HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jackson Carter Today at 7:32 pm
írta  Marla Borgens Today at 5:11 pm
írta  David A. Blandern Yesterday at 11:11 pm
írta  Declan S. Callaghan Yesterday at 11:03 pm
írta  Darren Northlake Yesterday at 9:43 pm
írta  Payne Holmes Yesterday at 9:15 pm
írta  Alignak Yesterday at 2:37 pm
írta  Alignak Yesterday at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 02, 2016 8:09 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Rocky
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 

Share | .

 

 Mamma Rosa Ristorante

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Mamma Rosa Ristorante // Szer. Aug. 15, 2012 8:02 pm

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: Mamma Rosa Ristorante // Csüt. Szept. 12, 2013 7:48 pm

Valóban lehet, ezért nem is felelek neki semmit. Igazából csak neki próbáltam felhozni egy lehetőséget, hát kicsit jobban érzi magát, de úgy látszik ez nem sikerült. Soha nem voltam jó lélekápolásban. Nem gyakoroltam még senkit, mert eddig teljesen távol állt tőlem. Most pedig… a fene sem tudja, hogy mi ütött belém. Puhulok mellette, mintha egy lesütni való hús lennék, s mielőtt arány barnára sütik, lefedik, hogy ne legyen annyira rágós. Nem tudom, hogy jött ez a hasonlat, mert főzni nem tudok.  Lehet egy szakács veszett el bennem, bár azt hiszem, hogy ehhez még nem kell főzőtudomány. Hagyjuk inkább.
Nem akarom hallani amit mondani készül ezért az ajkaira teszem az egyik ujjamat egy határozott, talán erős mozdulattal. Nem kell kimondania, úgy is tudom, mire gondol. Azonban én NEM akarok most ezen rágódni. megteszem minden nap mielőtt neki vágok a napnak s minden este ezzel köszöntöm a holdat. Ma is meglesz a napi adagom, de nem most. Egy hang sem jön ki a torkomon, csak nézem azokat az íriszeket, melyeket álmaimba is látni szoktam. Mikor a szája megremeg, elhúzom az ujjamat az ajkától és visszacsusszan a karom a derekára. Kíváncsian várók a szavakra melyeket nekem címez.
- Már mondtam, ha kell valami akkor szólj.
Suttogom csak a szavakat, mert az ajka éppen az enyémnek feszül, ez azonban még nem kelt bennem borzongást. A harapása már annál inkább, de ez csak valami finom ízé, ami még önmagában nem éri el a célját. Hiába kétértelműek a szavai, csak elmosolyodom.
- Mély benyomást rám tegyél és szeretem mikor rossz kislány vagy.
Ha nem figyel, akkor bizony a szavaim elvesznek az éjszakába, mert még mindig csak suttogom s egészen halkan. Nem azért, hogy más ne hallja, inkább sejtelmesnek próbálok hatni, de ezek sem mennek valami jól. Tudom, de gyakorlat teszi a mestert szokták volt mondani.
- Annyira, hogy az egyik akire rábíznám az életem. Akartam amúgy kérdezni, hogy nem e kell egy új rendszer. Ha döntöttél, szólj és meg lesz csinálva.
Érzem ahogy a hideg bevackolja magát az oldalamhoz, de csak mert keze hőmérséklete kissé lehűlt ebben az időben. Hirtelen átfut a motorháztető gondolata, mert a vágy mely belőle kezd áradni, az bennem is meg van. Azonban nem lehet mindig azt csinálni… vagyis igen, de nem itt. Még a végén megfázik nekem és aggódhatok ismételten az egészsége miatt, bár egyel több vagy kevesebb már teljesen mindegy. Azonban azt kevesebb mint fél óra alatt nem tudjuk lezavarni. Én meg fél munkát nem végzek! A következő harapásra már mozogni kezdet egy bizonyos testrészem, de még messze állt a kemény valóságtól.
- Szólni fogok.
Ez bizony egy hatalmas ígéret. Még szép, hogy jelzem Elionore hiányom van. Azonban nem csak az, mert annyit égette az ajka az enyémet, hogy kell a csókja! Ezért is veszem el az amit eddig játéknak tekintett. Falva veszem birtokba és ezzel próbálom csendesíteni a mohóságot, de nem nagyon megy, mert nem elég belőle, egy kicsit sem. Azonban az idő szorít, így kénytelen vagyok elszakadni vöröslő ajkaitól. Az úti célt is megkapom s a kijelentésre a fejemet rázom meg.
- Semmi baj. Majd eszek a hotelbe. Az asztalt meg úgy is kiadták már, mert jeleztem, ha 10 percet kések, már nem tartok igényt az asztalra.
Vonom meg a vállaimat. Mindig így szoktam, mert ha esetleg harcba keveredek valakivel, akkor ne hívogassanak, hogy hol vagyok. A kocsit elindítóm, hogy eltudjam vinni a munkahelyére. A szavai hallatán egy furcsa érzés tör fel belőlem, amit nem akarok szavakba önteni. Még mindig furcsa, hogy olyanok kerülnek általa felszínre melyet azt hittem sikerült ki irtani magamból. Úgy látszik tévedtem, de addig jó, amíg csak ő okoz bennem ilyen érzéseket.
- Sajnálom, hogy nem aludhatok veled többet.
Jegyzem meg komolyan, s kicseng, hogy őszintén gondolom amit kimondtam. Tényleg sajnálom, hogy rosszakat kell álmodnia. Tudom, hogy mellettem ez nem fordul elő illetve Leo mellett, de őt most nem tudom „felhasználni.” Azt sem tudjuk mi van vele.
- Gondolom még mindig semmi hír...
Nem akarom elszomorítani, csak érdeklődőm. Nem lehet könnyű helyzetben, ez miatt sem és szinte biztos, hogy kevesebb lenne benne a feszültség is, ha itt lenne. Most ezzel a helyzettel kell megbirkózni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 432
◯ IC REAG : 487
◯ Lakhely : Orfeum


Re: Mamma Rosa Ristorante // Pént. Szept. 20, 2013 5:13 pm

*Ahogy az ujját az ajkaimra teszi, egyértelművé válik, hogy nem csak ne, fogta fel, hanem inkább... nem akarja hallani. Így hát egy halvány mosollyal nem mondok semmit, csak egyszerűen belecsípek a fogaimmal az ujjába. Nem tudom miért, reflexből jött ez a játékosság. Majd kezd vele valamit. Bár furcsa, hogy nem akarja hallani... talán nem is számol ezzel az eshetőséggel? Az öreg hiba volna... s nem hiszem, hogy ilyen naiv lenne vagy álmodozó, optimista meg végképp nem. Mindenesetre nem most próbálok meg utána járni, hogy mi is az igazság.*
- Én meg már mondtam, hogy ha kell valami... azt megszerzem magamnak. * Vigyorogtam pofátlanul még ilyen közelről is. Ugyan már, ha kell valami menni fogok és hiába a párom, a gyerekem apja... bizony valamit-valamiért elven működik ilyen téren Ő is. Az én szememben mindenképp. Szóval az üzletet nem keverjük a magánélettel. Már pedig a segítségek nem más, mint puszta üzlet.*
- óóó... azt hittem, hogy az már megvolt akaratom ellenére is. * Cincogtam kelletlenül, hogy ezek szerint nem. Persze csillogó íriszeim elárulták, hogy csak puszta játszadozás a szavaim, melyet az ujjaim simítása az oldalán kísért. Hát így viselkedik egy háborgó nő? Nos... hmm... ha ez kéne a célhoz, igen. Gratulálok, már megint magamra cáfoltam.*
- Ha döntöttem, személyesen Mr. Gloverrel beszélem le és megcsináltatom vele. De majd elválik, hogy az én az én hmm... tetszésem mennyire nyeri el. Ha nem, hát tuti, hogy be nem teszi a lábát a házamba. * Vontam meg a vállaim. Bár nem tudom, hogy minek fejtettem ki. Ez eddig is egyértelmű volt. Rajta kívül egyetlen farkas volt az otthonomban; Corvin. S nem is igazán akarom növelni ezeknek a számát. A gondolat azonban hamar tova röppen a buksimból, ahogy a játékom szenvedélyt és követelőzést szít. Mintha az életem múlna rajta viszonozom, kezem az oldalán megfeszül s körmeim félhold alakú nyomokat hagy rajta, ámbár fel nem sérti. Egyszerűen csak vonnám, még közelebb... még jobban magamhoz. De hát már nincs hova, a pocakom már nem engedte eddig sem.*
- Többet? - hökkentem meg; ritka pillanat, hogy valami ilyen reakciót vállt ki belőlem. - Ez nem csak időszakos? Nem, semmi hír... * Feleltem gyorsan a kérdésére, de engem az enyémre a válasz érdekelt. Nem tudom mi az... de a többet az végleges. Én eddig abban a hitben voltam, hogy ez a helyzet csak időszakos. Ha nem... hát igen csak felmerült egy-két kérdés bennem. S kissé hátraléptem, nem, nem távolságot akartam tartani, de azt mondta, hogy mennie kell. Szóval akkor menjünk.*
- Visszaviszel az Orfeumba? * Tudtam, hogy útba esik így nem nagy kitérő számára, no meg csak nem hagy itt a semmiben. Attól jobban félt. Beszállva a kocsiba csendes voltam és próbáltam a gondolataimat elűzni magamból, hogy mire visszaérek tiszta legyen a fejem, hogy haladjak is és tudjak figyelni. Ennek érdekében az ablakot is lehúztam egy kicsit, hogy a hűs menetszél lehűtsön.
Megérkezve a kocsiban adtam neki egy csókot és a limonádés poharat elvéve szálltam ki, de még vissza hajoltam.*
- Vigyázz magadra és ha bármi van írj vagy hívj. * Egy halvány, szeretettel teli mosoly jelent meg az ajkaim szegletében s némi féltés az íriszeimben, de a következő pillanatban már csuktam is az ajtót és egy nagyot szusszanva indultam el befelé. Tuti történt valami... mindig történik ha nem vagyok itt és Duncan sincs. *

//Köszönöm a játékot :*//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Mamma Rosa Ristorante // Vas. Szept. 22, 2013 6:16 pm

SZABAD TERÜLET
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Csüt. Okt. 24, 2013 7:21 pm


Abbie & Steve



Nos, hiába a tény, hogy ezt azért már elterveztem egy ideje, dolgok csúnyán köze tudnak szólni. Eredetileg gyertyafényes vacsorát akartam a szabadban, a csillagos ég alatt de a szakács, akit felbéreltem az utolsó pillanatban elkapta a szalmonellát, a másik meg kínai volt. Na, őt nem bérelem föl, mert tudom, Abbie zokogna, ha útközben kiderülne, hogy én meg kutyát ettem. Nem, z nem hiányzik. Ennek az estének jól kell sikerülnie, vagy különben elásom magam a sok szarság után, ami történt mostanában.
Nem, nem szoktam vissza az alkoholra, és drogozni sem kezdtem el. Az időm nagy részét, már amikor nem őrzői feladataimnak tettem eleget, a regényemmel töltöttem. Az újraírási folyamatnak végre a végére jutottam, legalábbis első alkalommal. Másodszorra már sokkal könnyebb lesz, harmadjára pedig csak átfutom majd. Ashley hiánya, és az elcseszett beszélgetésünk mégis komoly súllyal nehezedett rám. De mégis mit csináljak? Gubózzak be és gyászoljak? Nem. Élem az életem, legalábbis amennyire tudom… Másnak nem hiszem, hogy lenne bármi értelme is.
Na szóval, legjobb öltönyömetvettem fel, és mire megálltam a háza előtt, már egyáltalán nem éreztem azt a furcsa, kissé kamaszos izgalmat. Elvégre, ez konkrétan az első randevú, amire elhívtam a szőke gyógyítót, szóval mégiscsak meghatároz pár dolgot. A visszapillantó tükörben ellenőrzöm, hogy gondosan vágott szakállamba nem ragadt-e sajtos puffancs, majd az ajtóhoz léptem, és kopogtam. Háromszor, keményen, erősen, férfiasan. Aztán megálltam ott, hátam mögött összekulcsolt kezekkel, és vártam, hogy előkerüljön a ház asszonya is. Lehet, kicsit kevésbé kellett volna kiöltöznöm, nem tudom… Bár a megváltozott tervekhez ez dukál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Csüt. Okt. 24, 2013 9:41 pm


Steve & Abie



Itt van az ősz, itt van újra… és vele együtt a sok eső, a sár, a köd, a hó, meg az eszméletlenül hideg idő. Most komolyan, normális az, hogy még csak közelítünk október végéhez, de már kemény mínuszok tombolnak odakint? Na ugye, hogy nem… Pláne úgy, ha az ember az élete nagy részét olyan helyen élte le, ahol a téli hideget a plusz 15-20 fok jelentette.
Kivételesen nem az vett igénybe sok időt, hogy kiválasszak egy ruhát az esti vacsorához, hanem hogy előkeressem az egyik hozzá illő kabátot, sálat meg egyéb téli járulékos tartozékokat, amivel van esélyem túlélni a kinti időjárást, tekintve, hogy a korábbi infókkal ellentétben ilyen kiöltözősre sikeredett az este. Még szerencse, hogy ebben a hónapban sikerült találni egy szabad estét hozzá. Ha azt nézzük, hogy én február végén érkeztem a városba, és még nem volt részem az itteni telekhez… hát, jóindulattal adok magamnak 2 hónapot mielőtt utolér a fagyhalál. Az mindenesetre biztos, hogy ezután legalább 15-ször átgondolok minden meghívást, ahol nem lehet rajtam legalább 3 réteg ruha. Tudom, tudom, nézzem a dolog jó oldalát… Ha lehúzok még vagy 10 évet ezen a csodálatos környéken, innen már csak melegebb helyre tudok költözni.
Mindenesetre, ha már végül olasz étterembe megyünk, gondoltam, hanyagolom az indiai ruhákat, a maradékból meg figyelembe véve az időjárást, meg hogy nem szeretném ország-világ színe elé tárni csodálatos tetoválásaimat, végül egy egyszerű, krémszínű ruhára esett a választásom. Aztán még a szokásos 1-2 órányi pepecselés a sminkkel, frizurával meg kiegészítőkkel, és azon kaptam magam, hogy már alig maradt egy kis idő. Még gyorsan megetettem a kutyát, majd amíg Steve-re vártam, pakolásztam egy sort a lakásban, hogy ne csak egy helyben ücsörögjek, hanem valami hasznosat csináljak. Amikor azonban meghallottam a kopogást, már siettem is ajtót nyitni.
-Szia Steve! Egy pillanat és kész vagyok, addig gyere be nyugodtan, jobb idő van mint kint… -köszöntöttem a férfit, aztán már menekültem is vissza a hideg elől a lakásba.
Vajon egy hosszú kabát, kesztyű és sál elég lesz erre a kis távolságra? Remélem… Összességében pár percnél többet nem kellett várni rám, így aztán búcsúzóan még megpaskoltam Koda fejét, majd felkaptam a táskám, bezártam az ajtót, aztán indulhatunk is!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Vas. Nov. 03, 2013 7:58 pm

Egy darabig csak árok, és lássuk be, egyre idegesebb leszek. Körülbelül mint egy elsőbálozó, aki most hívta randira az iskola legszebb lányát és még mindig nem tudja elhinni, mekkora szerencséje van, hogy a lány igent mondott. Félig meddig a bennem élő kölyök arra vár, hogy a képembe fogják csapni az ajtót, aztán bentről nem hallatszik majd más, csak gunyoros, női nevetés. Aztán a delikvens megőrül, leégeti az egész házat, és megpróbálja elrejteni a holttesteket, de a bizonyítékok egyre gyűlnek… Jézusom, valaki elmondaná, hogyan tudom kikapcsolni a bennem élő írót? Mondjuk az ötlet nem rossz, néhány egyedi csavarral akár még egészen izgalmas is lehetne. Elraktározom későbbre, még jól jöhet.
Amikor nyílik az ajtó ez az ostoba gondolatmenet semmivé foszlik, ahogy megpillantom a ma esti partnerem. Elmosolyodok.
– Üdv, Abbie. Gyönyörű vagy, mint mindig – húzódik kicsit szélesebbre a mosolyom. Mit ne mondjak, ma éjjel tényleg kitett magáért. Nem mintha bármikor lenne oka a panaszra, Abbie úgy szép, ahogy ő van. Tudom, miatta érdemes volt végigmenni ezen az egész eseménysoron, amely, bármilyen kemény volt is, de elvezetett bennünket a mai estéhez. Amikor belépek, megsimogatom a kutyát, és igyekszem nem összeszőrözni az öltönyt. Vacsorához nem illene a kutyaszőr, és nem egyszerű kiszedni a szövetből…
Amikor fölveszi a kabátot, a sálat és a kesztyűt, én csak elvigyorodok.
– Ugye tudod, hogy a kocsim klimatizált? Még a legnagyobb hidegben is bőven elvan benne az ember – mondom, azt pedig talán ki sem kell fejeznem, hogy ha minden kötél szakad, nagy gesztusként én még mindig odaadhatom neki a kabátomat. Hiába, javíthatatlan eset vagyok ilyen téren, túlságosan is régi vágású. Vagy csak szimplán öreg, aki egy olyan időből származik, amikor még éltek úriemberek, és nem kellett őket nagyítóval keresni a társadalomban.
A kocsinál kinyitom Abbie előtt az ajtót és besegítettem az ülésre. Csak ezután mentem át a saját oldalamra, indítottam be a motort, és indultam el az étterem felé. A foglalásunk készen állt, a pincér pontosan tudta a dolgát… Mindennek működnie kellett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Hétf. Nov. 04, 2013 3:01 am

-Ó, köszönöm! Te is jól festesz, ha meg a legutóbbi találkozót nézzük… nem is találok szavakat rá, ahhoz képest mennyire! –cukkolom egy kicsit, mert azért legyünk őszinték, amikor Adammel kettesben megleptek a rendelőben, az azért nem volt semmi.
Többet viszont különösebben nem is tervezem emlékeztetni arra az estére, bár egész estére való szekálás kitelne belőle – a végén még félő, hogy megelégeli, aztán itt hagy, ennyit a ma estéről. Meg hogy az utóbbi időket nézzük, az én „feladatom” valahogy mindig az volt, hogy tartsam benne a lelket, nem pedig az, hogy még jobban aláássam az önbecsülését, szóval lehet, nem ma kéne váltani.
Persze Kodára is lehet számítani, ahogy a férfi belépett az ajtón, már rohan is, fogai között az egyik csipogós játékával, bár az utolsó pár métert lassabban tette meg. Na igen, azóta a tetős eset óta kicsit óvatosabb lett a kicsike, de amikor meggyőződik róla, hogy nincs veszély, csak odamegy a köszöntésre, a legkevésbé sem törődve az öltönnyel…
-Ugye tudod, hogy a kocsiig is el kell jutni valahogy? –kontráztam vissza a megjegyzésére- Egyébként is, a meleget ezerszer jobban bírom, mint ezt a hideget. –felelem, de aztán inkább nem erőltetem tovább az időjárás témát, az úgy is annyira tipikusan angol, hogy inkább egy 5 órai tea mellé illene, nem egy vacsorához.
Aproró, ha már így témánál vagyunk… Miután sikeresen eljutottunk az autóig, én pedig megköszöntem a férfi segítségét, csak ültem szótlanul a helyemen, az utat figyelve, mert valahogy semmi értelmes nem jutott az eszembe. Vagyis, na jó… pár eszembe jutott, de nem hiszem, hogy nagyon passzoltak volna ide a különböző orvosi témák. Így belegondolva, az utóbbi pár évben akárhányszor étterembe mentem, az valami munkával kapcsolatos konferencia miatt volt, azoknál meg csak úgy adja magát a téma. Amikor meg augusztusban Steve-nél laktam egy pár napot, akkor is mindig akadt miről beszélni, bár az meg inkább egyfajta orvos-beteg viszony volt, nem hiszem, hogy díjazná a férfi, ha most sorra kezdeném faggatni, hogy „De ugye iszod azt a teát amit adtam? Na és a gyógyfőzetből hány maradt még? Remélem azért a vitaminbogyókat se felejtetted el szedni.”.
Szóval… fura. Már nekem is, mert nem szoktam én ennyit hallgatni, sőt, fáradtan talán még a szokásosnál is képes vagyok többet beszélni, most azonban… áh, mindegy. Úgy is Steve az író, a szavak nagy mestere, nem én…
Amennyiben az útitársam is hasonlóan „csendes” kedvében van, mint én, akkor azt hiszem, én egész úton elvagyok azzal, hogy figyelem az utat, esetleg néha-néha Steve-re pillantok, hogy hogyan vezet. Aztán amikor megérkezünk, mégis eszembe jut valami, amit egyszerűen muszáj megkérdeznem, mielőtt még beérnénk az étterembe. Nem is értem, miért is nem jutott eszembe korábban:
-Steve? Mondd csak, az Aurey valami különleges skót név, vagy az apukád után kaptad? –teszem fel a kérdést olyan természetességgel, mint ha mondjuk az… időjárásról kezdenék csevegni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Vas. Nov. 10, 2013 6:48 pm

Ajkam megfeszül, amikor a legutóbbi találkozást emlegeti. Na, nem azért, mert különösebben emlékeznék rá, utána még két teljes napig kínzott a macskajaj, úgy éreztem magam, mint a mosott szar, és alapvetően is, szerintem a megszégyenülési skálán, már ha létezik ilyen, sikeresen elértem a maximális értéket. Mondjuk a negatív rekord is jó dolog, legalább lejjebb nem tudok süllyedni. Ha mégis, akkor már beállok egy cirkuszba, mert egészen biztosan van egy különleges képességem, mindig alulmúlom önmagam.
Koda közeledésére azért védem az öltönyt, amennyire tudom, de végül úgyis csak a kárelhárítás marad. Gyengéden megsimogatom a kutya fejét, utána meg az öltönyömet porolom lefelé. Nincs bajom az állatokkal, de az életstílusomba nem férnek bele. A legutóbb szőrös valakivel meg, akit a házamba engedtem, jól ráfáztam.
– Persze. Arra értettem. Én könnyen hozzászoktam, nem bánt a hideg. – Meg aztán én skót vagyok, jobban szeretem a hideget, mint a meleget. És akkor tenném hozzá, hogy rossz emlékek fűznek a meleg helyekhez, mint amilyen Kuba is. Legalább a Szovjeteknél mindig fagyos volt a levegő, bár ott sem éltem volna szívesen. Ukrajnában rossz szokás kivágni az ember máját, ráadásul az emberek többsége nem is nagyon zuhanyozott abban az időben heti egynél többször.
A kocsiban ülve én is az utat figyelem. Engem nem érintett meg semmiféle baleset, mint Ashley – a gondolatra észrevehetően erősebben markolom a kormánykereket –, de az óta valamivel óvatosabban, odafigyelve vezetek. A rádióból egyzeneszám szól, ami egészen kedvemre való, de halk, hogy beszélgethessünk, ha kedvünk adódna. Bár, azt hiszem, attól esetemben nem kell félni, gyakran ücsörgök inkább el egymagamban, minthogy beszéljek bárkivel is.
A parkolóban elhangzó kérdésre viszont elkerekednek a szemeim. Mégis honnan… Te jószagú isten. Persze, ő gond nélkül hozzáfér az aktákhoz, és… Jesszusom. Reméltem, az a név eltemetve marad valahol mélyen, mondjuk hat lábbal a talaj alatt, és sosem kerül elő onnan. Lehajtom a fejem, és mikor fölemelem, vigyorgok. Egészen jó színész vagyok, mit is mondhatnék?
– Az apámnak kellett elneveznie. Nem volt éppen szomjas – feleltem, majd még hozzáteszem: – Örülhetek, hogy a nevem nem Sarah lett, amilyen állapotban ünnepelte a fia érkezését. Mehetünk?
 Azután persze fordítottan is eljátszom az ajtós mutatványt, kiszállok, kinyitom neki, kezemet nyújtom, hogy kisegítsem… Igazi, régimódi úriemberként viselkedek, tettem én ezt másképp valaha is? Rendben, Sutter esete különleges volt. És már mehetünk is az étterem felé, ahol az asztalunk előkészítve vár.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Szer. Nov. 13, 2013 2:17 am

Helyes, helyes! Ha már legalább egy kis bűntudat maradt benne a múltkori fejmosás óta, már megérte! Remélem, hogy egyhamar nem lesz még egy hasonló, mert akkor nem tudom, mihez kezdjek… francokat! Egyhamar? Soha többet! Őszintén szólva, az is felmerült bennem, hogy inkább visszamondom ezt az egész vacsorameghívást, azok után, ami történt, de… ha már korábban megígértem neki, akkor azt hiszem, nem lett volna túl szép tőlem utolsó pillanatban lemondani.
Amíg készülődök, Steve kutyázik, utána meg helycserés támadásként amíg az öltönyét tisztogatja, én búcsút veszek kedvenc házőrzőmtől. Némi buksisimi, fültő-vakarászás meg hát-paskolás; még szerencse, hogy reggel  az ő fésülését is letudtam, mert most, hogy épp téli bundát növeszt a drága, már ennyitől is lehetne menni átöltözni… Még gyorsan leellenőrzöm, hogy van-e elég vize meg vacsija, na meg hogy bezártam-e a hálószobám ajtaját – Koda eddig se aludhatott az ágyon, még csak véletlenül se most kezdje el, aztán már zártam is, hogy indulhassunk.
-Nem is tudtam, hogy szereted a klasszikus zenét. –jegyeztem meg, miután már pár perce szólt a rádió.
Mondjuk így jobban belegondolva… halvány elképzelésem sincs, hogy mégis milyen zenéket hallgathat… Vagy szokott egyáltalán zenét hallgatni? Nekem valahogy elképzelhetetlen volt, hogy akár csak egy napot is eltöltsek úgy, hogy egy számot sem hallgatok meg, de akadt már olyan ismerősöm korábban is, aki jobban szerette a teljes csendet. Steve-re pillantottam, aztán valamiért a filmzenék jutottak eszembe, mint tipp… James Bond? Sőőőt… Don! A múltkori rendelős műsora után simán elmehetne a Khaike Paan Banaraswala című szám jelenetébe. Ivás ott is van dögivel, igaz, nem alkohol, hanem bhang ital… Bár, jobban belegondolva… Nem tudom, a kocsmában mit művelt Adammel, de hála az égieknek, a rendelőben az ének kimaradt. Meg a tánc. Azt hiszem, ott fakadtam volna sírva. Te jó ég, a bétel-rágásról nem is beszélve, ahhoz képest még Will dohányzása is kispiskóta…
De ha már témánál vagyunk… valahogy ezt az egész ügynökösdit sem nagyon nézem ki a mellettem ülő férfiból, hiába említette már többször is, hogy kinek dolgozott korábban. Jó, tudom, valószínűleg csak azért, mert sosem voltak olyanok a körülmények, na meg szinte én is csak a lakás-rendelő-egyetem háromszögben mozgok újabban…
Végül aztán csak megérkezünk, amikor pedig a kérdésem hallatán meglátom Steve reakcióját, nem bírom elfojtani a mosolyomat.
-Nocsak, csak nem kislányt várt a kedves papa? Pedig többnyire azért szoktak megveszni, hogy fiú legyen az első… Képzelem, ha lány lesz, Audrey-nak fogjuk hívni, ha meg fiú… -hagyom függőben a mondat végét, azt a történetet már úgy is ismerjük- Amúgy nem tudom, mi bajod vele, szerintem szép név. És akkor már az is megvan, hogy kitől örökölted a hajlamot. Inkább nem akarom tudni, te hogy ünnepelnél ilyen helyzetben… -csóváltam a fejem.
Oké, én megpróbáltam. Hogy ne hozzam fel többet, meg utaljak a múltkori ivós incidensre, de… egyszerűen olyan mély nyomot hagyott bennem az az eset, hogy attól tartok, még nem sikerült kihevernem.
-Persze, mehetünk, Mr. McLoyd. –feleltem vidáman, majd elfogadva a segítségét én is kiszállok a kocsiból, azonban épp, hogy elindulnánk, valami olyan történik, amire aztán végképp nem számítottam.
-Ó… Nézd csak, esik a hó! –felelem csendben, ahogy a tekintetemmel követek néhány, a sötét háttér előtt kirajzolódó hópelyhet. 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Pént. Nov. 15, 2013 3:01 pm

– Alapvetően szeretem a zenét. És akkor már inkább ez a fajta, mint amit a fiatalabb generáció ma hallgat – mondtam. Jó, mondjuk a világ nem Mozartnál szűnt meg forogni a számomra sem, meghallgatok néhány mai zeneszámot is, de inkább… Jobban kedvelem azt, ami régi. Igaz ez a whiskyre, a fegyverekre… Némely esetben a nőkre is, de ez rettenetesen rosszul hangzik. Nem vagyok pedofil, na. Végezetül azért eszembe ötlik, hogy nem ártana kérdezni, bár a válaszra már van sejtésem. – És te? Milyen zenéket hallgatsz?
Jézusom, úgy beszélgetek a zenékről, mint valami tini az első randevún, amit nagy nehezen össze tudott hozni a pattanásos képe és Justin Bieber mindenféle aknamunkája ellenére. Igen, sajnos modern írónak lenni, főleg a horror-iparban annyit jelent, hogy ismernem kell a modern zenei, filmművészeti élet „nagyjait” is. Nem mondom, hogy nem gondoltam pár altatótabletta leöblítésére mondjuk metil-alkohollal az elmúlt években ennek ürügyén.
– Az apám azt sem tudta szerintem, melyik gyerek az övé az üvegfal mögött – mondtam. Látom rajta, hogy élvezi ezt, én viszont szívesen ejteném a témát. Nem ismertem különösebben a szüleimet, elvitte őket egy betegség, amikor Floridába költöztünk, csak néhány ködös emlék, meg anyám naplója maradt ránk az öcsémmel. Nem tapsikolva csatlakoztam a CIA kötelékéhez, egyszerű kötelességtudatból… És a múltnak még részemről is vannak olyan darabjai, halmai, amiket nem szívesen bolygatnék meg. Amikor viszont arra céloz, hoygan ünnepelnék, elvigyorodom. – Szerintem az ember az elsőszülöttje születésekor csak megérdemel némi ünneplést. Nem olyan szintűt persze, mint amit a múltkor én meg Adam csaptunk… Amiért még egyszer elnézésed kérem. Nem voltam önmagam.
Arra, hogy esik a hó, felnézek én is. És tényleg. Nagy pelyhekben hullik alá a hó, az én képem pedig egészen felvidul. Szeretem a telet, meg kell mondanom, és ebből a szempontból örülök, hogy ide osztottak be. Oké, akkor erre majd emlékeztetem magam, amikor egy hólapáttal küzdök a kocsifelhajtón, hogy egyáltalán ki tudjak állni a garázsból. Elkeseredett ütközet lesz, előre látom.
– McLoyd névre – mondom a pincérnek, ahogy belépünk, aki egy közeli asztalhoz vezet bennünket, amin már ott áll egy üveg bor továbbá a két tányér, az evőeszköz és egy nemrégiben meggyújtott gyertya is. Kihúzom Abbie számára a széket, hogy leülhessen, majd én is leülök vele szemben. A borra mutatok. – Remélem nincs ellenedre…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Szomb. Nov. 16, 2013 1:21 pm

-Ha egyre gondolunk, akkor én azt nem is hívnám zenének… -felelem, legalábbis a mai népszerű tüc-tüc ,diszkózenék meg a sok elektronikus vacak aminek köze nincs a hangszerekhez… az én ízlésemben nem ütik meg a „zene” fogalmát.
-Húha… hát ez így jó kérdés, hangulat- és tevékenységfüggő, hogy mikor milyet. Bár, így jobban átgondolva, többnyire filmzenéket vagy ilyen népies jellegű, 1-1 nemzetre jellemző zenéket. Hogy ne csak mindig Indiával példálózzak, például Ronan Hardiman ír-táncos zenéit kimondottan szeretem. –említem az egyik „szomszéd” nemzet hírességét, őt azért többnyire szokták ismerni, ha már A. R. Rahman neve nem sokat mond ezen a kontinensen.
A következő megjegyzésére viszont csak elszontyolodok, aztán inkább meg sem szólalok. Úgy látszik, mostanában beszélgetéses során kivételes érzékkel sikerül mindig belemásznom a legkényesebb témákba… Mint például nem olyan rég Velkan esetében is. Lehet, kevesebbet kéne kérdeznem? Vagy úgy egyáltalán beszélni…
Az ünneplés említése kapcsán csak halványan elmosolyodok, végülis… ha már anyuka nincs bulizós hangulatban, legalább apuka tartsa a frontot ünneplés terén, nem? Fő a családi összetartás! Mielőtt azonban még hangot adhatnék a gondolataimnak, újra témaváltás, én pedig csak fáradtan felsóhajtok a bocsánatkérés kapcsán. Néhány pillanatig nem is reagálok rá, csak nézek kifelé, mígnem végül Steve felé fordulok:
-Nem-e? Pedig azt már nehéz lenne felülmúlni. Inkább úgy mondanám, hogy nem voltál magadnál… -világosítom fel, ha már erre sem emlékszik- Egyébként vártalak a rendelőben. Csak nem közbejött valami? –kérdezek vissza, valami magyarázatra várva, mert az fel sem merül bennem, hogy nem találta meg a levélkét, amit írtam – neeem, az kizárt, csak egy vak nem vette volna észre.
Az egész incidens miatt inkább csalódottságot éreztem, mint haragot, pláne, amikor még ezt a „visszamegyek varratszedésre” dolgot is elsumákolta, annak ellenére, hogy megkértem rá. És most nem az a fő problémám az egésszel, hogy orvosként, gyógyítóként felülbírálta a döntésemet, meg hozzá nem értőként belekontárkodik a munkámba – mert nincs is annál rosszabb, mint amikor a páciens akadékoskodik – hanem, hogy  akkor most teljesen másképp alakulhatna ez az egész este.
-Már csak azért is szerettem volna, ha eljössz, hogy legalább akkor megbeszéljük, tisztázzuk ezt az egész helyzetet, és ne most gyilkoljuk vele a hangulatot. – tettem hozzá. Nos, igen… a fő hangsúly nem épp a „gyógyítós” témán lett volna, de ha már így alakult, akkor ezt kell szeretni.
Jó tudni, hogy van, aki ennyire imádja a telet – én konkrétan rettegek tőle… Február elején érkeztem, májusban még mindig volt hó… Most október vége van, a itteni tél, amit még nem is tapasztalhattam, még csak ezután jön. Te jó ég, belegondolni is félek, hogy mi vár rám… De ha ezt túlélem, akkor bármit!
Részemről nem gyönyörködöm túl sokat a hóesésben, bár szeretem nézni, de inkább az ablak túloldaláról, vagy ha idekint, akkor néhány plusz rétegnyi ruhával, így aztán inkább elindulok befelé, pár perccel később pedig már az asztalnál ülve nézelődök, amíg Steve hozzám nem szól. Ekkor felé fordítom a tekintetem, aztán a borra, aztán meg csak megpróbálok elfojtani egy mosolyt, kevés sikerrel.
-Az attól függ, hogy érted. Ha iszol? Vagy ha nekem is töltesz? –kérdezek vissza, de aztán megadom magam- Na jó, legyen, ha nem száraz. De csak egy keveset. Nem hoztam a színes filctollaimat… -jegyzem meg, visszautalva a nyár eleji közös szülinapozásra.
Bátor ember, ha azok után még itallal mer kínálni, bár tanultam az esetből, szóval igyekszem, nem többet inni, mint amennyit bírok. Vagy, ha száraz a bor, akkor úgy is felejtős az egész. Annyira nem szoktam bort inni, hogy nálam az már az ihatatlan kategóriába tartozik – minél édesebb, annál jobb.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Csüt. Nov. 21, 2013 2:25 pm

– Örülök, hogy egyetértünk – mosolyodtam el. Nos, igen, talán nem kell a végsőkig, Mozartig és társaiig visszamenni ahhoz, hogy zenének hívhassuk a zenét, de a mai kölykök zenéje aztán végképp alátámasztja egyes szekták hitvallását, miszerint a világ megérett az új Özönvízre, Ragnarökre, vagy éppen mire. Olyan sok világvégét jósolt már meg megannyi próféta, hogy én már számon sem tudom tartani, de hogy teljesen őszinte legyek, nem is akaródzik igazán. Na, de témára visszatérve, és azt lezárva: éppen eleget hallgattam a legifjabb generáció agyrohasztó muzsikáját amíg Ashley velem lakott – a gondolatra megfeszül a kezem egy pillanat erejéig –, hogy elegem legyen belőle. Inkább csak hallgatom Abbie gondolatait, nagy bölcsen bólogatok, mintha értenék is hozzá, és elraktározom az információkat a fejemben. Senki nem mondhatja, hogy nem figyelek, egyszerűen nem mondom ki minden alkalommal azt, amit gondolok. Sosem értettem azokat, akik megteszik.
Nem akartam megbántani. Isten látja a lelkemet, egyáltalán nem állt ilyesmi a szándékomban, és lám, nekem is van lelkiismeretem, mert valami cseszett rosszul érzem magam utána. De most mit csináljak? Kérjek bocsánatot? Igen, talán azt kellene. Később mindenképpen megejtem majd, de egyelőre lenyelem a dolgot, és próbálok megküzdeni azzal a ténnyel, hogy ismét tökegyedül maradtam. Sőt, ennyire talán még soha… Amikor Kubából menekültem, legalább tudtam, hogy az öcsém és a felesége ott vannak valahol, még akkor is, ha nem láthattam őket. Ashley azonban megtagadott, ők már meghaltak, én pedig egyedül maradtam. Szép kilátások.
Amikor megkérdezi, hol voltam, amikor várt a rendelőben, összeszorítom a fogaimat. Igen, tudom, hogy nem volt jó ötlet, hogy nem mentem el, de ennél súlyosabb sebeket is láttam már el saját magamnak a trópusi őserdőben, ehhez tényleg nincs szükség gyógyítóra. De ezt hogyan magyarázza el az ember annak, akinek a dolga az, hogy egyben tartsa a helyi közösséget? Hát igen, itt a bibi…
– Úgy gondoltam, jobb ha nem kerülök a szemed elé azok után – mondom. – Hogy teljesen őszinte legyek, nem emlékszem egész pontosan, mi történt, de ami rémlik, és a levél, amit nálam hagytál, elég világossá tette, mik történhettek…
Amikor viszont azt mondja, hogy legalább megbeszéltük volna, lehajtom a fejem, fogaimat pedig olyan erővel szorítom össze, hogy a levegő nem jutna át közöttük. Ó, basszus, ezt most komolyan el kell játszanunk? Ám legyen…
– Ashley úgy döntött, nem kellek többé gyámnak – közöltem. – Northlake jött le a hegyről, ő kért meg, hogy adjam föl a lányt, írassak át mindent az ő nevére, és rendezzük le simán a dolgokat. Aztán fölmentem a hegyre, hogy beszéljek vele, de… Katasztrófába torkollott a dolog.
Na ja, az őslakos falkának valószínűleg lesz min csámcsognia az elkövetkező napokban, amilyen hangzavarral mi ott jártunk. Remélem Northlake baromi boldog lesz vele. Én meg már ötször megbántam, hogy erre a rohadt darab sziklára vetett a sors, és az egyetlen ember, aki miatt ezzel kapcsolatban bűntudatot éreztem, az mellettem ül.
– Hát, ha téged nem zavar, töltenék neked is – mosolyodtam el. Mert hát lássuk be, olasz étteremben vagyunk, ha nem iszunk, meglincselnek, ha nem hagyunk jó borravalót, meglincselnek… Durvák ezek az olaszok. A bor nem száraz, már természetéből adódóan is egészen nedves – rossz irányba halad a humorérzékem, tudom –, így aztán töltök egy keveset. A filctoll említésén mosolygok, bár be kell látnom, hogy még mindig sajnálom Ravent. Jó ember volt, annak ellenére, hogy a szart is kivertem belőle egyszer…
– Sikerült választanod? – kérdezem csöndesen, és véletlenül sem iszok a boromból, mielőtt ő megtenné ugyanezt. A pincér is elindult felénk, ez volt a kérdés apropója…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Pént. Nov. 22, 2013 10:38 pm

-Azt nem tudom, hogy Adammel pontosan mit alkottatok, mert nem avatott be a részletekbe, de miután megérkeztetek a rendelőbe, nem igazán történt semmi. 2 lépés után kidőltél, aztán meg, ha már nem bírtunk magadhoz téríteni, én meg nem akartam a rendelőben éjszakázni, Mandyvel hazavittünk. –világosítottam fel az „átkómázott” részről.
Nem lecseszésnek, csupán egyszerű tényközlésnek szántam, mielőtt még azon rágódna, hogy valami nagyobb hülyeséget csinált. Nem mint ha díjaztam volna, hogy ennyi idős létére ennyire nincs tisztában a saját képességeivel és határaival, de ennél a múltkorinál „szerencsére” nekem csak az egészből egy morzsányi „jutott”. Igaz, az is elég volt.
Kíváncsi vagyok, hogy mi a kifogása, ám őszintén szólva, valami olyasmire számítottam, hogy valami kiadós határidő miatt nem ért rá, vagy Will a nyakára sózott valami plusz munkát, valamelyik mentoráltja találta meg… Amikor viszont közli, hogy már megint Ash minden probléma „forrása”, meg a beharapója, csak kissé csodálkozó tekintettel nézek rá. Na ne… ez komoly? Az még oké, hogy nem fog élete végéig a lány mellett maradni, már csak az időszakos áthelyezések miatt is, de hány éves is a lány? 16? 17? Jó, ha 5 éve van, amíg nagykorúvá nem válik, nem kibírta volna azt a pár évet? Őszintén szólva, nem igazán értem ezt az egészet, legalábbis az alapján a kevés alapján, amennyire „beleláttam” a dolgaikba. Bár legszívesebben részletesen kikérdezném erről az egészről, de azt hiszem, nem ez a megfelelő hely és idő hozzá, pláne, a reakcióját látva.
-Sajnálom… -mondom végül nem kevés  lelkiismeret-furdalással, hisz miután Ashley elköltözött, még én győzködtem olyan sokat, hogy menjen és beszéljen vele, az biztosan segíteni fog a problémákon. Nos… úgy tűnik, nagyot tévedtem, és ráadásul ennek ő szenvedte el a negatív következményeit…
A borral kapcsolatos mondatára végül csak beleegyezően bólintok egyet. Ha már ennyire készült, akkor nem akarom megsérteni, vagy elrontani a kedvét azzal, hogy ilyen negatív vagyok. Azt hiszem, az ideút alatt rekordidő alatt sikerült rekord-gyászos hangulatot teremtenünk, szóval az a pohár bor már semmit se rontana rajta. Sőt… inkább csak javítana.
Az olasz konyhát annyira nem ismerem, pizzához meg most nincs kedvem, így aztán eltart egy ideig, míg sikerül végigböngésznem az étlapot, pláne, hogy első sorban minden olaszul van írva, csak alatta, apró betűsben angolul… Na meg még kiválogatni, hogy melyik vegetáriánus, melyik nem…
-Azt hiszem… -motyogom válaszul- Legalábbis az előbb már megtaláltam… Ó igen, megvan! És neked? –néztem fel az étlapból, közben azonban az ujjamat egy percre sem vettem el az adott fogás nevétől, biztos ami biztos.
Amikor a pincér megérkezett, a nulla olasz-tudásommal leadtam a rendelést, „Lasagne alle verdure”, majd becsuktam és visszaraktam az étlapot az asztal szélére. Majd, ha Steve is leadta a rendelést, akkor fogtam a poharam, és koccintásra emeltem felé.
Majd, ha már néhány kortyon túl vagyunk, akkor vissza is teszem a poharamat az asztalra, inkább beszélgessünk.
-Miért pont a tűz? –jutott eszembe az első kérdés, reménykedtem benne, hogy Steve-nek is leesik, hogy az egyik varázslatunkra gondoltam.
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Hétf. Nov. 25, 2013 8:55 am

– Szóval jobban alakult, mint a fiatalkorom nagy része – vigyorodtam el, és próbáltam a dolgot poénnal tovaűzni. Igen, az az este valami katasztrofális volt, és most már legalább azt is tudom, ki vitt haza, bár a másik szőke mindig is a „gyanúsítottak” között foglalt helyet, hiszen tudom, hogy jóban van a gyógyítóval. Nem mondom, hogy nem érzem magam rossz az eset miatt, hiszen azóta alkoholhoz is varratszedésnél nyúltam csak, meg egyszer leöblíteni az egyik szar ízű vacsorát. Absztinenciát nem hirdetek, tudom, hogy nem fogok, de a figyelmeztető jeleket már megkaptam, hogy nem ártana mérsékelni az alkoholfogyasztást. Legalább ideiglenesen.
Tudom, hogy nem kellene egy olyan fiatal lány miatt bánkódnom, mint Ashley, de nem tehetek ellene semmit. Ő mélyebbre vágott, mint egy penge vagy egy golyó képes, és ezek a sebek kitisztíthatatlanok. Az idő majd megoldja őket egy napon, addig meg marad az, hogy enyhítem, ahogy tudom. Nem gondolok rá, eltemetem, vagy leiszom magam, amit az önmegtartóztatást tanulmányozó folyamat miatt azért nehezebb elérni.
– Igen, én is – mondom. Ezzel jobb esetben lezárhatjuk a témát, és nem kell többet erre az egészre gondolnom. Előbb-utóbb áthelyeznek majd, és végül elfelejthetem egy jó részét annak, ami történt. Egyszerűbb lenne, ha megkérnék valakit, hogy törölje ki az emlékeimet, de az nem lenne megoldás. Nem. Ha ezt túlélem, erősebben kerülök ki belőle, tudom én azt jól.
– Egy Cacciatore lesz – mondom a pincérnek, aki ezután távozik is a konyha irányába. Én is koccintásra emelem a poharam, és el is mosolyodok közben. Régóta szerettem volna már valami ilyesmit Abbie-vel, és itt volt az ideje annak, hogy megtegyük. Igaz, az eredeti terv más volt, de hogy a rómaiak mondták, rossz terv az, amely nem változtatható. A kérdésén eltöprengek kicsit, hiszen egy elég komoly döntést firtat. Ami nem kötődik jó emlékekhez.
– Fiatal voltam akkoriban – felelem. – Tragédiát követően csak vándoroltam a világban, és nem hittem, hogy valaha tartozhatok még valahová. Szóval… Nem akartam mást, csak elemészteni a világot, és mindenkit benne. Szerintem ezt szimbolizálta a tűz. És neked miért a víz?
Kívülállóknak fura szektásoknak tűnhetünk, de elég halkan beszélek ahhoz, hogy a kevés vendégből körülbelül senki ne hallhassa, amit mondok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Kedd. Nov. 26, 2013 7:31 pm

A poénkodásra csak felvontam az egyik szemöldököm, aztán inkább vissza se merek kérdezni, hogy mire is gondolt pontosan. Amilyen érzékem van hozzá mostanában, a végén még megint rákérdeznék valami olyanra amire nem kéne. Majd. Egyszer. Talán…
 Steve rendelését hallva halvány elképzelésem se volt róla, hogy mégis mit rendelhetett, bár férfi lévén volt egy erős tippem, hogy valószínűleg valami húsos fogás lehet. Előbb utóbb úgy is kiderül, nem? A mosolyát látva én is elmosolyodok. Jó érzés látni, hogy még képes rá, attól függetlenül, hogy augusztus óta szinte folyamatosan zúdultak a gondok a nyakába. Lassan azért már vége lehetne, mindenkinek kijár egy kis pihenés.
Nos… az örömöm megint nem tartott sokáig, úgy tűnik, megint sikerült valami kellemetlen emléket felidéznem benne. Komolyan, mindjárt előkapok egy kis noteszt aztán húzom a strigulákat, kíváncsi lennék, vajon mennyit sikerül összeszedni egy este alatt? Mondjuk ha az idefele utat is beleszámítjuk,akkor egész szép végeredmény lenne…
-Ami azt illeti, az én választásomnak inkább gyakorlati okai voltak… Tudod, az emberi test kb. 50-70 %-a víz… -hagytam félbe a mondatot, mint ha ez már magában is elég magyarázat lenne, elvégre gyógyító vagyok, de nem csak emiatt esett erre az elemre a választás- Egyébként meg a másik fő ok, az az, hogy a 80-as években még annyira nem volt népszerű a közművesítés Indiában, pláne vidéken… Nem mint ha most annyira jól állna vele, de… lehet, hülyén fog hangzani, de egyszerűbb, mint folyton vízért rohangálni a falusi kúthoz, meg a folyóhoz… Arról nem is beszélve, hogy amilyen szennyezett egynéhány folyó, a népegészségügyi szolgálatosok sírógöcsöt kapnának, ha elemezniük kéne a vízminőséget. Hogy az aszályról ne is beszéljünk, az azért elég kemény tud lenni. Szóval azt hiszem, főleg ezért… -adtam elő kissé talán hosszúra sikeredett magyarázatomat- Egyébként a levegő is tetszett, csak na… a víz mellett több érv szólt.
Engem aztán annyira nem zavartak a szomszédos asztaloknál ülő népek, igaz, én is egész halkan beszéltem, meg amúgy sem tartottam valószínűnek, hogy valaki minden képességével arra koncentráljon, hogy lehallgasson. Ha meg csak néhány szót, mondatrészt csíp el, úgy se tudja, hogy miről van szó.
-Hm… játsszunk kérdezz-feleleket, de úgy, hogy mindkét félnek válaszolni kell a kérdésekre. Nos, mit szólsz hozzá? Egyébként tiéd a következő kérdés! –mosolyodtam el újra, így legalább egy kör erejére biztosan megúszom, hogy valami olyanra kérdezzek rá, aminek sírás lenne a vége…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Hétf. Dec. 02, 2013 3:10 pm

A választás okára elvigyorodok. Nem is hittem, hogy ilyen fokú előrelátással rendelkezik ez a nő itt velem szemben. Na jó, ez rosszul jött, de nem szívom vissza, inkább megmagyarázom. Azt nem hittem, hogy képes tudatosan rákészülni arra, hogy ártson valakinek. Nekem legalábbis az jött le abból, amit mondott, hogy közvetlenül vagy közvetve, de a harci okai is vannak a választásának. Amivel nincsen semmi probléma, nem nézek rá másként emiatt. Csupán a szemöldököm emelkedik meg egy pillanatra a kissé váratlan fordulat hatására, de hamar visszanyerem a megszokott pókerarcomat. Ezúttal sajtos puffancsok nélkül.
– Igen, hallottam már, hogy India ilyen téren még ma sem áll a legjobban. De sokat fejlődött. – Legalábbis legutóbbi információim szerint. És azt sem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak nagyhatalom az ország, ha csak Kína árnyékában is. És miért kanyarodtak el a gondolataim a politika irányába? Na, vissza, de nagyon gyorsan, gyönyörű nő, tizenkét óránál, igen, pontosan önmagammal szemben. Remek, megvan. Köszönjük, Houston. – Viszont gondolom a monszun idején sem jött rosszul…
A levegő jut eszembe, a másik elem, amit említett. Az sem rossz elem, de én nem is gondoltam rá, hogy őszinte legyek. „Ifjonti” hévvel vetettem magam a választásba, és igazán imponált férfiúi létemnek, milyen erős is a tűz valójában. Az persze egy másik kérdés, hogy kapásból két másik elem könnyedén veri bele a földbe, én mégis szerettem. Az embereket és a farkasokat egyaránt lehetett könnyedén kellemetlen helyzetbe hozni
– Rendben – mosolyodtam el, majd elgondolkodtam a kérdésemen. Amíg csend telepedett közénk, kortyoltam a boromból, és rá kellett jönnöm, hogy gyorsabban fogy, mint ahogy én azt szeretném, ezért második korty helyett inkább csak visszatettem az asztalra, kezem kicsit távolabb helyeztem tőle, mint korábban, hogy véletlenül se nyúljak rá ismét, akaratlanul.
– Rendben, itt van egy. Miért az orvosi pálya? – kérdeztem. Ez tényleg érdekelt, egészen biztosan elmozdította valami abba az irányba, hogy másoknak akarjon segíteni, én pedig szerettem volna tudni, micsoda. Tudtam ugyan, hogy ugyanezt a kérdést nekem is meg kell válaszolnom, de nem tűnt túl nehéznek. Sokakkal ellentétben, én pontosan tudtam, mi vezetett arra a pályára, amit éppen folytattam. És talán még hangulatot sem gyilkol olyan intenzitással, mint régebben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Hétf. Dec. 02, 2013 5:40 pm

-Valami rosszat mondtam? –kérdezek vissza, ahogy elcsípem az a szemöldök-emelkedést, aztán egy pillanatra erős a kísértés, hogy felhozzak pár gyakorlati példát is, mint az égési sebek esetében a sejtek vízháztartásának felborulása, és ezt milyen jól lehet az elemi kapocs varázslattal gyógyítani, ha a víz az elemed, meg hasonlók, de… talán majd máskor. Mondjuk pár pohár bor után…
A következő megjegyzésére csak bólintok, igaz, sokat fejlődött, bár még mindig van hová, ha a nyugati társadalmakhoz hasonlítjuk. Vidékről nem is beszélve, no meg arról, hogy az őserdei területeken még mindig számos kisebb törzs él…
-Szó mi szó, víz nélkül nincs élet, jól jön az bármikor. –vontam vállat, legyen akár monszun, aszály, hóvihar, szennyezés, vagy akármi…
-Hmm… Jó kérdés… -töprengtem el egy pillanatra- Amikor kicsi voltam, akartam én minden lenni, zenész, táncos, felfedező, tudós, újságíró, tanár, fényképész… Aztán amikor választani kellett, az általános iskolás tanár meg az orvosi pálya között dilemmáztam. És hogy miért orvos lettem végül… huh… azt hiszem, ehhez is sok minden közrejátszott… Apum fényképész, így fiatalabb koromban nagyon sokat költöztünk a munkája miatt, aztán láttam, hogy hol hogy élnek az emberek… utána valami olyan munkát akartam felnőttként, ami emberekhez kötődik, másoknak segítek vele. A szüleim meg a tanárok is arra bíztattak, hogy vágjak bele az orvosiba… Aztán végül azért lett ez, mert változatosabbnak láttam, meg úgy éreztem, nagyobb szükség van rá, ott, akkor. Meg mégiscsak India, ahol teljesen másképp közelítenek az egész orvostudományhoz, mint nyugaton… Őszintén, hiányzik egy kissé… -csúszott ki az utolsó kis „vallomásom”, de már nyúltam is, hogy kortyoljak egyet a boromból, közben pedig hallgassam Steve válaszát, ő miért választotta azt, amit.
De ha most benyögi, hogy ő nem orvos, vagy miért NEM választotta az orvosi pályát, esküszöm, bokán rúgom. Persze csak finoman, de na… Viszont a következő kérdés megint az enyém, és már ötletem is volt, hogy mi legyen az, így miután ő is vallott, már fel is tettem:
-Ha már Skóciában születtél… mi a helyzet a nemzeti viseletetekkel, a kilttel? Szoktad hordani néhanapján, őrizgeted otthon a szekrény aljában, vagy letagadod, hogy van? –kérdeztem egy széles mosollyal, kíváncsian várva a reakcióját, na meg utána a választ… Ha pedig nem tagadja, azt hiszem, megvan a kérdésem a következő körre is…
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Szer. Dec. 04, 2013 1:36 pm

– Nem, csupán… elgondolkodtattál egy pillanatra – mondom. Valószínűleg félreérthettem azt, amit mondott, így másodjára már nehezen is nézem ki belőle azt, hogy azért választana valamit, mert embereknek árthat vele, de ki tudja. Sosem szabad kizárnom a lehetőséget, hiszen nem tudhatom, mit rejtegetnek mások. Ebben a protektorátusban találkoztam már érdekes alakokkal, vegyük például a mentoráltamat, Velkant. Van sejtésem arról, honnan jöhetett, már társadalmilag, de direkt nem néztem bele az aktájába. Én magam akarom megfejteni a furcsa észjárását, és kideríteni, mi a története. Érdekesnek ígérkezik.
– Igaz – bólintok, és kedvem támad meghúzni ismét azt a borospoharat, ráfogván erre a kijelentésére, de visszafogom magam. Igen, pontosan tudom, hogy alkoholproblémáim vannak, és ezekre nem az a megoldás, ha nyakló nélkül nekiállok vedelni egy randevún. Úgy gondolom, a kísértés közelsége nem rossz dolog, amíg az ember ellent tud állni. Erősíti a jellemet, legalábbis a CIA-nál mindig ezt mondták.
– Mindkettő szép szakma – bólintok, amikor a tanárit és az orvosit említi. Mit ne mondjak, igen érdekes elképzelni Abbie-t a katedrán. Az egyszer biztos, hogy lenne módja arra, hogy rendet teremtsen az osztályban. A ricinus mindig megoldás. De ilyesmi miért jut eszembe vacsora közben? Nem tudom, de saját elmém kiismerésére való törekvést én már régen föladtam. Tudom, hogy hogyan működik írás közben, ahogy azt is, hogy amikor nem írok, néha leomlik a gát, ami mögött ezt az énemet tartom, és ilyenkor egészen furcsa dolgok kerülhetnek elő. – Tudod, ha szeretnéd, egyszer elmehetünk oda. Már ha a Főnök is megengedi majd.
– Nekem pedig arról kellene beszélnem, hogy miért az írás, igaz? – kérdezem. Ismét elfog a bor iránti késztetés, és már majdnem mozdul a kezem, amikor inkább visszanyelem a vágyat. Miközben beszélek, próbálok mosolyogni, hiszen az emlék, annak ellenére, hogy a veszteségeimről szól, egészen… kellemes számomra. – Nem is tudom… Mindig élénk képzelőerőm volt. Ha az öcsém még élne, mesélhetne róla, hogy gyerekként általában én találtam ki neki történeteket a szüleinkről, akiket ő sosem ismert. A többsége nem volt igaz, de legalább közel érezhette magához őket. Amikor aztán a CIA-ból végül is kikerültem, úgy döntöttem, kamatoztathatom így, amit megtanultam náluk.
A kiltről szóló kérdésén viszont egészen lesápadok. De hát nincs menekvés és nincs kibúvó.
– Van otthon – ismerem be. – Bár nem szoktam fölvenni valami gyakran. Meg dudám is volt régen, tudtam is használni, de az tönkrement vagy öt évvel ezelőtt. Csodálom egyébként, hogy a kiltre nem leltél rá, amikor átkutattad a szekrényt.
– Van olyan hely, ahová el akarsz menni a világon? Nem lehet olyan, amit már láttál! – jegyzem meg. Tehát az ő esetében nem lehet India,, vagy Anglia, az enyémben pedig nem lehet Skócia, Kuba (bár oda akkor sem mennék vissza, ha Abbie haragja elől csak Castro adna menedékjogot) vagy Kijev. Mondjuk ezekre a helyekre nem is vágyom vissza…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Szer. Dec. 04, 2013 4:32 pm

-Igen… Bár így, hogy mentorkodok is, mondhatni, a tanári pálya is összejött. Még ha nem is olyan kicsikkel foglalkozok. Egyébként meg, amilyen hisztit néha a felnőtt betegek le szoktak vágni, ne tudd meg…
-Rendben. Na és igen, a főnök… Pláne, ha több is van belőle… -sóhajtok, miután szülinapomra „utazást” kaptam, próbáltam puhatolózni Willnél, mennyire lenne esély rá, hogy még egy őrzővel együtt elengedjen olyan hosszú időre, de nem volt biztató a válasza, szóval ezek után Tazannánál még csak rá se kérdeztem.
Majd… Egyszer… Talán… A következő szavaira csak bólintok egyet, aztán kíváncsian várom, miért pont az írás mellett kötött ki hosszú távon. Egy kicsit meglep, hogy ennyire fiatal korához nyúlik vissza a dolog miértje, bár… jobban belegondolva, nincs ebben semmi különös, nálam is ez volt, csak más eseményekkel, történésekkel. Szívem szerint visszakérdeznék a családjával kapcsolatban, de mégis, inkább hagyom a dolgot… Ha jól emlékszem, az öccse abban a balesetben hunyt el, amelyik miatt Ash vérfarkas lett, a szavaiból meg úgy vettem ki, hogy a szüleiket is hamar elveszítették. Meg… közte és a tesója között nagyobb korkülönbség volt? Bár az nem biztos. Majd… Egyszer… Talán… Mára elég volt a hangulatgyilkolás.
Viszont úgy tűnik, bejött a tippem, legalábbis valami ilyesmi reakcióra számítottam. Csak próbáltam visszafojtani a vigyoromat, ahogy mesélt, arra pedig, hogy miért nem bukkantam rá, amikor nála voltam, vállat vontam.
-Képzelem, hol lehet, valami családi portré mögött a fali széfbe rejtve? Tudod, akkor még nem tudtam, hogy mit is kell keresni. Sem azt, hogy Skóciában születtél… Viszont te mondtad, hogy megnéznél informátornak, tessék, azóta gyűjtöm a kis információmorzsákat. –mosolyodtam el sokatmondóan, majd ittam egy kis korty bort, mielőtt válaszoltam volna a saját kérdésemre- Nos, bár Angliában születtem, nincs semmi tipikusan angol ruhadarabom… Jó, esernyő akad, de az mégse olyan. Viszont Indiából egész sokat megtartottam, még ha ezen az időjáráson nem is fogom sok hasznukat venni. Gondolom a szárik ismerősek, plusz amelyik tartományban laktam, azokon a részeken a kameez-ek voltak az elterjedtebbek. (kép1 kép2)-kezdtem bele, majd amennyiben nem untattam halálra vele, még nagyjából elmagyaráztam, hogy hogyan is néznek ki. Majd, mielőtt Steve kérdésére válaszoltam volna, eltöprengtem egy pillanatra a válaszon.
-Őszintén, ezen még sosem gondolkoztam igazán. Ausztráliát egyszer megnézném. Ne kérdezd, miért, én se tudom megmagyarázni! –feleltem nevetve- Hm… Esetleg valami afrikai ország. Meg… lehet, furán hangzik, de egyszer valami arab területet is szívesen meglátogatnék, még ha nem is túl biztonságos… Hm, vagy Ázsia szigetországai! Áh, nem tudok választani, túl sok van… És te?
Megvárom a válaszát, aztán már mondanám is a következőt, amikor megjelenik a pincér a rendelésünkkel együtt. Ahogy lerakja elém a tálat, megköszönöm, majd mielőtt még nekilátnánk az evésnek gyorsan felteszem a következő kérdésemet – legalább addig sem áll fenn a veszélye a meglepettségből történő félrenyelésnek.
-Oké, a következő: Mikor láthatlak kiltben? –jó, lehet kicsit csalás kérdés tekintetében, de ezen ne múljon, ha ő bevállalja, akkor én is valamelyik indiai darabot, vagy kitalálok másik kérdést. Azonban, ha valami nemleges válasz jönne, vagy sokáig hezitál, már folytatom is tovább- Nem tudom, emlékszel-e még az első beszélgetésünkre… -utalok vissza a főtéren lévő kávézóra- Meg arra a régi ígéretedre a gimnasztikás szalagokkal, meg a fellépéssel, előadással kapcsolatban a többi őrző előtt… Nos, ha gondolod, kiválthatod vele, aztán nem „terrorizállak” vele többet a jövőben. –ajánlom fel nagylelkűen a cserelehetőséget- Ó, és mielőtt el nem felejtem, jó étvágyat!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Csüt. Dec. 05, 2013 2:13 pm

– Igaz, néha olyanok, mint a gyerekek – mosolyodok el, amikor arról beszél, hogy a mentorkodás által összejött neki a tanári pálya is. Szó, ami szó, ismerősek nekem ezek a figurák, hiszen én magam is mentor voltam, csak én a tipikus, egygyermekes apuka, Abbie meg az, akinek még a füléről is gyerek lóg. Hú, de fura egy gondolat ez, kérem szépen… – Ne is mondd, pontosan ismerem. Volt időszak, amikor én voltam az a beteg…
Kissé vonakodva ismerem be, de hát nagy kitárulkozást tartunk, meg hát látott már részegen, innen rossz irányba csak nem vezet majd a dolog. Mindig van lejjebb, de a gödörből is ki lehet mászni. Na jó, vissza kell tuszkolnom ezt a filozofikus énemet a pamlag alá, mert az istenért sem mond semmi értelmeset.
– Képzelem – felelem. Tényleg nem egyszerű, ha az embernek több olyan figura is van fölötte, akiknek az igényeit tökéletesen ki kell szolgálnia. Én például félek az új szerkesztőmtől, nem normális a csaj, annak ellenére, hogy nem is igazán pályakezdő már. Szerintem egy nap késés esetén álmomban fog meggyilkolni, és rettenetesen fogja élvezni a dolgot. Nem, nem vérfarkas. Szerintem. Valószínűleg csak simán szociopata.
– Ó, ugyan, széfben? Ne viccelj. A pincében, betörésbiztos üveg mögé rejtve, vizesárokkal körülvéve, ősi, maja csapdáktól védve… Na ott – vigyorgok. – De igazából ugyanennyi erővel lehet valamelyik szekrény mélyén. Egy ideje már nem igazodok ki a saját szekrényeimben.
De rajzoltam térképet, kérem szépen! vagy valami olyasmit. Csak aztán fejjel lefelé tartottam, eltévedtem, és végül egy fura patás figura üdvözölt Narniában, ami már nem tetszett annyira. Igazából lehet, csak gázszivárgás volt az oka, én aztán nem tudom, de inkább visszafordultam. Na jó, hülyeség félretéve, inkább hallgatom, ahogy a nő az indiai ruhákról beszél. Nem untat halálra, szívesen hallgatom, tudom is a dolgok egyharmadának a kinézetét. A maradékról persze halovány segédfogalmam sincsen, de ez legyen a legkisebb probléma.
– Én? Japán, Kína belső területei, a Himalája… Főként Ázsia területei. De a szigetvilág sem rossz ötlet, föl kellene jegyeznem a listámra – jegyzem meg.
A kérdésére viszont el kell gondolkodnom, mert a jó válasz valószínűleg nem az, hogy amikor én téged… Na igen, az úriember nem fejezi be ezt a gondolatot.
– Azt a gimnasztikás mutatványt nehéz lenne végrehajtani úgy, hogy a fő tanítómesterem kikerült a képből, és vitte magával az eszközöket is – jegyzem meg. Egyszerűen csak rámutatok az apró, hátráltató tényre.– A kilttel kapcsolatban… Nem is tudom. Mikor akarsz? A nagy hó elmúltával persze, mert azért nem a legmelegebb ruhanemű…
– Köszönöm, neked is – mondom, majd megvárom, amíg enni kezd, és csak utána állok neki a sajátomnak. Az első falat után átnézek rá. – És én téged indiai ruhákban?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Pént. Dec. 06, 2013 9:02 pm

-Mit akarsz, te még egész szófogadó „gyerek” voltál, legalábbis miután sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken. –mosolyodok el, mert tényleg, nem ellenkezett túl sokat az első pár napot leszámítva, a gyógyszereket is szó nélkül bevette, sőt, vacsinál még a zöldséget is megette… Semmi arcpirító megjegyzés, mint amikor Jamest ápolgattam… te jó ég, most már, utólag visszagondolva viccesnek tűnik, de akkor állandó jelleggel határozottan magas szinten tartotta a vérnyomásomat a drága…
-Az lett volna a másik tippem. –felelem, miután elárulja a már nem is annyira titkos rejtekhelyet, aztán elgondolkozok egy pillanatra azon, amit mondott- Ez most egy felkérés keringőre? Vagy legalábbis egy nagy lomtalanításra-rendrakásra? –vigyorodtam el ezúttal én, mert hát az ilyesmik mindig jó bulik szoktak lenni, az ember egy csomó rég nem használt kacatra bukkanhat…
Igaz, minél régebb óta lakik valaki egy helyen, annál viccesebb dolgok szoktak előkerülni, szóval ha úgy nézzük, mennyi ideje is lakik itt Steve? Kb. mint én Fairbanksben, talán kicsit régebb óta… hát, az végül is nem túl hosszú idő egy ház életében.
-Milyen lista? Bakancslista? –kérdeztem vissza, arra a híres filmre utalva, aztán csak hallgatom, hogy mire jut a kérdésemmel kapcsolatban, közben meg jót mosolygok magamban – igen, kifogás, az mindig van, nem, mint ha máshonnan nem lehetne olyan szalagokat szerezni, de legyen, elfogadva, hogy meglépett a mester…
-Az tény, de a lakásban csak nincs -20 fok a kinti nagy hó ellenére… -hívtam fel a figyelmét erre a kiskapura, mert annyira azért mégsem vagyunk időjáráshoz kötve, hacsak nem a Chena partján szeretne végiglejteni benne… akkor talááán nyáron elég meleg lesz hozzá. Talán. Egyébként meg nem tudom ki hangoztatta korábban, hogy szereti a hideget, szóval… -Amikor ráérsz meg kedvet érzel hozzá, és nem hónapok, évek múlva... –vontam vállat.
-Hm? –pillantok fel Steve-re, a kérdés hallatán, de aztán még várok egy kicsit a válasszal, hogy túl legyek legalább az első falaton- Mi ez a királyi többes? Egyébként egyben már láttál. –felelem, azt az egyszerű fehéret, Raven búcsúztatásánál- Egyébként meg mondhatnám, hogy ezeket se erre az éghajlatra találták ki, bár az egyszerűbb darabokat szoktam otthon is hordani. Sőt, amikor volt februárban az az indián fesztivál, oda is indiai ruhában mentem… -emlékezek vissza, nem is tudom, hogy sikerült túlélnem azt az időjárást… valószínűleg a jó pár plusz rétegnyi ruhával- Hm… majd ha választasz, melyikre vagy kíváncsi. Vagy tűzzünk ki valami „nemzetközi kiöltözős” napot? –végül is, lehet, az se lenne utolsó ötlet, lehet, kicsit oldottabb lenne a hangulat.
Vagy ha van valami jobb ötlete, akkor kíváncsian várom, addig is falatozok tovább, meg gondolkozok, mégis mi legyen a következő kérdés. Hmm…
-Milyen voltál gyerekként, fiatalként? Nem csak külsőre gondolok, de ha esetleg vannak fotók, akkor azokat is szívesen megnézném a nagy „divatbemutató” után.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Vas. Dec. 08, 2013 1:47 pm

– Nem ismertél régebben – jegyzem meg vigyorogva, titokzatosan. Mert igaz, ami igaz, manapság már egészen jól tűröm az orvosokat, és azt, ha körülöttem sündörögnek. Régebben szentül hittem, hogy olyan nagy titán vagyok, akinek nincsen is szüksége halandó emberi orvosokra, aki könnyűszerrel elbír bármilyen betegséggel, amit a világ képes lehet hozzám vágni. Ó, én és a hübrisz! Igazán mókás dolog a régi önmagamra gondolni a mostani énem szemével, látni, mi kellett ahhoz, hogy itt üljek. De nem akarok belebonyolódni amúgy sem túlzottan mély filozófiai fejtegetésekbe. Csupán megszoktam már, hogy az idő többségében egyedül vagyok, és furcsa valaki mást is beengedni a saját kis világomba, a páncélom mögé.
– Ha annak veszed, én szívesen lomtalanítok veled. De figyelmeztetlek, férfiból vagyok, rettenetes kuplerájt tudunk létrehozni mindössze hónapok leforgása alatt – mondom. Játszhatnék még ijesztegetősdit, elmondhatnám, hogy a garázsba nem tudok már beállni, és az ajtó sem bírja már a szeméthalmot visszatartani, de nem teszem. Egyrészt, enyhe költői túlzás lenne, hisz csak a garázs egyik felét borítják Ashley hátrahagyott tárgyai, én meg nem is nagyon járok már oda, legfeljebb beállni a kocsival mióta hideg van.
– Azt ne mondd, hogy neked nincs olyan listád – vigyorodtam el. Szerintem mindenkinek van ilyesmi, van akinek leírva, van olyan, mint én, aki a fejében tartja, és van olyan, aki el sem ismeri, hogy létezik. Nem is számít igazán, mindannyian elgondolkodunk néha azon, mennyire szeretnénk, ha az életünk vége előtt meglátogathatnánk néhány helyet, megihatnánk bizonyos italokat bizonyos emberekkel, lefeküdhetnénk bizonyos nőkkel, és azt hiszem, ideje befognom, mert zavaró vizekre eveztem.
–Talán. De ha emlékezetem nem csal, ehhez nekem vendégül kellene látnom az egész protektorátust. Ha így áll a helyzet, mondd, és én még ma megszökök Kanada irányába. Egyébként szívesen megmutatom azt a kiltet két hét múlva is – jegyzem meg. Addigra nekem lelkiekben fel kell készülnöm, valami hathatós indokkal elküldeni a mentoráltamat a városból, hogy még véletlenül sem nyisson rám, amikor a szoknyámat próbálgatom, mert valami azt súgja, hogy mentorként az egy életre elásna. Meg ez a fiatal generáció mindig kattogtatja a telefonját mindenre, egy képre meg legkevésbé sincsen szükségem.
– Tudom. Azért is mertem feldobni – mondom. A „nemzeti kiöltözős nap” lehetőségére nevetnem kell. El tudom képzelni, ahogy mindenki Alaszkában a nemzetiségének megfelelően öltözik. Mondjuk, van néhány igen elvetemült alak, aki beöltözne szerintem fának. Nem, nem szólok a természetvédők ellen, de vannak közöttük klinikai esetek, hogy szépen fogalmazzak. – Jó ötlet, én támogatom.
– Gyerekként? – nézek rá. Most nem mosolygok, de a kedvem nem is rossz. Valamikor ezt is l kell mesélnem. – Alig emlékszem már rá. Azt hiszem, komoly kissrác voltam, muszáj volt annak lennem. Aztán a CIA megtalált, és felajánlották, hogy ha belépek, gondoskodnak az öcsémről. Nem sok választásom volt. A kiképzés meg… képzelheted. És te? Milyen volt kicsi Abbie-nek lenni?
A válaszára várva falatozom is, természetesen, szépen, lassan, kulturáltan. Nem sietek sehová, és élvezem a velem szemben ücsörgő hölgy társaságát. Bár nem nyomná rá a bor a látványra a bélyegét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Vas. Dec. 08, 2013 4:09 pm

-Valóban. –értek egyet vele, közben pedig az én arcom is az övéhez hasonló, titokzatoskodó vigyorra húzódik- És ez fordítva is igaz.
Hogy miért? Mert ő meg nem csak régebben, de most sem ismer erről az oldalamról. Isten óvja… nem csak a királynőt, de őt is, szerencsétlent, ha egyszer úgy hozza a sors, hogy el kell viselnie úgy, hogy épp betegeskedem. Mert nekem aztán ne mondja senki, hogy 39 fokos lázzal maradjak otthon pihenni, amikor a rendelőmben meg kilométeres sor várakozik, vagy pihenjek, amikor valamelyik mentoráltam épp vizsga előtt áll… A gyógyszerekkel kapcsolatos „én ezt ugyan be nem veszem, megold egy panaszt, helyette fellép 10 másik kellemetlen mellékhatás” vitáimba már inkább bele se megyek, pedig milyen jó kis kerekasztal-beszélgetések születhetnének belőle…
-De lehet, hogy akkor most nem is ülnénk itt, nem igaz? –teszem még hozzá, hisz valljuk be, valahol mégiscsak Ashley érdeme, hogy most itt tartunk.
Ha nem lett volna belőle vérfarkas, és keresett volna fel Steve annak idején emiatt, hogy a segítségemet kérje, ki tudja, mikor beszélgettünk volna ennyit… már egyáltalán nagy ritkán találkoztunk volna, úgy, hogy én szinte minden időmet a rendelőben meg a mentoráltjaimmal töltöm, ő meg vagy otthon ül és ír, vagy épp a városban járőrözik valahol.
-Ó, tudom én azt… -sóhajtok arra, hogy milyen rekordidő alatt képesek a férfiak disznóóllá változtatni az egész házat, volt szerencsém hozzá párszor, bár így belegondolva, annak idején Zachet egész hamar sikerült „megnevelni” ilyen téren. –Majd, egyszer, ha mindkettőnknek sok szabadideje lesz. –azaz soha? Á nem, az túlzás, talán nyugdíjas éveinkre összejön- Addig gyűjtögess még, legyen egy kis kihívás is benne.
-Őszintén szólva, ezen még nem igazán gondolkoztam el. –feleltem a listás visszavágására.
Igaz, néha-néha elgondolkoztam otthon a kandalló előtt ücsörögve, hogy hogyan tovább a jövőben, de amit esélytelennek láttam, azokról a célokról hamar letettem, amire meg láttam esélyt… hát, megpróbáltam úgy alakítani, hogy összejöjjenek a dolgok, bár az utóbbi pár évben nem igazán terveztem hosszú távra, inkább csak hagytam, had sodorjanak magukkal az események.
-Nyuszi vagy, McFly? –idéztem a híres klasszikust a szökési terve hallatán, hogy CIA-s múltja ellenére ilyen könnyen megfutamodna egy ruhadarab miatt- Rendben. Majd számolom vissza a napokat a kis naptáramban, tiszta advent… már csak egy hét van hátra, már csak 6-ot kell aludni, már csak 5-öt… -mosolyodtam el, majd bólintottam egyet, jelezve, hogy megbeszéltük, igaz, nekem nem jelentett ilyen lelki traumát az öltözködés, mint amilyet valószínűleg neki…
Amíg beszél, én falatozok tovább, bár őszintén szólva, arra számítottam, hogy kicsit beszédesebb lesz a téma kapcsán. Na sebaj, majd egyszer kifaggatom alaposabban is, ha úgy hozza a sors.
-Ha úgy nézzük, gyakorlatilag még mindig kicsi vagyok… -grimaszoltam egyet, úgy tűnik ugyanis, sikeresen elnyertem a „Fairbanks legalacsonyabb őrzője” címet. Komolyan, kész felüdülés volt számomra, amikor Adam megérkezett, és kiderült, hogy ő „csak” fél fejjel magasabb nálam, ezzel szemben a többi őrző férfinak gyakorlatilag a válláig se érek magas sarkú nélkül…
-Na de komolyra fordítva a szót, én kimondottan élveztem, így utólag visszagondolva meg még vissza is sírom néha azokat az időket. Semmi felelősség, rengeteg szabadidő… Amúgy nem tudom, szerintem a szüleim egy fokkal kevésbé voltak lelkesek, elég kíváncsi természetem volt, aztán nehezen viselték, hogy majdnem napi szinten eltűntem otthonról minden szó nélkül… Vagy ha mondtam is, hová megyek, sokszor akkor sem ott kötöttem ki… Ó, a régi szép idők, amikor még nem voltak mobiltelefonok!
Na jó, de egyek is… Igaz, eleinte olyan forró volt nem csak az étel, de a tányér is, hogy csodálkoztam, hogy bírta egyáltalán kihozni a pincér, de ha így folytatom, akkor meg azon kapom majd magam, hogy az egész kihűlt. Így aztán jó pár percig csendben maradok, csak néha iszok egy-egy korty bort, mígnem végül szép lassan az utolsó falatokat is eltüntetem a tányéromról.
-Hm, ez finom volt. És a tiéd? –dőlök hátra a székemen, miután végeztem, majd némi várakozás után ismét megtöröm a csendet, újabb kérdés- Van valami olyan, amit tudnom kellene rólad, de egyébként sosem kérdeznék meg? –mosolyodok el, hogy a mondat második felét hogy értelmezi, azt meg rá bízom, sosem kérdeznék meg, mert eszembe sem jutna, vagy mert annyira személyes…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Steven McLoyd
Mágus - Mentor

◯ Kor : 63
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 219
Re: Mamma Rosa Ristorante // Vas. Dec. 15, 2013 12:48 pm

– Nos, legalább van mi tanulnunk – mosolyodtam el, Mondjuk igaz, hogy nem tudok róla sokat, de lehet, nem kellene elkezdenünk azon versenyezni, ki tud kevesebbet a másikról. Még a végén veszítenék, aztán eláshatnám azt a misztikus, kémes álcát, amit egy tizenhét évessé cseperedett lányka rombolt le és redukált engem egy rosszul szituált alkoholistává és sajtospuffancs-evő világbajnokká. Meglehetősen nehéz dolgom van az újjáépítésével, de hát nem vagyok rest, bevetek mindent, amim van.
– Igaz, de az ok és az okozat összefüggése nem mentesít semmi alól senkit. lehet, hogy a végeredmény jó, de amit művelt… – Visszanyelem a további szavaimat, mert nem akarom őket a nőre zúdítani. Még mindig dühös vagyok azért, hogy a lány elhagyott, és nem is esik jobban a legutóbbi magánmutatványa után. Nem tudom, képes leszek-e valaha megbocsájtani neki, bármennyire is szeretnék. Jó lenne, ha ismét olyanok lehetnénk, mint régen, de tudom, túl sok minden történet és túl sok mindent mondtunk ahhoz, hogy ez egyhamar megtörténhessen. A végrendeletemből mindenesetre nem zártam ki, csak… Csak nem karok vele beszélni. Egy darabig.
– Akkor mostantól kezdve nem takarítok – mosolyodtam el. – Mondjuk akkor szükség lesz egy tank méretű porszívóra, hogy egyáltalán az ajtón átjussunk. – Most aztán engedélyezek magamnak egy korty bort, nem többet. Furcsa dolog úgy vigyázni az alkohollal, hogy közben iszom. Mindegy, ez a kérdés most nem is fontos igazán.
– Nem, csak McLoyd – felelem. Mondjuk a nyilvános megszégyenülés helyett inkább választom a futást, az igaz, de lehet, át kellene gondolnom ezt az egészet. Az őszi magánmutatványom után nem hiszem, hogy maradt még bármennyi méltóságom is, azt a nagyon keveset, amit még nagy nehezen ki tudtam ugratni a lyukból, mint föl kell használnom, hogy egyenes háttal vacsorázzak. Mondtam már, mennyire nehéz dolog tettetni, hogy minden oké velem? Az adventi naptárhoz való hasonlításra felvonom a szemöldököm, és egy pillanatra kajánul, már-már fiatalosan vigyorodom el. – Szóval előrébb kerültem, mint a karácsony?
– Nem is vagy te annyira kicsi – mondom. Jóindulatú hazugság, vagy bók, ha úgy jobban tetszik mindenkinek. lehet, hogy Abigail apró termetű, de bőven behozza ezt a jellemével és az elhivatottságával, és lássuk be, az, ahogyan Ashleyt kezelte a rendelőben, nem volt semmi. Hallgatom, amit mond, bólogatok, eszek közben, és a tányérom is szépen, lassan kiürül. Az utolsó szavakra viszont majdnem elnevetem magam. – Ó, azok a drága kis ketyerék… Gyorsabban mennek tönkre, mint egy politikus hírneve a megválasztása után, de a kölykök az istennek nem hajlandóak letenni őket. Nekem is van, ilyen új, meg okos, de esküszöm, néha úgy érzem, okosabb nálam, amiért nem használom másra, mint beszélgetésre, meg SMS-ekre.
Az étel finom volt, az tény, én pedig intek a pincérnek, hogy hozhatja a számlát.
– Örülök neki, hogy ízlett – mosolyodtam el. – Ez is egészen finom volt. Lehet, ide kellene szoknom, amíg nem tanulok meg főzni mást, mint fagyasztott pizzát.
A kérdésére viszont egyetlen pillanatra leblokkolok. Most itt lenne az esély előjönni mindazzal, amit rejtegetnem kell. A Raven-történet. Az arcomon ugyan nem látszik, de az elmémben kemény, ámbátor gyors ütközet zajlik le. Végül csukva tartom a számat, és minden, kéméveim alatt kifejlesztett, azóta karban tartott színészképességem bevetem, amikor ismét Abbie-re pillantok.
– Nem is tudom, mit mondhatnék. A szolgálati feljegyzései ott vannak az aktámban, a magánéletem meg az elmúlt erősen húsz évben azok körül forogtak. Talán azt mondhatnám, hogy soha nem tenném be a lábam Kubába, és amikor fölébredek éjszaka, és ki kell mennem a szobámból, visszafelé még mindig benézek Ashley szobájába, és csak pillanatokkal később jövök rá, hogy üres az egész helyiség – felelem. Ez az utóbbi egy kemény dolog, amit kemény megvallani. nem szégyellem, hiányzik a lány. Dühös vagyok rá, de mégis hiányzik. – És te? Valami, amit nem ártana tudnom?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Mamma Rosa Ristorante // Csüt. Dec. 19, 2013 8:47 pm

-Ó, tanulni azt mindig van mit. –értettem egyet vele, amikor pedig meghallom a következő szavait, csak sóhajtok egyet.
Istenek és istennők, miért érzem úgy, hogy kevés leszek én ahhoz, hogy két McLoydot megbékítsek egymással? Azt a csökönyös, makacs fajtájukat…
-Miért, azóta takarítottál, hogy augusztusban befogtalak segíteni? –kérdezek vissza, még ha gonosz is a kérdés, de ha emlékezetem nem csal, akkor meg Ash nyáron említette, hogy van házvezetőnőjük, vagy micsoda…
-Nem is tudtam, hogy ilyen kis házias vagy. Még vasalni is szoktál? –csipkelődök tovább, ha már ilyen magas labdákat passzol, bűn lenne kihagyni őket.
-Te mondtad a két hetet. –vontam vállat mosolyogva- De egyébként viszonyítás kérdése… Karácsony előtt, Diwali előtt, Holi után, tavalyi karácsony után… meg még lehetne sorolni.
Aha, aha… a „bókra” csak egy szemforgatással reagálok, most mit szépítsünk, tény…
-Hmm… az enyém egész jól bírja, már évek óta ugyan az… Amúgy meg ne aggódj, én még SMS-t se igazán szoktam írni vele, inkább felhívom azt, akinek üzenni szeretnék, gyorsabb is, egyszerűbb is… Tény, hogy nyugodtabb volt az élet nélküle, de „sajnos”, ha akarnám, se tudnám száműzni az életemből, már csak a munka miatt se. – na igen, egy külön misét megérnének az éjszaka közepén jövő sürgősségi hívások, legyen szó őrzőkről vagy civilekről, hogy a nap közbeniekről már ne is beszéljek.
-Te jó ég… -fagyok le egy pillanatra, ahogy meghallom azt a bizonyos két szót: „fagyasztott pizzát”- Ne mondd, hogy még mindig azon élsz… hogy nem unod még? Meg egyáltalán hogy vagy képes megenni…? –még csak nem is hasonlít az igazi pizzára, jó, tudom, férfiból van meg nem szeret(ne) meg tud főzni, bár ha nagyon akart volna, már biztos megtanulta volna ennyi idő alatt, legalább valami alapszinten.
Az nekem is lejött, hogy sikerült meglepnem a kérdéssel, már csak a miatt furdalja a kíváncsiság az oldalamat, hogy vajon miért…? Annyira azt hiszem nem vészes. Vagy igen?
Azt Ashley-vel kapcsolatos kis vallomására csak halványan elmosolyodok. Ismerős érzés, még ha a kettőnk esete nem is egészen ugyanolyan. Kíváncsi vagyok, ő mikor fogja túltenni magát a dolgon, nekem még 10 év alatt sem sikerült teljesen – még mindig szoktam mécsest gyújtani az emlékére, ha olyan nap van, vagy egyszerűen csak belebújok valamelyik féltve őrzött pulcsijába és begubózok egy takaróba a kandalló elé, ha magával ragad a nagy melankólia…
-És szerinted Will, vagy a drága kedves krónikásunk kiadná nekem az aktádat, azzal az indokkal, hogy „de azért randi előtt had’ tájékozódjak már egy kicsit…”? –teszem fel a költői kérdést, sőt, szerintem egyenesen kiröhögnének, ha ilyesmivel állítanék be hozzájuk- Ami meg az orvosi aktákat illeti… abban is érdekes dolgokra lehet bukkanni, csak épp egész más jellegűekre. –felelem, nehogy már azt higgye, hogy az ő aktáit szoktam lapozni esti mese helyett. Ugyaaan…
-A középsuliban kriketteztem, egész jól is ment. –felelem büszkén a kérdésére- Sőt, még krikettütőm is van otthon, ha esetleg valami betörőt kell hatástalanítani. –mondjuk valószínűleg előbb használnék mágiát, de na, akkor is megnyugtató érzés, ha tart otthon az ember valamit, amivel meg tudja védeni magát. -Hmm… mi van még… Plüssmacival szoktam aludni. Olyan megnyugtató tud lenni. –vallom be „féltve őrzött titkomat”, de nem is bírom tovább tettetni a komolyságot, így aztán csak elnevetem magam a végén.
Aztán Steve jelez a pincérnek, nekem pedig épp ekkor kezd el pittyegni a mobilom. Ó, hogy az embernek nincs egy nyugodt estéje se…
-Nem gond, ha felveszem? A síparadicsomból keresnek… -fordulok a férfi felé bocsánatkérő tekintettel, mert ha gond, ezt bizony akkor is fel kell vennem, nincs cécó- Tessék, itt Dr. Cross. (…) Hogy mi? Megmarta egy róka? (…) Rendben, sietek, ne engedjétek sehová. Visszhall! –kinyomom a telefont, majd egy fáradt szusszanás következik.
-Remek, ember tervez, a kollégák meg felülterveznek. Ne haragudj, hogy így alakult… -sóhajtottam kissé csalódottan, azzal neki is álltam készülődni.
-Izé… Lehet egy kérésem? Ha nem nagy probléma, akkor lehetne, hogy ne haza, hanem a rendelőmhöz menjünk?  



// Köszi a játékot ^^ //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Mamma Rosa Ristorante // Today at 11:18 pm

Vissza az elejére Go down
 

Mamma Rosa Ristorante

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 9 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Elhagyatott város
» Denver városa
» Urb, a kalandosztó városa

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: 2nd Avenue-