HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .

 

 Sangilak erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 5, 6, 7 ... 10 ... 14  Next
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Sangilak erdeje // Szer. Dec. 14, 2011 10:39 pm

First topic message reminder :

Átváltozások, edzések, stb...


A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 29, 2017 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Sangilak erdeje // Kedd Ápr. 16, 2013 7:18 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Szer. Ápr. 24, 2013 11:47 pm

Darren & Ash

Az elsőmásodik Telihód

*Csak nesztelen sétáltam a hóval borított földön, az éj leple alatt… a Hold már magasan járt, még ha nem is volt még telve teljesen. Volt még kis idő addig, míg ez megtörténik. De már éreztem a hívó szavát, mely a szobám, akarom mondani Darren szobájának csendjéből kirángatott. Egy plédet dobtam a kezemre és azzal indultam meg, mely most már a hátamra volt terítve, ahogy az öltözékem az egyik fa tövében volt. Nem rejtettem el, a citromsárga pólóm szinte virított az éjben. Fáztam, de inkább ez, minthogy utána meztelen szaladgáljak. Most, most még volt időm felkészülni… ha otthon lettem volna, már nem lett volna. Még szerencse, hogy Steven nem felejtette el megvenni a korábban igényelt Holdnaptárt, amit kértem.
A fogvacogásom és lépteim végül egy fa tövébe igyekeztem rejteni, még ha gőzöm sem volt arról, hogy végül is, hol is vagyok. Az erdőbe, területen belül… jelenleg más nem kellett. A többit… a többit intézik az ösztöneim. Azok, amikkel nem voltam kibékülve. De egyre többször vidáman csillogó smaragdzöld íriszeim most csak szomorúan tekintettek maguk elé, miközben éreztem, hogy belülről még mindig fáj valami. Nem, nem bírtam elviselni, nem bírtam megbocsájtani és borongós hangulatomra a Telihold is rátett egy lapáttal. Az első teliholdam maga volt a pokol, hát nem csoda, hogy nem akartam ismét magamba zárva lenni…
De a valóság az volt, hogy Sam okozta sebek még mindig ott voltak. Követtem Darren tanácsát, de egyszerűen mindig úgy érzem, hogy provokál. Stevennek már nem mertem szólni, Darrentől meg… a fene tudja, talán még kapnék is a fejemre, hogy nem vagyok eléggé „higgadt” olyan, amilyennek lennem kellene a farkasának darabkájával. S ha már dicséretet nem kapok – nem mintha túlzottan igényelném vagy mutattam volna ennek apró jelét is -, akkor legalább lecseszést se. Elvégre csak kétszer mentem neki és nem tört csontja, szóval jó vagyok aszem… de lehetett volna rosszabb is. Ajkaim mögül egy zene dallama szállt fel, némán dúdolva a szöveget. Szemeim lehunyva igyekeztem kizárni az erdő zaját és ahogy hallottam nem csak én vártam már itt a Holdat… valahol léptek hallatszódtak. De nem akartam sem látni, sem hallani hát érezni meg végképp nem. Így figyelmen kívül hagytam, hisz olyan közel még nem volt, hogy akaratlanul is érezzem.
Nem sokkal később azonban a Hold beteljesedett és még mielőtt ezt az a buksim felfogta volna hátam már ívbe feszült és ajkamból vér serkent, ahogy az átváltozás okozta apró hangjaim elnémítsam. Ugyan már túl voltam jó pár alakváltáson, de ez sokkal követelőzőbb volt. Rosszabb, mint amikor Darren rángatta a farkasom. Mintha csak erre várt volna egész hónapban, pedig majd minden nap meg lett mozgatva egy kicsit.
Tudatom már ismét a testbe volt zárva, egy szőrős testbe mely nem a sajátom volt. S már semmi nem érdekelte csak azt, hogy vért ízleljen. ~Remek… megint nem eszek két napig~ Sárga tekintetem körbe kaptam, miközben a levegőbe szimatoltam. De már nem ágáltam ellene… menjünk vadászni. Csak egy dolgot nem értettem… hogy miért visszhangzik tőlem az erdő. Pedig, tanultam vadászni, még ha nem is ment jól ennyire feltűnő nem voltam. Ja igen… nem én irányítom. Ez már mindent megmagyaráz… ~Hát kislány azt hiszem, ma éhen maradsz, ha így haladsz.~ De aztán észrevett valami vadat és máris abba az irányba vetette magát átszelve az erdőt, nem lefejelve a fákat és remélhetőleg nem fog ma játszani. Naiv ábránd, tudom jól. Csak kérdés, hogy ezúttal jó irányba, avagy megint benézte a széljárás miatt… De míg őt lekötötte a vadászat én visszahúzódva agyaltam tovább. Pajzs nélkül… nem volt nehéz senkinek kitalálnia, hogy valami nem stimm… de így, így legalább nem tudok válaszolni. Hisz még csak szakadozva megy a mentális kommunikáció és az is beletelik, jó 2-3 percbe mire közvetítem. De reméltem, hogy nem találkozok senkivel… ilyenkor hamar csap át a fájdalmam dühbe, hogy takarjam.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Csüt. Ápr. 25, 2013 12:50 am

Ashley

Reagzene

Alkonyat óta kint voltam, pontosabban fönt a hegyen egy kiugró sziklaszirten gubbasztottam, és figyeltem,a hogy a sötétség lassan végigcsorgott a fákon, rátelepedett az erdőre. A távolban a város fényei apró pontoknak tűntek, mint a szentjánosbogarak nyári éjszakákon a mezőn. Felidéződött az otthonom... az első, s talán az egyetlen igazi, békés, idilli, amit már sose kapok vissza.
Felhúztam egyik térdem, rákönyököltem, kezemmel elmerengve simogattam az állam. A hold fénye könnyedén szaladt végig a hegyoldalon, kísérteties körvonalat adott mindennek, ami kicsit is kiemelkedett a földből. A rengeteg felől olykor kósza vonítások szálltak az éjbe, némelyik hívogató, vidám, némelyik viszont bús és keservesen hosszúra nyújtott volt. A farkasom szinte lenézőn hallgatta őket, akik nem bírtak magukkal és idő előtt, siettetve az időt, elrontva a pillanatot, hamarabb váltottak alakot. Persze nekünk könnyű volt, a mi izgágaságunk kimerült nagy ritkán némi játékosságban, emberként pedig mindent bepótoltam, amire a farkasom esetleg nem volt fogékony.
Ő megfékezett, amikor esztelenül nyargaltam volna valamibe, bár előfordult, hogy nem járt sikerrel. Csapás, ha a természeted eltér a fenevadétól, amit kaptál, még akkor is, ha nem egy agresszor. Nos, az enyém távol állt a domináns, mindent erőszakkal kivívó fajtától, ettől függetlenül még mindig nem lehettem benne teljesen biztos.
A szemem azóta sárga, hogy elhagytam Farkaslakot. Nem csodáltam, hagytam. Ugyanolyan színű volt, mint Kirillé, s ezzel emlékeztettem magam, hogy kinek a sarja vagyok. Hiába van mellettem Victor is, teliholdas éjszakákon egyszerűen... hiányzik a Teremtőm. Pontosabban az ideális Teremtő képe, amit sose kaphattam meg. A húgaimmal együtt. Magam előtt láttam összerogyni May élettelen testét, Kirill arcán a kegyetlen mosolyt, a sárgán villanó szempárt. Mintha... engedetlen kölykét büntetné az apa. Pedig ő űzött el. Közvetve.
A hajamba túrtam és nagyot sóhajtottam. Miért vagyok bizonytalan, amikor tudom, hogy ha maradok a kastélyban, akkor is ez lett volna a vége. Csak akkor több évet töltöttem volna vele.
- Kurva. Élet.
Ennyi volt nagyjából jelenleg a világról alkotott véleményem.
Felálltam, leporoltam a nadrágom, és megindultam lefelé. Hamarosan itt lesz az idő, érezte a bestia is, ennek ellenére nem vettem sietősebbre a lépteimet.
Amikor már a fák között haladtam, el-elmosolyodtam egy-egy ruhakupac láttán. Felnéztem, a fenyőágak között pedig elősejlett a hold kerek képe. A szívem hevesebben vert, szinte már fájt, legszívesebben üvöltöttem volna. Ehelyett némán levetkőztem, én is egy fa alá pakoltam a cuccaimat, majd egy kis tisztásra sétáltam.
A hold ezüstös fénye megcsillant a fülbevalóimon, én pedig megálltam nagyjából a tisztás közepén, lehunytam a szemem, a csillagos égnek emeltem arcom, s fürödtem a hideg fényben.
Az átváltozás elkezdődött, hátam meggörnyedt, torkomból halk morgás tört elő, tagjaim elkorcsosultak, megnyúltak, bőrömet sűrű, hófehér bunda borította be, csontjaim szinte égtek. Mindezek ellenére semmi másra nem tudtam gondolni, minthogy ugye csak külsőre... csak kinézetre hasonlítok Rá ugye? Az éveken át hordozott kétségeim ilyenkor gondolatot ölthettek, ha már szavakban úgyse fogom soha kimondani őket.
Pedig nem csaphattam be magam, az önámítás viszont mindig könnyebb, mint szembenézni a valósággal. Még ilyen idősen is.
Futásnak eredtem, hátha a méterekkel az aggályaimat is magam mögött tudhatom. Éhes voltam, csakhogy egyetlen vad szagába se kapaszkodtam meg. Jöttek-mentek, egyelőre a rohanásnak éltem, élveztem, hogy farkasként róhattam az erdőt, hogy az erő átjárta a testem és ha csak kis időre is, de ledobhattam magamról minden sallangot.
Egy energia akasztott meg, mintha falba ütköztem volna, úgy torpantam meg, aztán elszégyelltem magam. Képes voltam magára hagyni a lányomat teliholdkor. Gyönyörű, gratulálok magamnak!
Elindultam felé, nem volt nehéz követnem, úgy csörtetett, mint tulok a rekettyésben, ezt még félig siketen is kiszúrtam volna. Üldözött valamit, de nem érdekelt, én őt akartam elkapni, s mikor levágva az utat ugrásnyi távolba kerültem, nem haboztam.
Együtt terültünk el a hóban, én pedig rádöbbentem, hogy ilyen alakban is mennyivel kisebb nálam. Pici és ijesztően törékeny hozzám képest. Ez a pillanatnyi felismerés pedig bőségesen elég volt ahhoz, hogy beindítson bennem egyfajta védelmező ösztönt. Szerettem őt, na!
~ Vacsizzunk együtt! ~ üzentem a földre lapulva, lompos farkam pedig jobbra-balja járt, az öröm viszont gyér volt, s főleg Ashley puszta jelenlétének szólt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Csüt. Ápr. 25, 2013 3:38 am

*Lábaim szelték a tájat, apró nyomokat hagyva magam után a fehér avaron. Eltudtam volna rejteni egyáltalán, hogy ne lehessen követni? Tudnék úgy közlekedni, mint egy láthatatlan? Fogok tudni egyáltalán valaha? Csendesebben minden bizonnyal. Többször váltottam irányt, mint az lehetséges volna vagy egyáltalán szükséges. De most voltam először egyedül, úgy, hogy vadásznom kellett. S most először nem érdekelt, hogy mit is csinálok. Nem akartam vadászni, de muszáj volt akár van mellettem valaki, akár nincs. Futtában mikor egyszer-egyszer megtorpant a farkasom, próbáltam tudatosan „kiterjeszteni” az érzékeim, de nem találtam, amit kerestem. Hisz nem sikerült… csak egy érdekelte; a vad. Ami véleményem szerint a közelben sem volt, csak a szél fútta erre a szagát és vitte tovább arra, amerre követtem. Na de ezt magyarázd meg önmagadnak úgy, hogy ne vessz össze magaddal és még hallgasd is meg. Esélytelen… párszor már próbáltam. Így inkább csak hagytam. Tegye azt, amit akar… csörtessen keresztül az erdőn, a kisebb vadakat is elijesztve, amivel szemben talán lett is volna esélye.
Nem volt erőm küzdeni vele, hogy ésszel éljen és ne ösztönnel… De talán nem is akartam. Szemeim lehunytam a bundásban és csak összekuporodtam. Elfáradtam. Nem, nem fizikailag. Belül éreztem úgy, mintha csak mindent rám pakoltak volna, és már régóta cipelném. Pedig csak két hónapja tart ez az egész. Nem vagyok erős, nem vagyok olyan, mint kéne. Vajon Őrzőként tudtam volna teljesíteni, mikor az „ellennel” nem tudok azonosulni? Mikor arra, az alapvető dologra nem vagyok képes, mely egy Harcos értéke és szinte egyetlen alap köve? Hisz a fizikai erő, a harci tudás ez nélkül semmit nem ér. Steven miként viselte volna a kudarcot, mely egyben az Övé is lett volna? Egy olyan embert nevelt majd’ tíz éven keresztül, aki képtelen lett volna hatékonyan ellátni a feladatát. S most… bárhogy igyekszem… még csak az alapvető kommunikáció sem megy. Minek ülök naphosszat Darrennel, ha semmi látszata? S Ő miért nem unta már meg? A büntetése se azt hozta, amit vártam. Azt hittem, hogy utána majd kétszer meggondolom minden lépésem… de alig telt el másfél hét és Samnek estem ismét. Miért nem dobott már el, ami jelen esetemben egyenlő lenne azzal, hogy megöl? Talán még remél vagy csak a farkasa nem „engedi”? Ha segítek az vajon jobb lenne? Sam is kidobott… Hirtelen a céljaim, vágyaim elérhetetlennek éreztem. Magamban, némán gördültek végig a könnyeim miközben csak még kisebbre húztam magam. Nem akartam itt lenni, de leginkább sehol sem.
Minden belső viszályom nem volt kihatással a farkasomra. Ő csak „zsákmányát” követte szüntelen, szinte semmit sem érzékelve az illaton kívül. Nem törődve a társaival, akik épp nem lelkesedtek azért, mert ezzel nekik is hátrányt okozott. Még csak az sem állította meg, mikor a nagykergetőzésében valakin átbukfencezett, aki épp lapított. Hát… már hiába. De csak felállt és megrázva magát folytatta, egészen addig, míg megállásra nem kényszerült. Ó nem, senki nem állította meg. De volt valami, valami, ami fontosabb volt számára, mint holmi állat. Sárga tekintetét már kapta is Darren felé, én pedig igyekeztem a lelki békém helyre rázni, hogy ne érezzen belőle semmit. De két másodperc alatt ez nehéz volt, már csak azt nem értem, hogy ez a kis dög, miért is nem tért ki az ugrás elől. Oké, nem sikerült volna… de egy próbát mindenképp adtam volna a dolognak. A hóba csapodva, körülöttünk felszálltak a parányi hó szemek, hogy csak a kedvükért mini-hóhullást eredményezve foglalják el az új helyzetüket. Hát ez most így… aucs? Normál alakban lazán egy gerinctörés és pár borda… jobb esetben csak ennyi. De csak Én gondolkoztam racionálisan. Hisz még szinte vissza sem hulltak a pelyhek már képen is nyalta a farkason, hogy aztán a nyakához dörgölhesse az orrát, a pofáját. Igen, megérezte Teremtője állapotát. Gyermeteg, vigasztalónak szánt energiáival pedig körbe is ölelte a másikat. Az energiáival, mely csak a maguk, jól megszokott módján vidáman táncoltak a hím körül. Őt is táncra hívva, ösztönözve.
Emberi tudtom persze felfogta, hogy ez nem megy ilyen könnyen s a már tapasztaltak alapján ki tudtam szűrni, hogy ez nem csak egy rossz nap. Ez attól mélyebb, keserűbb melynek a szaga szinte már fájt. Pedig nem éreztem, nem tudtam mi baja. Sosem „láttam” még így. S tudni akartam… gyógyírt adni a fájdalmára, kiirtani, aki ezt okozta benne még akkor is, hogy tudtam, kevés volnék hozzá. Lelkem mélyén düh, harag, féltés és – egy újabb – bosszú keveredet, amely apró szikrákat verve, lángokat kovácsolva emésztette el a sok ostoba, gyerekes bajom. De még mindig ott volt, nem tűnt el… csak épp az utóbbi erősebb volt, így elnyomta.
Farkasom csak játékosan próbált meg felülkerekedni rajta, hogy aztán fentről nézzen azokba a szemekbe, mikor meghallottam szavait. Egy nagyot nyelve magamban igyekeztem kiüríteni a fejem, hogy aztán válaszolhassak. Nem volt messze, hisz ha felülkerekedett a farkasom, ha nem, akkor sem ment volna el Tőle. Tudatosan igyekeztem megtalálni az „elméjét” és felé lökni a szavaim.*
~ Velem... (rosszul) …jársz. ~ Üzentem vissza, de, hogy mennyi jutott el hozzá, azt nem tudom. Viszont nem utasítottam vissza, csak tájékoztattam a tényekről. Azokról, amik annyira fájtak, a műhely óta. Hisz… valóban nem voltam alkalmas farkasnak. De még mindig nem kérdeztem. S ha most ember lennék, megint az ajkaim rágcsálnám, hogy elfojtsam a kérdésem, miközben újra koncentrálni kezdtem.*
~Apu,… (ha ennek)… vége. (Menjünk) …el. Párnapra… (csak). (El) Fairbanksből, (akár az) …országból is. Mi. ~ *Igyekeztem tőmondatokra hagyatkozni, hogy valamennyire értelmes legyen. Nem tudom mi baja, de a távolság jó gyógyír. Összeszedi magát és jobb lesz, legyen bármi is. S nekem sem ártott volna pár nap, Sam, edzések és a falka nélkül. Csak mi ketten…*

//Zárójelben az van, ami – véleményem szerint – nem jutott el hozzád. Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Csüt. Ápr. 25, 2013 10:01 pm

Amikor ráugrottam, vigyáztam, hogy lehetőleg sehol ne üsse meg magát nagyon. Nem bántani akart, de játszani se, ez... nem is tudom pontosan mi volt, a farkasom akarta, én akartam, és jól esett. Főleg, hogy utána Ash hozzám bújt, szuszogását a nyakamnál éreztem, meleg volt, simogató, ráadásul már ezzel sokat segített. Az illata kísértetiesen hasonlított az enyémre, mégse volt ugyanolyan, különbözött a többi családtagunkétól, megvolt az egyedisége, ugyanakkor semmihez sem fogható összetartozás-érzettel ajándékozott meg.
El se tudtam képzelni, milyen lenne most nélküle, ha nem ismerném, nem lenne a Kölyköm, nem ragaszkodnék hozzá. A közelsége jótékonyan hat, mint egy apró, ám annál kedvesebb kis gyertyaláng a vaksötétben, iránytű a káoszban, kapaszkodó. A szemébe néztem és olyan hálás voltam neki, mint eddig még egyszer sem. Jó apja akartam lenni, kárpótolni akartam mindazért, amit elvettem tőle, megmutatni, hogy mennyire örülök neki.
Figyeltem őt, ha nem is a saját szememmel, de a testvéreim és Victor apróbb megjegyzésein, röpke beszámolóin keresztül láttam az igyekezetét, az elszántságát. Büszke voltam.
Még mindig feküdtem, mikor gondolati úton igyekezett üzenni nekem, én pedig élből az első mondatára oldalra biccentettem a fejem. Vele járok? Azt hiszem, valami kimaradhatott, de nem szóltam, csendben végighallgattam, s közben felültem.
~ Járok veled? ~ kérdeztem végül, mert ezt jobb szerettem volna tisztán látni. Nem készültem fel egy szerelmi vallomásra a saját lányomtól.
A kérése, még ha nem is jutott el hozzám minden szó, érthető volt, semmi kétséget nem hagyott afelől, mire vágyott, most pedig mélységesen egyet tudtam vele érteni, azonosulni a vágyával. Felálltam, odaléptem hozzá, és kedveskedve fültövön nyaltam, fejemet az övéhez simítottam, belélegeztem az illatát.
~ Rendben ~ mondtam, még gondolatban is halkan. ~ Azt hiszem, mindkettőnkre ráfér már egy nyaralás. Ötlet az útélcélra?
Bármiben benne voltam. A Bahamáktól elkezdve egy sarkvidéki expedícióig bármi jöhetett. Tupilekre, már most alig vártam, hogy induljunk, nem is számított igazán, hová menne, megyek én is, ahová csak szeretne.
Lelki vágyódásomból egy fizikai rántott ki: megkordult a gyomrom. Nem véletlen, ma még egy falatot sem ettem. Volt időm kitapasztalni a farkasom étvágyát és vadászszenvedélyét, ilyenkor mindazt ki akarta élni, ami egyébként nem volt rá jellemző.
~ Egyetlen vadászleckét se adtam még neked, igaz? ~ néztem ismét a szemébe, s most éreztem csak igazán, hogy mennyivel kevesebb időt tudok ráfordítani, mint szeretnék. ~ Gyere... megmutatom, miért szeretek vérfarkas lenni.
Ha jött, akkor ügetve megindultam, s figyeltem, hogy ne szakadjon le.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Hétf. Ápr. 29, 2013 2:33 pm

*Éreztem… bár ne éreztem volna. Ne éreztem volna a keserűsége ízét, mely szépen olvadt, a szomorúságát, mely az erdő csendjébe veszett lassan. Igyekeztem elűzni, igyekeztem jobbá tenni, még ha csak egy ideig-óráig is. Hogy megnyugodjon a lelke, hogy ne a tengerre emlékeztessen, mely az éjleple alatt háborog, erős hullámokkal ostromolva a partot.
Éreztem, hogy Ő az enyém és Én az Övé vagyok. Még akkor is, ha nem épp a mondat, a hasonlat romantikus értelmében vesszük. Én belőle létezem, egy darabját adta nekem mely összekötött minket és össze is fog egy életen át!? Igen, össze. Nem akartam abba az eshetőségbe belegondolni, hogy mi van ha mégsem. Éreztem, ahogy a bánata kissé háttérbe szorul, és valami más veszi át a helyét. Öröm. Örült nekem és egy mélyen magamba zárva egy mosolyt csalt az arcomra. Farkasként ilyen gesztusaim nem lehettek, vagy csak valami morbid változata. S különben is, a csatornára koncentráltam. Az oldalra billentett feje jelezte, hogy valami nem lesz jó, de nem szakítottam meg. Csak folytattam, majd úgy is kiderül, hogy mi a baj. A kérdésére elnevettem magam, ami csak belülről szólt és érezhette, hogy az energiáim erősebbek, vidámabbak.*
~Akár… (de,) azt mondtam, (hogy) rosszul.~ *Ahogy közeledet felém, kissé csappantak ezek. Tartottam a válaszoltól. Hisz Ő nem ugrálhat csak úgy, ahogy én. Neki dolga van… De na, féltem attól, hogy visszautasítja. Bár tény, nem csak magam miatt kértem. Én, még egy ideig elsenyvedtem volna míg jobbra nem fordulnak a dolgok. De ha már mind a ketten ilyen állapotban vagyunk. Miért is ne tennénk? Amikor közelebb ért és megnyalt, még mindig nem tudtam pontosan. Ez csak vigasztalás előre, vagy a beleegyezése. Ám a szavai megtették a hatásukat és ahogy nekem döntötte a fejét mancsom felcsúszott a nyakára, ahogy kissé megmozgatva a fejem dörgölőztem neki, hogy kifejezzem mennyire örülök neki, hogy nem visszautasított. Hogy végre ketten lehetünk minden gond nélkül.*
~Nem tudom… most jutott eszembe a dolog. De mit szólsz Kubához? Húú… így sokkal könnyebb beszélni.~ *Jöttem rá, ahogy úgy próbáltam vele beszélni, hogy még mindig a buksimra támasztotta a fejét. Így sokkal jobb volt, mint mikor távolból próbálkoztam. Hehe… ezt eddig nem tudtam, abban meg kételkedtem, hogy az egyik pillanatról a másikra összejött volna az, amihez évek kellenek. Azonban az újabb kérdésére csak oldalra billentettem a fejem. Ó nem, pontosan jól tudtam, hogy milyen óráink voltak. Valahogy mindig megmaradtak, megvolt a maguk hangulata még akkor is mikor zsörtölődtem. Csak nem tudtam, hogy mit feleljek. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát.*
~ Ami (azt) illeti… így (még) nem.~ * Hold nélkül volt már egy-két óránk, hisz a farkasom etetni kell. Bár tény, hogy nem mindig Ő volt velem. De nem azt mondom, hogy nem bántam, de neheztelést sem éreztem. A lánya vagyok, nem a felesége… nem lehet mindig a nyakamba. Nekem elég az is, hogy amikor kell, ott van. S ettől függetlenül tudom, hogy mindent tud és minden lépésemet még akkor is, ha én nem mondom. Utolsó szavaira nem válaszoltam… Csak követtem. Persze kisebb voltam, mint Ő, így evidens, hogy lassabb is… de nem húzott el maga mögött hagyva. Így viszont ahogy csak tudtam, ami egyben hangos is volt csőrtettem utána. Élveztem, ahogy a szél a bundába kap, ahogy a szabadságérzetem növekedni kezdett. Nem foglalkoztam a környezetemmel, csak élveztem az éjszakát, a száguldást és Darren energiáit, mely még ha nem is tudatosan tette, de mindig úgy éreztem, hogy körbe ölel. Mintha nem lehetne semmi bajom, míg érzem, míg itt van. Ez egyszerre volt megnyugtató és elkeserítő. Hisz, ahogy nem foglalkoztam semmivel, ahogy csak élveztem, amit a farkasom csinál emberi lelkemben úgy emelkedtek felül újra a komor gondolatok, lelkembe úgy mart bele a fájdalom. Stevennek nem tudtam elmondani… Darrennek akartam egyáltalán? Sárga, kissé bánatos tekintetem oldalra kaptam, az övét kutatva, hogy választ kapjak a néma kérdésemre. Vajon fordulhatok hozzá, úgy, mint egy baráthoz vagy számolnom kell az apai reakcióival? Nem tudtam, de… valakinek muszáj vagy felemészt.*
~ Sam… segíteni (akartam), de (ki)dobott.~ *Nem tudtam, hogy mit mondjak… csak elhallgattam és vártam, miközben magamba zárva gördültek újra végig a könnyeim, akár csak az nap itt az erdőben órákon át, míg meg nem nyugodtam annyira, hogy haza mehessek. Talán nem a megfelelő alkalom ezt így most megbeszélni. Hisz nem panaszkodásnak szántam. De tudtam jól… lelkileg nehéz megbántani, de ha sikerül… egyedül még nehezebb megértenem, feldolgoznom.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Szer. Május 01, 2013 2:49 am

Szívfacsaróan jó érzés volt a közelemben tudni, elmerülni pajkos, kölyökenergiáiban, a köztünk húzódó kötelékben. Szinte elbújtam benne, ebben a sose tapasztalt kapcsolatban, ami olyan ártatlan s tiszta volt, amit semmi nem mocskolt be.
Ő a legközelebbi rokonom. A lányom.
Semmi perc alatt képes lettem volna elmerülni az önsajnálat bűzös mocsarában, hagyni, hogy a múlt magába szippantson és egész éjszakára, vagy akár még holnapra is a rabjává tegyen, de mégis... Ahogy Ash szemébe néztem, ami ugyanolyan árnyalatot kapott, mint az enyém, már nem volt olyan feneketlen az a sötétség, ami időnként belülről szabdalt. Pedig annak se karmai, se agyarai nem voltak, mégis fájt, emésztett, s ezen a farkasom ridegsége mit sem segített. Épp ellenkezőleg...
Ashley elevensége azonban olyan gyógyírnek tűnt, amilyet talán hosszú évek óta kerestem. Visszaadta azt a kapcsolatot, ami kimaradt az életemből, még ha nem is abban a felállásban, amiben megvonták tőlem. Ezért is ragaszkodtam hozzá olyan makacsul. Önzésből.
Lehet, hogy annyira nem is bántam volna, ha járni akar velem, habár rendesen megnyugodtam, amikor javította a darabos gondolatát, s ezen magamban egy kicsit már én is mosolyogtam.
Éreztem a feszengését, a szorongását, ami azonnal eltűnt, ahogy beleegyeztem az utazásba. A fizikai kontaktussal javuló gondolatátvitele nagyban segített a gördülékenyebb kommunikációban, s kedveskedve megcsíptem a fülét fogaimmal, amikor felfedezésének "hangot" adott.
~ Kuba ~ ismételtem kissé eltűnődve ~ jól hangzik. Messze van, délen, napsütésben...
A vadászattal kapcsolatos kérésem inkább költői volt, de nem ártott a megerősítés. Nem éreztem felőle szemrehányást, vagy sértettséget emiatt, amitől ugyan nem bántam kevésbé, hogy így elhanyagoltam ezen a téren, de plusz bűntudatot se táplált bennem.
Megráztam kicsit magam futás előtt, majd energiáimmal is csalogatva hívtam Ash-t. Ő pedig senkitől és semmitől sem zavartatva magát trappolt mögöttem. Zajos volt, kétségtelen, egyelőre viszont hagytam, hogy csak érezze és élvezze, ahogy a szél az arcába csap, a hó roppan a mancsa alatt, az erdő pedig él, lélegzik, suttog és méterről méterre otthonosabbnak tűnik. Forró leheletem kisebb-nagyobb párapamacsokként hagyta el orrom, szám, míg minden belégzésnél magamba szívtam az erdő fenyő illatát és Ashley semmivel össze nem keverhető aromáját.
Szemem sarkából láttam, hogy rám nézett, mire odapillantottam, ügetésem ezzel párhuzamosan vált lassabbá, ahogy sokkal inkább rá, mint a rengetegre koncentráltam. Gondolata darabosan, mindent elsöprő bánata azonban tisztán és élesen ért el hozzám, mire teljesen felhagytam a futással, s csak néztem, hosszan meredtem Ash szemébe.
Első nekifutásra mérges lettem, dühös Samre, amiért így viselkedett vele, de ezzel itt és most semmit sem segítettem Ashleynek.
~ Ne emészd magad! ~ léptem a közvetlen közelébe. ~ Ő viselkedett hülyén, nem te. Mit mondott? ~ dörgöltem fFejemet az övéhez vigasztalón.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 03, 2013 8:17 pm

*Csak vártam és vártam. Talán a csodára, talán csak valami közelebbire. Már nem tudtam, hogy mit hihetek és mit nem. Nem tudtam, hogy mire számíthatok és mire nem. Vagy, hogy ki miként reagál rám, hisz nem hogy nem ismertem, de csak az ösztönöm maradt. Az, ami csak szomjazott, ami minden egyes nappal csak nőt. De most nem, nem a vérszomjról beszélek… szeretetről. Arról a fajta szeretetről amit James mutatott. Érdekelt, hogy milyen lehet, hogyha valaki olyan teszi, aki valóban szeret. Vágytam rá, már akkor mikor csak kiléptem a házából és azóta is szüntelen. De Én…én ezt nem akartam. Hiányzott, kívántam, de tudtam, hogy ezaz amit meg kell ölnöm magamban. Nem szerethetnek, nem szerethetnek, hisz így nem lesz gyenge ponton és így nem kockáztatom mások lelki épségét. De hogy tegyem? Miként ne vágyjak arra, hogy minden jó legyen és olyan, mint régen? Pláne, úgy, hogy Darren egyszerűen pont azt a részem érinti meg, pont ott van, ahol ezek? Hisz csak egy beleegyezés volt, mégis mintha elűzte volna a komor gondolataimat. Egy örömteli vakkantásra hasonlító valamivel fogadtam, hogy belement.
Csak követtem a csápjait, melyek szinte dróton ráncigáltak magukkal, azonban mégis önként követtem. Nem volt kényszer… nem volt erőszak, edzés…csak egyszerűen így éreztem helyesnek. Úgy éreztem, hogy ez az, ami nekem kell, hogy ez az, amire szükségem van. De nekem? Vagy a farkasomnak? Vajon egyek vagyunk már? Vannak olyan dolgok, amiket mind a ketten akarunk, vagy akár csak nem szeretünk. Mindegy is, hisz most itt van és ez mind nem számít, mert most különbözünk. Bár én is vele akarok lenni, azonban nekem már közel sincs olyan jó kedvem, mint a farkasomnak.
Ahogy beszélni kezdtem sem álltam meg, csak hagytam, hogy a szél fújja, borzolja a szőröm. Mintha ezzel a szavaim is magam mögött hagyhatnám, ahogy a viharfelhőket is elviszi más merre, hogy utána a napot hozza magával. Hogy felszárítsa a vizet, beragyogja a tájat. Reméltem, hogy az arcomról is lefúhatja a könnyeket, mintha ott sem lettek volna, reméltem, hogy ez csak egy tavaszi zivatar. Jah… Faribanksban. Édes álom, amiről magam is tudtam, hogy csak az. Azonban ahogy Darren lassított, ösztönösen tettem magam is, pedig nem akartam. Csak menni tovább, mintha… nem, nem mintha meg sem szólaltam volna, hanem mintha a szavaimmal együtt elszállnának ezek az érzések, a fájdalom mely magam sem értem, hogy miért fáj. A szavai, melyek most is itt csengenek a fülemben. Mintha csak rájöhetnék, hogy ez csupán egy rossz álom volt. Darren közelsége, ahogy vígasztalon dörgöli hozzám a pofáját azonban tudatosítja bennem, hogy ez nem csak egy álom volt. Ez a valóság, hisz mi másért vigasztalna? *
~ Miért vagy benne ilyen biztos Apu? Lehet, hogy tényleg Én rontok el valamit, csak nem látom vagy nem tudom, hogy mit. Én… én nem vagyok alkalmas lelkizésre. Mert… mert Én nem akarom az enyémet megosztani vele (sem) és időm sincs rá és nem is akarok rá szakítani. Egyszerre akarom közelebb engedni, hogy jobb legyen neki és távol tartani, hogy nekem is és ne tudjon hátráltatni. Bár… *horkantam fel gondolatban* … csak segíteni akartam és azt vágta a fejemhez, hogy nem kérte. Nem is azért akartam, hanem mert így éreztem helyesnek. S mikor mondtam, hogy mire számítson ha hagyja, hogy akkor a lelki izéit hagyja otthon, mert az órákon nincs helye egyszerűen közölte, hogy nem akar olyan lenni mint én. Nem is azt akartam, nem volna alkalmas rá, tudom, látom. Csak annyit, hogy minden komolyabb gond nélkül megtudja védeni magát és a másik félnek se essen baja, de ne is hagyja, hogy állandóan megverjék abban a rohadt iskolában. Azt hiszi, hogy csak megtűrítek őt, szánalomból. S mikor elmondtam neki, hogy én miért lehetek itt. Hogy az sem jobb „körülmény” mégsem érzem így, hisz megvan/volt a választásotok hogy kit vesztek magatok mellé… azt mondta, hogy csak a saját problémáimmal vagyok elfoglalva. Pedig… pedig csak példaként mondtam, hogy érezze, hogy nincs úgy, ahogy véli. Tudod, hogy nem szeretek a balesetről beszélni. *Itt már kétségbeesetten fúrtam az orrom a nyakába, miközben emberi felem szinte már zokogott ott mélyen, a farkasomban.* Utána találkoztunk a teremben nem rég és… tényleg semmi bajom nem volt. Gimnasztikáztam, nyugodt voltam. De felbosszantott és csak… csak még jobban megbántott. Elmondtam neki, hogy milyen a falka, milyennek látom én, hogy önmagának kell döntenie, hogy elvész a múltjában, vagy az előző 17 évet leckének veszi, egy mércének, hogy milyennek nem szabad lennie. Hogy sosem szabad odáig süllyednie, mint amilyenek vele voltak. Vagy pedig elsüllyed benne és olyan lesz, vagy csak az önsajnálatában éli le a következőket. De ekkor is csak engem ragadott ki, hogy én ott leszek-e és nem ígérek felelőtlenül és felhúzta az orrát, mert nem tettem. Mert, hogy ez „nehezemre esik”… és, hogy én könnyen beszélek, mert nekem ott vagy Te és miattad mindenki. De ez nem igaz… igaz, nem igaz Darren? Nem csak azért nem utasított vissza Olen, James és a többiek, mert a Te kölyköd vagyok? Mellette egyszerűen kegyetlennek érzem magam… pedig nem vagyok, nem látszik, de én is érzek. Igaz, nem ölte meg a bosszúszomjam, a farkasom azt, ami bennem lapult előtte?* Emeltem rá sárga íriszeim, ahogy végeztem. Szemeimben ott ült a kétségbeesett könyörgés, hogy ez nem lehet igaz, hogy van bennem valami, amiért megéri velem foglalkozni. Az már nem érdekel, hogy mi… csak az bennem legyen, és ne Darrenből fakadjon. Hogy mondja, hogy nem vagyok kegyetlen, hogy nem lettem szörnyeteg. De ne azért, mert ezt akarom hallani, hanem mert ez az igazság. A kölyköm szót használtam, mely pluszba mutatta, hogy mennyire megvisel a dolog, hisz gyűlöltem. Az, hogy közben elárultam, hogy gimnasztikázok… na, ez fel sem tűnt. De nem is érdekelt… Jelenleg már nem hittem magamban, mégha belém is mart a felismerés, mely szavaim közben tudatosult bennem is. S a nyugodt mentális hangomból így lett egyre keserűbb és kétségbeesettebb is. Nem tudtam mit tegyek, mit higyjek... Utáltam ezt, gyűlöltem ezt az egészet és mind ez Sam miatt van. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 05, 2013 3:55 pm

Reagzene & ez a reag felétől kb

Zakatoló szívvel hallgattam Ash-t, öleltem magamhoz keserű érzéseit, nyújtottam menedéket, ahogy csak tudtam, s alig tudtam elhinni, amit hallottam. Első gondolatom az volt, hogy kinyírom Samet, amiért így elbizonytalanította a lányom, megrekesztette és ilyen hülyeségeket mondott neki. Az ő fejében sincs minden rendben, ha azt hiszi, hogy csak megtűrjük. Hátráltató tényezőkre sehol sincs szükség, főleg ilyen "háborús" helyzetben. Ha kolonc lenne, rég megöltük volna.
De Annakpok nevére mondom, ha folytatja ezt a pusztítást Ashley lelkében, megmutatom neki, kinek az édes kis fia vagyok.
~ Figyelj rám! ~ dörgöltem a fejem az övéhez, és vigasztalón megnyaltam. ~ Nincs semmi baj azzal, hogy nem szeretsz lelkizni, hogy keményebb vagy, mint a korod béli lányok, te ilyen vagy, és ebben nincs semmi rossz, ha te így érzed jól magad. ~ Kicsit elhúztam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. ~ Nem ismerlek annyira, mint Steven, de még így is... tudom, hogy jólelkű vagy. Ha Sam kegyetlennek tart azért, mert kevesebbet adsz ki magadból, mint azt ő szeretné, azzal csak azt bizonyítja, hogy milyen keveset élt még. Jól mondtad, nem élhet se ő, se más a múltjának, felül kell kerekedni rajta... ~ Lesütöttem a szemem. Könnyű volt ezt mondani, holott én is alig tudtam tőle szabadulni.
Nem tudtam hirtelen mit mondani arra, hogy a többiek miért fogadják el, de elég volt pár másodpercnyi gondolkodás.
~ Én is közrejátszom benne, ez elkerülhetetlen. De hidd el, ha olyan rémes lennél, mint amilyentől félsz, hogy vagy, nem számítana, kinek a lánya lettél. ~ Fejemet az álla alá vittem, s kicsit megemeltem az övét. ~ Egyébként, ahogy előnyöd, úgy hátrányod is származhat belőle, szóval nem jelentek neked tuti életbiztosítást, vagy protekciót. Az első találkozást még befolyásolhatja a személyem, de hidd el nekem, később ez nem számít. Vagy megkedvel valaki, vagy nem. Te jó vagy így, Ashley. Senki kedvéért ne változz meg, mert az nem téged szeret, hanem valakit, akit megálmodott, fantazmagóriát. Nem kell érzelgősnek lenned, de érzéketlennek se, nyugodtan engedd, hogy szeressenek, és te is szerethetsz.
Hangom halk volt, szelíd, de határozott, minden amit mondtam, a saját meggyőződésem volt. Nem kellett neki is így gondolnia, ki is nevethette, ha az esett jól, elég az elfogadás.
Farkasom energiája otthonos melegséget sugárzott a megszokott ridegség helyett, az érzéseimet közvetítette a hozzám képest kicsi farkas felé.
~ Én szeretlek téged. Azt nem mondhatom, hogy a farkasomtól teljesen függetlenül, mert olyan már harminc éves korom óta nem létezik. De ha valaki képes lenne átharapni téged, és többé nem lennél a lányom, azt emberként is megsiratnám és hiányoznál. A farkas sose győzheti le az emberi feled, mert mindkettő Te vagy. Lehet tűz és víz a kettő, de mindegyik a tiéd. Mindegyik Ashley McLoyd, még úgy is, hogy az egyik darabka tőlem származik.
Nem biztos, hogy tökéletesen arra válaszoltam, amire szerette volna, vagy minden kétségét, kérdését eloszlattam, csak azt tudtam, hogy lassan kiöntöttem neki a szívem, minden olyan kis cseppet megosztottam vele, ami hozzá volt köthető, s ha figyelt, érezhette, hogy ezek között semmi negatívat nem találhat.
~ Nagyon-nagyon örülök, hogy az én lányom vagy. ~ Finoman még egy kicsit feljebb emeltem fejét, ha hagyta. ~ Légy büszke, mert minden okod megvan rá. Nagyszerű farkas leszel és jó ember, higgy nekem! ~ Megnyalintottam az állát. ~ És jól jegyezd meg: nem az az igazi erő, hogy távol tartasz magadtól mindenkit, hanem, hogy közel engeded magadhoz a másikat, hogy erre képes vagy. A ragaszkodás erő, Ash. Annyi elszántságot és hatalmat adhat, mint semmi más. Igen, szenvedünk miatta, belénk marnak, ellenünk fordítják, felhasználják, kiaknázzák, de...
Hát ezt most hogyan magyarázzam el rendesen?
Homlokomat megint az övéhez érintettem, lehunytam a szemem, s beszéd helyett láttattam, éreztettem.
Kusza volt, mert nem tudtam hirtelen rendesen összeszedni. Ott volt a pillanat, amikor Mayt - akit talán jobban szerettem, mint eddigi életemben bárkit - lelőtték és fékevesztett dühvel rontottam emiatt a Teremtőmre. Ott volt a kitagadásom, mikor Victor elvette tőlem a Wainwright nevet, én pedig dacosan, felszegett fővel fordítottam neki hátat, hogy kikerülve energiája hatóköréből engedjek a végtelen magány érzésének. Aztán jött évekkel később Anchorage, ahol viszontláttam Ryant, az öröm, hogy épen és egészségesen talált rám, hogy utánam jött... Az első közös vacsoránk itt Fairbanksben, mikor Victor is beért minket és megint öten voltunk - puskaporos, feszült levegő, ami az este végére némi ital közreműködésével önfeledt boldogsággá oldódott.
Végül Ashley. A betegszobán, zaklatottan, dühösen, kétségbeesetten, én pedig telve aggodalommal, ideges várakozással, addig nem tapasztalt szorongó, feszült izgalommal, egymást lökdöső kérdésekkel.
Az érzések és az emlékek szinte szétfeszítettek, emésztettek, gyötörtek, vigaszt nyújtottak, bánatot és vidámságot hordoztak. Érzéseket. Gyengeséget. Engem.
~ Nem szégyen, ha van ilyen oldalad ~ suttogtam már gondolatban is, kissé elcsukló hangon. ~ Ha ezekkel együtt vagy teljes, ragadd meg és ne engedd, így maradsz az, aki vagy, akár évszázadokon át is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Hétf. Május 06, 2013 8:53 pm

*Kérnie sem kellett, hisz minden figyelmem az övé volt, ahogy az érzéseim is. Szerettem volna elrejteni magam, hogy ne érezze mennyire fáj, hogy nem tudja mennyire bánt, hogy mikor felkeltem sem voltam ennyire kétségbeesett és elveszett. Annyi, hogy most nem őrjöngtem... s talán ez rosszabb, mint az volt. Azóta meg... azóta minden más lett és most először bizonytalanodtam el... ennyire legalábbis.*
~De nem érzem így jól magam Darren... Éjszakánként rémálmaim vannak, napközbe meg csak azért nem gondolkodok, mert minden percem kitöltöttem, nem véletlen lett olyan sűrű az órarendem. S nem csak Samről van szó... mikor látsz engem másik társaságában? Mikor lesz valaki, aki képes három mondatnál többet beszélni velem, anélkül, hogy lenézne mert csak egy kölyök vagyok, vagy épp nem akarna kapásból kioktatni, megváltoztatni? Mikor lesz bárki képes elfogadni ÍGY? ~
* Persze evidens volt számomra, hogy rajta és a vérvonalán, családján kívül bár a legtöbbjéről gőzöm sincs, hogy miként vélekednek. Bár tény, hogy hazudnék ha azt mondanám, hogy nem is érdekel. De... ez nem volna igaz.
Következő szavai némi vigaszt nyújtottak, de nem egészen nyugtattak meg. Nem is vártam, hogy bárki a két szép szememért szóba áll velem. De volt valami ami mégis szöget ütött a fejemben.*
~ Sam még önmagát sem szereti, nem még mást. Minek Darren? Hogy aztán azt is elvegyék Tőlem? Vagy engem másoktól? Minek hagyjam, azért, hogy fájdalmat okozzak másoknak, ha valami bajom esik? ~
Nem, én senkinek nem akartam olyan mély és nagy fájdalmat okozni, ami bennem volt, van és lesz is, annak ellenére, hogy nem mutatom, hogy elengedtem és nem temetkezem bele. Attól még ott van és gyötör, az emlékek és maga a tudat, hogy én itt vagyok és ők nem. De ezeket a gondolatokat próbáltam kiverni a fejemből, nem kellett még több mára. Ennyi is bőven sok volt, kellett nekem gyűjtögetnem, hogy most egyként mégis darabkáiban csapjanak le. Próbáltam bele merülni Darren szeretetébe, amely még így az ég alatt is fedelet, otthont nyújtott. Egy biztos pontot ebben az egészben, de a lehetőségre, hogy valaki ezt elveheti még a farkasom is a nemtetszését fejezte ki és mély morgásba kezdett.*
~ Ha valaki csak megpróbálja fellógatom az első fára és módszeresen belezem ki, hogy végig életben maradjon.~
*Ó nem, ez nem fenyegetés, mondhatni, hogy ígéret. Engem aztán ne harapdáljon senki, sehova és sehogyan. Bőven elég volt egyszer, még egyszer nem történhet meg. Nem veheti el senki az otthonom, ami itt volt és nem máshol. Nem is lehetne máshol, hamarabb fejezném le saját magam. Mondandója második felét, csak megpróbáltam elfogadni és nem belekötni és újabb kérdéseket feltenni. Szerettem volna ha így van, úgy ahogy Ő azt mondja és érzi. Farkasa törődését hálásan tűrtem és ha befolyással lettem volna rá, viszonoztam is volna. De úgy látszik a kicsike most úgy gondolja, hogy Önző disznót játszik és csak vesz, de nem ad. Azonban még mielőtt reagáltam volna bármit is, már újabb emlékekkel lettem gazdagabb, amik nem a sajátjaim.
Ellentétes dolgokat váltottak ki belőlem. Haragot, megértést, keserűséget, örömöt... olyanokat melyek nem fértek volna meg együtt. Pláne nem büszkeséget. Igen, talán nem így kéne lennie, de az emlék folyam alatt mégis büszke voltam. Egy amolyan; Ő az én apám jellegű érzés töltött el. Hisz a történtek ellenére itt van és az utolsó emlékre csak még több lelkiismeret furdalás töltött el. Mikor abba maradt a folyam, ösztönösen dörgöltem nyakának a pofámat.*
~ Miért tette Victor? ~
Persze nem ez volt az egyetlen kérdésem, hisz azt a nőt se tudtam, hogy kicsoda vagy micsoda. Ahogy azt sem, hogy ki volt az, aki végzett vele. De éreztem amit Darren, nem volt nehéz kitalálom, hogy Ő Ki... akárki. Senki nem mondta még a nevét, ennyit is Victor elszólásából tudtam, akit jelenleg a hátam közepére sem kívántam, még annak ellenére sem, hogy végül megbeszélték és itt van. Közben már megindultam, de persze csak lassan sétálva. Ideje felverni az erdőt, ugyanis kezdek éhes lenni és ha már Én elűzöm a saját vadam, másnak se legyen már jó. Jajj de önző dög vagyok... igazából meg csak jó poén. Csak másnap ne találjon be senki megtorolni a kis vadászatom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Kedd Május 07, 2013 10:55 pm

Reagzene

~ Idővel, hidd el, könnyebb lesz. Tudom, hogy ez most nem vigasztal, de tényleg ez a nyitja. Még Naturalakként is bizonyítanod kell, hogy érdemes vagy falkatagnak és farkasnak. Ami nem fair, tekintve, hogy nem akartál ez lenni... de rá fognak jönni, hogy nem szorulsz plusz kioktatásra, és úgyis kérdezel, ha valami nem világos. ~ Orromat nyakánál a bundájába fúrtam, beleszuszogtam, majd finoman megharapdáltam a rakójánál, ott, ahol a normál farkasok a kicsinyeiket szállítják. ~ A rémálmaid pedig meg fognak szűnni, amikor a bizonytalanságod is, amikor már stabilnak érzed a helyzeted és teljesen megbékélsz vele. Addig kísértenek, amíg belül el nem csendesedsz.
Tapasztalat. Jó ideig én például szentül hittem, hogy minden alvással töltött órában esélyt adok a farkasomnak arra, hogy bekebelezzen, elnyomjon, elpusztítson és semmi ne maradjon az igazi valómból. Victornak nem kevés idejébe és erőfeszítésébe került, mire ezt kinevelte belőlem.
~ Ne így fogd fel, ez a gyávák és retardáltak mentsége arra, hogy szociálisan megrekedtek egy ebihal szintjén. Akinek fontos vagy, annak megéred ezt a kockázatot, ne akard fájdalomelkerülés ürügyén elmarni magadtól azt, aki közeledni próbál, az mindig a könnyebb út. Szerintem.
Jó esetben nem pár hónap áll még előtte az életből, ami alatt nem egy fájdalom éri még, nem egyszer fog összetörni, de ez a normális. Persze én most könnyen beszélek, nem vagyok jelenleg abban, amiben ő, de remélem nem fog majd végleg összeroppanni.
Akár ragaszkodásból, akár azért mondta, mert megszokott már, jól estek a szavai, hálás voltam és örültem, mert éreztem, hogy komolyan gondolta. Ha emberi alakban lettünk volna, már csontropogtató ölelést kapott volna.
A farkasa "önzése" is egyfajta jutalom volt nekem, boldogság, hogy szüksége volt rám, hogy belém kapaszkodott, nem máshoz, nem keresett idegennél vigaszt. Szinte szomjaztam erre a kapocsra, erre a kötelékre, vágytam, hogy tudjam, hogy a saját bőrömön tapasztaljam, hogyan is működik ez rendesen, Teremtő és Gyermeke között. Kívántam, akartam, hogy ez olyan legyen. Soha egy pillanatig nem éreztem tehernek Ashleyvel foglalkozni, vagy vele tölteni némi időt, az otthonomba, az életembe engedni. Annyira magától értetődőnek tűnt, hogy meg se fordult a fejemben, hogy másképp is lehetne, vagy rosszabb.
Az emlékek végén éreztem a feltámadó lelkiismeret-furdalást, ami nem szerepelt a kiváltani kívánt hatások, érzések listáján.
~ Várj egy kicsit! ~ Kértem, s még valamit megmutattam: az első közös alvásunk, volt. Az éjszaka közepén megszomjaztam, kimentem inni, mire visszamentem, Ash már az ágy belseje felé fordult. Kicsinek és törékenynek tűnt, a farkasa energiája nyugodt volt, békés, én pedig nem tudtam egyből visszafeküdni. Letérdeltem az ágy mellé, felkönyököltem rá, és vagy fél órán át csak bámultam. Hihetetlennek tűnt, hogy lett egy lányom, de annyira nem, hogy a végére ne lett volna már örömteli mosoly az arcomon.
~ Az elején féltem, de nem attól, hogy Te okozol csalódást, hanem hogy én vallok kudarcot és teszlek tönkre. De a félsz ellenére, mindig örültem neked.
Igen, neki, cakli-pakli, ahogy volt, mindenével együtt.
Mikor elindult, én is mentem vele, mellette, s ahogy elhangzott a kérdés, kellemetlen gondolatok hánytak bennem bukfencet. A kis nőstényre pillantottam, és a nyomorult érzés, ami a telihold kezdetekor úgy marcangolt, megint ott lappangott a felszín alatt, Ash közelsége azonban elnyomta.
~ Engedetlen voltam, meggondolatlan, forrófejű és majdnem a többiek vesztek oda miattam. ~ A hideg futkosott a hátamon, ahogy eszembe jutott. ~ Nem tudom, hogy Jenny mennyit mesélt neked a múltjáról, vagy arról, hogyan került közénk végül... De láttad azt a lányt, akit lelőttek az emlékeimben, ugye? Ő... ő volt May. ~ Valami tompa, sajgó fájdalom még mindig volt bennem. Érte kellett volna mennem. Sokkal korábban. Rá kellett volna vennem Victort... ~ Különleges volt. Azt hiszem... ő jelentett nekem mindent, pedig a halála pillanata előtt akkor láttam utoljára, mikor beharaptak. Ugyanott tartotta fogva a Teremtőm, mint Jennyt. ~ Harag lobbant bennem egy pillanat alatt, ami egyáltalán nem volt rám jellemző. ~ 1945-ben tudtuk meg, hogy egy lágert igazgat, és ott vannak ők is. Jennyt nem ismertük, engem akkor egyébként is csak May érdekelt, érte mentem, őt akartam onnan élve elhozni. Kirill... biztos tudta, hogy a közelben rejtőztünk, jól látható helyen sorakoztatta fel a rabjait. Lelövette Mayt is, mint egy kutyát. ~ Dühös voltam, indulataim a szokásos ridegséget sutba dobva szinte perzselve olvasztották körülöttem a havat, energiáim dühödt táncot jártak, okkersárga szemem izzott a gyűlölettől. ~ Akkor ugrattam ki a bokor mögül, amikor kiadta a parancsot. Vagy utána egy kicsivel... Nem tudom már, de felrúgtam Victor gondos szervezését, és egyetlen vezérelt: megölni a Teremtőm. Nem sikerült, de mi szépen leharcolódtunk, Victor húzott ki a pácból. Megijedt, láttam rajta, ám, amint biztos volt, hogy megmaradok, rettenetesen hajba kaptunk. Azt hiszem, akkor emeltem fel először a hangom vele szemben. Azt mondta, nem érdemlem meg a nevét, hogy a család kötelékét és biztonságát élvezzem, hogy a leszármazottjának tartson, hogy egy fedél alatt éljek velük. Aznap voltam utoljára Edward Henry Wainwright.
Ebben volt egy leheletnyi dac. Valószínűleg már akkor se fogadnám el a nevét, ha felajánlaná, hogy "visszafogad". Nem mintha most nem úgy élnénk, ahogy előtte. Bár őt ismerve, ilyen eshetőségre nem is gondol.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 10, 2013 2:32 pm

~ És mégis hogy a Pokolba bizonyítsak, ha egyszer nem hagyják, ha le sem szarják a fejem? ~ Csattantam fel a szavaira. Bár tudom, hogy nem Ő tehet róla és bizony a pillanatnyi hév után már jött is a lelkiismeret furdalásom, hogy rajta adom ki, holott nem tud változtatni ezen, vagyis ha tudna sem hagynám. Ezt nekem kell megvívnom, de mégis hogy a fenébe? Miként tegyek valamit, hogy lássák, ha egyszer nem képesek látni, csak nézni… azt is el mellettem, vagy épp felettem, az úgy is könnyebben megy mindegyiknek amilyen magasak. Viszont szavak helyett, miközben rágcsálta a nyakamnál a szőrt, inkább az övének simítottam a fejem. Nem akartam, tényleg nem és ezt érezhette is. De egyre jobban dühített a helyezet, de talán ki kéne nyitnom a számat. Még mindig jobb az ötven-ötven százalék esély a túlélésre, mintsem a jelenlegi helyzet. Legalábbis számomra. Viszont következő szavaira nem tudtam mit mondani, csak hittem, hogy valóban így lesz, hogy igaza lesz és egyszer véget tér. De….*
~ Nem biztos, hogy akarom. Mármint, hogy elmúljon… félek, hogy akkor már nem marad semmisem belőlük és elfelejtem őket. ~
Csenget búsan mentális szavaim, de leginkább bizonytalan. Azonban az ebihalakkal kifogott rajtam, gőzöm sem volt, hogy erre mit mondjak vagy épp mit ne. Azt meg már végképp nem, hogy miért is nem akarom érteni ezeket a szavakat.
Viszont a képáradat sokkal jobban lefoglalt, ahogy utána is a saját érzéseim és a kérdések tömkelege. Mikor kérte, hogy várjak, hát nem mentem sehova. Csak ott maradtam, hogy egy újabb emlékkel gazdagodjak. Jézusom milyen idétlenül alszom… De ez csak mellékes volt, hisz „Én” nem láttam annak, mivel Darrenből néztem, Ő nézet úgy mintha csak egy darabot kapott volna a boldogságból. Egy darabot, amit ha jól formál, akkor a világa lehet, az élete, öröme még úgyis, hogy tudja, tudjuk, hogy nem lesz gyalogkakkuk.*
~ Nemaz… csak… sajnálom, ami történt az orvosiban. Akár sajnos, akár nem én ezt nem mondhatom el Rólad… még akkor sem, ha már nem tudnám nélküled elképzelni a létem. Sokáig csak azért engedtem, hogy ne szakíts el Steventől és… az ígéreted miatt. ~
Bár tény, édes mindegy, hogy miért engedtem, hisz ha nem teszem kitudja mi lett volna. Azért előbb vagy utóbb de neki is elfogyott volna a türelme. S különben is ezek az indokok tették lehetővé, hogy jobban összeszokjunk, hogy megismerjem és megszeressem. De ettől még ennek nem örültem, még úgy sem, hogy tudtam, közel sem számított arra, hogy mikor meglátom a karjába vetem magam egy szeretlek felkiáltással. Mikor megindultam, éreztem, hogy a kérdésem miatt olyan, mint mikor jött. De ezzel most nem tudtam mit csinálni. Tudnom kellett, persze ha nem akart válaszolni nem erőltettem, de nem is álltam meg, hogy megvigasztaljam. Menetközben simogattam lágyan, szeretettel körbe ölelve, hogy csillapítsam még ha eltüntetni nem is tudom. De már megszoktam, hogy mindig olyannal próbálkozom, ami nem megy. *
~ Semmit. ~
Feleltem a ki nem mondott, rejtett kérdésre. Azóta nem is nagyon találkoztam Jennyvel mióta egyszer lepasszolt hozzá Darren. Maximum futólag köszöntünk és ennyi.*
~ láger? ~
Az meg mi a fene? De többet nem szóltam, ahogy előtte sem. Csak csendesen, figyelmesen hallgattam a szavait. Az Ő története egy darabját. A nő nevét gondolatban ízlelgettem, de ahogy Darren beszélt róla… nos azt hiszem, neki May olyan volt, mint Stevenek Kath. A nagy betűs Nő és a nagy Ő. Vagy valami ilyesmi. Az, hogy Kirill tudta, hogy ott vannak nem lepett meg. A kölyke, bármennyire is tudhatta használni a pajzsát az ember farkasa tudja, hogyha ott van egy darabja. Egyszerűen olyan mélyről fakad ez a dolog, hogy nincs az a pajzs, az a fal, ami gátat szabhat neki. Mikor végzett megálltam és hozzá bújva csillapítottam a haragját és a dacára mélyen magamban elmosolyodtam. No meg nem akartam szakadozva beszélni sem.*
~ Victor buta, de leginkább azt mondanám, hogy szentimentális. A köteléket nem a név adja. S hiába vonta meg, Te még az maradtál aki. A családja, Te is oda tartoztál még akkor is, ha nem az Ő nevét viseled, vagy nem voltál velük. Mellesleg nekem nem is tetszik. De… pár év esetleg két évtized és nekem is nevet kell váltanom, ha itt maradunk. De attól még McLoyd maradok… hiába a te neved fogom viselni. ~
Nyaltam képen váratlanul. Igazából nem kérdés volt, hanem közöltem, hogy ha oda kerül a sor, akkor biza az lesz. De nem hittem amúgy sem, hogy különösebb kifogása volna ellene, bár tény, egyfajta vigasznak is szántam. De ahogy megnyaltam már nevetve el is rohantam Tőle. Energiáimmal hívogatva, hogy jöjjön. Csak fussunk és a szél majd lemossa a bút. Meg nem öli, ki nem írtja, de a természet szava… mosolyt csalhat ajkainkra, vidámságot lelkünkbe, pláne így együtt. Csak fussunk, míg bírjuk… nem érdekelt a vadászat, nem érdekelt semmi, csak nevetni halljam, ahogy elhagyja gondjait, ahogy hagyja, hogy a farkasaink tegyék amit jónak látnak. Élvezzék a szabadságot, mely ilyenkor sokkal nagyobb, sokkal hevesebb.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 19, 2013 4:35 pm

~ Ehhez kell az idő, és a türelem, Pöttöm ~ nyalintottam meg a buksiját. ~ Tudom, hogy utálod, de ha látják, hogy én se azért pattogok, hogy csináld ezt meg azt másképp, akkor ők is jobban elfogadják, és elhiszik, hogy bízhatnak benned, nem kell átnevelniük. Ha valaki mégis nagyon át akarna formálni, akkor pedig nyugodtan mondd meg neki, hogy a nevelésed egyedül rám tartozik.
Tisztában vagyok vele, hogy nem szereti, ha miattam kap meg valamit, de az igazat megvallva én se díjazom, ha őt cseszegetik ilyenekkel. Nem a többiek kölyke, hanem az enyém, én vagyok a Teremtője, és ha nekem így tökéletesen megfelel, akkor más is fogja be, mielőtt morcos lennék. A farkasomnak se tetszett.
~ Az arcuk el fog halványulni ~ mondtam szinte suttogva, elmerülve bundája illatában, farkasa energiáiban. ~ De az érzések, az élmények, azok sose fognak elhagyni. Én se emlékszem már édesanyámra, csak arra, hogy a tenyere érdes volt a munkától, de mégis olyan gyengéden tudta vele megsimítani az arcom, hogy annál puhább érintést aligha kaptam a háromszáz év alatt. Ami fontos, azt nem fogod elfelejteni.
Az alvós emlék utáni szavai nem leptek meg, nem vártam, hogy ő is hasonlóképp lássa a dolgokat, vagy örüljön, elég volt az is, amit adott, nem fogok olyat követelni tőle, amit önként nem adna. Csak reméltem, hogy eljön majd az a nap, amikor nevetve, örömittasan ugrik a nyakamba, és elégedett, boldog, örül, hogy farkas. Egyszer... egyszer talán lesz ilyen is... még ha hosszú évek is kellenek ehhez.
Ha tudta volna, mennyit jelentett a vigasztalása, az a kedveskedés, amit a farkasával sugárzott felém, mialatt Kirillről meséltem! Nem szerettem, ha sajnálnak, de ez a gesztus most valami mélyre temetett, fagyos helyet érintett meg bennem, a farkasomban. Ez a csöpp farkas egyszer még megment. Nem az életemre értve, bár lehet úgy is, hanem azt aki vagyok, a lelkem. Olyan finoman ért a behegedt, mégis nyomot hagyott sebeimhez, hogy ember alakban legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna.
~ Haláltábor ~ magyaráztam, mikor rákérdezett a lágerre. ~ Embertelen körülmények, mocsok, éhezés, minden megélt perc szenvedés. Ilyen helyről hoztuk el Jennyt. Ilyen helyen halt meg May...
Mindkettejükhöz méltatlan hely. Sőt, minden emberhez az!
Mikor a nevekre terelődött a szó, magamban mosolyogtam, és örültem, hogy ezt Ash - is - így látja. Bár igazság szerint, Victor részéről maga a gesztus, amit tett, az ütött. A csalódása, és hogy méltatlannak tartott a továbbiakban a nevére. A dolgok pedig hiába rendeződtek, ez a... szimbolikus kitagadás, az akkori vitánk, veszekedésünk úgy éktelenkedett közöttünk, mint egy fiatal lány, csodaszép, fehér bőrén a rút sebhely. Nem lehet eltüntetni, esélytelen, de már hozzánk tartozott.
~ Felveszed a nevem? ~ Egy kölyköt megszégyenítő lelkesedéssel kérdeztem ezt, és nem észveszejtő, de mindenképp örömteli farkcsóválásba kezdtem. Oké-oké, McLoyd marad, ám azzal, hogy hajlandó ilyesmire, olyan érzést keltett bennem, mintha előre hozták volna a születésnapom. Persze tudtam, hogy ez nem holnap lesz, de akkor is...
Engedtem a hívogató, játékos energiáknak, és utána iramodtam. Miénk volt az éjszaka, a Telihold áldása (nekem már áldás volt), itt voltam vele, mindez pedig embert-farkast egyaránt melegséggel töltött el.
Ha nem is tűnt el minden bú-baj, attól még éreztem, hogy jobb. Könnyebb. Hogy ez a telihold nem a múltba révedésé, a keserűség újraélésé, hanem a holnapé. Az én holnapom, a jövőm pedig épp most készült keresztülcsörtetni az erdőn, vidám, pajkos energiáival felzavarva mindenki vadászatát.
Utána eredtem, hol megelőztem, incselkedtem, gyorsabb futásra ingereltem, hol játékosan ráugrottam, hogy együtt hemperegjünk meg.
Lehet ma este éhen maradunk, ennek ellenére meg mertem kockáztatni, hogy talán ez volt életem legszebb holdtöltéje.

Mikor Ash kimerült a sok futástól és már a hajnal is éreztette közeledtét, én is megálltam, fejemet az övéhez dörgölve mondtam köszönetet, kedveskedve bökdöstem az orrommal, ha feküdt, hogy álljon fel, mert még valami hiányzik, hogy telje legyen minden.
Fejemet a pirkadatot sejtető ég felé emeltem, s hosszan elnyújtott farkasüvöltést hallattam. Hangom messzire szállt, visszapattant a hegyekről, a város felé szabadon süvöltött. Büszkeség és diadal volt benne, annak ellenére, hogy semmit nem ejtettem el. Ez az üvöltés viszont Ash-nek szólt, a lányomnak. Hallja és tudja a falka, hogy Darren Northlake-nek olyan kölyke van, aki méltó rá, hogy neki ajánlja a Teliholdját.

//Nagyon szépen köszönöm a játékot! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Szer. Május 22, 2013 2:18 pm

*Ami azt illeti, tényleg utáltam Darren mögé bújni. Bár már párszor felmerült a kérdés bennem, hogyha mondjuk, nem lenne magas pozícióban, akkor is ennyit nyüglődnék? Nem tudom, de nem is igazán érdekel, mert ott van és akár így, akár úgy de nekem újabban Darren a középpont. Belőle indul minden, és minden benne végződik.*
~ [color=red]Jah… ezt már Isabelle fejéhez vágtam[/color]. ~
Mondtam el így utólag, akkor sem kerítettem neki nagy feneket, most sem fogok. De ami tény, az tény. Arra nagyon is könnyelműen képes vagyok hivatkozni, hogy a nevelésem Darren feladata. Najó, azt is csak akkor ha már nagyon unom a banánt és azt akarom, hogy leszálljanak rólam. Ez eleddig még hatásos volt.
Arra a halvány emlékére csak fájdalmasan szikrázó íriszeim emelem, az Ő sárgájába és lehajtom a fejem. Nem, én nem akarom, hogy ez legyen. Nem csak egy-egy dologra akarok emlékezni. Hanem az egész lényükre. Tudni akarom, hogy kinevelt, hogy ki hozott a világra és virrasztott éjszakákon át mikor fájt a hasam, jött a fogam vagy csak szimplán szívattam Őket. Nem tudom, kicsi voltam. De nem akartam feledni az emlékeiket.
Hé kérem szépen, én nem sajnáltam Darrent. Csak vigasztaltam és nem sajnálatból. De ezt vagy érzi vagy nem, ámbár arra számítottam, hogy ez majd pozitív érzéseket vált ki belőle. Farkam csóválva haladtam mellette, ahogy ezt a tényt felfogtam. De nem tartott sokáig. A fogalom magyarázatára az összes szőr felállt a hátamon, de még a mancsaimon is. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy remélem soha nem bukkan fel köztünk Kirill… de nem volt szívem… Gonosznak éreztem magam, mert tudom, hogy milyen az, ha valakinek hiányzik a Teremtője. Első kézből tapasztaltam az orvosiban és azóta is ha otthon alszok. Abban a három napban túlságosan megszokom Darrent és utána olyan, mintha csak elszakítanának Tőle. Hajm istenem… miért nem költözhetnénk össze, hogy mind a kettő ott legyen? Hogy Darren is minden nap mellettem legyen, ugyan akkor Stevevel is megmaradjon a kapcsolatunk? Hogy legyek egyszerre Farkas és valami más? *
~ Ha nem baj ~
Üzentem nevetve, hisz bár magam is kételkedtem abban, hogy miként fogadja. De az energiái közben mindent elárultak. S a megjegyzés maga már csak formaság volt a részemről, aminek azért ott kell lennie. Bár tény, hogy az illemre sosem adtam valami sokat. De a szabadságomra annál inkább… Amit dobogó lépteim meg is mutattak, s öröm ittasan pördültem körbe menet közben mikor észrevettem, hogy jön Darren.
Nem volt a korábbi bú, nem volt már semmi csak mi ketten és az erdő. Az önfeledt rohanó „táncunk” az élet apró darabja, mely most a mindent jelentette. Minden hónapban telihold, de bármilyen keservesen is indult, szerintem ez lesz az, ami belém ég egy életre. Most voltam először Darrennel ilyenkor s bár reméltem, hogy nem utoljára de az élet forog, egy idő után megszokott lesz. De ezekre a játékos felborítására – ahol az egyiknél elugrottam és pofára esett, a másiknál meg belé martam játékosan – mindig is emlékezni fogok.

Szép-szép de azért, fárasztó. S már nem tudtam hogy hol vagyunk de nem is érdekelt. Csak a hátamra vágtam magam, mint egy kutya aki arra vár, hogy dögönyözzék meg. Mancsaim a hold felé meredtek, ahogy a tekintetem is azon játszott. Egészen addig, míg apám szeretgető mozdulatai nem noszogatásba mentek át. Jajj ne már… nekem olyan jó most így. A fülét megcsípve igyekeztem lehúzni magamhoz, hogy inkább lustuljon velem. De mivel nem jött össze, megrázva magam keveredtem négy lábra. Tekintetem azonban nem a felkelő napot kémleltem, hanem Darren profilját, ahogy vonyításba kezdett. Ha lehetett volna elmosolyodom, de nem lehetett s a késztetésnek engedve magam is így tettem. Bár hangom jóval vékonyabb, gyengébb mint az övé de nem érdekelt, most vegyült az övével… de tekintetemmel nem eresztettem. S a végén hálásan dörgöltem magam a mellkasához, a feje alatt. Igen, egyszerre köszöntem meg és hódoltam be neki úgy, mint még soha. Éljenek a farkas gesztusos óráim.

// Én is köszönöm :tarol: //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raven Sutter
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 266
◯ IC REAG : 293
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Csüt. Május 23, 2013 7:11 pm

Darren Northlake


Omnia - Twa Corbiez


Már jó ideje haladtam a fák között. A pajzsom leengedve haladtam a füvet tiporva. Egy szál ujjatlan póló, farmer, bakancs, és sapka rajtam. Egyedül vágtam neki az Őslakos területeknek. Darrennel akartam beszélni. A döntésről. Nem az övéről. Az enyémről. Végig akartam hallgatni az apai szigorát, a rám zúdítható láva folyamot, amit most el tudtam képzelni. 4 nap telt el azóta az éjszaka óta. S azóta, mint valami két lábon járó hulla, úgy éreztem magam. Amióta beszéltem Ashel, egyszerűen megszűntem. Nem voltam már ugyanaz a gyógyuló félben, gyászból, s bánatból kilábaló farkas. Nem... visszazuhantam a mélybe, a sötétségbe. Fogadalmamnak eleget téve zártam el a szívem, s téptem fel újra és újra a sebeket. Hogy emlékezzek a fájdalomra, s hogy ne engedhessek senkit a közelembe. Hogy Asht ne engedhessem a közelembe. A bánat körbelengett, de nem az önsajnálat bánata, sokkal inkább a gyűlöleté. Gyűlölet magam felé. A faházból már kiköltöztem. Egy bérlakásba költöztem a városban. Senki sem tudhatta, hol van, hisz senkinek nem árultam még el. Már onnan jöttem el. Nem akartam összefutni senkivel, egy Őslakossal sem, csak az érdekelt, hogy Darrent elérjem. A bánatot munkával, és az új lakás rendezésével igyekeztem elfedni. Igen... elfedni.
A műhelyet üresen találtam, így úgy döntöttem a környéket bejárva kutatom fel az Ikkumát. Nem számítottam rá, hogy várna rám, és nem gondoltam, hogy különösebb puszipajtás módjára fogadna. De beszélnem kellett vele. Nem a nyugodalom miatt, ugyan már, kit nyugtatnék meg ezzel az egésszel? Tartoztam neki ennyivel. Nem mintha vágytam volna utolsó találkánk óta a közelségére, de nem voltam sértődékeny barom, aki magára veszi az ilyesmit. Aggódott a lányáért. És ennyi.
A fák alatt haladva, farkasom szaglászva a levegőben, figyeltük a környezetet, de nyugodtak voltunk. Legalábbis próbáltunk azok maradni. Reméltem, hogy az illúziók nem törnek fel, s most még békén hagynak. Az éjszakáim így is rémálmokkal telve teltek. Bűnös voltam. Legalábbis így éreztem. Az erdő hűs szellője mégis... mégis megnyugtatott.
Hiába éreztem kétségbeesést, haragot, fájdalmat...
Az erdő megnyugtatott. Felnéztem a fák magasaira. Megálltam. Lehunytam a szemem, s csak hallgattam az erdő hangjait.
Egy halk kiáltás hangzott a lelkem mélyén, ami úgy hangzott, mintha a szél hozta volna a belsőmbe, valahonnan messziről. Az istenek kegyesek voltak, s Ash él... De az áldozat mindig nagy. Sosem elég. Hagytam, hogy a dallamok átöleljék a lelkemet. Fájt a szívem. De már nem fordulhattam vissza. Nem tehetem jóvá, ezt az egészet. Kinyitottam a szemem. Ürességet éreztem.
Tovább indultam az erdő mélye felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Csüt. Május 23, 2013 8:40 pm

Raven

Két megtermett szarvas után azt hiszem, illett jóllakottnak éreznem magam. Hófehér bundám a szám körül véres volt, hiába is nyalogattam, miközben kényelmesen lépdelve haladtam a puha pázsiton, nem tűnt el teljesen a nyoma. Nem mintha lett volna bárki is a közelben, akinek tetszeni akartam volna, akinek meg igen... mint mondtam, nem volt a közelben. Pedig lehetett volna... na mindegy.
Enyhe szél játszott a bundámmal, finom ujjakként simított rajta végig, én pedig vére rájöttem, hogy jó idő van! A levegőbe szimatolva éreztem a növények illatát, nem csak a hó és a jeges levegő szaggatta a tüdőmet.
Ashley, illetve az, ami vele történt, történik, mindig feldúl, ám emellett ő is az, aki rendbe tud szedni. A múltkori beszélgetésünk után, valamint azzal, hogy felhagytam a hülye és teljesen értelmetlen távolságtartással, az elmúlt egy hétben most először mertem azt mondani, hogy tényleg nyugodt vagyok. Szinte kiegyensúlyozott. Ezt pedig mi sem mutatta jobban, minthogy a nappalimban megint a káosz kezdett az úr lenni.
A ruháimat egy öles fenyőfa törzsénél hagytam egy hátizsákban, afelé tartottam, de nem siettem, időm, mint a tenger, s már azon gondolkodtam, milyen gumicukrot fogok venni Ashleynek. Savanyút, egyértelmű.
Nem volt már messze a cél, amikor ismerős szagot fújt felém a szél - mondjuk itt idegenbe botlani elég gáz lenne. Még egyszer utoljára megnyaltam a pofám, s vártam, hogy Raven feltűnjön egy facsoport mögül. Az Infamia nem lepett meg, igazából az ominózus este óta vártam, hogy megkeressen, s most, hogy végre itt állt előttem, egy halk mordulással köszöntöttem, mert más hangot ilyen alakban nem nagyon tudtam volna kiadni, ami nem fenyegetőbb, gondolati kommunikációhoz pedig most lusta voltam. Ilyen szintű jóllakottságnál ez elő szokott nálam fordulni.
Megráztam magam, nyújtóztam egyet, aztán felöltöttem emberi alakomat, hogy menjen a beszéd is. Az, hogy egy szál semmiben álltam így Raven előtt nem hatott meg. Ha tudtam neki újat mutatni, akkor nem nálam van a hiba.
- Nos, annyiból elégedett vagyok és örülök, hogy legalább nem csak minket rázott meg ez az egész - közöltem, s a köszönést mellőztem, hisz már megtettem. A hangulatát pedig akkor is levettem volna, ha fent a pajzsa, az arcára volt írva minden. - Érdekelne, hogyan látod az akkor történteket. - Kissé oldalra biccentettem a fejem, pár másodpercig farkasszemet néztem vele, majd folytattam az utam a ruháim felé és reméltem, hogy közben felvázolja a nézőpontját.
Nem üvöltöztem, nem voltam ideges, de még csak ellenséges energiákkal se bombáztam. Meg merem kockáztatni, hogy a régi voltam, emellett csupa fül és érdeklődés. Tény, hogy nem leszünk Ravennel kebelcimbik még jó ideig, de a korábbi haragom elpárolgott, így attól se kellett esetlegesen tartania, hogy a következő pillanatban nekiugrok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raven Sutter
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 266
◯ IC REAG : 293
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 24, 2013 1:56 pm

Az energiáit, és az enyhe vér szagot követve, bukkantunk rá Darrenre. Farkasalakban találtam rá, és ahogy reméltem, már messziről megérezte a jelenlétem. Halk morgással köszöntött, én egy enyhe fejbólintással viszonoztam a gesztust. Egyszerűség, farkas módi. Ennyi bőven elég. Átalakult. Nem hozott zavarba, amúgy se voltam soha szégyenlős fajta. Természetes, legalábbis farkaséknál nem kell ezért megróni senkit. Bár, ha egyszerű ember lennék, akkor sem tűnne kellemetlen szitunak. Legalábbis én így gondoltam.
Nyugodtan álltam a tekintetét. Kész voltam erre a beszélgetésre, elvégre ezért jöttem ide. Figyeltem, ahogy a ruhái felé indul.
- Az igazat megvallva, színjátéknak remek volt. Én legalábbis bedőltem, és elhittem, hogy komoly a dolog. A baj csak az, hogy véresen komoly lett. Először reméltem, hogy a te ötleted volt, de sajnos, ez inkább Ash-re vall. - egy pillanatra elhallgattam. Még mindig úgy éreztem, hogy amit a lány bevállalt, miattam, hogy teszteljen, egyszerűen... képtelenségnek tűnt. Nem tudtam elhinni.
Egy csöppet azonban talán, csalódtam Darrenben. Az, hogy elém vetette a lányát, könnyelműségre utalt. De nem ítélkeztem, elvégre nem tudhattam pontosan, miféle apa-lánya kapcsolat volt köztük. Ash pedig akaratos lány. Ugyanakkor csodáltam az összetartásukat. Ha leszámítjuk a rossz dolgokat, ez a 3 jómadár egy kóborért összehozott egy ilyen színdarabot. Bravo, le a kalappal!
- Őszintén sajnálom, amit James-el tettem. Nem mintha, szerintem ez érdekelné őt, legalábbis utolsó szavaiból erre következtetek, de mindegy. És Ash... - elcsuklott a hangom. Az utolsó beszélgetés jutott eszembe. Az Ikkuma szemeibe néztem. De a legrosszabb, hogy nem éreztem, semmit.
- Nem tudom jóvá tenni azt, amit okoztam, s ami a legrosszabb, hogy kerültem már ilyen helyzetbe. Úgy érzem, nem vagyok alkalmas arra, hogy bárkihez is csatlakozzak, tartozzak, nem hogy egy Falkához. Felelősséget vállaltam a kölyökért, de nem tudtam megvédeni. Megbuktam a próbán.
Hangom szilárdan, egyenesen csengett. Nem éreztem haragot, félelmet, örömöt, bánatot. Olyan voltam, mint egy üres szobor, amiből kivettek valami értékeset.
Tudtam, hogy hibáztam. És meg is fizettem az árát. Ahogy az istenek felé tett kérésemnek is meglesz a böjtje. Egy magam fajta farkasnak a zárt szív, mindennél rosszabb büntetés.
- Elbúcsúztam Ashtől. - végigmértem a férfit. Nem tudtam, milyen reakciót váltok ki belőle, de igazából már nem is érdekelt. Régen talán, érdekelt volna. - Ash miattam került veszélybe, és azt hiszem az a legjobb, ha soha többé nem találkozok vele. Tudom, hogy sok ehhez hasonló butaságot fog még elkövetni. De én ezt így látom jónak.
Egyszerűség, egyenesség, őszinteség. Ez hallatszott, látszódott. Azonban Darren érezhette, hogy miféle háború dúl bennem, elvégre nyitott könyvként álltam előtte. De így, azt is megérthette, miért döntöttem így. A múltban megtörtént már velem, hogy a magam hibájából vesztettem el a szeretteimet, s most is így éreztem, mert így is volt. S ez rosszabb volt számomra, mint ha egy ezüst kést a szívembe vájnak és többször megforgatják a sebben. Nem akartam többé elveszteni senkit, aki közel áll hozzám. S ehhez akár azt is bevállalom, hogy örökre magányos maradok.
Talán ez mártírkodásnak tűnhet. De nem volt az. Ezek csak egyszerű tények.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 24, 2013 4:58 pm

- Hm, pont az volt benne a lényeg, hogy bedőlj és élesnek vedd - pillantottam rá. - Az pedig teljesen mindegy, kinek a fejéből pattan ki, semmin nem változtatott volna az, ha én találom ki.
Legfeljebb annyin, hogy még annál is rosszabbul éreztem volna magam, mint eredetileg. Így legalább felesben osztozhattam Ash-sel a hülyeségverseny dobogós helyezésén. Most? Most már jól voltam, Ash gyógyult, James lábadozott, érzésem szerint pedig lassan kezdtünk mind kikecmeregni ebből az egészből. És talán kegyetlenség, de Raven érzései, energiái, amik mindarról árulkodtak, amik benne zajlottak, elégedettséggel töltöttek el. Nem elégtétel! De annak örültem, hogy őt is hazavágta.
- Ne Jamest sajnáld, tudta mit vállal, a harc neki is valóságos volt. Erős farkas, fel fog épülni ennyi még nem öli meg. - Némi büszkeség csendült a hangomban, s mikor a fához értem, előhalásztam a hátizsákból a gúnyáimat.
Ash említésére a mozdulat, amivel a gatyámat húztam fel, a felénél egy pillanatra megakadt, de aztán ugyanolyan nyugalommal folytattam az öltözködést.
- Ez így van - mondtam, s még bólintottam is mellé, mikor azt ecsetelte, hogy bukta a próbát. - Kikérdeztem a történtekről, ő pedig megmutatta, mi történt, mielőtt odaértem. - Ránéztem, miután a póló is rám került, s a következő szövegelésem alatt nem is tettem semmi egyebet. - A védelmezése volt a feladatod, de a meggondolatlanságod miatt majdnem ott maradt. Indulatból cselekedtél olyan helyzetben, ahol más élete volt a tét, és tudom, látom rajtad, hogy bánt és kedveled a lányomat, de... Ennél többet vártam. Vártunk. Egy volt Alfától, egy háromszáz éves hímtől, aki már volt ilyesmi helyzetben.
Kíméletlenül hathatott mindez, főleg azzal a szenvtelenséggel, amivel beszéltem. Nekem is volt ilyen a múltamban, zavart is, hogy ez a múltkori kísértetiesen emlékeztetett arra. De azzal ellentétben most kivártam. És itt meg talán pont ez volt a baj.
- Soha többé nem találkozol vele? - vontam fel a szemöldököm, majd elhúztam a szám, megráztam a fejem és a bakancsommal kezdtem babrálni. - Komolyan azt hiszed, hogy ezzel segítesz rajta? Elfutsz Raven - mondtam ki kerek perec, amit gondoltam és nyílegyenesen a szemébe néztem. - Tudom, hogy ez a kényelmesebb és egyszerűbb. Elbujdosni a magad kis fájdalmával és levetni ezzel a felelősséget is, lelépni a harctérről és hagyni, hogy egy kislány csalódottsága belé égjen. Hogy többé ne higgyen a saját megítélésében, emberismeretében. Hitt benned, ezért csinálta végig ezt a hetet. Örült volna, ha csatlakozol, ha kivívod, hogy a falkánk tagja lehess. - Igen, ebben ott volt az "ítélet is". Még mindig pofátlanul nyugodt és érzelemmentes voltam. Kiegyenesedtem és a mellkasom előtt összefont karokkal álltam a másikkal szemben. - Erre most fogod magad és elszöksz a következmények elől. Mert arra készülsz. Nem nézel szembe az esetleges csalódottságával, meg se próbálsz rajta változtatni és magára hagyod. - Jó, persze, itt voltunk Ash-nek többen is, de én is nehezen viseltem volna, ha mondjuk James lelép, hiába vannak velem a vérvonalrokonaim.
- Még nem fogadunk be, de ez nem jelenti, hogy a későbbiekben nem változhat. - Felvettem a dzsekimet is, majd a vállamra lendítettem a zsákom. - Nézd, a szándékod jó volt, tudom, hogy meg akartad védeni, de ehhez a szándékhoz jobb eszközök kellenek, amik nem megszerezhetetlenek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raven Sutter
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 266
◯ IC REAG : 293
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 24, 2013 8:56 pm

Hallgattam mit mondd. Nem fájtak a kiejtett szavai, sőt, igazat adtam neki, elvégre igaza volt. Miért álltassam magam? Csendben néztem rá, ahogy beszélt. Nem védtem magam, nem hoztam fel ellenérveket. Elvégre nem ezért jöttem.
Álltam a tekintetét. Csendben bólintottam, mikor a menekülésről kezdett beszélni. Mert igen. Menekülni akartam.
- Így van. Lelépek a harctérről, a kislány sebei pedig begyógyulnak idővel. De miért, mit várhatna ezek után tőlem? Harcoljak azért, hogy újra úgy lássam, mint azon az estén? Hogy megint veszélybe kerüljön miattam? Kedvelem a lányodat, és pontosan ezért nem akarom ismét veszélybe sodorni. Igen, menekülés, elfutás. Számomra már rég háttérbe szorult az, hogy bevesztek-e, vagy sem. Sőt, talán ez sosem volt cél. Az adott célt, hogy Ash ne csalódjon. Hogy harcoljak azért a farkasért, akiről azt gondolta, én vagyok. Csakhogy az igyekezetemmel veszélybe sodortam, és így is csalódást okoztam. Nem vagyok az a farkas, akit ő akar, vagy legalábbis... már nem vagyok az. Ha elmegyek, akkor is csalódni fog, de lesz elég ideje arra, hogy elfelejtse ezt az egészet.
Elhallgattam ismét. Összeszorult a szívem, ahogy Ashre gondoltam, az összekötözött sebeivel. A gondolataim felkavartak, s a magam szavai az elmém legmélyére hatoltak. Végül ismét Darrenre pillantottam. Furcsa mód megnyugtatott a higgadtsága.
- Őszintén szeretnék javítani Ash felé, ezért nem léptem le szó nélkül a városból. Meg nem vagyok ez a fajta, mert bármennyire úgy gondolom, hogy jobb Ashnek, ha nincs velem, mégis bennem van az, hogy jóvá akarom tenni a hibám. A lány miatt akarok javítani, senki másért. De rettegek attól, hogy elveszítem, s a saját hibámból.
Őszinte voltam vele, és bármennyire kezdett kényelmetlennek tűnni, nem zártam el semmit Darren előtt. Bennem volt, hogy javítani akarok, bennem volt a kétely a saját döntésem felé. És bennem volt a rettegés is.
- Szeretnék harcolni a lányod barátságáért. - néztem a szemeibe. - Csak nem tudom, van-e hozzá elég erőm.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 26, 2013 12:12 pm

- Tupilekre, Raven! - mordultam, de inkább a hatás, semmint valódi bosszúság miatt. Jó, persze, nem voltam elragadtatva tőle, de továbbra se éreztem, hogy ment volna fel bennem akár egy centit is a pumpa. - Akkor most én is hagyjam el, mert nem avatkoztam közbe időben? Mert hagytam, hogy ezt tegye? Veszélybe sodorja ő magát elégszer, és ne gyere azzal, hogy te meg nem akarsz rátenni egy lapáttal.
Nagyot szusszantam, majd megborzoltam a hajam, a zsebemből pedig előhalásztam egy zsebkendőt és a maradék vért letöröltem a szám körül.
- Szépen szónokolsz arról, hogy mennyire szereted meg fontossá vált a számodra, mégis ilyen könnyen lelépnél, csak mert neked ez a kényelmesebb. És akármennyire tropa lennél, ha elveszítenéd, azért az első helyet hagyd meg nekem. Meg Stevennek. - Vállamra lendítettem a hátizsákot, kezemet zsebre tettem.
Kissé oldalra biccentettem a fejem, ahogy figyeltem, utolsó szavaira pedig elhúztam a szám. Semminemű érzelem nem volt ebben, a semleges, távoli ismerősökkel szemben a pajzsom nélkül is igazi semmitmondó szobor tudtam lenni. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz, és hogy mit mutat meg belőlem, de az is az igazsághoz tartozik, hogy nem akartam ezen eddig se változtatni.
- Raven, háromszáz éves vagy, hadd ne én tudjam, mihez van erőd, mihez nincs. Egyet mondok csak. - Közelebb léptem hozzá, alig méterre csökkentve a kettőnk közti távolságot. Szemem csokoládébarnájába okkersárga szálak vegyültek, pedig nem is voltam dühös és a farkasom is nyugton maradt. - Ha úgy döntesz, hogy hátat fordítasz neki, három nap múlva nem akarlak már a városban, vagy annak környékén látni. Se megtudni, hogy még itt vagy.
Elindultam Farkaslak felé kényelmes léptekkel, ha akart, jöhetett velem még egy darabon.
- Egyébként: veszélybe önként került, te csak megmenteni nem tudtad. - Hát, ez se hatott túl szépen és finoman... - Azt kell felmérned, hogy te hol szúrtad el, nem az egészet magadra teríteni, mert az nem igaz. Van min javítanod, az a kérdés, hogy ezt esélynek fogod-e fel, vagy menekülési útnak. Fuss, ha ahhoz tartja kedved, s csak arra van erőd, azonban ha maradsz - néztem rá, vagy hátra a vállam fölött, ha nem jött -, szedd össze magad. Ez nem méltó egy volt Alfához, és Ashley se ezt érdemli azok után, hogy mennyi bizalmat beléd ölt.
Most na... a kisebbek lelkét pátyolgatom, mert még kicsit, a korombelieket meg az idősebbeket már hadd ne. Aki el akar süllyedni az önsajnálatban, az tegye - már ha nem közeli hozzátartozóm -, de elvonultan, úgy, hogy közben nem generál még a meglévőnél is nagyobb bűntudatot a lányomban.
Szóval igen, vagy marad és összekapja magát, vagy záros határidőn belül elhagyja a környéket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raven Sutter
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 266
◯ IC REAG : 293
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 26, 2013 2:30 pm

Hát, ha most meghatni akart a rám olvasásával, nem hiszem, hogy sikerült. Igen, tudtam jól mire készülök, milyen és hogy ez csak kibújó. É azzal is tisztában voltam, hogy Darrenek igaza van. Azonban az első helyes dologgal kissé meglepett. Őszintén szólva én mindig tiszteletben tartottam a családi kötelékeket, és eszembe sem jutott, hogy esetleg mégis kényelmetlen lehetek mások számára. Úgy értem, azt hiszik rólam, hogy versengek ilyen téren?
De nem szóltam semmit, figyeltem, ahogy készülődik. Néztem ahogy közelebb lép, s hallgattam szavait. A szemeit figyeltem, de nem volt bennem meghunyászkodás. Ezt ne várja tőlem, ha ezt akarta látni. Egyenes tartással, mint mindig, álltam előtte. Nem volt bennem behódoltság, ijedtség sem. Attól, mert pocsékul érzem magam, nem azt jelenti, hogy mindent elengedek a fülem mellett, és nem foglalkozok vele.
- A fenyegetéseddel semmire nem megyek jelen helyzetben. - nem voltam szemtelen, nyugodt voltam. De tudnia kellett, hogy ez itt most nem használ. Nálam legalábbis nem.
Mikor elindult, mellé lépve sétáltam. Farkasom körbe lengett, én pedig zsebre tett kézzel mentem az Ikkuma mellett. Kicsit úgy éreztem magam, mikor a rossz diák a tanárja mellett megy, és hallgatja a kioktatást. Vagy mikor apámat hallgattam akkoriban. A különbség, hogy Darrent nem gáncsolom ki, és nem kotrok a fejére havat, meg nem próbálom szétmarcangolni az arcát. Uh, bele gondolva, talán megérdemelné... Szegény atyám, miket megcsináltam vele. Tényleg... vele mi van? Talán Darren tud róla valamit.
Mikor befejezte rá néztem. Egy darabig csendben ballagtam mellette, átgondolva mindent, amit csak lehetett. De mindketten tudtuk, hogy fogok dönteni.
- Nem akarok többé felelősséget érezni mások halála miatt. - szögeztem le.
Ismét elhallgattam. Az erdő csendjét csak a mi léptünk zaja törte meg.
- Ha szánsz nekem próbát még, vállalom. Addig is a városban leszek, dolgozni fogok. Nem futok el. Ha szóltok, akkor jövök. Javítani fogok. Meg fogsz találni, ehhez azt hiszem nem kell külön segítség.
Ha már a levadászásomnál tudná, hol dekkolok, akkor így is simán megtalál. Minek segítsek? Ameddig lehetett, elkísértem, de a tiltott zóna határában megálltam. Ha addig is fűzött ehhez még szónoklatot, azt meghallgattam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 26, 2013 3:42 pm

A fenyegetésnél kicsit felnevettem. Neki ez fenyegetés volt? Még ha odabiggyesztem a végére, hogy "különben megölöm", akkor azt mondom, ja, fenyegettem. Így viszont ez inkább úgy jött ki, mintha félne, és erőnek erejével akarná az ellenkezőjét bizonygatni. Holott semmi ilyesmit nem éreztem felőle.
- Raven, ez egy mezei elzavarás volt - közöltem cseppet hűvösen. - Egyelőre pedig se a behódolásodra se a félelmedre nem tartok igényt, semmi hasznom nem származna az utóbbiból, az előbbi pedig csak nehezítene a dolgokon. Egyébként se érzem úgy, hogy a fellépésemből ezt lehetett volna leszűrni, de... mi lesz később, ha csatlakozhatsz? Akkor bizony be kell hódolnod.
Jobb ezeket a kérdéseket már most pedzegetni, nem akarom, hogy akkor legyen belőlük ügy. Nem, nem volt szemtelen, csak egy kóbor, aki valaha alfa volt, és ezért nem biztos, hogy mindig tudja, hol a helye. Márpedig a behódolással alázat is jár, ezt neki is pontosan kell tudnia, kérdés, hogy képes-e alázatra más farkassal szemben. Felém most elutasítja úgy is, hogy nem kértem belőle. Milivel szemben ezt nem játszhatja el. Sőt, ami azt illeti, akkor már, abban a helyzetben velem szemben sem.
- Ó, én nagyon szívesen teszek próbára bárkit - ingattam a fejem vidoran. - De áruld már el, miért én menjek érted, loholjak utánad, hm? Ezt nem nekem, hanem neked kell akarni. Ha jössz, kapsz lehetőséget. Ha nem, azt úgy veszem, hogy a továbbiakban nem kérsz a falkából, a csatlakozási lehetőségekből, ebben az esetben pedig a városelhagyás él. Elég nekünk a másik falka, nem hiányzik, hogy nagyobb kóborokra is nyomkövetőt szereljünk. Emellett személyesen nekem meg az nem hiányzik, hogy elvond Ash gondolatait. Mert hiába nem jössz a közelébe, elég ha Fairbanksben vagy.
A lányom látott benne potenciált. Én is, mert van. És igen, nem okozott volna gondot megtalálni, ahogy a többi magányost is nagyjából be lehet határolni. De amit mondtam, megmondtam: neki kell javítania, akarnia, nem nekem, ehhez mérten pedig hadd ne én másszak a seggébe ajánlatokkal. Egyelőre még mindig én teszek neki szívességet - csak a rend kedvéért, hogy tudjuk, ki hol áll a másikhoz képest.
Lehetett ezt dominanciával és egyéb kakaskodós marhasággal magyarázni, de a farkasom pont leszarta, mennyire büszkeségbegázoló lehet mindez egy dominánsnak. Aki nem tud felülkerekedni rajta, így járt. Nekem nem fog álmatlan éjszakákat okozni se az, ha a méltóságán csorba esik, se az, ha többé nem találkozunk.
Ashleyről meg ha tudja, hogy idővel begyógyulnak a sebei, akkor nyilván ő se fog szívbajozni a továbbiakban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raven Sutter
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 266
◯ IC REAG : 293
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 26, 2013 5:20 pm

A kérdését átgondoltam. Tudhatta, hogy nem vagyok ez a fajta. Sosem voltam az. A műhelyében, első találkozásunkkor sem éreztettem ilyet senkivel. Egyetlen ember volt, aki előtt meghajoltam, de az ellen is lázadtam. Az apám.
A vérem ilyen, a típusom ilyen. És nem tűrtem el soha, senkitől, hogy ezt elvárja tőlem. A magam ura vagyok.
- Nem. - mondtam kertelés nélkül. - Nekem tisztelnem kell ahhoz a másikat, hogy ez megtörténjék.
Márpedig eddig, Ashen kívül nem voltam együtt, olyan hosszú ideig, egyik Ős taggal sem, hogy tisztelet ébredjen feléjük, nemhogy Darren, vagy épp az Alfájukkal szemben. Nem azt akartam sugallni, hogy lenézném őket, nem voltam büszke, és ezt érezhette is. Csupán kellett valami kapaszkodó számomra, hogy tudjam, igen, értük érdemes harcolni. Márpedig a lányán kívül eddig senki másért nem tettem volna ezt meg a Falkájából.
Ebben rejlett az én Falkám összetartása is. Mindannyian tiszteltük egymást, és nem néztünk le senkit. Ha mégis volt nézeteltérés, a harcok eldöntötték a végkimeneteleikkel. Farkasok voltunk, s ez döntött mindenről. A Falka posztjai, a rangok. Mindezek csak apró táblák voltak a szemünkben, de nem kérdőjeleztük meg egyikünk hozzáértését sem. Ha mégis, akkor küzdelemmel döntöttünk róla. Talán túl északinak tűnök, de nekem a tettek voltak bizonyítékok, nem pedig az hogy egy tanács, vagy néhány vezető összeül, és dönt a bölcsességük alapján. Ahogy én is küzdök mások tiszteletéért, úgy lássam én is, hogy érdemesek rá. Kölcsönös tisztelet. Ha lenéznek, s csak egy újabb Falka tagot látnak, aki növeli a csapat létszámot, akkor már most hagyjuk ezt az egészet.
- Ha ezt akarod, legyen. - feleltem. - Eljövök hétvégén a műhelyedhez, és akkor azt varrsz a nyakamba, amit akarsz. - nem voltam büszke, megtudtam érteni, miért mondja ezeket.
Nem az esett nehezemre, hogy most én jövök, vagy hozzám jönnek. Attól voltam kicsit ki, hogy jól döntöttem-e. Maradok, és harcolok egy kislány megbecsüléséért, és megint kockáztatok, vagy elmegyek, és az idő megint elsimít mindent.
Hát, mindig a nehezebb út végén van az édesebb gyümölccsel teli kosár. Vágjunk bele! Nem adom fel, harcolok tovább. Lelkesedés az akad bőven. Keserű mosolyra húzódott az ajkam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Sangilak erdeje // Csüt. Május 30, 2013 2:31 pm

- Ezt megértem - biccentettem. Aligha van olyan, aki szívesen behódolna bárkinek is úgy, hogy nem tiszteli.
Magamban elmosolyodtam: neki egy lány bizalmát, belé vetett hitét kell visszanyernie, nekünk pedig az ő tiszteletét kivívni, érdekes napoknak nézünk még elébe, ebben biztos voltam. Én se vártam el, hogy csak azért tartson valamire ismeretlenül, mert azt a rangot birtokoltam, amelyiket. Viszont semmit sem fogok másképp tenni, mint ahogy eredetileg akarok, azt kell tisztelnie, aki vagyok, nem egy képet, amit csak ebből a célból állítok elé. Kedvelnie se kell mellé, a kettő nem feltétlen jár jegyben.
- Raven - pillantottam rá, s most már ténylegesen is halvány mosolyra húztam a szám -, nem én akarom, nem nekem kell akarni. Azért gyere, mert te akarod. Csak úgy van értelme. - Ezt sulykoltam Jamie-be is, addig én csinálhatok akármit, elláthatom bármilyen feladattal, amíg nem ő érzi szükségét, addig fújhatjuk mindketten. Szerencsére ilyen téren semmi probléma nem volt.
Mikor Farkaslak feltűnt előttünk, megálltam. Micsoda darázsfészek az otthonunk...
- Azt hiszem, itt elválnak útjaink - fordultam a másik farkas felé és a jobbomat nyújtotta. - Farvel - köszöntem el, ég tudja mióta először az anyanyelvemen.

//Köszöntem a játékot! Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raven Sutter
In Memoriam
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 266
◯ IC REAG : 293
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Csüt. Május 30, 2013 3:15 pm

Szavai csendesen zengtek bennem. Valahogy úgy éreztem, talán a kezdeti jég kezd megtörni. Bár lehet, csak képzeltem. Azonban, mikor mosoly ült ki az arcára, és a szemembe nézett, csak hallgattam szavait.
Igen. Nekem kell akarnom. Nekem kell akarni a jóvá tételt.
Bólintottam.
Mikor már felbukkant a Farkaslak, megálltunk. Felém fordult, és a kezét nyújtotta felém. Elfogadtam a mancsot, majd határozottan megráztam.
Norvég köszönése kicsit váratlanul ért, de a szavak olyanok voltak számomra, mintha a kedvenc zenémet énekelte volna el hirtelenjében.
- Takk! (Köszönöm)- mondtam - Ha det bra! (Viszlát)- köszöntem el, majd elengedve az Ikkuma mancsát megfordultam, és haza felé vettem az irányt
.

//Köszönöm a játékot! Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Sangilak erdeje //

Vissza az elejére Go down
 

Sangilak erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 14 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 5, 6, 7 ... 10 ... 14  Next

 Similar topics

-
» Kezdetek Erdeje
» Holt Állatok Erdeje
» Holt állatok erdeje
» Driádok Erdeje

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-