HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .

 

 Arborétum rész - erdős terület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Arborétum rész - erdős terület // Vas. Ápr. 08, 2012 10:24 am

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 10, 2013 6:02 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 105
◯ HSZ : 301
◯ IC REAG : 295
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Arborétum rész - erdős terület // Kedd Márc. 04, 2014 2:34 pm

A normális emberek közül, Grace az első, aki nem úgy nézett rám, mintha a tekintetetén a mit akartőlem ez a hülye liba kifelyezés lenne írva. Hallom, hogy mit is mond, és ennek örülök. Majd a kérdésemre is kapok választ, hogy kell még neki tanúlnia, majd a kezét felém nyújtja én pedig el fogadom azt, és kezet rázunk.
- Egy kalappal, a holnaphoz. - Mondom neki egy mosolyal az ajkamon. Aztán, én is indulok a magam irányába. Grace finom illata, még mindig érzem az orromban és valamiért, úgy érzem, hogy ez kellemes.

(Én is köszönöm a játékot.)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Arborétum rész - erdős terület // Csüt. Márc. 06, 2014 9:17 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 48
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Arborétum rész - erdős terület // Vas. Aug. 31, 2014 1:18 am


Will & Ellie
Start all over again..?

Igazából nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal az elmúlt napokban. Koncentráltam a munkámra, kihoztam magamból a maximumot, de amint kilépett az irodám ajtaján egy-egy beteg, s befejeztem az adminisztrációt, gondolataim minduntalan visszatértek a férjemhez, s ahhoz, amit megbeszéltünk legutóbb. Aaronnal ha telefonáltam, nem mondtam el neki semmit arról, hogy találkoztam az apjával, s bár bűntudatom volt emiatt, mégis úgy éreztem, hogy így a helyes. Beszélgettünk mindenféléről, mesélt nekem valami lányról, akibe szerintem beleszeret hamarosan, csak ezt ő még nem látta be. Hiába, nagyon furcsán működnek a férfiak, s az én fiam is férfi, ezt el kell fogadjam.
Nem mondtam neki, hogy mindent tudok, hogy haragudtam rá, aztán elolvadtam attól, amit az apja mondott róla és rólam. Egyszerűen csak semmitmondóak lettek a telefonálásaink, s bár tudtam, hogy érzi a változást, mégsem szerettem volna semmit kezdeni ezzel. Majd akkor, hogyha tudom már, hogy mi ez az egész, akkor beszámolok a fiunknak mindenről. Nem tudom hogyan fog reagálni, de hiszem, hogy el fogja fogadni, bármi is történik.
A válási papírok undokul nevettek rám minden alkalommal, amikor kihúztam a fiókomat, úgyhogy inkább elsüllyesztettem őket az irattárolós szekrényemben, hogy ne kelljen mindennap szembesülnöm azzal, hogy talán életem legnagyobb hibáját igyekeztem elkövetni. Persze ha egy másik megvilágításból nézzük, akkor szerencsének is nevezhetem a kósza, elengedésből születő gondolatot. Hiszen ha Will nem jön el hozzám, akkor ma én sem jövök ide felöltve a legkényelmesebb szabadidős farmernadrágomat, visszafogottan elegáns, de mégis természetközeli blúzomat és a mindezekkel harmonizáló, lapos talpú, férfias szerkesztettségű, krémszínű cipőm.
Itt élek egy ideje, de még sosem voltam az arborétumban, örülök, hogy éppen itt találkozunk. A természet közelsége mindig segít abban, hogy a gondolataim rendben legyenek, nem volt véletlen az sem, hogy amíg még házasok voltunk, egy-egy nehéz nap után a parkon keresztül mentem haza, nem törődve azzal, hogy kerülőt teszek. Garantáltam ekképp, hogy a gondjaimat nem viszem haza, legfeljebb annyit belőlük, amennyi gyökvonással keletkezik.
A táskámat a füleinél fogva kezemben lógatom, s nem mondom, hogy nem fakadna víz a fülekből, hogyha szivacsból lennének, úgy szorongatom őket. Újra évtizedekkel fiatalabbnak érzem magam, s bár fegyelmezetten állok a találja megbeszélt helyén, a szívemnek nehezen parancsolok. Remény. Vajon jó-e az, hogy ennyire erős bennem ez? Nem tudom. Igyekszem nem gondolni vele. Annyi időt töltöttem azzal, hogy katonás rendben éljem az életemet, hogy most egy kicsit igazán elengedhetem magam. Elvégre nem randevúra jöttem, csak a férjemmel találkozom. A férjemmel. Óh, bár maradna is így!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Pént. Szept. 05, 2014 11:34 pm


Azt gondolnánk, kilencven év után az ember már belefásul az idő múlásába, holott egészen egyszerűen csak másfajta mérőeszköz az, amit használ. Ilyen szavakkal dobálózunk mi már, hogy: Vörös Hold után, értekezlet előtt... amióta elhagytam Őket.
Talán fogalma sincsen róla, ám azzal, hogy Eleanor nem visszakozott az emberibb időpontban megejtett találkozótól, új időszámítást hozott az életembe: a napig, amíg újra láthatom.
A napokból órák lettek idővel, majd percek. Őrület, mennyivel gyorsabban telik az idő, ha célja van az embernek az életben.

Az edzést még a szokásos rutinban toltuk végig, ám ahogy magamra maradtam a munkában, egyre többször kaptam magam azon, míg a vadetetőket ellenőriztem, hogy Elle felé kanyarodnak gondolataim. Mit csinálhat épp most, mivel tölti a napjait? Mit gondolhat ő erről az egészről? - Szeretnék a fejébe látni kicsit, ugyanakkor tartok is tőle - igen, továbbra is - hogy mit lelnék ott.
Egyszerű, sötétebb farmert és fekete pólót viselek. Idegesen túrok a hajamba, farkasszemet nézve az ajtó üvegén át visszatükröződő képmásommal. Rá kellene gyújtanom még mielőtt... de akkor késnék, holott a világért se váratnám meg. Már így is késésben vagyok. Már így is több szálat szívtam el ma, mint egy átlagos napon. Idegesség? Meglehet, de szeretném elhitetni magammal - és ez által a világgal is - hogy jól leplezem.
Habár megvan az a helyzeti előnyöm, hogy "helyben vagyok" és nem kell kifejezetten sietnem, az alagsorból felfelé haladva mégis azon kapom magam, hogy lépteim egyre csak gyorsuló ütemet diktálnak, míg nem az arborétumot elérve megálljra kényszeríti őket szemeim világa. Pontosabban az, amit/akit látnak.
Egy kósza pillanatig csak állok megtorpanva, magamba szívva a látványát. Mély hangú, ősi dobként szól szívem. Lassan, ráérősen. Van benne valami egészen nyugodt, nem olyan pergő és izgatott "cintányér"-ritmust játszik, mint az imént, mikor a találkozóra igyekeztem.
Leengedem vállaimat, s könnyeden indulok meg felé, hogy mikor kiszúr, félszeg mosollyal köszöntsem, elérve Őt pedig szóval is:
- Szia! Csodásan festesz. - Nem udvariasságból mondom. Még csak le se írják jól e szavak mindazt, amit rá tekintve érzek, látok. Mélyen bennem motoszkál a gondolat is, hogy szavaimmal együtt magamhoz ölelem, közelebb húzom... de lássuk be, sután venné ki magát a történtek fényében. Vagy tényleg ennyire egyszerű lenne az egész? Az évek mit sem számítanak, s csupán mi, emberek bonyolítjuk túl a saját dolgainkat?
- Remélem nem vársz túl régóta. Mindig akkor talál meg valaki, amikor nem a legalkalmasabb... - Szélesedik ki mosolyom, s érzem, ez még magyarázatra szorulhat. De a legkevésbé sem bánom. (Akárcsak azt, hogy Abigail most nincs itt, mert valószínűleg felháborodna a mondatomon, tekintve, hogy én mentem be hozzá az orvosiba céltalan hiperaktívságom közepette, míg arra vártam, hogy teljen az idő kicsit gyorsabban.)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 48
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Arborétum rész - erdős terület // Vas. Szept. 21, 2014 6:14 pm

A horizontot kémlelem, mivel nem tudom pontosan, hogy William merről fog érkezni, így nézek én mindenfelé. Nem kapkodom a fejemet, teljesen normálisan néz ki, ahogy figyelek, nem vetül bele mozdulataimba lelkem izgatottsága. A férfit meglátva eleresztem egyik kezemmel a táska fülét, s intek neki, visszafogottan, de mégis kedvesen, mosolyt társítva mindehhez.
Ha sután venné ki magát, ha nem, szeretném, hogy megöleljen, hiányzik a mozdulat. Ettől függetlenül mégis mosolygok, a bókjára finoman el is pirulok, rózsaszínbe fordulnak arcéleim.
- Köszönöm! – fogadom el a bókját, hisz így illik.
Nem szerettem soha azokat a nőket, akik elhárítanak minden kedveskedést. Mindenképpen van abban egyfajta „dicsérj még” íz, s én nem vagyok elismeréshajhász. Szeretem, ha dicsérnek, hogyne szeretném? Mint látszik, ha megfelelő helyről jön, még bele is pirulok, egyébként pedig csak udvarias köszönettel elfogadom. A dicséretnek varázsereje van, a munkámban is alkalmazom. Hiszem, hogy tényleg hasznos az ilyesmi.
Közelebb lépek Willhez, s ha már ő nem tette meg, én leszek az, aki olyasmit cselekszik, ami hiányzik ebből az üdvözlésből. Fél kezem szabad még mindig, hisz azt emeltem intésre, így azzal a kezemmel megérintem a vállát, féloldalasan karolva át így őt, s egy futó, finom csókot hintek az arcára. Nem vagyok ezzel tolakodó, szerintem a mi kapcsolatunkba ez – és ennél több is, de nem, erre nem szabad gondolnom – belefér. Majd a reakciójából leszűröm, hogy valóban így van-e.
Mosolyogva húzódom vissza előző helyemre, megrázom a fejemet.
- Annyira elmerültem az itteni szépségekben, hogy fel sem tűnt az idő múlása. – jegyzem.
Valójában régóta várok, ezt ő is tudhatja, hiszen régen is olyan voltam, amilyen most. A találkozókra jócskán hamarabb érkezem a megbeszéltnél, már-már rituálészintre fejlődött ez bennem. Nem dörgölöm senki orra alá, mert nem a késésük miatt várakozom. Ezért is válaszoltam így.
- A munka már csak ilyen, főleg, hogyha valaki vezető beosztásban van. Valami baj történt, vagy csak a szokásos ügyek? – kérdezem érdeklődőn. Elég rég vagyok a pályán ahhoz, hogy meg tudjam szövegezni változatosan az „akarsz róla beszélni?” frázist. Nem szeretném, hogyha úgy érezné, csak kötelességből kérdezek. Minden érdekel, ami vele kapcsolatos, mindig érdekelt.
Tudom, hogy mi ő, hogy milyen világban él, de direkt homályosan kérdezek vissza. Nem vagyok ostoba. Ezek titkok, melyekkel nem kellene tisztában lennem, nem beszéltem róluk eddig sem senkinek. Aaron elhívása volt az utolsó alkalom, hogy a számomra zárt ajtók előtt állva a kukucskálón keresztül ismerkedtem ezzel a világgal. Tökéletesen jó ez így. Willel is azt igyekszem érzékeltetni, hogy úgy kezelem a munkáját, mintha teljesen átlagos dolog lenne. Elvégre honnan tudhatnám, hogy vadőrségi minőségében keresték fel, vagy a harcosok vezetőjeként? Nem mondta. Nem találgatok. A válaszából majd kiderül.
- Még mindig ismersz! – célzok ezzel arra, hogy remek helyet talált a találkozás helyszínének. Mindig szerettem a természetet, ez nem múlhat el soha. Ajkaimra a visszafogott mosoly a mai napra hosszú távú bérletet vett, azt hiszem. - Lenyűgöző hely ez, nem is tudom miért nem jártam erre ezelőtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Okt. 04, 2014 11:46 pm

Ahogy ő nem hárít bókot, úgy én magam sem osztom őket minden ok nélkül - talán épp az említett hárító típusú emberek álszerénysége végett, a fene se tudja. Nem is nagyon érdekel, ugyanis mire észbe kapok, ismerős parfüm illata tódul felém kellemes közelséggel.
Félsódéros, szinte már kamaszos félvigyor szökik képemre az arcomra hintett csók kapcsán, s akarva-akaratlan nem engedem távolabb húzódni a nőt, mindössze csupán annyira, hogy derekán pihenhessen tenyerem.
- Csak a szokásos, szerencsére. - Indítom léptekre kettősünket az erdőszélen, ha nincs ellenére. Folytatnom kellene a gondolatmenetet, ez a tökéletes felvezetés hozzá. Tudom és talán ő is megérezheti, hogy lenne mit mondanom, de... nem teszem végül.
Annyira nyugodt minden. Szinte már tökéletesnek tetszik az egész, mintha nem is az én életem lenne, hanem kiszakadtam volna valami álomszerű ideába. - Egy kicsit még élvezném a képet. Csak amíg a gondolataimat összekaparom, mit és hogyan is mondjak Neki.
Rövid, elcigarettázott tónusú nevetés hagyja el számat szavaira.
- Vagy csak ráhibáztam...! - Nem, tényleg azért választottam ezt a helyet, mert ahogy én, úgy ő is kötődik a természethez.  
Határozott, mégis finoman vezető mozdulattal perdítem szemközt magammal.
- Figyelj, Elle! - Apró sóhaj szalad ki tüdőmből, majd tekintetem az ő világos pillantásában keres kapaszkodót. - Emlékszel még arra, mit mondtam? Hogy kinek az utasítására kellett visszajönnöm ide? - Nekem már nem rémlik igazán, a vezető vagy a protektor kifejezést használtam-e rá. Az ilyen apróságok eltörpültek, lényegtelenné váltak, míg arra tisztán emlékszem, mit viselt aznap. Hogy egy rakoncátlan tincs állandóan előre hullott arcába és hogy Aaron békésen alvó arcára hogyan esett a lámpafény, mikor este benyitottam a szobájába.
- Az a helyzet, hogy egy ideje már én töltöm be ezt a posztot. Az elődömet nyugalmazták. - Arcát fürkészek, rezdüléseiből olvasnék. Nem is nagyon merem folytatni a gondolatmenetet, míg megerősítést nem kapok felőle. Mintha csak tanonc lennék megint... De gáz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 48
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Arborétum rész - erdős terület // Vas. Okt. 05, 2014 11:08 am

Eszemben sincs kisiklani érintése alól, derekamra simuló keze addig marad ott, amíg csak úgy nem gondolja, hogy kényelmetlen így e tartás. Lépteinek ritmusát oly tökéletességgel veszem fel, mintha csak tegnap gyakoroltuk volna, mintha nem teltek volna el – majdnem – évtizedek azóta, hogy utoljára sétáltam vele édes kettesben a természet lágy ölén.
- Az a jó! – mosolygok bele a horizontba, nem pillantva féloldalasan Willre.
Nem arról van szó, hogy nem merek ránézni, egyszerűen csak csodálattal tölt el az arborétum, pillantásommal a növényeket érintem egészen addig, amíg hallójáratomba nem kúszik a nevetése.
- Dohányzol. – nem kérdés, kijelentés, halk, lemondó sóhajjal kísért, mosolygós semmiség.
Nem a hangja miatt tudom, egyszerűen csak érzem rajta a dohányillatot – sose gondoltam rá szagként, szaga annak a bizonyosnak van, amit úrinő nem ejt ki a száján, s bár én nem vagyok úri, csak nő, mégsem gondolok vele – mely beleivódik a bőrbe, ha elfogadják ezt a tényt a dohányosok, ha nem. A nevetése pedig.. szeretem karcosságát, glédába állítja hátamon a pihéket, hát eszemben sincs megjegyzésemmel kikérni magamnak azt, hogy tüdőromboló hobbija van hatással nevetésének tónusára.
- Vagy úgy! – kacsintok kis kuncogással kísérve. Felesleges ezen mit magyarázni, ő is tudja, én is tudom, marad hát a miértek boncolgatása helyett a hely küllemének élvezete, beleolvadás séta közben a természet nyugalmas hangulatába addig, amíg ki nem lépünk a kedélyes semmi felhőjéből a munka egére.
Fordít, hát fordulok. Felé pillantok, vele szemben állok, s szívem hatalmasat dobban, mint valami ostoba tinilánynak. Arcvonásaim mit sem tükröznek abból az ostoba, alaptalan, de mégis zsigerileg kódolt reményből, mely egy ilyen férfi-elé-penderülés hozadékát – egy csókot, egyetlen, röpke ajkakra illesztett puszit - illeti, de tekintetem kósza sugara egy pillanatra William ajkaira téved, s csak aztán kapcsolódik újra bele a férfi – a férjem – lélektükreibe.
Bólintok, ezzel jelezve azt, hogy nagyon jól emlékszem minden akkori szavára. Sose feledtem el őket, mint ahogy őt sem szűntem meg látni magam előtt, hallani a hangját, érezni az illatát és az utolsó érintéseit. Az a nap számomra megállt az időben, s lényem egyik – a szomorúbbik – fele a mai napig nem tudott elszabadulni onnan. Már nem fog el a zokogás, hogyha arra a sok-sok évvel ezelőtti pillanatra gondolok, de még mindig fáj, legbelül, mélyen a lelkem száműzetésbe vonult házasság-területén.
- Biztos vagyok benne, hogy méltó vagy a kinevezésre, s úgy végzed a feladataidat, ahogyan a legjobbaknak kell végeznie. – mosolygok rá.
Messze vannak szavaim az üres frázisoktól, őszintén gondolom mindegyiket, s mivel tudom jól, hogy ismer engem, így nem is kételkedem abban, hogy megérintik majd lelkének megfelelő zugait ezen kinyilatkoztatásaim. Az egy dolog, hogy elfogult vagyok, mert szeretem őt, de a felszínen – és alatta is – tökéletesen tisztában vagyok a férjem értékeivel.
- Miért mondod el most ezt nekem? – csusszan ki számon egy kérdés, míg még fogva tartom tekintetét. Érdeklődve fürkészem vonásait. A kérdésem teljesen egyszerű, ahogy a válasz is lehet az. Lehet. Viszont mégsem biztos, hogy az lesz. Hiszen abból, ahogy figyel, nagyon sok minden kiderül számomra. Egyszerre várom a folytatást, s tartok is tőle. Az ő világa nem szűnt meg félelmetes lenni számomra, akkor sem, hogyha már nem tölt el haraggal, hogy elhagyott a munka miatt, azért, mert védelmezni akart.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Hétf. Nov. 03, 2014 12:45 am

- De azt a kilenc hónapot kibírtam nélküle! Sőt... éveket is. - Szélesedik ki mosolyom, s van valami suhancos elégedettség hangomban. Kissé talán még ki is húzom magam lépteim között gyerekes módon, noha tényleg nem hitte senki - én magam se igazán - hogy képes vagyok letenni a koporsószeget. Aztán Eleanor közölte, hogy állapotos. A gyerekünket várta. Szerintem nem volt olyan dolog amiről ne lettem volna képes lemondani a kedvéért e hír hallatán.
Boldogok voltunk.
A kép akaratlanul is nosztalgikus mosollyá szelídíti képemen az iménti nevetős vigyort, aztán komolyabb vizek felé terelem a beszélgetést. Nem mert annyira akarom, hanem mert muszáj.
Szavait követő mosolya az én arcomra komolyságot ültet. Van az elismerő szavaiban számomra valami megfoghatatlanul keserű. Méltó lennék rá? Nem szokásom kétkedni a döntéseimben, harcosként luxus az ilyesmi, de ez a poszt... ezt nem kértem. Választottak, elfogadtam. Elém tették, hogy kezdjek vele, amit akarok, csak mert én találtattam alkalmasnak rá. Az olcsó dolgokat kevéssé tanulja meg becsülni az ember, hiába igyekszem alázattal viseltetni a titulus felé. Teher, hisz nem lehetek egyszerre barát és felettes is. Bajtárs, mint a harcosok esetében. Vékony a határ, szinte nem is látszik... nem mindig találom én magam se.
- Mert jogod van tudni a teljes sztorit. Attól tartok ugyanis, ez a tény is hozzájárul Aaron hirtelen távozásához. Valahol meg is értem, én is nehezen viseltem volna az ő korában, hogy az ősöm legyen a felettesem. - Ciccenek rosszallóan, mégis azzal a sajátos félmosollyal képemen. - És mert szeretnélek biztonságban tudni, de ehhez a tudatlanság nem segítség. - Tenyerem nyugodtan pihen derekán, hátát támasztva meg biztonságot adó ölelés közepette. Nem csak számára, számomra is megnyugvást hoz, hogy karjaim közt tarthatom.
- De rád erőltetni sem akarok semmit, ezt szeretném, ha tudnád. Mindig adott a lehetőség, hogy nemet mondj. - Bármennyire is fáj ez a kép most, bármennyire nem akarom, hogy távol legyen tőlem, ha már ennyi év után felém sodorta az Élet.
- Szeretnék újra az életed része lenni, Eleanor Douglas. Megvédeni mindattól, ami velem és a rangommal járhat. - Simítok balommal egy kósza tincset füle mögé szelíden. - Ám ezúttal nem úgy, hogy hátrahagylak. Magam mellett szeretnélek tudni, Elle. A kérdés csak az... te szeretnéd-e mindezt? Tudnál-e az életem része lenni? - A választás lehetősége. Kinek édes, kinek keserű, a válasz azonban senki számára nem egyszerű, hiába akadnak, akik fennhangon hirdetik, ők határozottan mondtak igent elsőre. Önző minden szavam, önző vagyok én magam is, hogy most pont ahhoz láncolnám, amitől óvtam évekkel ezelőtt. Gyarló emberiség és csipetnyi számítás. Ezt rajzolta barázdákkal arcomra az élet itt a hideg északon. De legalább fájdalmasan őszintének nem szűntem meg lenni Vele szemben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 48
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Arborétum rész - erdős terület // Hétf. Nov. 03, 2014 10:33 pm

Röpke kuncogás szakad fel ajkaimról. - Egy hős vagy! – közlöm vele, s bár van ebben némi halovány fricska is, épp nem sértő, nem változtatja hazugsággá a mondatot. Tényleg kibírta és nagyon büszke is voltam rá miatta. Azt jelentette számomra a cigaretta letétele, hogy akarja a gyermekünket, hogy feltétel nélkül szeret minket és mindent megtenne értünk. Nem, mintha ebben azelőtt kételkedtem volna. Ha kételkedem, nyilván hozzá sem megyek. De megláttam benne azt az ember, akire szükségem van, aki boldoggá tudna tenni és a mai napig nem bántam meg semmit abból, hogy a kezemet adtam neki.
Kacsintós kis puszit kap az arcára. Éreztetni kívánom ezzel a megjegyzésem játékosságát, azt fokozni, ragozni így finoman. Végül hagyom, hogy a téma fonala kicsusszanjon kezeink közül, s más vizekre evezzünk. Komolyabbakra a csodálatos virágtenger lágy ölén.
- Köszönöm! – szólok halkan, nem kívánva megakasztani őt. Rég nem érzem azt, hogy vele kapcsolatosan jogom lenne bármire is, nem is formáltam hát, mert egyszerűen nem tűnt reálisnak. Mégis, ahogy az évek során szépen leépítettem magamban ezeket a dolgokat, úgy emelkednek most fel és hihetetlenül jó azt hallani tőle, hogy még vannak jogaim. Nem a dolgok hivatalos vonzatánál maradva. Egyszerűen csak ez annyit tesz számomra, hogy még mindig összetartozunk, hogy úgy gondol rám, ahogyan szeretném, hogyha gondolna és bár túl vagyok már a naiv reménykedés korszakán, jó eljátszadozni a gondolattal, hogy talán minden lehet.. nem, nem olyan, mint rég. De teljes. Vele. Akármilyen minőségben, hiszen rá kellett jöjjek: a vele való időtöltés puszta egyszerűsége is örömmel tölt el. Nincsenek elvárásaim, csak szeretném élvezni azt, ami adatott. Mert szeretem őt, ilyen tisztán, ennyire egyszerűen, minden sallangtól mentesen.
- Aaron jobban tette volna, hogyha örül a lehetőségnek, s nem menekül előle. – jegyzem meg. Értem én a viccet, csak nem tudok rajta nevetni. Rendben van, hogy én sem szerettem volna az apám beosztottja lenni, de mivel olyan foglalkozást, kötelességet, hivatást választottam, amilyet, ez benne volt a pakliban. És elfogadtam, ahogyan a fiamat is arra neveltem – igyekeztem legalábbis – hogy a munka nem a játszótér és nem lehet elmenekülni előle. Ő megtette. S most nem a sebzett anyai szív beszél belőlem akkor, amikor hangom elkomolyodik, hanem a nevelő. Mindegy, lapozzunk. Aaron döntött, nem tudok és nem is akarok változtatni rajta. Az ő élete és nem az enyém. Will humormorzsája pedig akárhogy is, de megér egy mosolyt.
- Legutóbb is megosztottál velem mindent, most sem kétlem, hogy megteszed. – szalad ki. Még mosolygok, mert akkor sem akartam bűntudatot kelteni benne és most sem szeretnék. Arra koncentrálok, hogy itt van velem és én itt lehetek vele, az érintéséből töltekezem és abban a biztos nyugalomban vagyok: innen nincs lejjebb. Kétszer nem hagyhat el. A bennem élő fiatal nő, a kétkedő gyermek, vagy akárminek is nevezhetjük ezt pedig csak halkan teszi a gondolati kérdés után az „ugye”-t. Nem hagyhat el kétszer.. ugye, ugye nem? Az eszemmel tudom a választ, de ettől még a szívem dobolásában nem hallatszik a racionalitás.
Nem mondom azt előre, hogy nem fogok nemet mondani. Még csak nem is gondolom, hogy így lenne. Meggondolatlanság lenne és ha valami, hát meggondolatlan nem vagyok. Nyitott füllel és szívvel hallgatom a szavait, minden oldalról megvizsgálni igyekszem őket, s csak némi csendes mérlegelés után válaszolni azt, ami a szívemen született hallva ezeket a dolgokat.
Ha kevésbé lenne meg bennem az önuralom, lehet, hogy az „Eleanor Douglas” könnyet csalna szemeimbe. Örömkönnyet. Mert az rendben van, hogy papíron valóban így hívnak, de úgy éreztem, hogy elvitte magával ezt a nevet és a viselésének jogát akkor, amikor elment, s az, hogy most így nevez elképzelhetetlenül, leírhatatlanul sokat jelent nekem. Biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy érzi, mert ismeri a lelkemet. Tekintetem reá vetett csillanásában ott van a cirógató köszönöm és a szeretlek is. Nem mondom, mert súlyos dolog az, amiről beszélünk, de ettől még nem is vagyok hajlandó kényszeresen megfosztani őt ettől. Sőt, attól sem, hogy felemeljem kezem, s futón, kósza mozdulattal arcára simítsam tenyerem zárójelét, mintegy előrevetítve azt, amit mondani szeretnék neki. Az érintés lesiklik, kezem a vállán támasztom meg, kis mosollyal simulva bele abba, ahogyan hajtincsemmel játszadozik. Élvezem a finom törődést, melyet ez az érintés jelent. Házasságunk lapjaira ugyanezzel a szeretettel és kedvességgel rótta az éveket. Ha elment, ha nem, én mindig így gondoltam rá, számomra örökké ez a férfi maradt.
- Sosem szűntél meg az életem része lenni, ahogyan lélekben én sem szűntem meg ott lenni, ahol te vagy. Tudom, ez így képtelenül hangzik, de ettől még igaz, így gondoltam kettőnkre. Ausztráliáig kellett mennem ahhoz, hogy rájöjjek: nem tudlak és nem is akarlak a szívemből kitörölni. – nem hiszem, hogy tudja, honnan is tudhatná? Az ausztrál utam hát csak ily halványan kúsztatom elő a múlt ködéből. Nem az a fontos, hogy hol, hanem hogy mire jöttem rá. ÉS felütésnek azt hiszem elég is volt ebből ennyi kis semmiség.
Sose mondanám neki, hogy legutóbb sem kellett volna elhagynia, hisz része lettem volna az életének. Tudja, tudom. Nincs itt sem a helye sem az ideje a bűntudatkeltésnek és soha nem is fog eljönni. Elfogadtam, mert így volt helyes, mint ahogyan a zsigereimben azt érzem, hogy aminek jönnie kell, s ami jönni fog, az pedig a maga útján most válik bennünk helyessé.
- Tudok. – mellőzöm ekképp a feltételes módot. - Semmit sem szeretnék jobban. – engedek meg egy tán balga, ám annál szerelmesebb sóhajt magamnak. Ennyi év után azt hiszem, hogy megengedhető a szentimentalizmus ezen formája, nem igaz? Viszont a nyitott kérdéseket is fel kell tegyem, bár a válasz nem változtat majd azon, hogy kimondtam: sehol máshol nem lennék szívesebben, csak mellette, az élete részeként.
- Van még valami, amibe mélyebben be kell avatódnom ehhez.. – emelek ki egy szót a múltból. Azt, amit említett, hogy lettem. Beavatott. Sosem gondoltam ezt túl, számomra a csodák világa csak akkor éledt fel és csak annyi időre, amikor Aaron elmesélte, hogy ő is az apja útjára lépett. Nem gondoltam magamra sosem úgy, hogy több lennék, mint a többi emberek. - ..vagy úgy leszek melletted, ahogy lehettem volna eddig akármikor? – vádmentes a kérdés, tiszta, könnyed és praktikus. Amilyen tőlem elvárható. Ha ő önző, én is az vagyok, de egyszerűbb ha úgy gondolok magunkra, mint párra, aki visszatalált egymáshoz, mert ennek így kellett lennie. Két önzés titkos párbaja, semmi egyéb. S nem vezet a boldogságon kívül máshová. Ha rögös az út, ha nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Hétf. Nov. 24, 2014 4:00 pm

Nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak az Aaronos megjegyzését illetően, s pár kósza, szőke tincset is hátratűrök törődő mozdulattal a füle mögé szavait hallgatva.
Ha ismerte volna anyámat, remekül kijöttek volna, ez már tuti. Ha ismerte volna... sosem könnyű egy őrzővel, az előttem álló pedig könyvet írhatna belőle. Annyi minden hiányzott az életünkből egy átlagos páréhoz, családéhoz képest valójában, mégis megvolt a magunk békéje. Teljes volt, miként teljes most ez a röpke, tűn idő is itt, az arborétumban. Vele.
Mintha lassabban folynának a percek köröttünk és cseppet se bánom ezt. Mindössze azért fohászkodom magamban, hogy ne most akarjanak telefonon és/vagy személyesen keresni.
Ahogy arcomra simít, egy pillanatra még szemhéjaimat is lehunyom, belefeledkezve kicsit a gesztusba. Az érintése, az illata, a közelsége... mintha egy szép, csendes nóta lenne régről kísértve. Ábránd, melyet nem érhetek utol. Az volt, múlt hétig tényleg csak ennyi volt, ám azóta aligha lehetne valóságosabb. Most... kevéssé lehetne igazibb.
Tekintetem mindezek ellenére óvatos, ahogy újfent rá tekintek. Tartok a válaszától. Én, a Harcosok "gyöngye", aki vezető posztig küzdötte fel magát az évek alatt, aki alkalmasnak találtatott arra, hogy a Protektorátus vezetője legyen, tartok egy asszony válaszától. Röhej! De ha egyszer így van...
Számra várakozó némaságot ír a szavai felett érzett finom aggodalom, nem csak tekintetem, de szerintem minden idegszálam fókuszál.
Valóban kissé kérdővé, értetlenné válik a tekintetem, ahogy az ausztrál utat említi, de nem firtatom. Majd talán máskor annak is eljön az ideje, esetleg saját maga hozakodik elő vele, de jelen pillanatban sokkal inkább érdekel az, amit mondani akar ezzel a felvezetéssel, semmint, hogy érdektelen kérdésekkel vágjak a szavába. Az amúgy sem én vagyok, aki ok nélkül szól.
Válasza egyszerre tölt el örömmel és némi félsszel. Ezt akartam hallani, de most, hogy kimondta, máris arra kattog az agyam, hány felől érheti döntéséért támadás, hogyan védhetném meg az őt körülvevő világtól, s magamtól is, azzal, ami velem jár...
Szóra nyílik ajka újfent, de nem várom meg, hogy édes hangján szavakat formáljon. Derekán pihenő tenyeremmel közelebb vonom testét, hogy másik kezem a tarkóján leljen pihenőt, úgy hajolva ajkaihoz csókért, mely egyszerre követel, ifjonti hévvel és mégis ösztönös, otthon ízű, megnyugvást hozóan lágy, mely a több éve házasok sajátja.
- Ez... nem jár mindenkinek. Csak, hogy tudd. - Dörmögöm halkan a csókot követően, suta félmosolyt villantva felé, ahogy közvetlen közelről tekintek rá. Talán még neki is döntöm homlokomat az övének, kiélvezve közelségének békéjét. Egészen addig, míg a kérdését ténylegesen fel nem fogom. Akkor azért kiegészítem az iménti mondatot:
- De több kivétel nem jár, mert még azt mondanák, korrupt vagyok! - Emelkedik meg nevetősen mellkasom. Hogy továbbsétálunk-e vagy így maradunk, ebben a békés ölelésben, nekem teljesen mindegy. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a továbbiakban őszintén mesélek Ellenek arról, mivel is jár a "tanoncélet". Talán még a sajátommal kapcsolatban is megosztok egy-két történetet, ki tudja. Ennél jobban azonban személyes múltam árnyai nem környékezik a társalgást. Mert nem akarom, mert... csak jó lenni. A jelenben létezni és a jövőre gondolni.
Vele.

// Köszöntem! :* A továbbiakat meg egyeztetjük! Wink //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 48
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Dec. 06, 2014 9:57 pm

Will you still love me..?

Azt hinné az ember, hogy több, mint negyven év tapasztalatával a háta mögött már nemigen érhetik meglepetések. Hogy az élet kiszámítható mederben folyik és nem ömlik ki se a jobb se a bal partot elborítandó a folyama. Mégis, ahogyan megérzem finom érintésén azt, hogy áthidalni készül a közöttünk feszülő, röpke távolságot, úgy omlok bele karjaiba, ahogyan meglepett tinédzser tenné, s közben megcáfolok mindent, amit eddig az élet kiszámíthatóságáról hittem.
Egyszerre mozdulunk, ismerős ismeretlenbe fulladva, hozzásimulok az érintésben, átkarolom őt, s hagyom, hogy átvegye felettem az uralmat a lélek csodája.
- Szeretlek! – omlik elő hangom a csókízű csendből, hogy aztán egy örömittas, halk kuncogás vigye el belőlem a szerelmes kamaszt, s változtasson megint nővé, azzá az őszinte, érző lélekké, aki teljesen komolyan gondolta a fogadalmát annak idején, s akiben nem hűlt ki soha a szeretet. A férjem. Volt. Van. Lesz. Akármi is legyen ezután.
- Azt remélem is, hogy nem jár! – dorombolom egy kacsintással kísérten, homlokomat az övének támasztva, egy pillanatra sem menekülve ki a kellemes közelségből. Nem érdekelnek az sem, hogyha látja bárki, nem szégyellem, hogy ennyi év elteltével is ugyanolyan rajongással szeretem a férjemet, mint annakelőtte.
Felnevetek szavainak hallatán.
- Isten ments, hogy korruptnak tartsák a férjemet! – Váltok testhelyzetet, s ha engedi, akkor belekarolok és úgy sétálunk tovább.
- Igyekszem nem szégyent hozni rád. - kacsintok még bele a témába, majd eleresztem, s hagyom, hogy a témák csak úgy előkússzanak az együttlétünkből. Nem kell mindig egy dologról beszélni. Sőt, beszélni sem kell. Akárhogy is, boldog vagyok. S hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha is hittem abban, hogy eljöhet ez a pillanat..

//Köszönöm! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Arborétum rész - erdős terület // Hétf. Jan. 26, 2015 12:04 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Szer. Márc. 04, 2015 9:15 pm

No price too great, no distance too far
If we could wish upon a Blackstar


A közelmúlt eseményei igencsak aggasztóak, s a világ Protektorátusai tőlem várnának választ, mintha maga lennék Szürke Gandalf, holott a feljebbvalók, az egyesült Tanács sem tud semmi értelmes magyarázattal előrukkolni... Akkor én mégis honnét kellene, hogy előrángassak bármi elfogadhatót?!
Dimi szavára süketek a szellemek, az Első farkasok pedig, mint holmi csapat nagyra nőtt óvodás, azzal vannak elfoglalva, hogy felfedezzék maguknak a játszóteret, ezzel nem kis fejtörést okozva azzal, akik már előbb is itt tartózkodtak - legyen szó farkasról vagy őrzőről, tök nyolc.
Még jó, hogy ilyen szélesek a vállaim, elbírják mind a kettőt - az Elsők tényét és a felénk irányuló hirtelen figyelmet is.
Legalább Elle-lel jól alakulnak a dolgaink és amennyire észlelem, az újdonsült helyzetével is egészen megbarátkozott már. Társaságában elfog egyfajta gyerekes rajongás szeretett személye iránt, mégis más ez - érettebb, kiforrottabb - mint egykoron. Hogy jobb-e? Fogalmam sincs, nem is hasonlítgatom a múltat a jelenhez, pusztán élvezem az időt, ami mellette adatott számomra. Sűrű napirendem és az előbb emlegetett egyetemes problémák mellett igazi felüdülés minden egyes perc, amit vele tölthetek.
Most is épp vele egyeztetem a közös vacsora időpontját, hogy mikorra kell odaérjek majd hozzá. Képemen szórakozott félvigyor, felnevetek elmés megjegyzésére a főzőtudásommal kapcsolatosan, de amint kiszúrom a közeledő Northlake-et, igyekszem moderálni képemen a 'suhancos' lelkesedést.
Elköszönve Elle-től zsebre vágom a készüléket és elébe megyek az érkezőnek, hogy kézfogással üdvözöljem.
- Darren! Jó téged látni. - Őszintén így gondolom. - Bár az igazat megvallva nem gondoltam volna, hogy itt fogunk összefutni. - Hiába, a délelőtt neki nem volt jó, én meg délután nem vagyok az erdőn elérhető alapesetben, hacsak nem kell valakit helyettesítenem vagy akad vészhelyzet, ami oda szólítana.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Arborétum rész - erdős terület // Csüt. Márc. 05, 2015 11:26 am


William & Darren


Egész nap furcsán éreztem magam, talán beléptem a változó korba - kac-kac -, vagy a telihold teszi. Inkább az utóbbi. Bár ennek ellenére is különösnek találtam, hogy ennyire feltűnően bezavart, amit a többiek abból vehettek észre, hogy zárkózottan viselkedtem. Se pörgés, se csipkelődés, de még egy vérszegény mosoly se. Farkasom zord ridegsége elemibben font körbe, mint talán bármikor, néha azt vártam, hogy a jól fűtött lakon belül is párás nyomot hagyjon a leheletem. Csak tudnám, hogy mi baja volt, hiszen az utóbbi időben kijutott neki is a szereplésből. Hozzá szokott volna és nehezebben viseli a nyugton maradást? Nem felelt. Semminemű kapaszkodót nem adott, undok módon emelt gátat eltakarva előlem a miérteket. Sose volt könnyű vele, ma azonban mintha meg akarta volna mutatni, hogy tud az eddig megszokottnál is arrogánsabban viselkedni, az érzéstől pedig nem menekülhettem, hiszen bennem lakott, velem.
A műhelyben sem találtam a helyem, minden bosszantott, minden zavart, és bántam, hogy ezeken a napokon Jamie és Egon kimenőt kaptak, mert így rajtuk se vezethettem le a lassacskán, ám egyre határozottabban növekvő feszültségemet. A farkasom jegesen örvénylő hóviharként rótta bennem alattomos köreit. Valami felpiszkálta, ez a valami pedig tetszett neki - vagyis az én fejemre biztosan nem hoz semmi jót.
Tovább űzött felajzottsága, aminek engedtem, remélve, hogy a végén megkaphatom a választ. A város utcáin csámborogtam látszólag céltalanul, valójában azt követtem, hogy merre felé erősödtek fel bennem Őnagysága vágyai. Tulajdonképpen így kötöttem ki a botanikus kertnél, amire csak értetlenül fintorogtam. Berágott pár gazra, vagy mi a fene?
Fájt a fejem, lassan szinte hasogatott, de nem volt megállás, a lábam ösztönösen vitt előre, tovább, be a kert mélyébe, az erdős részre, ismerős szag- és mágiaforrás felé. A fenevad megfeszült, eddigi nyugtalanságom, ami rosszat sejtetett velem, a duplájára nőtt, ahogy megláttam Willt.
- William - szívélyes mosolyra húzódott a szám, amibe nekem semminemű beleszólásom nem volt, a farkasom pedig kéjesen dörgölőzött.
Egyre távolabbinak tűnt a Protektor alakja, holott egy tapodtat se mozdultunk, szólni akartam neki, hogy hé, hahó, valami nem stimmel, de megnyikkanni se bírtam egyelőre. Helyette egész mást tettem. Amint a férfi keze a markomban volt, hogy üdvözöljön, minden előzetes nélkül szorítottam rá titáni erővel, hogy összemorzsoljam jobbját. Ha valahogy nem kerülte el ezt, csontok hangos recsegésével telt meg a levegő.
A mosolyom szélesebb lett, szemem csokoládébarnája okkersárgává fakult, ahogy tekintetemmel William arcát pásztáztam, mint egy zsákmányát leső vadállat. Zsákmány, nem préda, már az enyém, az én mancsomban van, azt tehetek vele, amit csak akarok.
~ Jól esik a tudat, ugye? ~ duruzsolta valami a fejemben, de mégse nekem szólt a kérdés, a farkasom viszont elégedetten mordult. ~ Akkor gyere, segítek...
Gúnyos elnyújtás, kenetteljes stílus, valami, ami egészen biztosan nem a sajátom, ahogy immár a testem feletti uralom sem volt az. Puszta nézővé váltam, ez pedig megrémített, de senki se láthatta, senki se hallhatta, mert aki most felül volt, az a fenevad - ráadásul valami sokkal hatalmasabbal karöltve.
~ Ostoba kis ember, figyelj és lásd, mi fölött akarsz uralkodni önhittségedben!

Kuncogtam. Szerencsétlen barmok, megmutatom nektek, milyen kis senkik vagytok. Ajánlom, hogy kiélvezzétek oktató jelenlétem minden kis morzsáját és legalább porszemnyi szórakozást nyújtsatok nekem!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Márc. 07, 2015 2:42 pm

[Round 1.]

Fogalmam sincs, Darren miért hívott tegnap és kért találkozót, bár az igazat megvallva valamiért kételkedtem benne, hogy a közelmúltban történtek végett érdeklődne - Anchorage felől még érthető volt az ilyen terű érdeklődés, de Fairbankset úgy fest, egyelőre elkerülték a világkatasztrófák.
Persze, naiv lennék, ha azt gondolnám, majd pont minket, minden farkas és őrző bölcsőjét kerül el a balszerencsés fordulatok ára, de bíztam benne, hogy még a tragédia esetleges bekövetkezte előtt megtaláljuk az erdőségekben eltűnt őrzőtársunkat vagy sikerül Wilburn-nek kihoznia a mágust a börtönből, hogy képet kaphassunk arról, akadt-e valamiféle előjele a velük történteknek. Jó lenne idejében felismerni a gyanús jeleket, épp elég szörnyűség szennyezi a város utcáit azok nélkül is, hiába a pillanatnyi békesség látszata.
Kezet fogunk, ami kissé a zavarónál is tovább nyúlik. Sárgán villanó tekintetére pedig felszalad szemöldököm. Mi a sz...? - szorítása erősödik, ám ahelyett, hogy megkísérelnék csuklójára fogni szabad kezemmel és kirángatni ujjainak fogságából az enyéimet, inkább "bevállalom" a sérülést egy felszakadó, fájdalmasabb kiáltás közepette, ahogy a csontok, mint legódarabkák, törnek össze kézfejemben, ujjaimban - de egyúttal megkínálom Darrent képét egy bal horoggal, nem finomkodva erőkifejtés terén. Hogy állkapcsát, esetleg halántékát éri ütésem, nem figyelem, egyetlen célom csupán, hogy az egyensúlyából kibillentsem.
Amennyiben ez sikerülne, gáncsot vetve neki igyekszem a földre kényszeríteni a farkast. Egyelőre csak lefognám, földre szegezném súlyommal, fogásommal a másikat, s nem szándékozom bántani, de ha az kell, hülyére verem, csak hogy észhez térjen és  közölje, mégis mi a rák ütött belé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Márc. 07, 2015 3:18 pm

~ proclamation of madness ~

A Protektror nem adja olcsón a bőrét, ami ugyan némileg felesleges nyűgöt szül, ám enélkül hol maradna a saját szórakozásom kiélése? Ha már Nicholasszal nem ment. Ha már az O'Connorsban elcseszték nekem az egészet. Ha már képtelen felfogni, megérteni, hogy mikre van szükségem. Nem csak ők, hanem ez az ostoba barom is - beidomítottál és láncra vetél, mi?
~ Jól esik, ugye? Érzed, hogy mennyivel több ez, igaz? Hogy mennyivel jobb és szabadabb, mint eddig valaha. Ízlik?
Nagyon!
Felpiszkált és szétzúzta a ketrecemet, bepillantott legmélyebb vágyaimba, teret és erőt adott, amikből többet is kaphatok, ugye? Hát hogyne, hallom az alkut, az elsuttogott ígéretet, ő pedig elég hatalmas ahhoz, hogy be is váltsa. Barát volna a protektor? Hm, neked talán igen, nekem nem, neki sem, de mindkettőnknek dolga akadt vele most éppen.

Bemosott egyet, ezek szerint nem tetszett neki, hogy szétmorzsoltam a kezét. Kár. Nem képes értékelni a törő csontok édes dallamát. Az ütést megéreztem, ám sokkal kevésbé, mint az rendesen történt volna, nem vettem fel. Kitértem a gáncsolás elől, kissé hátrébb ugrottam és megropogtattam a nyakam, megmasszíroztam az állkapcsom, mintha valóban fájlalnám, az Ikkuma száját pedig gúnyos mosolyra húztam. Szűkölj csak bennem, ahogy én szoktam, amikor süket fülekre lel minden kérésem!
- William Douglas, elmondom, miért hívtalak, nem venném a lelkemre, ha tudatlanul távoznál. Zavaró a jelenléted Annakpok, a Szabad számára. Akárcsak Castor de Lucáé, de ő majd utánad következik. - Kurta kuncogás. - Gúzsba akartok kötni minket, megmondani, mikor mit tehetünk, vagy mivel megyünk messzire? A többi szolgalelkű talán hagyja, mi nem. Azt hiszed, jókedvemből, hátsó szándék nélkül teremtettem békét?
~ Széttépheted.
Félig felvettem az igazi alakomat és felé lendültem, hogy karmaim segítségével egyetlen csapással felhasítsam a mellkasát, amennyire csak lehetett. A mozdulat lenéző volt, de pontos - satnya kis ember, nem érdemled meg, hogy erőt pocsékoljak rád, de ne hidd, hogy ettől függetlenül könnyelműen kezellek és hagyok neked esélyt.
Akár hárította a támadást, akár nem, következőnek az épen maradt karját vettem célba, hogy azt is leamortizáljam. Játszottam, pofozgattam, hogy amikor azt hihette, csak szórakozom, vagy nem veszem komolyan, akkor jobban odacsaphassak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Márc. 07, 2015 5:14 pm

[Round 2.]

Jobb kézfejemet fájlalva követem villanó tekintettel minden mozdulatát a másiknak, mikor hárítja támadásom második felét. Szavai meglepnek kissé, - Northlake sosem szólítana a teljes nevemen, kezdjük ott - ezt azonban csupán apró rezdülésekből szűrheti le a... akárki is legyen most épp a hím teste felett uralmat gyakorló.
- Annakpok tolja ide a képét maga, ha akar valamit és ne közvetítőt küldjön! - Horkanok fel kissé hitetlenül, noha ez inkább a szavak tartalmának szól, semmint az említett vérvonal-első ellen. Habár való igaz, nem tűnt annak a közvetlenül beállító fajtának, mégis nehezen hittem volna, hogy problémája akadt volna bármelyikőnkkel is. Igaz, de Luca nevében nem nyilatkozhatok. Kellemetlen érzés üli meg gondolataimat a másik kilétét illetően, de - hála az égnek - nem hagy időt mélyebbre ásni ebben a mentális gödörben.

Számítok támadására, az ő lendületét felhasználva hagyom, hogy a földre kényszerítsen, egyúttal tovább dobom magamon a testét, lábammal adva némi plusz lendületet neki, hogy rajtam túl érjen földet. Mellkasom sajog, de vajmi kevés ez ahhoz, hogy meghátrálásra késztessen pont egy harcost. Pont engemet.
Míg feltápászkodik, nekem is körülbelül mindössze ennyire van időm. Tőrömért nyúlok, de kiveri kezemből egyazon mozdulattal. A fém hideg, tompa csattanással ér földet valahol a bokrok rejtekén.
Eddig ép karomba mar, így reflexből, ösztönösen cselekedve sérült tenyeremet képe felé tolva vakító, fehér fényű villanás az, ami éri a farkas szemeit, hogy egyazon mozdulattal lökjek rajta, hátrálásra késztetve - nem gondolva bele, hogy esetleg karmai már karom húsába mélyednek időközben, ami okozhat némi "apró" kellemetlenséget... Akárhogy is, a következőkben a Föld elemet hívom segítségül. Darren lábai alatt megrázkódik a talaj, mintegy futóhomok-szerűen szalad ki a föld cipőinek talpa alól, ahogy egyre és egyre lejjebb kerül az alatta képződő gödörben, egészen nyakig terveim szerint...

// 40 - 3 (villanás) - 10 (elemi kapocs, mesterszó) = 27 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Márc. 07, 2015 6:38 pm

Örömtelen, gúnytól csöpögő nevetést hallattam szavaira.
- Kevés vagy te ahhoz, hogy személyesen foglalkozzon veled. Ő a Szabad, azt tesz, amit akar. - Akárcsak én. Nincs több béklyó, nyakba vetett lánc, zörgetnivaló rácsok, belülről történű nyüszítve kaparás, hogy a felszínre jussak. Halk hang kuncogott bennem, nem a sajátom, nem a miénk, de kit érdekelt? Segített, vele elsöpörhetek mindent, ami nem tetszik, ami sért és kényszerű hódolásra késztet. Nevetséges!
Látom a gyanú árnyékát felvillanni a Protektor szemében, de úgyse tudhat mindent, legfeljebb sejtések birtokában lehet. Elvigyorodtam és nekiugrottam.
Átdobott magán, a saját lendületemet használta használta fel, de ezzel se nyert sok időt, szinte azonnal talpra ugrottam - ahogyan ő is, a mellkasi sérülések ellenére. Azonnal mozdultam, amint előrántotta a tőrt, nem-nem, kis barátom, engem te ezüsttel nem sebzel, nem fordítod ellenem ezt a fémet!
~ Álmodj, Protektor! ~ löktem felé gondolatban és a másik karját citáltam, téptem, de csak amíg közvetlenül a szemem előtt nem villant valami. Pillanatnyi szűkölés, majd lökés, ami botor módon gyorsabban jött, mint az ajánlatos lett volna, legalábbis a férfi részéről, így helyenként csontig letéptem róla bőrt, húst, inakat és izmokat. Pár centi csak, de a vér fémes szaga sokkal erőteljesebben töltötte be a levegőt, mint előtte bármikor. Ami cafat a számban maradt, kiköptem, nem nyelek le minden szemetet.
Hirtelen megmozdult alattam a talaj, mire a férfi felé mozdultam, érte kaptam, hogy ha el akar temetni, hát jöjjön csak velem a pokolba is! Karmos, mancsszerű kézzel nyúltam után, hogy hozzám legközelebb eső tagjába kapaszkodjak meg, karmaimat belé vájva, biztosan tartva, úgy rántva magamhoz, fagyos aurám sűrűjébe.
Emberi külsőt öltöttem, felvettem ennek a szerencsétlennek az alakját, hogy az ő hangján, az ő arckifejezésével nézhessek farkasszemet a Protektorral, szemem barna lett, tekintetem könyörgő, hagytunk neki a segítségemmel egy villanásnyi időt.
- Segíts, Will!
Félt, szánalmas, mennyire retteg szinte minden harc következményétől, attól, hogy ismerőst bántson, amikor magánál van. Most se akarja, érzem, hogy tiltakozik, hogy küzdene, ha hagynánk, de neki semmi több nem jár, csak az örök tél, ami elől folyamatosan menekül, mert azt hiszi, képes rá. Hülye!
Mordultam, vállam megfeszült, a gyilkos indulat félig volt csak a sajátom, a hatalmasabb sürgetni akart. Ő nem szeretett volna annyit játszani, talán véges az ideje.
- Úgyse tudsz segíteni, Will - súgtam fagyosan, okkersárga szememből kiveszett minden érzelem, kopár lett, a sivár semmi, ami a lelkem mélyén élt, annyi volt csak látható.
Ha korábban meg tudtam ragadni, akkor most oldalába merítettem karmaimat és ha nem akadályozta meg valahogy, akkor kitéptem belőle egy maroknyi húst. Ha nem tudtam megragadni, úgy azon voltam, hogy ha akár egy másodpercnyi időm is adatott, megpróbáltam elugrani, kijutni és távolságot tartani a futóhomoktól. Csak nem lett egyből olyan lágy a föld!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Kedd Márc. 10, 2015 12:08 am

[Round 3.]

- Ellentétben veled, nem igaz? - Horkanok fel kissé nevetősen, noha a tudatomban egy vészharang valahol a távolban kongani kezd, hogy lehet, nem kellene olajt locsolni a nyíltan lobogó tűzre. Nem is ajánlanám senkinek alap esetben ezt a taktikát, de én magam is csupán emberből vagyok, a harci helyzet pedig képes előhozni ezt a fajta hozzáállást belőlem. Na meg, hátha így kibukik a másikból, mi a célja ezzel az egésszel. Egyáltalán mit keres itt, ki is ő valójában.
Fájdalomtól zsibbad jobb karom, de őszintén szólva leszarom, ha ezzel némi teret és időt nyerek egy esetleges támadás előtt. A legnagyobb problémám persze a fenejó szívem, az, hogy akárki is költözött belé, a test még mindig Darrené és talán ő is ott van valahol – igaz, amennyire én emlékszem a tavalyi Vörös Holdra, nem nagyon voltam tudatában annak, hogy mit és miért teszek, mikor Alignak megszállt – egy barátot meg mégse ver holtra az ember, nem igaz? Alapesetben – mondhatnánk, ez pedig nem az.
A talajmozgás varázslatom hatására kissé felélénkül talpai alatt, s mivel nem vesződök azzal, hogy homokosítsam teljesen a talajt, gyorsan kiszaladnak lábai alól a kisebb nagyobb göröngyök. Talán elég ez ahhoz, hogy elvágódjon előrefelé, ha nem is süllyed térdig kapásból az alá „ásott” gödörbe. Egyazon lendülettel ránt magával sérült karom húsában lelve kapaszkodót, minek következtében nemcsak a koncentrációm a varázslat kapcsán szakad meg, de egy-két, eddig még ép izomköteg is felmondja a dolgot. A fájdalomtól felordítok, melyet keresztültör Darren kétségbeesett segélykérése.
Lefagyok, és ez által hibát vétek. Én, a maximalista, akibe azt verték bele, hogy soha ne adja meg a támadás lehetőségét ekkora mértékben a másik félnek, főleg, ha az farkas. S most tessék – itt van, a párban járó kizökkenés okozta szünet, melynek meg is lesz eredménye, ahogy oldalamban érzem az éles karmok „simogatását”, melyek mélyen szántják fel bőrömet, húsomat ugyan, de feleolyan vészesen sem, mint ahogy a jobb karom immáron kinéz. Őszintén? Ha lenne kutyám, azt se kínálnám ilyen cafatosra rángatott húsú csonttal.

Szavai azok, amik hirtelen rántanak vissza a nem túl rózsás // ha-ha…// helyzet valóságába, s balommal alkarnál, könyökhajlat alatt ragadva meg kísérlem meg kifordítani vállát egy határozott mozdulattal a helyéről. Azt se bánom, ha a lendület kissé erőteljesebbre sikeredik és karja törik jelen pillanatban, hisz eb csont beforr. – Ellentétben én elég sokáig fogok szívni ez miatt a találkozó miatt utólag.
Fogalmam sincs, mit tehetnék, a telefonos segítséget meg valahogy nem nagyon ajánlja fel a másik, így csak szívhatom a fogamat, miért nem figyeltem jobban olykor oda, mikor Dimitris a szellemvilág mechanikájáról hablatyolt – többnyire intettem, hogy a lényeget mondja csak, bezzeg most… rohadtul jól jönne némi infó, komolyan!
- A rohadt életbe Darren… - Morranok. Időt nyernék, egyúttal az előbb is talán azzal sikerült a valós Darrent „előcsalnom”, hogy kizökkentettem a másikat az adott helyzetéből, szóval… egy próbát megér, ennél már csak jobb lehet úgyis: a rettegés megmagyarázhatatlan érzete az, mi a következőkben bő nyolc másodpercig megszállja a farkast.
Ez talán elegendő idő lesz ahhoz, hogy a meglazult talajon gáncsot vetve neki a földre kényszerítsem. Ha felállna, talpammal a mellkasát célozva meg kényszerítem vissza a földre.
- Addig innen fel nem kelsz, míg el nem árultál mindent, amit tudni akarok. Kezdetnek mondjuk a valódi nevedet! - Fel se tűnik, de üvöltök vele, ahogy kora reggeli edzésen a bénázókkal szokás. Esélyesen az élénken lüktető fájdalom teszi, mely nem csak karom, de oldalam felől is "fertőzi" érzékelésem.
// 27 - 2 (Rettegés, 8mp) = 25//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Arborétum rész - erdős terület // Kedd Márc. 10, 2015 11:47 am

Kizökkent, vagy csak én hagyom, hogy a másik a felszínre nyomakodjon, hogy őt megtorpanásra, hibára késztesse akaratán kívül. Amint tette, amit vártam tőle, visszalöktem a mélybe, maradjon csak néző, legyen ő a báb, a rángatni való, akit akkor hívnak, amikor épp kedvük szottyan hozzá. Milyen érzés eszköznek lenni?
Felsebeztem az oldalát, a karja így is cafatokban volt, míg én alig sérültem eddig, ez pedig visszavet a hévből, a kezdeti, kölcsönzött lobbanékonyság hagyta, hogy a hidegvér felülírja, már csak azt nem tudtam, meddig lesz ez így. Éreztem felőle a sürgetést.
Elkapja a karom, engem pedig hajt a kíváncsiság, így ellenkezés nélkül hagyom, hogy eltörje a karom. Éles fájdalom helyett tompa zsibbadást érzek csak, mire megrándul a szám sarka, hideg tekintetemet pedig a Protektor verejtékező arcán pihentetem, mintegy némán kérdve: csak ennyi?
A "Darren"-re nem-tetszően mordulok. Utálom, amikor összekevernek vele, sértő rám nézve. Talán még inkább, mint az idegen érzés, amit belém lök, a rettegés, amit sose éreztem még magamtól, de ő megmutatta és felfordult a gyomrom. Ez emberi, nem a sajátom, nem én szoktam ebben tobzódni, hagyjon békén!
Kigáncsolt, a földre vitt, és a mellkasomra taposott. Mit képzelsz, ember? Azt hiszed, egy koszlott korcs vagyok, akibe csak úgy beletörölheted a lábad? Azt hiszed, hogy én ezt mulya lélekkel hagyom? Nem kelek fel?
Tajtékos hóviharként kavarogtak körülöttem fagyos energiáim, sértetten és arrogánsan pillantottam fel a férfira, gőg rajzolt fintort az arcra, ami nem a sajátom, ami sose volt az, amiből sose kértem, sose kérnék. Gyenge, olyan menthetetlenül gyenge, de a szolgálatára lettem kárhoztatva...
~ Már nem sokáig, csak tartsd magad az alkuhoz.
Belevájtam ép karom karmaimat a vádlijába, méghozzá tövig, és ha mozdult, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért hasítottam fel térdtől bokáig öt vaskos csíkban, hogy vére bő patakokként ömöljön.
- Takarodj rólam! - mondtam halk, jeges hangon, majd löktem rajta egyet, cseppet sem finomkodva, teljes testtel megindulva fölfelé, hogy talpra álljak. - Nekem nincs nevem. - Ha megnevezed, valósággá válik, erősebbé. Mondom, hogy gyáva. - Én vagyok a korcs testvér fia. - Levettem a dzsekit. - Én vagyok az arrogáns dög. - A póló és a nadrág is lekerült. - Én vagyok a fagyos északi farkas.
Megráztam a törött kart - még úgy-ahogy tudtam használni, mert a belénk bújt erős szellem tompított minden fájdalmat -, majd minden erőlködés nélkül váltottam teljes alakba, a valódiba, a sajátomba, abba a szörnyetegbe, ami születésemtől kezdve vagyok. Tessék, Protektor, itt az ellen.
Ha a korábbi lábkarmolásom sikerrel járt, akkor már sánta is lett, lassan az is csodaszámba fog menni, hogy még képes talpon maradni. Felé indultam és lendületből nekiugrottam, ám ezúttal nem úgy, mint korábban, nem hagytam esélyt, hogy tovább lökjön - ebben a testben nehéz lett volna neki, főleg sérülten -, szinte felökleltem, ha nem tért ki vagy tett ellene valamit, mérteimnél fogva pedig arra mentem, hogy amúgy sérült oldalát fogaim közé kapva megrángassam, elhajítsam.
Nem volt könyörület, se finomkodás, ha kitéptem belőle valamit, kitéptem, ha súlyos sebet ejtettem, hát azt kapott. Halj meg, Protektor. Hadd robbantsuk fel azt a rakás puskaporos hordót, amin ez a város több mint egy éve szánalmas rettegés közepette gubbaszt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Márc. 14, 2015 5:27 pm

[Round 4.]

Az a taposás sokkal inkább nevezhető földre parancsoló rúgásnak, lendületet adó mozdulatnak, hogy visszazuhanjon a másik teste a földre. Akárhogy is, karjával lábam után kap, karmai mélyen szántva szaggatják húsom inait. A fájdalomtól tocsogósra itatott ordítás hagyja el számat, egyúttal térdre kényszerít a lendület, ami félig-meddig a sajátom még, másfelől az ő mozdulatának indulatos vehemenciája keveredik bele.
Magam elé pillantva a semmibe, a távolban valahol nyugodtan elterülő egyetemépületek egyikére, fújom ki a tüdőmbe szorult levegőt, mintha csak az élesen lüktető fájdalmat, vérző sebeim kínját próbálnám lerázni magamról ekképpen.
Nem kell felé pillantanom, olyan csatazajjal (ha-ha) tápászkodik fel a másik. Ellököm hát magam a földtől, talpra kényszerítve magam, szemközt vele, noha alig állok lábamon - testsúlyomat igyekszem főként ép oldalamra helyezni. Nevezzük makacsságnak vagy akaraterőnek, kitartásnak... tök nyolc, viszont ez az csupán, mi talpon tart még.
A puszta dac az, mi keresetlen "kedves" szavakkal jellemezné a - véleményem szerint - sértettsége hajtotta farkast, de nem ő az első, akivel szemtől-szemben találom magam. Felismerem a jeleket, így vélhetően még időben reagálok alakváltására azzal, hogy a föld áldásos mágiáját hívva újfent segítségül, nemes egyszerűséggel kifordítsam a földből a megfelelő fát - a megfelelő időzítéssel - mellette, rá döntve azt teljes súlyával. - Remélve, hogy kiüti annyira, eszméletét veszítse a másik. Bocs, Northlake, utólag majd talán megköszönöd még...

Amennyiben nem sikerülne a rögtönzött terv, némi időt csak nyerek a rá/elé zuhanó testes fának hála, jelentősen megnövelve ezzel a kitérésre tett esélyeimet, amit nekem ugrása ellen szándékozok tenni. Arrafelé vetődök, fájdalmasan érve földet, amerre tőröm szállt el még ennek az egész fiaskónak a kezdetén. Nem akarom én Darrent bántani vagy kárt tenni benne, mégis... ösztön. Az hajt immáron, ahogy meglelem a hideg markolatot a bokrok sűrűjében - a vérveszteség következtében lassan fel-fellépő szédelgő érzés közepette a pontosság aligha lehet még cél, csak az hajt, hogy valahogy kiüssem a másikat, lehetőleg kellően hosszú időre.

// 25 - 10 (elemi kapocs, mesterszó) = 15 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Arborétum rész - erdős terület // Szomb. Márc. 14, 2015 7:00 pm

~ Alignak's revealed ~

Tépem és szaggatom a lábát, hol érdekel az engem, hogy mi marad belőle! Neki fogalma sincs róla, milyen bezárva lenni, hogy milyen régóta szeretnék ebből az állapotból szabadulni, vagy némileg szabadabban mozogni. Most kaptam rá lehetőséget - én vagyok felül, én irányítok, az ő halálával pedig ez így is maradhatna. Széttéphetem a láncaimat, kényszerű engedelmességemet, a belém vert, nevelt mentalitást. William Douglas megölése nekem ezért egyáltalán nem nagy ár, a felfordulás pedig, amit ez kiválthat, elmondhatatlanul hidegen hagyott.
Öljem meg neked? Annakpok nevében? Rendben.
~ Túl sokat piszmogsz ~ közli fanyalogva, miközben alakot váltok, mire gondolatban rámordulok. Ne sürgessen!
Megint reng a föl, csakhogy ezúttal a futóhomok helyett az eleddig titkolt favágó oldal került előtérbe, méghozzá sokkal gyorsabban és váratlanabbul, semmint hogy arra időben tudtam volna reagálni teljes alakom felöltése közben. A hatalmas fa recsegve-ropogva terített maga alá, egy elnyújtott pillanatra pedig elsötétült előttem a világ.

A Farkas, a Szellem és az Ember. Az elsőnek és az utolsónak egynek kellett volna lennie, ám szinte egymással szemben álltak, ezért játszi könnyedséggel lehetett közéjük ékelődni. Az elnyomottat az elnyomó fölé kerekíteni.
~ Rátok untam ~ gúnyos, elnyújtott hang. ~ Innentől már nincs szükségem rátok.
Tudatosított eszköz mivolt. Elhasznált bábok, amik ideig-óráig nyújtottak némi szórakozást, ám a játékuk egy ponton túl csalódást jelentett. Mosolyogva lennének magukra hagyva, hadd élvezzék tovább egymás kelletlen, el nem múló társaságát, évszázados harcukat, ám egy villanásnyi mulatságot úgy tűnik, még tartogattak.
- Kifelé! - mordult a Farkas, üvöltött az Ember, közös önzésük, fellobbanó haragjuk okán. Egyik sem szereti, ha pofátlanul felhasználják.
Fagyos vihar dúlt, kitoloncoló, meglepő erejű, az Ember keze taszított, de a Farkas mancsa ért célba, ahogy mindkettejüknek egy lett a vágya. Dermedt csend, egymásra utalt magány ismét, idegen erő nélkül, a rideg energiák kavargó áramlásában...

Úgy buktam a felszínre, mint a fuldokló, aki épp időben bukkant fel. Megnyugtatott a bennem lappangó közöny, az egész testemet átjáró fájdalom, amit a rám zuhant fának köszönhettem. Láttam Willt nem messze tőlem, megtépázottan. Összeszedtem magam, hogy kimásszak a fa alól, hogy megnyugtassam őt, most már minden rendben, normális vagyok megint, tényleg én vagyok az. Elüldöztük a betolakodót.
Egy szívdobbanásnyi ideig miénk volt a diadal, a megvédett büszkeség, eddig hagyta, hogy tévképzetben ringassam magam az ordasommal együtt. El se tűnt, el se hagyott, csak átvert, hogy aztán semmi perc alatt nyomjon le mindkettőnket, mintha soha semmilyen ellenállást sem tanúsítottunk volna. Hatalmas, ésszel fel nem érhető ereje volt, Annakpok felvillantott évszázadai is szinte gyermekinek tűntek ehhez képest. Semmi közöm nem volt hozzá, még csak nem is teremtette a Vérvonalam fejét, mégis játszi könnyedséggel söpört félre minden ellenkezést, vette az irányítást testünk és tudatunk fölött. Cseppet sem kellett erőlködnie, olyan természetességgel tette mindezt, mint ahogy beteg, legyengült szarvast ejt el a tapasztalt vadász.
Semmit sem tehettünk, bénult némaság jutott osztályrészül, amiben magatehetetlenül néztük, miként táncolt teljes alakunk az ő kénye-kedve szerint. Gúzsba kötött mindkettőnket, kétséget sem hagyva afelől, hogy kicsoda is ő.

Lelöktem magamról ezt a korhadt kórót, majd megráztam magam. Kedvem lett volna jóízűen felnevetni azon, hogy lám, jóságos testvérem, Tupilek bundájával megegyező színben pompázva követhetek el cseppet sem jóságos dolgot. A Szellemek iróniája, hm?
~ Annyira ostoba vagy. Megdöbbent, hogy Protektorrá válhattál, bár azok után, hogy milyen Atanerkeket kénytelen elviselni e vidék, miért épp a mágiahasználók vezetője legyen kompetens? ~ tettem fel a költői kérdést. ~ Siránkozol az Atanerkkel együtt, amiért hálátlan, elkorcsosult Gyermekeink kiskirálykodnak fölöttetek, de meg sem fordul a fejedben, hogy kihasználd ezt a helyzetet, hősként és csendben végre meghalj Tipvigut fiával együtt. Vajon meddig lenne maradása a Tizenhármaknak, ha kettőtök udvartartása megtudná, hogy az egyik Alapító "rendelkezése" miatt haltatok meg? ~ Színpadiasan sóhajtottam. ~ Kiveszett belőletek az önfeláldozás.
Alig állt a lábán, attól kezdve pedig, hogy tényleges átvettem az irányítást, életben maradási esélyei is elszálltak. Bevallom, rettenetesen szórakoztat, amit nap mint láthatok. Fiaink és lányaink visszatértek otthonukba, s csak úgy, mint hajdanán, most sem képesek másra a pusztításon, bomlasztáson túl. Szétzilálják azt, ami kialakult ugyanúgy, mint annak idején: lefejezéssel. Okos dolog, be kell ismernem, hogy mindig az Atanerk a célpont, nálam is hatásosnak bizonyult. Tekinthetjük rásegítésnek mostani meglepetés-látogatásomat.
Rásegítek a pusztulásra. Arra, hogy nekik itt ne létezzen béke, s ne legyen más választásuk, mint a halál. Vagy hagyják magukat megölni bosszúszomjas utódaik által, vagy őket ölik meg. Ez a szerencsétlen úgyis arra és úgy fog emlékezni, amire és ahogy akarom, nem fog hazugságnak tűnni az állítása, a beismerése - miután az Atanerket is megölte(m). Lepleződjetek le. Szenvedjetek. Pusztuljatok a kölykeitek által, ahogy én is. Haljatok varázslattól, karmoktól, agyaraktól. Bűnhődjetek árulásotokért az én akaratom szerint.
~ Én, Alignak, az első Atanerk, megtisztellek azzal, Protektor, hogy általam térsz meg a Szellemekhez.
Nem érzékeltem az eddigi sebeket, ütéseket, s ha beszédem közben félbe kívánt szakítani, azt karomnyomok garmadájával jutalmaztam. Ha okos volt, úgy kihasználta a kegyesen felkínált pihenőt, élete utolsó nyugodt perceit, számot vetett magában. Azt minden esetre reméltem, hogy nem kezd el könyörögni, kapálózni, értelmetlenül kardoskodni. Végtelen kiábrándító és szánalmas mutatvány lett volna az én színem előtt, emellett tökéletesen hasztalan is.
Robbanásszerű hirtelenséggel mozdultam, egy szempillantás alatt előtte termettem, megragadtam mancsommal a torkánál fogva, s hagytam, hogy a lendületem tovább vigyen mindkettőnket. A legközelebbi, öles törzsű fának csapódott a Protektor háta, miközben karmaim felsértették a bőrét. Lassan, kíméletlenül mélyedtek belé - szerettem látni, ahogy egy élet lángja kihunyt, érezni az utolsó, kapkodó lélegzetvételeket, a hiábavaló kiútkeresést.
~ Utolsó dobás, Protektor? ~ Akár hálám jeleként is elkönyvelhette eme gesztusomat, hiszen szűk egy éve őt megszállva tehettem tiszteletemet Sura előtt.


A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 19, 2015 8:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Szer. Márc. 18, 2015 11:13 am

[Round 5.]

Elérem a tőrt, ép kezem ujjait markolatára kulcsolom biztosan. Van az egészben valami biztos, megnyugtató - na nem mintha az ijedtség jellemezne különben. Sokkal inkább teret kap az értetlenség, a "Miért?"-ek sora, melyeket feltenni nem most van idő és igen... egy csipetnyi félsz is keveredik érzelmeim közé, az az egészséges dózis, ami még ily megtépázottan is arra készteti az embert, hogy talpra vergődjön, küzdjön.
Hogy félem-e a halált? Egy jó ideje már nem, hisz nem annak szar, aki elmegy, hanem azoknak, akik maradni kényszerülnek. Mindig is tisztában voltam vele, hogy Harcosként nem ágyban és párnák közt fogok a Szellemvilágba távozni.
De mit is beszélek... nem engedhetem meg magamnak a távozás luxusát, még nem! Nekem dolgom van itt, teljesítendő feladataim. Még utódot se találtam a harcosok élére és Abigailnek is ígéretet tettem az esküvő kapcsán, illetve Elle...

Fanyar mosolyra húzódik ajkam a bemutatkozására, de még arra se méltatom, hogy lába elé köpjek. - Akad égetőbb problémám is ennél.
Gyorsan mozdul, tulajdon hangom fájdalma tölti be köröttünk a teret, ahogy a fának taszít, ott tartva. Annyira van csupán időm, hogy tőrömet markolatig mélyítsem benne, pontosabban Darren testében, valahol gyomor tájon, fordítva rajta egyúttal a húsba vájva.
Szólni meg se próbálok, csak krákogás törne elő belőlem, ahogy torkomat szorongatja, ellenben elengedve a tőrt nyakamat fogó karjára markolok, mintegy utolsó ötletként, lehetőségként varázslathoz folyamodva - karján a ruha, majd a bőr, a hús látványos gyorsasággal sorvad el, szinte csontjai maradnak csupán.
Remélve, hogy ez lefoglalja kissé, lököm el magamtól, kirántva a tőrt belőle, melyet azon nyomban földre is ejtek, hogy a zsebembe rejtett telefon után nyúljak találomra ütve be a gyorshívó számok egyikét. Nem figyelek a részletekre e téren, minden idegszálam Darrenre, akarom mondani Alignakra fókuszál, hogy ha esetleg támadna, félre ugorhassak, vagy legalább a fa mögé léphessek, azt állítva útjába, így nyerve kis időt.
Azt hiszem, Dimi volt az egyes különben, de már ebbe sem vagyok teljesen biztos.

// 15 - 5 (sorvasztás) = 10 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Arborétum rész - erdős terület // Szer. Márc. 18, 2015 10:47 pm

Figyelmen kívül hagytam a tőrt, nekem nem tudott ártani, s hogy távozásom után ezzel a testtel mi lesz, nem érdekelt. Amire kellett, azt beteljesíti lassan, minden utána lévő jelentéktelen semmiség. Bár annyit reméltem, hogy kibír majd még, hogy az Atanerk közelében is hasznát vehessem, könnyebb őt ismét a hatalmamba keríteni, mint új báb után nézni. Kényelmesebb, kevesebb erőfeszítéssel járó aktus volna újból belé költözni, az így megtartott erőt pedig felhasználhatom majd némi játékra.
Fordított is egyet a tőrön, mire a torka mellett a kezére is rámarkoltam és eszelős morgás közepette toltam még mélyebbre, hogy a markolat ezüstje is égesse a bőrt, a húst, égjen bele, tessék, rajtam akkor sem kerekedhet felül. Vele együtt dobtam félre a fegyvert.
Az utolsó dobását is megtette, amikor átkát a szorongató mancsra "mondta". Eleresztettem, lélegzetvételnyi hamis diadalhoz juttatva, elhúzva előtte a mézes madzagot, miszerint van itt még keresnivalója, esélye. Rothadás szaga csapta meg az orrom, ami a kölcsön vett karból áradt. Elaszott, hasznavehetetlen tag a könyékhajlóig, elhalt semmi - letéptem, félrehajítottam közömbös arckifejezéssel, fel se szisszenve. Én nem érzem ennek a testnek a fájdalmát, aki érezhetné, az pedig nem úr fölötte jelenleg.
Ezalatt volt ideje úgy vélem a hívásra, ami szórakoztatott, gúnyos mosolyra sarkallt, s kedvem lett mutatni neki még valamit halála előtt. Visszavettem az emberi alakot, majd hagytam, hogy igazi valóm ereje, hatalma felülírja a hímét, a felszínre kerüljön, ne csak megbújva lappangjon és a mágiahasználót is szinte megfojtsa. Minden sietséget mellőzve lépdeltem felé, a lábaknak semmi bajuk nem esett, ellentétben az övéivel, hogy többi sebesülését ne is említsük. Itt a vége.
- Ennyi volt, ősi földem Protektora - mondtam halk, részvétlen és rideg hangon. Örök szellemem energiái akár a vaksötétben messzire ellátszódó fáklyaláng, úgy lobogtak - érezzék árulóim, tudják, ki zavarja fel ismét nyugalmukat, féljen az örökség, reszkessen mindenki, aki a mágia ajándékát a Szellemektől elnyerte. Én vagyok e föld ura. Én vagyok a bosszúálló lélek, aki addig nem nyugszik, míg harag szülte vágyát ki nem elégíti. Én vagyok Alignak, a Hold Istene, minden vérfarkas felett álló.
- Lelj békére a Szellemek örök ösvényén. - Ő kaphatott ennyi kegyelmet. A Gyermekeknek sose legyen megnyugvás, békesség.
A megmaradt, ép, végigtetovált kar karmokat növesztett és lesújtott oldalirányosan, felhasította a torkát, hogy vére bő, vörös folyamként fröccsenjen ki, fessen vérvirágokat élete hamvaira. Nem volt tovább. Elhúztam a szájat, megelégedve az elvégzett munkával, majd figyelmem befelé fordult.
~ Megengedem, hogy haláltusája szemtanúja légy ~ közöltem nagylelkűen, nem kötve orrára, hogy időm egyébként is lejárt, a Szellemek visszahúztak, ám ezt egyiküknek sem kell tudnia. Energiáim végigsöpörtek a tájon még egyszer, felborzolva kedélyeket, ösztönöket, s a visszatérés ígéretével hagytam magára a meggyötört kettőst.

Iszonyatos fájdalom hasított belém gyomor tájékon, ahol az ezüsttőr belém hatolt és átdöfte a gyomrom. Erősebb volt, mint amivel én még elbírtam, a seb nem gyógyult, gyomorsavam pedig belülről mart, okozott pokoli kínokat. Jobb karom könyéktől lefelé hiányzott, a csonk még mindig vérzett, a sok ide-odaalakulástól pedig az egész testemet kimerült, égető fájdalom uralta, amit szinte megduplázott a megszállottság okozta ziláltság. Térdre rogytam, épen maradt kezemet a sérülésre szorítottam, holott legszívesebben kitéptem volna minden belem, hogy ne égessen, ne fájjon tovább. Arcom eltorzult, verejtékben úszott, olyan volt, mintha magas láztól szenvednék. Összegörnyedtem, homlokomat a hideg földnek nyomtam, hátha segít, hátha enyhít valamit.
Saját nyomoromon túl viszont más is elmémbe tódult, az első tapasztalati sokk után felfogtam, hogy nem csupán a saját vérem szagát éreztem.
Nehézkesen kinyomtam magam fél kézzel, felemeltem a fejem, tekintetem pedig az alig egy-két méterre lévő Willre siklott. Elkerekedett a szemem, szám elnyílt, de szólni nem tudtam - páni félelem bénított meg másodpercekre.
Úgy mozdultam, mintha tagom ólomsúlyú lenne, elkezdtem felé kúszni, remélve, hogy rosszul érzékeltem minden szervemmel, megcsalt és becsapott a szaglásom, a szemem.
- Will... William! Hé, ne hülyülj már... hallod, Will? - megráztam a vállát, először csak remegő, óvatos érintéssel, majd kétségbeesett hevességgel. Az ijedség háttérbe szorított minden fájdalmat és kimerültséget, de Will nem válaszolt.
Szaporábban kezdtem szedni a levegőt, körbenéztem, hiszen lennie kell valakinek, vagy valaminek, ami segíthet. Bárkinek! Vonyítottam - hosszan, elnyújtva, segélykérőn; valaki csak meghall, valaki jön, valaki, aki bölcsebb és erősebb nálam és képes megmenteni őt, ugye? Ugye nem hagytok magamra, nem most... Hiszen én nem tudom megmenteni, nem tudom beharapni! Valaki segítsen...
- Nem lesz baj, nem lesz baj, oké - motyogtam remegő hangon és reszketeg kézzel a fejét simogattam. - Harcos vagy nem? Ez neked meg se kottyan... neked ez semmi, ugye, Will? - Ismét vonyítottam, sürgetően, ingerülten, nagy a baj, valaki jöjjön már! - Sajnálom... annyira sajnálom... - El kellett volna kergetnem, kitennem a szűrét, hiába vagyok hozzá képest olyan kicsi és jelentéktelen. Ha nincs a bennem feszülő skizofrén ellentét, a megbékélhetetlenség a farkasommal, akkor talán ez az egész meg sem történik. Akkor nem kéne most segítségért üvöltenem, a kezemet reménytelenül a toroksebén tartanom, mintha el tudnám állítani ezzel a vérzést.
Sose imádkoztam, nem volt kihez, a Szellemek pedig számomra elérhetetlenek, mégis gyerekmód rimánkodtam a nálam jóval hatalmasabbaknak, hogy csináljanak valamit, akármit, csak ezt ne hagyják.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
William Douglas
Protektor, Harcos
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 96
◯ HSZ : 825
◯ IC REAG : 743


Re: Arborétum rész - erdős terület // Pént. Márc. 20, 2015 1:10 am

Mellkasom lassan emelkedik a tüdőmbe áramló levegőtől, majd süllyed alá. - Erőltetett az egész, hisz szívem úgy verdes mellkasomban, mintha így akarná pótolni a vérveszteséget. Hajtja a harc heve, s vele együtt a tehetetlen düh, a büszke kétségbeesettség is talán. Ebben a pillanatban az sem érdekel, ha beledöglök is, de legalább vinném magammal ezt az idegesítő világnyugtalanját, hogy másoknak ne árthasson többet!
De én még erre is képtelen vagyok. Képtelen vagyok végezni vele, mert az egyben egy barát végét is jelentené. - Talán ez az egész eleve kudarcra volt ítélve. És nem Alignak végett, hanem a saját világlátásom, értékrendem végett. Vagy Darren, vagy én. - Egyikőnknek nincs tovább.
Haver, azt hiszem, ez a szerencsenapod.
Nem tápászkodok két lábra fel, örülök, hogy egyáltalán térdelni tudok, ép karommal támaszkodva, majdan fellökve magam kissé a földtől. A lábszáramat ért sérülésről mintha csak most kapott volna agyam értesítést, fokozatosan áramlik be a fájdalomérzete tudatomba. És mégis felpillantok rá, szemeibe nézek, melyek nem az övéi, most mégis, mintha évszázados harag és keserűség ülne az egyébként alapjáraton élettelinek megismert szempártban.
Szánlak, Alignak.
- A magadfajtáknak oda úgysem osztottak lapot! - Halkan morgó, elcigarettázott hangom hűvös élccel hagyja el számat - még egyszer, utoljára. Aztán a földre zuhan testem.

Sérült karom rázza valaki, a fájdalom az, mi visszaránt a vérveszteségtől kótyagos, olykor elhomályosuló valóságba. Nem lesz baj, mi? Mond ezt de Lucának, ha ugyan még nem érte el a hír, hisz te már önmagad vagy. Mond Abigailnek is, hisz őt ismerve képes és eltolja miattam az esküvőt. Mond az őrzőknek, akikre családomként tekintettem és mond a családomnak, a nejemnek, hogy nem lesz baj, csak a férje képtelen betartani az egyetlen dolgot, amit ígért neki az életben: együtt mindörökké.
Harcos vagyok? Meg se kottyan? Idióta vén bundás! - Felpillantok rá, bár tekintetem fénye tompán csillan, s felröhögnék röviden, halkan, de csak tulajdon vérem az, mit a felszínre öklendezek, vörösre festve arcomat és Darren megmaradt kezét.
Szám széle megremeg, hideg ráz, miközben röhögve rajzol vérszínű tócsát körém a halál. Mindig úgy képzeltem, majd lepereg valami film ilyenkor - az okosak azt mondják, ez a módi - de... semmi. Csak az üresség érzete, a nagy büdös Semmi.
Ép kezemmel a farkaséra fogok, erőtlenül immáron, tekintetemmel arcára próbálva fókuszálni. Mond el nekik, testvér, amit én már nem tudok. Mond el nekik, hogy én megpróbáltam! Én tényleg mindent... megpróbáltam, amióta csak a nem kért rangot elfogadtam! Értük tettem, a békességért, hogy miként az őseinknek, úgy nekik se kelljen tartaniuk a farkasoktól. Hogy ne kelljen idegen városokba, más vidékekre költözniük, ha családot alapítanának, hogy ne kelljen elhagyniuk a gyermekeiket, szeretteiket holmi veszettnek ítélt ügyekért. - Szentimentális gondolatok, nem igaz? Látszik, tényleg haldoklom.
Fáradt vagyok. Aludni akarok végre.
Lehunyom a szemeimet, s mintha kívülről látnám magamat, magunkat, ahogy Darren mellettem térdelve, elesett sietséggel mentené a menthetetlent.
De én már otthon leledzem, boldog biztonságban, s a kávéillatú konyhában állva ölelem feleségem derekát. Lábamon hatéves forma fiam csüng, kérlelő pillantással meredve fel kettősünkre.
- Apu, menjünk le szörfözni a tengerhez! Na lécci! - Hajthatatlan a kölyök, így hát homlokon csókolom Elle-t, elengedem, és nevetve kapva fel a csatát nyert kis kópét, már ott sem vagyok mellette...

[tell everybody (...) we are fallen]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Arborétum rész - erdős terület //

Vissza az elejére Go down
 

Arborétum rész - erdős terület

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Tisztás terület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Kultúra és Tudomány :: Georgeson Botanikus Kert-