HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Táborhely a folyóparton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Táborhely a folyóparton // Vas. Ápr. 08, 2012 6:12 pm

First topic message reminder :

Tűzrakóhely, csónakkikötő, horgászstég.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Szomb. Okt. 26, 2013 2:08 pm

- Akkor közeledünk! – reagáltam Adam szavaira, hiszen, ha már ő is hallotta emberi füllel a hangokat, akkor ez azt jelentette, hogy tényleg nem vagyunk már messze. Amennyire örültem ennek a fejleménynek, éppen annyira féltem is attól, hogy mit fogunk majd találni akkor, ha rájuk bukkanunk. Nem szerettem volna, ha a lány éppen kihűlő félben lévő testébe kell beleütköznünk. Meg akartam menteni, hazavinni és még az emlékei közül is kitörölni ezt a borzalmas éjszakát. Nem kellett, hogy egész életére meg legyen nyomorítva lelkileg, éppen elég lesz majd az, hogy ő találta meg a barátai hulláját a táborhelyen. Igen, ugyanis ezt semmiképpen sem lehetett törölni, miután ő hívta a rendőrséget és rögzítve lett a segélykérése. Azért nem ártott volna, ha legalább a vallomásánál van némi fogalma arról, hogy miről is kellene beszélnie. Hiába lesz fájdalmas, ezt azért muszáj.
- Nyugi, Adam! – csitítottam a férfit. Én még hangosabban hallottam, mint ő, és bele is sajdult a szívem, de nem tehettünk semmit. Még. – Szerintem még nem vette észre, hogy itt vagyunk, különben már biztosan elindult volna felénk – suttogtam, továbbra is épphogy érthető hangon. Muszáj volt ennyire visszafogni magamat, különben félő volt, hogy ebből a távolságból már könnyedén kiszúrhat minket. Nagyon nem akartam, hogy lebukjunk, mert annak nem lett volna jó vége. Lehet, hogy el tudnánk intézni, de jobb volt nem kockáztatni, főleg azért, mert még mindig nem értünk ki a világosba teljesen, csak valamennyire elhatolt idáig némi fénypászma.
- Hogy csináljuk? – kérdeztem meg, amikor már nagyon közel voltunk. Elég közel ahhoz, hogy tisztázzuk ezt a kérdést. Nem akartam én bekavarni alá, ezért is szerettem volna előre tudni, hogy akkor mi is lesz a haditervünk. Az már most biztos volt, hogy mindenképpen ki kell használnunk a meglepetés erejét, és valamiképpen kivinni a lányt, méghozzá a lehető leghamarabb. Azt nem tudtam, hogy én mennyire bírnám el őt, vagy egyáltalán tud-e a saját lábán is sétálni, de Adamet semmiképpen sem akartam magára hagyni a harcnál. Azt ugyan nem tudtam, hogy mennyire lehetnék a segítségére, de talán valamennyire mégis. Ha a harctudásom nem is volt olyan fejlett, mint az övé, azért egy ezüsttel töltött fegyver még ott volt az én kezemben is, és általában nem féltem használni, különösen nem az ilyesfajta helyzetekben.
A biztonság kedvéért azért megtorpantam, de így már olyan közel voltunk, hogy láthattam a félhomályban a Harcos arcát is. Láttam a rajta türköződő érzelmeket, a nemtetszést, és úgy sejtettem, hogy a sajátom is valami hasonlót tükrözhetett. Egyébként a nagy fényből sikerült kikövetkeztetnem azt is, hogy valószínűleg nem egyszerűen tűznek köszönhető volt, hanem valamiféle lámpának, ami csak egyet jelentett; korábban is ez volt a búvóhelye, és már berendezkedett ide. Ez pedig maga után vonta azt a következtetést is, hogy nálunk sokkal jobban ismerte a barlangrendszert, ami az ő javára billentette a mérleget. Ez nagyon nem volt jó, de nem is akartam számolni azzal a lehetőséggel, hogy esetleg majd menekülőre fogja és üldöznünk kell egy útvesztőn át. Véleményem szerint nagyobb volt az esélye annak, hogy szembe száll velünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Kedd. Okt. 29, 2013 12:46 am

Szükség is volt a nyugtató szavakra. Ahogyan közeledtünk, úgy lettek egyre hangosabbak azok a bizonyos átjövő hangok... de nem csak azért... hanem mert egyre hangosabb is lett a hang gazdája. A jelek szerint ő aztán nagyon élvezte... de a jelek szerint ez csak neki volt jó, a hozzáveszem a más, beszűrődő hangokat. A tudatom egy pillanatra elsötétült, megfogat benne az ölés gondolata. Berontani, célozni, tüzelni, gondolkodás nélkül. Agyonlőni azt a beteg állatot, ki nem volt a jelek szerint semmire sem tekintettel... csak a saját önző, beteges vágyak... most azonnal pokolra akartam küldeni a dögöt, hogy odalent sínylődjön innentől fogva... majdnem ez történt... de aztán a nyugtató szavak elérték a tudatomat és elálltam a dologtól. Sikerült visszarángatnom magam.

Odaaraszoltunk a bejárathoz, a túloldalon már fény volt. A jelek szerint elég sok időt töltött a terep berendezésével... bár nem értem, minek ez a kivilágítás... hacsak nem azért, mert az egészet filmre is rögzíti. Na viszont ez az ötlet újra kezdett begőzöltetni. Szerencsére lényegesen hamarabb lenyugodtam és nekiálltam vázolni a tervemet, jó halkan... miután deaktiváltam a hőlátásomat. Odabent már nem lesz rá szükségem.
- Elsődleges feladatunk a túsz biztosítása, csak másodlagos a farkas eliminálása... ugyanakkor ki kell nyírnunk, de ha elmenekül és a túszt megmentjük, akkor az is jó. De ezt nem akarom. Bemegyek a helyszínre és megtámadom. Megpróbálom eltávolítani a lánytól. Te addig tegyél egy csapdát a bejárathoz. Ha a farkas menekülni akar, akkor az majd megfogja, legalább is lelassítja. Ha ez megvolt, akkor rád bízom a lányt. Maradj mellette és vigyázz rá, míg én igyekszek elintézni a farkast. Észrevétel.

Hallhatta a hangomon, hogy ha van valami, azonnal mondja, mert bármikor lelepleződhetünk. A farkas egyelőre elfoglalt, de ha befejezi, amit éppen... csinál, akkor az érzékei hamarosan normalizálódnak és meg fogja érezni a szagunkat. Hibát vétett, amikor inkább az állati igényeit helyezte előtérbe és ezzel leárnyékolt az érzékeit... aztán más kérdés, hogy mi mennyire tudjuk kihasználni a hibát... jó esetben már az első lövésem el fogja érni a célját, de nem lankadhat a figyelmem. A színhelyre vezető járat vége előtt álltam, tőlem két méternyire már fényár szökött be. Szépen lassan a kétkedés, a harchoz nem illő gondolatok elpárologtak belőlem. Harcra kész voltam, szilárd elhatározással, hogy bele fogom vetni magam az ütközetbe. Nincs hezitálás, nincs önmagamban való kételkedés. A harcosnak tudnia kell, mikor jön el a harc ideje... számomra pedig eljött. Teljesítenem kellett a kötelességemet... kerül, amibe kerül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Szomb. Nov. 02, 2013 2:03 pm

Az én fejemben nem fordultak meg olyan gondolatok, hogy vajon miért van világítás. Attól még, hogy lakott abban az emberben egy állat is, még igénye lehetett a világosságra. Azt hiszem, ha én lettem volna farkas, akkor nekem is kellett volna időnként, főleg egy barlangban. Itt annyira vaksötét volt, hogy el sem tudtam képzelni, hogy olyan élesen látna, mint odakint az erdőben, ahol azért volt némi minimális fényforrás, hála a holdnak vagy a csillagoknak. Itt azonban mindent elborított az átláthatatlan sötét, mint valami lepel.
Még mielőtt bementünk volna, szerintem érthető okokból tisztázni akartam, hogy mik Adam tervei. Innentől kezdve inkább átadtam neki a terepet, ugyanis az ő feladata lesz úgyis, hogy likvidálja a gyilkost, nekem pedig az, hogy a lánnyal foglalkozzak. Már az előbb ilyen felosztás fogalmazódott meg bennem, hogy ő hangosan is kimondta volna, hiszen ez volt a lehető leglogikusabb, ahogyan ezt az ügyet rendezhettük. Felesleges lett volna hősködnöm és kockáztatnom az életemet úgy, hogy nem rendelkeztem megfelelő harci kiképzéssel. Egy emberrel szemben még meg is tudtam volna védeni magamat, de egy ilyen fenevaddal szemben? Kár lett volna azzal ámítani magam, hogy menne, hiszen mind tudtuk, hogy nem lennék képes teljesíteni egy ilyesfajta feladatot. Nem ringattam hát magam hiú ábrándokba, szerencsére a felesleges hősködés valahogy kimaradt belőlem.
- Azért remélem, hogy nem ússza meg – ezzel nem az ő nyakába akartam varrni a felelősséget, hanem egyszerűen csak megjegyeztem azt, ami eszembe jutott az általa elmondottak után. – Rendben, akkor amíg te támadsz, én lerakom a csapdát. Remélem, hogy másik kijárat nem lesz, mert akkor kénytelen leszek oda is tenni egyet, a biztonság kedvéért – inkább csak hangosan gondolkoztam, ez volt minden. Erre egyáltalán nem vártam választ Adamtől, mert felesleges lett volna. Nyilvánvalónak tűnt, hogy mind a két helyre kell az a csapda, ha nem akartuk kiengedni innen. Márpedig én a magam részéről esélyt sem akartam neki hagyni arra, hogy elslisszoljon előlünk. Ekkora szerencséje nem lehetett még egyszer, és ha így ki tudtam venni a részem ebből az ügyből, akkor én bizony képes lettem volna minden egyes járathoz tenni egy varázslatot.
- Rendben, menni fog. Vágjunk bele! – bólintottam rá mindenre, és ebből már tudhatta, hogy nincs egyéb észrevételem, amit akartam, azt már elmondtam. Innentől kezdve az adrenalin végigcikázott a testemben, és maximumon voltam. Be akartam menni és végre lezárni ezt az egészet, megakadályozva a további gyilkosságok lehetőségét. Úgyis mindig lesznek itt hozzá hasonlók, remélhetőleg ezek után egy ideig azért mégsem. Én ebben bíztam a leginkább.
- Akkor menj előre! – biztattam, és amennyiben megindultunk, én is a kezembe fogtam a fegyvert, mindenre felkészülve. Elkezdhettem volna kiabálni, hogy rendőrség meg effélék, de ugyan minek? Itt nem számított, itt csak az számított, hogy őrző vagyok, akinek az volt a feladata, hogy eltávolítson egy veszélyesnek ítélt vérfarkast. Adammel egyetemben, természetesen.
Mihelyt beléptünk a nagyobb üregbe, bármi történt is a férfiak között, én hátra maradtam és ahhoz a járathoz helyeztem egy csapdát, amin bejöttünk. Ez volt az első, amit le akartam tudni, mert innentől kezdve koncentrálhattam a lányra. Főleg, hogy első pillantás után úgy tűnt, hogy nincs másik járat, amin el lehetne menekülni. Itt egyetlen kijárat volt, és azon vagy mi, vagy a gyilkos fog távozni, ez már biztosnak tűnt.

// 19,5-10(Csapda)=9,5 megmaradt pont//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Szomb. Nov. 02, 2013 10:17 pm

A terv lassan összeállt, Amandának pedig nem volt kivetnivalója azzal, ami szerint támadunk.
- Ha tiszta a cél, ne legyél rest lőni - mondom ki az utolsó szavakat.
Vettem egy mély levegőt... lehunytam a szemem... és mégegyet... és mégegyet... majd ekkor érzem, hogy gyakorlatilag valami bekattan az agyamba. Ez apró ideg, vagy nem tudom... de egyik pillanatról a másikra egy direktíva veszi át az irányítást a tudatomban. Egy érzés, egy indíttatás... egy megfoghatatlan dolog. Nem igazán tudom megfogalmazni, de minden harc elején elfog, mikor pár másodperccel vagyok a lényeg előtt. A tudatom rááll egyetlen gondolatra, egyetlen tényezőre... semmi más nem férkőzik mellé, elfojt minden mást... csak ez az egyetlen dolog létezik...

Harcolni! Amint kipattantak a szemeim, már be is vetettem magam a harctérre. A hely, ahová jutottunk, egy jókora barlangterem volt. Legalább akkor volt, mint egy terjedelmesebb aula, csak itt a falakat mészkő és más kőzet alkotta, nem az emberek által használt építőanyagok. Az egész kísérteties volt, még úgy is, hogy több, valószínűleg akumlátorral működtetett lámpa volt felelős a világításért. Az árnyak adtak valami horrorisztikát az egésznek. Ki tudja, mire használta? Talán az áldozatok elfogyasztására, megkínzására... talán sosem tudjuk meg. Mindenesetre a terep nem volt sima, eléggé hepehupás, ráadásul volt jópár sziklatorlasz is, mely alkalmasint fedezék is lehet... ezen a területen fogunk megküzdeni a döggel...

... aki ott volt a terem közepén... maga alatt az áldozattal, aki még élt, ahogy láttam. Nem voltam rest, azonnal célra tartottam a pisztolyt és tüzeltem. Két dörrenés hangzott fel a barlangban. Az első lövés mellé ment, távolból lehetett hallani a lepattanást... ám a második az oldalába fúródott. Fájdalmas vonyítás hatolt az alagútba, ez pedig kitépte a farkas tudatát az enyelgésből.
- Szállj le róla te korcs! - kiáltottam rá a farkasra és újra lőttem kettőt.
De akkor már nem volt a helyén, két töltényem kárba ment. Levetette magát a lányról és elrohant az egyik sötétebb része felé a barlangnak. Mozgó célpont volt, így nem pazaroltam a töltényt rá. Helyette gyorsan berohantam én is, meg se álltam az áldozat mellett. De nem néztem rá, a tekintetem arra a területre fókuszált, ahol a farkas bement az árnyak közé. Onnan most dühös morgolódás szűrődött ki. Az első vér az enyém volt, innentől már nem fog tudni normálisan küzdeni... de még messze van a vége a dolognak. Ujjam megfeszült a ravaszon és kész voltam újabb töltényeket kilőni, amint meglátom. A sötétbe viszont nem akartam belelőni... három tárnyi ezüstlőszer volt nálam, emellett egy normál... be kellett osztanom, ha elhúzódna a csata.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Szomb. Nov. 02, 2013 11:16 pm

Csak bólintottam egyet Adam szavaira. Attól nem kellett tartani, hogy esetleg ne lőnék rá a férfire, mivel nekem ez volt az egyetlen eszközöm, amivel védekezhettem ellene. Már alig maradt valamennyi erőm arra, hogy varázslatot csinálhassak, lőni pedig mindig is jól tudtam, hiába nem szeretem a fegyvereket. Ez valami adottság lehetett nálam, vagy nem is tudom igazából. A lényeg, hogyha lőni kellett, akkor nem vaktában tettem, hanem általában eltaláltam a célt. Sokszor még úgy is, hogy az mozgott, vagy túl messze volt. Azt hiszem, hogy mindenkinek van tehetsége valamihez, nekem talán ez volt az.
Miután behatoltunk a terembe, minden olyan gyorsan történt. Amíg én a csapdát intéztem, addig hallottam az eldördülő lövéseket, és az sem kerülte el a figyelmemet, hogy nem mindegyik golyó talált. Elég jellegzetes hangja van annak, amikor sziklának pattan az a kis fémdarab. Azért az üvöltés mégiscsak biztatónak tűnt, már a harc végkimenetelét számítva. Tudom én, hogy nem jelentett túl sokat és borítékolt győzelmet, de már legalább megsérült az a szemét, még ha nem is olyan súlyosan. Amennyi vért ontott, legalább annyinak kellett volna folynia az övéből is, átáztatni a sziklákat itt alattunk. Nem vagyok egy vérengző, bosszúálló típus, de ez tényleg megérdemelte volna a lassú, kínzó halált. Remekül lehetett volna kísérletezgetni vele valamelyik helyiségben az egyetem alagsorában, de nem valószínű, hogy ezt az estét ma túléli. Legalábbis remélem, az pedig plusz pozitívum lehetett, hogy talán némi esszenciát is nyerhetnénk tőle. Abból úgysem elég sose.
Onnantól kezdve, hogy az áldozattól sikerült eltávolítani a fenevadat, én kihasználtam a helyzetet, és fegyverrel a kezemben odaszaladtam hozzá. Ezt követően már csak fél füllel és szemmel követtem nyomon Adam harcát a másik férfival, mivel most az elsődleges feladatom az lett, hogy kimenekítsem a lányt is biztonságban tudjuk őt. Utána aggódhattam Adam miatt és segíthettem is neki.
- Szia! – guggoltam oda mellé, mihelyt sikerült elég közel férkőznöm hozzá. A ruha cafatokra tépve lógott rajta, a teste tele volt sebekkel és zúzódásokkal, de legalább élt. Ezt bizonyította a gyenge légzése és a még mindig kitapintható pulzusa is, amit ellenőriztem egy másodperccel korábban. – Nem lesz semmi baj, rendőr vagyok! – suttogtam tovább, miközben gyorsan átvizsgáltam a testét és amennyire lehetett, próbáltam összehúzni rajta a ruhája megmaradt részét. – Hallod, amit mondok? – kérdeztem, miközben felé hajoltam, hátha lát engem és rá tud fókuszálni az arcomra. Végül egy gyenge bólintást sikerült is kicsikarnom belőle, amit úgy éltem meg, mintha az egész világot győztem volna le éppen. Némi megkönnyebbülés hulláma futott rajtam végig, de nem tartott sokáig. Fejemet felkaptam, és tekintetemmel próbáltam a sötétbe boruló részt pásztázni, ahol hallottam a küzdelem felénk szűrődő hangjait, és ahol ezek alapján Adamet sejtettem. Reméltem, hogy nem sérült még meg, és ő lesz az, aki majd győztesként kerül ki ebből az összecsapásból. Most hirtelen nem igazán tudtam, hogy miben és hogyan is segíthetnék neki, de ha szüksége lenne rám, akkor úgyis tud szólni és én itt leszek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Nov. 04, 2013 11:41 pm

Nem igen értettem, mit mond Amanda a lánynak, elvégre nem rájuk figyeltem. Előre koncentráltam és egyre jobban zavart, hogy ilyen rosszak a fényviszonyok. Még a lámpákkal együtt se lehetett lefedni az egészet és ha a farkas képes hangtalanul, észrevétlenül lopakodni, akkor elég csúnyán meglephet minket itt. Az pedig kellemetlen lenne, ha hirtelen a lányokra mögöttem ráront a dög. Az én felelősségem lenne, ha megsérülnek még jobban. Még ha nem is róják fel, akkor is sérül a hitelem, a lelkiismeretemről már nem is beszélve. Igaz, azzal, hogy berontottunk a barlangba, vállaltuk a kockázatot, magunkat vittük a vásárra... de az őrzők élete már csak ilyen... nekem pedig, mint annak, ki elsőként áll be a frontvonalba, kötelességem megvédeni a saját társaimat is.

Hirtelen fény gyúlt a kezemből, bepásztázva a sötét területet. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve ugyanis elővettem a lámpámat és odavilágítottam, ahol elvesztettem a szemem elől a dögöt. Azonnal megláttam, de kicsit elkéstem... egy átalakult farkas nézett vissza rám. Viszont úgy tűnt, erre nem számított, mert nem is reagált hirtelen... én viszont lőttem és kevéssel ment mellé az ezüstlőszer. Ez viszont felébresztette a vérfarkast a megilletődöttségből és megindult. Tettem jópár lépést előre, miután leejtettem a lámpát a földre. Most csak a helyet foglalná a kezemben, ellenben az ezüstkésre, amit kihúztam gyorsan kabátom takarásából, már annál inkább.

A vérfarkassal való harc ilyenkor egy új köntöst ölt. Ha távolról nem lehet kilőni, marad a közelharc. Még ugyan megeresztettem két lövedéket de... hoppá, talált az egyik, mint ha a farpofájába csapódott volna. De innentől a pisztoly is a földön végezte, közelharcra nem tudom használni... ember ellen talán, de egy farkast aligha hatja meg, ha elkezdem csapkodni vele a kobakját. Az őrző harcosoknak az volt az előnyük a többiekhez képest, hogy a tetoválásuk gyorsaságot és erőt is ad nekik. Ezzel ha nem is voltunk olyan gyorsak, mint a farkasok, de jó esélyt adott a kitéréshez. Minden csak a megfelelő időzítésen múlott. S közben a kezemen megjelent az ezüstkesztyű is.

Nem engedtem tovább a farkast. Akárhányszor fordult volna Amandáék felé, gyorsan úgy tereltem a harcot, hogy ne merjen nekem ténylegesen hátat fordítani. Ezüst fegyverekkel a kezemben talán még se kellene annyira ignorálnia. A farkas stílusa viszont elég érdekes volt. Hol ésszerűnek tűnt, hogy túl hevesnek, gondolkozás nélkül. Mint ha nem tudná eldönteni, mit akar. Én viszont mindvégig ugyanazt tettem. Kerülgettük egymást, veszélyes közelségben, utolsó pillanatokban kitérve. Nem voltam szívbajos, hideg fejjel igyekeztem harcolni. Közel engedni, kitérni, majd a lehető leghamarabb azonnal visszacsapni. Én alapvetően már magában emberként se volt lassú... de az őrző adottságokkal néha én is csak egy elmosódott foltot láttam a karomból. Volt egy pont, ahol mint ha Amanda pisztolya is eldördült volna és hallottam is egy fájdalmas vonyítást... talán azért is tudtam egy kifejezetten kemény ütést rámérni a fejére egy ponton.

A harc lassan kezdett elnyúlni... nem tudtam közben eldönteni, hogy hogyan állok. Párszor sikerült megsebesítenem, de a hadművészetnek van egy szabálya... sose becsüld le az ellenségedet. Akármennyire vagy fölénybe, akármennyire áll az ellenség szénája rosszul, akármennyire érzed úgy, hogy neked áll a zászló... maradj józan, küzd hideg fejjel! A legnagyobb veszteségeket mindig a vesztésre álló ellenségtől lehet elszenvedni. Nem, mindig úgy kell kezelni a másikat, mint ha még ereje teljében lenne, mert akkor te is felkészült vagy annyira és nem lankad a figyelmed... a győzelmed így borítékolható, ha te vagy valóban a jobb... vagy a szerencsésebb.

Egy ponton a farkas megindult és félrelökött az útjából. Szitkozódva pattantam fel... de ekkor láttam, hogy nem Amandáék felé megy... hanem a kijárat irányába. Arcomra ördögi vigyor ült ki. Menj csak. Talán feltűnhetett neki, hogy nem vetettem utána magam... hogy nem kezdtem el kiabálni, hogy jöjjön vissza. De én csak komótosan odasétáltam a pisztolyomhoz és felvettem. Mire felegyenesedtem, már tudtam, hogy jók vagyunk... a farkas egyenesen belesétált a csapdába. Éppen próbálta áttörni az őt bent tartó falat, amikor felemeltem a pisztolyomat. Még visszanézett, mielőtt meghúztam a ravaszt. Gondosan céloztam, nem kapáslövés volt... három golyót eresztettem a farkas testébe.

Fájdalmas vonyítás hangzott fel a barlangban, ahogyan összeomlott a négylábú. Odasétáltam a csapádban rekedt lényhez, megálltam felette. Még életben volt, ennyitől nem szenvedett ki. Bár nem is sajnáltam. Szenvedjen csak, amíg tehette. Nem érdemelte meg a gyors halált egy ilyen mészáros. Érezze csak a kínt, a halál közelségét, míg meg nem kapja a feloldozást a bűnei alól. Feloldozás? Rajtam múlna, a pokolban rohadna meg a lelke. A farkas végül, nyüszítve, kíntól keservesen rám emelte a tekintetét. Viszont a várakozásomtól elmaradt, amit láttam. Nem láttam a megbánást a tekintetében... nem láttam a könyörgést az életéért... semmi ilyesmit nem véltem felfedezni. csak a dühöt az irányomban... még ilyen állapotában is. Ez pedig megindított... a cselekvésben.
- Embereket gyilkoltál élvezetből, családokat, kapcsolatokat zúztál porrá, csak azért, mert nem voltál hajlandó leállni. De látom meg se fordul a fejedben, hogy megbánd a bűneidet - vettem egy mély levegőt. - S még ennek ellenére is... sajnálom, hogy ezt kell tennem.

Végül célra tartottam és minden megmaradt töltényt a tárból a farkas fejébe eresztettem... míg végül csend telepedett a barlangra...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Csüt. Nov. 07, 2013 3:21 pm

Hiába foglalkoztam a lánnyal, azért a fél szememet még mindig Adamen tartottam, már amennyire láttam őt, hiszen félhomályos részen tartózkodott. Kicsit azért aggódtam, mivel a farkas korát, erejét és tapasztalatát sajnos nem tudtuk megbecsülni eddig, és megfordult a fejemben, hogy talán felelőtlenség volt ketten nekivágni ennek a vadászatnak. Főleg úgy, hogy én ugyebár nem is harcos vagyok, csupán egy informátor. Rendben, hogy rendőrként azért rendelkezem némi gyakorlattal, talán többel is, mint más informátorok, de attól még nem biztos, hogy én egyedül el tudnék bánni a fenevaddal, ha a férfinak valami baja esne. Sőt, elég valószínű, hogy én maradnék alul, méghozzá igencsak csúfosan. Ezt a lehetőséget most nem is voltam hajlandó számításba venni.
Amikor megütötte a fülem a fegyver semmivel sem összetéveszthető csattanása a kövön, egyből felkaptam a fejemet és aggodalmas pillantást vetettem a dulakodók felé. Aztán egy kisebb kő esett le a szívemről, mivel azt a következtetést vontam le, hogy Adam önként szabadult meg tőle, tehát ilyen formában nem került hátrányba. Ez jó volt, pár percig legalább újra az összetört lánynak szentelhettem minden figyelmemet, amit meg is tettem.
- Figyelj, megvizsgállak. Ne nagyon mozogj, majd nemsokára kiviszünk innen! – dünnyögtem tovább a lányhoz közel hajolva, hogy érezze a közelségemet. Abban bíztam, hogy megnyugtatóan fog rá hatni a tudat, hogy nincs egyedül, legalábbis nekem azt hiszem, hogy segítene egy ilyen apróság is. De hát az én vagyok. Én nem mentem keresztül mindazon, amin ő nem olyan régen. Közben kitapintottam a pulzusát, és végigtapogattam a hasánál is, hogy esetleg nem történt-e valami belső sérülése az erőszakoskodás során. Nagyon reméltem, hogy nem, mert ha túl durva volt még mindezek tetejébe a farkas, akkor esküszöm, hogy még ki is fogom herélni, nem lesz elég, hogy meghalt. Mondjuk ez a gondolat engem is teljesen meglepett, tekintve, hogy nem vagyok egy agresszív alkat, de képes lettem volna rá, ezt biztosra vettem.
Míg a lánnyal foglalatoskodtam, addig a harc folyt mellettünk ezerrel, de legalább azt sikerült megállapítanom nagyjából, hogy a fején lévő csúnya horzsoláson és néhány zúzódáson kívül nem esett komolyabb baja. Már amennyire én értettem ehhez, persze a lelki traumát nem számítottam hozzá. Azt senki sem tudhatta, hogy mennyire lesz megviselt az emlékezettörlés után. Úgy sejtettem, hogy az is elég megrázó lesz számára, hogy ő találta meg a barátai holttestét, de ezzel most még korai lett volna foglalkozni. Előbb nem ártana, ha kijutnánk ebből a barlangból, mielőtt mind itt ragadunk.
Már csak akkor kezdtem figyelemmel követni a harcot, amikor betakartam a lányt a kabátommal és Adamet pont sikerült ledöntenie a lábáról a farkasnak. Majdnem felkiáltottam ugyan, de még éppen időben fogtam vissza a kitörni készülő ingert. Helyette inkább csak az ajkamba haraptam izgatottan, és vártam, hogy mi lesz a vége. Szerencsére a csapdám elég strapabírónak tűnt ahhoz, hogy ne engedje tovább a vadállatot, így némiképp nyugodtabbá váltam. A lányt kicsit fentebb segítettem, és a fél testét magamhoz döntöttem, így tartottam őt, valamiféle biztonságban tudva őt. Aggódtam, persze, hogy aggódtam. Szerintem ez természetes volt a jelenlegi helyzetben, még ha nem is vagyok egy parakirálynő.
- Jól vagy? – kérdeztem meg kisvártatva Adamtől, amikor a harc hangjai elültek, és ránk telepedett a némaság. Még mindig magamhoz szorítottam a lányt, de legalább már biztosra vehettük, hogy ki fogunk innen kerülni mind a hárman, méghozzá élve. – A lánynak nem olyan súlyosak a sérülései, mint gondoltuk, de a fején lévőt szerintem össze kell majd varrni… - tájékoztattam közben a Harcost. – Jól csináltad! – küldtem felé egy halovány mosolyt. – Szerintem némi esszenciával a tettei után hozzájárulhatna a készlethez, nem? – böktem fejemmel a tetem irányába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Szomb. Nov. 09, 2013 3:43 pm

Jó ideig csak csendben álltam a tetem felett, egy szót se szóltam. Csak álltam a farkas teteme felett, akinek patagzott a vér a sebeiből. A vérszag lassan belengte a barlangot, bár a mi orrunk annyira nem volt érzékeny erre, mint az ordasoknak. Szememet lehunyva igyekeztem lenyugtatni magam. Hagytam, hogy elszálljon belőlem a gyilkos vágy, a méreg. Ez nem az én utam volt, nem tartozott hozzá az átlagos eljárásba... s éppen ezért gyűlöltem is, ha rákényszerülök. Alapvetően nem voltam a híve a gyilkolásnak. Eddig ahány farkassal összecsaptam, elenyésző volt azok száma, amikor meg is öltem a delikvenst. Jobban szerettem inkább meghátrálásra kényszeríteni őket, hogy belássák, nem érdemes harcolni, a visszavonulás is egy opció... de sajnos voltak olyan esetek, amikor nem hunyhattam szemet... amikor túl súlyos bűnök lettek elkövetve... mint most... s ezúttal egy újabb farkas csatlakozott a striguláim közé... ám a lelkiismeretem nem lett könnyebb amiatt, mert meglett a bosszú a megölt emberekért.

Aztán Amanda szavai visszarángatnak a jelenbe. Kicserélem az üres tárat egy telire, majd a pisztolyt visszarakom a tokjába. Egy utolsó sóhaj közepette elfordulok a tetemtől és visszasétálok a társamhoz. Az arcomon van minden, amit az üggyel kapcsolatban gondolok, de hangot nem adok neki.
- Olcsón megúsztam - mondom.
Voltak sérüléseim, nem is egy. Vágások, harapások, a testem különböző területein... viszont egyik se lett annyira fatális, hogy maradandó kárt okozzon. Semmi olyan, amit ne lehetne meggyógyítani. Fájtak ugyan a sebek helyei, de lényegben annyira nem gyengített meg, hogy akadályozzon a mozgásban. Majd az autóban lekezelem magam, de egyelőre van fontosabb dolog is. Megnézem a lány fejsebét, miközben hallgatom Amanda szavait. Egyetértek abban, hogy varrni kell, de spóroljuk meg neki ennyit, ha már nem voltunk képesek megóvni az erőszaktól. Szóval ráraktam a fejére a kezemet és némi koncentrálást követően beforrasztottam a sebet. Amilyen állapotban van aligha tűnhet fel neki a dolog, meg amúgy is módosítani fogunk.

- Köszi, a részedről meg szép volt az a lövés - mondom, majd én is elnézek a farkas felé. - Igen, de akkor sietnünk kell, mielőtt kiszárad a tetem meg besűrűsödik a vére. Tudod hozni a lányt?
Ez esetben megragadtam a tetem grabancát és cseppet sem finomkodva kezdtem el kihúzni a barlangból, miután a csapda megszűnt létezni. Valahol elégedett voltam azzal, hogy legalább egy embert megmentettünk, a tettest elkaptuk és még valószínűleg jókora mennyiségű esszenciát is szereztünk... de mégis, ez a kis folt beárnyékolta a sikerérzetet... ah, na menjünk innen, elegem volt ebből a helyből egy jó hosszú életre.

//mesterszavas gyógyítás -1, maradt 21 mana//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Vas. Nov. 10, 2013 4:31 pm

Nem nagyon szólaltam meg, amíg Adam nézte a holttestet. Nem tudtam, hogy vajon mi játszódhatott le a fejében, de nem is nagyon akartam megzavarni a gondolkodásban. Azt gyanítottam, hogy talán most próbált lenyugodni, elfogadni a helyzetet és a történteket. Én lettem volna hát az utolsó, aki belekotyog ebbe a néhány csendes pillanatba. Azt hiszem, hogy mindnyájunknak szüksége volt most egy kis némaságra, és nem azért, hogy megsirassuk az elhunytat. Eszem ágában sem volt rosszul érezni magam amiatt, hogy az a szemét kilehelte a lelkét, ennek ellenére azonban örömet sem éreztem. Sokkal inkább azt mondhatnám, hogy némi megkönnyebbülést, amiért sikerült hárítanunk egy problémát és több ember már nem fog megsérülni és meghalni miatta.
Hallottam a tár kattanását, ahogyan a Harcos kicserélte az ürest az újra, ami azt jelezte számomra, hogy újra magára talált és készen állt arra, hogy kivigyük a leányzót, akinek a nevét sajnos még mindig nem sikerült kiderítenem. Nem akartam sürgetni vagy erőltetni most a beszédet, ráér majd akkor is, ha egy kicsit jobban lesz és pihent. Utána azonban kénytelen lesz szembenézni a rendőrséggel és az egyéb következményekkel, amelyeket a holttestekre találása vont maga után.
- Majd Abie megnézi, hogy mi a helyzet veled – mondtam csak ennyit, miután gyorsan végigfuttattam rajta a tekintetem. Nem tudtam, hogy azon a részen mennyi sérülést kaphatott be, ahol ruha takarta, de majd a kedvenc gyógyítóm úgyis tüzetesen megvizsgálja, és a szükséges óvintézkedéseket megteszi Adam gyógyulása érdekében. Efelől szemernyi kétségem sem volt, a lányt viszont kórházba kellett vinni, ez egyértelmű volt számomra teljesen.
- Én sem akarok tovább itt maradni – jelentettem be, amikor azt mondta, hogy siessünk. Ha rajtam múlt, nekem sem sok kedvem volt még itt ücsörögni egy hulla mellett, az egyszer biztos. Az esszencia viszont tényleg nagyon jól jött volna, annyi szent. – Hát, nagyon remélem. Félig eszméleténél van azért, válaszolt is a kérdéseimre, bár azt nem tudom, hogy lépni mennyire tud. Majd mindjárt kiderítjük – mondtam, közben arcomat a lány felé fordítottam, és halkan, megnyugtatóan beszéltem hozzá. Azt akartam, hogy lehiggadjanak a háborgó idegei, bár véleményem szerint teljesen hasztalan volt, a sokk bizonyára túl nagy volt a jelenlegi helyzetben. Ezen nem is lepődtem meg, de némi ügyeskedés és várakozás után végül sikerült a hathatós közreműködésemmel felállítani az áldozatot. Az összes erőmet összegyűjtöttem és úgy próbáltam meg segíteni neki a kijutásban, amivel nem is volt különösebb probléma. Ugyan főként én tartottam a súlyát, de a lábait legalább nagyjából képes volt egymás után tenni, még ha időnként meg is kellett egy másodpercre állnunk, mert annyira remegtek a térdei, akár a kocsonya.
- Menj csak Adam, odakint találkozunk. Addig szerezz csontot, meg egy kis vért és a bunda sem árt – nem akartam egyrészt, hogy a lány lássa, másrészt Adamet sem szerettem volna hátráltatni a mi lassabb tempónkkal. Mostanra már biztosan kiértek a helyszínre a rendőrök, úgyhogy nekem oda majd vissza kell mennem még ma éjszaka, meg ehhez hasonló elintéznivalók is vártak még rám. Pár perccel később egyébként már mi is kijutottunk a barlangból, szerencsére sikerült egészen tűrhetően tájékozódnom a kifelé vezető út során. – Elvinnéd majd a kórházba? – kérdeztem a férfitól immár odakint. – Nekem biztosan vissza kell még mennem a helyszínre, és szerintem egész éjszaka ott is maradok, úgyhogy utána ott majd megtalálsz. Vagy bemehetek veletek én is, aztán visszajövök… - vetettem még fel azért, ha esetleg mégsem lenne hangulata hozzá. Végül is, csak nekem volt kocsim kettőnk közül, ez most jutott csupán eszembe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Nov. 11, 2013 2:05 am

A sérüléseim kimondottan nem aggasztottak, szóval valószínűleg Abbie-re sem lesz szükség... talán inkább a lányt kéne neki megmutatni, de majd meglátjuk, mire visszaérünk az autóhoz.
- Lehet neki nagyobb szüksége lenne rá - osztom meg Amandával az elképzelésemet.
Ha már úgy is módosítjuk a tudatát, miért ne vihetnénk a szőkéhez. Addig úgy is kiderült, hogy van-e valami súlyosabb sérülésem... nem éreztem magamon, de az ilyesmi eléggé szeret mocsok módon lappangani.
- Sajnos nincs meg a megfelelő felszerelésem a kinyeréshez - húzom el a szám, pedig néhány tégely valóban jól jönne.
A bundáját szintén fújhatjuk, elvégre mire sikerült lenyugodnom, a tetem már megtette azt, amit a halál után egy farkas meg szokott tenni: visszavette az emberi alakját. Így szétlőtt fejjel eléggé pofátlannak tűnt, de lelke rajta. Mindenesetre a helyzet annyira még nem volt veszve. Ha elég gyorsan visszamegyünk az autóhoz, akkor még vissza tudjuk vinni a kollégáknak feldolgozásra. Igen, tudom, ez most eléggé morbid szóhasználat volt, de jobbat nem tudtam. Emellett az, hogy kinyerik a megmaradt vért, kiszívják azt a kevés nyálat, illetve mondhatni kiszedik az összes csontot az emberi alakból... nos igen, ez kifejezetten takarta azt, hogy feldolgozni... meg ez a rohadék legyen már legalább ennyi hasznára a társadalomnak, ha eddig csak ellene volt. Szóval megragadtam a farkas grabancát és kihúztam a barlangból. Kijutva megcsapta a hajnali szellő az arcomat. Fogalmam sincs, mennyi az idő, de biztos, hogy jócskán benne jártunk az éjszakában, mióta megérkeztünk a helyszínre és lezajlott ez az egész. A hideg levegő viszont elűzte a maradék ártó gondolatot is és teljesen észhez tértem. Jó volt végre újra önmagam lenni, minden negatív felhang nélkül. A sötét oldalam, mely csak ilyenkor mutatkozik meg, visszahúzodott, lecsendesült. Majd jön, ha újra szükség lesz rá... de remélem nem a közeljövőben. Amanda is hamarosan kiért az általa támogatott lánnyal, majd együtt indultunk tovább. A továbbiakkal kapcsolatban én a második direktívát választom, amire elég jó okom volt.
- Sajnos nem tudok vezetni, így neked kell játszanod a taxis szerepét - s hosszú idők óta, miután kiszálltunk az autóból, újra egy mosoly bújt meg az arcomon. - Meg ezt a senkiházit is minél gyorsabban el kell vinni a kollégákhoz...
A visszafele való út rövidebbnek tűnt, mint az idefele való, de ez normális volt. A tetthely felé közeledve hallhattuk, hogy nyüzsgés van, elvégre a helyszínelők mostanra már jócskán benne voltak a munkában. A magam részéről itt leváltam, hogy tegyek egy kerülőt Amanda autójához. Nem volt kedvem felhívni magamra a figyelmet, ráadásul akkor a holtestet sem vihetném magammal az őrzőkhöz, mert elkoboznák... jobb, ha megmaradok az árnyék között, míg odaérek a szállítási eszközhöz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Nov. 11, 2013 1:01 pm

- Nem – ráztam meg határozottan a fejemet. Amennyire szeleburdi tudtam lenni, időnként annyira sikerült komollyá válnom. Ez időről-időre képes volt engem meglepni, most azonban emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem volt itt az ideje annak, hogy ezen merengjek. Helyette számos, fontosabb feladatom akadt ebben a jelenlegi helyzetben, mint például gondoskodni a lány ellátásáról, és egyúttal Adamet sem ártott volna megvizsgáltatni. Az már csak pluszként jött hozzá mindehhez, hogy a holttesttel is kezdeni kellett valamit. Ahhoz egyelőre túl értékes volt, hogy csak úgy elássuk, viszont ahhoz sem volt sok kedvem, hogy összemocskoljuk vele a kocsimat. Mindegy, más választásom úgysem nagyon lesz, ha élni akartunk az ölünkbe pottyant lehetőséggel, már ami a sok esszenciát illeti.
- Oké! – vállaltam be, egy apró biccentés kíséretében. - Így viszont te ülsz hátra a lánnyal, remélem lesz annyi hely. Illetve lehetséges, hogy kibírja az utat egyedül is, ha végigfektetjük az ülésen… - vetődött fel bennem az ötlet, és ezt hangosan ki is mondtam. A lány szerintem alig volt magánál, ami teljesen érthető is volt azok után, amiken keresztülment. – Tudod, szerintem meg foglak tanítani vezetni. Nem olyan nehéz dolog, viszont roppant hasznos! – vigyorogtam rá most már, mert éreztem, hogy egy kicsit bennem is csökkent a feszültség. Ugyan ma éjszaka én nem fogok tudni túl sokat aludni, de legalább nem leszek olyan, mint akit teljesen felhúztak, az idegszálai meg pattanásig feszültek. Már csak azt kellett kitalálni, hogy mit fogok mondani a kollégáknak, mi lett a gyilkossal. Honnan tudom, hogy már nem fog több vizet zavarni…
- Remélem, van valahol a csomagtartóban egy zsák, mert akkor arra fogjuk ráfektetni. Nem akarom, hogy összekenje a kocsimat – dünnyögtem magam elé morcosan, mint egy kisgyerek. Még régebben raktam be néhány zsákot, csak úgy a biztonság kedvéért. Eddig nem nagyon volt rá szükségem, de talán csak a mostani alkalomra vártak. Még jó, hogy akkor egyszer a helyszínelők ott felejtették valahol, és én tettem el nekik. Valami csoda folytán azóta sem került vissza hozzájuk. Nem is értem, hogy miért.
- Tessék, itt a kocsi kulcs! – adtam át Adamnek, amikor már elég közel értünk a tetthelyhez. – Addig tedd be a hullát, én itt megvárlak a lánnyal. Aztán beszélek a helyszínelőkkel, te addig berakod őt a hátsó ülésre, aztán én is jövök, oké? Őt mindenképpen kórházba kell vinni, a rendőröknek meg megmondom majd, hogy én ezt elintézem, a kihallgatással egyetemben. Utána nekem mindenképpen ide kell majd jönnöm, de út közben kiraklak Abienél, hogy megvizsgálhasson. Ez így megfelel neked? – kérdeztem nagy komolyan, és amikor elég közel értünk, akkor tényleg meg is torpantam, ahogyan az előbb elmondtam az előzetes terveimhez igazodva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Kedd. Nov. 12, 2013 1:41 pm

Ha nem hát nem, bár nem értem miért. Haladtunk a sötét erdő fái közt, egyre közelebb a kiindulási ponthoz, mely azon reménnyel kecsegtet minket: mindjárt vége ennek az eszement kalandnak. Hazamehetünk, vehetünk egy jó forró zuhanyt, lemosva az éjszaka összes mocskát, aztán azzal a tudattal bújhatunk ágyba, hogy vége van. Vége ennek a napok, hetek óta tartató mizériának és legalább az utolsó áldozatot visszavihetjük a családjának... illetve, az ügynek még nincs vége, elvégre valahogy el kell tusolni a holtest eltűnését, értesíteni kell a másik két családot is a történtekről... de már nem kell többet... egyelőre. Sajnos az élet mindig produkál, mindig megmutatja, hogy bujkálnak itt-ott elvetemült emberek, elvetemült farkasok. Bármennyire is figyelnek ma már oda magukra, bármennyire is igyekszik elkerülni az ilyesmit... mindig lesz néhány dög, mely szembehugyozik a széllel.
- Inkább hátra ülök én is... amilyen állapotban van, előfordulhat, hogy tesz valami meggondolatlanságot.
Ki tudja, mennyi idő, mire úgy-ahogy túllendül a sokkos állapoton és hirtelen elkezdi érdekelni, hol is van. Akkor pedig újabb pánik foghatja el és meggondolatlanságot tehet... például gondol egyet és elhagyja az autót... sajnos láttam már erre példát, szóval jobb, ha hátul maradok.
- Oh, mikor tartod az órákat és mennyi az órabéred? - kérdezek vissza vigyorral az arcomon.
Moráljavítás szempontjából mérvadóak az ilyen jellegű beszélgetések, s ezért is mentem bele a dologba. Meg mert talán hiányzott. Éveket éltem le humor nélkül az életemből, feltett szándékom volt ezen is javítani.
- Majd kitakarítom a csomagtartót ha attól jobban érzed magad. De hogy még döglötten is csak a baj van ezzel... - jegyzem meg.
Átvettem a kulcsokat Amandától, miközben elmagyarázta a terveit. Ellenvetésem nem volt, bőven megfelel számomra ez a menetrend. Észrevételem viszont akad.
- Inkább tegyél ki az egyetemnél, mire Abie-nél végeznék, addigra ez a mocsok kiszárad. Meg, lehet ilyenkor már alszik, küldök neki egy SMS-t, hogy ébren van-e... ha meg nem, akkor holnap benézek hozzá - ígérem.
Érdekes látvány lehetett volna a kívülállóknak, ahogyan végighúztam a meztelen holtestet a fél erdőn. Amanda autójához érve kivettem a csomagtartóból az egyik zsákot, majd nekiálltam belegyömöszölni a hullát. Pár percbe benn volt, mire belenyomta és össze is zártam a nyílást. A zsák a csomagtartóban landolt, kisebb igazítás után. Utána átvettem a lányt és míg Amanda elment elintézni a helyszínelőket, beültettem a kocsi hátsó ülésére. Az ajtót nyitva hagytam neki, hogy friss levegőhöz juthasson, én meg odakint ácsorogva vártam az indulást. Közben éreztem, hogy az egyik karomba időről időre belenyilal a fájdalom. Remek, csak összeszedtem valami lappangó sérülést...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Szer. Nov. 13, 2013 11:26 pm

Örültem, hogy most már előrefelé tartottunk végre azon a bizonyos visszafelé vezető úton: Ránk fért volna egy kis pihenés, a lánynak pedig a mielőbbi ellátás járt ki, ez kérdéses sem lehetett. Lehet, hogy Adam nem nagyon értette az én észjárásomat, de ez annyira nem zavart engem, a lényeg, hogy én tudtam, hogy mit miért és hogyan szeretnék tenni. A többi jelenleg nem számított, hiszen együttműködött velem mindenféle fennakadás nélkül, aminek én őszintén örültem. Nem lett volna sok kedvem sem magyarázkodni most neki, sem pedig vitába bocsátkozni. Nem most volt itt az ideje egyiknek sem, mondjuk magyarázni amúgy sem valószínű, hogy leálltam volna. Máskor sem.
- Ez nem is rossz ötlet, bár szerintem a kórházig vezető úton már nem valószínű, hogy magához tér, utána pedig ráhagyom az orvosok hozzáértő kezére – tettem még hozzá. Azért tényleg nem bántam, hogy nem egyedül fog hátul feküdni. Talán lezárhatnám az ajtók zárait a biztonság kedvéért, de úgy volt a legjobb, ha nem egyedül van. A férfi majd vigyáz rá addig, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Legszívesebben most átadtam volna neki a vezetés lehetőségét, ha képes lett volna rá, de ezt már megbeszéltük, hogy nem fog menni semmiképpen sem. Pedig az ehhez hasonló helyzetekben mindig előjött egyfajta anyáskodó énem, ez látszott a lányhoz való hozzáállásomból is.
- Ne vicceskedj, mert komolyan gondoltam! Majd rájössz! – mondtam ezúttal komoly ábrázattal, miközben segítettem a lánynak megtenni a hátralévő néhány métert. Már alig vártam, hogy bent legyünk a kocsiban, később pedig magunk mögött hagyhassuk végleg ezt az ügyet. Egyszerűen túl sok volt már a veszteség, noha tudom, hogy a mai este mégiscsak megérte. Egyetlen pillanatig sem bántam, hogy kiugrasztottam Adamet az ágyából, és magammal cipeltem ide. Igazából, szerintem ő is jobban érezte magát, még ha ölnie is kellett, és ezt nem viselte túl jól. A normálisabbja így volt azzal, ha el kellett vennie egy életet, legalábbis az én értékrendem szerint.
- Az órabéremet majd elrendezzük, de tényleg meg foglak rá tanítani, ha lesz időnk. Erre készülj fel! – olyan hangnemben beszéltem hozzá, mintha mindezt figyelmeztetésnek szánnám, pedig nem így volt. Azt nem tudtam, hogy vajon milyen tanár leszek, de afelől szemernyi kétségem sem akadt, hogy nagyon élvezetes lesz ez a kis kaland, már ha nevezhetünk annak némi továbbképzést a vezetésből. Azért nem ártott volna talán az sem, ha ténylegesen is megszerzi a jogsit, bár azt a magunkfajta könnyedén elintézhette, hozzátartozott a hamis okmányokhoz.
- Nyugi, ha jól beleteszed a zsákba, akkor nem lesz gond! – legalábbis mertem remélni, de ezt már nem tettem hozzá. Csak türelmesen várakoztam, hogy Adam elrendezze a hullát, és közben igyekeztem biztos támasza lenni az áldozatnak. Nem volt könnyű, ráadásul mostanra teljesen el is fáradtam az erőlködés közepette, hiszen nagyjából hasonló súllyal rendelkezhetett, mint én. Azt cipelni pluszban nem volt a legjobb időtöltés, ennyi egészen biztos.
- Ne halogasd, Adam! Ő is azt mondaná, hogy inkább keltsd fel. Higgy nekem, nem az a morcos típus, ha szükség van a szakértelmére – szóltam rá kicsit szigorúbban, mert nem akartam, hogy esetleg komolyabb baja legyen. – De akkor kiraklak az egyetemnél, aztán a lányt beviszem a sürgősségire és hagyok ott egy járőrt, utána még úgyis vissza kell ide jönnöm – elhúztam a számat, mert semmi kedvem nem volt hozzá. Az még hagyján, hogy itt kell éjszakáznom, de mire a jelentésem megírásához közel kerülök, már biztosan korán reggel lesz, és nem is álmodhatok majd alvásról, csak két liternyi kávéról és talán egy frissítő zuhanyról. A tiszta ruha kérdés sem lehetett ezek után.
Míg Adam befektette a leányzót, én addig közöltem a kollégákkal, hogy megtaláltam az áldozatot és beviszem én a kórházba, nem lesz szükség mentőre. Mire az ide kiérne, amúgy is felkelne a nap. Szóval egészen egyszerűen letudtam, bár azt sem vártam meg, hogy bárki tiltakozhasson. Egyszerűen csak közöltem és eljöttem, hogy minél előbb a kocsiban találhassam magam.
- Indulhatunk! – értem vissza a leparkolt autóhoz, és megvártam, míg a Harcos is beült, csak utána huppantam be én is a volán mögé, hogy ténylegesen is elindulhassunk. Sajnos egy ideig zötykölődéssel telt az út, hallottam is a lány irányából néhány visszafojtott dünnyögést, de aztán sikerült kiverekednem magunkat az aszfaltra, és onnantól kezdve már simán faltuk a kilométereket, amelyek elválasztottak minket a célunktól. Amikor beértünk, az egyetem irányába fordultam, ahogyan azt előre megbeszéltük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Pént. Nov. 15, 2013 6:40 pm

Egyetértettem az elmondottakkal, a lányt minél hamarabb komfortos területre kell vinnünk. Ennek a célnak a kórház bőven megfelel. Ám az lenne a legjobb, hogy mire teljesen magához tér, már ne is emlékezzen az egészre. De ezt már nem teszem hozzá. Úgy vagyok vele, hogy Amanda sem egy kezdő őrző, a tekintete elárulja, hogy már bőven túl van a 30-on is. Ilyenkorra már tisztában vannak az őrzők a teendőkkel, az informátorok meg aztán főleg. Viszont nem tudom, végül mennyire lesz jó ötlet a lány mellé ülnöm. Azok után, amin az éjszaka folyamán keresztül ment, nem lepne meg, ha, finoman szólva, feszélyezné egy férfi jelenléte. Így valamennyire még örültem is neki, hogy nincs magánál teljesen. Az ilyen jellegű veszélyezettség elég lenne arra, hogy kiugorjon a csukott ablakon keresztül is. Szóval csak hamar menjünk. A vezetést viszont már nem tudtam hova tenni. Nem hittem volna, hogy Amanda komolyan gondolja, bár mosolyogtam azért. Jobban belegondolva, miért nincs jogsim? Bár a válasz evidens, nem volt rá szükségem. Kínában a lakhelyünkön nem igen kedvezett volna a járműnek, a skót falu pedig olyan kicsi volt, hogy bárhová elég hamar oda lehetett érni. Meg talán én is jobban preferáltam a lábbuszt.
- Ahogy gondolod, de akkor készülj fel te is - somolygok.
Nem becsülöm le a nő tűrőképességét, de valahogy el tudom képzelni, milyen tanítvány lennék. Lehet rövidúton a frászt hoznám a szőkére azzal, hogy véletlenül csokorba kezdem szedni a villanyoszlopokat, ha nem az őzikéket, attól függ hol vagyunk... ráadásul a saját autójával. Bár szó mi szó, ez már Fairbanks, itt már nem árt, ha van valami képesítésem ilyesmire. Ki tudja, mikor lenne szükségem arra, hogy én vezessek... ja, de tudom, most. Bár ez még nem élet-halál kérdése. Szóval odaértünk a kocsihoz, én pedig berámoltam a tetemet a zsákba, aztán pedig a kocsi csomagtartójába. Előtte gondosan megnéztem, de úgy tűnt, nem hagyott nyomot... egyelőre, aztán majd megnézzük, miután kiszedtem majd az egyetemnél. Ám végül hagytam magam meggyőzni Amanda által. Hallottam a hangjában az aggodalmat és nem akartam tovább fűteni. Így hát bólintottam... ha meg fel is keltem Abie-t, legalább lesz kire fognom, ha éppen a legkellemesebb álmából zargatom fel.
- Rendben, felhívom - mondom végül.
Szegény Amanda, nem lennék a helyében. Neki még vissza kell jönnie mindezek után, mikor végezhet? Mondjuk... egen, mondhatjuk, hogy ez szakmai ártalom. Elment beszélni a többiekkel, míg én bedaruztam a lányt az autóba. Csendben bámult magam elé, én ott guggoltam az autó mellett. Szólongattam, nyugtatgattam, de csak tőszavakban reagált. De legalább reagált. Ez valamelyest megnyugtatott... de az az állat így is eléggé mély nyomokat hagyott benne. Szó szerint is. Hamarosan megjelent Amanda, mi pedig beültünk az autóba. Gondoltam rá, hogy talán be kellene szíjazni a lányt, de elvetettem, talán ezt is fenyegetőnek találná. Kezemet a vállára tettem nyugtatóan, miközben haladtunk, közben pedig telefonáltam.
- Szia Abie, itt Adam... jaj, ne haragudj... mi? ... Nem mondod komolyan... Ah, hát jó, akkor viszont maradj ott, szükségem lenne rád... Volt egy kis csetepaté az este... Nyugi, semmi komoly, de rám nézhetnél... Pár perc, Amanda visz az egyetemhez... Rendben, ott találkozunk - azzal leraktam. - Abie még pont bent van az egyetemen szerencsére.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Pént. Nov. 15, 2013 7:46 pm

Most már csakis arra tudtam gondolni, hogy a lehető leghamarabb tudjuk a lányt a kórházon belül. Az emlékezettörlést és a többit majd én fogom elintézni, amint erre lehetőségem fog nyílni. Egy ideig az orvosok szerintem úgyis azt hinnék, hogy csupán a sokk hatására beszél össze-vissza, de nem vennék komolyan. Ez a mi malmunkra hajtaná ugyan a vizet, de nem akartam kockáztatni. Amint hordágyon fog feküdni és látom, hogy jó kezekben lesz, elég lesz csupán egyetlen pillanat is, amíg módosítok az általa átélteken. Máris nem lesz olyan szörnyű, bár szerintem neki az is elég megrázó lesz, hogy a barátai holttestét ő találta meg. A farkast és az általunk elkövetett gyilkosságot már nem kellett, hogy megőrizze az emlékezetében. Valószínűleg senkinek nem tűnne fel, hogy megsimítom a lány fejét, és közben elmormolok néhány szót.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amíg elrendeztem mindent, amit a munkám miatt muszáj volt ebben a helyzetben. Utána azonban minden készen állt arra, hogy magunk mögött hagyjuk az erdőt. Éppen ideje volt, mára bőven kijutott a jóból mind a hármunknak. Nem is nagyon akartam az elkövetkező néhány hét során betenni ide a lábamat, bár azt hiszem, hogy mindez hiú ábránd volt a részemről, ugyanis biztosra vettem, hogy alig néhány nap múlva lesz valami, ami miatt megint ki kell ide vezetnem. Nem igazán vártam, hogy őszinte legyek!
Ugyan nem nevettem el magam, amikor Adam figyelmeztetését meghallottam a vezetéssel kapcsolatosan, de azért küldtem felé egy mosolyt, miközben beindítottam a motort. Aztán egy-kettőre úton is voltunk, aminek én igazán örültem. Azért nyugodtabb lettem volna, ha a Harcos is végre részesül valamiféle ellátásban, hiszen nem tudtam, hogy a sérülései mennyire súlyosak. Meg sem kíséreltem rávenni arra, hogy mutassa meg, mert ennél voltak most égetőbb feladataink is, de legalább majd Abie kezelésbe veszi. Ahogy ismertem, nem fogja eltűrni az ellenkezést. Ez a gondolat újabb mosolyt csalt elő belőlem, ami határozottan jelezte, hogy enyhült bennem a feszültség.
- Helyes, tedd meg máris! – szóltam rá, hiszen már vészesen közeledtünk az egyetem felé. Azért egy kis elégedettség mégiscsak vegyült a hangomba, nem tudtam tenni ellene. Örültem neki, hogy végül engedett és hallgatott rám. Nem akartam, hogy nagyobb baja legyen, éppen elég volt, hogy a lánnyal ez történt. Arra inkább most nem is akartam emlékeztetni magamat, hogy mi történt a barátaival, akiknek a holttestéhez nekem még vissza kell majd mennem, és még kitudja, hogy hányszor kell képeken is megnéznem. Mintha nem lenne elég felidézni…
- Rendben, egy-két perc és ott is vagyunk. Segítsek majd kiszedni a zsákot? – kérdeztem, miután lezajlott a beszélgetés. Szándékosan nem mondtam, hogy hullát, mert nem akartam rágondolni, hogy történetesen azt szállítok a csomagtartómban. Erre sem volt még példa, az tény. Úgy látszik, hogy egyszer tényleg mindennek eljön ám az ideje.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Vas. Nov. 17, 2013 11:12 pm

Fintorogtam egyet, amikor Amanda már megint helyreutasított Abie-vel kapcsolatban. Még jó, hogy nem látta... legalább is azt hiszem nem látta, ki tudja, mikor néz be a visszapillantóba.
- Igen anyu - mondtam még a telefonhívás előtt.
Szóval ilyen keretek között álltam neki telefonálgatni, melynek végeredményeként sikerült is elintézni magamnak egy kontrollt. Még jó, hogy Abie bent van még ilyenkor... bár ha igaz, amit mondott, nem pont jókedvéből van ott. De hát megesik az ilyesmi, ha az ember naphosszat anyámasszony katonái betegek között forgolódik, azok pedig lefárasztják. Ilyenkor tudtam igazán becsülni a gyógyítókat... hogy volt ennyi szabad agysejtjük. Meg ennyi türelmük... meg még sorolhatnám, mijük. Meg kell becsülni az ilyen őrzőket... amíg vannak.
- Nem kell, ezt a senkiházit még be tudom dobni magamtól is a helyére... remélem hamar szétkapják. Meg neked is lesz elég bajod ma még, nem fárasztalak ezzel. Amúgy Abie említette a múltkor, hogy nem ártana néhány ,,önkéntes" a boncoláshoz. Hát most lesz... bár nem tudom, a fickóból mennyi fog maradni, miután kiszedték belőle az összes eszenciát.
A földút után rátértünk az országútra, mely bevitt minket Fairbanks-be. Mint ha napok teltek volna el azóta, hogy elhagytuk a várost, pedig csak pár órája történt. Talán csak a történtek miatt éreztem így, de pontosan nem tudom megfogalmazni. A városba való beérkezésre már úgy ahogy rendbejövök, de érzem, beletelik majd egy kis időbe, mire a ,,régi" leszek. Közben érzem, hogy a lány egyre többet mocorog a kezem alatt. Mint ha kezdene magához térni... jó jel, de remélem, hogy a kórházig nem fogja el egy hisztérikus roham vagy valami.
- Mit fogsz mondani a nyomozóknak, mi történt a gyilkossal? - kérdezem.
Eléggé nem mindegy. Amikor kiértünk az erdőbe, a helyszínelők csak Amanda kocsiját meg pár hullát találtak, az illetékesek nélkül... erre visszajövünk, Amanda közli, hogy megoldottuk a dolgot, de a gyilkos teteme sehol... vajon a főnökei is beveszik majd azt, amit el akar velük hitetni? Mondjuk kénytelenek lesznek, elvégre nem sok szemtanú áll majd rendelkezésükre...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Nov. 18, 2013 10:32 am

Nem reagáltam Adam csipkelődésére, most még ahhoz sem volt hangulatom. Pedig nagy általánosságban az ilyesmihez azért mindig szokott lenni, de egy ilyen este után szerintem senki nem rótta volna fel nekem. Azt a minimális poénkodást már letudtam, több nem tellett tőlem. Amúgy is nagyon fáradtnak éreztem magam, de egy mosolyt azért mégiscsak küldtem felé, mert nem bírtam megállni, hogy ne tegyem. Mondjuk azt nem hiszem, hogy látta, csupán akkor történhetett meg, ha éppen akkor nézett bele hátulról a visszapillantóba, amikor én is azon keresztül ellenőriztem, hogy minden rendben van-e hátul. Szerencsére a lány még nem tért magához és szerintem addig volt jó neki is és nekünk is.
- Ugyan…- legyintettem egyet, de ha nem, hát nem. Most nem álltam neki erőltetni, mert tudtam, hogy tényleg nagyon fáradt leszek a cipekedés nélkül is akkorra, amikor csak fel kéne kelnem normális esetben. Ehelyett ma kávén fogok élni, de hasonló gyilkosságok azért nem sűrűn fordulnak elő egy ekkora városban. Már így is megrázta a lakosság egy részét, úgyhogy minél előbb szerettem volna letudni ezt. Akkor legalább a többség már nyugodtan fog aludni, hiszen nem tudnak az itt hemzsegő farkasokról, akik ugyanolyan szörnyeteggé tudnak válni, mint a csomagtartóban rohadó egyed.
- Engem igazából nem is érdekel – fintorogtam egyet, és nagyon reméltem, hogy nem hangzott olyan érzéketlenül a hangom, mint amilyennek én hallottam. Tényleg nem érdekelt, hogy mi lesz a hullával. Ha már ennyit elvett a társadalomtól, legalább valamit adjon is cserébe. Az én olvasatom szerint ez volt a minimum, pedig nem vagyok ám egy kegyetlen, szívtelen ember. Még azzal sem lehetne vádolni, hogy nem érdekel mások sorsa, mert akkor nem mentem volna rendőrnek. Talán. Egészen biztos, hogy vannak azért kivételek nálunk is, de akkor jobb, ha velem nem futnak össze.
- Még fogalmam sincs – válaszoltam őszintén, amikor Adam kérdezett. Tekintetem az előttem lévő utat pásztázta a szélvédőn át, de a gondolataim immár arra a kérdésre terelődtek, ami az előbb hangzott el. Valamit muszáj lesz mondanom. – Eddig annyit mondtam csupán a helyszínelőknek, hogy megtaláltam a harmadik áldozatot, akire a csomagok láttán következtettem és sokkos állapotban bolyongott az erdőben, miután rátalált a barátai hullájára – tájékoztattam a férfit arról, ami már eddig elhangzott. – Mivel hadnagy vagyok, vagy mi a szösz, különösebben nekik nem fogok magyarázkodni. A gyilkost nem láttam, vagy efféle elég lesz. Inkább a lányt mentettem, minthogy a nyomokat követtem volna tovább – vontam meg a vállaimat. Mivel történetesen a főnök-helyettes is őrző volt, és ezt valószínűleg Adam is jól tudta, nem kerteltem. – Majd Jakekel eltusoljuk, másképp szerintem nem tudjuk ezt az ügyet megoldani – magyaráztam lemondóan. Sajnos tényleg ez volt a helyzet, de egy őrző jelenléte az őrsön legalább könnyebbséget jelentett. Így egyszerűbb a dolog azért.
- Már ott van az egyetem – jeleztem, hogy hamarosan megérkezünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 520
◯ IC REAG : 577
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sötétszínű "Columbo" kabát


Re: Táborhely a folyóparton // Kedd. Nov. 19, 2013 3:03 am

Még sötét volt, amikor beértünk Fairbanks-be. A Nap egyelőre nem akart feljönni. Bár mit lepődök meg... megyünk a télbe, egyre hosszabbak az éjszakák... s még bőven volt idő addig, míg a sötétség belengi az erdőt... azt az erdőt, ahol újra emberi vért ontottak. Milyen költői kép... vagy inkább morbid? Nehezen tudom eldönteni. Csak azt tudom, hogy az én feladatom egyelőre véget ért. Illetve nem, még le kell mennem a szőke gyógyítóhoz, de remélhetőleg nem akar ott tartani reggelig... bár akkor legalább a másik szőkével vállalnék szolidaritást, hogy én se alszok még egy darabig. De legalább elmondhatjuk, hogy a lényegen túl vagyunk... a fő nehézségeken. Csak némi rendezgetés, engem meg remélhetőleg Abie az ágyba parancsol hamar, kipihenés címszó alatt.
- Most hogy mondod... engem se - morgom.
Foglalkoztunk eleget ezzel a szeméttel, most meg még végig kell cibálnom az egyetemen. Még szerencse, hogy ilyenkor már nincsen oktatás, mert akkor eléggé érdekes szempárokkal találkoznék a folyosón menet... már ha nincs valami asztronómiai óra ilyenkor, de talán most már ahhoz is késő van. Viszont azt érdeklődve hallgatom, amit Amanda a további eljárásról mond. Jaaa, hogy még azt se tudják, hogy a gyilkost elkapták. Ez azért kicsit megkavarja a dolgokat, de hát majdcsak meglesz valahogy.
- Remélem sikerrel jártok. Bár tudtommal Jake elég régóta ott vna a rendőrség élén szóval biztos van gyakorlata az ilyesmiben... a holtestet meg mi eltüntetjük, tiszta sor - sóhajtok egyet. - Mindenesetre én el fogom mondani a családnak, akik felbéreltek, hogy elkaptuk a gyilkost. Szeretném, ha innentől nyugodtabban gyászolhatnák a lányukat... és hogy kiadják nekik végre a tetemet, mert visszatartották eddig, bizonyíték címszó alatt... természetesen arra is megkérem őket, hogy ne beszéljenek a gyilkos haláláról.
Az ilyen dolgoktól igazából nekem fel szokott fordulni a gyomrom. A lányt már több, mint egy hete megölték, de még mindig ott volt a rendőrségi hullaházban a tetem. A család meg biztos szeretné már eltemetni, megtenni az előkészületeket... értem én a rendőrség álláspontját, de valahol a dolgok ezen részét már elég kegyetlennek találtam. A merengésből Amanda megállapítása húzott ki és hamarosan lefékeztünk a parkolóban. Már éppen másztam volna ki, de alighogy elvettem a kezemet a lány válláról, éreztem, hogy valami ráfog a csuklómra. Odanéztem és egy rémült szempárral találtam szembe magam... mint ha nem akarná, hogy elmenjek.
- Ne félj - suttogom neki. - A társam biztonságos helyre visz téged. Bízz benne. Most már senki se bánthat.
Hosszú másodpercek teltek el, de végül sóhajtott és elengedte a kezemet, én pedig mehettem. Kimászva az autóból a csomagtartóhoz mentem és kihorgásztam a hullazsákot belőle. Félreraktam, majd átsétáltam a vezetőüléshez, hogy elbúcsúzzak.
- Innentől megleszek, menj csak tovább. Aztán két napig meg se lássalak az egyetem környékén - mosolygok. - Rászolgáltál a pihenésre és jaj neked, ha sztahanovistát akarnál játszani. - hátrébb lépek az autótól. - Vigyázz magadra, Amanda.
Megvártam, míg elindul, illetve reagál, majd távolodva integettem a sofőr után. Utána csak sóhajtottam egyet és felkaptam a hullazsákot. Ideje lesz leadni ezt a rohadékot, szóval az egyetem felé vettem az irányt...

//részemről ennyi volt, köszönöm a tartalmas játékot Smile várom a következőt Wink //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 503
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Táborhely a folyóparton // Kedd. Nov. 19, 2013 2:59 pm

Halványan elmosolyodtam, hogy egyikünk sem volt valami empatikus hangulatban. Szerintem az átéltek után ezen nem is kellett meglepődni, hiszen mind a ketten örültünk annak, hogy sikerült a gyilkost eltennünk láb alól, ezáltal likvidálva a problémát. Már így is túl sok áldozatot szedett, ha jobban belegondolunk, de a mainál jobb esélyünk eddig még nem volt. Pedig megmenthettünk volna még plusz két életet, ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk már a második áldozat megtalálása után. Milyen kár, hogy a nyomok egyik esetben sem voltak annyira frissek, mint a mai alkalommal.
Közben megközelítettük az egyetem épületét. Szerencsére én ilyenkor is bemehettem, ha nem engedték volna, akkor pedig a jelvényem lóbálása szerintem elég meggyőző érv lenne arra, hogy mégis gondolják meg magukat. A portások néha roppant idegesítőek tudnak ám lenni, annyi szent! Megnehezítik az ember dolgát, pont akkor, amikor a leginkább sietni szeretne.
- Igen – bólogattam helyeslően. – Igaz, hogy még mindig nem lépett túl a tanoncság idején, de ettől függetlenül jól ért hozzá, hogy a hasonló ügyeket elrendezze. Nekem is van már benne tapasztalatom, sajnos időnként előfordulnak ilyenek, és mégsem foghatjuk mindig a brutális kegyetlenséget állattámadásra, nem? – közben hátrapillantottam a vállam felett. Egyrészt azért, hogy Adammel tartsam valamelyest a szemkontaktust, másrészt pedig a lányt ellenőriztem egy pillanat erejéig, hogy minden rendben van-e még vele. Eddig is mocorgott időnként, ezt hallottam. A hangját ugyan nem nagyon észleltem, de már az is elég volt, hogy nem ájultan hevert a hátsó ülésen. – Azt meg tudom sürgetni, hogy kiadják a tetemeket. Akár már holnap reggel, hiszen lezártnak tekinthető az ügy. Mondom, majd valahogy elrendezzük. Maximum az lesz a sztori, hogy nem ismerte jól a terepet és egy hasadékba zuhant – vontam meg a vállaimat, jobb nem jutott ugyanis eszembe. – Úgyhogy a családnak nyugodtan mondd el a halálhírét, ha attól jobban érzed magad – tettem még hozzá, én aztán nem akadályoztam meg benne, csak így a rendőrséggel is úgy kellett intéznem a dolgokat. Nem lett volna jó, ha a család hallja a hírekben, hogy megszökött, még a végén, elkezdenének kérdezősködni itt-ott, és abból nagy kalamajka sülne ki, az biztos!
Miután leállítottam a kocsit a parkolóban, hallottam Adam elsuttogott szavait, de nem szóltam közben. A lányt vélhetően sikerült megnyugtatnia, mivel nem sokkal később ki is szállt a kocsiból. Bentről kinyitottam a csomagtartót a megfelelő kis kar felhúzásával, hogy annyival is megkönnyítsem a férfi dolgot. Mivel láttam a tükörből, hogy hozzám igyekszik, így leengedtem az ablakot, és úgy pislogtam fel rá, továbbra is járatva a motort.
- Mondanám, hogy megígérem, de akkor hazudnék! – mosolyodtam el, bár vidámság ezúttal nem volt ténylegesen is a gesztusban. – Tudod, hogy nem én szabom meg, úgyis dolgoznom kell majd, akkor meg már mindegy, hogy bejövök-e ide is vagy sem – sóhajtottam fel elkínzottan, kissé már fáradtan. És még az egész nap előttem állt, bele sem mertem gondolni, hogy mennyi elintéznivaló várt még rám a későbbiekben. – Te is vigyázz magadra, hamarosan látjuk egymást! – intettem neki, miközben tolatni kezdtem. – És mindenképpen keresd meg Abiet! – szóltam még rá búcsúzóul, aztán a kórház irányába kanyarodtam ki a kapun, hogy a lányt biztonságba helyezzem. Még emlékeket kellett módosítanom, helyszínelésen segíteni, a jelentésekről és egyéb papírmunkáról már nem is beszélve…

// Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem! Smile a következőnek pedig állok elébe Razz //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Táborhely a folyóparton // Szer. Nov. 20, 2013 6:00 pm

SZABAD TERÜLET
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Autumn A. Autenberry
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 817
◯ HSZ : 300
◯ IC REAG : 322
◯ Lakhely : Fairbanks - Viktoriánus kúria

Re: Táborhely a folyóparton // Szomb. Feb. 15, 2014 10:55 pm

Eska és Annakpok


Unottan rugdalok egy köteg havat a cipőm orrával, egyenesen bele a folyóba. Kezeim hanyagul a zsebembe rejtve, szőke hajammal borzolón játszik a jeges szél. Céltalan vagyok, unatkozom, s ez teljesen körbevesz, betakar, mint valami istenverte pokróc a táborozókat. Most bezzeg senki nincs itt, senki, aki szórakoztathatnak a jelenlétével, vagy akinek bosszantásával én szórakoztathatnám magam. Nem tudom, hogy minek kellett hazajönnöm, hogyha a szellemek azóta kussolnak, hogy én Fairbanksbe tettem volna a lábamat.
Hanyagul beletúrok a hajamba, jelen pillanatban az is zavar, ahogy a szemembe fújja a tincseket a szél. Hajgumit persze nem hoztam magammal, marad hát a jó öreg ötujjas fésű, s a gondolat, hogy farkassá kéne vedlenem, akkor legalább nem zavarna ez a haj-dolog. Valahogy még sincs most kedvem emberből váltani farkasba, a magam kifacsart módján élvezem azt, ahogyan az emberem unatkozik, s vele együtt morcossá válik a farkas is. Semmi értelmét nem vélem egyelőre felfedezni az ittlétnek, pedig a nagy ég a tanúm rá, hogy nem ez az első hely, amit felkeresek, amolyan hátha alapon.
A folyópartokat minden testemben kerestem, még akkor is, hogyha örökké Ekoni holttestét láttam úszni rajtuk, akármerre is néztem. Most sincsen ez másként, mazochizmusom határtalan, épp csak az unalmat nem űzi el. Jó lenne végre tenni valamit, mert ha nem fog itt történni semmi, akkor kénytelen leszek a helyi őrzőkkel szórakozni, s őket a sírba kergetni a nevetséges bosszantásaimmal. Nem azért, mert nem tisztelem az őrzőket, egyszerűen csak azért, mert ilyen a természetem. Mert feljogosítva érzem magam mindenre, ami más szemében szálka lehet. Én már csak ilyen vagyok.
Nagy gondolkodásomban és csínytervezésemben azt sem veszem észre, hogy már térdig állok a jeges folyóvízben, s a szélcsalta hullámok térdkalácsomat mardossák. Mire észlelem, már csak nevetni tudok az egészen. Különösképpen nem zavar a csontig hatoló hideg, valamiképpen még élvezem is. Legalább történik velem valami. Megfürdeni ugyan nem fogok a folyóban, de abban a mélységben, ahol jelenleg tartózkodom, nekilátok sétálni a folyásirányban lefelé. Mivel egyedül vagyok, nem kell attól tartsak, hogy bárki kérdőre vonhatna, vagy gyanakodva, furcsán nézhetne rám. Vannak előnyei a magánynak is, még ha nem is sokukat ismerem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alethea E. Whelan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 823
◯ HSZ : 276
◯ IC REAG : 288

Re: Táborhely a folyóparton // Hétf. Feb. 17, 2014 12:18 pm

Még mindig nincs lakásom, se házam, és bár a kutya sem jött rá a hotelben, hogy vérfarkasból vagyok, nem érzem ott jól magam. Túl sokan vannak, és anélkül nem tudom meg, hogy van-e köztük a vérvonalamhoz tartozó, hogy le nem leplezném magam, arra pedig érhető okokból nem vágyom. Így hát, hacsak nem munkáról van szó, jobbára a természetet járom, szintén rejtve, ki vagyok, olykor még élvezném is, ha valakinek kedve támadna egy kis emberhusira. Istenem, hogy mekkorát koppanna. Mindenesetre, engem biztosan szórakoztatna a dolog.
Feltett szándékom a napom jó részét farkas alakban tölteni, de egyelőre jobban esik emberi lábakon járni az erdőt. Meg ne kérdezze senki, hogy miért, egyszerűen olykor túlságosan szeszélyes vagyok, s teszem, amit az épp diktál, míg máskor rendkívül logikusan vagyok képes a helyzethez állni.
A folyót szeretem, így egy ideje már követem a sodrását a part mentén, szórakozottan belevágva egy-két követ. Úgy tűnik, már levetkőzte a jégpáncélt, noha meleg még mindig nincs, bár az itteni idő még Angliához mérten sem nevezhető soha melegnek. Nem is számít igazán a szememben, de az enyhülés már szemmel látható, én érzem is, a legapróbb változásokat, mik a természetben fellelhetőek, már-már együtt lélegzem vele, vélhetőleg a társaim hasonlóképp. Hallom, miként csicseregnek egymással a madarak, néhol szemtelenséget vélek felfedezni vékony hangjukban, ébredeznek lassan a téli álmot alvók is, megtelik élettel minden, mikoron elvonul a hó. Kicsit bánom, minden tél után vágyakozom újra a fehér rengeteg után, de hosszú hónapokat kell várnom rá. Most már nehezebben fogok eltűnni a szem elől, fehér bundámat hajmeresztően könnyű kiszúrni a zöld pázsiton. Már ha úgy akarom persze.
A tizenkét irányba futó kötelékeim egyike megrándul, jelezve, csalogatva, valaki a közelben van. Megörülök, mert Unalaqon kívül mással még nem sikerült találkoznom, így megszaporázom a lépteimet. Hamarost észre is veszem a folyásiránnyal ellentétesen közeledőt. Bárki más tán azt mondaná, az illető megzakkant, én azonban nem csodálkozom a dolgon, egész más az, ami leköti a figyelmemet. Figyelem a szőke tincseket, a karcsú, sokkolóan nőies alakot, lágy vonásokat. Még a szemeim is lehunyom, majd megdörgölöm, hogy vajon jól látom-e. Kétség sem férhet hozzá, a szemem nem csal, és tudomásom szerint nincs köztünk olyan, aki ennyire képes volna megtéveszteni a szemet, de ha képes lenne rá, rajtam úgysem működne a képessége.
- Te most ugye csak szórakozol velem?  
Pislogtam, mint hal a szatyorban, és nem voltam rest begázolni utána a folyóba, nem érdekelt a hideg, semmi egyéb sem, egyszerűen nem hittem annak, amit érzek, és tudnom kellett, hogy nem képes-e becsapni bármiféle különös erő. Nem, ez nem lehetséges, ilyen a világon sincs.
Amint utolértem a szerintem Annakpokot, rántottam is le a válláról az anyagot, anyagokat, fedje azt bármi. Nem érdekel az sem, ha visszakézből pofán könyököl,  én bizonyságot akartam arról, hogy közénk tartozik, mert ha igen, valóban nem lehet más. Maximum fürdünk egyet, nem para, csak mínusz sok van, mit nekünk az, ebben nőttünk fel, gyerekként így éltünk, farkasként csak fokozódott a tűréshatárunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Autumn A. Autenberry
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 817
◯ HSZ : 300
◯ IC REAG : 322
◯ Lakhely : Fairbanks - Viktoriánus kúria

Re: Táborhely a folyóparton // Kedd. Feb. 18, 2014 2:40 pm

Teljesen nyugodt napnak indult, halálosan nyugodtnak. Bárki más örülhetne ennek a nyugalomnak, de én a magam részéről a hátam közepére sem kívántam, így elsőre egészen elkapott az izgalom, amikor a távolból valami megrezgette a kapcsolataim pókhálóját. Úgy éreztem magam, mint a lesre váró keresztes, akinek éppen most csapódott egy ínycsiklandó légy a hálójába. Ám lelkesedésem csak addig tartott, amíg vissza nem ugrottam az időben cirka 800 évet, s újra nem álltam a folyó partján, mint kamasz. Talpig mezítelenül, alul férfiként, felül nőként, körülvéve gúnyos pillantásokkal, lekicsinylő horkantásokkal. Meggyűlöltem, ó hogy meggyűlöltem akkor és ott egyeseket. S most, ennyi évszázad távlatából is úgy voltam vele, hogyha gyűlöletem tárgyai közül egy is elém merészkedik, bizony sajnálni fogom, hogy nem tudok ezüstöt köpni egészen a szeme közé. Hiába legyek most teljesen nő, a Többiek előtt még sosem álltam másként, csak korcs kétnemű szörnyetegként.
Az érzés irányába fordulok, magamba fojtom a farkast, s talpig emberként húzom ki magam a folyóban állva. Kecses mozdulattal, hanyagul, már-már szemtelenül könnyedén csapom csípőre kezeim, amolyan tartást felvéve, mint a magamutogató, pökhendi alakok. Igenis meg akarom mutatni magam, legbelül nagyon is akarom, hogy tudják, ki vagyok – főleg Ő tudja, az, akit ennyi év sem feledtetett el velem – s nem átallok pózerkedni ezzel a testemmel. Büszke vagyok a nőmre, száz év is eltelt azóta, hogy utoljára voltak nőies idomaim.
Az, hogy nem érzem a közeledő felől a farkast, szinte egyértelmű jele számomra annak, hogy kivel lehet dolgom a szőke nő álcája alatt. Csak egy valaki volt mindig képes elrejteni előlem a farkasát, s ő valahogy sosem tartozott azok közé, akiket kifejezetten gyűlöltem volna. Igazán mondjuk nem álltunk közel egymáshoz – senkivel sem tettem kivételt ez ügyben, még a ruhacsenő kisiparossal sem – de most, ebben a pillanatban elég számomra az is, hogy nem önt el keserű epe a találkozás „örömére”.
- Mi a szent ...? - „szar”, folytatódna a mondat, de nincs is időm rá, hogy befejezzem, mert a zakkant szőke már ront is nekem, s el is kezdi letépni rólam a ruhákat. Tekintetem smaragdja valószerűtlenül kékké változik, farkasom pillantása bújik ki belőlem első dühömben, s torkomból mélyről szakad fel a morgás, mely magában hordozza az „Eressz el, azonnal!” mondat minden szavát. Emberi alakom azonban mégsem változik meg, nem hagyom kipattanni belőlem az acsarkodó bundást, s a szemszínem is hamar visszatér Autumn zöldjébe.
Hirtelen ötlettől vezérelve önt el a szemtelen szemérmetlenség, s miközben próbálom erővel letaszítani magamról a nőt – ha sikerül, akkor bevágom a vízbe, az ügyben sem zavartatva magam, ha vele zuhanok – és feltápászkodva messzebbre kerülni tőle, hogy aztán egy mozdulattal nadrágom gombjára siklassam ujjaim.
- Akarod látni azt is, hogy mi bújik meg a nadrágomban? - morranok oda csípősen. Ha a nő az, akinek gondolom – márpedig nagyon csúnya lenne, ha nem éreznék meg egy ekkora erejű farkast tőlem fél centire – akkor nagyon is érteni fogja, hogy mire vonatkozik a kérdésem.
- A pofám leszakad! - méltatlankodom, miközben – ha Eska nem akarja tovább cincálni ruhámat, mely alól már régen kivillant a kör, mely bőrömre van róva – akkor magam vetem le a felsőrészem, s kabátom zilált darabjait, s dobom a folyóba. (Hadd higgyék majd a táborozók a folyásirányban alattunk, hogy valaki ruha nélkül belefulladt a vízbe.) Ilyen indítás után a hócipőmnek van kedve ezekhez a ruhadarabokhoz.-
- Ez lenne a normális fogadtatás ennyi év után? - forgatom meg a szemeimet. Nagy, nyálas összeölelkezésre a ruhaletépkedés előtt sem hiszem, hogy módot kerestem volna, de most aztán pláne nem jut eszembe. Inkább – ha már úgyis egy szál melltartóban és kigombolt nadrágban állok csurom vizesen a jéghideg vízben – igyekszem tetőtől talpig végigmérni a velem szemben állót. Ha ugyan még mindig emberből van. Ennyi száz év után először állapítom meg magamban, hogy nem irigylem a testét, mert mindenem megvan, amije neki is, s egy centivel sem vagyok hosszabb semmilyen nem publikus részen. Mámor és boldogság! Ajkaimra elégedett vigyort csal a felfedezés. Ám mosolyom tiszavirág-életű, mert hát na, azért mégiscsak mérges vagyok azért, mert így letámadott.
- Nehezedre esett volna inkább kérdezni? - kötöm az ebet a karóhoz makacsul. ~ Ha még egyszer így ugrassz nekem, fogmintásra cakkozom a bundádat Eska akkor is, hogyha farkasnak érezlek, ha embernek, vagy ha aranyhalnak. Hidegen hagynak az árnyaid! ~ folytatom gondolatban a miheztartás kedvéért, de tartásom nem fenyegető, így ez a mondat beillene szájkaraténak is. Nagyot koppannék, hogyha nem Eskához lenne szerencsém, elvégre ez a teste nem olyan, mint a régi. Ám azért na! A Többiek többi részéről muszáj lett volna éreznem a farkasát, s nem csak azt, hogy egy ívásúak vagyunk. Kizárásos alapon hát elhelyeztem magamban a támadó drágát. Remélem nem tévedek. Bár ha igen, az is mindegy. Ettől még a nem is olyan üres fenyegetésem áll. S innentől rajta a sor, hogy továbbvigye ezt a helyzetet. Legalább egy „bocs” azért elférne. Vagy egy anyamedve, ha nagyon alább adok az igényeimből. Az én olvasatomban nem így zajlik egy boldog viszontlátás. De biztos velem van a baj.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alethea E. Whelan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 823
◯ HSZ : 276
◯ IC REAG : 288

Re: Táborhely a folyóparton // Kedd. Feb. 18, 2014 9:31 pm

Számítottam a dologra, és akár ki is védhetném, de úgy vagyok vele, hogy nem akarom, különösen azért nem, mert éppen meglátom a lapockáján a kört, és ez helyzeti előnyt is biztosít a számára. A jeges hullámok pillanatok alatt csapnak össze a fejem felett, bár az én drámai ízlésemnek némileg túlságosan mini verzióban. Nem telik bele pusztán pár másodpercbe, míg Arielt megszégyenítő hajhátracsapás kíséretében emelkedem ki a vízből, majd ezüst íriszekkel szemlélem pár pillanatig a drága Annakpokot, és azon gondolkodom közben, hogy a természet mely furcsa szeszélye által lehetséges ez. Mindenesetre, így első blikkre nem úgy tűnik, mintha különösképpen zavarná a jelenlegi helyzete. Nem rántom magammal, most nem volna kellőképpen hatásos.
- Hát hogy a viharba ne akarnám?  
Nem hiszem, hogy a kérdése komoly volt, de most mit mondjak? Ne kérdezzen olyat, amire jó eséllyel nem fog tetszeni neki a válasz. Ennyire azért már ismerhet.
- Nem probléma, visszanő, csak egy kis idő kérdése.  
Felelem halál lazán, mintha semmi furát vagy felháborítót nem műveltem volna. Hát nem is. Meglehet, nem épp úgy reagáltam, miként az átlag tette volna, de az, hogy átlagos volnék, szemernyit sem fogható rám. Azt mindenki tudja szerintem közülünk, hogy kapható vagyok az őrültségekre, s ennek következményeképp hajlamos vagyok magamtól is ilyesmit művelni. Szegény Annakpok ennek elszenvedője lett, de ez legyen a legnagyobb problémája.
- A normális pusztán nézőpont kérdése. Mi bennünk a normális? Ugyan kérlek… néz csak le… a jeges folyóra a lábaid körül. Normális? Vagy az, akik és amik vagyunk? Tán normális? Nem, nem az… ne csodálkozz hát, hogy a reakcióm sem az valamire, ami szintén nem… normális.  
Éltemben nem használtam még ennyiszer ezt a szót, és ötödszörre kimondva már igencsak hülyén hangzik ez a szó. S nem, még véletlen sem őt neveztem nem normálisnak, hanem azt a tényt, hogy most nő. Tudhatja, legalábbis remélem, hogy tudja, mivel én azok közt voltam, akik sosem szívták a vérét emiatt, nem néztem rá ferde szemmel, vagy kerültem, én elfogadtam, bár közel még így sem engedett, de ez már egy másik kérdés.
- Abban mi a pláne?  
Kérdezek vissza felvont szemöldökkel, kissé pofátlanul, mert hát, miért is ne. Igen, nehezemre esett volna, lévén jobb szeretek mindent a saját szememmel megtapasztalni, máskülönben ki tudja, hogy mivel próbálnak becsapni. Kicsit röhejes, hogy én parázok ilyesmitől, mikor a megtévesztés mestere vagyok, de kell egy kis kattantság nem?
- Aranyhalon még nem gondolkodtam, de jó ötlet.  
A könnyedségem csupán csak látszólagos volt, ismét megvillantak a lélektükreim, mert nem szeretem, ha fenyegetnek, még ha csupán csak szavakról van is szó, gesztusokról nem. Mindenesetre közelebb evickéltem, mert még mindig nem óhajtottam kiemelkedni a vízből, bármennyire bírom a hideget, átfagyott ruhában bizony még az én popsim is megérzi a jegességet.
- Mellőzzük a nagy szavakat, nem áll jól neked a drámaiság. Egyébként meg, technikailag nem neked ugrottam, hanem a ruháidnak. Van különbség.
S amint ezt kimondtam, már rántottam is ki alóla a lábait, mert kérem, kölcsönkenyér az bizony visszajár, a bocs meg elfogyott, anyamedve nem is volt, szóval így járt. Nem érzem magam különösképpen tahónak, bár könnyen lehet, olyan vicces sem vagyok, mint amilyennek hiszem magam, de ez nem kifejezetten zavar. Maximum kicsit megtépjük egymást, szerintem nem kifejezetten dőlne tőle össze a virág. Ha ellepték a hullámok, már iszkoltam is kifelé, és most lejjebb eresztettem a pajzsom, hogy vidámságom kacagó szele megérinthesse, hátha ebből rájön, nem az a célom, hogy az idegein táncoljak, bár az sem állna távol tőlem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Autumn A. Autenberry
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 817
◯ HSZ : 300
◯ IC REAG : 322
◯ Lakhely : Fairbanks - Viktoriánus kúria

Re: Táborhely a folyóparton // Csüt. Feb. 20, 2014 8:19 pm

Hogy a viharba ne? Felvonom szemöldököm, majd egy vállvonással zárom le a műveletsort. Hát ha látni akarja, látni is fogja, én nem szoktam a levegőbe kérdezgetni. Egy laza mozdulattal pattintom ki a nadrágom gombját a gomblyukból, majd a vizes anyagot szívdobbanásnál rövidebb idő alatt lejjebb tolom csípőmről. Hüvelykujjaimat akasztom be kétoldalt a nadrág korcába, s ahogy egyre lejjebb csúszik a szakadt, koptatott farmer, úgy érek be alsóneműm korcába is, s húzom azt is a nadrággal együtt. A ruhadarabok vizesek rajtam, így kissé tovább tart lehámozni mindent a térdemig, de onnan már a víz alatt könnyebben megy a művelet. Nem telik bele semmi perc, s máris ott állok melltartóban, talpig alul semmiben Eska előtt.
- Elégedett vagy? - kérdezem pimaszul, cseppet sem zavartatva magam amiatt, hogy női altájamat ilyen pofátlanul közszemlére teszem. Azután, hogy egy csapat őrző előtt önkielégítettem a legutóbbi testemben, ez még csak a semmiség fogalmát csiklandozza. S különben is, nem lett volna kötelező a másiknak igent mondania a kérdésemre. Sejthette, hogy megmutatom magam.
Nem, nem sejthette. Valójában belegondolva nagyon is meg kell lepődjön ezen, hacsak Annakpok-énemre gondolok. Soha, de soha nem mutogattam magam önszántamból, így ez az első ilyen eset Eskával közös múltamban erre. De hát valamikor el kell ezt is kezdeni.
- Egy irodalmár nem élvezne el a gyönyörtől szóismétlésmentes mondataid hallatán, de értem a lényeget. - húzom el a szám kelletlenül.
Nem nagyon szeretek normálatlanságommal azonosulni, sokkal szívesebben hunyok szemet felette, s élvezem az életem. Én akartam olyan lenni, amilyenné Tupilek tett, nem panaszkodom hát. A jeges folyóban állni majdnem-meztelenül még nomrálatlanságában is nagyon szórakoztató. A hideget ugyan lassan kezdem érezni, de most mit számít? Nem fogunk tüdőgyulladásban elhalálozni. Ha meg valaki erre téved, legalább olyat láthat, amilyet még soha.
- Tulajdonképpen semmi! - vigyorodom el.
Nem emlékeztem rá, hogy ilyen szórakoztató lett volna valaha Eska társaságában lenni. Talán az idő szépít meg sok mindent, talán más, mindenesetre most egészen kellemesként ér a meglepetés a másik nő szavainak hallatán. S így utóbb belegondolva ez az antré is fenomenális volt. Most, hogy már nem tépkedi a ruháimat, már a humort is fel vélem fedezni benne. Még ha nem is vagyok abban biztos, hogy valóban vicces akart lenni velem.
Újabb vigyorra késztet az, hogy vette az adást az aranyhalas poénomat illetően, s még az sem zavar, hogy nyilvánvalóan nem örvendeztettem meg azzal, hogy gondolatban megfenyegettem. Nem hiszem, hogy várhatott mást, így nem fogok lelkiismere tfurdalást érezni. Mondjuk amúgy sem szokásom az ilyesmi, azt is be kell vallanom.
- Nem is tudom, hogy ki lovagol a szavakon. Most szónok vagy, vagy mi a szösz? - kérdezek vissza szemtelenül.
Igen, szépen kellene beszélnem, 800-nál is több évem minden fennköltségével kellene fűznöm egymás után a szavaimat, de én nem az vagyok, aki mindezt megtanulta. Nekem így a jó, szeretem, ha meg tudok botránkoztatni másokat, s még ennyi év elteltével is szülőanyámra fogom azt, hogy ilyen lettem, amilyen.
- Csak édes kettesben vagyunk? - kérdezek is, mert van azért, ami nem hagyja a csőrömet piszkálás nélkül.
A tetoválás felizzása óta gondolkodom azon, hogy mi a rossebnek hívtak engem haza. S ahogy Eska megjelent, újabb nem-értemmel gyarapodott gondolataim sora. Miért pont őt, s engem? Vagy netán a Többieket is? Ez utóbbit azért annyira nem remélem. Érthető okokból kifolyólag, természetesen.
Talán kérdeznék még, de nem sok esélyem akad rá, igencsak megakaszt a tény, hogy a lábaim ki találnak emelkedni alólam, s én a fejbúbomig elmerülök a vízben. A testüket áruló nőket és minden emberek szülőanyját egy mondatba pakolom magamban, de nem kiabálok, hiszen igencsak tele menne az a csinos kis tüdőm vízzel. Inkább minél gyorsabban kiemelkedem a víz alól, s már fordulok is arra, amerre Eskát érzem távozni. A kacagása elárulja, s leengedett pajzsa alól felém áramló jókedve egyszerre önt el engem is kellemes érzéssel, no meg méreggel is. A vízbevágás az én repertoárom, nem az övé. Kikérem magamnak!
Amilyen gyorsan csak tudok nekiállok futni, kifelé a vízből, Eska után. Egyelőre nem váltok alakot, csak a melltartómat hagyom a többi ruhám után, amolyan minek az, ha más már nincs rajtam alapon. Nem gondolkodom azon, hogy milyen látványt nyújthat egy vizes, meztelen nő ebben az évszakban a parton. Hamarosan úgyis farkas leszek, csak még nem jött el a tökéletes pillanatom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Táborhely a folyóparton // Today at 5:20 pm

Vissza az elejére Go down
 

Táborhely a folyóparton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 9 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Táborhely a folyóparton
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-