HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
67 TAG 30 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 8 FÉRFI 13 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
14 TAG 6 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Sophie Lydia Rhodes Today at 12:50 pm
írta  Egon Candvelon Yesterday at 10:42 am
írta  Alignak Yesterday at 1:09 am
írta  Alignak Yesterday at 12:46 am
írta  Alignak Szer. Dec. 13, 2017 11:33 pm
írta  Rocky Szer. Dec. 13, 2017 7:58 pm
írta  Alignak Kedd Dec. 12, 2017 11:37 am
írta  Celaena McDonald Kedd Dec. 12, 2017 11:22 am
írta  Darren Northlake Vas. Dec. 10, 2017 11:30 pm
írta  Vendég Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 10, 2017 8:25 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Dec. 10, 2017 6:47 am
írta  Alignak Vas. Dec. 10, 2017 12:58 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Dec. 09, 2017 10:00 pm
írta  Hans Elfman Szomb. Dec. 09, 2017 5:31 pm
írta  Achilles Kilpatrick Szomb. Dec. 09, 2017 4:39 pm
írta  Celeste M. Hagen Pént. Dec. 08, 2017 8:01 pm
írta  Rebecca Morgan Pént. Dec. 08, 2017 7:53 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 08, 2017 6:54 pm
írta  Vendég Pént. Dec. 08, 2017 6:01 pm
írta  Hans Elfman Pént. Dec. 08, 2017 6:00 pm
írta  Mark Reed Goodwin S. Csüt. Dec. 07, 2017 8:06 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:03 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:01 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:00 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 7:58 pm
írta  Amanda Bishop Csüt. Dec. 07, 2017 1:29 pm
írta  Celaena McDonald Szer. Dec. 06, 2017 9:42 pm
Alignak
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Darren Northlake
 
Rocky
 
Achilles Kilpatrick
 
Rebecca Morgan
 
Catherine Benedict
 
N. L. Jagger
 
Mark Reed Goodwin S.
 

Share | .

 

 Séta - és bicikliút a folyóparton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Ápr. 08, 2012 6:10 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 24, 2014 10:01 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Hétf. Feb. 17, 2014 4:13 pm

Még nem szoktam hozzá teljesen ahhoz, hogy a falkával együtt vadászunk telihold idején, hiszen eddig még csak két alkalom volt rá a csatlakozásom óta. Nem mintha olyan nagyon ellenemre lett volna, de attól még szokatlan volt. Sokszor inkább leszakadtam, és a megszokotthoz híven, egyedül nyargaltam keresztül az erdőn. Nem mondanám magam tipikus magányos farkasnak, sőt, inkább a társaságot kedveltem jobban, legalábbis a legtöbb esetben. A jelenlegi helyzetre tényleg a szokatlan volt a legjobb kifejezés, ahogyan arra is, hogy időről-időre összeakadtam ezen az isten háta mögötti helyen régi ismerősökkel. Ki gondolta volna, amikor elvállaltam a kórházban azt az állást? Ha tudtam volna, nem mondanám biztosra, hogy akkor is jövök, bár benne van az is a pakliban.
Tegnap a sors egy olyan múltbeli személy útjába sodort, akiről már majdnem teljesen el is felejtkeztem. Nem azért, mert ennyire nem érdekelt volna a hím, hanem azért, mert nekem azok az idők nehezek voltak és szerettem volna elfelejteni azt a néhány évet, amelyet vándorlással töltöttem. Nos, a helyzet az, hogy az energiái felfedezésekor valahogy mégis egészen könnyedén bányásztam elő az emlékeim közül, hogy mégis mikor érzékeltem ezt utoljára. Különös érzés volt újra találkozni Nicholassal, annyi eltelt év után. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lett vele, miután én nekivágtam Anglia ismeretlen földjének. Igazából nem is nagyon tudtam róla semmit, mert akkoriban nem az ismerkedéssel voltam a leginkább elfoglalva. Talán most szégyellnem kellene magam miatta, de mégsem teszem. Elvégre most csak felismertem, vagy nem? Ez azért már nem olyan rossz dolog. Akkor lett volna ciki, ha nem tudom beazonosítani őt.
A lényeg, hogy mint mindig, a mai napomat kivettem. Már bevett szokás volt nálam, hogy telihold idején soha nem vállaltam éjszakai ügyeletet, és ha lehetett, akkor a következő nap folyamán sem mentem be dolgozni, maximum este. Már hozzászoktam ehhez az úgynevezett rutinhoz, így ráértem egy találkozóra egy régi ismerőssel. Szokásomhoz híven, most is inkább elegánsan öltöztem, semmint lezseren. Voltak olyan alkalmak is, de a városban a legtöbbször szerettem csinosan és nőiesen megjelenni, ez egyszerű megszokás kérdése volt. Ugyan késtem néhány percet a forgalom miatt, de nagyon reméltem, hogy nem fog érte megharagudni. Egy nőnek ez igazán elnézhető, nemde?
Egy kicsit nehéz dolgom volt külső megjelenés ismeretének hiányában, de a pajzsomat félig leengedtem, amikor a sétányra értem, és úgy próbáltam meg megtalálni az immár ismerős energiát. Nem is volt olyan nehéz dolgom, ahogyan előre haladtam, fokozatosan hagyva magam mögött a megtett métereket. Csak egy férfi volt jelenleg, aki farkas volt és úgy tűnt, mintha várna valakire. Nem volt hát nehéz kitalálni, hogy ki lehet az. Amint láttam, hogy ő is észrevett engem, arcomon megjelent egy bájos mosoly és odaintettem neki üdvözlően. Csak akkor szólaltam meg én is, amikor már egészen közel értem hozzá.
- Szia, Nicholas! – mosolyogtam továbbra is, de a reflexszerűen jövő ölelést most elfojtottam inkább magamban. Azért annyira tényleg nem ismertük egymást, hogy így köszöntsem, bár régi ismerősök között szokás. Végül mégis elvetettem az ellenkezést, és egy gyors mozdulattal átöleltem. Nem volt hosszú pillanat, hamar el is engedtem őt, úgy néztem fel rá. – Hiszen még nem is láttál! – nevettem el magam vidáman. Egy kicsit izgultam, mert fogalmam sem volt, hogy mi lesz ennek a találkozásnak a vége. Azt sem tudtam, hogy mit várok tőle igazából, úgyhogy jobbnak láttam nyugalomra inteni magamat és hagyni, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek. – Merre menjünk? – néztem először az egyik, majd a másik irányba. Ugyan elég hideg volt és én szoknyát vettem ma fel, de talán farkasként kibírok egy kis sétát ilyen körülmények között is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szer. Feb. 19, 2014 12:40 am

Hát igen, mit ne mondjak, ez a találkozó tényleg eléggé random volt. Ha valaki azt mondja nekem egy héttel ezelőtt, hogy viszont fogom látni Faye-t annyi idő után lehet megkérdezem, melyik sárgaházból szabadultam. Na, oké, ez picit túlzás, elvégre Faye esete nem olyan, mint mondjuk Sarah-é, őt nem hittem halottnak. Csak hát... hosszú idő telt el s legyünk reálisak, 100 év egy farkas életében meghatározó. Rengeteg minden történhet vele és láttam már vérfarkast kevesebb idő alatt elhalálozni. Hiába, a természet törvényei ilyen szempontból hatványozottan igazak ránk. Viszont a jelek szerint most nem működtek és ilyen szempontból a nőt megkímélte az idő... hogy milyen más tényezőkkel kapcsolatban nem, azt nem tudhattam, de talán majd megtudom tőle... már ha szóba kerül.

Mosolyogva üdvözöltem én is Faye-t, valahogy a megjelenése és a kisugárzása engem is erre késztetett. Hát na, ahhoz képest, amilyenként ő élt az emlékeimben, ez a leányzó más volt. Mikor megáll előttem, mint ha még akarna valamit, de aztán mégse. Kérdően nézek rá, amolyan no, miaz? Aztán megtudom... oké, ez is egy olyan gesztus, amiben jó régen volt már részem... hülye vagy Nicho, apád is megölelt. Szerencsére nem blokkoltam le, szóval a gesztus viszonzásra talált. Miután szétváltunk és megjegyez valamit... hát nem bírom ki, elnevetem magam.
- Ott a pont.
Arra, hogy innen hogyan tovább... megvakarom a tarkóm. Tanácstalanul nézelődök, hiszen én hülye ebbe bele se gondoltam... Ikina meg csak csóválja odabent a fejét, hogyan lehet valaki ennyire hatökör.
- Szerinteeeeem... - emelem fel a kezemet úgy, mint ha előre akarnék mutatni vele. - Menjünk... - aztán hirtelen inkább felrántom a karomat és a hátam mögé mutatok hüvelykujjal. - Arra.

Mint a régi idők emlékeként... anno, mikor vándoroltunk, nem volt előre eltervezett útvonal, legalább is nem rögzítettünk. Faye elindult valamerre, én meg mentem vele... bele az ismeretlenbe aztán majdcsak lesz valahogy. Persze miután már tudta, hogy Angliába akar menni, más volt a felállás, de hát addig érvényesült.
- No mesélj, mi újság veled mostanában? - kérdezem, miután megindulunk... valamerre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Csüt. Feb. 20, 2014 1:37 pm

- Rendben! – vontam meg nemes egyszerűséggel a vállaimat. Nekem aztán teljesen mindegy volt, hogy merre megyünk, ezért is kérdeztem rá. Visszafelé mindenképpen erre kell majd jönnöm, hiszen innen nem messze parkoltam le. Egy darabig azonban nyugodtan sétálgathattunk, ez engem egyáltalán nem zavart. Amúgy sem gondoltam azt, hogy majd állunk itt egymás mellett, mint két jégszobor és nézünk ki a fejünkből! Ilyen időben egyébként sem tartottam jó ötletnek, ha sehová nem mozdult az ember. Jó, minket nem fenyegetett túlzottan a meghűlés veszélye, de mégsem akartam dideregni néhány perc után, mert a tagjaim elgémberedtek valamennyire.
- Nem is tudom… - kezdtem bele, amikor máris feltette azt a kérdést, amire számítani lehetett. Nem volt benne semmi meglepő, bárki ezt kérdezte volna, akivel már régen volt szerencsém összefutni. Talán én is hasonlóképpen érdeklődtem volna felőle, ha nem előz meg. – Ha azt mondanám, hogy nem sok, akkor nyilvánvalóan hazudnék, főleg, ha hozzávesszük ezt a helyet is – értettem ezt az egész városra, mivel itt mindig történt valami. Ki gondolta volna, hogy a messzi északon egy kisvárosban ennyi minden történhet valakivel? Jó, persze, az emberek ebből talán nem sokat érzékeltek, de nekünk, farkasoknak már egészen másként állt a helyzet.
- Nemsokára már egy éve annak, hogy ideköltöztem. Felajánlottak egy állást a kórházban, úgyhogy engem nem a föld vonzott, hanem a karrierem szólított ide. Most én vagyok a gyerekosztály főorvosa – tettem hozzá, mivel ezzel az információval nem rendelkezhetett, ez nyilvánvaló volt. Hacsak nem nyomozott utánam, de erősen kétlem. Tegnap eléggé meglepődött a viszontlátás miatt, és akkor nem esett közöttünk szó az életünk egyéb területeiről. – Amint arra rájöhettél, most már a falkának is a tagja vagyok – tettem még hozzá, mintegy mellékesen. – Bár nem olyan régóta… - hümmögtem magam elé halkan. – Igazából nem is akartam csatlakozni, de a hírek hozzám is elértek, így amikor Aimée… illetve Odette csatlakozott, én is megtettem – a számtól talán teljesen magától értetődően hangozhatott, pedig számomra nem volt az. Ő nem is tudhatta, hogy mennyire nem. Az meg eszembe sem jutott, hogy esetleg ismerheti az én drága sógornőmet – mert én teljes mértékben így tekintettem rá, még a jelenlegi helyzet ellenére is -, ezért is tettem hozzá a mostani nevét. Így a falkából még ismerősnek találhatta.
- És te, hogy kerültél ide? – kérdeztem vissza, amikor elmondtam azt, amit úgy gondoltam, hogy első körben érdemes. Egyik sem volt eget rengetően fontos információ, de nem is büszkélkedhettem olyan élettel, mint mások, akikkel állandóan volt valami. Csendes volt az enyém, mégsem teljesen eseménytelen. Mindig volt valami, amivel elfoglaltam magam, de sem nagy szerelmekben, sem hatalmas csatákban nem volt részem, és ez talán jól is van így. Most sem szerettem volna feltétlenül részese lenni a harcoknak, de a csatlakozással attól még azzá váltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szomb. Feb. 22, 2014 4:39 pm

Útnak indultunk hát, egyelőre a korlát mellett haladva. Hideg szél kelt, bár inkább szellőnek nevezném. Nem elég erős, hogy elvigyem, de ahhoz igen, hogy fagyos érzést hagyjon hátra az arcomon. Letekintettem a befagyott Chenára közben... bár nem mint ha nem bámultam volna abban a pár percben, míg Faye-re vártam. Kérdésemre pedig érkezett is a válasz készségesen. Ekkor már újra rá néztem, elvégre így illik. Nem szakítottam meg a beszámolóját, csak olyankor nyitottam ki a számat, amikor szüneteket tartott. Amikor utalást tesz rá, hogy ebben a városban aztán volt izgalom, én csak sokat sejtetően mosolygok, még ha igazából nem pont ez a megfelelő gesztus is. Na igen, Fairbanks meg a sajátos dolgai. Egy apró, kicsiny város a világ metropoliszaihoz képest és mégis megtalálja a nagyvilág dolga. Ez a két éves hidegháború... meg az egyéb, vele járó történések... határozottan örültem, hogy vége ennek, de nem mertem volna megkockáztatni azt: láttunk már mindent ezzel az üggyel kapcsolatban.
- Gratulálok hozzá - mondom őszintén.
Állandóan elfelejtem, hogy milyen sokoldalú is a farkas társadalom. Hogy milyen sok téren elő lehet fordulni. Picit így meg is lepett, hogy mi is Faye munkája. Oké, lehetséges, de tényleg nem ismertük annyira egymást, hogy erre gondolhattam volna. Emellett... főorvos? Ejha, na ez már azért valami. Számomra ez Faye azon jelleméről, amit eddig nem tudtam róla, elég sokat elárult. Vérfarkasként az emberek gyógyításával foglalkozni kedves és türelmes természetre vall. Ám tartogat még nekem meglepetéseket.
- Ilyen jól ismered Aimée-t? - pislogok.
Jelzés értékű volt, milyen nevet használtam. Aimée... kedves barátom még Franciaországból. Igaz, valószínűleg nem tudom, hogy róla beszél, hacsak nem figyelem a kölykök felkészülését... na azt a pislogást is el lehet képzelni, amikor megláttam őt a kölykével edzeni. A kérdésem pedig... hát ha ő inspirálta a csatlakozásra, akkor valószínűleg nem futólag volt közük egymáshoz. Kicsi a világ.

Amikor visszakérdez, egy darabig csendben baktatok mellette... de csak addig, míg összeszedem a gondolataimat.
- Hááát... mondhatjuk, hogy pihenni jöttem. Tudod, elég zűrös évszázadom volt. Háború háború hátán, s a fontosabbakat megjártam. Aztán most, amikor Irakban voltam, úgy éreztem, hogy elég volt, akár egy életre is. Szerettem volna egy időeig nyugalomban tölteni és Fairbanks tökéletesnek tűnt... meg amúgy is szerettem volna látni a helyet, ahol teremtőm beharapták.
Ah, a régi eset... már hat éve volt s én se tudtam teljesen megmagyarázni magamnak, mi történt velem akkor. Talán azon az éjszakán kezdődött... azon az éjszakán, amikor úgy ahogy teljesen átgondoltam az életemet, hogy mi miért történt... kiégésem elódázhatatlan kezdete volt az, ami a korábbi életemet jelentette.
- 2008-ban tehát ide költöztem. Mondjuk eléggé meglep, hogy azóta nem futottunk össze. Amikor jöttél, én figyeltem a magányosokra az őslakosoknak. Eh, jó kis őrszem vagyok, mi? - mondom jókora öniróniával. - Amúgy én jelenleg a hegyimentőknél dolgozok.
El is tekintettem a hegyek felé, pontosabban egyetlen egy csúcs irányába... White Moutains ott magasodott a város felé.
- Eredetileg én se akartam csatlakozni. Évekig ellenálltam a megkeresésnek... de aztán Darrennek sikerült észérvekkel meggyőznie, így júniusban beléptem... s azt kell mondanom, még időben voltam.
Leveszem a tekintetem hegyekről, mely újra Faye-re vándorol. Halványan elmosolyodok.
- Gondoltad volna, hogy majd egyszer egy falkában fogjuk tengetni a napjainkat?
Mert én aztán rohadtul nem... amennyire idegen volt nekem ez az életmód a múltam miatt... elképesztő fejlemény.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Feb. 23, 2014 4:08 pm

- Köszönöm! – mosolyogtam fel, miközben oldalasan felnéztem Nichora. Őszintének tűnt a gratulációja, úgyhogy meg sem fordult a fejemben, hogy csupán udvariasságból jegyezte meg. Azt ugyan sejtettem magamtól is, hogy egy kicsit megleptem a foglalkozásommal, de nem is ismerhetett annyira, hogy tisztában legyen azzal, milyen vagyok a normál állapotomban. Lassacskán, mivel a legutóbbi találkozásunkat követően már másodjára kellett a közelmúltban megélnem azt, hogy szó nélkül hagytak magamra, így kezdtem megszokni ezt és felülemelkedni rajta. Már nem viselt úgy meg, önálló nő voltam, aki képes megállni a saját lábán is.
Láttam rajta, hogy eléggé megleptem az elejtett kis információval. Igazából nem is tudatosan tettem és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg jobban ismerhetné, mint egy új tagot a falkából. Nem is értem, hogy miért csodálkozok ezen, végtére is elég sok szál futott már össze ebben a városban, ha jobban belegondolok. Már azóta is, hogy én ideköltöztem, pedig annak még egy éve sincs, ha jól számoltam.
- Az talán túlzás, de egészen jó viszonyban vagyunk, mióta végre megismerhettük egymást. Jobban mondva ő nem tudott rólam, én viszont tudtam az ő létezéséről. Történetesen annak a férfinak a húga, aki elhagyott a mi megismerkedésünk előtt. Ráadásul vér szerinti! – tettem hozzá, hogy tudja ő is, nem egyszerűen csak a vérvonaluk miatt rokonok, hanem igazából is. Az ilyen sokkal komolyabb kapcsolat volt. – Így aztán egy kicsit érdekesre sikeredett a találkozásunk, de ezek szerint te is régebbről ismered őt… - állapítottam meg, mert nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy miként szólította. Persze leutánozhatott engem is, de valószínűleg inkább Odetteként szólítaná már csak megszokásból is, ha csupán itt ismerte volna őt meg.
- Ó, értem! – állapítottam meg némi bólogatás közepette, amikor elárulta, hogy ő miként keveredett ide. – Nos, a háborúkban én is részt vettem, bár nem katonaként. Nővér voltam már akkor is… annak idején még nem nagyon szerezhettem diplomát ugyebár, de így kivettem a részem a harcokból én is – azt nem tettem hozzá, hogy részben abban bíztam, hogy így megtalálom Colint. Ő is éppen így szerette a harcokat, mint a mellettem sétáló hím. Mint utólag kiderült, tényleg ott volt a háborúkban ő is, de ez most mellékes. – Nem is olyan nyugodt hely, igaz? – mosolyodtam el végül, amikor eszembe jutott, hogy pihenni jött ide.
- Elég sokat vagyok a kórházban, bizonyára nem szúrok szemet sokaknak. Van egy kollégám, ő a hotelbeliekhez tartozott még az egyesítés előtt, szóval ők mindenképpen tudtak szerintem a létezésemről, de ennyi. Ha nem harapódzott volna el a helyzet, nem csatlakoztam volna sehová. Nem sokat éltem falkában az elmúlt évszázadokban… - tettem hozzá csak úgy, mert ezt nem valószínű, hogy tudta. Mentalitásom alapján mindenki azt gondolhatná, hogy társasági ember vagyok és nem egy magányos típus.
- Akkor afféle kolléga vagy, bár az ottani esetek nem jutnak el hozzánk, csak ha súlyos – azt meg nem tettem hozzá, hogy a mi osztályunkra meg pláne nem, ha felnőtt az illető. – Nem gondoltam, de úgy látszik, hogy itt mindenféle régi ismerősbe belefuthat az ember – vontam meg a vállaimat. – Olyanokba is, akikre nem is számítanánk – tettem hozzá elgondolkozva. – Egyébként még szoknom kell ezt az életformát, hogy újra falkában élek – most már újra ránéztem, ajkaimon megint ott pihent a mosoly.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Hétf. Feb. 24, 2014 12:12 am

Visszavigyorogtam az alacsony leányzóra. Valahol odabent őszintén örültem neki, hogy ilyennek látom Faye-t. Emlékeimben még élénken éltek az emlékek a közös időszakunkról. Akkoriban nagyon rosszul volt és komolyan mondom, olykor ránéznem is fájt. Én se voltam éppen vidám bohóc korszakomba, de a nő rám tett egy lapáttal. Akkor nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, mégis sikerült neki... najó, ebben amúgy semmi jó nem volt, elvégre szenvedett közben. Most, hogy így ránéztem, örömöt éreztem. Sokkal jobban állt neki a mosolygás, mint az állandó depresszív lét. Egészen kivirult tőle, jó volt ránézni. Mindenesetre amikor elmondja, hogy Aimée-hez milyen szállak fűzik, hát jön a pupillázás.
- Ejha, milyen kicsiny franciahon... érdekes találkozás? Ezt hogy érted?
Kis híján más kérdés lett belőle. Majdnem rákérdeztem, hogy ő volt-e az a bizonyos, aki miatt olyan állapotban volt, amilyenben... de mivel lényegében megválaszolta az imént, illetve nem akartam felkavarni a múlt dolgait, inkább változtattam. Nem, nem akarom elcseszni ezt a találkozót is.
- Jaja, régebbről. Még Marseilles-ben találkoztunk, néhány évtizeddel azelőtt, hogy mi összefutottunk. Még mindig olyan eleven, mint akkor?
Hát na, én tényleg így emlékszem rá, még ha Aimée-nek is megvolt akkoriban a maga baja. Mondjuk most mondhattam volna azt is, hogy még mindig annyit iszik-e vagy többet, de talán így szofisztikáltabb volt.
- Hoppáré... és kiket ápoltál? Mert ha ellenkező oldalon voltál akkor bocsi, ha küldtem neked néhány ,,kuncsaftot".
Talán viccesnek tűnhet a kérdés, de jobban belegondolva, emberi szemmel nézve aligha volt az. Jópár embert és farkast megöltem a háborúk során, de legalább annyit meg is sebesítettem néhány pontos lövéssel. Ám farkas szemmel ebben semmi kivetnivaló se volt... bár lehet egy olyan szemében, aki az emberek gyógyítására tette fel az életét, kissé másként áll majd a dolgokhoz.
- Gondolom sokat kellett pedáloznod, mire megkaptad a képesítést.
Ez most így a diploma kapcsán jutott eszembe. Nem voltam nagyon otthon az egyetem dolgaiban, ahogyan azt Kate-nek is mondtam anno, de azért annyit tudtam, hogy a nők jelenlegi helyzete eléggé újkeletű dolognak számít.
- Hát igen, tényleg nem az - sóhajtok. - Mondjuk a kezdeti időkben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Megvoltak az őslakosok dolgai, de azért barátságos volt a hely... csak aztán két éve megjöttek Castorék és... hát nem kell magyaráznom.
Néha elgondolkozok azon, vajon mi lett volna, ha mégse jönnek át a betolakodók... áh, akkor is biztos lett volna valami, Vincenték túl hangosak voltak.
- Mondjuk a fél életem én is a hegyekben töltöm - jegyzem meg. - Meg nem is annak a balhés alkatnak ismertelek meg, mint akiket állandóan figyeltem, szóval így már érthető a dolog.
Basszus, ha belegondolok, hogy hány magányos farkast zavartam el anno Fairbanksből, vagy éppen téptem meg, mert nem fogta fel, hogy ne csinálja feleslegesen a feszkót... hány olyan farkast, akik olyanok voltak, mint annak idején én. Hát nem kevés elvonatkoztatásra volt szükségem anno.
- Végül is, életeket mentünk mi is. Bár tény, szerencsére gyerekeket nem kell gyakran kihoznom. Rájuk még odafigyelnek.
Ellenben az idősebb kategóriával... példának okáért azt a nőt, akit apám szeme láttára mentettem meg a haláltól. Néha annyira hülyék tudnak lenni ezek az emberek, hogy felülírják a szabályokat, melyeket pont az ő érdekükben hoztunk... aztán mehetek kihozni őket, mert rámentek olyan ösvényekre, melyekre nem szabad.
- Ne is mond, gyakorlatilag az elmúlt két hónapom nekem is ezekkel a nagy találkozásokkal telik el. Bár én örülök neki, jó viszontlátni egyes embereket.
Oké, kicsit ez most szentimentális lett, elvégre nem feltétlenül voltak feszültségmentesek a találkozásaim. Éppenséggel pont a mellettem sétáló leányzó volt az, aki eddig a legpozitívabban reagált a megjelenésemre. Ezért pedig hálás is voltam neki.
- Meg tudom érteni, Faye. Anno az 1700-as évek végén nekem is elment a kedvem az egésztől és megfogadtam, hogy soha többé nem csatlakozok sehová... aztán kaptam egy fityiszt az élettől, bár nem bántam meg eddig.
Tényleg nem, ahhoz képest, hogy korábban éveken keresztül nemet mondtam az atanerkeknek, eddig minden jó volt... de majd ha tíz év múlva is ezt fogom mondani, akkor éri meg igazán a dolog. Sajnos az ilyesmik mindig hosszútávon mutatják meg, hogy jól döntöttünk-e.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Hétf. Feb. 24, 2014 1:33 pm

Nem kezdtem el arra is helyeslően bólogatni, hogy Franciaország kicsi, mert ez egyszerűen tény volt. Ha úgy vesszük, még a világ sem volt elég nagy, ha ilyen hosszú élet adatott valakinek, mint amilyen nekünk volt, de ettől még időnként furcsa volt megtudni, hogy egy adott személlyel milyen sok közös ismerős van. Vagy legalábbis az egy-kettő is meglepetéseket tartogathatott. Én sem gondoltam volna, hogy az, aki majdnem a sógornőm lett, ismerhet valakit, aki az életemnek egy borús időszakában volt jelen mellettem.
- Sehogy – vontam meg a vállaimat, mert nem értettem igazából, hogy miért akadt fenn a találkozáson. – Egyszerűen csak nem tudta, hogy létezem. Már mondtam – tettem hozzá az egyértelműsítés kedvéért, és nálam ez teljesen magyarázatot is adott a szóhasználatomra. Nem volt semmi olyan extra dolog, amit annyira el kellett volna mesélnem. Egyszerűen csak beszélgettünk, de a meglepettség eléggé erőt vett rajtunk ahhoz, hogy hétköznapi ismerkedésnek lehessen titulálni a miénket.
- Igen, elég eleven. Hozzám képest legalábbis mindenképpen – bólogattam, ajkaimon megint megjelent egy kis mosoly. Néha irigyeltem őt emiatt, de teljesen különbözőek voltunk, úgyhogy nem is lehetett ezen csodálkozni. Az embernek mindig az kéne, amilyen nem lehet, igaz? Én mondjuk teljesen elégedett voltam magammal és az életemmel is nagyrészt, bár túlzásokba talán mégsem kellett volna esnem. Most is volt, ami hiányzott, de ez részletkérdés csupán, mert egy külső szemlélőnek akár tökéletesnek is tűnhetett volna az életem.
- A háború idején már Amerikában voltam – válaszoltam a kérdésére. Inkább nem mondtam semmit a mondat második felére, mert nem találtam annyira viccesnek, megbántani azonban nem akartam azzal, hogy esetleg korholom emiatt. Elég volt, hogy főnökként szigorú voltam, a magánéletben mindig igyekeztem másokkal úgy bánni, ahogyan én szerettem volna, hogy viselkedjenek velem. Talán képmutatónak tűnhet, de én tényleg mindig erre törekedtem, és szerettem is e szerint követni az életet. Ráadásul, én még nem is tartoztam azok közé, akik bort isznak és vizet prédikálnak.
- Nem mondhatnám, csak sok időbe telt, mire nőket is felvettek – vontam meg egyszerűen a vállaimat. Nekem amúgy sem volt szokásom pedálozni, hogy az ő szavajárását idézzem. Én inkább csak céltudatosan meneteltem előre, és igyekeztem elérni azt, amit szerettem volna egész életemben, vagy legalábbis egy részében. Ezért pluszt én nem tettem, sem hatalmas erőfeszítéseket azon túl, hogy kiálltam magamért. Nem akartam akkor sem megfelelni senkinek, ahogyan igazából most sem, habár azt szerettem, ha beváltottam a hozzám fűzött reményeket. Erre legalább már több példa is akadt az elmúlt években.
- A feszültségen túl én nem sokat érzékeltem ezekből – fűztem hozzá az általa elmondottakhoz. Amíg nem csatlakoztam, addig igazán nem is érdekeltek a falkák dolgai, így nem teljesen voltam velük tisztában. Azzal se, hogy mit takart a jöttek Castorék rész. Magyarázatot ezek után sem kértem, de attól még nekem nem volt olyan egyértelmű, mint neki. Én eleve már a vége felé csöppentem bele ebbe az egész helyzetbe, már ha lehet ezt mondani, hiszen részese a közelmúltig még akkor sem voltam.
- Nem mindig az odafigyelésen múlik, de értem mit mondasz – válaszoltam végül csupán ennyit. Az, ha a természet kegyetlen és elvesz egy életet, vagy legalábbis veszélyezteti azt, nem attól függött, hogy esetleg a szülők odafigyeltek-e. Rendszerint ilyenkor ők maguk is sérültek, nemde? – Én még nem tudom, hogy miként álljak ezekhez a találkozásokhoz. Bár nekem nem is volt olyan sok ismerős igazából… - vallottam be, mert ha jobban belegondoltam, Aiméet csak itt ismertem meg, szóval tényleges régi ismerősöm Colinon kívül csupán Nicholas volt, a kettőt meg nem lehetett valami nagy számnak mondani.
- Én meg túl kevés ideje vagyok még a tagja a falkának ahhoz, hogy megbánhassak bármit is – mondtam csendesen, és ez nem is állt ám távol a valóságtól. – Te nem töltesz be semmilyen pozíciót, igaz? – kérdeztem kíváncsian. Ha így lett volna, bizonyára már korábban is látom őt, de még emberi formájában sem találtam túlzottan ismerősnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Kedd Feb. 25, 2014 10:41 pm

Kicsi Franciaország... de a világ legalább még annyira kicsi. Szétszórva a világban ismertem meg őket... őket, akik most visszatértek az életembe, itt, Fairbanks szent... najó, ez most túl fennkölt volt tőlem. Szóval itt az anyaföldön jöttek ők elő újra. Első körben Kate, Sarah, Kilaun... s most Faye és Aimée. Ráadásul Faye még kapcsolatban is van az egyikükkel. Na, ha kiderül még mellé, hogy Kilaun az apja, én megeszem a zsebemben lapuló cigarettás dobozt, a cigivel együtt.
- Jahogy úúúúgy - csapom homlokon magam, mint aki elveszett az információk között... megint - Azt hittem történt valami kínos köztetek - aztán eszembe jut valami és kuncogni kezdek. - Mint amikor én ismertem meg exem öccsét... ah, na az sem volt egy egyszerű történet.
Thomas... ajjj, szegény gyerek, igazán kár érte. Helyén volt a szíve és még engem is el tudott fogadni a nővére mellett... bárcsak ő is életben maradt volna.
- Ezt jó hallani...
Az a csaj akkor is tökkelütött volt, mikor együtt koptattuk Marseilles utcáit meg kocsmaszékeit. Ha néhanapján eszembe jut, mi mindent csináltunk unalmas óráinkban... még mindig mosolygok rajta, pedig már lassan rongyosra kopnak odabent a koponyámban az emlékek. Hiába, szívesen emlékszünk a jó dolgokra, még ha egyes dolgok meg is szépülnek az idő által... arra, hogy már itt volt az Államokban, inkább csak bólintottam. Intő jel volt számomra, hogy Faye inkább nem reagált. Nem, ezt a találkozást nem akartam elcseszni. Végre valaki a múltamból, aki tud engem őszinte mosollyal az arcán fogadni... oké, tegyük hozzá gyorsan, nem mint ha a többinél megérdemeltem volna. Főleg Kate-től nem... és nem, nem csak azért, mert olyan a múltunk, amilyen... hanem mert ott tényleg úgy viselkedtem, mint egy barom. Amúgy is az voltam, ez tény, de átestem a ló túlsó felére csúnyán.
- S ahogy látom, végül az idő téged igazolt - mosolygok rá elismerően.
Elvégre, most itt volt, főorvosként, ez pedig jelzi, rosszul ítélte meg anno a kamara, hogy korábban nem alkalmazta őket. Láttam példáját és olvastam is újságokat a témában... emlékszem, milyen nagy ováció volt anno, hogy jé, egy nő kaphatott diplomát. Pedig milyen nagy hasznára voltak ám a katonáknak annak idején a fronton... mikor hordtuk hátra a bajtársakat a szanitécekhez és a hölgyek segítettek ellátni őket.
- Jobb is. Mikor még magányos voltam, Castor egyik farkasa megpróbált kihozni a béketűrésből. Ennyin múlott, hogy nem lett baj - mutatok relatíve kis távolságot a mutató és hüvelyk ujjammal. - Szerencsére a javából én is kimaradtam... de megállapodásban álltam az őslakosokkal, így szükség esetén akármikor a védelmükre kellett volna kelnem, ha olyan a helyzet.
Vincent akarta így... azt akarta, hogy maradjak ki, csak akkor szálljak harcba Castorékkal, ha feltétlenül szükséges. Persze így is volt, hogy közbeléptem, csak nem erőszakkal... nem hiába vagyok eredményes illuzionista, fogalmazzunk úgy, elég szépen tudtam távolról operálni a képességemmel és segíteni egy esetleges menekülést.
- Igen, igazad van... - bólintok.
Az ilyesmihez a pech legalább annyira kellett. De aztán csalfán mosolyogtam le rá.
- Néha a kevesebb a több.
Én se elevenítettem fel túlságosan sok kapcsolatot, de ahol megfordultam, otthagytam a jegyem. Sarah életét fenekestül felforgattam, Kate újfent rájött, mennyire idióta vagyok, Atyám ledöbbent tőlem... azt nem tudtam, hogy ennek a találkozónak mi lesz a vége, de szerintem jó úton haladtunk.
- Őszintén remélem, hogy egyikünk se fogja... bár nem kezdődtek a legjobban a dolgok, az tény - megrázom a fejem a kérdésére. - Jól sejted, egyelőre még csak vagyok... bááár... manapság elgondolkoztam rajta, hogy csatlakozok a mentorok közé. A tanítás egész jól megy a korábbi dolgaim alapján... gondolom te a gyógyítók közé kerültél.
Najó, a tarkok szerepköre se volt annyira idegen számomra, de ahogy észrevettem, tarknak lenni kiváltság... én pedig még semmit se tettem le az asztalra, szóval ez terv volt, elég hosszútávú.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szomb. Márc. 01, 2014 2:01 pm

- Nem, nem mondhatnám – ráztam a fejemet, hiszen annyira tényleg nem volt kínos semmi a találkozásunk alkalmával. – Legfeljebb annyi, hogy nem tudott a létezésemről és kicsit meglepődött – vontam meg végül a vállaimat. Nem akartam most részletekbe menően előadni neki mindent, mert ennek nem láttam különösebben értelmét és amúgy sem tartozott senki másra rajtunk kívül. Még jó, hogy Colin újabb eltűnésének ellenére még mindig jóban maradtunk és már nem éreztem magam olyan magányosnak, mint annak idején. Oké, ott volt a falka is, így a helyzet tejesen más volt, de most olyanokra gondolok, akikre ténylegesen is számíthattam mindig. Barátokra, közelebbi ismerősökre. Connorról már nem is beszélve. Még mindig nem tudom elképzelni sem, hogy mi lett volna, ha nem találok rá aznap a parton. Ha nem megyek arra, és nem ismerem fel, hogy ki ő.
Nem kérdeztem rá, hogy mi történt a volt kedvese öccsével, mert úgy gondoltam, hogy nem rám tartozott. Nem volt szokásom amúgy sem olyan sűrűn beleütni az orromat mások dolgába, ha nem voltam érintett benne valamilyen szinten. Ez aztán távolról sem tartozott rám, ha őszinte akarok lenni, ráadásul ő sem kezdte taglalni a történet részleteit, ami számomra elég beszédes volt szavak nélkül is.
- Igen, mondhatjuk akár úgy is, hogy engem igazolt. Azért elég szorgalmas voltam, amíg elérhettem azt, ahol most tartok – mosolyodtam el haloványan. Emlékszem még mind a mai napig, hogy annak idején egy orvos mellett én csupán asszisztens lehettem, a legtöbbek szemében afféle titkárnő. Nem becsülték sokra azokat a nőket, akik olyan hivatást akartak választani maguknak, ami a férfiak szakterülete volt egészen addig. Micsoda szerencse, hogy végül mégis megvalósíthattam a nagy álmomat a feminizmus úttörését követően. Nem mindenkinek adatik meg efféle szerencse az életében, ezzel tisztában voltam én is.
- Nem szeretem az efféle harcokat – jelentettem ki kerekperec, bár ez szerintem számára is egyértelmű lehetett az eddigi viselkedésem alapján. Már csak azért is, mert orvos voltam, és az életek kiontása helyett, azok megmentését választottam. – Amúgy is rossz emlékeket idéznek fel bennem. Egy legutóbbi harc alatt, ami engem is érintett, a Teremtőmtől fosztottak meg – tekintetem néhány pillanat erejéig elrévedt. Nem is tudom igazából, hogy miért osztottam meg vele ezt az apróságot. Már egészen régen volt, hogy utoljára beszéltem Gastonról, noha majdnem minden nap eszembe jutott az arca és az a különlegesen erős kapocs, ami közöttünk volt. Hiányzott nekem nagyon, ezt valószínűleg Nicholas is leszűrhette az önkéntelenül kiszökő sóhajomból. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lehet vele, vajon él-e még, de megtalálni szerintem lehetetlen lenne.
- Igen, az lehet – bólintottam egyetértően a megállapítására, miszerint időnként a kevesebb ismerős jelenthet sokkal többet, mint a rengeteg régen látott arc. – Hát nem! – ráztam a fejemet ismét. Nem gondoltam volna, hogy amikor rászántam magam a csatlakozásra, hirtelen már egy másik falkával is szembe kell néznem úgy, mint új családom. Ha mondhatok egyáltalán ilyet, mert egyelőre még nem igazán akadt olyan közöttük, akit annak tudtam volna tekinteni. Talán néha naivnak tűnök mások szemében, de a bizalmamat nem szoktam csak úgy osztogatni felelőtlenül. Nagyon jól tudom, hogy miként működik a mi világunk, sőt, már az embereké is. Mindig az érdekeiknek megfelelően cselekednek, belőlem meg ez a legtöbb esetben valahogy hiányzik. Talán nem is baj, hogy ilyen vagyok, kellenek az üdítő kivételek.
- Ó, értem! – bólintottam mosolyogva. Eszembe jutott a Duncan nevű férfivel való találkozóm, és a kérése. Még nem tudtam, hogy én miféle mentor lehetnék idővel, de talán nem is lenne elég lehetőségem arra, hogy foglalkozzak valakivel. Connor kivétel. – Igen, az egyesüléssel gyógyító lettem. Nem áll túlzottan távol tőlem, úgyhogy annyira nem bánom, ha időnként a falka tagjainak is kell segítenem – mosolyodtam el ismét. Azt már nem tettem hozzá, hogy legalább hasznosnak éreztem magam valamelyest. – Lehet, hogy nekem sem ártana tanulnom egy kis önvédelmet… - jegyeztem meg elgondolkozva. Már máskor is eszembe jutott, most meg főleg, pedig már nem is voltam igazán veszélyeztetve. Kivéve amiatt a magányos miatt, aki mészárlást rendezett az osztályomon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Csüt. Márc. 06, 2014 4:54 am

- El tudom képzelni, milyen arcot vághatott – kuncogtam.
Ugyan voltak kellemetlen tapasztalataim, alapvetően szerettem az ilyen találkozásokat. Amikor így pár évtized, vagy akár évszázad után derül ki, hogy amúgy a régi ismerősöknek ki kicsodája. Az ilyen, kicsinek vagy nagynak nevezhető tényezők emlékeztetnek állandóan engem arra, hogy bizony, állandóan érhetnek minket újdonságok az életben és így lassan a 400 felé menet sem áll meg az élet, mindig jöhet valami új… ah, felszabadul bennem az a fiatalos hangulat mindig, mely hajtott engem a vándorlások során…
- Hát hallod, minden tiszteletem a tiéd. Egyszer a kezembe akadt egy ilyen… minek is nevezik... anatómiai atlasz? Szóval egy olyan és eléggé összeszaladt a szemöldököm, hogy hogyan tudják ezt az orvosok megtanulni.
Az egyik asztalon futottam bele az említett objektumban a könyvtárban és mit ne mondjak, majdnem olyan vastag volt, mint a fejem. Oké, az orvoslás nem állt tőlem távol, elvégre tanultam elsősegélyt. De az teljesen más világ volt. Elkötni egy vérző sebet, valakit berakni oldalfekvésbe, életmentő beavatkozást végrehajtani… csupa olyan dolog, ami hirtelen szükséges lehet a fronton. De Faye világa más volt, sokkal komplexebb… ha én a küszöbön állok, akkor ő minimum a nappaliban, hogy úgy fogalmazzak.
- Az értelmetleneket már én se, bár valószínűleg ha 100 évvel fiatalabb vagyok, kissé radikálisabban ér véget a történet.
Visszagondolok a 100 évvel fiatalabb önmagamra… basszus, akkor tőrt ki az I. világháború! Amikor megemlíti, hogy mi lett a vége az egyik legutóbbi összetűzésre, csak egy megértő pillantást vetek rá, de nem kezdek el okoskodni. Nem kell bemutatnia nekem ezeket a dolgokat, volt benne elég részem a XVIII. században. Alapból a falkaharcok, de még a falka belharcok is olyanok voltak, amiket el akartam kerülni életem végéig azt követően, hogy kitaszított lettem. Összecsapni másokkal saját szakállra, élethalálharcot vívni, vote… de ezek már más lapra tartoztak. Ha kell, eleget teszek neki… mert ez már kötelesség.
- Bár lehet a kölykök nem nagyon díjaznák a szadista módszereimet – kuncogok sokat sejtetően.
Na igen, akiket már valaha tanítottam, rájöttem, hogy bizony eléggé szemét tudok lenni. Ugyan ez szolgálja az ő fejlődésüket, de attól még képes voltam átlépni túlságosan átlépni mások ingerküszöbét.
- Nagy szükségünk is lesz rátok, ha megint beüt a ménkű. Amennyire Fairbanks képes vonzani a bajt, sosem lehet tudni.
Amikor megemlíti, hogy talán neki se ártana tanulni valamit még a harcról, akkor csak egyetérteni tudok vele. Oké, gyógyító, de egy gyógyítónak is tudnia kell megvédeni magát, ha olyan helyzetbe kerül. Mondjuk 200 felett már jelzi az ember farkasáról, hogy nem egy pincsi, így valamennyire már értenie kell a dologhoz… sajnos a meghúzom magam és mindig kimaradok nem mindig játszik.
- [b]Segíthetek, ha gondolod
– ajánlom fel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Csüt. Márc. 06, 2014 2:56 pm

- Nos, igen… - egyetértően mosolyogtam, mert ha úgy sejtettem, hogy vicces volt Aimée arckifejezése, akkor nem tévedett. Szerencsétlen azt sem tudta, hogy a bátyjának milyen volt ez az életszakasza. Sajnáltam azért egy kicsit miatta, de legalább jól sült el a találkozásunk és azóta is jó viszonyt ápoltunk egymással, noha Colinnal már nem úgy álltak a dolgok, ahogyan reméltem, hogy mostanra fognak. Erről azonban nem szerettem volna beszélni most. Amúgy sem volt kedvem untatni Nicholast a részletekkel, meg valószínűleg nem ismerte őt, úgyhogy hiába beszéltem volna.
- Nem egyszerű, de akinek van hozzá affinitása, meg elég érdeklődése a kitartás mellé, akkor azért megvalósítható – reagáltam a szavaira. Azért jól esett, hogy valaki legalább értékelte a munkámat. A legtöbb páciensünk, vagy inkább azoknak a szülei természetesnek vették, hogy mi vagyunk és az a dolgunk, hogy meggyógyítsuk a gyerekeiket. Mindez igaz is volt egy bizonyos szinten, de akkor is belegondolhattak volna, hogy nem volt egyszerű senkinek sem elérnie azt, hogy ilyen jó szakember legyen, mint amilyenek a kezem alá dolgoztak. Ehelyett még fel voltak háborodva, ha valami esetleg nem úgy sült el. Nem mintha nekünk az nem lett volna hatalmas csapás, de nyilván mindenkinek más a saját problémája.
- Akkor azt hiszem, hogy jobb, hogy nem vagy fiatalabb – nem nevettem fel, csupán a hangomból érezhette, hogy kicsit azért mulatságosnak találtam így most. Ha aktuális lett volna az, amiről beszéltünk, akkor már korántsem lennék ezen a véleményen, ezt teljesen biztosra vettem. – Éppen elég lesz az, ha lesznek még olyan belső harcok, mint amilyen a csatlakozásnál volt a kivégzés – ingattam a fejemet ezúttal már kissé szomorkásabban. Arcomon a gondterheltség árnya suhant át, mert semmi kedvem nem lett volna ilyen miatt gyógyítani a társaimat. Ha valami külső fenyegetés miatt lenne rá szükségük, az más, de hogy a saját falkatársaim csapjanak össze… nem, azt semmilyen körülmények között nem akartam.
- Hát, akkor ne legyenek olyan kemények a módszereid. Tudom, hogy az ő céljaikat szolgálná, de az is fontos szerintem, hogy akarjon tanulni és ne nyűg legyen neki, meg félelem attól, hogy mi vár rá az adott napi edzésen – mondtam el a véleményemet ezzel kapcsolatban. Ugyan én sohasem voltam mentor, de attól még, ha az én feladatom lett volna, hogy foglalkozzak a kölykökkel, akkor valószínűleg a jó viszony kiépítésére és ápolására törekedtem volna. Amúgy is távol állt tőlem, hogy kegyetlen módszerekkel akarjak bármit is a fejükbe verni, szóval ebben egyáltalán nem hasonlítottunk a mellettem sétáló hímmel. Mondjuk, másban sem hiszem, egyszerűen csak volt az életünkben egy közös időszak és ennyi.
- Azért remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni – ráztam a fejemet. Őszintén csengett a hangom, mert tényleg nem vágytam rá, hogy bármi baj érjen minket. Egészen kezdtem megkedvelni az itteni életemet, és egyetlen porcikám sem vágyott arra, hogy mindez elromoljon egyetlen pillanat alatt. – Tényleg? – kérdeztem érdeklődően, kissé talán lelkesebben, mint akartam. Örültem volna neki, ha meg tudom magamat védeni a koromnak megfelelő szinten, ami maradjunk annyiban, hogy elég veszélyes lett volna. Sajnos azonban nem voltam profi harcos, és valószínűleg kegyetlenségre még ilyen tudás birtokában sem lennék képes, de sosem lehet tudni. - De remélem, hogy velem azért nem lennél olyan nagyon kemény - mosolyogtam fel rá elbűvölően ártatlanul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Csüt. Márc. 13, 2014 6:23 pm

Még szép, hogy elismertem. Az olyanokat, akik elsősorban nem önmagukért mennek végig az önkínzáson, hanem másokért, az én szememben mindenképp elismerést érdemelnek. Ki tudja, talán pont azért, mert én nem lennék rá feltétlenül képes. Hajlandó voltam harcolni és akár meghalni is másokért, ha kiérdemelték ilyen szinten a "kegyeimet"... de hogy azért szívjak akár egy évtizedig is azért, hogy aztán főleg másoknak jó legyen... kétlem, hogy hajlandó lettem volna rá. Kíváncsi vagyok és olykor buzgó is de... semmi de.
- Olykor határozottan előnyös, ha idősebb az ember fia. Főleg a mi fajtánknál.
Egyes vérfarkasoknál lassú az a folyamat, míg benő a fejük lágya és legyünk önironikusak, nálam is így volt ez. Hosszú időbe telt, mire megértettem, hogy szükség van kompromisszumokra és nem azonnal a torkának kell ugrani valakinek, ha nem tetszik valami... najó, azért ez nem így igaz rám teljesen, de azért a vérvonal képességem használata is felér annak.
- Igen, ebben egyetértek. Az még pont elegendő lenne... bááár... én inkább kihagynám a magam részéről. Mindig is gyűlöltem az ilyen belső széthúzásokat.
Most mondhatnám megint a falkás tapasztalataim, de ez nem csak abból táplálkozott. Alapvetően a hadseregben sem volt sosem szerencsés, ha a hadjárat közepén hirtelen megtörik az egység és akár egymásra is tüzelni kezdenek. Ugyan ez a Whermacht-nál nem volt bevett, elterjedt szokás, de láttam példáját már, akárhol is jártam... nem, ha azt akarjuk, hogy a Fairbanks-i falkának legyen jövője, akkor ide egység kell... még a megszokottnál is szigorúbb egység
- Ez mindig az alanytól függ, Faye. Ha egyszer valaki rám bízza magát, annak mindig elmondom előre, mit várhat tőlem. Felajánlom a könnyebb, legalább is könnyített utat, kinek mi tetszik. De olyan őrültek mindig vannak, akik önként kérik a kemény képzést. Nem mondom azt, hogy én vagyok a legjobb tanár olykor a Földön, deee... szoktak használni a módszereim.
Az a sok farkas, meg egy őrző, akit képeztem... nem kevés haladást mutattak fel a kezeim között. Igaz, ez nem csak az én érdemem. Szokás mondani, hogy a mentor az csak egy lámpásmester, aki mutatja az utat, de azon a tanítványnak kell végigmennie. Ugyan volt bennem jókora egoizmus, ha valaki jobban harcolt, pontosabban nőtt, hisz részem volt benne... de ez csak a dolog egyik része.
- Jó lenne. Tudod, egykoron sokat hallottam róla, mennyire békés térség is ez... az első években tapasztaltam is, hogy igen, ez így van... de utána határozottan olyan érzésem volt megint, mint ha kint ülnék valamelyik lövészárokban.
Nem kellett hozzá harcolni, összecsapni valakivel. Egy katona élete nem csak ebből áll. A pszichológiai hadviselés, amikor valaki kint ül és várja, mikor szabadul el a pokol... az legalább hozzátartozott annyira a dolgokhoz, mint meghúzni az elsütő billentyűt.
- Tényleg - biccentek vigyorogva, az ilyesmivel kapcsolatban nem szokásom viccelődni. - Attól függ melyik megoldást akarod. Lehetek szadista, vagy akár kevésbé... mondjuk ha elég gyakran villantod fel ezt a mosolyt akkor a helyzeti előny már könnyen lehet a tiéd - vigyorgok hamiskásan le a mosolygóra.
Most így civilben túl aranyosnak tűnt Faye ahhoz, hogy bántsam... nem, nem akartam, mielőtt valaki félreérti... az mondjuk már más kérdés, hogy begőzölve, roham közben egy ilyen gesztus mennyit érne. Valszeg semmit, de egy nyugodtnak nevezhető, de akár elharapódzó beszélgetés során jól jöhet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Hétf. Márc. 17, 2014 4:31 pm

- Hát, igen… - ismertem el, mert tényleg bizonyos előnyökkel járt az, ha valaki idősebb volt a magunkfajta között. Többek között azt is ide lehetett sorolni, hogy nagyobb az önuralma és könnyebben tud meghozni nagyobb döntéseket, vagy a tapasztalatai segítik sokszor. Nálam inkább ment rá ez utóbbira a két és fél évszázad, mint arra, hogy gyilkoló géppé változtassam magam. Szerintem nem is ment volna nekem, mert most egyszerűen nem tudtam elképzelni olyan helyzetet, ami kihozta volna belőlem az állatot, a szörnyeteget, amely mindnyájunkban ott rejtőzött a felszín alatt.
- Nekem pedig fogalmam sincs róla, hogy milyenek ezek igazán, de nem is szeretném megtudni. Nem szoktam túlzottan jól viselni a feszült helyzeteket. Legalábbis nagy általánosságban – vontam meg a vállaimat könnyedén. Nem váltam tőle dühöngő őrültté, inkább csak kellemetlenségként éltem meg, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy messzire el akarjam kerülni. Arra vágytam, hogy ha már egyszer csatlakoztam ehhez a falkához, akkor olyan életem lehessen, amilyet szerettem volna. Nyugodt, kiegyensúlyozott. Olyan, hogy elvégzem a feladatot, amit nekem kiadnak és akadnak olyanok, akikre számíthatok, nem pedig üldöznek csak azért, mert a magam ura akarok lenni. Egy ideig szerettem volna, ha Colinnal alapítunk egy családot, de ez már talán soha nem fog megtörténni, és én nem akartam tovább a múltban élni és reménykedni valami olyanban, ami felett eljárt az idő. Már rég.
- Ha te mondod! – tártam szét a kezeimet, miközben az arcomon megjelent egy mosoly. – Én nem értek ahhoz, hogy miként kell nevelni, vagy kiképezni valakit. Talán inkább az utóbbi kifejezés a helytálló, mert időnként tényleg olyannak találom, mint amikor a katonákat képzik ki, csak itt kölyköknek nevezzük őket – vélekedtem a dologgal kapcsolatban, de ez lehet, hogy csak az én véleményem volt. – Én csak azt tudom, hogy miként tanítsam meg egy hallgatónak, hogy hogyan kell gyógyítani, vagy elvégezni egy műtétet – tudtam én, hogy ez sem volt éppenséggel könnyűnek nevezhető folyamat, de itt legalább nem voltak kitéve nagyobb fizikai terhelésnek. Egy kölyöknek azonban ez volt a sorsa.
Arra, hogy a város milyen érzéseket váltott ki belőle, csupán alig láthatóan elhúztam a számat. Nem tudtam pontosan, hogy milyen lövészárokban ülni, mert én csak azokkal találkoztam, akiket onnan szállítottak be ellátásra. Azzal viszont tisztában voltam, hogy a városban milyen puskaporos volt a hangulat, amikor én ideköltöztem az állás felajánlását követően. Ha tudtam volna erről, akkor lehet, hogy ide sem jövök végül. Azonban, ha így lett volna, akkor meg nem találkoztam volna Colinnal és akkor talán soha nem sikerült volna túllépnem rajta az újabb és újabb csalódások után. Én kitartó vagyok, de nem a végtelenségig, mert sem őrangyal, sem Teréz anya nem voltam még, amikor legutóbb belenéztem a tükörbe. Talán a Sors felelt ezért, talán nem. Mindenestre bármilyen hihetetlen is, még mindig nem bántam meg a döntésemet.
- Ez kedves! – nevettem el magam a mosolyomra tett bókja hallatán. – Egyébként lehet, hogy puhánynak fogok tűnni, de inkább a kevésbé szadista módszereket választanám. Nem tudom, hogy képes lennék-e ártani másoknak, bár biztosra veszem, hogy az életemért cserébe mindenképpen. Azt akarom, hogy ne legyek olyan védtelen, ha egy velem egy időssel sodor össze a szél. Nem vagyok fiatal, erőm teljében kéne lennem, igaz? – tettem fel a kérdést elgondolkozva, miközben tovább sétáltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szer. Márc. 26, 2014 2:23 pm

Amikor én még kissrác voltam... hülye voltam. Ah, na ennyit a klasszikusokról. De tény mi tény, valahogy nem sírom vissza azokat az időket, amikor még fiatalabb voltam. Az a sok pofon, a sok tanulság, amiket le kellett vonni... nem, nem akarom őket még egyszer átélni, köszönöm szépen. Még úgy is ezt mondom, hogy már rohamosan közeledek ahhoz a korhoz, mikor már fokozatosan veszíteni fogok a fizikai erőmből... majd kárpótol érte a szellemi képességem.
- Mondanám azt, hogy nem kell majd megtapasztalni, de - sóhajtok - félek felelőtlen ígéret lenne. Ilyen előélettel és úgy, hogy mi, farkasok se vagyunk tökéletesek... de azért remélem nem lesz igazam... a pokolba is, most az egyszer örülnék, ha tévednék.
Szerettem volna itt maradni Fairbanks-ben. Kezdtem már megkedvelni a várost, eléggé be is rendezkedtem, ráadásul egymás után tűntek fel múltam fontos szereplői, mint a mellettem sétáló kis francia. Szerettem kóborolni, de most valahogy ezt a kialakuló életet nem szívesen áldoztam volna fel valami belharc végett.
- Elviekben nem ördöngösség... gyakorlatban már az. Elvégre, minden anyag más. Egyik széttör mindent, a másik taktikázik, a harmadik távolról operál. Meg kell találni ezt a fonalat... aztán jöhet a megfelelő felkészítés, hogy lehetőleg ne vérezzen el a tűzkeresztségnél. Tömören ennyi... igazából nem sokban különbözik attól, mint ha valakit meg akarnál tanítani gyógyítani. Csak mások az eszközök.
Meg egy lényegi pont. A harcot nem lehet tankönyvekből megtanulni. Félreértés ne essék, az orvostudománynak is biztos vannak olyan fogásai, amihez kell a tapasztalás, de úgy vélem, a harcban ez fokozottan van így. A hadvezért ki lehet képzeni, a katonát be lehet tanítani, de igazán jóvá csak a csatatéren edződnek majd.
- Ami igaz az igaz - kacsintok. - Hát nézd... hagy gondolkodjak csatatér módin. Ha ezt a logikát veszem elő, akkor neked, mint orvosnak, nem feltétlenül van a frontvonalon a helyed. Előrehívhatnak, mert valakit helyben kell műteni vagy ellátni, de főleg a hátországban dolgozol. A te feladatod ezzel arra csökken, hogy életben maradj, nem pedig hogy te nyerd meg a csatát. Ilyen szempontból az önvédelem megtanulására elég... hogy is mondtad? Kevésbé szadista módszerek bőven jók, ergo nem mész puhány számba.
Halkan nevetek egyet, amikor előjön a kor.
- Attól függ, mihez képest fiatal... az öreg Wainwright-hoz képest még mindketten kölykök vagyunk. Az idősebb kategória ellen... nem mondom, hogy nincs esélyed, de ellenük jó felkészültség kell. Átlagban akik 300 felett vannak, már majdnem teljesen kitapasztalták az erejük jelentette potenciált... legalább is nálam így volt.
Nem mondhatom azt, hogy teljesen, egy az egyben... ennek az eltanulása egy olyan folyamat, amit csak a halál állíthat le.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Kedd Ápr. 01, 2014 3:47 pm

- Ne légy ilyen borúlátó, Nicholas! – dorgáltam meg mosolyogva, bár lehet, hogy igazából én voltam túlzottan pozitív ezzel kapcsolatban. Tényleg nem akartam több harcot meg széthúzást, nekem bőven elég volt látni, hogy mi történt az egyesülés alkalmával. Tudom én, hogy mindez bizonyára szükséges rossz volt, de értelmetlenül kioltani életeket nekem nagyon nem feküdt. Távol állt tőlem, és éppen ezért valahol el is ítéltem az ilyesmit. Ezt azonban megtartottam a továbbiakban magamnak.
- Azt hiszem, hogy belőlem sosem lesz mentor – nevettem fel könnyedén, mert egy kicsit legalább elkalandoztunk abba az irányba, amibe én tartani akartam. Szerettem volna feltenni a kérdést, és a fejlődésem érdekében én tényleg kész lettem volna a maradék időmet is feláldozni. Ott volt Connor is, nem akartam, hogy a végén neki kelljen megvédenie engem, mikor két és fél évszázad előnyöm volt vele szemben. Ez azért nem csak kellemetlen lenne és nevetséges, hanem roppant szégyenletes is. Nem akartam csalódást okozni sem neki, sem saját magamnak. Inkább azért az utóbbiról volt szó, még ha eddig nem is nagyon fektettem nagyobb hangsúlyt mindennek.
- Én nem tanítok senkit gyógyítani – fűztem hozzá. Ez sem volt véletlen. Igazából roppant türelmes lettem volna, de jobban szerettem csinálni, mint elmagyarázni, hogy miként kellene. Persze lehet, hogy még nem jöttem rá, hogy milyen jó tanár válhatna belőlem, de nem is most láttam itt az időt arra, hogy kipróbáljam. – Mire hozzám jönnek, általában már tudják, hogyan kell gyógyítani – vonogattam a vállaimat. Szerintem ez már korántsem volt olyan rossz dolog, mint a fizikai felkészültséggel kapcsolatos elmaradásaim. Talán majd azoknak is vége szakadhat a közeli jövőben. Isten bizony, egyre jobban szerettem volna!
- Tisztában vagyok vele, hogy milyen feladataim és szerepem van a harcokban, Nicholas! – talán egy kicsit ingerültebben mondtam, mint szerettem volna, de betudható volt annak, hogy nem szerettem, ha kioktatnak. Biztos, hogy nem ez volta célja, ám én nagyon is jól tudtam, hogy nem a harc a feladatom, ettől függetlenül azonban még küzdhettem azért, hogy felkészültebb legyek, ha mégis szükség lenne rám valamikor. – Mindig lehetnek olyan esetek, amikor nem gyógyítóként kell megállnom a helyem, hanem falkatagként – toldottam meg a mondandómat, miközben tovább sétáltunk. A víz kellemesen morajlott a fülemben, bár kicsit erőszakosnak hatott talán, valószínűleg a szél miatt. Engem egyáltalán nem zavart, már egészen kezdtem megszokni ezt a klímát.
- Én a saját képességemet tudom használni rendesen, de önvédelmi technikák terén azért annyira nem vagyok jártas. Tényleg kellene valamiféle felzárkózás, vagy szinten tartás – javítottam ki magam, mert így azért mindjárt jobban hangzott. Nem voltam én olyan béna, mint ahogyan beállítottam magam, de alapvetően nem szerettem az erőszakot egy kicsit sem. Sem alkalmazni, sem látni. Én ezek következményeivel néztem szembe a legtöbb esetben, és ez nekem bőven elég is volt belőle. Emberként azonban egészen védtelennek tartottam magam, még ha a farkasom képes is lenne megvédeni minket, ha elemében lenne.
- Nos, akkor tudnál rám szánni néha egy kis időt? – tettem fel a nagy kérdést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szer. Ápr. 09, 2014 6:35 pm

- Igyekszem Faye... csak túl sok rossz emlékem van.
A falkákkal kapcsolatban meg főleg. Néha megfontolom, tényleg komolyan gondoltam-e ezt az egészet. De aztán csak vállat vonok, mert igazából ma már teljesen mindegy. Itt voltam, csatlakoztam, most már élni kell ezt az életet, eddig pedig bajom nem volt. Talán nem is lesz, amíg teszem a dolgom... de hát ez csak én vagyok, a falkadolgok pedig nem csak egy emberen múlnak.
- Az ilyen sosemek szoktak végül megvalósulni.
Annyi ilyet éltem meg, hogy a sosemnek lassan tényleg nem lesz hatalma az életben. Nem lehetséges egy normál emberi lény számára... de egy vérfarkaséban? Amilyen sokáig élünk, amennyit képesek vagyunk változni... annyi találkozásban lehet még részünk, hogy tényleg, a sosemnek elég gyakran nincs értelme. Jó vagy rossz értelemben egyaránt... najó, talán az UFÓ-k sosem fognak leszállni... na kíváncsi vagyok Faye mennyire nézhet hülyének, amikor ennél a gondolatnál elkezdtem vizslatni eléggé érdeklődve az eget. Amikor mondja, hogy nála mi a helyzet, én csak értemezve bólogatok. Ha így van hát így van, ebbe nincs mit megjegyezni.
- Legközelebb lőj le.
Azt hiszem picit elragadtattam magam az okfejtéssel, de ez van, ha kikérik a véleményem olyan dolgokhoz, amihez - szerintem - értek. Faye-t meg tényleg nem szívesen szyvattam volna, azok után, hogy eddig ilyen jófej velem. Tudtam tolerálni az ilyeneket. Szóval most az egyszer igazán elnézhettem ezt a megjegyzést.
- Pontosan, jól látod. Speciel ha valaki alánk akar vágni, beszivárgó, akkor jó eséllyel a gyógyítóinkat kezdené el nyiffantgatni suttyomban, nem a harcosokat. Így pedig... oké, oké, befejeztem! - állítottam le magam, kezeimet feltartva, mielőtt még megint elragadtatom magam.
Huh, vajon megélem egyszer, hogy be tudjam fogni a szám... oké, hülye kérdés volt.
- Sosem árt. Én azt vallom, hogy legalább megvédeni tudja magát az ember. Egy-két hirtelen, jól elhelyezett mozdulat és előnybe is jutsz... főleg, ha a küllemed miatt valaki alábecsül.
Na, valljuk be, kis mosolygós megjelenésével Faye első ránézésre, avatatlan szemeknek nem tűnik olyannak, aki akkorát csap, hogy az ember állkapcsa háromszor megfordul helyben és tesz még egy tiszteletkört is. A helyzet az, hogy én se nézem ki belőle a harcost... csupán a régi tapasztalatok figyelmeztetnek rá, hogy soha, semmilyen körülmények között ne becsüljünk alá senkit. Amikor visszakérdez, előveszek egy kis papírlapot és firkantok rá pár számot.
- Természetesen, szívesen segítek. Mikor szeretnél sort keríteni az elsőre? - közben végzek az írással, odaadom a papírt a nőnek. - Tessék, megadom a számom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Ápr. 20, 2014 4:54 pm

- Szerintem mindenkinek vannak rossz emlékei… - húztam el egy kicsit a számat, egy sóhaj kíséretében. Igen, nekem is akadtak, ez egyértelmű volt. Sőt, ő pont abban az időszakban ismert meg engem, amikor a leginkább padlón voltam, de ennek ellenére most mégis igyekeztem úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy azok nem is annyira rosszak, mint amilyennek tűnnek. Muszáj volt ezt hinnem, mert ha másképp tennék, akkor valószínűleg újra összeroppannék egy kicsit. Persze nem olyan vészesen, mint annak idején, de bármennyire lettem is erős a legutóbbi találkozásunk óta, az utóbbi időben újra történtek olyan dolgok velem, amelyek korántsem nevezhetőek pozitívnak. Főleg, ha még a csatlakozásom is feleslegesnek bizonyulna…
- Igen, lehet, bár ebben az esetben elég kevés esélyt látok rá. Időm sem lenne – tettem még hozzá, bár ajkaimon ott volt egy alig látható mosoly. Nem terveztem, hogy én valaha is mentor legyek, elegek voltak nekem időnként a hallgatók a kórház falain belül. Ezen amúgy is kár lett volna gondolkoznom, mert nagyon nem volt aktuális, és szerintem a közeljövőben sem lehetett számítani arra, hogy ez változzon.
- Semmi gond! – legyintettem végül, hiszen ilyeneken tényleg nem akadtam fenn. Maximum egy kicsit rosszul érintett, hogy ki akart oktatni, holott én is elég régóta éltem már ahhoz, hogy tisztában legyek a dolgokkal. Én úgy hittem, hogy az van, amit én mondok, ő meg valószínűleg a saját igazát fújta volna. Az emberek alapvetően ilyenek, nem mindig nyitottak más véleményére. Azt hiszem, hogy én még egészen jó is vagyok ezen a téren, de nem merném kijelenteni, hogy száz százalékig elfogadnám mások nézeteit. Mindig vannak fenntartásaim, de ezúttal nem féltem vitába szállni, ugyanis Nicholas olyan férfi volt, akit úgy hittem, hogy eléggé ismerek ahhoz, hogy ezt megtehessem.
- Köszönöm! – elnézően mosolyogtam rá, amikor befejezte. Nem mindig voltam vevő az ilyesfajta humorra, főleg, hogy nem lett volna vicces, ha bekövetkezik efféle beszivárgás. Nem tartottam ugyan valószínűnek, hogy egy ekkora falka esetében bárki is sikerre vigye az ilyen terveit, de sohasem lehet tudni, igaz? – Én is pontosan ezt szeretném! – egyetértően bólogattam, hiszen pontosan erre kértem. Arra, hogy legalább megvédeni tudjam magamat és ne csak élhessek a gyorsaságomból fakadó előnnyel bizonyos esetekben. – Az emberek hajlamosak alábecsülni másokat csak azért, mert nem tűnnek veszélyesnek – fűztem tovább a gondolatot. Mondjuk esetemben talán helytálló lett volna a feltételezés, amilyen kedves és figyelmes tudok lenni a legtöbb emberrel szemben. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem lettem volna képes ártani valakinek, ha valamilyen szerettem bántja. Azért elképzeltem, ahogyan szikét rántok valakire, kicsit bizarrnak és természetellenesnek tűnt.
- Minél előbb, annál jobb, igaz? – mosolyogtam, miközben megkaptam a papírt. – Köszönöm, így talán egyszerűbb lesz! – szépen elraktam a táskám olyan zsebébe, ahol mindenképpen meg fogom találni a számot. – Majd mondd meg, hogy mikor érsz rá, és akkor a beosztást úgy csinálom a kórházban – újabb elbűvölő mosolyt kapott tőlem jutalmul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szer. Ápr. 23, 2014 8:34 pm

- Szép is lenne leélni ennyi évet nélkülük.
Meg őszintén szólva, hiú ábránd is. Ha nem lennének ebben az életben szép emlékeink, akkor gyakorlatilag egy helyben toporognánk a nagy eufória kavalkádban, ami körbevesz minket. Nem lenne haladás, nem lenne fejlődés... na igen, a rossz emlékek az tipikusan a szükséges rosszat jelentik... hát ezt már megint baromi jól megfogalmaztam, de talán érthető a lényeg. Sajnos csak az ilyenek során tanuljuk meg igazán értékelni azt, ami fontos. Végül rá hagyom, hogy hogyan látja a jövőjét. Főleg, hogy a saját időbeosztásával is ő van a legjobban képben. Azok alapján, amit Faye elmondott, eléggé komolyan veszi a munkáját. Kinézem belőle azt is a szavai alapján, hogy inkább túlórázik is a rendes munka érdekében. Az ilyet szerintem becsülni kell, még ha a legtöbb farkas szemével nézve talán eléggé alantas dolgot csinál. Életeket menteni a gyilkolásuk helyett... ne legyünk rózsaszín világban, ismerek olyat, aki tarkón vágná érte, mert ilyen "mélyre süllyedt".
Na igen, valószínűleg mindenkinek megvoltak az olyan témái, amikről aztán veséig menően belemond mindent. Nekem a katonaság, a harc volt tipikusan ilyen. A fél életem, vagy már akár több is erre ment rá, hogy csatatereket jártam és nem hiába mutattam már meg többeknek, hogyan küzdjenek... köztük Kate-nek is tanonc korában. Na és ugye én sose voltam egy csendes ember és könnyen megeredt a nyelvem... még jó, hogy Faye ilyen türelmes én meg be tudtam fogni a számat.
- Rendben Faye, akkor kiötlök néhány dolgot az edzéssel kapcsolatban. Remélem tudok majd segíteni neked.
Mondanám, hogy készülök a mentorkodásra ezzel, de lehet kicsit számító megjegyzés lenne. Mint ha csak azért akarnék segíteni Faye-nek, hogy leporoljam a tudásomat a későbbiekre. Pedig a fő cél inkább a nő segítése. Sokkal inkább lebegett ez a szemem előtt elérendőként.
- Ha még ezt vegyíted a női praktikákkal akkor Tupilek kegyelmezzen annak, aki szembeszáll veled - kuncogok.
A nőstények néha tényleg elég ádáz ellenfelek tudnak lenni, veszélyesebbek, mint a hímek. Pont azért, mert gondolkodnak. A legtöbb hím csak megy előre és rombol, kisebbséget képezünk azok, akik inkább taktikáznak és nem mennek előre, mint egy gyorsasági motoros - igen, ilyen szempontból előny, hogy Kilaun harapott meg. De még így is okoztak kellemetlen percet a találékonyabb hölgyek korábban...
- A most hétvége jó lesz kezdésnek? A vasárnapom szabad teljesen, akármelyik napszakban a rendelkezésedre tudok állni. A többi napon pedig felváltva dolgozok délelőtt és délután.
Amikor Faye rám mosolyog még nekem is félre kell néznem, annyira aranyos. Most őszintén, ki lehet az az elvetemült rohadt barom állat aki meg akarná támadni ezt a leányzót? Nem mondom, hogy a légynek se tudna ártani, de azért... miközben sétáltunk előttünk standok tűntek fel... támadt is egy ötletem, mikor illatokat hozott felém a szél.
- Mit szólnál hozzá, ha megpecsétlendő az elkövetkezendő közös munkát meghívnálak valamire? - intek fejemmel előre a standok felé, mosolyogva.

Határozottan jó volt újra látni Faye-t ennyi év után és nem csak azért, mert a jelek szerint úgy ahogy helyreállt az élete... egyszerűen színfoltot vitt a szürke hétköznapokba a megjelenésével.

//Köszönöm szépen a játékot Smile A továbbiakat pedig majd megbeszéljük //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Csüt. Ápr. 24, 2014 6:24 pm

- Az biztos! – mosolyodtam el, mert tényleg egészen kellemes lenne, ha mindenkinek csak szép emlékei lennének az életben. Bár jobban belegondolva talán pont emiatt lenne unalmas is egy kicsit. Én a magam részéről nem törölnék ki minden negatív tapasztalatot, de a legrosszabb időszakomat nagyon szívesen elfelejteném, ha lehetőségem lenne rá. Kár, hogy ez egyáltalán nem így működik, bár az őrzők talán tudnának tenni az érdekemben valamit, de annyit meg nem ért. Hozzám tartozott, együtt is kellett vele élnem. Nem voltam olyan gyenge és gyáva, hogy elmeneküljek a rossz dolgok elől, hiába keserítették meg az életemet sok esetben ezek a pillanatok, egy-egy szituációban.
- Hidd el, én is nagyon remélem! – bólintottam lelkesen, amikor ténylegesen is tisztáztuk, hogy akkor segíteni fog nekem némi edzéssel. Értékeltem én, hogy a szabadidejét rám áldozná egy kis részben, ezt nem is titkoltam előle. Láthatta, ha a szemeimbe nézett, mert szavakkal ugyan nem kezdtem el áradozni, de egyetlen pillantás is lehetett elég beszédes ahhoz, hogy megértse, mekkora örömet okozott nekem ezzel a szívességgel. Talán nem is véletlen, hogy azon az estén összefutottunk, talán a szellemek pont azt akarták, hogy kicsit fejlődhessek ezen a téren is. Az ember sosem elég idős ahhoz, hogy tanuljon, igaz?
- Ugyan… - legyintettem egyet, mellé pedig nevettem is egyet jóízűen. – Attól nem tartok, hogy bárki is félne tőlem – kuncogtam még mindig, bár az tény, hogy nem lennék könnyű ellenfél, ha egy kicsit tényleg fejlesztjük a harctudásomat. Gyorsaságban jó vagyok legalább, már csak azt kéne megtanulni, hogy ne mindig megússzam a helyzeteket, hanem felvegyem a kesztyűt. Bármennyire áll is távol az alaptermészetemtől, néha jól jön azért az ilyesmi is. – Amúgy sem vagyok jó a női praktikákban – vallottam be őszintén, mert ez volt az igazság. Nem szerettem taktikázni, általában én mindent úgy csináltam, ahogyan az ösztöneim diktálták.
- Tökéletes! – bólintottam rá az időpontra. – Majd én is úgy csinálom akkor a beosztást, hogy ráérjek vasárnap, és akkor menni fog! – jelentettem ki határozottan, és fejben már azon gondolkoztam, hogy mi is volt legutóbb, amikor megnéztem a kis listámat. Lehet, hogy kicsit át kell majd variálnom a dolgokat, de úgyis az én feladatom megoldani az ilyesmit, és ha nekem dolgom van, az alattam dolgozóknak akkor is teljesíteniük kell, ez egyértelmű. Néha ezért jó főnöknek lenni, pedig nem vagyok hatalommániás.
Gondolataimból végül a szavai zökkentettek ki, mire rá is mosolyogtam, és mellé bólintottam egyet helyeslően.
- Igazán kedves tőled, örülnék neki! – fogadtam el a meghívást, és én is a standok felé vettem az irányt, oldalamon Nicholasszal. Már én is éreztem az illatokat, lelkesebb is lettem tőlük.

// Rendben! Én is köszönöm szépen!! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Pént. Ápr. 25, 2014 1:43 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Dec. 14, 2014 5:11 pm

Kaskae & Kilaun


//időben valamikor Marcus előtt//

Nem mondanám, hogy bűntudatom van. Tudom, hogy a Főnök ott volt aznap éjjel a bálon. Ha valakiben, akkor benne remélek annyi bölcsességet, hogy tudja és megérti a motivációt, ami akkor hajtott, féktelenné téve a gondolkodásomat. És egyúttal Sangilakét is. De mivel ő maga nem furakodott oda a rosszalló tekintetek táborába, így joggal van okom azt feltételezni, hogy ez alkalommal sem bírál, vagy becsmérel majd. Nem kérem, hogy válasszon köztem vagy a veje közt, látogatásomnak nem ez az oka. Nem azért keresem fel, hogy pálcát törjön két fiú közt, akik jócskán férfivá érve a maguk nyers, állatias módján kívántak lerendezni egy konfliktust.
Túl kicsi ez a város Tizenhárom Alapítónak. Itt-ott éreztem másokat, szerte a városban, és kint, az erdő szélén is. De egyik nyom sem vezetett közvetlenül Kaskaéhez, mígnem felvettem a Chena irányát, és a part mentén sétálva közel nem éreztem a hímet, a Testvéremet, az egykori vezetőmet.
Szégyenlem magam, de csak amennyire egy fiú szégyellheti magát apja előtt. Hozzá nem fűz vér, Tupileken kívül senki sem font kapcsot életeink közé, és mégis. Nehéz elfeledni, még így évszázadokkal később is azt a fajta tiszteletet, ami az egykori Törzsfőt megillette, aki egykoron mindannyiunkat saját gyermekeként ismert.
Az utolsó néhány méteren lelassítom lépteimet. Három-négyszáz éves hím benyomását keltem, de nem szükséges teljességgel kibontakozzam ahhoz, hogy megismerjem, és ő viszont. Nem rohanom le, meghagyom azt a két-három métert magunk közt, ami jelezheti számára, hogy hozzá jöttem, azonban csak akkor lépek oda hozzá, amikor erre ő engedélyt ad. Nem is beszéltünk már... Évszázadok óta. És pontosan ezért tartok tőle most valamelyest, hogy megkeresésem okát valamilyen oknál fogva visszautasítja majd.
- Tudnál szánni rám néhány percet?
Teszem fel a kérdést óvatosan, mert bár szemmel láthatóan nem zavartam meg semmiben, sosem lehet tudni, hogy a látszólagos tétlensége mellett elméje min munkálkodik éppen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kaskae
Vérvonal Alapító
avatar

◯ Kor : 867
◯ HSZ : 79
◯ IC REAG : 81
Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Dec. 14, 2014 6:03 pm

Mi vezet egy meglett hímet elhagyatott helyre, magányosan, mindenkitől elzárva? Szó sincs arról, hogy elhalálozni indultam, csupán magányra vágyom, arra, hogy egyedül lehessek a saját gondolataimmal, gondolataimban. A folyópart tökéletesen megteszi egy laza meditációra is, bár távol áll tőlem, hogy a vizet bámulva majd fedetlenül, védtelenül hagyom magam, még akkor sem, ha igazán nem tartok senkitől sem.
Sokkal jobb, ha nem tűnök többnek 400 évesnél, és akkor nincs találgatás, nincsenek felesleges kérdések, amikre amúgy sem érkezne válasz, magyarázkodni pedig gyűlölök.
Az elmúlt időszak mozgalmas volt, a bál... no igen. Az lett volna a csoda, ha nem történik valami incidens, na de arra azért magam sem számítottam, hogy pont az enyémek fognak vitázni. Ezek után mégis mit várunk a fiataloktól, ha magunk is ilyen példát mutatunk? Azt kellene mondanom, hogy ez kirívó eset volt, de a frászt... és itt elvigyorodok.
Mitől lennénk különbek? Attól, hogy megélhettünk ilyen kort? Attól, hogy Alapítók vagyunk? Ezt mondaná a bölcs, aki figyelmen kívül hagyja az ösztönöket, az évszázados sérelmeket, amiket nem volt idő már rendezni, hiszen mindenki eltűnt a másik szeme elől. Én pedig azon a véleményen vagyok, hogy hajt minket a vérünk, és ha éppen arra kerül a sor, hogy vita kerekedjen, állunk elébe, legyünk bárhol is.
Pont a bálon jött el az ideje, van ilyen, Alignak kedves látogatásai után az is csodaszámba megy, hogy eddig váratott magára, a feszültség érezhető volt az első pillanattól kezdve, na bumm. Választanom kellett volna talán, hogy melyiküknek adok igazat, vagy talán meg kellett volna rónom őket? Felesleges lett volna, és ma sem tenném meg. Felnőttek, nem kölykök, akkor is, ha számomra mindig is a gyermekeim lesznek valahol, a Testvéreim, a társaim.
Miért vagyunk mi itt, az nem derült ki, bár van egy sejtésem, ami nem biztos, hogy pozitív előjeleket és végeredményt tartogat.
Mosolyogva nézem a vizet, érzem, hogy valaki közeledik, és az a valaki nem más, mint Kilaun. Nem fordulok felé, csak az a mosoly szélesedik az arcomon és felállok a földről. Mikor beszéltünk egymással? Van vagy 500 éve, és ha még nem bomlott meg az elmém, akkor sejtéseim szerint hozzám jött, nem kacsázni, és nem úszni. Végül felé fordulok, ezzel is jelezve, nyugodtan odajöhet, nem zavar, ahogyan régen sem zavart soha egyikük sem, akármivel is foglalatoskodtam.
-Ez természetes dolog, kérdezned sem kell.
A bizonytalansága szinte tapintható, érzem, hogy tart a válaszomtól, holott erre nincs oka, részemről semmiképp, és a barátságos tekintetem, ahogyan rápillantok, ebben meg is erősítheti.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Dec. 14, 2014 6:18 pm

Elmosolyodom, persze elég vérszegény, de legalább őszinte. Bezárom hát a kettőnk közt tátongó űrt, hosszú szövetkabátom mély zsebeiből előhúzom jobb kezemet, és Kaskae felé nyújtom. Igazság szerint kedvem volna megölelni, de az a gát, ami bennem most erődként húzódik, ezt talán túl korainak vélné. Ha sikerül kezet fognunk, úgy farkasommal vállvetve üdvözöljük az idősebbet, aztán mellé fordulok, válla néhány centire az enyémtől, és csatlakozom hozzá a táj nézegetésében.
Hova rohanjuk? Miénk a világ összes ideje... És egyébként is, a torkomra tekeredő csomó nehezen hagyna ömlengve megszólalni. Tudom, hogy érzi, tudom, hogy tudja, éppen ezért csak még jobban ostorozom önmagam azért, mert képtelen vagyok egyenesen a szemébe mondani, miért jöttem.
- Szeretek valakit.
Jelentem ki, megtörve (az általam akár percekre) beállt csöndet, majd párát sóhajtva a levegőbe, megint hallgatásra kárhoztatom magam egy időre.
- Már több, mint egy évtizede feláldoztam érte az Alapítói hitvallásunkat. - fogalmam sincs, hogy miért érzem szégyennek mindezeket szóban is a világra köpni. Hiszen mindeddig olyan egyszerű volt, olyan könnyű volt fittyet hányni a Szellemek akaratára, de most, hogy az egyik (az én szememben) földi helytartójuknak vallok színt, az egész gyalázatos ostobaságnak tűnik. Őszintén szólva nem csinálnám vissza, akkor sem, ha lenne rá lehetőségem. Másként tenném talán, de el nem törölném azt az időszakot.
- Aztán elhagytam.
Nem azért, mert ezt akartam. Hanem azért, mert ezt diktálta a felsőbb érdek, amit akkor sikerült végleg és visszavonhatatlanul meggyűlölnöm.
- De most... Újra találkoztam vele. Már nem akarom feladni azt, akinek születtem, Kaskae. Új esélyt akarok.
Most először zendül némi követelőző határozottság a szavaimban, és ez elég ahhoz, hogy a folyóról elszakítva a tekintetemet, felé fordítsam a fejem, meggyőződést mutatva elhatározottságomról.
- Márciusban el fogom venni. Megint. - és ezen az sem változtat, ha most kiadja az utamat. Van még remény. Van még más lehetőség, de az illem és az akarat úgy diktálja, hogy először őt keressem fel. Nem holmi felkent papokat, szerzeteseket... Hanem azt, aki a mi hagyományaink szerint a lehető legmagasztosabb kapcsot képes létrehozni Abigail és köztem.
- És megtisztelnél vele, ha te kötnéd össze az életünket.
Lehajtom a fejem, megint. A szívem gőzgép módjára kalapál, mellkasomat verdesi a kétség. Minden érzékemmel őt, a Főnököt kutatom, hogy lássam, halljam, érezzem a legapróbb reakcióit is, hogy bármit is kapok a nyakamba, maximális felkészültséggel érhessen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kaskae
Vérvonal Alapító
avatar

◯ Kor : 867
◯ HSZ : 79
◯ IC REAG : 81
Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Vas. Dec. 14, 2014 7:09 pm

Ahogy nézem az előttem álló, pontosabban felém lépdelő "fiatalembert", valami olyasmit érzek ismét, mint akkor, régen. Farkasom halvány farokcsóválással jelzi, örül a viszontlátásnak, felszegi a fejét, orrát a levegőbe emeli egy pillanatra, hívogatva a testvért.
Valami nyomasztja Kilaunt, túlságosan is, harcol saját magával, tehát nagyon nyomós oka van annak, hogy idejött, felkutatott. Fogadom a felém nyújtott kezet, határozottan, erőteljesen, örömmel szorítom meg. A fizikai test nem érdekel, de aki benne van, annál inkább. Bestiám is ezen a véleményen van, jókedvűen sétál Kilaun mellé, mintha magába akarná szívni az illatát, hogy ha elszakadnánk egymástól, legalább az vele legyen.
Egy szót sem szólok, várok, és nem csak azért, mert ráérünk, egészen más oka van ennek, hiszen az az érzelmi tombolás és kavarodás ami Kilaunból árad, azt jelenti, hogy a csend, a türelem sokkal kifizetődőbb, mint ha siettetném. Sosem tenném meg. Amikor a következő mondat elhagyja a száját, elmosolyodok, aprót bólintok, ez a világ rendje. Szeretet, szerelem, boldogság, csalódás, harag, düh, bűntudat, önmarcangolás, vágyakozás... mint egy állandó körforgás, míg meg nem leljük azt, akit keresünk.
A gyónása, mit árult el, mit tett, és mire vágyik, újabb mosolyra késztet, bár lehet, nem erre számított tőlem, mégsem kap mást.
-Mindenki hibázik, Kilaun. Te, én, a többiek, mindenki. Az, hogy felismerted, és korrigálni akarod, csak ez számít. Senkinek nincs joga ezt a szemedre vetni, majd akkor, ha fedhetetlen... márpedig ilyen nincs. Második esély mindazokat megilleti, akik akarnak tenni a vátozásért, és megértik, hogy hibák nélkül nem tanulnak. Nincs olyan tett, amit ne lehetne jóvá tenni, vagy így, vagy úgy.
Most már rápillantok, és ösztönösen teszem a vállára a kezemet, mint egy apa a fiáéra. Értem a szavait, megértem a bene dúló vihart, és mérhetetlenül büszke vagyok rá. Kilaun, aki a törzs egyik renitense volt a vejemmel együtt, amolyan örök gyerek, felnőtt férfivá érett a szememben. Sajnos csak most, hiszen az elmúlt évszázadokban nem tudom mit tett, így ha a pillanat megkésett is, elérkezett.
-Nem most találkozunk, akkor azt hiszem, viccelsz, ám az a múlt, légy boldog, és légy aki vagy.
Elszánt és határozott, meghozta a döntést, ami számára igencsak nehéz lehetett, megérdemli, hogy sikerrel járjon, és én őszintén örülök a boldogságának. Jó látni, hogy a Testvérem révbe ér olyasvalaki mellett, aki társa lehet, akivel együtt nézhetnek szembe a jövővel... ismét.
A kérésére nagyot dobban a szívem, hirtelen nem is tudok megszólalni, farkasomnak ha le tudna esni az álla, akkor most a földön keresgélné boldog csaholással.
-Köszönöm, örömmel teszem, megtisztelsz vele.
A félelem, kételkedés, bizonytalanság és feszültség, amik eddig is áramoltak felém, most elöntenek és körbetáncolnak, apró lángnyelvekből hatalmas lángcsóvává érve, ezt pedig muszáj eloszlatnom, és megteszem azt, amit olyan régen tettem utoljára... megölelem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Séta - és bicikliút a folyóparton // Szer. Dec. 17, 2014 12:31 pm

Kaskae szavai nem csupán valamiféle feloldozást adnak, de rengeteg kérdést is felvetnek. Vajon neki mi volt a vétke? A maradék tizenegy testvérünknek milyen vétkei lehettek, amik miatt hasonlatossá válhattak hozzám? És vajon... Vajon Kaskae mit szólna, ha tudna rólam mindent? Hiszen az, hogy önként lemondtam a farkasomról a boldogságért, csupán töredéke annak a sok száz hibának, amit vétettem. Érzéketlen, jeges gyilkosságok, kárba veszett emberi életek, átkok, farkasok elvételei... Mondd csak Főnök, neked is voltak hasonló vétkeid?
- Lenyűgöz a hited, hogy ennyi évszázadon át kitartott.
Húzom félmosolyra a szám, talán keresve sem találhatnék jobb és hatásosabb megnyugvást, mint amit jelenleg a hím szavaiból érzek. Persze, tudom... Ideig-óráig, legfeljebb napokig lesz majd képes arra, hogy hasson rám. Én ennél jóval keserűbb vagyok, hiszen mindig, amikor úgy érzem, hogy esélyt kapok, ádázul torkollik vérengzésbe a felfelé vezető út, és általában rajtam kívülálló okok miatt.
Nem sért meg, hiszen pontosan tudom, hogy milyen emlékeket őrizhet rólam az ősöreg elméje. Talán én is meglepődnék a helyében, és azért valljuk be, hogy Sangilak sem volt éppenséggel közömbös az iránt, hogy végre egyszer volt elég erőm felemelni ellene a hangom. És később a mancsomat is.
- Hát... azt tudom, hogy vicces még mindig nem vagyok.
Elmosolyodom, reflektálva a megszólalására, miszerint akár viccelhetnék is. Nem gondolom azt, hogy túlságosan jó humorral áldott volna meg a sors. Persze nekem is vannak vicces megszólalásaim, ámbár a legtöbb helyzetkomikumként ölt testet, mintsem briliáns odaszólások formájában. Évszázadok ide vagy oda, van, ami sosem változik.
Eleinte megijeszt a megdöbbenése. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak, és valahol már azt is nagy teljesítménynek tartom, hogy egyáltalán sikerült ilyen hatást kiváltanom belőle. Fel sem fogom a szavait, hirtelen csak átölelve érzem magam általa, és akkor válik biztossá, hogy nem utasított el.
Visszaölelem, hálásan szorítva a hátát, a megkönnyebbülés pedig felszabadítóan súlytalanná varázsol, és a következő pillanatokban nincs egyéb dolgom, mint élvezni kissé helyzetet: a viszontlátást, a beleegyezését, és a tényt, hogy újabb szövetségesre leltem ebben az évszázados viharban.
- Ne, ne köszönj semmit. Hiszen ez egy törzsfőnök dolga. - a hangom mosolygós, és örülök annak, hogy ezáltal talán lehetősége van visszatérni a gyökereinkhez - Amint többet tudok, felkereslek újra. Még semmi sem biztos, főleg nem ezekben az időkben. - sóhajtok fel kissé, hiszen még mindig nincs tudomásunk arról, hogy miért kell most mindannyiunknak itthon lenni - Mennyire vagy elfoglalt? - kérdezem hirtelen - Talán szeretnéd megismerni Abigailt, mielőtt kőbe vésnéd a beleegyezésedet.
Nem gondolom azt, hogy a legkisebb csalódás is érhetné őt Abigail kapcsán, mégis úgy érzem, hogy az illem ezt diktálja. Hiszen ha bármiféle ellenérzése is lenne kettőnkkel kapcsolatban, azt jobb volna most tisztázni, mint hogy az "oltárnál" derüljön rá fény.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Séta - és bicikliút a folyóparton //

Vissza az elejére Go down
 

Séta - és bicikliút a folyóparton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Táborhely a folyóparton
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Folyópart-