HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Jonathan Wilson Kedd Szept. 19, 2017 7:30 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Kedd Szept. 19, 2017 11:07 am
írta  Rebecca Morgan Kedd Szept. 19, 2017 7:36 am
írta  Madison River Layton Pént. Szept. 15, 2017 10:33 pm
írta  Hella Deborah Blackbird Pént. Szept. 15, 2017 9:09 pm
írta  Michael Cooper Csüt. Szept. 14, 2017 3:15 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szer. Szept. 13, 2017 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Szept. 10, 2017 10:48 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 1:00 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:58 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:58 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:57 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:42 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:42 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:38 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:50 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:49 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:46 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Rebecca Morgan Hétf. Aug. 21, 2017 7:06 pm
írta  Alignak Vas. Aug. 20, 2017 12:32 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Aug. 19, 2017 5:26 pm
írta  Hannah B. Wilson Szomb. Aug. 19, 2017 12:10 pm
írta  Alignak Szomb. Aug. 19, 2017 9:04 am
írta  Dr. Emily Hart Kedd Aug. 15, 2017 7:09 pm
írta  Alignak Vas. Aug. 13, 2017 4:19 pm
írta  Payne Holmes Szomb. Aug. 12, 2017 1:21 am
Alignak
 
Catherine Benedict
 
Rebecca Morgan
 
Hans Elfman
 
Prof. Dr. Lester J Edison
 
Achilles Kilpatrick
 
Anguta
 
Hella Deborah Blackbird
 
J. Isaac Sladen
 
Corinne June Mouser
 

Share | .




















 

 Öltözők (Paintball Pálya)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6647
◯ IC REAG : 8460
Öltözők (Paintball Pálya) // Hétf. Ápr. 09, 2012 11:06 am



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 24, 2014 10:07 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Jún. 27, 2012 7:03 pm

Jean-Claude


Nem sűrűn szoktam emberekkel közösen kimozdulni – leszámítva a kocsmát -, de ez alkalommal mégis kivételt tettem. Tegnap beszélte néhány törzsvendégem, méghozzá előttem, hogy eljönnek paintballozni csak úgy pusztán szórakozásból, de az egyik srác lemondta, így most hiányos volt a csapat. Bosszúsak voltak, és azon tanakodtak éppen, hogy mihez kezdjenek, miközben én feltűntem mellettük, és hirtelen ötlettől vezérelve arra jutottak, hogy én megfelelő lennék a pótlásra, már ha van kedvem. Még az sem érdekelte őket, hogy egyedüli nő lennék, mert úgy gondolták, hogy én elég kemény és belevaló csaj vagyok. Ha tudták volna, hogy mennyire, szerintem nem olyan merészek, hogy engem játékra hívjanak, de nem tudták, én pedig belementem.
Kicsit aggódtam, hogy nehogy lebuktassam saját magam előttük, de mire odaértem ma a pályához, már minden kétségemet tovaűztem, és a helyét átvette a kellemes borzongás, ami nálam az izgalom természetes velejárója volt.
Miután a parkolóban leállítottam az autómat, táskával megpakolva vonultam be az épületbe, ahol némi útbaigazítást követően meg is találta ma nők számára fenntartott öltöző helyiséget. Nem mondhatnám, hogy nagy volt, és valószínűleg el sem jutottam volna egyedül, tekintve, hogy nem volt kiírva sehová, hogy melyik nemhez melyik ajtó tartozik. Nos, ez már csak ilyen.
A játék nem sokkal később kezdetét is vette. Nagy csatározások folytak, már-már véresen komoly küzdelem, aztán amilyen gyorsan elrepült az idő, már véget is ért, mire észbe kaptam. Meglepően jól éreztem magam, ezt el kellett ismernem, és úgy tűnt, hogy nem fogtak gyanút, hogy egyébként sokkal ügyesebb, és sokkal erősebb vagyok náluk. Elég nagy bajban lettem volna, ha így történik, de szeretem a kockázatokat, mert némi izgalmat visznek az életembe. Aki annyit megélt már, mint én, annak időnként szüksége van az ilyesmikre.
A srácok még elhívtak pizzázni is, de oda már nem volt kedvem menni, ők pedig siettek, hogy az esti dömping előtt még legyen jó helyük a tévé előtti asztalnál, így rövid úton egyedül maradtam az épületben. Sejtettem, hogy még jön majd valaki később, de egyelőre csak az enyém volt a hely, ami miatt nem is izgattam magam. Itt aztán biztos, hogy az égvilágon semmi nem fog történni, ezért ráérősen kezdtem el levenni a göncöt, amiben a játékot lebonyolítottuk. Először a felsőrészét toltam le magamról az overállnak, és úgy ahogy voltam, melltartóban kezdtem mászkálni, miközben pakolásztam a holmimat. Annyira elgondolkoztam, hogy ostoba módon észre sem vettem, hogy egy másik vérfarkas is feltűnt valahol a színen, méghozzá nem is olyan távol tőlem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Jún. 27, 2012 7:33 pm

Deirdre & Jean-Claude


Nos van néha hogy a farkas fia egyszerűen csak úgy nekiindul a nagyvilágnak. A valóság az, hogy kezdett ez a hely egyre inkább fojtogatni... Kisváros volt, kevés szórakozási lehetőséggel, ráadásul még abból a viszonylag ígéretes kluból is kidobtak, egyszerűen mert nagyobb szenzáció voltam ... Nos talán egy kicsit túlságosan is érdekes voltam azzal az öt hölggyel.. vagy hat volt? Minden esetre akkor is igazságtalannak tartottam a dolgot.
Úgy is mondhatnám, hogy kissé megtörten kutyagoltam, de ez nem lett volna igaz, mert odáig soha nem süllyednék, hogy a külsőm elhanyagoljam az unalom miatt. Sőt ez igazából egy egész jó kikapcsolódási lehetőség volt.
A hajam ugyan még nem nőtt vissza vállig, amit bántam, mert szerettem, ha a sötét tincsek az öltönyöm vállát simogatják. Most is kicsit talán elvetettem a súlykot a tökéletes grafitszürke öltönyömmel, de egyszerűen muszáj volt kezdenem magammal valamit.
A kis hölgyet is kitettem otthonról, mert a követelőzésével már kezdett az agyamra menni... Meg még a védőszellemem, aki igazából egy ősöreg kis kéjenc volt szintén békén hagyott pár pillanatra, ami annyira nem is volt vicces, mert így unatkoztam....
Elindultam valami jó partyt keresni, de ilyet még merítőhálóval sem nagyon találtam errefelé. A nők szépek voltam, jó nem mind, de voltam egészen kellemes arcberendezésűek is... Ellenben a szórakoztatóipart még nem éreztem teljesen a csúcsra jutni.
Egy apró lemondó sóhajjal jutottam ide, nem is tudom hová. Igazából csak nekiindultam a városnak, hátha belebotlok valakibe.
Mivel volt egy ajtó az orrom előtt, így kinyitottam, mielőtt belevertem volna az orrom. Nem igazán volt rajta jelzés, így őszintén mellbe vágott, ami elöntötte az érzékeim... Először is a határozottan csinos hölgy, amitől messze nem jöttem volna zavarba, a szeretőim számát már igazából katalógusban sem tudtam számon tartani... Ami igazán meglepett az a túlvilági energia volt. Úgy csapott arcon, akár egy forró ár. Villámgyorsan húztam fel a pajzsaim, akár rajtakapott szerető a nadrágját az ijfú ara szobájában, ha jön a férj... (igen, tapasztalat, hogy ilyenkor nagyon gyorsan csattan a helyére a nadrág) . Az arcomra ártatlan és meglepődött kifejezést varázsoltam, majd még el is pirultam.
~ Hogy én milyen kis ügyes vagyok... ~

Éreztem a másik farkast, hogy borzasztó öreg, még nálam is öregebb, pedig én sem voltam ám kölyök. Majd bocsánatkérően néztem föl rá hatalmas kék szemekkel.
- Oh őszinte elnézését kérem ma chérie... Úgy hiszem eltévedtem és ez az ajtó őszinte meglepetésemre nem igazán azt rejtette el, amit hittem.

Gyorsan megfordultam, mint aki zavarba jön, de azért megvártam a reakcióját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Jún. 27, 2012 8:31 pm

Mire eljutott a tudatomig a nyilvánvaló, miszerint már korántsem vagyok olyan egyedül, mint ahogyan eddig hittem, már hallottam is az ajtó nyitódását. Igazából nem szerettem volna ruhadarabokat kapkodni magam elé a zavarodottságtól, mert elsősorban nem voltam zavarban, másodsorban pedig elég gyenge próbálkozás lett volna, arról már nem is beszélve, hogy ostobán néztem volna ki. Az ostobaság pedig nem tartozott azok közé a szavak közé, amelyek a legtöbb esetben jellemeztek engem. Most talán nem figyeltem oda annyira, mint szoktam, de hülye még nem vagyok.
Az arcom meg sem rezzent, ahogy kíváncsian felpillantottam a férfire, pedig valójában nagyon meglepett voltam. Azért nem hibáztathattam, hogy bejött ide, hiszen nekem sem volt eleinte lövésem arról, hogy ez a női öltöző, de azért már annál inkább, hogy még akkor sem fordult el, mikor meglátta, hogy kis híján félmeztelen vagyok. Ahhoz képest, hogy milyen idős volt, az illemet valahol elhagyhatta útközben, ezért én is úgy döntöttem, hogy hasonlóképpen fogok tenni.
Mintha ott sem lett volna, pakolásztam tovább, de természetesen válaszolni nem mulasztottam el. Az már tényleg annyira udvariatlan lett volna, amit nem voltam képes elviselni, még ilyen körülmények között sem, pedig nem vagyok megrögzötten az etikett megszállottja.
- Abban biztos vagyok, hogy eltévedt! – vágtam rá szinte egyből, méghozzá elég csípősen, de hát ilyen az alaptermészetem. – Ebben a hacukában kizárt, hogy eredetileg is ide indult volna… - ingattam a fejemet rosszallóan, miután végignéztem rajta. Soha nem voltam igazán oda az ennyire elegáns viseletért, de időnként persze belefér. Nála viszont volt egy sanda gyanúm, hogy nem csak néha napján fordult elő, hogy ilyen öltönyökbe bújt. Tulajdonképpen olyan fesztelennek látszott benne, mintha csak ebben született volna a világra.
- Mint ahogyan bizonyára rájött már, elég idős vagyok ahhoz, hogy ne vegyem be ezt a maszlagot. Pontosan tudta, hogy mit fog rejteni az ajtó, amint belépett rajta, hiszen én is pontosan tudtam, hogy mivel fogom szembetalálni magam, ha megfordulok – jelentettem ki határozottan, csípőre tett kézzel, míg a másikban egy félig üres táska lógott. – Tudom, hogy nem ellenségesek a szándékai, ahogyan azt is, hogy igazából nagyon is élvezi ezt a kialakult helyzetet – ártatlanul, már-már tanácstalanul billentettem oldalra a fejemet, majd felé léptem, továbbra sem törődve azzal, hogy olyasmiket lát rajtam, amit csak néhány szerencsés férfinak engedek meg. – Útban van – néztem fel rá, az övéhez hasonlatos kék szemeimmel. Megvártam, míg elenged, közben pedig folytattam a pakolászást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Jún. 27, 2012 9:09 pm

~ Mon Dieu! Milyen csípős itt valaki.... ~
Sajnálatos módon kicsit tovább nézelődtem, mint kellett volna, így a nagyon is lovagias, habár enyhe késéssel érkező elfodulásom már csak annyi volt mint a csók annak a bizonyos holtnak a hűvös ajkára.
A ruhámra tett megjegyzést azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Nah nem mintha olyan páva lettem volna... Most nézzenek rám, úgy nézek én ki mint egy páva? Szó sem eshet róla!
Mivel láthatóan nem igényelte a mesét, amit kicsit bántam, ugyanis imádtam játszani az eszem, másrészt viszont élveztem, mert így sokkal mókásabb volt a dolog.
Tehát nagyban akkor már visszafordultam. Figyeltem a kis hölgyet, aki így másodikra még annál is öregebb volt, mint amilyennek elsőre hittem.
- No de ma chérie, még a feltételezés is bántó... Mellesleg valóban nem ide indultam, de mivel nem is indultam igazából sehová, így akár ez a hely is nevezhető tévelygésnek, elvégre nem a sehová érkeztem, hanem ide.
- néztem rá lefegyverző mosollyal. Nah nem mintha biztos lettem volna hogy hat rá, habár a nők 98 %-ára hatott, a másik két százalék meg a szebbik nemet kedvelte... De inkább volt ez automatikus, egyszerűen mindig így mosolygok és kész.
Csak hallgattam, ahogy nagy pattogva előadta a mondandóját és továbbra is csak mosolyogtam, akár a bukott angyal, akit ugyan kiűzettek a mennyekből, de azért teljes bizonyossággal hiszi, hogy bizony vissza fog még kerülni oda.
Amikor megállt előttem lenéztem rá, mert igen, hiába volt idősebb nálam sokkal, azért én voltam a magasabb, első becslésem alapján majd jó húsz centivel magasodtam fölé.
Enyhe kíváncsisággal vontam fel az egyik sötét szemöldököm, hogy belepillantsak azokba az enyémnél alig néhány árnyalattal halványabb jegesebb kék szemekbe.
Aztán gondoltam egyet és villámgyorsan lehajoltam, majd megcsókoltam. Nos igen, többnyire először cselekszem, aztán gondolkozom, ez vagyok én. Tehát rátapasztottam az ajkaim az övére, először csak szűziesen, aztán mintha az egész lényét ki akarnám inni egyetlen csókkal. Mintha ez lenne az utolsó dolog a földön, amit megtehetek. Nem húztam sokáig az időt, csak akár egy gyors láng beleperzseltem, aztán léptem egyet hátra, hogy kapjon egy kis teret, de az ajtót továbbra is takartam. Messze nem voltam egy benga állat, de azért volt kiterjedésem.
- Ha útban vagyok, nagyon szívesen hasznosság teszem magam. - mondtam továbbra is ártatlan kiskutya szemekkel, mintha nem épp az előbb loptam volna csókot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Jún. 27, 2012 9:59 pm

- Nem hinném, hogy olyan közeli viszonyban lennénk, hogy így szólítson – mondtam komolyan. Nem rajongtam azért soha, ha becézgettek. Egy szerető kedveskedő szavai teljesen más lapra tartoznak, ahogyan a kocsmában tett megjegyzések is. Most viszont egyik esetről sem beszélhettünk, ezáltal gond nélkül kivívta az ellenszenvemet. Nem ő volt nekem unszimpatikus, csupán a viselkedése, a szavai. Azok pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mások milyen képet alkotnak rólunk. Én is kezdtem már megállapítani róla ezt-azt, de nem mondhatnám, hogy tetszett a dolog. Még annak ellenére sem, hogy a külsője teljesen rendben volt. Igaz, hogy nem ír, de a külső ismertetőjegyei határozottan arra a típusra hajaztak.
- Jól forgatja a szavakat… - ismertem el. Egy gyengébb elméjűt, vagy egy figyelmetlenebb nőt már valószínűleg össze is zavart volna ezzel a körmönfont körmondattal, de engem nem olyan fából faragtak. Sem emberként, sem farkasként nem voltam ostoba, a nők között pedig pláne a ravaszabbik fajtához tartoztam. Nem szerettem kihasználni mások gyengeségeit, de tény, hogy a lehetőségeket általában megragadtam, és mindig igyekeztem a helyes döntéseket meghozni, példát mutatva ezzel a legtöbb körülöttem élőnek.
- Miért nem inkább valamelyik falka meglátogatását tűzte ki céljául? – kérdeztem tőle kíváncsian, bár a vállamat nemtörődöm mozdulattal rántottam meg. Biztos voltam benne, hogy nálunk nem volt, mert arról mindig tudok. Lehetett akár újonnan érkezett betolakodó is, de arról szintén tudnék, ez persze nem zárta ki, hogy náluk már járt. Lényeg a lényeg, hogy szerettem volna választ kapni a kérdésemre, mert az ilyesmi mindig foglalkoztatott. Ha idegen farkas volt a városban, kötelességem volt jelenteni, vagy legalábbis a megfelelő irányba igazítani az illetőt.
Annyira ekörül jártak a gondolataim, miközben vártam, hogy utat engedjen nekem, hogy észre sem vettem, mire készül. Már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkait az enyémekre tapasztotta. Nagy meglepetésemben nemcsak, hogy mozdulni felejtettem el, de még a szám is elnyílt a csodálkozástól, amit ő valószínűleg bíztatásnak vett, mert ahelyett, hogy elhúzódott volna, csak még szenvedélyesebbé vált. Aztán a pillanatnak villámgyorsan vége is szakadt, és pontosan ez volt a szerencséje, különben a falnak löktem volna, méghozzá nem túl finom mozdulattal. Ehelyett csak megrökönyödve néztem rá, bár hála istennek elég hamar fel szoktam találni magam, ami azt is jelenti automatikusan, hogy máris megtaláltam a hangomat.
- Soha többé ne merje a jelenlétemben hasznossá tenni ilyen formában a száját. Sem más testrészét, ami most valószínűleg már eszébe is jutott, mert esküszöm, hogy én magam fogom tőle megszabadítani, méghozzá a legnagyobb élvezettel. Még akkor is, ha kár lenne érte… - úgy néztem végig rajta, mintha már el is képzeltem volna, de valójában próbáltam összeszedni magam. Elég kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, és ez egyáltalán nem volt ínyemre, pláne úgy, hogy szerencsétlenségemre még a csók sem esett olyan rosszul. Legszívesebben előbb saját magamat billentettem volna fenéken.
- Legközelebb majd szólok, ha azt akarom, hogy megcsókoljon! – közöltem vele, miután büszkén kihúztam magam, a tőlem telhető legméltóságteljesebben. – Úgyhogy most leginkább azzal teheti hasznossá magát, ha segít elpakolni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Jún. 27, 2012 11:39 pm

- Nos fogadja őszinte bocsánatkérésemet, amiért ily mélyen belegyalogoltam az érzéseibe... Ellenben meg kell értenie, hogy egy hozzám hasonló szerencsétlen férfinak nem marad mása mint egy apró becézés, hogy ezzel leplezze el önön szomorú hiányosságait... Ugyanis majd megszakad a szívem belé, de sajnos az ön gyönyörű neve híján nem igazán tudom máshogy hívni, mint ahogy bohó fejjel tettem... Hiszen megérthető, hogy a Te mégiscsak oly faragatlan lenne... - néztem rá bocsánatkérőnek szánt mosollyal.
- Jómagam a Tristan de Huse névre hallgatok, ha nem sértettem meg túlságosan a drága hölgyet ahhoz hogy még szavaival illessen.

A mosolyt mintha az arcomra betonozták volna, de egyáltalán nem hatott idegenül rajta. Én ez a mosoly voltam, könnyed, folytonos és lehengerlő, minek tovább ragozni?
Az általam bóknak vett szavakra, csak hanyag eleganciával biccentek, ami afféle apró meghajlásnak is elmegy. A falkás kérdésre pedig csak még nagyobbra nyitom sötétkék szemeimet, mint aki még csak nem is hallott róla, hogy ilyen, hogy falkák létezne...
- Nos sajnálatos módon még nem futottam össze egyik falkával sem, így sajnálatos módon nem tudtam kellemesen belesüppedni a diplomácia és a büszke együvé tartozás boldog mocsarába.
- rántottam ismét egyet a vállamon azzal a franciás eleganciával.
Aztán amikor csók után nem lettem se felkoncolva, se megkorbácsolva, sőt a hölgy tekintetében még mintha a tetszés szikrája is mintha megvillant volna... de már az is határozottan háj volt a lelkemre, hogy nem pofozott fel. Más nálam nyomulósabb alak ilyenkor már folytatta volna. Én azonban úriember vagyok ám! Nem említettem volna még?
Tehát csak védekezően magam elé emeltem a kezeim és bocsánatkérően néztem rá, habár a szememben meghagytam egy kis elégedett csillogást.
- Ahogy a hölgy parancsolja. Életem célja hogy boldoggá tegyem. Parancsoljon velem.
- húztam csibészes mosolyra a szám. Hogy kétértelműen fogalmazni? Ki? Én? Deehooogy.
Azzal nyújtottam a kezem a táskáért, hogyha gondolja én segítek elpakolni. Ahhoz kicsit túl idősnek tűnt nekem, hogy most elszaladjon, mint valami riadt gyerek. Meg kár is lett volna, éppen kezdtem belemelegedni a dologba.
Mostmár igazán sajnáltam volna, ha szépen kimasíroz innen azokon a helyes lábain... Amikor végre találtam valami érdekeset is ebben az álmos kisvárosban. Közben érdeklődve figyeltem minden mozdulatát, hogy vajon hogy fog cselekedni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Csüt. Jún. 28, 2012 12:14 am

- Hagyjuk ezeket az elcsépelt modorosságokat, ha kérhetem! – legyintettem egyet a kezemmel türelmetlenül. – Már a magam idejében sem voltam odáig érte, most pedig pláne nem, hogy már nem elvárás a jó modor. Nem mondom, hogy nem szeretem, de a túlzásokért tényleg nem rajongok – közöltem vele, csak hogy tudja, tényleg jobb, ha befejezi. Ha engem egyszer valaki feldühít, ott kő kövön nem marad. Jobban belegondolva akár még azt is el tudnám rendezni, hogy ne bukjak le, ha netalántán túl erős lenne a késztetés, hogy most azonnal kitekerjem a nyakát. Nem voltam esélytelen, hiszen jóval erősebb, ebből fakadóan tapasztaltabb is vagyok, még a méretkülönbségünk ellenére is. És mivel éppen most osztotta meg velem azt az apróságot, hogy még egyik falkával sem találkozott, így tényleg eltussolhatnék egy gyilkosságot, hiszen senki nem tud az ittlétéről. Micsoda ostobaság!
- És mi az igazi neve? – kérdeztem automatikusan. A farkasoknak gyakran volt szokása, hogy álneveket használjanak, olykor még nekem is. Életem során nem egy ilyennel találkoztam, ezért próbálkoztam be most is. – Vagy tudja mit? Azt hiszem nem is akarom tudni… - ingattam gyorsan a fejemet, és hátráltam egy lépést tőle. Az az önelégült nézés, amivel most engem vizslatott, egy cseppet sem tetszett. Szinte kedvem lett volna letörölni azt az idegesítő vigyort a képéről, de nyugalomra intettem magam. Úgy kellett viselkednem, ahogyan elvárta tőlem a falka vezetése, még ha ez az önbecsülésem rovására is ment. Esküszöm, mintha századokat repültem volna vissza az időben, mikor szintén elvárásoknak kellett megfelelnem.
A táskát szinte odadobtam a felém nyújtott kezeibe, még egy kis erőt is vittem bele, csak hogy ne legyen már olyan finomkodó. Azok az emberek mindig gyanúsak nekem, akik túlzottan jól nevelten viselkednek, mert nekik mindig van valami takargatnivalójuk. Biztos voltam benne, hogy ő sem olyan ártatlan, mint amilyennek szeretné magát tettetni. Az embereknek ez valószínűleg nem csak, hogy bejön, de egyenesen belé is zúgnak. El tudtam képzelni, hogy milyen sok nővel volt már dolga, már csak azóta is, hogy betette a lábát a városba. Ez nem lehetett túl régen, mert már tudnánk róla. Az őrzők valószínűleg már így is felírták a kis listájukra az érkezését…
- Ostoba fajankó! – miután lábujjhegyre álltam, feddően nyakon csaptam, ahogyan egy anya szokta a gyerekeit, kivéve, hogy köztünk semmi ilyen kapcsolat nem volt. Egyszerűen csak kihasználtam, hogy tele volt most a keze, és amúgy is felbőszített a korábbi szavaival. Még hogy parancsoljak neki! Hát igencsak felsikáltatnám vele a padlómat, az is biztos! Még véletlenül sem szexrabszolgának használnám, mert azt kétségkívül élvezné. Esküszöm kinéztem belőle!
Magamon érezve a tekintetét, már csak azért is lassú mozdulatokkal bújtam bele a fehér atlétámba. Ha már játszunk egymással, akkor nem én leszek az, aki elhátrál ebből a helyzetből. Eddig még soha nem adtam fel semmit, ezután sem szándékoztam megtenni.
- Ki is hozhatja majd a kocsimhoz, ha már ilyen segítőkész – vetettem oda félvállról, és ezzel egy időben hátra is pillantottam rá. Ez más esetben csábító gesztus lett volna, most inkább csak felmértem, hogy mennyi teret hagyott nekem az öltözködéshez, amit egyébként folytattam is. Olyan lassan húztam le a nadrágomat, ráadásul szándékosan neki hátat fordítva, hogy már nekem fájt. Azután persze leültem, mintha mi sem történt volna, és kibújtam a cipőmből, hogy lehúzhassam magamról ezt az ocsmány kezes-lábast. – Dobja ide belőle a farmert! – utasítottam, ahogyan az alkalmazottaimat szoktam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Csüt. Jún. 28, 2012 12:39 am

Igazén szenvedő arccal néztem rá, afféle kivert kiskutya nézéssel, mint akinek kirántják az egész parányi életét egy takaróval a dobozból.
- Nos ha mindössze elcsépelt modorosság lenne, akkor természetesen egy szavába kerülne és dobnám az egészet a kukába, intégralement... Azonban sajnálatos módon ez nem modorosság, egyszerűen megszokása annak, hogy elhagyva az új kor undok vívmányait, mint például a nyelv megerőszakolása úgy beszéljünk, mint a.. kocsisok.
- mondtam kissé talán ingerültebben. Én ilyen voltam és kész. Gyönyörű volt és élveztem vele a heccelődést, de mindezek ellenére nem fogok változtatni azon, aki vagyok, ez az egyik alapszabályom volt, amikből pedig nem volt sok, de ez benne volt a rövidke parancsolati listámban. Ha a n meg akar változtatni fuss! Most is leléptem volna, kalap kapát, csak annyira borzasztóan unatkoztam, hogy még ezt az alapszabályt is egyszerűen csak kikértem magamnak. Majd meglátjuk rosszul tettem-e, hogy nem menekültem.
Igen hamar rávágta a saját kérdésére a választ is, én azonban, amikor egy picit elhallgatott azon az imádnivalóan pattogó hangján, akkor szépen közbeszúrtam a valódi nevem is. Mármint egy részét, mert hiába van nagy esély rá, hogy nem ismerte a templomosok utolsó nagymesterét, azért apám nevét még így sem szívesen hangoztatom csak úgy...
- A valódi nevem Jean-Claude. - búgtam, akár egy motolla. Ha macska lettem volna, nem farkas, ehhez még dorombolok is. Így csak a legbájosabb hangomon közöltem afféle gerincrogyasztó felhanggal.
Nem vettem magamra, egyszerűen csak elkaptam az erőszakolt madárként szálló táskát, egy elegáns mozdulattal, mint akinek egy élete egy halála a táskák begyűjtése.
A nyakon vágást azonban nem érdemeltem meg. Nah jó, talán egy picinykét mégis, de ilyesmit mégsem vallunk be még magunk előtt sem!
~ Ezt még visszakapod ma chérie... ~

Aztán figyeltem a műsort. Az ajkaimon mosoly játszott, ahogy figyeltem az ügyködését. Nem tudtam mi akar ez lenni, csábítás biztos nem volt, ahhoz túlságosan dacos volt a kis hölgy, inkább afféle erődemonstráció volt, vagy valami hasonló badarság. Én nem jöttem zavarba, ennél még sokkal többtől sem.
Tehát csak könnyeden nekidőltem a falnak, mint aki grafitszürke öltönnyel együtt a berendezés része és elégedett macska mancsa a csuporban arccal figyeltem a kis hölgyet. Ha már játszik, hát játszom én is. Én igazán úriember voltam, de ha egyszer felvette a kesztyűt, ott bizony már párbaj lesz...
A pattogós parancsra csak elmosolyodtam, majd lusta mozdulatokkal kezdtem el keresgélni a táskában. Nem siettem el a dolgot, olyan ráérősen csináltam, ahogy ő az öltözködést... Aztán szép lassan előhúztam az egészen kicsikének tűnő farmert, majd táncos léptekkel odasétáltam vele hozzá. Felé nyújtottam, de nem tettem le, el kellett vennie a kezemből, ha akarta, még nyújtóznia is kell egy kicsit, pont úgy tartottam. Közben nem engedtem a szemét, összekapcsoltam a két kék szempárt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Csüt. Jún. 28, 2012 1:17 am

- Nocsak, nocsak! Nem minden csupa mosoly és udvariasság – csaptam le egyből a lehetőségre. Ez a forrófejűség már sokkal jobban tetszett nekem. Mindig is kedveltem azokat a férfiakat, akik szenvedélyesek voltak, de nem csupán egy együttlét alatt, hanem az életben is mindent úgy csináltak. A munkájukat, vagy akár egy egyszerű veszekedést is. Nekem például szokásom volt, hogy a szócsatába is beleadjak száztíz százalékot, csak azért, hogy én kerüljek ki belőle győztesként. Nem minden a győzelem, mint ahogyan szokták mondani, de számomra mindig egyfajta elégtételt jelent. Hogy mivel, vagy kivel szemben, arról a legtöbb esetben halványlila gőzöm sincs.
- Miért? Én talán úgy beszélek, mint egy kocsis? – kérdeztem felvont szemöldökkel, de most is egyből válaszoltam. – Nem hinném! De örülök, hogy nem mindig kell a szavaimat alaposan megválogatni – tettem hozzá, egy vállvonás kíséretében. Igazából tényleg megkönnyebbülés volt, nem is értettem, ő miért ragaszkodik ennyire ehhez. Illetve pontosítanék, inkább csak hogyan nem vetkőztem ég le ezt a szokását…
Már éppen csinálni akartam tovább a dolgomat, és puffogni még egy-két sort magamban, amikor még engem is meglepett. Ez nagy szó, mert engem elég ritkán érnek váratlan dolgok, de most tényleg kizökkentett vele, bár csak egy pillanat erejéig tartott, aztán ismét visszatért a dac, minden „kedves” barátjával együtt, mint például az ingerültség, és az undokság. Ő udvarias, én meg forrófejű. Ennyire egyszerű az egész!
- És mondja csak, Jean-Claude… - kezdtem bele, most először érdeklődő hangon, bár ez sem tartott valami sokáig. – Mindig olyan hangon mutatkozik be, mint egy begerjedt macska? – nem bírtam ki, hogy ne kötekedjek már megint. Komolyan kezdett jól esni, hogy most végre minden következmény nélkül kiélhetem ezt az oldalamat is. A kocsmában muszáj visszafognom magam, mert a vendégek nem jönnének vissza, ha velük is így viselkednék. A falkában a fölöttem állókkal szintén nem tehetem meg, márpedig nekem van egy olyan hülye szokásom, hogy pontosan azokkal akarom ezt eljátszani, akikkel tudom, hogy tilos. Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb, nem? Csak most nem pont olyan értelemben.
Míg vártam a nadrágomra, a rögtönzött kis műsorom után, összefontam magam előtt a két karomat, hogy ezzel jelezzem a türelmetlenségemet, az ő lassú tempója miatt.
- Azt kértem, hogy dobja ide, nem azt, hogy hozza és lógassa elém! – ripakodtam rá mérgesen, akár egy kis fúria. Na, jó, az túlzás, hogy ráripakodtam, inkább csak emlékeztettem. Igen, ez a megfelelő szó rá, hogy én ártatlanul csak eszébe juttattam, hogy mire kértem meg őt. Nem szokásom hisztis fúriává válni, de valamiért neki határozottan volt valami rejtett érzéke ahhoz, hogy előhozza ezt az oldalamat is.
A szemeim szikrákat szórtak dühömben, de már csak azért sem fordítottam el a pillantásomat. Éppen olyan mélyen belefúrtam a szemeibe a tekintetem, mint ő az enyémbe. Most már csak azért sem szándékoztam feladni ezt a kis csatározást, bár arról fogalmam sem volt egyelőre, hogy mire megy ki ez az egész, vagy egyáltalán mi lesz a vége.
Közben azon küzdöttem, hogy a méltóságomból nem túl sokat veszítve, elkezdjek nyújtózkodni a nadrágom után. Végül dúlva-fúlva, és nagyokat szuszogva, mint egy bika, felpattantam a padról, és felálltam a tetejére, hogy legalább egy kicsit csökkentsem a magasságkülönbséget kettőnk között, mert ettől egy hangyányival jobban éreztem magam.
- Ideadná a nadrágomat a kezembe? – kérdeztem visszafojtott hangon. – Kezdek fázni… - tettem még hozzá, és nyújtottam felé a kezemet. Úgy tűnik, hogy muszáj volt pontosítanom a kérésemet, de hát ez sem volt garancia arra, hogy teljesíteni is fogja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Csüt. Jún. 28, 2012 11:32 am

- Sajnálom ma chérie, de az életben semmi nem csupa mosoly és udvariasság. - A szemembe egy pillanatra beköltözött a bánat, ahogy eszembe jutott apám, és az, amit apám tett a szerelmemmel... ahogy arra kényszerített, hogy évszázados fenevaddá váljak... Azonban a bánat hamar tova is tűnt, soha nem voltam hajlandó a szívem az ő martalékául dobni. Ha hagytam volna hogy magába rántson a bánat, abba beleőrültem volna.
- Viszont pont ezért kell legalább nekem csupa mosolynak és udvariasságnak lenni, hogyha az élet már szomorú, legalább legyen, aki megédesíti.
- rántottam vissza egy pillanat alatt a lehengerlő mosolyom, a szomorúság tovatűnt, mintha nem is lett volna. Talán észre sem vette... talán.
A szavak használatára pedig csak egy újabb kecses vállvonogatást adtam válaszul.
- Nos persze, önről nem feltételezném ezt, mindössze azt siettem megjegyezni, hogy ez a folyamatos egyszerűsítgetés egyszer odáig fog süllyeszteni mindenkit. Persze szíve joga a hölgynek, de úgy az enyém is. - mondtam bocsánatkérő mosollyal. Nos igen, én vagyok a csupa megbánás szobra.
A macskásra csak elmosolyodtam, most őszintén, nem a behízelgően. Ilyet ritkán csináltam, de most még fel is nevettem, tisztán és hangosan, erre muszáj volt nevetni.
- Nem ma chérie, van hogy egy kanos borz hangját próbálom imitálni... ez azonban oly rémisztő, hogy a partnerek napokig őrjítő vágy és halálos félelem mezsgyéjén táncoltak... Ezt a hangot pedig próbálom mélyre zárni, de ha nem elég a macska, jön a kanos borz... - néztem rá olyan baromi komolyan, hogy egy pillanatra még én is elhittem, de a szememben ott ragyogott az ugratás, hogy belőlem is mindjárt kitör a nevetés.
- A farmerdoblás olyan alantas... gondoltam sokkal egyszerűbb, ha kézbe kapja.

Azért persze megvártam amíg fölmászik a padra, még húztam volna egy kicsit, csak úgy heccből, de a szavaim után már a kezébe adtam a nadrágot, mintha más gondolatom nem is lett volna és tényleg oda akartam volna adni a legelejétől fogva.
Aztán egy gyors mozdulattal lekaptam a padról, akár a kisgyereket a hintáról, de vissza is tettem a padra, éppen csak segítettem neki lejönni... Aztán nagy ártatlanul pillogva hátraléptem.
- Akkor vegye fel ma chérie minél gyorsabban azt a nadrágot, mert szívem szakadna meg, ha az én hibámból fázna meg... Habár abba is beleszakad a szívem, hogy elrejti azokat a gyönyörű lábakat, de az önön szívfájdalmam bármikor föláldozom az ön kényelme érdekében.
- pillogtam továbbra is kiskutya szemekkel, mint aki ártatlan, akár a ma született bárány.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Csüt. Jún. 28, 2012 8:23 pm

Mint ahogyan elvárható volt, a szemébe tekintve láthattam, hogy az ő életében is volt valami olyan, ami nagy szomorúságot okozott neki. Ezzel nem volt egyedül, mert véleményem szerint mindnyájunkkal történt már valami olyan, ami megviselt bennünket. Ez óhatatlanul előfordult, főleg olyankor, ha az ember lánya több száz évet hagyott már maga mögött. Lehetetlen volt, hogy ilyen hosszú idő alatt mindig csak öröm és vidámság legyen valaki életében. Én sem voltam ez alól kivétel, gyengébb pillanataimban hozzá hasonlóan az én tekintetemben is megcsillant a bánat, de éppoly hamar igyekeztem is tovaűzni, mint ahogy tőle láttam.
Persze szóvá ezekből a gondolatokból, és a megfigyeléseimről semmit nem tettem. Egyrészt nem volt szükség arra, hogy ezzel kezdjem piszkálni – hiszen lehetett mással is -, másrészt máris itt volt a következő dolog, ami miatt kötekedhettem vele egy picit, vagy legalábbis beszólhattam neki. Valamiért késztetést éreztem rá, de egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán, mert idegesített, hogy a külseje rendben van, a modora viszont nem nyerte el ugyanannyira a tetszésemet. Tisztában volt ő azzal, hogy hogyan néz ki, és volt egy sanda gyanúm, hogy sűrűn ki is használta az ebből fakadó lehetőségeit.
- Az enyémet biztosan nem maga fogja megédesíteni. Egyébként sem olyan sótlan, hogy erre legyen szükségem… - felszegtem a fejemet, mint ahogyan általában akkor szoktam, amikor dacossá válok. Egyszerűen nem tehetek róla, ilyen vagyok. Néha jön egy sugallat, és nekem tennem kell, amire ez a bizonyos sugallat biztat. Most arra biztatott, hogy ne hagyjam békén ezt a férfit. Kitudja még, hogy mi sül ki ebből a véletlen találkozásból, nem?
Az eszmefuttatására most már inkább nem reagáltam, különben soha nem értünk volna a vita végére, már ami a nyelvvel kapcsolatos. Az is lehet, hogy amúgy sem érnénk mi ketten semmiféle vita végére, mert mire az megtörténhetne, máris belekezdenénk egy újabba. Túlságosan nagy volt a kísértés, de ugyanakkor mégis volt valami benne, amiért még nem küldtem el. Egyszerűen csak rá kellett jönnöm, hogy mi az a valami…
- Többet kéne nevetnie, Jean-Claude. Sokkal jobban áll, mint a bájolgó mosolya… - közöltem egyszerűen, bár ezt tőlem még bóknak is vehette, ha éppen úgy volt kedve. Ennél kedvesebbet valószínűleg nem nagyon fog hallani tőlem, már ha a kinézetéről van szó. Nem szokásom csak úgy dicsérgetni senkit, olyat meg főleg nem, akinek nincs rá szüksége, mert amúgy is egy felfuvalkodott hólyagnak tűnik.
- Azt hiszem, megelégszem a macskával is. Nincsenek olyan nagy igényeim, hogy a borzra is szükség legyen… - nyugtattam meg gyorsan, hasonló komolysággal, mint ahogyan ő adta elő. Tudtam, hogy csak viccel – vagy legalábbis reméltem -, úgyhogy én is engedélyeztem magamnak egy kicsi lazaságot. Túlzásba azért nem vittem, de na!
- Akkor meg adja is a kezembe, ha így gondolta, ne pedig lóbálja nekem ész nélkül! – szegeztem neki felháborodottan. Az már túlzás lett volna, ha toporzékolni is elkezdek, de mindenképpen mulatságos lett volna szerintem. Tőlem mindenképpen, főleg azok számára, akik ismernek, és tudják, hogy nem szokásom ilyen viselkedéshez folyamodni.
Annak örülve, hogy megkaptam a nadrágomat, sajnos nem vettem észre, hogy mire készül, pedig számíthattam volna valami hasonlóra. Hát, ilyen az én formám! Mire észbe kaptam, már nem csak, hogy megfogott, de le is emelt a padról, majd vissza is tett. Már arra sem méltattam ezt az apróságot, hogy dühöngeni kezdjek, inkább csak lemondóan legyintettem egyet.
- Képzelem… - pillantottam fel rá kételkedve, immár a nadrágommal a kezemben. Ez némi elégedettséggel töltött el, még ha nem is harc árán szereztem meg, vagy akár csellel. – Ezzel a nagylelkűséggel hirtelen nem is tudom, hogy mit kezdhetnék! – kaptam a szívemhez teátrálisan, miközben felálltam, és egyik lábamat már bele is dugtam a farmerbe. – Szerintem ma eleget látott már belőlem, így első találkozásra, nem gondolja? Más férfiak a sokadik után jutnak idáig – tájékoztattam felvont szemöldökkel, közben pedig befejeztem az öltözködést. – Talán később, ha szerencséje lesz, akkor láthat akár egy szoknyában is, bár nem túl jellemző. És már mondtam, hogy ne szólítson így, maximum majd akkor, ha olyan közeli viszonyba kerülnénk. A nevem Dee – igaz, hogy csak becenév, de reméltem most ennyivel is beéri. Ha nem, hát úgyis szóvá fogja tenni, efelől kétségem sincs.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Vas. Júl. 01, 2012 11:24 pm

Furcsa volt, hogy ennyi tűz és talpraesettség sűrűsödjön bele egy ilyen pici hölgybe. Habár, az igazat megvallva annyira nem volt kicsi és igazából a magasabb nők gyakran békésebbek voltak... Habár tisztelet a kivételnek, találkoztam már olyannal, aki jócskán megborította ezt a szabályomat...
Egy aprót sóhajtottam, annak ellenére, hogy határozottan tetszett nekem a petite hölgyemény. Tudom sokan abba a buta hitbe ringatják magukat, hogy egy magamfajta enyhén nimfomán egyén inkább a könnyűvérű nőkre bukik, de ez így egy az egyben őrültség. Egy hódítás annál különlegesebb és annál jobban értékelem, minél jobban megküzdöttem érte. Ilyen szempontból ezt nagyon fogom élvezni, még a kezdeni harc részét is, kell ez a hosszú előjáték egy ilyen veszélyes kis hölgyeménynek...
Az arcomra mosolyt ült volna ki, de annál már réges-régen jobban uraltam a vonásaim, hogy efféle önkéntelen reakciók eláruljanak.
- Drága ma chérie, soha ne mondja, hogy soha... nem hallotta még ezt a bölcs mondást?
- ugrattam kicsit tovább.
Igen, egyesek sértőnek veszik a túlzott már-már tolakodó próbálkozást, de nekem évszázados tapasztalat, hogy ezzel végül megkapom amit akarok, habár néha sokkal tovább tart, míg néha kevesebb ideig. De 99,9%-ban eddig mindig célravezető volt.
~ Elvégre járt utat járatlanért el ne hagyj... ~

- Azt pedig véletlenül sem említettem volna, hogy a kedves hölgy élete sótlan lenne. Szívem majd beleszakad, de annyira még nem ismerem, hogy erről véleményt alkossak.
Amikor pedig majdhogynem egy igazi bókot mondtam nehezemre esett nem szélesen elmosolyodni, de csak a szolidabb verziót engedtem kiülni az arcomra, aztán színpadiasan meghajoltam, akár egy emberkorombeli francia nemes udvaronc.
És diplomatikusan nem mondtam rá semmit, volt egy olyan érzésem, ha ráharapok erre a kisujjra, akkor azonnal elrántja a karját. Így csak egy újabb őszinte mosolyt kapott rá válaszul, semmi mást, semmi öntömjénezést.
~ Hmm de ügyes kis fiú vagyok én... Nagy vállveregetés nekem! ~

Az akcióm is jól sikerült végül, most még nyaklevest sem kaptam a parányi akciómért cserébe, de az illata megmaradt az orromban kitörölhetetlenül. A nők illatát szerettem majdnem a legjobban, főleg, mióta farkas lettem. Minden illat más és más volt... Bevallom vannak olyan nők, akiknek a neve a múlt homályába veszett, egyeseknek még az arca is, de az illatuk nem, az sohasem. Az összes szeretőm illatát megismerném újra, persze egy jelentős részük már réges-rég elporladt.
A hölgyeménynek, mint megtudtam Dee-nek kellemes illata volt. Tömény és erős, nekem a fenyőt, a fenyőgyanta és ezáltal az erdő illatát juttatta eszembe, ahhoz tudom csak hasonlítani. Szerettem volna meghempergőzni az illatban, magammal vinni, hogy később otthon kielemezzem, de moderáltam magam.
- Nos akkor kedves Dee, nem feledem ezt a nevét, amit szívesebben hall, ócska kis becézéseknél... Nem mellesleg igazán a sors akarta így hogy itt és most jelenjek meg, én csupán ártatlan levél vagyok a szélben... Persze azért azt a szoknyát szívesen megnézném, habár elképzelni sem tudom, hogy van még olyan ruhadarab, ami még ennél is ragyogóbbá tenné az ön szépségét..
. - mosolyogtam rendületlenül még egyszer finoman végignézve rajta. Az arcától indultam és csak onnan siklott lejjebb a pillantásom. A nők többsége gyűlölte, ha először a testük vetted szemügyre és csak végül értél el az archoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Júl. 04, 2012 7:16 pm

- Hallani hallottam már, de a második részével egyáltalán nem értek egyet. Szerintem nem bölcs, mert én, ha megmondok valamit, akkor az úgy is lesz. Általában tartom magam hozzá, úgyhogy a soha, az tényleg soha! – böktem felé az ujjammal. A szavaim határozottak voltak ugyan, de belül már korántsem voltam biztos abban, hogy helytálló lenne az állításom. Igazából nagyon is csapongó vagyok, és mindig a megérzéseimre hallgatok. Muszáj ugyan, hogy időnként megfontolt legyek, de jobban szeretem a spontán dolgokat. Ez van, ilyen a személyiségem. Ezt persze neki nem kellett tudnia!
- Nem értem, hogy miből gondolja azt, hogy annak a még szócskának egyáltalán helye van abban a mondatban, és hogy meg fog változni arra, hogy már… - magyaráztam elgondolkozva. Inkább csak megint bele akartam kötni, mert egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne tegyem ezt. Muszáj volt, belső késztetést éreztem rá, és egyébként is kíváncsi voltam arra, hogy mit fog reagálni. Valószínűnek tartottam, hogy valami roppant frappáns választ tartogatott erre a helyzetre is.
- Egyfelől kíváncsi lennék, hogy vajon mi jár a fejében, mikor ilyen arcot vág – böktem a fejemmel felé. – De másfelől van egy olyan érzésem is, hogy én nagyon nem akarom azt tudni – mosolyodtam el kicsit oldottabban, bár nem volt az igazi, csupán árnyéka az eredetinek. Sebaj, ő úgysem tudta, hogy milyen az, hiszen nem rendelkezett viszonyítási alappal. Így még akár abba a hitbe is ringathatta magát, hogy mindezt ő érdemelte ki. Hogy ez mekkora téved!
- Szerintem maga minden, csak nem ártatlan – vontam meg a vállaimat, miközben becipzáraztam a táskámat. – Lefogadnám, hogy már emberként sem volt az… - tettem hozzá provokatívan. – Hány nőnek mondta már ugyanezt? – nevettem fel ismét. Csoda, mert ha valaki idegesít, akkor az előtt nem szoktam csak úgy jókedvű lenni. Nála is inkább hullámzónak mondanám a dolgot, hiszen hol csipkelődtem, hol a plafonon voltam, máskor pedig jókat derültem, pedig mindössze, ha félórája itt volt, lehet még akkor is sokat mondok!
- Úgy méreget, mint vad az áldozatát – morogtam kelletlenül. – Én nem vagyok holmi nőcske, akinél ez bejön, vagy esetleg zavarba hozza. A kocsmában szoktak így megbámulni, de azt már megszoktam. Máshol viszont nehezen viselem, még akkor is, ha helyes férfiak művelik ezt – mondtam egyszerűen, mintha nem épp most ismertem volna el, hogy egyébként jól néz ki, még szerintem is. – Egyébként, ha elfogad tőlem egy tanácsot, talán jobbra járna, ha csatlakozna valamelyik falkához, mielőtt ők pusztítják el magát. Valaki már biztosan tudja, hogy itt van, de ha nem is, én most már mindenképpen – vigyorogtam rá szórakozottan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szomb. Júl. 07, 2012 11:46 am

- Nos legyen meg az ön akarata kedves Dee, efféle csekélységekkel igazán nem fogok veszekedni. - mondtam továbbra is lehengerlő mosollyal. Ha akarnék sem tudnék máshogy nézni, ilyen az arcom, lehengerlő vagyok és kész.
Mellesleg az egyik első dolog az volt, amit hosszú életem alatt megtanultam, hogy a nőkkel nem érdemes vitatkozni. De tényleg. Ha vitába szállsz vele csak felhúzza az orrát, többet szóba sem áll veled, sőt elkönyvel, mint valami hülye kiállhatatlan kötekedő hülyét... Ez pedig nem én voltam. Gyakran sokkal jobban megéri úgy tenni, mintha neki adnál igazat, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló... Higgyétek el nekem, ez nem behódolás, egyszerűen józan paraszti és. Az első parancsolat: Nővel ne próbálj vitatkozni.
Tehát nem is köszörültem a nyelvem a nyilvánvalón, szerintem ő is tudta, hogy nincs olyan hogy soha, de ezen aztán nem fogok nyelv birkózni egy ilyen csinos nővel, inkább majd másképpen...
A következő mondatára majdnem szívből felkacagtam, de végül csak maradt egy egyszerű szerény mosoly, majd vállvonás.
- Tudja hölgyem, a remény a legundokabb szajha, aki minden jóval és széppel kecsegtet, te pedig kénytelen vagy hinni neki... Eme istenségnek látszó csalfa vak remény.. kit teremt magának a boldogtalan, s mint védangyalának bókol untalan.
- idéztem, majd vontam meg ismét a vállam. Nem mondtam én semmit, de azért sugárzott, hogy engem is mindig kínoz ez a remény és mennyire megtörne, ha nála is kudarcot vallanék. Oh én kis szegény...
- No de hölgyem! Soha nem szokásom semmiféle becstelenségre gondolni. Én egy olyan korban születtem, ahol még szigorúbb szabályok éltek és a férfiak jobban tisztelték a nőket, mint manapság. Nem azt mondom, hogy nagyobb befolyásuk volt a világba, de valahogy mégis úgy érzem jobban megbecsülték őket, mint azokat a szerencsétlen megvetett és kihasznált teremtéseket, akikkel lépten-nyomon összefut az ember manapság.

Jó, az egy dolog, hogy a szabályok nekem csak arra voltak jók, hogy áthágjam őket, de abban tényleg hittem, hogy régen nagyobb megbecsülése volt egy asszonynak. Persze, most megtehetnek bármit, amit akarnak, de azzal, hogy a férfiak mellé emelkedtek elvesztették azt a sugárzó kincsként ragyogó fényük, ami régen glóriaként övezte őket. Elvégre a kincs nem egyenrangú veled, nem azt teszi, amit te, de mégis milliószor hatalmasabb és értékesebb nálad...
- Ismét csak tiltakozhatok, habár nem tudom mennyit érnek szavaim a hölgy kialakult negatív véleményével szemben... Ha erre kíváncsi azonban igaz, van olyan mód, ahol régen nem vagyok ártatlan, de úgy hiszem rengeteg fajtája van az ártatlanságnak... Mellesleg az is igaz, hogy sok hölgynek bókoltam, de nem hiszem, hogy ez bűn lenne. A szépség örök, a legnagyobb kincs, és igazi bűnnek tartom, ha valaki nem veszi figyelembe és nem értékeli... Jómagam tehát szóvá teszem, elvégre igaz, ön igazán gyönyörű. Ha pedig illetlenül néztem volna, bocsássa meg nekem, ilyen az arcom önhibámon kívül volt. Eszem ágában sem volt tiszteletlennek lenni egy ilyen szépséges hölggyel.

Az utolsó mondatára pedig egyszerűen csak vállat vontam, majd szomorkás mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Sajnálom kedves Dee, de nem tudom mennyire lenne jövedelmező egy effajta vállalkozás... Jómagam nem vagyok harcos, nem vagyok stratéga, sem bölcs nagyöreg. Én egy egyszerű farkas vagyok, aki a szépség megszállottja. Nem szeretem a harcot, az élet és a szépség efféle értelmetlen elvesztegetését. Megszoktam a magányt életem hosszú évei alatt, és nem hiszem, hogy bármelyik falka is igényt tartana rám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Vas. Júl. 08, 2012 1:53 pm

- Higgye el, nagyon jól tudom, hogy milyen a remény – szűrtem a fogaim között kicsit mérgesen. Utáltam a reményt, és mindegy, hogy milyen szép idézeteket mond hozzá, teljesen igaza volt. Kellett az ember életébe nyilván, volt idő, mikor még én is reménykedtem, de mostanra inkább átvette a helyét a biztos tudás, és a pozitív világszemlélet. Elfogadom mindig azt, ami jön, vagy ha mégsem, akkor rendszerint teszek azért, hogy úgy alakuljanak a dolgaim, ahogyan én kigondoltam őket. Ehhez valahogy volt tehetségem mindig is, hogy elérjem az áhított célt. Arra viszont még nem igazán sikerült rájönnöm, hogy mi a célom a velem szemben álló férfival. Vonzott, ez tény, de semmit nem jelent számomra az, hogy a testem mit gondol. Szenvedélyes nőnek tartom magam, de csak bizonyos keretek között, és csak úgy az ösztöneimre ritkán hallgatok. A testi vágy már rég nem elég nekem.
- Szerintem meg csak élvezték, hogy könnyebben tudtak uralkodni a nők felett - vontam meg nemes egyszerűséggel a vállaimat. – És már akkor is gondoltak mindenféle becstelenségekre. Eleget voltam a királyi udvarban ahhoz, hogy ezzel tisztában legyek – húztam ki magamat, bár ez nem a büszkeség jele volt, csupán megszokás. Utáltam ott lenni, így még véletlenül sem mondhatta ezt úgy, mintha dicsekedni akarnék. Olyan volt az a hely, mint a fertő, és életem egyik legszebb napja volt, mikor magam mögött hagyhattam. Persze lehet, hogy a mostani stílusomból kiindulva meglepő számára, hogy voltam ilyen előkelő helyen is, de nem érdekelt. Egy szóval sem mondtam továbbá azt sem, hogy nemes lennék, de valaha az voltam, így tudom az illem minden apró csínját-bínját, egyszerűen csak nem érdekel már. Levetkőztem már az évek során, nem úgy, mint ő…
- A szépség soha nem örök, Jean-Claude – húztam szomorú mosolyra a számat. Nem mintha nekem ez lett volna a legfontosabb, de tény, hogy hálás voltam a jó génjeimért, mert sokszor vettem hasznát annak, hogy ilyen külsővel áldott meg a sors. – Elég egy pillanat ahhoz, hogy elcsúfítsák azt. Elég néhány évtized, hogy a semmivé legyen, és valaki csupán árnyéka legyen régi önmagának. Elég egy betegség, egy lelki trauma, és máris éveket öregszik az ember, elcsúnyítva ezzel saját magát. Egyedül akkor örök, ha fiatalon és gyönyörűen hal meg az illető, de a leginkább egy festményen lehet megörökíteni a finom vonásokat – fejtettem ki bőven a véleményemet, miközben a vállamra dobtam a telipakolt táskát. – Vagy, ha az illető vérfarkassá lesz – tettem még hozzá mosolyogva. Velem is így történt, de mennyire megszokott dolog ez? Emberből még mindig több volt, mint századokon át élő vérfarkasból, és persze mi is ugyanúgy megöregedhetünk évek múltán, ha szerencsések vagyunk.
- Köszönöm a bókot – biccentettem felé, de még megvártam, amíg elmondja, amit akart. Mielőtt válaszoltam volna, egyik lábamról a másikra helyeztem át a testsúlyt, úgy feleltem neki: - Nem tudom, miért hiszi, hogy nem volna hasznára egy falkának. Mindig szükség van új emberekre, egy ilyen idős farkas pedig csak haszon lehet, vagy legalábbis nem szereti senki, ha a területén esetlegesen egy nála idősebb egyed jár-kel kedvére – magyaráztam heves kézmozdulatokkal, mint mindig, amikor valamit nagy hévvel mondok. – Egyébként is, ön szerint én olyan nagy harcos vagyok? – azt persze már nem tettem hozzá, hogy valójában tényleg értek hozzá, és informátorként is remekül működök. – A magány senkinek sem jó, és már régen rossz, ha hozzászokott. Fogadja meg a tanácsomat, mielőtt baja esik! – figyelmeztettem őszinte aggódással.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 30
◯ IC REAG : 34
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Vas. Júl. 08, 2012 7:53 pm

Volt valami szomorú abban, ahogy a reményről beszélt, így tartva magam a régi jó szokásomhoz nem piszkáltam azt a sebet, ami fájt, jobb volt így. Tudtam milyen sebeket képes beszedni egy farkas ilyen hosszú élet alatt, magam is őrizgettem jó néhányat a csinos irha alatt. Én sem szerettem volna, ha a sebeimet babrálják.
Emellett azt el kellett könyvelnem, hogy a kisnagy hölgy nagyon is szeret vitatkozni velem. Nos mindenkinek más a maga hobbija, ha neki ez, hát legyen, én mindenkinek megadom azt, amit akar, ha neki vita kell, hát legyen vita!
- Talán az is lehet, hogy voltak, akik ezt élvezték. Sok mocskos vágy bújik meg az emberekben, amelyeknek egyesek rabjai lesznek, mások rabtartói. Véleményem szerint mi vagyunk saját sorsunknak kovácsai és ha nem törünk meg, nem fognak uralkodni rajtunk a vágyak, se az emberek. Persze az ember törékeny árú és a farkasok is gyakran, ennek ellenére nem látom reménytelennek a dolgot.
- vontam meg a vállamat.
Arra hogy a királyi udvarban tartózkodott legszívesebben meglepetten felvontam volna a szemöldököm. Gyönyörűnek gyönyörű volt, de nem az az udvaronc típus. Az arcomnak azonban nem engedtem, hogy kimutassa a meglepődésem, egészen átlagosan kérdeztem rá.
- Valóban ma.. Dee? És mégis melyik királyi udvarban, ha megbocsájtja egy magamfajta kíváncsiskodó kölyök tolakodását...

Elnéztem a szomorkás mosolyt azt arcán és nem értettem az okát. Talán rossz emlékek? Mi bánthatja?
Aztán ahogy hallgattam a szavait az arcom elkomorult. Mindig könnyeden parancsoltam a vonásaimnak, de ez volt az a téma, ami még mindig beforratlan sebként lövellte elő a vért a lelkemből és máig nem tudtam elfeledni, hiába veszett már bele az évszázadok távolába. Úgy fájt, hogy arra nem voltak szavak. A szemem kékje megkopott, amikor ránéztem, jelenleg nem érdekelt a csábítás, túlságosan fájt ez ahhoz.
- Úgy mondja hölgyem, mintha én nem tudnám.
- mondtam kissé keményebben annál, mint ahogy akartam, a harag előszele is ott cikázott a bőrömön. Igen, ez volt az egyetlen dolog, amivel ki lehetett hozni a béketűrésemből.
- Nálam jobban ezzel senki nincs tisztában, elhiheti nekem. Tudom meglepő, de több szépség halálát láttam, mint hinné, és láttam az egyik legnagyobb szépség halálát is...

A tekintetem megkeményedett, immár teljesen és a falra bámultam, mintha ott állna huncut mosolyával, akiről beszélek.
- Igen, szerettem valakit, mindennél jobban, jobban, ahogy az ember vagyont, Istent, vagy testvért szerethet. De elvették tőlem és elcsúfították, mert gyenge voltam, hogy megvédjem őt. Ő pedig a saját kezével vetett véget az életének mert nem volt képes elviselni azt, amivé vállt.

Aztán ránéztem, azt hiszem a szememben fájdalom és harag kavargott, dühös voltam a nőre, amiért eszembe juttatta és dühös voltam a világra, amiért elvették tőlem az aranyhajú angyalom, amiért az apám volt az, aki elvette tőlem a halandó életemmel együtt.
Talán nem kellett volna ezt elmondanom neki, talán túl személyes volt, és valószínűleg nem is érdekelte, de nem számított. Átszakította a gátat, hát ne csodálkozzon, ha a fejére ömlik, amit mögötte talál.
Itt már mindegy volt, gunyorosan felnevettem az utolsó szavain. Az őszinteséget nem tartom a legjobb eszköznek, de most túlságosan fájt a szívem a színleléshez.
- Nos de. Túl sok mocskot és fájdalmat hurcolok magammal, milliónyi rossz szokásom van. Nem, nem én vagyok az a farkas, akit a falkák szívesen látnak.
- mondtam őszinte meggyőződéssel.
- És igen ma.. Dee, úgy hiszem ön harcos, egy ilyen csinos nő csak úgy élhetett túl hosszú évszázadokat, hogyha mindenki ágyába bújt, vagy ha keményen harcolt. Őn pedig túl csípős és okos ágymelegítőnek, marad tehát a harcos.

Az aggodalma jól esett, még ha csak látszat is volt, akkor is.
- A bölcs tanácsot köszönöm hölgyem, de ilyen vagyok. Jobb egyedül, mert úgy a saját szabályaim szerint élek, és nem kérdezősködik senki ki is vagyok. Ha pedig eljön értem a morte, hát készen állok, soha nem féltem tőle, az élet ezerszer fájdalmasabb a halálnál. Legalább egy leszek azok közül, akik szépen halnak meg.
- tettem hozzá kissé évődve, de ez még mindig nem volt árnyéka sem a réginek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 443
◯ HSZ : 156
◯ IC REAG : 171
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Aug. 15, 2012 1:38 am

Keserűen nevettem fel, amikor meghallottam, hogy mit mondott. Könnyen beszél ő, látszik, hogy férfiból van, ráadásul századok óta. Volt idő, mikor elég nehezen viseltem el őket, és úgy látszik, hogy ezek a berögződéseik még mindig nem múltak el. Nem gondolnak bele abba, hogy a nők teljesen más életet éltek még száz évvel ezelőtt is, pedig az nem volt ám olyan régen, mint amikor én ember voltam!
- Elfelejti, hogy nőnek lenni sosem volt könnyű. Most talán már nincs így, de régen a nők sorsának kovácsa egy férfi volt, és nem önmaga. Önnek talán volt lehetősége arra, hogy döntsön, de egy magamfajtának semmiképpen sem. – ingattam a fejemet lemondóan, miközben mélyen a szemeibe néztem. Nem kerültem a tekintetét, hiszen nem szégyelltem magam. Volt idő, mikor nem tudtam szembeszegülni az apám akaratával, a férjem azonban már más lapra tartozott. Most nem is akartam ezen gondolkozni, mert túl régen volt már, az emlékek lassan, de biztosan fakultak meg, ahogy az évek gyors egymásutánban követték egymást.
Kérdését követően halványan elmosolyodtam, mert gondoltam, hogy ezzel majd igencsak felkeltem a kíváncsiságát. Pontosan olyannak nézett ki, akit az ilyesmivel meg lehet fogni, és noha nem szándékosan mondtam el ezt az apró kis információt magamról, úgy látom célba talált, és megfelelő fülekre. Egy pár pillanat erejéig ugyan elgondolkoztam azon, hogy talán titokban tartom, de végül nem láttam értelmét. Az életemnek ez a szakasza is régen lezárult, de letagadni eszem ágában sem volt, bármilyen rosszul is éltem meg.
- Brit… - oldalra billentettem a fejemet. – I. Erzsébet udvara – tettem hozzá, hogy pontosítsuk a dolgot, ebből pedig máris belőhette, hogy milyen idős vagyok valójában. Nem volt értelme annak, hogy tovább titkoljam. Büszke vagyok a koromra, még ha már kezdek is kiöregedni lassacskán, azért szét tudok rúgni néhány segget, ha éppen ahhoz lenne kedvem.
Érdekesnek találtam, mikor végre felfedeztem valamiféle érzelmet, azon a mesterkélt, tökéletesnek tűnő arcon. Eddig olyan volna, mintha egy szoborszerű álarcot viselne, és ez roppant módon idegesített, de végre megjelentek az első érzelmek, még ha éppen a haragot idézték is, ami pedig engem hozott ki a béketűrésből, újfent.
- Ha dühös, ne rajtam élje ki! – figyelmeztettem előre. A hangom ugyan könnyed volt, a tekintetem azonban kemény és határozott, hiányzott belőle a megszokott vidámság. Persze ő ezt nem tudhatja, hiszen nem ismer. Talán soha nem is fog, de most nem ez a lényeg. Kíváncsi voltam, hogy miért készíti ki a téma ennyire, de rákérdezni természetesen nem szándékoztam. Nem vagyok egy tapintatlan bunkó, még ha olykor ilyen benyomást keltek, akkor sem!
- Nem akartam felzaklatni… - mondtam őszintén, kicsit lehalkítva a hangomat, de csak egy vállvonásra telt tőlem. Könyörögni a bocsánatáért, vagy rosszul érezni magam valami olyan miatt, amiről halványlilám sem volt, nem fogom. Egyszerűen ilyen vagyok, és kész. Ha mindent a szívemre vennék, ha minden idegen bánatát a vállamra venném, sosem tudnék tovább lépni semmin. Így könnyebb…
- Ő maga választotta a halálát… az, aki az én szívemhez közel állt, egy számára igaznak tartott ügyért halt meg, de nem azért, mert hátra akart hagyni egy szerető feleséget, és két kisgyereket. Elvették az életét, kegyetlenül, és hagyták megrohadni egy átkozott tömegsírban! – a hangom felerősödött, tekintetemben elszántság csillant, de végül nem törtem ki, akár a vulkán. Csak egy halk sóhajt eresztettem el, és ennyi is volt a dühöm, úgy párolgott el, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. – Mindenkit érnek veszteségek, Jean-Claude. Rajtunk múlik, hogyan éljük meg őket – oldalra billentettem a fejemet, és úgy néztem fel rá.
- Így igaz, a területükön biztosan nem látják szívesen, ha céltalanul kószál – vágtam bele a szavába, talán kicsit illetlenül, de nem zavartattam magam az udvariatlanságom miatt. Szavai újabb mosolyt csaltak az arcomra, és egy pillanatra lesütöttem a tekintetemet, mert nagyon jól rátapintott a lényegre. – Remekül látja. Életemben, és halálom után is harcos maradtam. Harcoltam a saját életemért, másokért is, és itt a jutalmam, még mindig a világban járok, amerre csak kedvem tartja. Sok az én sebem is, de megtanultam kezelni őket, és hagyni, hogy a múlt elnyelje őket. Már úgysem lehet változtatni rajta, nem igaz? – szusszantam egyet rosszallóan. Nekem is, mint valószínűleg mindenki másnak, voltak olyan dolgaim, amelyeket szerettem volna másképp csinálni, vagy éppen semmissé tenni, de nem vagyok időutazó. Talán majd egyszer, bár kétlem, hogy megélném azt a kort. Túl idős vagyok már hozzá…
- Csak vigyázzon, nehogy én jelenjek majd meg a halál képében – mosolyogtam rá évődve. Igaz, hogy nem az én dolgom lenne, de neki ezt nem kellett tudnia. Nem látott bele a falkánkba, és amíg úgy nem határoz, hogy szeretne a tagja lenni a miénknek, vagy a betolakodóknak, addig nem is fog. – Ne legyen ostoba! – súgtam, kicsit közelebb hajolva hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6647
◯ IC REAG : 8460
Re: Öltözők (Paintball Pálya) // Szer. Dec. 12, 2012 7:57 pm

SZABAD TERÜLET
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Sponsored content

Re: Öltözők (Paintball Pálya) //

Vissza az elejére Go down
 

Öltözők (Paintball Pálya)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Sport és wellness :: Splatz Paintball Pálya & Felszerelés-