HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Alignak Today at 2:37 pm
írta  Alignak Today at 2:19 pm
írta  Alignak Today at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Yesterday at 8:09 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
Balthazar Bluefox
 
Alignak
 
David A. Blandern
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 
Achilles Kilpatrick
 

Share | .

 

 Táborhely a folyóparton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Táborhely a folyóparton // Vas. Ápr. 08, 2012 6:12 pm

First topic message reminder :

Tűzrakóhely, csónakkikötő, horgászstég.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net Online



























SzerzőÜzenet

◯ Kor : 291
◯ HSZ : 301
◯ IC REAG : 241



Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Jan. 11, 2016 9:16 pm

- Többnyire az is, ha engem kérdezel.  
Tudom én, nem kérdezett a kutya sem, de hát ez pont nem érdekel. Nem kell, hogy számítson neki, mit gondolok, mint ahogy tulajdonképpen nekem sem kellene, hogy számítson, amit ő. Szerintem sosem leszek képes igazán megbocsájtani, hogy megölte az előző farkasomat. A maga módján biztosan segíteni akart, de csak ártott vele, ráadásul ez a dög egész egyszerűen elmebajos. Mindegy, kár ezen kattognom, visszacsinálni lehetetlenség, és legalább az előző atyám velem van védőszellemként. Nem tudom, mi a küldetése, meddig lesz mellettem, de nem is akarok megint az elválásra gondolni.
- Hogy instant agybajt okozol a leszármazottaidnak? Azért, remélem egy részét visszakapod, bár, ha csak magamból indulok ki, holt biztos, hogy rendesen fájhat miattunk a fejed.  
Megengedek magamnak egy mosolyt, mert sejtésem szerint ő sem szokta megúszni a dolgot. Azzal kapcsolatosan viszont téved, hogy nem gondolkodom róla, maximum csak nem akarok, de valahogy ezt sosem sikerül kivitelezni. Nem tagadom, a nevetése viszont határozottan meglep.
- Tudod, hogy akármit is mondok, vannak, akik felülbírálhatnak. Amúgy is van pár magányos, akikről már hozzám sem jut el infó, majd bekerülsz oda, és csókolom. Gondolom, ez sem véletlen. Itt van a rokonság is, mi? Mondhatom, fantasztikus kis kert partit csaphatnánk... Virágot szedhetnénk a réten, meg hasonlók.  
Nyilvánvalóan ironizálok, mert őszintén szólva úgy sejtem, hogy ők csak bajt hozhatnak ránk.
- A valami, amiről most még nem tudsz számot adni, elég tág, de legyen… ha megszakadnék, sem mondanád el most. Egész fairnek hangzik, de nem kérhetsz olyat, ami miatt a falkámmal kellene szembe mennem.  
Ez szerintem egyértelmű, de az esetében valahogy jobbnak tartom ezt azért jó előre leszögezni. Én még maradtam. Kifetrengtem magamból ezt a napot, és inkább nem mentem vissza a hotelbe, úgyis kimenőm van holnapig, de csak bolyongtam az éjszakai városban, megkísérelvén a lehetetlent, rendet tenni a fejemben.

//Köszi Apnyu! <333 Írjál kezdőt. :DD//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Re: Táborhely a folyóparton // Szer. Jan. 13, 2016 12:51 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net Online
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:01 pm

Corina & Ry


Újabb sikeres vadászat, újabb remek zsákmány. Szerencsére túl súlyos sebet egyik farkasom sem szenvedett. Mondjuk volt, amit én kaptam be inkább, ezért a vállam át is van szúrva rendesen. De túl fogom élni, abban biztos vagyok. Rosszabb sebesüléseim is voltak már, ez meg csak annyit fog eredményezni, hogy nem fogok tudni húzódzkodni néhány napig… Amit amúgy sem nagyon szoktam. Nem fogom tudni annyira terhelni, de ennyi. Meg még így is elég könnyen megúsztuk. Jót is sikerült vacsorázniuk farkasaimnak abból a jávorszarvasból, amit levadásztunk. Én is ettem ugyan belőle, de egy keveset félreraktam inkább, amit valahol a tűz fölött akarok megsütni. Rég ettem már egy jó kis ropogós szarvashúst. A farkasom pedig bőven meg volt elégedve ezzel a harccal, és azzal a kevéssel, amit evett.
Azt a darabot is a számban vittem vissza a táborhelyre, ahol még mielőtt elindultam volna cuccoltam le. Meg ott vártam meg a farkasaimat is. Nincsen sátor, hisz könnyedén el tudok aludni a szabad ég alatt, nem számítva, hogy mennyire van hideg. A tűz amúgy is adja a meleget. Másrészt, ha úgy alakul, a farkasaim is ott vannak, ők is melegítenek, ha szükségem van rájuk.
Visszaérve át is változok aztán, a húst lerakom egy kisebb sziklára. Elég hideg van ahhoz, hogy ne romoljon meg, míg megrakom a tüzet. Pláne, mivel alig van 10 perce, hogy elejtettük volna a vadat.
Aztán el is kezdem megrakni a tüzet, miközben farkasaim meg egymás közt viaskodnak. Jól lefárasztják egymást, annál jobb. Hamar el is készülök vele, aztán kettő, korábban letört, kis masszív ágat belevágok a tűz két átellenes oldalára, majd odamegyek a húsért, amit egy hosszabb fadarabbal szúrok át. Megnézem, mennyire bírja el a súlyát. Első próbálkozásra törik szét az ág. Szerencsére nem a hús belsejében. Legalábbis nem olyan mélyen, ahol aztán tényleg élvezet lenne kihalászni.
Kisebb kereséssel találok egy jobbat, majd a húst a közeli vízben meg is mosom még, aminek miértjét még én sem tudom, aztán pedig ráfektetem a két korábban leültetett ágra az átszúrt húst tartó ágat, hadd kezdjen el sülni. Leülök, és forgatom, amikor kell, de mikor már úgy látom, elvan ez magában, akkor felállok.
Mivel a víz sem volt olyan nagyon hideg, amennyire éreztem, úgy döntök, hogy lemosom magamról a vadászat mocskát. Ruha amúgy sem volt rajtam, így egyszerűen lépek bele a vízbe, addig, míg kábé derékig nem ér el az. Azért nem is meleg, ellenben egész tűrhető. Alaszkában jobbat ritkán találni, úgy néz ki, jó időt fogtam ki.
Farkasaim még mindig űzik egymást a tűz mellett, arra azért figyelve, hogy ne lökjék bele a másikat a lángok közé. Ha így lenne, amúgy is azonnal rohannék ki a vízből. Nem szeretem elveszteni a farkasaimat, pláne, mikor már ennyi ideje mellettem vannak.
Hirtelen érzek meg egy nagyon is ismerős energiát. Olyat, amit nehezen tudnék elfelejteni. Viszont ő is érzi az enyéimet valószínűleg, talán még jobban is, mint én, szóval bőven meg tud találni. A farkasomat érzem, hogy alig bír megülni nyugodtan a seggén, ahogy őbenne is tudatosul a nőstény kiléte. Én viszont inkább tovább folytatom a vér, és a többi mocsok lemosását magamról, különösen odafigyelve a vállamon lévő sebre. Ha akarnám, még az ujjam is át tudnám dugni rajta. Bár fájna, mint a fene.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:22 pm


Corina & Ryder


Magam sem tudom, hogy mire számítottam, de azt tudtam jól, hogy a nővéremnek, Amikwanak igaza volt, hogy nem maradhattam ott tovább. Mindig vissza fog várni az a vidék, de az élet engem már ebbe a városba kötött, még akkor is, ha egykoron csak úgy elsétáltam. Talán sokan nem értették, hogy miért mentem el. Esetleg akadt olyan is, aki azt hitte, hogy inkább csak megfutamodtam az elől, amibe belecsöppentem Ryder és Kristin által, de akik igazán ismertek, azok jól tudhatták, sejthették azt, hogy okkal tettem. Talán mondanom kellett volna valamit, hagynom egy üzenetet, de még se ment, mert féltem akkor, hogy az utolsó remény is elveszik, hiszen legtöbbször azoktól búcsúzunk, akiket már többé nem látunk, mert akkor nem tudtam volna azt megígérni, hogy még látjuk egymást.
Sose bántam meg azt, hogy Rydert átharaptam, hogy Ő lett az első kölyköm és talán az utolsó is. Magam sem tudom, hogy újra képes lennék valakiben meglátni azt, amit benne megláttam és megajándékozni azzal, amit egykoron Maotaka ajándékozott meg, amikor a kölykévé fogadott. Ahogyan én az első kölykömet, úgy ő is átharapott akkoriban, hogy helyre hozzon valami olyat, aminek talán sose lett volna szabad megtörténnie. Sose kérdeztem meg, hogy miért tette meg, miért fogadott be a sajátjai közé, mert néha nem kell tudni az okot, elég csak ha érezzük, hogy odatartozunk, ahova az élet sodort.
Először a városban kerestem Rydert, de mivel ott nem leltem és az ismerős arcok se tudták megmondani, hogy pontosan merre lelem, csak azt, hogy az erdő felé látták, így elindultam abba az irányba. Elég idős voltam ahhoz, hogy felismerjem az illatát, illetve ott volt az a tény is, hogy a kölyköm volt és egy ilyen dologban a farkasunk sose tévedne. A saját teremtményét mindig felismerné. Az ágak néha megreccsentek a lábam alatt, míg végül a ruhákat le nem dobtam, majd beraktam egy kisebb zsákba, hogy utána farkasként eredjek utána, hogy megleljem őt. Emlékeztem arra, hogy régebben merre szeretett járni, s talán azon az ösvényen, útvonalon meg fogom találni őt, ha nem, akkor se adom fel. Muszáj beszélnem vele, még akkor is, ha talán nem lesz túl békés, vagy örömteli a viszontlátás… legalábbis a felszínen, hiszen a felszín sokszor mást mutat, mint amit valójában érez vagy gondol az ember, s ez farkasokra főként jellemző.
Vélhetően már jó pár órája szeltem az erdőt, amikor is egyre erősebben éreztem az illatát, így sietve indultam el a szagok után. Farkasok játékát hallottam, a tűz ropogását, ahogyan a vízfelszínének a bolondozását is. Ajkaim mosolyra húzódtak, majd pedig sietve öltöttem újra emberi alakot, hogy magamra öltsem a ruháimat és úgy tettem meg az utolsó pár métert. Amikor megláttam a játszadozó farkasokat, akkor elmosolyodtam, hiszen eszembe jutottak a sajátjaim, amiket jó pár évtizede elveszítettem, vagy azok, amiket magam után hagytam ennyi évszázad után. Aztán a pillantásom azon a férfin állapodott meg, aki miatt visszatértem, akit egykoron kölykömmé fogadtam… Biztos voltam abban, hogy már messziről megérzett, de még se mozdult meg. Nem fordult felém, így tettem felé pár lépést, miközben a hátát mutatta.
- Szia! – köszöntem végül, mert megannyi mindent szerettem volna mondani, de még se találtam abban a pillanatban a megfelelő szavakat. A vér illatát is könnyedén megéreztem, ahogyan a sebet is láttam. – Megnézhetem? – tettem fel végül a kérdést, hiszen talán a sérelmeink, a tettein súlya még pár percet várhat, ha ő éppen megsérült. Bár abban se voltam biztos, hogy megengedné azt, hogy megpróbáljam ellátni, pedig pontosan tudja, hogy a természetgyermeke vagyok, hogy sokáig ott éltem és tudom, hogy melyik növény mire való…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:25 pm

Fogalmam sincs, mi fog lenni, ha majd ideér Corina. Egyik részem nagyon is látni akarja, másik viszont annak örülne leginkább, ha a szeme elé sem kerülne. Ahogy érzem az energiái egyre nagyobb intenzitását a közeledésével, én is úgy válok egyre bizonytalanabbá, hogy mégis hogyan kéne viszonyuljak az egészhez. Hogy újra itt van. Kivárom hát inkább, hogy mi fog történni. Az indulatok, érzelmek tombolnak bennem, annyi biztos. Nem tudok megígérni semmit. Viszont szerencséje van, mert sokkal nyugodtabb is vagyok. Mondjuk nem voltam már korábban sem egy idegbajos valaki, de most még a tőlem megszokottnál is nehezebb kihozni a sodromból. De ez nem nyomja el az érzelmeimet. Egyszerűen csak nem fogok kirohanni. Valakit teljes nyugodtsággal, hidegséggel elküldeni a halál faszára még kegyetlenebb is, mintha ordibálnánk. Ellenben most nem szándékozom ezt meglépni.
Farkasaim is már megszokták, hogyha én nem reagálok valakire ellenszenvesen, akkor nekik sem kell. Ellenben a játékot abbahagyják, ahogy hallom, és inkább csak figyelnek a felém egyre közeledő nőstényre. Aztán hallom, hogy megáll végül Corina. Kár… valószínűleg mindent elfelejtettem volna, ha egyszerűen csak idejön hozzám, és úgy jól magához ölel. Egyáltalán nem bántam volna. De nem így történt. Gondolom fél, hogy nagyon be vagyok rágva rá, és inkább nem kockáztatja. Ha be lennék, akkor nem kerestem volna fel. Mondjuk miért is ne tettem volna? De ha látta a borítékot, amit küldtem, valószínűleg sejtheti… Pláne, mivel az újabbik kép hátoldalára rá is van írva, hogy várom vissza.
A köszönésre sem válaszolok semmit, csak továbbra is sikálom le magamról a már rég rám száradt vért. Csend is ülepszik ránk, egyedül a tűz ropogását hallani. Következő megszólalásán meg csak sóhajtok egyet. Legszívesebben hisztérikusan kitörne belőlem egy nevetés, hogy komolyan ennyire képes csak huszonegy év után? Ehelyett csak elmerülök néhány pillanatra a vízben, az arcomat beáztatva a vízben, majd újra feljövök.
- Éltem már túl rosszabbat is…
Ez még ridegebben szólt hangosan kimondva, mint azt akartam. Hümmögök egy rövidet, majd újra megszólalok.
- El sem hiszem, hogy 21 év után, miután olyan kegyetlen módon hagytál ott bennünket, csak ennyit tudsz mondani.
Aztán pedig megfordulok, hogy végre újra láthassam élőben is. Még mindig gyönyörű, ezt eltitkolni sem tudná. Ha nem lennék most a feldúltságom bizonyos szintjén, valószínűleg most azonnal törnék ki könnyekben, és rohannék oda hozzá. De ez a hajó elúszott azzal a megszólalással. Tudom, hogy csak törődni akar velem, de ez akkor sem mentség az elmúlt évekre.
- Hetekig az öt éves kislányomnak kellett vigasztalnia engem, hogy ne legyek akkora roncs.
Aztán pedig már ki is mászok a vízből, korántsem érdekelve, hogy egy darab ruha sincs rajtam, és úgy sétálok oda a tűzhöz, hogy kicsit megforgassam a húst, és ne süljön le az egyik oldala. Farkasaim érzik, hogy feszült a helyzet, mire én rájuk pillantok egy kisebb mosoly keretében, minek következtében Icarus újra a földre teríti Quaceyt, nemsokára pedig Lealia is beszáll a mókába. Én pedig csak száradok a tűz mellett. Majd utána magamra kapok valamit. Nem akarom összevizezni a ruháimat feleslegesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:28 pm

Megannyi lehetőség megfordult a fejemben, hogy milyen lesz a viszontlátás, de a legtöbb, ahogyan lenni szokott csak a képzelet szintjén maradt meg. A pajzsom nem volt tökig felhúzva, de teljesen se engedtem le, hiszen talán nem csak magunk vagyunk és azt se akartam, hogy esetleg az energiáim túlzottan beterítsék őt, vagy az, amit érzek. Mélyen legbelül féltem, hiszen sokszor az történik meg, amire gondolni se akarunk, amit nem veszünk számításba, vagy ha meg is tesszük, akkor is sietve vetjük el, mert nem akarunk arra gondolni. Nem akarunk rossz végkimenetelre gondolni. Attól viszont nem tartottam, hogy esetleg a farkasai nekem támadnának, illetve én se voltam mai darab, hogy mezei farkasokkal ne tudjak elbánni, ha eldurvulna a helyzet, de én nem akartam vért ontani. Sose szerettem a háborút, az ölést, főleg nem az ok nélkülit.
Szerettem volna odamenni, a karjaimba zárni, de még se ment, hiszen pontosan tudtam, hogy több, mint 2 évtizede hibáztam, de a testvérem életét meg kellett mentenem, ahogyan utána az övékét is. Fiatal farkas volt az, aki sakkban tartott, de lehet bárki bármennyi idős, ha mégis többen állnak mögötte. A borítékot is sokáig nem nyitottam ki… Repülőn ültünk, amikor elővettem. Óvatosan bontottam ki, hiszen sejtettem, hogy mi lehet benne és amit benne találtam az minden szónál többet mondott. A szívem egyszerre dobbant nagyot, a könnycsepp könnyedén gördült végig az arcomon, ujjaim a két ismerős arcon simított végig, miközben részben a szívem még jobban darabokra hullott az egykoron hátrahagyottak miatt. Túlzottan hiányoztak, s féltem attól, hogy a hibámat már nem lehet helyrehozni, hogy elkéstem, még akkor is, ha az állt rajta, hogy „Visszavár”.
Nem lepődtem meg azon se, hogy nem köszönt vissza, hogy nem reagált egyből, én pedig továbbra is ott álltam, mint egy bábu. Őt figyeltem és próbáltam kitalálni, hogy mit kellene tennem, hogy esélyt kapjak legalább arra, hogy megpróbáljam megenyhíteni a szívét. Sose volt egy vérmes teremtés, de azért nálam kicsit izgágább volt, de még se féltem tőle. Miért is tenném? Akiket szeretünk és fontosak számunkra, azoktól sose félünk. Sokkal inkább csak arra vágyunk, hogy a karjainkba zárhassuk őket. Figyelem minden apró mozzanatát, miközben továbbra is csak ott állok.
- Tudom… - csak ennyit bírok mondani abban a pillanatban, miközben érzem, hogy a bűntudat és a könnyek szinte a torkomat mardossák. Nem ezt akartam, s most talán annyira tehetetlenül érzem magam, mint még előtte sose.
- Sok mindent szeretnék mondani, sok mindent szeretnék tenni és ezt te is tudod. Ha tehetném, akkor semmisé tenném azt, de nem mehetek vissza a múltba, hogy megváltoztassam, de a jelenben itt lehetek, hogy megpróbáljam helyre hozni azt, amit tettem, ha meghallgatsz, ha esélyt adsz rá. – feleltem végül sietve, de teljesen normális hangnemben, miközben íriszeimmel megtaláltam az övét. Nem érdekelt az, hogy meztelenül áll előttem, hiszen sokszor láttam már úgy, viszont arcának rezdülései, szemének titkai érdekelt. Tudni szerettem volna azt, hogy mit érez, én pedig meg se próbáltam elrejteni azt, hogy mennyire sajnálom és mennyire fáj ez az egész.
Amit pedig még utána mond, az szinte tőr a szívembe. A pillantásomat lesütöm, s próbálom erős maradni. Erős, mint mindig is voltam. Jöhetett bármekkora szélvész, akkor is kitartottam, megvédtem azokat, akiket szeretek és ez mostanra se változott. Fájt, hogy ez történt, fájt, hogy annyira távolinak éreztem őt egyetlen egy tettem miatt.
Végül közelebb lépek hozzá, leguggolok mellé, ha éppen guggolt, s ha csak el nem húzza az arcát, akkor borostával tarkított arcára siklik a kezem. A tekintetét keresem, de nem fogom arra kényszeríteni se, hogy rám nézzen. – Sajnálom, ha elbúcsúzhattam volna, akkor megtettem volna, ha reményt adhattam volna, akkor adtam volna, hogy valaha még vissza fogok térni. – szólalok meg higgadtan és alig hallhatóan, hiszen minden szó fáj. Fáj így látni őt.
- Ha nem megyek el azon az estén, akkor… - kezdek bele, majd pedig egy pillanatra a messzeségbe bámulok. – Akkor a fivérem életét vette volna el egy őrült egy régi botlásom miatt. Nem úgy terveztem, hogy megszökök azon a sötét éjjelen, váratlanul ért a dolog. Próbáltam üzenetet hagyni, de magam sem tudtam, hogy mi vár rám. Nem tudtam, hogy csak az ő fejét lenne képes elválasztani a nyakától, vagy az enyémet is… - fejeztem be alig hallhatóan a dolgot, miközben helyet foglaltam mellette, majd óvatosan rápillantottam. – Nem tudtam, hogy túl fogom-e élni, én pedig nem akartam olyan reménnyel kecsegtetni, amiben magam sem voltam biztos… Sajnálom, Ryder…- s láthatta az íriszeimben, hogy őszintén mondom azt, amit mondtam. Hiába tudtam, hogy még fele annyi idős se volt az, aki a fivérem fejével csalogatott el, mert mögötte mégis egy falka állt és egy falka mindig veszélyes tud lenni, főleg, ha egy őrült vagy túl fiatal egyed vezeti… Aztán pedig ott volt az is, hogy velük zsarolt, én pedig őket sose akartam veszélybe sodorni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:29 pm

„Tudom.” Ennyi a következő válasza. Inkább nem is próbálom meg magamat ezen felidegesíteni, eleget idegeskedtem már korábban vele kapcsolatban. Már ami az elmúlt 2 évtizedet érinti. Ő van jelenleg a szarabb helyzetben, és ezt nagyon is tudom, ezért nem fogok kiakadni. Legalábbis egyelőre. Hogy később, miket mond, avagy milyen stílusban… Aszerint fogok én is reagálni. De ezt valószínűleg számításba vette.
- Mondjad hát, hallgatlak.
Ha még ezt az esélyt is ellőné, akkor is temérdek maradna meg neki. De ezt nem fogom neki elmondani, annál jobban válogatja meg ő is a szavait. Próbálnék én haragudni rá, úgy igazán, szívből, de egyszerűen nem bírok. Ehelyett viszont kap tőlem hűvösséget. Nem tudom ugyanis, hogy a helyzettel mit kezdjek. Sokat megálmodtam már, milyen is lesz, ha visszajön, de ilyesmi nem volt. De hát ez az… a valóság közelről sem olyan kellemes.
Mikor odajön mellém, leguggol, és nyúlna az arcomért, csak felrakom a kezemet, és annyit mondok:
- Ne.
Jelenleg nem bírnám elviselni az érintését, annyi biztos. Ránézni is nehezemre esik. Komolyan, mintha én lennék a hibás, úgy viselkedek. Kerülöm a szem-, és úgy bármilyen kontaktust, meg még én érzem magam szarul az egész miatt. Elcseszett egy teremtés vagyok, ha Corina kerül szóba, erre már rájöttem elég régen.
Szavai viszont egyáltalán nem esnek semmivel sem jobban, nem is válaszolok rá, csak teljes beleadással figyelem az egyre szebb színben (ó, és illatban) pompázó szarvashúst.
Mikor viszont belekezd a mesélésbe, legszívesebben félbeszakítanám, hogy kurvára nem érdekel. Mert legyek akármilyen önző is, tényleg rohadtul nem érdekel, hogy miért kellett elmennie. De ehelyett csak végighallgatom, miközben a tűz melege egyre inkább segíti a megszáradásomat is. Miután befejezi továbbra is csak bámulom a tüzet.
- Nem az esik szarul… na jó, az is rohadtul, hogy elmentél. Az esik kurvára rosszul, hogy utána húsz, ismétlem HÚSZ éven keresztül nem bírtál szólni magadról egy kicseszett szót sem. Azt hittem, ennél azért többet jelentettünk, én és Kristin.
Ezt a húsz évet többnek éreztem, mint az azt megelőző több, mint három évszázadot. Szavaim lehet tőrdöfésként érnek fel neki, de így legalább át tudja érezni, én mit éreztem, mikor rájöttem, hogy csak úgy lelépett. Viszont mielőtt bármit szólhatna, újra felrakom a kezemet, még mindig nem nézve rá egyáltalán.
- De bele se kezdj a további magyarázkodásokba. Tudod jól, hogy megbocsátok. Egyszerűen csak jó, ha tudod, mit okozott bennem ez az egész.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:34 pm

Egyikünk se volt fiatal, így természetesen tudtam azt, hogy ennél rosszabb sérüléseket is átélhetett már és át is élt. S sokszor amúgy se a testi sebek a legrosszabbak, hiszen a csont összeforr, a seb pedig beforr, a lelkünkben hordozott sebek viszont annál mélyebb nyomot hagynak. Ha a fivérem elvesztését annyira nehezen tudtam megbocsájtani magamnak, akkor vajon mennyire nehezen fogom tudni megbocsájtani azt a kárt, amit itt hagytam egykoron, amivel túl mély sebet ejtettem Ryderen, s vélhetően talán Kristinen. Fogalmam sincs, hogy mikor fogom tudni igazán helyrehozni a tettemet, de amíg látok rá reményt, addig itt leszek és küzdeni fogok. Többé nem szaladok el.
Hűvössége talán még rosszabb is volt, mintha tombolt volna. Íriszeimben, arcom rezdüléseiben felfedezhette, hogy mennyire fáj, de a hangomban jelét se adtam. Sose voltam egy kiabálós típus. Legtöbb esetben még akkor is szeretet csendült a hangomban, amikor mások talán tajtékozódtak volna. Sokszor nem értették azt, hogy miként vagyok képes ennyire higgadt maradni, talán a 400 év segített ebben, vagy csak ilyennek teremtett meg egykoron a természet, hogy a békesség sokszor a hangomban leljen otthonra, vagy éppen bennem.
Ha nem is könnyedén, de végül beszélni kezdek, amikor viszont elutasítja az érintésemet, akkor sietve ejtem vissza az ölembe a kezemet és úgy érzem, hogy falon kívül ragadtam. Vissza vár. Talán így volt, de a tettei és a szavai pont az ellenkezőjéről árulkodtak, s minden apró elutasítása még nagyobb sebet ejtett rajtam, még inkább éreztem a tettem súlyát. Figyelem őt, majd pedig inkább az erdő felé pillantottam, mintha onnan várnék segítséget, ahhoz, hogy megenyhüljön a mellettem ülő hím szíve, hogy sikerüljön egyszer elűznöm a fájdalmát a pillantásából.
A „mese” mondhatni a végére ér, s a reakciója egyszerre lep meg és nem is. Számítottam hasonlóra, mire a fejemet csak lehajtom, a füvet figyelem alattunk, szőke tincseimbe túrok, hiszen tudom, hogy kereshettem volna őket, de még se ment. Mintha féltem volna attól, hogy talán elfelejtettek és meglelték a boldogságot, én pedig nem akartam őket zavarni. Néha csak túl nehéz saját magunkat legyőzni…
Kár lenne tagadni, hogy nem volt újabb telitalálat a céltáblán az, amit mondott. Mintha csak a piros kör a dartsban a szívem lenne és ő pontosan telibe találná. Ajkaim elválltak egymástól, de mielőtt hang is kijöhetne rajta, ismét felemeli a kezét és csendre int, s én pedig hallgatok, hiszen én voltam a bűnös fél, aki miatt ez a helyzet állt fent.
- Mindig is sejtettem, hogy mit érezhetsz, hiszen hasonlóan éreztem én is a saját tettem miatt. Tényleg sajnálom, Ryder. – talán kicsit elszólom magam, hogy mindig is emésztettem magam miatta, de azt továbbra is elhallgatom, hogy az életük is kockán forgott, aztán pedig képtelen voltam saját magamnak megbocsájtani, hiszen másoknak mindig könnyebb, mint magunknak...
Majd pedig mit sem törődve a korábbi elutasításokkal könnyedén fontam a karomat a hím köré és még ajkaimmal meg találtam az arcát is, vagy legalábbis a bozontot biztosan, még ha tudtam is, hogy ennyire ez nem lehet könnyű, de sokáig se tartott, mert valahogy képtelen lettem volna elviselni azt, ha lefejti magáról a karomat. – Hiányoztál, jobban, mint valaha is gondoltam volna… mind a ketten hiányoztatok. – pillantok rá egy félénk mosollyal, ha esetleg időközben megtisztelt volna a pillantásával. – Kérlek, mesélj. – kérlelő volt a hangom, ahogyan a pillantásom is, amiben a szomorúság és bocsánatkérés is felelhető volt még mindig, illetve a sajnálom is. Tudni szerettem volna, hogy miről maradtam le és reménykedtem abban, hogy esetleg be fog avatni az életébe, vagy legalábbis megenyhül kicsit tettekben is, ha már szavakkal kifejezte azt, hogy megbocsájt nekem. S ezért hálás leszek mindig is az életnek, hogy képes megbocsájtani és megenyhülni irányomba… Többé nem akarom elszúrni ezt…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:38 pm

Attól függetlenül, hogy azt írtam az egyik kép hátoldalára, hogy visszavárom, és most mégis így viselkedek vele, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy amit leírtam, az ne úgy lenne. De azért jó, ha belátja, hogy nagyon is jogos, amit itt csinálok. Lehet, kicsit visszafoghatnám magam, de én mindig is olyan voltam, aki kimondja azt, amit gondol. Szóval végső soron számíthatott is rá, hogy kapni fog egy kis kioktatást tőlem. Az idősebb a fiataltól. A helyzet fordítottja azért kíváncsi vagyok, mi lehetett volna, ha én lépek le egyetlen szó nélkül és térek vissza ki tudja, mennyi idő múltán.
- Valóban? Tényleg úgy éreztél? Akkor miért nem bírtál akár csak egy levelet is küldeni, hogy: „Jól vagyok”? Vagy azt is hozzáfűzhetted volna még, hogy: „Nem biztos, hogy hazamegyek.” Sokkal megnyugtatóbb lett volna, mint ez a csend, amit kaptunk tőled.
Azt nem mondom viszont, hogy könnyebb is lett volna. Sőt, talán eleinte még annál is rosszabb érzés kerített volna hatalmába, de idővel belenyugodtam volna, hogy lehet utoljára láttam még ’95-ben. De így, hogy se arról nem írt egy szót sem, hogy elmegy, és aztán rádiócsend is volt ilyen sok ideig… Na, az azért kegyetlen volt, nekem legalábbis mindenképpen.
Most már én sem fogom visszautasítani követelését, akármennyire is bennem van a sértettség érzete. Már kiadtam magamból, amit kellett. Legalábbis az első kör megvolt, nem tudom, lesz-e még többi. Habár nem hiszem. Egyáltalán nem vagyok haragtartó, néhány nap, és ki tudja, lehet el is fogom felejteni ezt az egészet. Mintha mi sem történt volna. Persze nem lesz ez ilyen könnyű. Legalábbis remélem, hogy el fogom tudni felejteni, és itt most arra akarok utalni, hogy nem csak azért jött, hogy beköszönjön, hanem marad is.
Mikor megkéri, hogy meséljek, akkor először letessékelem a karját magamról, és hátrébb kúszok a nadrágomig, amit végül fel is veszek. Majd vissza a tűzhöz, ahol már törökülésben foglalok helyet, és leszedem a már elkészült szarvashúst a tűzről. Az ággal együtt igazából, mert valószínűleg elég forró lehet. A jó ropogós húsba beleharapok néhányat, aztán odanyújtom Corina felé is, ha kér belőle. Akármi is a válasza, belekezdek.
- Nem sokkal, hogy elmentél, teljesen kétségbe voltam esve, mihez kezdjek… úgy az egész helyzettel, Kristin nevelésével. És hogy, ha velem történik valaki, nem lenne, aki vigyázna rá. Symarára nem tudom, emlékszel-e még. Akárhogy is, tudtam, hogy benne megbízhatok, és egyenlőre nem megy sehová, így úgy döntöttem, házasodjunk össze, és ezáltal, ha velem történne valami, ő kapja meg a jogot, hogy Kristint tovább nevelje, és a hatóságok ne vigyék el… ki tudja, hova. Ezzel próbáltam rajtad is túllépni, így hát Symmel is megpróbáltunk valamit kialakítani az egész helyzetből. Több-kevesebb sikerrel. Jól összekovácsolódtunk, de téged sosem bírtalak elengedni, és ezt ő is látta. Legalábbis szerintem biztosan. Szóval amolyan nyitott házasságban éltünk, miután láttuk, hogy a próbálkozásoknak nincs olyan sok értelme, hogy ő meg én… akárhogy is, végül Kristint elhívták, 16 éves korában, szóval azóta már a Protektorátus majd’ korlátlan védelmét is élvezi.
Ha kért a húsból, akkor visszaveszem tőle, ha nem, akkor pedig csak egyszerűen folytatom a táplálkozást.
- Remélem, te sem csak átutazóban vagy most… Az…
már túl sok lenne. – fejezhettem volna be.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:44 pm

Sejtettem, hogy nem lesz zökkenőmentes, hiszen pontosan tudom, hogy a lelki sebek mennyire nehezen gyógyíthatóak be, de reménykedtem abban, ha ma nem is, de idővel legalább sikerül majd begyógyítanom a magam után hagyott sebeket. A szavaira csak lesütöm a pillantásomat, ahogyan egy bűnbánó gyermek tenné, tudtam jól, hogy olyat tettem, amit nem kellett volna, de mégis az elmúlt percekben újra és újra a tudtomra adta. Egy apró és szomorú sóhaj szökött ki ajkaim között, majd óvatosan pillantottam rá.
- Mert sokáig a tettemet, a fivérem elvesztését nem tudtam magamnak megbocsájtani. Rövid ideig úgy éreztem, hogy jobb, ha távol maradok azoktól, akik fontosan számomra, mert úgy nem eshet bajuk. – feleltem végül óvatosan, hiszen ez volt az igazság, s talán azt se akartam sose kimondani, hogy többé nem látjuk egymást. Nem, az számomra is túlzottan fájt volna és a némasággal legalább ez a remény nem tűnt el, hanem ott volt és erőt adott ahhoz, hogy egyszer talán lehet minden olyan, mint régen volt, vagy valami olyasmi. Hogy újra láthatom őket.  – Tudom, hogy bármit mondanék, az se hozhatná helyre azt, amit annyi évvel korábban tettem, vagy az elmúlt időszakban. Kibúvót se keresek, nem akarok, de azt őszintén mondom, hogy sajnálom. – pillantok rá szelíden, ahogyan a hangom is az. Talán kissé megtört, vagy megviselt, hiszen nem sokat aludtam mostanában, de sokkal inkább az fájt, hogy így kellett látnom őt. Aztán ahogyan tavasszal a jég olvadni kezd, talán úgy kezd az ő szíve is megenyhülni a felszínen is. Ez pedig reményteli szikrákat ad nekem, hogy még van remény és nem szúrtam el semmit se végérvényesen.
Örülök annak, hogy nem lök el, hogy nem húzódik el, amikor megölelem őt, s egy apró puszival köszöntöm őt. Jó érzés volt újra a karjaimba zárni, még ha nem is tartott hosszú ideig, de talán szép lassan visszazökken minden a helyes irányba. Szeretném Kristint is látni, ha itt van. Nem tudom, hogy ő miként fogadna, de ha újra lecsapna a hurrikán, akkor se fogok elszaladni. Szeretném vele is rendezni a kapcsolatomat, hiszen egykoron nagyon fontos volt és még mindig az.
Amikor hússal kínál, akkor elfogadom, majd harapok belőle egy-két aprót, majd pedig visszaadom. Nem túlzottan voltam éhes, meg inkább mennék majd vadászni és úgy lakmározni, hiszen jó pár napja ki se engedtem a bestiámat. Illetve nem ártana farkasokat is magam köré gyűjteni, hiszen ha hosszabb távon maradok, akkor még jól jöhetnek.
Kíváncsian hallgatom azt, amit mond, majd amikor Symet említi, akkor csak egy aprót bólintok. Kár lenne tagadni, hogy a szívem kicsit nem facsarodik össze amiatt, hogy próbálta más mellett meglelni a boldogságot, de emiatt nem hibáztathatom, én mentem el, én fordítottam a családomnak hátat, még ha nem is akartam… Én nem kerestem senki mellett se a boldogságot, valahogyan nem tudtam elképzelni. Nem tagadnám azt se, hogy nem volt-e emiatt kalandom, de egyik se volt képes arra, hogy maga mellett tartson. Csak egy aprót bólintok, amikor a történet végére ér. – S most ő is van? Vagy máshova helyezték? – kérdezem meg kissé lelkesen és kíváncsian, hiszen nagyon is érdekel, ahogyan az is, hogy vajon még mindig házasok-e vagy már nem, bár múlt időben beszél róla, de sose lehet tudni… Nem illik, meg talán nem is kellene ezzel indítanom.
Sietve rázom meg a fejemet. – Nem terveztem elmenni, többé már nem. Szeretnék maradni, ha csak ti másképpen nem akarjátok. Ha nem akartok itt, akkor bármennyire is fájna, akkor elmennék. – felelek neki komolyan, hiszen ez az igazság. – S most merre élsz? Falkás vagy még mindig? – kíváncsiskodtam tovább, hogy feldobjak valami témát, hogy eltereljem a dolgokat arról, ami még mindig rajtunk telepszik egy 21 évvel ezelőtti döntés miatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:44 pm

- Elégszer mondtad már, hogy sajnálom. Elsőre is elhittem. És elsőre is megbocsátottam. Nincs szükség a továbbiakra.
Mondom neki őszintén. Ha nem erről a nőstényről lenne szó, valószínűleg már elzavartam volna, hogy a szemem elé se kerüljön többet. De ő hozzá több fűz, mint úgy bárkihez is ezen a világon. Igen, még a lányaimnál is több. Ettől függetlenül viszont rosszul esett, hogy tényleg ennyit kellett várnom rá, teljes tudatlanságban. Most viszont, hogy itt van… jobban nem is örülhetnék.
Aztán pedig elmondom nagyon röviden az elmúlt két évtizedet, amiben nem volt itt. Legalábbis azt, hogy velem mi történt. De még ebből is egy nagyon lekurtított változatot kapott, mert azt kimondani, hogy csak ennyi történt velem… nos, nem lenne helyénvaló. A falkáról még nem is beszéltem, hogy mik történtek néhány évvel ezelőtt. A Vörös Holdat sem említettem még meg neki. Az álmomat sem. És még sorolhatnám. Minderre sor fog kerülni egyébként, de ha tényleg maradni akar, akkor bőven ráérünk.
- Év elején jött haza, addig Sidneyben tanult.
Azt megint nem említem inkább, hogy mik történtek vele. Ha Kristin majd el akarja neki mondani, akkor elmondhatja. Méghogy egy gyereknek csak egy anyja lehet, de több apja is… Ja, nálunk ez nagyon fordítva van.
- Eszedbe se jusson elmenni!
Szavamban puszta határozottság hallatszik. Nem akarom őt megint elveszteni. És szerintem a visszafogadásával sem lesz gond. Sokan vannak még itt, akik tudnak róla néhány jó szót szólni, akármennyire sincs már teljesen a mi kezünkben az irányítás. Tehát ezzel sem lesz gond, úgy vélem. Remélhetőleg.
Miután a kaját elfogyasztom, beledobom a tűzbe a fadarabot, hadd égjen az is. Majd fel is állok, gyorsan lemosni a pofámat, meg a kezeimet, aztán pedig visszaülök Corinához.
- Az vagyok… És remélem, te sem akarsz sokat késlelkedni a falkába való visszacsatlakozásodat illetően.
A mondatom befejézést követően pedig át is karolom őt, úgy húzva közelebb magamhoz. Aztán a karját kezdem el lassan simogatni.
- A falkáról meg annyit kell tudni, hogy néhány éve jöttek Chicagóból jónéhányan, és legyőzték az akkori alfánkat. Meg ugyan nem ölték. Egy Castor nevezetű farkas a mostani alfánk. Szóval, ha sok új arcot látsz, az ezért is van. A mi régi falkánk, és ez az új pedig egybeolvadt. Ugyan még néha vannak ellentétek egyesek közt, de amúgy teljesen jól megvagyunk. A városban van egy hotel, ahol a chicagóiaik vannak főként, mi őslakosok pedig nem kevesen élünk fent a hegyekben. Köztük én is. Tehát egy kisebb elkülönülés van a két csoport között, ez igaz, de csak lakhatás szempontjából. Ellenben sokan élnek a városban is.
Jelenleg ennyire futja, mit tudnék még mondani… A farkasaimra pillantok aztán, akik már látszik, hogy fáradnak a birkózásban.
- Azt gondolom ki tudtad deríteni, hogy ők a farkasaim. A hófehér bundájú Lealia. Ő a legfiatalabb is hármójuk közül. A szürkés fekete Quacey. És a legrobusztusabb, a koromfekete bundájú pedig Icarus. Ő a legidősebb, és legszívósabb dög is egyben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:47 pm

Szavaira csak bólintottam, de ismert már annyira, hogy tudja, képes vagyok sokszor bocsánatot kérni. Még akkor is, ha nem kellene. Én valahogy így voltam összerakva. Igazán aranyos és barátságos tudott lenni a farkasom is, olyan néha, mint tényleg egy aranyos plüss farkas, ami néha jó, míg máskor eléggé veszélyes tud lenni. Ryder nagyon fontos volt számomra és ez az alatt se változott, amíg távol voltam. Annak pedig igazán örültem, hogy végül megenyhült, de azt se jelentettem volna ki, hogy már minden rendben van és tökéletes, vagy esetleg olyan, mint régebben volt.
Ennyi év alatt megtanultam hallgatni is, illetve kíváncsi is voltam arra, hogy mik történtek vele. Kivel került esetleg közelebb, vagy éppen mi a helyzet a várossal, hogy mik uralkodnak erre felé. Jobb tudni, mint esetleg valami oltári nagy baklövést elkövetni, hiszen éreztem sok idegen illatát a városban, ahogyan azt is megéreztem, hogy megváltozott rendesen itt a légkör, de azt magam sem sejtettem, hogy ennyire.
- Akkor azt hiszem, hogy rád ütött nagyon is. Ő is kicsit kóborlélek lenne? – kérdeztem tőle mosolyogva és jókedvűen, hiszen örültem annak, hogy ő is itt van. – Szerinted emlékszik még rám? Vagy van remény arra, hogy látni szeretne? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen féltem attól, hogy esetleg benne még nagyobb sebek maradtak utánam, mint Ryderben. Ő még olyan aprócska volt, a világom szinte körülötte forgott abban az öt évben és egyetlen egy percét se bántam meg, csak azt, hogy magára hagytam az édesapjával egyetemben. Bántam azt, hogy nem voltam mellettük, hanem sokkal inkább én okoztam nekik fájdalmat és szomorú perceket, pedig sose akartam.
- Értettem parancsnok! – szólalta meg kissé játékosan és még kicsit viccesen tisztelegtem is, hogy hátha tudom oldani ezt a komolyságot, ami ránk telepedett, miközben mosolyogva figyeltem már őt, vagy éppen a farkasait, esetleg a tájat. Nem akartam túlzottan zavarni evés közben, mert a végén még mellékvágányra szaladna az étel. Így inkább megvártam, amíg elfogyasztja, majd pedig a pillantásommal követtem őt, miközben megmosakodott a hideg vízben.
- Pedig gondolkoztam azon, hogy még egy ideig leszek inkább megfigyelt személy, aki az egyik őslakossal látható sokat, meg talán az egyik őrzővel, csak hogy tovább főjön a fejed miattam. – s játékosan még a nyelvemet is kinyújtottam rá. Jó lett volna a húgom is itt van, de ő inkább a másik város felé vette az irányt, viszont találkozni akarok vele, hiszen pár hónappal ezelőttiig ő még itt élt.
Amikor pedig a karját körém fonja, s magához húz, akkor úgy bújok hozzá, mintha sose váltunk volna el és ez lenne a legtermészetesebb dolog közöttünk. Érintése és közelsége pedig még mindig képes megnyugtatni és boldogságot fakasztani mélyen legbelül.
- Akkor már tudom, hogy mi volt az a fura, amit éreztem a városban. – mondom egy kisebb sóhajjal fűszerezve, miután meghallgattam őt a falkával kapcsolatban. Vélhetően majd más keresne fel úgy is, hogy akarok-e csatlakozni, meg a többi. Nem hiszem, hogy abból állna, hogy ő szól és akkor minden meg lenne oldva. Régen azért szerintem egyszerűbb volt ez. – Akkor ezek szerint már te is ott élsz, s Kristin hol lakik? Ő maradt a városban, vagy esetleg ő is a társaival él együtt? Nem csodálom, hogy nehezen viselik, de miért? Miért volt erre szükség, vagy nem mondhatod el? – nem akartam bajba se sodorni, hogy esetleg túl sokat mond. Bár a számat tartani tudom és nem hiszem, hogy túl sok olyan akadna az újak között, akik idősebbek lennének nálam, így attól se kell tartanom, hogy pajzsot akarnának repeszteni, mert azt roppantmód nem díjaznám. A titkaim maradjon az én titkom az új falka előtt. Nem volt sose ellenszenves senkivel, vagyis nagyon ritkán, de még magam sem tudom, hogy miként állnék azokkal szemben, akik az egykori családom békéjét megzavarták.
- Igazán szépek, s milyen különleges nevet választottál nekik. Régóta ők vigyáznak rád? – kíváncsiskodtam tovább, majd egy szőke tincset a fülem mögé simítottam, amivel a szél korábban könnyedén incselkedett. Nagojut is meg kellene találnom, talán Ryder tud valamit róla, de magam sem tudom, hogy miként is kérdezhetnék rá. Talán majd idővel, hiszen semmit se kell elkapkodni.
- Amikwa üdvözöl, még neki is szólnom kell, hogy megérkeztem. – pillantok fel mosolyogva Ryderre, miközben kezemmel combján simítok végig és egy pillanatra csendesen hallgatom a tűz ropogását, s figyelem a játékát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:47 pm

- Én miért is vagyok kóborlélek?
Ezt mondjuk tényleg nem értem, mert azért azt elmondani rólam, hogy nagyon járom a világot, vagy az ő szavával élve, kóborlok, az nagyon nem jellemző rám. Persze, jártam itt-ott, de több, mint háromszáz év alatt ez szerintem egyáltalán nem meglepő. Mi több, még az lenne a fura, ha csak egy helyben ülnék, és ott élném le az egész… túlnyomóan hosszú életemet.
- Én emiatt nem aggódnék.
Válaszolok a kérdésére Kristinnel kapcsolatban. Majd megtudjuk, milyen lesz a fogadtatás az ő részéről. Én sem teljesen ilyennek képzeltem el a reakcióimat, mikor újra visszajön, Kris viszont… nem tudom. Mondjuk elég nehéz lett volna elfelejtenie Corinát is, hisz van is egyik polcomon egy kép róla.
- Most nem viccelek, Corina. Szeretném, ha a közelemben tudhatnálak, de ha kóbor vagy, úgy annál több galiba is lehet. Pláne, mivel több, mint jó helyem van a lakásomban, oda pedig nem engednek be kóborokat.
Majd visszakapja azt a nagyon jókedvű srácot is, akivel olyan sok időt el tudott tölteni, de ma most nincs kedvem nevetgélni. Ilyen dolgokon meg pláne nem, amit komolyan kéne venni.
- A városban lakik, ahol mi laktunk… mármint Symarával, mikor Kris még gyerek volt. Miután ő kirepült költöztem fel a Lakba egyébként is. És egyébként ki mondta azt, hogy nehezen viselik? Nem tekintünk már teljesen úgy egymásra, mint két különböző falka. Pláne, mivel egységben az erő, ahogy a mondás is tartja. Egyébként azért volt rá szükség, mert rendkívül hülyén viselkedtünk, felelőtlenül. Illegális versenyek, durva kicsapongások, nem egyszer pedig véletlen fel is fedtük magunkat emberek előtt. Az őrzők úgy határoztak végül, hogy talán egy másik falka lefoglal majd minket, és megtorpanásra késztet ezügyben. Végső soron igazuk is volt. Aztán meg jöttek ugyebár a belső konfliktusok, egyet nem értések, és hasonlók. De ma már rendeződtek a dolgok.
Legalábbis a legtöbb konfliktus úgy tűnik, megoldódott. Azért vannak még rendesen ellentétek, de ezekről én sem tudok mindről. Meg meghagyom azért Corinának is, hogy maga fedezze fel a dolgokat. Hogy mire kell vigyáznia, azt azért el fogom neki mondania.
- Icarus már ötödik éve, hogy mellettem van. Még kis kölyök volt, amikor egyszer szorult helyzetbe került. Azóta gyakran visszajártam megnézni a kis farkast, hogy van, és a falkája sem üldözött el. Jók a kisugárzásaim amúgy is, és én hoztam vissza a kölyküket is a veszélyből. Ezt értékelték. Mikor felnőtt, akkor viszont már magam mellé vettem. Rendesen megedződött, de ettől még ugyanúgy vigyázok rá is, mint a többiekre. Quacey két és fél éve van velem, Icarus falkájából volt ő az egyik farkas. Lealia pedig olyan… egy, másfél éve csatlakozott hozzám. Persze olyan sosem volt, hogy csak egy farkasom volt, csak néhányuk időközben ugyebár elhullott, és hasonlók.
Vezetem be a farkasaim és az én történetembe. Már nagyon is jól összeszoktak ez idő alatt, sosem szándékoznak egymásnak ártani. Mármint dominancia-harcok nincsenek, de játszanak, ahogy a farkasok szoktak egymás között.
- Jó ezt hallani. De ma már ne üzenj neki. Eleget kellett nélkülözzelek, és több, mint sok volt.
Aztán pedig magamhoz fordítom az arcát, hogy ajkaira adhassak egy hosszabb, kicsit sem siető, gyengéd, mégis szenvedélyes csókot, amit olyan régen nem érezhettem már.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:51 pm

- Mindegyik farkas az, nem gondolod? – pillantok rá kíváncsian, hiszen én is az voltam. Lehet, hogy néha letelepszünk, esetleg leragadunk egy-egy társunk vagy illető mellett, de egy idő után mindig tovább kell állnunk. Néha azért, mert muszáj, míg máskor amiatt, mert hajt a kalandvágy és hív az ismeretlen, legalábbis szerintem.
- Majd igyekszem… - hagyom ennyiben a dolgot, de még szép, hogy izgulok amiatt, hogy vajon Kristin mit fog szólni ahhoz, ha megpillant. Az is lehet, hogy rám vágja az ajtót, ha olyan helyen vagyunk, de az is lehet, hogy a karjaiba zár. Nem, nem szabadna ezen agyalnom, de még se tudok elszakadni ezektől a gondolatoktól. Még 400 éves fejjel is izgulok.
Amikor pedig komolyan szólal meg, akkor kicsit fel is emelem a kezemet megadóan, hogy én semmi rosszat se akartam mondani, de egy pillanatra úgy érzem, hogy talán a humorát elveszítette, vagy csak még mindig túlzottan a múltbéli árnyak hatása alatt van, így jobb lesz nekem is inkább visszakomolyodni.
- Nem akartam semmi rosszat se mondani, s tudom, hogy magad mellett szeretnél tudni, de nem ismerem a mostani falkát. A régieket igen, de az újakat nem... – felelem sietve, hiszen nem tudom, hogy miként is viszonyulnék az újakhoz, vagyis a számomra újakhoz, akik a hallottak alapján a legtöbb dolog felett átvehették az irányítást, vagyis gondolom. – Szólsz majd rólam? Hátha akad ismerős, aki kifaggathat, vagy már egyből azt jelented, hogy csatlakoznék és te kikérdeztél? – pillantottam rá fürkésző tekintettel, mert ha komolyan akar erről beszélni, akkor beszéljünk. Nem fogok elfutni, vagy becsukni a füleimet gyerek módjára.
- De gondolom annyira jóban se lehettek, ha a bagázs egyik fele itt, a másik fele meg amott él, de mindegy. Nem tudhatom. Én csak örülök annak, ha már egészen helyre állt a rend a megjelenésük óta, ahogyan annak is, hogy nem esett bajod. – s eszembe jut az a falka, ahova bekerültem a távozásom után. Gyűlöltem azt a helyet, ahogyan a legtöbb farkast is alig viseltem el, de a fivéremért megtettem. Most pedig csak reménykedtem abban, hogy itt esetleg újra érezni fogom azt, ami a távozásom előtt volt. Hogy tényleg nem veszett el az „idegenekkel” az, amit egykoron a családomnak hívtam. De majd eldől, saját magamnak kell megtapasztalnom ezt, hogy milyen lett a falkaélet.
Amikor a farkasiról mesél, akkor újra visszakúszik arcomra a mosoly, hiszen jó érzés hallani, hogy mindegyiknek megvan a saját története, hogy mennyire fontosak számára és ilyenkor még inkább úgy érzem, hogy jól döntöttem azon a napon, amikor kölykömmé tettem. Néha egy aprót bólintok, hogy lássa figyelek rá. – Részvétem miattuk. – szólalok meg sietve, hiszen tudom, hogy milyen érzés elveszíteni egy-egy farkast, akár egy csatában, akár a természet által. – Örülök annak, hogy olyanok vigyáznak rád, akiknek tényleg fontos lehetsz. – hiszen, ha megmented egy farkas életét, az nem kis dolog. Talán őt még könnyebben tudta a családja részesévé tenni. Nekem se ártana farkasokat magam köré gyűjteni, de még csak nem rég érkeztem, így ráérek ezzel később foglalkozni.
Mielőtt felelhetnék magához fordítja az arcomat és ajkaival ajkaimat érinti. Nem röpke, nem követelőző, sokkal inkább érzéki, ami még inkább kifejezi azt, hogy mennyire is hiányozhattam neki. Habozás nélkül viszonozom a csókját gyengéden és érzelmekkel teletűzdelve, eleinte kezem arcára siklik, majd köré fonom a karomat. – Nem fognak hiányolni téged? – suttogom ajkai felett két szenvedélyes csók közepette, hiszen ki tudja, hogy milyen szabályok uralkodnak most ezen a vidéken…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:53 pm

- Jó, megadom most neked ezt, nem akarlak a hülye magyarázataimmal fárasztani.
Nem csak őt, magamat sem. Mert most elkezdhetném mondani például, hogy azért az nem nevezhető túlzottan kóborléleknek, aki mit tudom én… egy emberöltő múltán vált csak helyet, mert úgy érzi, már tényleg szükség van egy kis változatosságra. Attól meg, ha valaki csak elmegy kicsit kikapcsolódni, még nem lesz az. Legalábbis az én nézőpontomból.
- Amelyiket jobbnak látod. Fogok jelentést tenni rólad, mindenképpen. De szerény véleményem szerint jobb, ha nem vársz, hogy valaki megkeressen, inkább te menj a vezetőséghez, és legyünk túl rajta. Ha akarod, azt fogom írni a jelentésbe, hogy a csatlakozási szándékod már biztos, és szeretnél túllenni rajta, minél hamarabb.
Ahogy gondolja. Egy szavam sem lesz hazugság, az biztos, de rosszat egyébként sem tudnék írni róla. Meg, ahogy említettem, vannak még itt olyanok is, akik alá tudják támasztani azt, hogy Corinának sosem volt ártó szándéka a falkával szemben, és hogy úgy igazából milyen is ő. Bár erről szerintem én tudnék regélni, de azért öt év alatt neki is sikerült kapcsolatokat kiépítenie, míg Fairbanksben voltunk.
- Szeretem azt gondolni, hogy az én épségem be volt biztosítva. Ismertem ugyanis Castort, meg a chicagói falka egy részét korábbról, még mielőtt veled találkoztam. Nekem ezért sincs semmi gondom velük.
Bár sokat nem számított. Én akkor is a saját falkámhoz tartoztam, ők pedig számunkra csak betolakodók voltak. Az, hogy közben ismertem néhányukat, sokat nem változtatott. Jó volt látni a régi arcokat is, ami azt illeti. Fura, de egész jó.
- Őnekik én vagyok fontos, énnekem meg olyanok, mintha a gyerekeim lennének. Ha megsebesülnek, ápolom őket, ha én sebesülök meg, ők próbálnak valahogy segíteni nekem. Mint egy család, olyanok vagyunk mi.
A vállammal sincs semmi különösebb gond jelenleg. Kicsit még nyilal belé a fájdalom, de hát ez érthető szerintem. Bár az biztos, hogy a jobb karomat nehezebben tudom mozgatni.
Elképesztően kellemes, bizsergető érzés kerít hatalmába, mikor újra érezhetem ajkait az enyémnek simulni. Régóta vágytam már erre, őrá, hogy végre hazatérjen. És most, még mindig nehezen tudok magamhoz térni, hogy ez tényleg a valóság, nemcsak egy álom. Ha álom lenne, nem éreznék ennyi mindent. A szúró fájdalmat a vállamban, és a belülről fakadó melegséget, amit a közelsége okoz. Na jó, azért a tűz sem utolsó forrása ennek. Végül, hogy kényelmesebb is legyen az egész, teljes testemmel felé fordulok, bal kezemmel hajkoronájába simítva. Miután véget ér, továbbra sem eresztem. Ellenben a jobb karomat nem erőltetem továbbra sem.
- Nem ritka, hogy kijárok esténként vadászni, és az éjszakát is itt töltöm. Már megszokta tőlem mindenki, aki keresne. Ne aggódj annyit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 9:59 pm

Arra, amit mond, semmit se reagálok már, hiszen felesleges lenne. Egyszerűen csak elengedem, hogy esti szellő magával vigye. Régebben se gondolkodtunk mindenről ugyanúgy, de ez szerintem sose volt baj, így legalább több volt a meglepetés és néha voltak váratlan helyzetek is.
Csendesen hallgatom azt, amit mond, majd egy pillanatra elgondolkozok. Nem tudom, hogy melyik lenne jobb, vagyis mélyen legbelül tudom, de félek attól, hogy az utolsó falkás dolgok túl mély nyomott hagyott bennem. Vele akarok, szeretnék lenni, ebben biztos vagyok, ahhoz viszont ideje lenne összekapnom magam és dönteni, de most hirtelen még se megy. Ő mesélt, én nem, így talán nem sejti le, hogy most éppen mi zajlik le bennem, de ez nem is olyan nagy baj. Nem akarom abba a káoszba és rosszba feltétlenül beavatni, ha kíváncsi rá, akkor megtenném, de amúgy nem terhelném. – Szeretnék melletted lenni, amilyen hamar lehetséges, ahogyan csatlakozni is, de átgondolhatom, hogy melyik utat járnám be? Eldöntöm addigra, mire te visszamennél a saját lakásodba, én pedig a motelbe, vagy maradok a természetben. Az úgy jó lesz? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen abban biztos voltam, hogy tudja mindenképpen csatlakoznék, csak magam sem tudom, hogy a rövidebb vagy a hosszabb úton járva az elmúlt évtizedek miatt. Mert mi van akkor, ha én már nem tudok beilleszkedni ebbe az ismeretlenségbe? Az új helyzetbe? – Amúgy meg sok esetben nem szeretik azt, ha hívatlanul állít be valaki egy vezetőhöz. – teszem még hozzá óvatosan, hiszen láttam azt is, ahogy emiatt néha a farkasok testrészt veszítettek… Ja, 400 év alatt sok mindent megél az ember.
- Ohh, akkor neked mondhatni a két családod "összeolvadt". – jegyzem meg egy kisebb meglepettség közepette. Ezt nem sejtettem, hogy ő őket is ismeri, de ennek örülök, hogy nem is voltak veszélyben. Se ő, se Kristin. Nem tudom, hogy pontosan mikor történt ez az egész összeolvadás, de a lényeg az volt, hogy ők jól voltak ilyen téren legalább.
- Ez természetes és örülök annak, hogy rájuk bukkantál, ők pedig rád. – biztos voltam abban, hogy remek kezekben vannak, hogy Ryder tényleg óvja őket. Remek farkas volt ilyen téren is, ahogyan sok más oldalról nézve is. Bár tény, hogy néha olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek, de én ezt szerettem benne.
A múlt és a jelen egybeforr hirtelen, ahogyan a csókunk egymásra talál. Jó érzés újra az ölelésében lenni, érezni ajkainak a játékát. Hiányzott, nagyon is. S a mélyen lappangó érzések pedig szép lassan kúsznak a felszínre, hogy utána tetőtől talpig behálózzanak és ne legyen menekvés. Mosolyogva pillantok rá, amikor már teljesen szemben vagyunk egymással, ha pedig időközben esetleg ölébe vont volna, akkor a lábammal könnyedén öleltem körbe őt, miközben ujjaimmal tarkója vonalán simítottam végig. Ha szabadulni akart volna, akkor megtehette volna, mert annyira fogva se tartottam őt. Majd egy pillanatra felpillantok az égboltra, ami talán ezen a vidéken a legszebb az egész világban.
- Valakinek aggódnia is kell érted. – billentettem oldalra a fejemet mosolyogva, miközben gyengéden simítottam végig az arcán, majd a pillantásom a sebére siklott.
- Biztos vagy abban, hogy nem szeretnéd, hogy megnézzem? – kérdeztem meg ismét, de közben újra elvesztem azokban az íriszekben, amikben már régebben is többször.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:00 pm

Csak sóhajtok egyet arra, amit mond. Nem, egyáltalán nem tetszik, hogy nem tud erről dönteni itt és most. Annál több időbe fog telni, hogy az egész el legyen intézve. Mert most komolyan arra akar várni, hogy valaki megkeresse közülünk? Mert kétlem, hogy egyből ugranának a dologra. Plusz alapból itt vagyok már én is. Annyival is előrébb lennék, ha ezt most elintéznénk. De persze, hogy kell a felesleges huzavona. Nem szeretem az ilyet.
- Ez nem olyan bonyolult döntés azért… De csináld, ahogy akarod.
Mondom neki teljesen „nem érdekel hangnemben”. Ezt csak azért kapja, mert tényleg nem hinném, hogy olyan nagy ördöngösség, amiről itt szó van. Akar csatlakozni, ez biztos. De… ah, nem fogok ezen agyalni.
- Nem ilyen egyszerű az egész, de nagy vonalakban, igen.
Plusz-mínusz néhány halott tag, akik a folyamatos rivalizálásokban vesztették életüket, később meg a közös falka kihirdetésekor. De ezekről most nem is akarok beszélni. Elég volt akkor átélni mindezt, látni, ahogy hullanak el mellőlem többen is.
Nem sokkal azután, hogy szembe fordulok vele, már nyúlok is derekáért, hogy közelebb húzzam magamhoz, bele az ölembe. Legszívesebben már most ki akarnám élvezni a testének melegét, úgy, ahogy a földre kerültünk mindannyian, de ebben a hidegben eléggé körülményes lenne. A tűz mellett pedig nemkevésbé veszélyes. Majd valamikor máskor… vagy fogalmam sincs. Sosem szerettem túlzottan előre gondolkozni.
- Biztos vagyok benne. Ahogy mondtam, túl fogom élni. Ennyibe egy farkas sem halt meg még. Legalábbis, azok közül, akiket én ismerek.
Jelen helyzetben viszont képtelen vagyok betelni vele, ezért a röpke párbeszéd újra csókba fullad. Egész este el tudnék így lenni, annyi biztos. Habár lehet egy idő után elzsibbadna a lábam… Akárhogy is, miközben a csókunkat élvezem, a kezemmel, ami eddig a tarkójánál pihent, most lejjebb halad, hogy újra fel tudja fedezni azt a nagyon is ismerős testet. Gyengéden simítok végig a gerince vonalán, egészen leérve a fenekéig, ahol nadrágja alá is bekúszik a kezem, hogy akár a bőrén, akár a fehérneműjén simíthassak végig továbbra is, hacsak nem állít meg valamiért. Régebben sem volt nagyon ritka, hogy nem viselt semmit a ruhái alatt, persze olyan helyzetekben, amikben nem volt nagyközönség előtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:05 pm

Amikor meghallom a sóhaját, akkor egy picit megforgatom a szemeimet, mert nem gondoltam volna azt, hogy akkora gond lehet az, ha várunk hajnalik, hiszen vélhetően itt fogjuk eltölteni a következő órákat és sokkal szívesebben hallanék róla, mintsem a csatlakozáshoz tartozó dolgokról, meg túl sok év telt el és elég sok „bepótolnivalónk” van...
- Talán nem nehéz, de sose tudhatott, hogy mi lappang egy-egy év mögött. – szólaltam meg óvatosan, hiszen okkal bizonytalanodtam el. S ez az ok nem ő volt, hanem sokkal inkább a múltban tapasztaltak és az, amit hallottam, hogy egy idegen falka van a területünkön, az otthonunkban. Szerettem volna a régi arcokkal találkozni és eléggé békés teremtés is voltam, de mi van akkor, ha nem jönnék ki az újakkal, s ez továbbra is ott motoszkált a fejemben.
Az újabb szavaira meg csak bólintottam. Sose volt semmi egyszerű, így nem is számítottam arra, hogy ez pont most változott volna meg. De majd jobban átfogom én is látni a dolgokat, ha már hosszabb ideje élek ismét ebben a városban. Még csak pár órája érkeztem meg, s az első utam is ide vezetett, hiszen őt akartam megtalálni és beszélni vele. Azt hiszem még szerencsés is vagyok, hogy itt botlottunk egymásba, mivel falkaterületén eléggé nehéz lett volna beszélni vele, mármint valahogyan kihívni, de megoldottam volna, hiszen eléggé találékony és mellé még vénség is vagyok.
Mosolyogva pillantok rá, amikor ölébe húz és szemernyi ellenállásba se ütközik. Figyelem őt, s vélhetően rövid időre talán még ugyanaz is átfut a fejünkön, de talán mind a ketten egyetértünk abban is, hogy eléggé körülményes lenne, s jobb lenne, ha nem lenne ennyire hideg. De nem ezért voltam itt, hogy a testiségnek adózzak ismét, hanem azért mellette szerettem volna lenni… vele szeretnék lenni és szemmel láthatóan ő is ugyanígy érez.
- Nem mondtam, hogy belehalnál, legfeljebb gyorsabba gyógyulna, ha hagynád, hogy megnézzem, de rendben van. – ha halálán lenne, akkor nem ülnék az ölében és nem hagynám azt, hogy csókjával, nyelvének játékával újra rabul ejtsen. S ahogyan végig simít gerincem vonalán, úgy árad szét egy jól eső bizsergés a testemen. S még inkább a közelében akarok lenni. A kezem fedetlen felső testén simít végig, mintha csak újra fel akarnám fedezni az ismeretlen terepet, miközben az ő keze is egyre lejjebb vándorol és vélhetően testem reakcióiból tudja azt is, hogy mennyire is élvezem az érintéseit, még akkor is, ha kissé pimasz, hogy a nadrágom alá is bevándorolt, fehérneműt pedig most viselek. Amikor pedig a csóknak vége szakadt, akkor egy pillanatra homlokának támasztom homlokomat, majd ha engedi, akkor sietve állok fel. Jó pár órája úton voltam, s régebben nem volt ellenére az ilyen móka se. Kibújok a cipőmből, könnyedén tolom le a nadrágomat, majd ráejtem a dzsekit, követi a póló, majd pedig jöhet a fehérnemű, melltartó, de azokat már háttal állva neki, majd könnyedén szaladok a mellettünk csordogáló folyóba. Nem tagadom azt, hogy talán a ruhalevételek közben kicsit incselkedtem vele, mert miért ne? Nem érdekel az se, ha nem éppen meleg, de farkasként azért hosszabb ideig elbírjuk viselni, mint egyszerű emberként a hidegebb időjárást. Amikor pedig újra a felszínen felbukkanok, akkor mosolyogva pillantok rá, s az energiáimmal ölelem körbe és próbálom csalogatni, hogy kövessen a vízbe, ha csak addigra már nem tette meg. Egy kis móka belefér.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:06 pm

- Kedves, érzékeny teremtés vagy Corina, aki ugyanakkor erős is, esetenként pedig makacs, mint egy öszvér. Ha attól félsz, hogy nem fogadnak el, akkor azt kell mondjam, felesleges a félelmed. Nem sokat ismerek a falkából, akik olyan vérmesek lennének.
Nem tudom, pontosan miről is beszél, de ha most tényleg erről, amit én felvázoltam, akkor… nos, tényleg úgy vélem, hogy alaptalan a félelme. Na meg én is itt leszek mellette, és segíteni fogom mindenben. Hozzám tudja jól, hogy bármikor fordulhat, ha valami gondja van. Meg én is be akarom majd mutatni néhány személynek… Basszus… ezzel együtt pedig felvetődik az is, hogyha majd rákérdez Nagojutra, hogy láttam-e, akkor mit mondjak. Bár akár kezdhetném az igazsággal is, az ő kapcsolatuk amúgy is jóval régebbre nyúlik vissza. Na meg azt is bele lehet venni a képletbe, hogy ugyan meghalt, de valószínűleg azóta is próbálják a megoldást keresni, hogy újra visszahozzák őt. Vagyis inkább a személyt, aki vállalkozik erre. Már egy ideje nem hallottam semmi konkrétat tőle, de ki tudja… lehet most is itt van, figyel minket, csak mi nem látjuk őt.
- Ez legalább emlékeztet arra, hogy ha legközelebb egy jávorszarvast támadunk meg, akkor mennyire is vigyázzunk rá.
Habár a farkasaim nem tudom, mennyit tanultak a leckéből, elvégre ők alig sérültek meg. De inkább semennyire. Jól összeszervezett csapat vagyunk mi, ellenben mindig akadnak váratlan fordulatok. Ez is az volt. Hát még Corina feltűnte.
Érintései csak úgy perzselik a bőrömet, és közel sincs köze a mellettem ropogó tűznek. Akkor kicsit másképp reagálnék. Rendkívül élvezem ezt a helyzetet, de amennyire a testbeszédéből olvasni tudok, ő is.
Végül csak kell levegőt vennünk, ezért hát abba is marad az egész. Érzem, hogy fel akar állni, én pedig engedek is ennek, kezemmel elengedem őt, majd pedig tekintetemmel követem őt. Arcomra mosoly kúszik, ahogy a cipőjétől, majd a nadrágjától is megszabadul. Oldalamra dőlök, bal karomon megtámaszkodva figyelem őt, magamba szívva a gyönyörűségét. Még mindig nem tudom elhinni, hogy lehet valaki ilyen tökéletes, annak ellenére, hogy ő sem mai gyerek már. De ahelyett, hogy teljesen ki tudnám élvezni a látványát, megfordul, és úgy szabadul meg ruháitól. Azért így is nyúlik egy kellemes belátásom a dolgokra, de nem annyi, amennyit szeretnék…
Figyelem, ahogy a vízbe rohan, én viszont meg sem mozdulok. Arcomon mosoly pihen továbbra is, a fejemet a balosom támasztja meg, ahogy őt figyelem, és az energiái kellemes érzésének hatására sem indulok meg felé. Nekem ez is tökéletesen megfelel, hogy így láthatom őt. Nem mondom, egy s másnak is rendkívül tudnék örülni, de jelenleg ezzel is beérem.
Végül hátrafordulok farkasaimhoz, és füttyentek egyet, mire hirtelen kapják fel a fejüket. Kezemmel egy kis hessegető mozdulatot teszek, hogy menjenek csak. Ők pedig nem is nagyon ellenkeznek, már indulnak is elfele. Én pedig visszafordulok Corina felé, továbbra is egy lágy mosollyal az arcomon. Nagy a csábítás, hogy a ruháit is a tűzre vágjam, de ahogy mondtam, nincs valami meleg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:08 pm

Szavai természetesen nagyon jól estek. Simogatják a lelkemet és mosoly szökik rövid időre az arcomra, de hamar el is tűnik. Egy pillanatra elfordítom a fejemet, majd újra megtalálom őt a pillantásommal. – Nem csak erről van szó. Talán egy kis részben igen, hogy emiatt "izgulok" kicsit, de… - kezdek bele, majd egy pillanatra elhallgatok és magam sem tudom, hogy miként folytassam. – Mikor elmentem, akkor egy falkába keveredtem. Boldog lettem volna ott? Nem, hiszen te se voltál mellettem, meg más miatt se. Rab voltam azért, hogy a fivérem életben maradjon. Nem hónapokig tartott, hanem több tél is beköszöntött mire kitaláltuk, hogy talán miként szökhetnénk meg, de csak én éltem túl. Csapda volt, hogy a mi életünket elvegyék és az alfáét. Egyedül én éltem túl, a fivérem odaveszett, hiszen nem volt ereje teljében... – vallom be azt a dolgot, amit oly sokáig képtelen voltam megbocsájtani magamnak. Úgy éreztem, hogy meg kellett volna mentenem a testvérem életét, még akkor is, ha egykoron meg akart ölni, s elvette tőlem a gyermekemet. De részben neki köszönhetően kaptam egy új életet, miatta kezdődhetett el ez az utazás és már régen megbocsájtottam az ő tettét. S legyen bármennyi idős egy farkas, ha rabságban kell élnie, azt nehezen viseli el és képes mély nyomot hagyni az ember lelkében. Szeretném Nagojut is megtalálni, hiszen őt is régóta nem láttam már, de majd rákérdezek később, hiszen ki tudja, hogy milyen választ kapnék rá. - De szeretnék melletted lenni minél hamarabb, így ha visszamész, akkor mond meg nyugodtan, hogy visszatértem és szeretnék csatlakozni, amíg te mellettem vagy, addig baj nem történhet. - pillantottam rá őszintén, hiszen benne megbíztam, az életemet is a kezébe adnám bármikor és ez sose fog változni. S egy apró csókot leheltem ajkára, ha volt rá esélyem
- Vagy talán arra, hogy legközelebb vonj be mást is a vadászatba. –mosolyodom el végül, hiszen saját magamra utalok, hogy szívesen mennék vele vadászni. Úgyis hamarosan tényleg jó lenne kicsit kiengedni a bundásomat is, hogy kedvére rohangáljon az ismerős terepen. S játékosan kicsit még az orrát is megpöckölöm, de úgy, hogy ne fájjon neki, persze csak akkor, ha nem elég gyors és nem sikerül elkapnia a kezemet.
Érintések csak fokozzák a bennünk rejlő tűzet, miközben a pajzsom is könnyedén omlik lejjebb, hogy energiáimmal is talán kicsit tovább fokozzam ezt. Az érintései őrületbe kergetnek, s minden egyes másodperccel még inkább akarom őt, de talán nem lenne túl jó ötlet, vagy már magam sem tudom, hogy mi lenne helyes. Engedni a vágyaknak, vagy inkább megvárni azt, amíg a helyzet jobbra fordul és én már nem csak egy kóbor leszek.
Ruhák könnyedén hullnak alá, hogy utána a víz nyeljen el. Amikor felbukkanok újra, akkor a hajamat hátra simítom, miközben csak a fejem lóg ki a vízből. Mosolyogva figyelem őt, majd újra eltűnök a hullámok között. Ő nem jön, de most mégis úgy éreztem, hogy muszáj lehűtenem a felhevült testemet, mert talán nem tudnék megálljt parancsolni, ha magával ragad az általa ébresztett vágyak, érzések.
Csendesen figyelem azt, ahogyan a farkasainak jelzi, hogy ideje menniük, mire én még pár percet maradok a vízben, majd könnyedén mászom ki belőle. A hajam mellkasomra omlik, részben eltakarva a halmaimat, a tűzfénye sejtelmesen világítja meg a testemet, bár mi sötétben is remekül látunk. Kicsavarom a hajamból vizet, majd pedig belebújok a bugyimban, aztán a felsőmért nyúlok, hogy belebújjak, ha csak meg nem előz, miközben beszélek. – A nézőközönség máris távozik? Másrészt meg kár, hogy kihagytad, annyira nem is hideg a víz és régebben szeretted az efféle őrültségeget, vagy talán most más őrültség fordult meg a fejedben? – pillantok rá mosolyogva, miközben öltöznék, ha tehetem..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:10 pm

+18
„Részben igen.” Csak ismerem már őt, hogy legalább az egyik okot eltaláljam. Ez azért egyáltalán nem esik rosszul. Aztán pedig figyelem, mi a többi. Hogy mivel akarja folytatni. Nem fogok közbe vágni, ez már biztos. Becsülöm annyira, hogy ne pofázzak bele a mondandójába. Korábban is ugyanez volt, a lehető legtöbb esetben. Persze, mint mindenhol, nálunk is voltak viták, noha sosem olyan nagyon nagy szabásúak, és hamar pontot is tettünk a végére, mert nem akartuk tovább fokozni a dolgokat. Ez esetekben pedig azért megesett, hogy a szavába vágtam. Nehéz szívvel hallgatom viszont, amit mond. Tudom, milyen lehet elveszteni valakit, aki igazán fontos számunkra.
- Ugyanezt akartam én is mondani. Míg én itt vagyok, addig nem fogom hagyni, hogy bántódásod essék. És itt nem is fogod úgy érezni, mintha szolgasorban élnél. De sokkal több lehetőséged lesz, mint amúgy lenne, ha kóbor akarnál maradni. Szóval nem lesz semmi gond.
Ugyan ezt nem tudom százszázalékosan garantálni, de az halálbiztos, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy tényleg ne történjen semmi baj. Meg egyébként is… minden nap ezt kell tennem a falkában, nem véletlenül vagyok Tark. Olyan dolgok ellen viszont nincsen túl sok védekezés, mint mondjuk a Vörös Hold. Arra is jó lenne végre találni valami megoldást, de nem értek a mágiához, ahogy az őrzők, ezért ez valószínűleg rájuk fog maradni, hátha tudnak találni valamit.
- Örülnék, ha te is jönnél legközelebb.
Tudom, hogy magára érti, ennyire azért nem ejtettek a fejemre. És tényleg jó lenne egy rendes kis vadászat vele, olyan régen volt már amúgy is részünk benne. De az biztos, hogy nem ma lesz ennek itt az ideje, hisz nemrég érkeztem csak ide. Na meg le is sérültem valamennyire, és jobb szeretek egyébként is teljes épségben menni vadászatra.
Egy ideig még őt nézem, miután a farkasok távozóra fogták a dolgot, aztán pedig végül felállok, és rakok még néhány fát a tűzre, nehogy most döntsön úgy, hogy elég volt a melege adásából. Még igazából kicsit széjjel is húzom, annál nagyobb területben érezhessük ezt a meleget.
Végül csak visszaülök a seggemre, és úgy várom, mikor jön már vissza ide. Kár, hogy ilyen sötét van egyébként, és csak a tűz ad konkrétabb fényt, így nem láthatom őt teljes pompájában. Egészen addig, míg közelebb nem sétál. Jól szemügyre is veszem őt, de eközben ő már elkezd öltözni. Nyúlna a felsőjéért, én viszont nem adom magam ilyen könnyen. Most komolyan, mindezek után? Balosommal kezéért is nyúlok, hogy közelebb húzzam magamhoz, miközben beszél. Nem mondok sokat, egyszerűen csak odahajolok a hasához, amit nem kevés lágy csókkal jutalmazok, hacsak nem állít meg valamiféleképpen. Karommal eközben átölelem a formás lábait, és egyre lejjebb haladok ajkaimmal is, miközben még mindig ülő helyzetben vagyok. A fehérneműn keresztül rá is csókolok a legérzékenyebb pontjára néhányszor, kicsit sem sietve el a dolgot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:12 pm

+18

Sose könnyű olyanról beszélni, amiben a veszteség helyet kap, főleg akkor nem, ha egy szerettünket veszítettük el. Lehet, hogy nem álltunk olyan közel egymáshoz, mint esetleg a nővéremmel, vagy talán más testvéreimmel, de attól még a testvérem volt és óvni akartam őt. Kitartottam mellette akkor is, ha más nem tette volna. Még mindig fájt az elvesztése, de legalább békére lelhetett, vagyis nagyon reménykedek abban, hogy a többiek már vártak rá és maguk közé vették a nagyharcos szellemek, hogy együtt szeljék örökmezőket.
Halovány mosoly kúszik arcomra, amikor megszólal és hallom a szavait. Egy aprót bólintok, hogy rendben van. A többit pedig majd eldönteni a sors és az élet, hogy mit fog hozni. Remélem, hogy nem lesz semmi komolyabb baj, s könnyedén fogják venni azt is, hogy egy régi tag visszatérne, aki mindezek mellé még eléggé is vén. Kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek itt a régi arcokból, de majd megtudom. Most az számít, hogy ő itt van és elindultunk a megbocsájtás útján, azon, amelyikkel szép lassan helyre billenthetünk mindent. Kristint is szeretném majd megtalálni, amint lehetséges és beszélni vele. Csak reménykedek abban, hogy nem lesz semmi baj, s esetleg örülni fog nekem. Nem akarom átvenni Syamara helyét se, hiszen ő nevelte fel és ezért mindig is hálás leszek neki.
- Majd szólj, hogy mikor. – pillantottam rá sugárzó tekintettel, hiszen boldog voltam. Amennyire nem indult egyszerűen ez a találka, annyira kezdett minden a megfelelő mederbe terelődni. S ezért igazán hálás voltam a természetnek és a szellemeknek is. Talán túlzottan is indián maradtam ennyi évszázad után is, de vannak olyan dolgok, amiket nem lehet csak úgy elfelejteni, vagy kitörölni belőlünk. Ott találtam meg igazán önmagamat, így sose felejtettem el azt, amit ott tanultam vagy átéltem.
A tűz könnyedén kap lángra újra, amikor tesz még rá néhány fát. Igaz, hogy az éjszakák egészen hűvösek, de annyira nem vészesen, vagy csak én testem túlzottan forró a korábban történt érintéseknek köszönhetően, így ezért nem érzem annyira vészesnek most az estét. Vagy csak megedződtem az évek alatt, ki tudja. Sokáig éltem és élek is néha még a szabadban. A házak néha túlzottan nyomasztóak tudnak lennie a mai napig, a természet viszont határtalan és mindig képes otthont nyújtani számunkra.
Nem túlzottan zavar, hogy megnéz, hiszen máskor is megtette, de azt se mondanám, hogy nincs hatással rám, mert nagyon hatással van rám a perzselő tekintete. A fehérneműt megszerzem, de annál tovább nem jutok. Könnyedén kapja el a kezemet és von magához. Ajkaival hasamat ajándékozza meg, ami egyszerre izgató és egyszerre csiklandozik meg kicsit. Kezének érintése szinte perzsel, ahogyan pedig egyre lejjebb halad az ajkával úgy rándul egyre gyakrabban a lábam köze görcsbe, amikor viszont a legérzékenyebb pontomat érinti meg, akkor egy sóhaj is utat tör magának. A kezemmel hajába túrok, majd a hátán-vállán simítok végig, míg el nem ér ahhoz a pontomig, hiszen akkor inkább mondhatni megtámaszkodok, mert ha ez így megy tovább, akkor tuti, hogy egy idő után a lábaim is felfogják mondani a szolgáltatást. Ez annyira kínzás, de ugyanakkor mámorító is… Annyira hiányzott már ez is, hiszen ő tökéletesen tudja azt, hogy miként is kergesse őrületbe a testemet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:14 pm

+18
Hihetetlen, hogyan alakulnak a dolgok az estét illetően. Egyre inkább kezd olyanná átválni, mint amiket annyiszor megálmodtam már. Elfelejtve az elmúlt 2 évtizednyi távollétet, önfeledten borulni egymás karjaiba, és élvezni ki mindazt, ami az élettel együtt megadatott nekünk. Rég éreztem már magamnak ilyen boldognak, akármennyire sem mutatom ezt ki teljesen a felszínen. Egyelőre még mindig kicsit a sokk hatása vagyok, hogy tényleg itt van Corina, annyi év után, végre újra az ölelésembe zárhatom őt. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar haza fog érkezni, azt követően, hogy megkerestem… megkerestettem valakivel. Tehát igen, még mindig ennek a hatása alatt vagyok egy kicsit, de érzem, hogy egyre inkább múlik ez. Örülök is, hogy inkább itt találkoztunk, és nem a városban futottunk össze valahol. Legalább nyugodtan tudtunk beszélgetni, hogy mások ne zavarjanak, és… úgy összességében jobban el tudunk lenni, tudván, úgysem figyel minket senki. Igazából, ha figyelne sem érdekel. Jól érzem magam, és láthatólag Corina is. Csak ez számít, nem?
A vágyak viszont hamar átveszik a hatalmat minden más felett. Állt szándékomban már korábban is ez az egész, de Corina kis mutatványa csak még inkább fokozta ezt az érzést bennem. Örömet akarok szerezni neki. És ennyi. Egyáltalán nem érzem azt, hogy önzőnek kéne legyek most bármilyen szinten is. A legfontosabb, hogy ő neki tudjak boldogságot okozni. Szeretnék minél inkább erre törekedni. Habár egyáltalán nem sietem el.
Érzem végül, ahogy megtámaszkodik a vállaimban, amihez egy kisebb nyögés társul, hisz még nem mindig bírok el annyi súlyt. Ahhoz elég friss a seb. De nem akadályoz meg benne, hogy továbbra is csókokkal hintsem azon pontját, majd nemsokára a combját is. Azonban hamar visszatérek oda, és fogaimmal kicsit lejjebb is húzom róla a bugyit, és végül kezemmel tolom le úgy igazán róla. Most viszont már a bőrére adok további csókot, és érzem, mennyire sikerült felhevülnie ennyi idő alatt is már. Érzem, hogy egyre nedvesebb odalent, és hogy ez nem az előbbi fürdőzésnek köszönhető. Végül aztán elhajolok onnan, hadd szabadulhasson meg a fehérneműtől, már ha akar. Ha viszont nagyon akarja már, hogy újra megízleljem – azt tudom, hogy én eszméletlenül akarom -, akkor pedig megfogom lágyan az egyik kezét, és úgy húzom le őt magamhoz.
A hátára fektetem, hacsak nem ellenkezik valamilyen módon, és ajkaim most először a melleit találja meg. Finoman kezdem el nyelvemmel kényeztetni egyik mellbimbóját, ami már így is eléggé megkeményedett, de hogy a hideg miatt, esetleg másért, azt nem tudom. El tudom hinni, mennyire lehet most érzékeny ezekre az érintésekre, ezért még gyengéden meg is harapdálom azt, miközben kezeim is egyre lejjebb csúsznak. Csiklójára siklanak először, amit könnyedén veszek kezelésbe, emlékezve, hogy is szereti. Érzékien, gyengéden, a végsőkig kiélvezve. Ha útközben már eléggé felhevült ahhoz, hogy elérje azt a pontot, akkor hagyni is fogom, hadd lendüljön át rajta. Viszont én még elidőzni kívánok őrajta. Lejjebb is haladok hát ajkaimmal, hogy az ujjaim gyengéd kényeztetését a szám, a nyelvem játéka vehesse őt, miközben combját ölelem egyik kezemmel.
Ízlelgetem őt, lassan, ráérősen, mintha most tenném ezt legelőször. Kényeztetése közben nem egyszer morranok meg én is, érezvén, hogyan reagál a teste egyre s másra. Végül viszont úgy érzem, hogy ideje másodjára is átélnie azt az érzést, ha eddig már egyszer sikerült volna eljuttatnom oda, és ujjaimmal beléhatolok, úgy folytatva a kényeztetését, teljes elhatározottságban, hogy újra és újra örömet akarok neki szerezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:19 pm

+18

Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy ez az egész csak egy álom, s nem valóság, hiszen kezdett minden olyan lenni, mintha sose mentem volna. Az érintései, a pillantásai és az, hogy köré fonhattam a karomat… az egyszerűen leírhatatlan volt. Féltem attól, hogy akkor hosszabb időt is elvehet az, hogy megpróbáljam helyrehozni az egykori baklövésemet, de nem volt rá szükség. Az égiek, vagy éppen a csillagok könnyedén alakították úgy a sorokat, hogy a két meggyötört lélek újra egymásra találjon.
Qaletaqa halála után nem hittem abban, hogy valaha érezhetek hasonlóképpen, hogy valaha igazán közel fogok valakit engedni és ennyire fontossá válhat, s még ha eleinte Ryderrel nem is volt hasonló a viszonyunk – hiszen eléggé szabadszelleműségben éltünk akkoriban -, örültem annak, hogy végül a szellő ebbe az irányba terelt minket. Lehet, hogy sose mondtunk ki azt hangosan, ami az itt létünk alatt egyre nyilvánvalóbbá vált, de mindig is éreztük azt, hogy erősebb kötelék közöttünk, mint csak egy átlagos férfi-nő között.
A vágyak pedig könnyedén ütik fel a fejüket ismét, mintha meg se próbáltam volna elillanni pár perccel korábban előlük, de néha felesleges menekülni, hiszen úgyis magával ránt. S ha neki köszönhetően érezhetem ama dolgokat, akkor csöppet se bánom. Minden egyes érintése olyan volt, mintha csak a Paradicsomba repítene el, mintha a külvilág egyre inkább kezdene megszűnni. Akaratlanul is sikerült megtalálom a sérült vállát is, de részben saját magának köszönhette, hiszen ő ingerelt egyre inkább és pontosan tudta azt, hogy mennyire széttudok esni, amikor a testemet lángokba borítja.
Ajkaival pedig még tovább ingerrel, hiszen a gyengéd és izgató csókjai ott lent…egyszerűen őrjítőek voltak és a lábam köze egyre inkább görcsbe rándult. Vágyott rá, még többre, de ő helyette inkább rövid időre a combom belső oldalát ajándékozta meg perzselő érintésekkel, ajkainak a játékával, hogy szép lassan megszabadítom a fehérneműmtől. Láttam azt, ahogyan a fogával szép lassan lehúzza, hogy szabad bejárást kapjon a legérzékenyebb pontomhoz. Nem tér vissza, sokkal inkább csak még inkább felhevíti az így is forró bőrömet, miközben egyre nedvesebb leszek odalent is. Könnyedén lépek ki a feleslegessé vált ruhadarabtól, nem is értem, hogy mit hittem, hogy lesz esélyem azok után felöltözni. Nem sokkal később pedig már a hátamon fekszem…
A pillantásomban látható a vágy, amit ébresztett bennem, ahogyan talán az is, hogy a kéj alattomos köde miként kezdett el rám telepedni. Nyelvének játéka pedig még inkább felpezsdíti a véremet, miközben a melleim még inkább megkeményednek a játékának köszönhetően és közben a testem néha megremeg, ahogyan a vággyal teli érzések újra és újra átjárják a lényemet. A testem szinte minden apró érintésre reagál, hiszen a bőröm egyre inkább érzékenyebb lesz, majd pedig az erdő csendjét kéjes sóhaj töri meg, ami neki köszönhetően szökik ki ajkaimon, miközben megérzem az érintését a lábam köze között is. Csípőm pedig idővel automatikusan kezd el mozogni, hiszen érezem azt, hogy nem felejtette el azt, hogy miként tud így is darabokra hullajtani és pillanatok alatt sikerrel is jár. A testem megremeg, a fejem picit hátrébb bicsaklik, miközben a mellkasom egyre hevesebben emelkedik és nem csak a testem árulja el ezt, hanem ismét hangok törnek fel mélyről jövően.
De szinte még észhez se térek, amikor ajkaival kezdi el a legérzékenyebb pontomat kényeztetni. A lábam köze pedig még inkább görcsbe rándul. Ujjaim hol a talajból növő növényzet köré fonódnak, ahogyan egyre inkább a csípőm is mozgásba lendül, hiszen ezt nyugton kibírni képtelenség, vagy éppen a hajába túrok, miközben látom azt, ahogyan a lábam között tevékenykedik és ez még inkább növeli a csöppet se alacsonylángon égő vágyaimat. Úgy érzem, hogy szép lassan felemészt. Morgása keveredik a sóhajaimmal, a nyögéseimmel az esti csendet megtörve. Nem érdekel az se, ha valaki hallaná. Ez túl gyötrő, túl magával ragadó és legszívesebben érezném őt, de helyette mással ajándékoz meg. Ujjai könnyedén hatolnak belém, mire ismét nyögésben török ki, a csípőm pedig még inkább mozgásba lendül, kiegészítve az ő játékát és hamarosan elér az újabb hullám. Darabokra esem, miközben a neve tör elő a kéjes sóhajok tengerében – Ry…- de tovább nem jutok, hiszen a lavina betemet, miközben a testem ismét megfeszül és teljesen elveszek a mámor tengerében, miközben úgy érzem, hogy a testem lángokban áll…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Tark / Mentor

◯ Kor : 344
◯ HSZ : 238
◯ IC REAG : 203
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Aug. 01, 2016 10:21 pm

+18
Pont ezért is küldtem el a farkasaimat, hogy ne kelljen közben fél szemmel rájuk figyelnem, mit csinálnak, hanem az összes figyelmem így Corináé lehessen. Na meg ők is azért szoktak esténként néha velem maradni, hogy mégse legyek teljesen egyedül. És nem tagadom, jó érzés, ha ők vesznek körül. De most, hogy Corina itt van… másra sem vágyom, mint csak rá.
És ezt valamilyen szinten sikerül is kimutatnom neki. Nem kellett volna visszavennie a fehérneműjét, ez tény és való, de akkor az elején ez a több, mint kellemesnek ható kínzás sem történt volna meg, hanem talán egyből a közepébe vágtam volna. És szeretem minél tovább elhúzni nála is az orgazmust, hogy azt követően annál nagyobbat üssön, annál jobban tudjam teljesen szétejteni.
Annak is csak örülni tudok, hogy Corina egyáltalán nem próbál ellenkezni a ténykedéseim ellen. Valószínűleg ő is ugyanúgy vágyott már rám, mint én őrá. És ezt ki is fogom neki mutatni, hogy mennyire… hogy mennyire akarok neki újra és újra örömet okozni, ezen a hűvöskés éjszakán, és az elkövetkezendő napokban, hónapokban, években.
Jól esik, hogy alig kell hozzáérjek, már azok is ilyen sóhajokat, rángásokat váltanak ki belőle. Ez is azt jelzi igazán, hogy mennyire hiányoztak már neki az érintéseim. Hát még nekem az övéi… De most ő van porondon. Ő neki akarom beteljesíteni a vágyait, minél gyengédebben, érzékiebben. Ezért sem sietek sehova, ráérős tempóban kényeztetem őt. Persze, mikor érzem, hogy nagyon a penge élén táncol, akkor gyorsítok, hogy megadjam a kezdőlöketet ahhoz, hogy elérje azt a pontot.
Először nem kell túl sok idő, hogy sikerüljön is feljuttatnom oda, ami miatt egy pillanatra mosolyogva pillantok fel rá, de nem adok neki túl sok pihenőt. Újra meg akarom ízlelni minden porcikáját, ezért ajkaimmal egyre lejjebb haladok, egészen azon pontjáig.
Mikor hajamba túr, akkor fel is pillantok rá, mert látni akarom az arcát, miközben ilyen élvezetekkel jutalmazom. A látvány magáért beszél, ezérthát folytatom is a ténykedésemet. Nem tagadom, nekem is rendkívül jól esik, ahogy neki örömet tudok szerezni. Rövid időn belül másodjára is. A tűz ropogása, és Corina nyögései tökéletes elegyet alkotnak, amelyet el tudnék akár napokig is hallgatni ezen a helyen. Kár, hogy vissza kell mennem a városba… Hallom, ahogy a nevemet is belefűzi a sóhajai, nyögései kavalkádjába, és ekkor is érzem azt, hogy már nagyon közel van a véghez. Engem nem is kell kétszer kérni, ujjaimmal gyorsítok, nyelvem még mindig ugyanúgy mozog csiklóján, és érzem, ahogy erős rángások közepette újra eléri őt az orgazmus.
Lágy csókokat adok a combja belső oldalára, míg végül hátrébb dőlök, hogy ülő pozícióba tudjam magamat vágni. Mosolyogva pillantok le Corinára, aki teljesen szét van esve. Kezem a sípcsontját, és lábfejét cirógatják, miközben azt konstatálom magamban, hogy igen… jó vagyok még. Ennél a nősténynél pedig úgy néz ki, több, mint jó. És meg is hagyok neki minden időt, hogy összekapja magát ezek után, miközben kezemmel továbbra is simogatom a lábát, és egy féloldalas mosollyal az arcomon figyelem őt, és mérem végig őt újra, és újra. Egyszerűen nem tudok betelni vele, pedig annyiszor láttam már őt ilyen és hasonló helyzetekben is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Táborhely a folyóparton // Today at 2:39 pm

Vissza az elejére Go down
 

Táborhely a folyóparton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 9 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Táborhely a folyóparton
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-