént. Nem az én hibám, hogy ott virít az a gyűrű az ujjamon, nem én kértem el mástól és társai. Vélhetően, ha hallottam volna ezt a bárban, akkor megakadályozom, mert tudom, hogy ő is mennyire ellene van.
- Igazán remek! Netán az ivászat és korizáson kívül nem szerepel olyan a terveid között, hogy talán maradsz és megbeszéljük?! – nem mintha most annyira meg lehetne beszélni, de a francokat nem voltam én ennyire hozzászokva mások energiáihoz mostanában. Jaxé meg túlzottan is erős volt és a sajátjaimmal részben megegyeztek, így érthető, hogy nem voltam képes kizárni se, átsiklani felette és még paprikásabb lettem.
Szavaira meglepetten pislogok, ahogyan New Yorkot felhozza, mert ebben van igazság, de valahogy talán nem most kellett volna belekeverni azt a dolgot. – Igen, lehetnek belőle jó dolgok, ahogyan a mai is az volt. Talán, ha nem isszuk le annyira magunkat tegnap, ha nem történik az a csőtörés, akkor még tovább kerülgettük volna a forró kását és nem beszéltük volna meg azt, hogy mind a ketten szeretnénk még egy esélyt adni egymásnak, de ugyanakkor meg is lett a hátulütője is, hiszen úgy veszekszünk, mint két dilis egy kicseszett ékszer miatt! – világítok rá a nyilvánvalóra, mert ez az igazság. Van előnye és hátránya annak, ha felönt valaki a garatra. Ahogyan azt is láttam már, hogy miként képesek viselkedni részegen az emberek. Nem mindenki édes és cuki lesz, vagy éppen vicces, mint Jackson volt tegnap este, hanem van olyan, aki őrülté válik olyankor. Nem mintha utóbbitól tartanék, de érthető, hogy totálisan nem tudom az alkoholizálást se pártolni.
- Jesszusom, ezt komolyan nem tudod? Majdnem az egykori vőlegényem megölt és köze volt a húgom halálához, szerinted? – tárom szét a karomat megint, mintha az 5 milliós kérdés lenne a tét. – Nem! – mondom ki végül hangosan is, hogy végre felfogja, hogy nem, nem tervezek házasságba rohanni ész nélkül, ahogyan abban is hiszek, hogy anélkül is képes egy kapcsolat működni.
- Ki mondta, hogy hazudsz? Mondtam én bármi ilyet is egy szóval????? – de inkább hagyjon a francba, még a gondolat is sértő, hogy azt gondolja rólam, hogy megfordult bármi ilyen a fejemben. Inkább próbáljuk meg leszedni ezt a gyűrűt és akkor talán hátha jobb lesz a helyzet. Inkább sietek a fürdőbe, mint még több meggondolatlan, ingerült szó hagyhatná el az ajkaimat.
Szerintem csak erre is mi vagyunk képesek, hogy pár órával az újra kezdés után újra egymásnak essünk, de ha ezt túléljük, akkor már szinte mindent, nem?
- Azért megnyugodtam, hogy ennyire azért nem vagy az. – halovány mosollyal pillantok rá, hiszen ez már tényleg abszurd, hiszen megfordult a fejemben, ha nem fog javulni a helyzet, akkor vágjuk le, majd maximum nem mutogatom a kezemet, vagy nem tudom. Én csak nem akarok veszekedni, nem akarom azt, hogy máris minden zátonyra fusson.
Nevetnék, ha tudnék a csata-háború dologra, de már az se megy igazán. Helyette még egyelőre az olajt is passzolom. Előbb tudjuk meg, ha az se használna, akkor mennyire lenne gáz a helyzet. Könnyű-e kibökni? Nem éppen, mert hiába ismerem, most azt mondanám, hogy totálisan ismeretlen terepen sétálunk és nem tudom, hogy mi lesz a reakció. Ez pedig óvatosságra int, meg kicsit talán félelemmel is tölt el, hogy nem-e fogok még inkább rontani a helyzeten. Látom rajta, hogy tudni akarná, de azért banyek ehhez még nekem is bátorság kell és kicsit nyomin is, de végül kibököm azt, ami eszembe jutott, majd várok.  Állok ott, mint valami szerencsétlen és őt bámulom, hogy vajon most robbanni fog, nem fog, netán végre képes valamit kinyögni, vagy éppen most kapott szívrohamot, vagy mi van?
- Igen, úgy. Csak ez inkább a kezdetet szimbolizálná, nem az együtt töltött éveket, vagy hónapokat. – nagyot nyelek, ahogyan őt fürkészem, hiszen még mindig nem tudom, hogy pontosan miként is reagál a dologra. Szerintem még mérföldekre is hallották azt, ahogyan lezuhant egy szikla a szívemről a válaszát hallva. Szóval benne lenne? És még választana nekem egy másikat is? Na jó, erre azt hiszem eléggé elkerekedett a szemem, de végül egy kisebb mosoly megjelent az arcomon és aprót bólintottam. – Vélhetően volt vele terve, de esetleg dugába dőlt, ezért adta neked? Passz, igazából, de igen, jobban örülnék én is, ha inkább egy általad választott lenne, és úgy kerülne hozzám, hogy mind a ketten emlékszünk a körülményekre is, de csak akkor, ha te is komolyan szeretnéd ezt. Hogy ilyen szimbólummal kerüljön az ujjamra egy másik gyűrű. – mosolyodom el és kicsit már én is bátrabban szólalok meg. Ezek után, hogy tudom, így őt se zavarná, meg igazán engem se. Fura dolog lesz, ugyanakkor kicsit izgatott is voltam, hogy vajon az milyen lesz és tényleg képesek leszünk-e ilyen jelentőséggel meglépni egy ilyen dolgot, hiszen még medált se adtunk sose egymásnak.
Közelebb lépek és mellkasának döntöm a fejemet, a karomat pedig köré fonom. – Azt hiszem, viszonylag jól vettük az akadályt, mert nem buktunk el, így talán még inkább van számunkra remény. – mormogtam szinte a mellkasába, majd rövid időre csak hozzábújtam, mint régebben is, amikor csak egy kis nyugalomra vágytam, vagy békességre, amit az ő ölelése megadhatott.
- Na lássuk azt az olajt, hátha leszedi ezt a gyűrűt. – pillantottam fel rá végül mosolyogva, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Addig én átöltözöm a saját ruhámba, hogy ne miattam késsünk el. – míg ő elmegy „vadászni”, addig én is átöltözöm és próbálkozom, hátha. Egy picit mintha megmozdulna, szét is törhetném, de az meg eléggé ízé lenne, így inkább csak leülök az ágyra, miután beágyaztam és várok arra, hogy visszajöjjön.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Michigan //

Vissza az elejére Go down
 

Michigan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Túl a határokon :: Amerika-