HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am
Rebecca Morgan
 

Share | .

 

 Sangilak erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 7 ... 11, 12, 13, 14  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Sangilak erdeje // Szer. Dec. 14, 2011 10:39 pm

First topic message reminder :

Átváltozások, edzések, stb...


A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 29, 2017 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 318
◯ HSZ : 838
◯ IC REAG : 826
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Vas. Nov. 08, 2015 12:56 am

// One step closer - Willow & Rocky //

Time stands still beauty in all she is
I will be brave
I will not let anything
Take away
What's standing in front of me
Every breath
Every hour has come to this

One step closer

Még a kabátot kell felvenni és kész, újra a városi, szalonképes énem vagyok. Rohannom kellett, belehempergőzni a hóbuckákba. Nem akartam kikocsikázni a város szélére. Csak ide a közelbe, a testvéreim közelébe akartam eljönni. Épp senki nem akadt partnernek, de ez engem nem szokott zavarni. Társaságban jobb, de egyedül se rossz. Amikor hegyek súlya nyomja a vérfarkas vállát, akkor kellenek ilyen pillanatok. A farkasom kiszaladgálta magát és most már ismét emberi alakot öltöttem. Lassú mozdulattal veszem elő a cigarettás dobozomat. Még három szál maradt benne. Egyet kihúzok és ajkaimmal finoma ráharapok. Nem is tudom, miért szorítom össze a szemöldökeimet, mikor tüzet csiholok a gyújtóból. Anélkül is megy, nem a haragos ábrázat lobbantja be. De jó érzés. A szél csípősen fújdogál, markommal védőburkot kell tartanom, hogy ne oltsa el a tüzet.
Tűz. Úgy érzem, elvesztettem valamikor régen, azóta már csak valami gyengébb energia hajt. A sok szerep, az álcák, az Árnyak élete. Saját magunk árnyai vagyunk és ezt sajnos egyre jobban érzem. Nem lehet igazi arcunk, nem láthatják. Az enyémet túl sokan látták és vissza kell fognom magam. Úgy járni itt, hogy lassan elfelejtsenek és hiányomat majd megszokják, amikor eljön az áldozatok ideje. Nem akarom azt a napot, de csak rosszabbak lehet elképzelni, ha nem működünk együtt. Kimért léptekkel indulok vissza a kapuhoz ily vészterhes gondolatok közepette. Itt alszom ma éjjel, kértem egy üres szobát. Nyugodt nap, egyszerű szombat. Talán csak én járok kint az éjszaka közepén. És akkor hallak valami motyogást. Normál beszédhangot. Üvöltést.
Visszakiabálhatnék jó messziről, ahonnan még az energiáimat nem érezni. Biztos, ami biztos, el is rejtem őket. Mindent, a szagomat is és a pajzsom fullosra van feszítve. Ismerem ezt a hangot, jobban is, mint a többi falkatagét. Kiabáltunk mi együtt is nagyokat. Még arra is emlékszem, hogy pihegett utána, milyen édesen vette a levegőt. A testek jól érezték magukat, szerintem a lelkek is, de az állatok nem. És ők diktálnak, Willow-nál a bundás a főnök, ilyen téren mindenképp. Nehéz napjai voltak, hallottam róla. Kicsit gyorsítok a lépteimen és minden idegszálammal figyelek. Ez a pár szó jelenthet olyat is, amilyet ne jelentsen. Tudom, hogy el kell különülnöm, le kell szakadnom, ha eljön az ideje, de ő fontosabb nekem, mint akármelyik mezei tagunk. Mikor azt mondta, hogy nem, még vártam rá egy darabig. De ezer évig nem akartam, így tovább léptem és ő is. A nyomok viszont olyan mélyek, hogy soha semmi nem fogja betemetni őket. A szépsége se múlt el és a bátorságom se, hogy ne hagyjam veszni azt, ami megkopottabban, de még mindig fényesen ragyog emlékeim polcán.
Amikor már közelebb érek és megérzem a vérszagot, akkor kezdek futásba. Barna bőrcsizmám alatt recseg a hó, mint a korhadt parketta. Ki kell lépnem az árnyékból, mert egyszerűen nincs szívem hideg fejjel végignézni egy ilyen jelenetet, bármi is legyen. Érzem, hogy megsuhint a félelem jeges ökle, de nem terít le. Ahhoz sokkal több kell. Hideg fejjel tudok nézni, de nem tétlenül, hanem megoldást keresve. Szemeim nagyobbra nyílnak, ahogy meglátom, mit művel. Megállok jól láthatóan és kitárom a karjaimat. Számonkérően meredek előre, számat mintha szóra nyitnám, de elsőre mégsem. Lassan halad, nem akarja ő ezt. Elégnek kell lennem a kizökkentéshez. Súlyosabb dolgok történhettek, mint amiről szólnak a hírek... A vérző sebét nézem, aztán leeresztem a karjaimat. Akkorát sóhajtok, hogy a kabáton át is látszik, mekkorát emelkedik a mellkasom. Lassan sétálok felé, fejemet csóválva és a havat bámulva. Közben figyelek, de úgy teszek, mintha most az út lenne a legfontosabb, hogy el ne essek, meg ne botoljak.
- Jól mondod, édes. Ebből legyen elég és inkább a szád járjon, ne a kezed... - szólok halkan és higgadtan.
A nyugalom ragályos tud lenni, tapasztalat és most az az első. A seb beforr, de amíg a lélek tengere háborog, veszélyben a hajó. Külső fül talán mást is meghall és nem vagyok benne biztos, hogy volt alkalma vagy kedve bárkit beavatni. Imádom a nevetését, de most nagyon messze van attól a szerethető hangulattól. Zsebretett kézzel hunyorgok előtte és végignézem az alakját, majd az arcán, a szemei között állapodom meg. Érteni akarom, hogy mi van és ha lehet, tenni ellene, mert túl sok jó arcnak lett baja az elmúlt napokban. Odie a lovai közt sír, Horatio kapott egy fincsi gégemetszést és Darim is kispadra került. Egyik se a mi vérünk, de túl sokan érintettek és fel kell deríteni. Bár igazából ha csak Willow lenne benne, akkor is ezt mondanám. Nem felejtettem ám el, akármennyire lenne is jó...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Vas. Nov. 08, 2015 1:49 am

What if I told you
That's its just a front
To hide the insecurities I have

What if I told you
That I'm not as strong
As I like to make believe I am

Jelenleg azt sem venném észre, hogyha valaki bokáig ledobott pajzzsal törtetne-csörtetne felém. Túlságosan lefoglal az, hogy megpróbáljak megsikerülni, szívtelenné válni a szó teljesen szoros értelmében. Nem akarok én meghalni, egyszerűen csak saját őrületemben tobzódva nincs más fegyverem magam ellen, mint a támadás. A vöröst eresztve a barnára, barnát a vörösre, egyik énem energiáit oltva a másikba, közös vérünket ontani, fájni úgy, ahogy semmi sem fájt még.
Rohadt egy dög vagyok, romboló, őrületes szörnyeteg. Én, aki úgy akartam élni, hogy soha ne bántsak senkit, belegyalogoltam mindenbe, ami szent volt valaha, mert azt hittem, hogy elég, ha csak szeretek. De szeretni nem elég. Semmi nem elég.
Egyelőre csak a annyira szaggattam meg mellkasom, hogy nem találtam el semmi fontos eret, a fájdalmat már érzem, a vér szagát is, ragacsos-folyós melegét is, de az a rohadt szív még mindig dobog, sőt. Ahogy egyre jobban kapkodom, egyre inkább zilálok még többet ver, mint valami kalickába zárt riadt madár. És egyszerre olyan, mintha valami hisztérikus erő az elmémet vésné belülről, széttépve a józan eszem üres helyét.
Már nem strigulázom a hibáimat. Minden szívdobbanásom csak azt szórja elmémbe, semmi józanságot. A léptek zaja, a futás nesze majd az enyémtől idegen energia sem akaszt meg, épp csak annyira, hogy pihegve-lihegve igazgassam el zilált tincseim arcomból, lássak is valamit abból, akire felnézek. A látványa egyszerre tölt el csalódottsággal és riadalommal. Mert nem akartam, hogy lássa bárki jelen állapotom, de mégis vágynék rá, hogy lássa ő amit tett velem. Viszont Rocky nem érdemli. Ő nem.. mi nem.. neki..
A hangja, megszokottan kemény szavai máskor mosolyt csalnának ajkaimra, dacízűt, de most nincs semmi, csak a döbbenetem. Így, hogy nem marcangolom saját magam, egyszerre szakad rám tetteim valósága. Merev arccal, kővé válva tekintek le kezeimre, melyeket emleget. Lassan húzom vissza a vörös karmait, s nem marad más, csak a vér, mely ott vöröslik körmeim alatt, bőrömön. Érzem, hogy fáj, nem csak a mellkasom, hanem a combom is, de nem tud érdekelni. Belefagyok ebbe az egészbe.
- Ne gyere közelebb!
Kezdem nagyon keményen, távolságtartón, de a végére magasba szalad hangom, s szinte kétségbeesett sikoly lesz az egészből. Hátrálok előle, megint csak a fának, majd kíntól torzult arccal siklom guggolásba a törzsnek támaszkodva. Nem érdekel, hogy lehorzsolja-e a hátamat a durva kéreg.
- Ne láss így.. nem.. nem akarom..
Tiltakozom, vérmocskos kezeimmel hajamba túrok, térdeimre támasztom homlokom. Nem akarom eltaszítani, de az utóbbi hetekben olyan mindegy volt mit akartam, csak rosszul sült el. Hát most azt mondom, amit nem akarok, lököm, pedig nem kellene, s közben magamba sikoltom mennyire nem akarok itt maradni egyedül. Félek.. félek, hogy nem kelek fel ebből a pokolból többé, ha nem rángat ki valaki, valahogy..
Segíts!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 318
◯ HSZ : 838
◯ IC REAG : 826
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Vas. Nov. 08, 2015 10:23 pm

A túlélés ösztöne bennünk van, de az idei Vörös Hold megmutatta, hogy egyesek képesek megválni az életüktől. Lili számolt be erről és megdöbbentő volt, még tőle is. Willow kísérlete meg borzongató, főleg, hogy több, mint barát. Valaha több volt. Magam se tudom megmondani, mit jelent most, de ahogy meglátom, elfognak a régi érzések. A világunk kifordulóban és ha magamra maradok egy vérvonallal, akkor se fogom elfelejteni, amiket mi ketten átéltünk. Tudom, hogy ő is emlékszik. És nem hibáztatom. Szarul esett, de hát ez van, a farkasa beintett nekem. Ettől még Willow csodálatos nő és ember. Csak más úton járunk egy ideje...
Úgy látszik, egy pillanatra megáll a lejtőn. És elfésüli a haját, hogy szép legyen és rendezett. Meg hogy lásson. Kiszakadt az önsajnálatból és érdekli a világ, kitekint rá a magányos bánkódás szomorú farkasverméből. Helyes. Pont ezért jöttem. Én is a kezeit nézem, amikhez vér tapad. A saját vére. Nem rémlik, hogy valaha tett volna ilyet. Életek megmentésére esküdött fel és kevesen tudnak úgy kacagni, ahogy ő. Hogy mélyen magába néz, de nem lélekben, hanem így, karommal a mellkasába, ez döbbenetesen új. És nem szeretném, ha ez az oldala győzedelmeskedne, mint Mr. Hyde Dr. Jekyllen.
- Miért fenyegetőzöl?
Puszta érdeklődésnél többet nem mutat a hangom. Eddig se mutattam többet, elmentem mellette egy-egy szolid mosollyal ráköszönve és hasonló. Nem is tudom, mikor beszéltünk utoljára. Azt éreztem, hogy nincs rá igény. Lenne, de tőle nincs. Nálam meg jöttek a nők és mentek, mostanában inkább ment, az az egy, akitől csodát vártam. Ha nem jött rá, hogy még van helye a szívemben, az nem csoda. Pont így akartam. Most se mutatok sokkal többet, még ha édesnek is szólítom. Nem esek kétségbe, pedig legszívesebben hordágyra pakolnám és már vinném is. De nem, Árnyként oldom meg ezt a helyzetet, a háttérből sugallva, nem erővel kényszerítve.
- Felesleges harcolni a tények ellen. Itt vagyok, látlak. És tudni akarom, mi vitt rá erre, mikor sérülésből gyógyulsz. Én is megjártam mély völgyeket az elmúlt évben.
Az a sikoly olyan volt, amilyenre még a szakításkor se vetemedett. Meg tudtuk beszélni, nem veszekedtünk. Ösztön. Keresi azt a frekvenciát, ami már elviselhetetlen a fülnek. Amitől menekül a vad is, mert fáj neki. Mmmm. Teljesen kész. Vércsíkot húz a fára, valami még történt itt. Nem figyel és nem érdekli, ha csőstül jön a baj. Kezdi elkapni a testét is az a gonosz madár, ami összecsipkedte a lelkét. Rám sem néz, hanem magába roskadva várja, hogy elmenjek. De az a helyzet, hogy ismerem ezt az oldalát. Az ellenkezőjét mondja, mint amit a helyzetből sejteni lehet. Azért jött ide, hogy egyedül legyen? Ennél sokkal jobb helyek is vannak. Félmegoldás és ha ledobok neki egy kötelet a gödörbe, nem fog rá legyinteni.
- Ugye nem a közellenség szerepét beszélted be magadnak? - mondom, ahogy közelebb megyek és lassan mellé guggolva a vállára teszem a kezem.
Nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem az ujjaim körbefonják a kis vállat. Éreznie kell az erős falakat, amik képesek elzárni őt a bántó lelkektől, ha kis időre is. Félig felhúzott, kíváncsi és gondterhelt szemöldökkel nézek rá, a számban pedig még füstöl a cigi, ami mellől kisziszegtem a szavakat. Már nincs sok belőle, úgyhogy elköpöm innen, mögénk, a hóba. Willow, ne szarozz... Tudod, hogy nálam nem csak hülye duma, hanem tényleg széfbe zárom, amit rám bízol. És hallgatásban legalább olyan jó vagyok, mint meghallgatásban. Most már igen, mióta levetkőztem az emberundoromat, hála a sorsnak, a szellemeknek. Tupileknek. Óriásit sóhajtok, mert megint rám tör a hegynyi végzet gondolata...
Megtépázott lélekkel fogok segíteni egy sokkal mélyebbre taszítotton? Igen. És talán én is feljebb jutok, ha ketten megyünk. Együtt. Ha felnéz, most már egy mosolyt láthat rajtam, biztató mosolyt, amivel szavak nélkül kérem, hogy igen, fedje fel a bűnt és a bűnöst. Osszon ki feloldozást búcsúcédulán. A saját érdekében, mert lerí róla, hogy belepusztul, ha nem így tesz... Nincs az a családi, szerelmi, szívügyi dráma, aminek így kellene végződnie. Vagy ha van, én leszek olyan bunkó és felrúgom a forgatókönyvet, mert nem tetszik. Nagyon nem...



No, you never cried to them
Just to your soul
No, you never cried to them
Just to your soul  

Tell me why, tell me why
Tell me why, tell me why
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Vas. Nov. 08, 2015 11:05 pm

***


Én nem tudtam. Fogalmam sem volt róla, hogy miket tiportam szét magam körül. Azt hittem, hogy megfelelően élem az életemet, hogy segítek és nem ártok senkinek. Úgy véltem, hogy csak az kell neki, amit adtam, hogy nem vágyik a lelkemre, nem akarja azt, ami sötétbe borult. Nem akartam őt is elhagyni, hiszen nem is volt soha az enyém.
Nem hiszek benne, hogy bármik más lett volna, hogyha akkor.. ha ott.. Csak a romokat csinálom magam körül, elhibázott lépéseim köszönnek szembe és nem találom magam. A konyhából ellopott énem darabjai, mint a szétzúzott, megcsonkított puzzle-kép, úgy adják ki azt, ami most vagyok. Esztelen. Hisztériás. Őrült nőszemély.
A kérdés megütköztet, újra kitép abból, ami fojtogat, s ha valahol másutt lennénk, akkor hálás is tudnék lenni neki, így viszont szinte öntudatlan zombiként nézek rá, látom is és nem is látom őt. A fejemet csak megrázni tudom, ennyi az összes, amit elő tudok vakarni előző határozottságom oltáráról, ez fér meg a sikollyal és a kontrollt vesztett támolygásommal. Semmi más.
- Kérlek.. ne..
Rekedten gurgulázik fel a hang a torkomból, a ki nem eresztett könnyek rázzák, a sikoly által megsértett hangszalagok méltatlankodása teszi olyanná a hangomat, mintha nem is az enyém lenne. Bár régen, ha túl hangosan és túl sokat nevettem, akkor rekedtem be így. De más volt, nagyon is az.
Lehajtom a fejemet szinte koppan homlokom térdemen, könyökeimmel is ott támaszkodom arcom mellett, így emelve magasba, tarkóm mögé összekulcsolt, vérmocskos ujjaim. Ahogy megérint, első reakcióm az, hogy odakapok, tántorodnék hátra, de nincsen a fa, így csak a kezét próbálom ellökni magamtól. Viszont amikor csuklóját érik ujjaim, olyan hirtelen és olyan hevesen kapaszkodom belé, mintha már sehol se lenne az, hogy eltaszítani akartam. Megfagyok egy pillanatra, kétségbeesetten, vöröslő, ám könnytelen szemekkel meredek Rocky arcába, hogy a csuklóját végül ne eleresszem, hanem szinte annál fogva rántsam magamat közel hozzá, mellkasár keresve, menedéket benne, arcomat fúrva kabátjának anyagába. Nem érdekel, hogy fáj-e a helyzetváltozás, ha már nem megy el, legalább ne lássa meg tekintetem mélyén ülő, kiüresedett lelkem tükrét.
- Mond meg, ki vagyok.. mondd.. segíts megtalálni.. nem tudom hol van.. hol vagyok..
Duruzsolom levegőt kapkodva, csuklóját elengedve arcom mellé húzom kezeimet, s ha nem tántorodott el tőlem, akkor tenyereim mellkasára simulnak ebben a kicsavart pózban. Nem tisztességes, vele sem tehetem ezt, de megbolondulok, úgy érzem. Nincs most egyetlen logikus gondolatom sem, a büszkén viselt hidegfejűségemet is elhagytam, ellopattam mindent, ami voltam valaha.
Ha tenyerem alatt érezhetem szívének dobbanását, szinte riadtam rezzenek össze. Mit tettem? Mit műveltem magammal? Gyerekes önellenőrzésként nyúlok fél kézzel saját mellkasomhoz, tenyeremet a lassanként gyógyulni kezdő, szaggatott hús fölé helyezve, épp csak elhúzódva Rockytól, hogy aztán a felismerés súlya alatt zuhanjak vissza homlokkal ruhaanyagredői közé.
- Ne hagyj itt..
Gondolom meg magam a remegő kéréssel, de másként új segítséget nem kérek. Fáradt vagyok. És már a mosolyokba vetett hitem is elhagyott..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 318
◯ HSZ : 838
◯ IC REAG : 826
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Hétf. Nov. 09, 2015 7:48 pm

Mikor Nia-val egymásra találtunk, akkor elárultam, mennyire válogatós vagyok. Akárki tényleg nem felelt meg, főleg rendszeres használatra. Willow-val úgy álltunk, hogy a testek nagyon kívánták egymást, de tuti, hogy nem ment volna, ha a lelke taszít. És épp ezért maradt bennem mélyen a véset, ami őt ábrázolja. Nem mondtam el. Nem is akartam, mivel éltük a saját életünket és nem vitt volna előbbre egy ilyen kitárulkozás. De most nem tudok szó nélkül elmenni vagy bunkó lenni. Kemény igen, szinte érzéketlen, de ő ezt is érteni fogja. A páratlan érzelmi intelligenciáját mindig is csíptem.
Persze, hogy továbbgondolja, amit én is továbbgondoltam. És nem ez a lényeg, nem megfejteni kell. Leállt az ellenkezéssel. Mert eleve nem gondolta komolyan és simán kizökkentettem. A fránya büszkeség már sok halált okozott, de most nem teheti meg. És ez a hang, te jó isten...
Minden szónál többet mond, ahogy rámarkol a kezemre. Mint kisgyermek, aki ismerkedik a nagyvilággal és amikor az apja megcirógatja a kezét, ösztönösen elkapja. Körbefonja az ujjaival, mert ragaszkodik hozzá. A fénysugár, ami felfelé vezet. Azt kell átölelni. Arcom rezdületlenül bátorító mosolyra áll és megkérdőjelező hangnemben bukik fel a szemöldököm a gondoktól és gondolatoktól ráncos homlokomon. Mint egy jégkirálynő, akinek kipucolták az agyát és csak a szíve maradt. Egy összetört szív. Az néz most szembe velem vérző kezekkel. Arrébb helyezkedem és nekidőlök a fának, hogy biztos alapot nyújtsak. Nem bízom a véletlenre, átkarolom a nőstényt. Véres leszek, de nem számít. Az ő arca a mellkasomon, bőr alól sír könnyek nélkül, én pedig az eget kémlelem.
- A kérdés benned volt. Ott lesz a válasz is, csak nyitott szemmel nézz!
Halkan és komolyan beszélek. Segítek én, de többet ér, ha valakit megtanítok halászni, mintha adok neki két pontyot. Szinte fuldoklik és rám tapad közben. Szívhatja a véremet, van bőven. És tudom, hogy máskor képes lennék megállítani. Nem lesz ebből presztizskérdés. Támasz kell, különben elesik és nem tudni, mikor virrad rá újra a Nap. Igen, érezheti, hogy a kabát alatt dobban a szív, sőt hevesen ver. A külső nem mutatja, de nagyon is... Milyen érzés most vele lenni? Katartikus. Ennél jobb szót nem tudok rá, nem vagyok képes megfogalmazni, mi mindennel hat meg.
- Holnap már mosollyal fogadod a reggeli kakaó édes gőzét. Majd gondolj erre a pillanatra közben!
Úgy érzem, nem tanítóra van szüksége. Nem erőszakkal kell kihozni. Szelíd útmutatásra van szükség. Úgy kell rávezetni a helyes ösvényre, hogy azt higyje, ő találta meg segítség nélkül. Inspirálom a gondolatait, tudom, hogy menni fog. Mélyen begyalogolt a sűrű, sötét erdőbe és idő lesz onnan kijönni, de egy árny kíséri. Fel sem foghatja, miért oda lép, ahol nem esik el és hogy kacskaringózik pont az erdőszéli bokorzat felé, ami után már csak pár lépés a holdfényes tisztás. Gyere velem, drága, csukd be a szemed és hagyd, hogy a szíved elinduljon a havas aljnövényzeten. A fény felé...


I'm holding on,
I'm hoping on
It's still the same old me inside

Back to the light
Back to the streets that are paved with gold
Back to the light
Back to the land where the sunshine heals my soul

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Szer. Nov. 11, 2015 9:49 pm

Rescue me

A vörös mindig, mindenbe beleszólt, de nem foglalkoztam vele, nem akartam észrevenni. Utólag pedig kár lenne mindent a bundás nyakába varrni, mert talán legalább annyit - ha nem többet - ártottam én is magunknak, mint ő.
Elkapom Rocky kezét, el akarom lökni, de nem vagyok képes rá. Csak azért szorítom, hogy le ne zuhanjak abba a képzeletbeli szakadékba, amiben nem akarok tanyázni, mert egyszerűen.. egyszerűen nem tudnék kimászni belőle. Mellkasára borulok, kabátja anyagába marok bele, tovább ragaszkodva valami kézzel fogható valóságba és közben összevisszábbnál összevisszább szómassza szakad fel belőlem. Mint aki nincs magánál, olyan vagyok és ez valahol igaz is. Valóban fogalmam sincs arról, hogy merre van az előre vagy a hátra, a józan eszemet pláne nem találom. Olyannyira nem, hogy a vörös pajzsom mélyére menekül, nem kívánva beszippantódni ebbe a tornádóba, amit szétzúzott lelkem kavar.
- Félek.
Csak ennyit tudok nyögni higgadtságára válaszul, s mintegy vakítani kívánva magamat lehunyom a szemeimet. Nem látom, nem tudom. Fogalmam sincs az egészről, arról, hogy miképpen keveredek ki ebből a gödörből. Lassan, minél többet gondolkodom, azt sem tudom hogy sikerül eljussak ide. Tökéletesen üresnek éreztem magam eddig, de lassan újra kitölt a lelki fájdalom.
- Nem akartam, hogy legyen holnap.
Szalad ki a számon a szégyen mondata. Még mindig nem sírok, nem vagyok rá képes, de immáron nem rejtőzöm Rocky elől, felpillantok rá, kibújva ölelésének védelméből, de nem távolodva tőle messzire.
- Szörnyű, nem igaz? Mennyire az.. én.. mennyire vagyok az?
Szeretném tudni a hideg és kendőzetlen véleményét, valamiért úgy érzem, hogy erre lenne szükségem. Tenyereim még mindig mellkasán nyugszanak, mintha támasztékomat csak ott találnám meg, mintha hipnotizált volna a szívdobbanása. Ez a nagy igazság. Ha a vörös nem lenne, akkor.. talán már én sem néznék így rád. Rázz fel, kérlek! Nem tudom merre van a holnapom..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 318
◯ HSZ : 838
◯ IC REAG : 826
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Nov. 14, 2015 9:01 pm

:: Every day I sit and wonder
How my life it used to be
Now I feel I'm going under
Now my life is hard to see

So tell me people, am I going insane? ::


Kellemes időszak volt az, amikor egymásba jártunk. Elég volt, amit adott és neki elég volt, amit én adtam. Tudom, mennyire szeret mindenfélébe belekapni, nem is lepett meg igazán, hogy nem akart már több éjszakát. Ettől függetlenül kedveltem, nagyon is, bár talán sose mondtam. Válogatós vagyok, nagyon válogatós, egynél többször csak azzal járok el, aki különleges, aki valamivel meg tud fogni. Willow bizony nem hétköznapi. Sose fog leesni a képe emlékeim faláról.
Ahogy most itt fekszik rajtam, két kézzel kapálózik összetörve, az rendkívül megindító. Nem fogok vele együtt sírni, mert annál azért erősebb anyagból vagyok, de mélyen megmozgat, hogy a nő, akivel kavartunk, ilyen állapotba került. Darim, lesz mit megbeszélnünk...
- Milyen fellegeket látsz? Milyen csapadékot hoznak?
Arra akarom rávenni, hogy mondja ki, ami némán emészti. Megkönnyebbülés lesz. Nem láthatok a fejébe, de megkérhetem, hogy húzza ki magából a férget, ami kínozza, hadd tapossuk el együtt. Hogy mitől fél, azt lassan el fogja mondani. Nem szabad lerohanni, most hagyni kell, hogy az idő hátán lovagoljon és kivágtázza magából a belső sérüléseit. A külsők begyógyulnak maguktól is...
- És most mit akarsz?
Egy ilyen profi orvost senki nem tudna megmenteni, ha TÉNYLEG ki akarná nyírni magát. Elintézné úgy, hogy mire bármelyikünk odarohanna, ha egyáltalán észrevennénk, már odaát járjon. Mindent tud az emberi testről. Éppen ezért nem tudom komolyan venni a kísérletét. Bizonytalan, elhatározás nélküli próbálkozás volt. Most már segítségért kapdos, itt kuncsorog a mellkasomon, én pedig megfogom a fejbúbját és megsimítom. Ez a drága lobonc, hányszor érezhettem csatakosra izzadva magamon! Kellemes emlékeket ébreszt, bár a mostani helyzet minden, csak nem szexi. Még mindig a feje tetejét simogatom, mikor végre a szemembe tud nézni. Rámosolygok. Bátorító és nyugodt mosollyal figyelem, ahogy messzebb húzódik.
- Szörnyű nőkkel hóban ücsörögni a specialitásom - mondom cinikusan vigyorogva.
Sejtem, mire gondol. Mindannyiunknak vannak dolgai, amik mások számára elfogadhatatlanok. De változhatunk. Én se vagyok ugyanaz, mint tavaly ilyenkor. Ha elkap az idő szele, kifújja a port és feltölti a helyét valami mással. A mosolyból komolyra váltok, szemei közé nézek, kezem pedig a fülére csúszik, majd a kezére, mely mellkasomból szívja az erőt, amire most nagy szüksége van.
- Nehéz meglátni az életet úgy, ahogy valójában jelen van. Mikor túl gyorsan tárja ki az ajtót, szinte be se merünk kukucskálni. Te is tudni akartad, mi van a küszöbön túl. Vagy mégsem? Megint nem tudod, mit akarsz, ez nem újdonság. Előtte is ilyen voltál, ilyen is maradsz.
Hideg szavaim mögött ott bujkál a remény és ez a nő elég intelligens ahhoz, hogy meglássa. Amilyen volt, olyan lesz és a kulcsszó, hogy LESZ. Van jövő, jövő pedig nincs remény nélkül. Nem kell a paranoia, hogy ő mekkora égetnivaló borzalom. Hogy tényleg megőrült-e és az ép elmével már nincs köszönőviszonyban. Drága, ez hülyeség... A szemeit kutatom, a kisírt lélektükröket és szeretnék fényt látni bennük. A régi, mindenen kacagó boldogságbombát, aki virágról virágra röpköd, kiszámíthatatlan és utolérhetetlen. Őt szeretném újra látni itt a fák fagyos tövében, Fairbanks jeges markától körülvéve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Sangilak erdeje // Csüt. Dec. 03, 2015 10:09 pm

..bring me to life..


A kérdéseit mindig szerettem, volt bennük valami felfoghatatlanul intelligens, bár nem a beszélgetésekről voltak híresek egy időben a találkozásaink a közhiedelem szerint. Mégse csak szex volt, vagyis nem puszta testbe oltott semmi, hanem több. Más. Mert érdekelt annyira, hogy meg akarjam ismerni egy részét. Azt, amelyiket szívesen mutatta meg.
Most viszont csak összezuhantságomban elvesztett logikai érzékkel vergődöm a fellegeket érintő kérdése alatt, megfulladva abban, hogy a válaszom nem jön elő. Butának érzem magam ettől, ami nem kellemes ennyi lelki nyavalya mellett, bár tény, hogy elnyomja a lényem zokogva üvölteni kívánó felét.
- Jégesőt.
Jegyzem meg torokhangon, nem fecsérelve torokköszörülésre az időm. Jéggé fagyok, ezt érzem, s talán jobb is lenne úgy. A szívemet nem csak jégbe, hanem vasba kéne zárjam, elrejtve mindenki elől, hogy mit is érzek. Hogy képes vagyok érezni is egyáltalán. Mert mire mentem vele eddig is? Félreértett vagyok, tönkrement. És nem tudom még mindig, hogy mi az, ami felé haladnom kellene.
- Hazamenni.
Pillantok fel, bele Rocky arcába, hogy egy hosszú sóhajjal kényelmesedjek bele a pillanatba, majd meg is rettenjek attól, amit kimondanom sikerült.
- Nem vihetsz haza! Payne.. nem szabad így lásson. Kérlek szépen, ne engedd, hogy valaha megtudja!
Kapaszkodom riadtan újra a férfi kabátjának gallérjába, ujjaimból kifut a vér a mozdulat hevességében. Vérmocskos ruháim, tépett - bár gyógyuló - mellkassebem aligha tudnám kimagyarázni, a frászt hozni a kölyökre pedig nem szeretném. Védenem kellene. Ehelyett sajnálom magam. Belebolondulok a hirtelen éledő szégyenbe is efölött.
Elkerekedett szemekkel bámulok rá, szavai mögött keresve a kéretlen igazságot. Nagy sóhajjal bólintok, visszabucskázik fejem mellkasára, homlokomat szívverésének támasztom képletesen.
- Sáros lábbal tiportam a szépre vikszelt szobába. A küszöbön túl nincs semmi keresnivalóm.
Pillanatnyi szünetet tartok csupán, megnyugodni próbálok a beletörődésben.
- Maradhatunk még itt.. így egy kicsit?
Kérem végül, s ha nem ágál, akkor elfészkelem magam a közelségében, s abból a hidegségből fonok magam köré leplet, amellyel az iménti szavait intézte hozzám. Ha innen felkelek, felépülök. De nem tudok azonnal pattanni, s szaladni, amerre a vörös lába bírja. Mert ha megtenném, talán megcsúfolnám Paynenek tett "mind visszajövünk" ígéretem.

//Részemről ez a kurta-furcsa lenne a záró, nem akartam kiírni a helyzetből a karit, olyan meghittnek bizonyult így. *.* Köszönöm a megmentést, imádtam //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 318
◯ HSZ : 838
◯ IC REAG : 826
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Vas. Dec. 06, 2015 3:26 pm

These wounds won't seem to heal, this pain is just too real
There's just too much that time cannot erase  

When you cried, I'd wipe away all of your tears
When you'd scream, I'd fight away all of your fears
And I held your hand through all of these years
But you still have all of me



Azt érzem itt a hideg külterületen, hogy Willow számára ez az egész egy nagy meglepetés. Nem feküdt még így a kezemben, nem is láttam ilyen állapotban. Én pedig nem mutattam ki, hogy ilyenkor is szívesen látom, nem csak akkor, ha tele a tartály. Árny vagyok, titkok közt élek és ez megint egy példa, hogy néha kicsit túlzásba viszem. Szegényke. Teljesen fel van kavarodva, mint egy pohár víz, mikor meglökik alatta az asztalt.
- Az előrejelzések szerint nem fogja elverni a termést.
Határozottan és tényszerűen jelentem ki, hogy ennek is vége lesz. Utána pedig Wilow jól ismert kacagásától zeng majd a Lak, újra nyílnak a vidámság virágai. Megkocogtatta a jégeső, véresre verte, de a felhők egyszer elmennek.
- Nem tudja meg, drága.
Megsimítom a fejét. Már amúgy is véres a haja, az én kezemtől nem lesz rosszabb. Tudja, mit akar és azt is, hogy most nincs rá lehetőség. Oké, megértem. Erős nő és annak is akar megmaradni mindenki előtt. Még a legkedvesebbek előtt is. Előttem is szégyellte magát, Payne miatt el is süllyedne. Én hallgatok, az jól megy. Nem fog kitudódni.
A kapkodós mozdulatai éreztén rámosolygok. Aranyos, hogy törekszik, mintha a gallér lenne az életmentő kötél, amin kimászhat a gödörből. Neki most teljességgel az is. Megoldom majd, hogy a nyomok eltűnjenek és Willow rendes helyen tudjon épülgetni. De most még tetten kell érni a pillanatot. Elpirinckázok egy tincset a fülénél és megsimogatom a puha, de egyre hidegebb bőrét. Bólogatok. Ezt magában kell feldolgoznia, most nem a faggatás ideje van.
- Béke van.
Ennyivel zárom le és most már én is csak az eget nézem, ahogy Willow feje a kezeim között nyugszik. Maradunk, persze. Itt nyugalomban lehet és fura, de én is jól érzem magam itt. Egy megtört nő mellett, akinek erőt adhatok. Ha ezek után fel tudja emelni a fejét, már megérte. Nem akárki ő. És hogy mi lesz ezután? A szellemek mit intéznek? Fogalmam sincs, de nem lehet véletlen ez a találkozás sem. Mostanában viszonylag kevés véletlennel találkozom... Időként ránézek, megsimogatom, ha tekintetünk találkozik, kap egy bátorító és tiszteletteljes mosolyt. Másik kezemmel pedig Willow kezét fogom. Így üldögélünk a fa tövében, kéz a kézben, míg az éjszaka ránk nem köszön.

// Én is nagyon köszönöm! Fel a fejjel, kis láma! Smile  :kézcsók:  //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Sangilak erdeje // Hétf. Dec. 07, 2015 9:13 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 334
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 138
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Tattoos

Re: Sangilak erdeje // Vas. Dec. 13, 2015 2:21 pm


Leah
& Matt


Hetvenhatodik szint. Hajnali öt óra. Megivott kávék száma, három főzet. Egy doboz sör. Kettő doboz pizza és egy lasagna. Kösz kölyök, igazán finomat rendeltél. A főztödből halál tutira nem ennék. De ez mennyei. De ideje lenne máshoz is munkához látni. Vadászni kellene, hogy kielégítsem farkasom igényeit is. Csak fel kell kelni és el kell indulni. Kell. Mindjárt.
Magamra húzok egy farmernadrágot, egy kicsit szakadt, de ez mindegy, ez kell. Úgyis vadászok. Egy fekete póló, bokazokni, kabát, bakancs befűzetlenül hagyva.
Az egyik mobilomat magamhoz veszem, vész esetén csörgetni tudjak valakit. A hűtőre ismét egy felirat kerül.
„Vadászni mentünk, délre hazaérek…vagy Alecnél ragadok.”

Azzal a lendülettel le is léptem, magára hagyva a fiút ki még mélyen alszik. Pontos idő? Fél hat. A folyosón sötétség, haladok tovább, a szomszédok örülhetnek, nem bőgetem a hangszóróimat. Aludhatnak békében. Mert igen…elég hangosan hallgatom a püffélést a játékban. Szórakoztat.
Megyek ki az épületből, ki a szokásos úton, Alecet majd később felhívom, most más dolog hajt. Anchorage belvárosa kicsit most nyugodt. Belső béke… ahogy a játék monológja is irta. Találd meg a belső békét és sújts le azzal az erővel az ellenségre. Elhagyva a külvárost, majd a főutat és a város nyugalmát farkasom izgatottan jár fel s’ alá. Pajti, nyugi, itt még nincs semmi. Főút mellett haladok, kicsit gyorsabb tempót diktálva, majd letérek arról és a fák mellett követe az egyenest. Nem lenne jó lebukni átváltozás közben.
Egy vaskos fának döntöm a hátam, ledobom a bakellót, a felsőket, majd váltok. Bundám megrázva ásom el a hóba és az avar közé a gönceim és rohanok a főút mentén, bent az erdőben. A földre vetem magam és belehempergek a talajba. Morgok is közben, mert jó idekint. Csak nem szeretek magányosan. Hívnom kellett volna a marhákat is.
Josh. Alec.
A hirtelen a jóból felpattanva rohanni kezdtem egy vad vérszaga irányába, kikerülve mindent mi az utamat állta.
Csak rohantam mindenen keresztül, szó szerint vagy képletesen, az teljesen mindegy. Füleltem és szagoltam.
Talán kilométerekkel később álltam meg. Ide-oda forgolódtam. A préda szaga eltűnt, helyette valami más vette át a szerepét. Farkas szag… sok farkas szagának keveredése. El kell tűnnünk innen. A fejem az ég felé kapom, végül a reccsenések irányába, felmorranok kelletlenül, majd teljesen a hang felé fordulok és hátrálok…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 290
◯ HSZ : 121
◯ IC REAG : 103
Re: Sangilak erdeje // Pént. Jan. 01, 2016 11:09 pm

Mattias Jake | Leah Amalia

A carne di lupo, zanne di cane.


Nem akartam vele vadászni. Nem akartam senkivel vadászni, csakis egyedül. Néha kellett ilyen, néha jó volt kiszabadulni és a dög is jobban érezte így magát. Nem volt társas lény, nem mindig. Sokat éltünk falka nélkül még Chicago előtt ahhoz, hogy pontosan emlékezzen rá, milyen is egyedül és néha - kevesebbszer, mint én - hiányolja azt, hogy maga lehessen. A maga ura. Nem valakinek a kutyájam valakinek a testőre, valakinek a kölyke, valakinek a húga, a beosztottja. Csak maga.
Rohant, s én hagytam magam belesüllyedni az elméjének leghátsó zugába. Élvezte, ahogy a hideg csípi orrát, ahogy a falkaszagba az űznivaló vadak szagmintája keveredik. Nem állt meg, nem pihent, csak akkor dermedt moccanatlanná, amikor figyelt. Vért akart, tépni akart, marcangolni, s tökéletes prédát talált. Rávetette magát a vadra, pofáját a feltépett bőr és hús közé nyomta, élvezte a győzelem és a hús ízét is. Nem kellett osztoznia, csak az övé volt, morgása étkezés közben hát csak a lelkesedésnek és magának szólt, semmi másnak. Hogy aztán egy pillanat alatt hagyjon fel azzal, amit csinált, s kapja fel a fejét valami idegenre.
Pajzsát ledobta, de csak annyira, hogy az idegen bőre alá férkőzhessen, már messzebbről kiszúrva őt. Mert Látó, képes rá. És nem is rossz abban, amire a képessége felvértezi.
Eltávolodik a vadtól, zajt nem ütve húzódik a fák közé, hagyva a prédát vérszaggal tölteni meg a teret. Talán a másikat oda fogja csalni, talán a bőre alatt zsibongató "figyelnek" érzés a hímet óvatlanná teszi majd. Mindenesetre egyelőre csak figyelni szándékozott, nem ugrani rá. Van az a híres szó, vendégszeretet. Ha nem élt volna ennyi évet magányosként falkák mellett, akkor nem ismerné, de így a másiknak - mondjuk úgy - szerencséje van vele. Az első rossz mozdulatig, természetesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 334
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 138
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Tattoos

Re: Sangilak erdeje // Szomb. Jan. 02, 2016 4:46 pm

Nem lesz jó ötlet, ugye te is tudod pajti. Nem figyelsz? Ez falka terület. El kell menni. Azonnal...Érzem én is, más szagot is felénk terel a levegő. Nem csak a frissen elejtett prédát. De... ez nem jelenti azt, hogy mi is meg lennénk hívva!  Mennyünk ki innen. Hajthatatlan. Nem hallgat rám, megyünk még közelebb. Sehol nem látok más farkast, de még a szaga is közelebb van.
A vér szagára egyre jobban felébredő fenevad viszont fejét emeli minderre, márpedig nincs olyan szörnyeteg, amely önként hajolna meg más vagy mások előtt – az ilyesfajta bűnökből megtestesített bestiákat csakis erőszakkal lehet megtörni, vagy sehogy.
A dög viszont – bármennyire is a világ mocskából építette fel és tartja el magát – ismeri az értékeket, melyek inkább állatiasak, ha már az eredőjüket vesszük figyelembe: saját fajtájának védelme.
A következő pillanatban pedig mintha egy kapcsolót pöcköltek volna fel, olyannyira érezhető mind a magatartásában, mind a testtartásában bekövetkezett változás: a farka az ég felé felemelve, izmai támadásra megfeszülve, feje pedig egy vonalban a teste vonalában…
A makacs gondolkodása beszűkíti a látásmódját… de talán azok a döntések, melyeket meghoz valaki napi rendszerességgel, különböző tényezőket érintve, mások szemében helytelennek tűnhetnek, vagy ostobának, feleslegesnek, az azt átélő számára viszont ha másnak nem is, de legalább helyesnek mondhatóak.
Tapasztalatáról árulkodik, hogy nem zavarja meg a környezetet, legalábbis olyan szinten nem, hogy a földön heverésző gallyak meg sem rezzennek, el sem törnek mancsa alatt, így még csak nem is vonja fel magára ellenfele figyelmét. Elkésett már ezzel, előbb észrevett minket.
Én ugyan nem szívesen kerülnék ilyen konfrontációba, de jelen pillanatban sem választási lehetőségem sincs a szituációs elemeket tekintendően, sem pedig akaratom azok definiálására – kitartanom viszont muszáj.
Szívének dübörgése viszont megtölti fejét, kiszorítva a feltételes gondolatokat, fókuszálva ösztöneivel és akaratával a túlélésre.
A harcra.
Bár érzi a fiatalabb mélyre ható tekintetét, azt ő maga nem viszonozza lassan lángba boruló szemeivel. Ez persze nem jelenti azt, hogy gyengébben próbálna meg tekintetével lyukat égetni az ismeretlen mellkasába, mint amaz az ő fejébe, de nem annyira ostoba, hogy akár csak egyszer is a Halál szemeibe nézzen.
Nálunk az „életben maradni” nem feltétlenül azonos a „sértetlennek maradni” szituációs elemmel.
Végy egy mély levegőt, ugyanis a világ bűzébe ereszkedünk most alá... Mindezek ellenére csupán orrcimpái tágulnak, amint forró levegőt fúj ki rajtuk, alapvetően semmiféle affinitást nem mutatott sem a türelemre, sem a kompromisszumkészségre – főleg olyanokkal szemben, akiket egyrészt megérteni és elfogadni sem képes, nemhogy falkába csatlakozzon hozzájuk és ezzel egyeztetni akaratát velük. Ez a szituáció az irritációs szintjét jóval meghaladja, ami valaha nála az önkontroll jeleként manifesztálódott. De tartja magát, ahogyan azt eddig megállás nélkül tette és tenni fogja...nem tehetünk róla...évtizedekig kerültük a falkákat és az azokba való csatlakozást.
Tisztában van morgásának provokatív jellegével, ahogyan azzal is, hogy ez a territórium, amire tévedt nem épen olyan, ahol lennünk kellene. Mindezek következtében felkészül a legrosszabbra, vagy legalábbis a legvéresebbre. Acélos érdeklődéssel várja a fejleményeket és a reakciókat, miközben folyamatosan figyelemmel követi környezetünket, annak esetlegesen bekövetkező változásait….de hamar dönt… nem vár. Fenyegető morgás és agyarcsattogtatás vegyül frusztráltságába. Bár nem ajtóstul ront a házba, hála a jó égnek, hanem kivár….
Lehet hogy heves, de csak óvja magát, hogy túlélje. Ha menekülőre fogná...az nem mi lennénk...Túléljük haver. Csak egy jelenlétét érzem.
~ Tudod…tegyünk úgy hogy már túl vagyunk a Ki-mit-tudon…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Sangilak erdeje // Vas. Feb. 07, 2016 7:14 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 383
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Csüt. Feb. 18, 2016 7:07 pm



Philip & Asami


Philip- kunnal megbeszéltünk egy jó kis programot, egész napra gondoltam. Bár nem tudom, mennyire birja mostanában az idősek társaságát… majd elválik. Vagy jókat mulatunk, vagy elküld idővel a sunyiba. Merem remélni az utóbbit nem teszi meg…
Mindenki láthatatlan drágakövet rejt magában, akármilyennek született, s ezt csiszolni, formálni kell. Még őt is kell egy kicsikét, hiszen hiába nem kölyök már, nevelni kell tovább. De most más is érdekel… Payne- chan és Ő között lévő valami…
Ó, Igen, hallottam. És megesz a penész a részletekért. Felnőtt férfi, olyan dolgok nem érdekelnek, nem az anyja vagyok, de azért kíváncsiskodhatok, milyen mély barátságot ápolnak ők ketten. Talán még Payne- chant is elhívom egy kis tanulásra.
Miért szeretek tanítani? Talán azért, mert olyan az egész, mint valami izgalmas halászat. Az ember nem tudja, mit fog, mit emel ki a tenger mélyéből. A válasz érdekel, amit kapok. Olyan izgalmas, ha igazán megértenek.
De most Phil- kunnal szeretnék eltölteni egy szép napot. Reggel fél 7-kor találkozunk.
Hat órára előkészítetem neki egy kis reggelit 2 bentóba készítve. Hétköznapiak, nincsenek túlcsicsázva. Sok mindent tettem bele: Az első: Okonomijaki  egyfajta omlett, káposztával és különböző hozzávalókkal… A másikba rizst tettem és mellé a következőket: nori, főtt tojás, brokkoli szezámmagos szószban, chikuwa répával és uborkával töltve, salátalevél, koktélparadicsom, rántott csirkeszeletek. A bentók összekészítve, beraktam egy kis fehér szatyorba és már indultam is ki, hogy időben összetalálkozzak a Kölykömmel. Tréning ruha és sportcipő van rajtam, könnyed, laza ruha.
A Lakból kiérve mosolyom szélesebb lett, Kölyköm üdén és fitten várakozott, vagy késtem, vagy koraiak vagyunk mindketten, de egyik sem baj. Előtte megállok és meghajolok, szatyor magam elé lógatva.
- Jó reggelt Philip- kun. - felegyenesedve át is nyújtom két kézzel a reggelijét. - Ez a tiéd, mivel tudom mivel tömted teli magad… vagy semmit sem ettél. - kacsintottam rá, majd indulásra készen elhaladtam mellette, oldalba lökve őt játékosan. Farkasom is üdvözölte a kicsinyét, hozzá bújt és megnyalta pár helyen. - Induljunk. - a Bentóhoz jár evőpálcika is, szóval ehet útközben is, vagy ha megálltunk a tökéletes helynél. - Már vártam egy kis edzést veled. Remélem felkészültél. - pillantottam mosolyogva rá, tekintetemben boldogság honolt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Feb. 20, 2016 11:51 pm

Rég volt már, hogy utoljára egy egész napot csupán a Teremtőmmel töltsek, így nem csoda, hogy finoman szólva is be voltam zsongva, amikor Asami-sannal megbeszéltük a részleteket. Igaz, mikor nem vagyok, ha a közelében lehetek?
A megbeszélt helyre igaz, némi késéssel futok be, hisz véletlenül sikerült kinyomnom az ébresztőm reggel, de szerencse, hogy egészen hamar kapcsoltam... Csak sietve magamra kapkodtam az edzős felszerelésemet meg egy sapkát, azt a müzliszeletet meg, ami még a szobámban markoltam fel, csak a folyosón tömtem be gyorsan, mert mégiscsak kínos lenne, ha edzés közepette egyszer csak megkorgulna a hasam. Mondjuk még így is fennáll a veszélye...
- Jó reggelt, Asami-san! - hajolok meg előtte, üdvözölve, talán 5 percet, ha késtem, és tudom, ez sem illő, de talán még megbocsátható bűn.
- Ami azt illeti... csak egy müzliszeletet. - vallom be, ahogy elveszem a dobozt, hisz tudom, mennyire nem szereti, hogy ilyen össze-vissza eszek.
- Arigatou gozaimasu! Hmm, azt illata valami mennyei. Mi lapul a dobozban? - kíváncsiskodtam, miközben a farkasom hálásan odabújt, dörgölőzött Teremtőjéhez, kiélvezve a részéül jutó köszöntést.
Az evépálcikákat elvéve már nyitom is ki a dobozt, hogy miután még egy mélyet szippantottam az ínycsiklandozó illatokból, jobban megnézzem a szemet gyönyörködtető alkotást. Mert minden japán étel egy kész műalkotás, hogy szinte fáj az ember szíve, hogy elfogyassza, ha pedig mindezt egy olyasvalaki készíti el, aki számára ezek jelenti a hazai ízt... és közel is áll az ember szívéhez, külön öröm. Amíg sétáltunk, fel is csippentettem egy darab rántottát, majd egy kis rizst, és sorban a többi finom falatot is, hogy mire edzésre kerül a sor, kellő energiám legyen.
- Én is vártam, már nagyon! Mással edzeni úgy sem lesz soha olyan, mint veled. Hogy is lehetne? - kérdezek vissza nevetve, és nem arról van szó, hogy annyira fényezni szeretném, bár tény, hogy igazán hálásnak tartom magam azért, hogy ő a teremtőm, de mégiscsak más, amikor két farkast ilyen láthatatlan kötelék köt össze. Arról nem is beszélve, hogy Asami-san módszereit mindig is sokkal kifinomultabbnak tartottam még tark létére is, mint számos más, mentorkodással is foglalkozó falkatársamét.
- Amint a reggeli végére érek, készen állok! Egyébként mit fogunk pontosan gyakorolni? Vadászat? Mentális képességek? Fizikai tréning? Vérvonalképesség? - kíváncsiskodtam, de miattam amúgy nem kellett megállni, ment nekem a séta közbeni falatozás is. Érdeklődve vártam, hogy mivel fogjuk tölteni a napot, attól pedig a legkevésbé sem tartottam, hogy olyasmire kényszerítene a Teremtőm, ami tőlem teljesen távol áll... mint például egy ártatlan emberi élet kioltása, csak azért, mert úri szeszélye úgy tartja, hogy ezen minden kölyöknek át kell esnie.
- Egyébként nagyon finom lett. Mint mindig. Nem is tudom, mikor ettem utoljára igazi, japán ételt, amit nem csak valami amerikai próbál leutánozni. - szaladt mosolyra a szám miközben egy újabb falatot csippentettem volna a bentóból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 383
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Vas. Feb. 21, 2016 9:55 am

A késése… nos eltekintek felette, mindenki a maga módján bünteti az ilyen kis apróságokat. A hallgatás, mint büntetés hatásosabb, mint egy pofon vagy a szidalmazó szavak özöne.
Ebben hiszek. Jómagam is ezt tanultam.
Ugyan nem a Teremtőmtől, hanem a múltamtól. Apámtól és a fivéreimtől.
A büntetés csak akkor használ, ha a jutalmazást is gyakoroljuk. Őt ismerve, pedig igen csak sok minden feltűnhet a mai nap folyamán.  Én nem büntetek, és nem állok bosszút, nem ítélkezek.
Az Istenek dolga a büntetés, Én csak könyörületes lehetek.
- A dobozban? - egy kis kuncogás, majd felelek is rá. - Vajon egy bentóban mi lapulhat? - kérdésére kérdéssel válaszolok, amolyan elgondolkodva az egészen, de ennél többet nem is mondok. Ha már ránéz az ételre, már az is tápláló, de jobban jár, ha meg is eszi. Az energiái megmosolyogtatnak megint. Ez sokkal többet jelent számomra, mint a szavak.
- Minden Mentor más és más tudásra alapoz. Különböző technikák és fortélyok lapulnak a zsebeikben. - na igen… Darren- san, Horatio- san, Ryder- san… mind máshogy értetjük meg a fiatalokkal a helyzetet. - Lehet a gyerekeket könyvből nevelni, de minden gyerekhez más könyv kell. - egészítem ki, így talán már érteni fogja.
Szeretem, mikor a fiú fellelkesül. Mint például most is az.
Elég régóta nem oktattam neki semmit, főleg miután visszatért egymaga japánból. Azóta meg más oktatta… vagy nem oktatta, szóval ki kell derítenem azóta mit vésett fel elméje falára. Szépen haladtunk előre, már a cél is ott lebegett előttem. Kényelmes tempóban haladtunk, én legalábbis nem siettem. Előttünk van az egész nap. Ő meg ehet a maga tempójában. - Hát… amire lesz idő. - fordulok felé, ezzel hátra felé lépegetve. Úgy ismerem a helyet mint a tenyeremet, szóval nem izgulok egy hanyatt eséstől. - Kíváncsi vagyok először is hogy mennyit fejlődtél. Majd úgy megyünk tovább. - kacsintok rá szokásomhoz híven, majd meg is fordulok menetirányba. Ismétlés a tudás anyja. Ahogy mondani szokták.
Amikor határozott cél felé tartunk, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljünk figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk…
Dicsérete kedves, egy kicsit el is pirultam a dologtól, régóta ez volt az első alkalom, hogy számára készítettem valami finomat. - Köszönöm. Ezek igazán lelket mozgató szavak voltak. - pillantottam rá, lassítottam kicsit, hogy mellém tudjon érkezni, be tudjon érni. - Ha visszatérünk a Lakba, ha lesz kedved, megtanítalak igazán szép Bentót készíteni, ha van kiválasztott hölgyed, akár még neki is alakíthatsz valamit. -  mosolyogtam újfent, hiszen akár már neki is van szerelmi kapcsolata, vagy valami hasonló kialakulóban. Ha elszeretné mondani, nem állom útját, érdekel mi van vele. De nem túrok bele a magánéletébe. Nem szokásom. Sose volt. - A munkád a Hotelben hogy megy? - kérdezek rá, mert igenis érdekel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Feb. 27, 2016 5:45 pm

- Jó, jó, tudom, hogy valami finomság... - csóválom a fejem, mert azt eddig is sejtettem – igaz, sohasem tudni, de a Teremtőmet nem olyannak ismertem meg, aki egy csinos kis bentósdobozban mondjuk... egy marék papírzsebkendőt vagy száraz rizst nyújtana a másiknak. Inkább csak arra voltam kíváncsi, hogy pontosan mit rejt, de amint megkapom az evőpálcikákat, hamarosan magam derítem ezt ki.
- És ez szerintem nem is baj, hisz mi, kölykök sem vagyunk egyformák. Mint ahogy a tanulásnál általában, gondolom itt is igaz az, hogy mindenkinél más módszer az, ami igazán hatékony, ugye? - kérdezek vissza, a Teremtőmet faggatva. Igazából még magam sem tudom, hogy mi leszek, ha nagy leszek... legalábbis a falkán belül, vagy hogy egyáltalán melyik titulus illene hozzám, de egyre gyakrabban fordul meg a fejemben az, hogy talán mentor, aki talán az egészen kicsikkel foglalkozna, de... sok víz lefolyik még addig a Chenán, majd meglátjuk, mit hoz a sors.
- Mindenkinek arra van ideje, amire időt szeretne szakítani. Legalábbis többnyire. - mert kivételek mindig is akadnak, de úgy általánosságban azért egész működőképes ez a meglátás. Azért remélem, hogy minél több mindenre lesz, mert... rég volt már, hogy együtt edzettünk volna, és hiányzott már nagyon, és tudom, hogy előttünk még számtalan idő, és nem kell mindent egy nap alatt bepótolni, nem is lehet, de akkor is!
- Hát, ha túl sokat nem is... visszafelé azért csak nem. - vallottam be, mert tény, hogy nem szakadtam bele az edzésekbe az elmúlt időkbe, inkább csak a nagyival, ha épp a közelben járt, mert amúgy sem vagyunk túl sokan illúzionisták a falkában. Másfelől, bő egy éve még csak, hogy visszajöttem Japánból, az azért annyira nem hosszú idő.
A köszönetére csak szélesen elmosolyodok, mi sem természetesebb, amikor pedig visszakérdez, csak lelkes bólogatásba kezdek, hisz egyből Payne jut eszembe, és hogy ez milyen jó ötlet is lenne ahhoz, hogy felvidítsam egy kicsit, mostanában úgy is olyan kevés időt töltöttünk együtt... Ám mielőtt még tovább agyalhatnék a témán, kapcsolok is Asami-san rejtett kis érdeklődése kapcsán, és egyből némi pír kúszik az arcomra.
- Ó... ezek szerint tehát hallottad? - kérdezek vissza, mielőtt még bővebben mesélnék Payne-ről, bár tekintve, milyen pletyós egy bagázs a hegyi farkascsapat, csoda lett volna, ha ennyi idő alatt nem szerez róla tudomást.
- Az elmegy... nem a legjobb, de lehetne rosszabb is. Szerencsére már annyira nem nehéz, mint amikor visszajöttem, azért hozzá kellett szokni a fizikai munkához. - számoltam be róla két falat között.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 383
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Vas. Feb. 28, 2016 11:24 am

Az erdő. A kedves menedék, a vad kalandozások, és bolondozások világa. A vadászatok területe. A fák társaink a bajban és jóban egyaránt. Az erdő barát, szövetséges. Így volt, és mindig is így lesz. Nem változtat rajta semmi... az sem, ami nemrég történt velünk.
Az hó halkan ropog a lábaink alatt, ahogy lépdelünk egyre és egyre beljebb az áthatolhatatlan sűrűségben. Kérdésére elmosolyodok. - Pontosan. Ahogy azt mondod. - pontosítom meg a szavait, majd folytatom. - Ha neked mondanék valami kellemetlent, akkor te csak elvörösödve hallgatsz, de ha tegyük fel Rachel- channak, akkor ő lehet elküld a sunyiba. Mind mások vagyunk. - fejtem ki a gondolataimat, szokásomhoz híven, hiszen lehet ő másra gondolt, de előfordul, hogy az is megfelelő pontosítás lenne. Szeretnék sok mindent, hiszen elterveztem pár dolgot, de ahogy haladni tudunk, hát úgy alakulnak a dolgok. Nem vagyok hajcsár, ha elfárad az illető, akkor már nem fog annyira az elme, a test meg leblokkol tőle.
Payne- chan és közte alakul valami és én nagyon hiszek bennük. Fiatalok és kiforratlanok. Majdnem egyidősek, egy korosztály. Szóval hiszek kettejükben. - Igen, hallottam részleteket. - persze nem olyanokat, amik hazugságok lennének. Jóban vannak, ennyi, kész. Megvannak.
A munkája pedig… - És más munkáról gondolkodtál? Vagy ezt is szereted? - szereted? Elég gyér kifejezés, csak meg kell csinálni, elvégezni és kész. Azt nem tudom, hogy vannak e társai ebben, vagy egymaga dolgozik egy adott részen. Szívatják e, vagy inkább segítő mancsot adnak e neki? Felnőtt férfi, de mégis gyermek még. Nem a kinézete miatt. Sok más tényező gondoskodik erről. De visszatérve az okításra.
- Rendben, míg reggelizel, addig… kikérdezlek. - falatozhat nyugodtan, csak teli szájjal ne beszéljen, de ezt már tudja. Az illemet. - Lássuk. Mire hatnak az illúziók? - egyszerű kérdés, ezt még a beharapása után elregéltem jó hosszasan és gyakorlatban is megmutattam. Az egyik fánál megálltam és bal kezem felemelve simítottam végig a törzsét. Vén fa már, öregebb nálam is. Pillantásom a fiatalon, válaszát figyelve és mosollyal arcomon fürkészem az övét. Elméjébe mászok, a csengőszót szólaltatom meg… hallja újra azt amit én tanultam még első feladatként 360 éve. - Használd amit megtudtál róla, alakítsd ki saját stílusod szerint, lássam! - vagy halljam, attól függ mit talált ki az évek alatt amit a sajátjának érezhet. Első lecke. Nekem az első leckém a csengőszó és a lepke volt. A mai napig használom. Kíváncsi vagyok az övére. Van időnk, szóval nem kell kapkodnia.
Miközben eszik tud e másfelé is koncentrálni?
Nos... ez is egy lecke.
Most mindketten megtudjuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Hétf. Feb. 29, 2016 6:17 am

Csak jót kuncogok a Teremtőm példáján, és a legkevésbé sem veszem magamra azt, hogy a többi kölyökként együtt kezel, hisz hiába vagyok valamivel idősebb, mint ők... legyünk őszinték, egy több száz évet megélt farkashoz képest még akkor is csak kölyöknek számítok, hisz ha az alapokon már rég túl is vagyok, de attól még bőven van mit tanulnom, gyakorolnom, fejlesztenem a képességeimen.
- Azt nagyon is el tudom képzelni, őt ismerve. - adok igazat neki, hisz volt már szerencsém a vérvonalunk legfrissebb képviselőjének a falkánkon belül. És ezzel nincs is semmi baj, én igazából imádom, hogy ilyen sokfélék vagyunk, hisz hogy nézne már ki, ha pont az egyik legkreatívabb vérvonal tagjai lennének olyanok, mint ha futószakagon gyártották volna őket?
Csak aprót bólintok arra, hogy beigazolódtak a sejtéseim, majd egy pár pillanatra el is hallgatok... részben, mert még mindig bőszen nyammogom a bento tartalmát, részben pedig, mert nem is tudom, hol kezdhetném a mesélést. Tudom, az elején illene.
- Igazából Payne már azelőtt is a falka tagja lett, hogy visszatértem Japánból, de csak nem sokkal előtte harapta át Darren. - kezdtem mesélni, két falat között mindig egy kicsit - Elég... nehéz időszakon ment keresztül, így nem akartam én is tovább bonyolítani az életét, de... igazából már az elejétől kezdve olyan szimpatikus volt. Nem olyan miniterminátor mint kölykök többsége a falkában. - vallottam be, hisz ott van Norina, aki csak az edzés végett tépette le a karját az egyik idősebb farkassal, meg Leo, akit kész bérgyilkosnak képezett ki a teremtője, meg még sorolhatnánk.
- És aztán ahogy egyre több időt töltöttünk együtt és jobban megismertem, rájöttem, hogy akár minden percemet képes lennék a társaságában tölteni. - érten lassan a végére, és ha nem is voltam túl konkrét, azt hiszem, Asami-san így is érteni fogja a lényeget belőle – elvégre Japánban nevelkedett.
- Ami pedig a munkát illeti, már keresgélek, nézegetek valami szakma-orientáltabb dolog iránt, múltkor például pár hétig helyettesítettem is a zenetanárt az egyik általános iskolában, de... mást nem igazán sikerült intéznem eddig. - ismertem be, igaz, ez nem jelenti azt, hogy feladnám, csak egyszerűen nem olyan tucatszakmám van, amivel egy nap alatt munkát találhatna az ember.
- Rendben! - bólintottam arra, hogy feleléssel kezdjük a napot, majd ahogy lenyeltem az aktuális falatkát, már válaszoltam is - A kiválasztott személy agyára úgy, hogy az érzékeit manipulálja, téveszti meg. Minél idősebb az illuzionista, annál több érzékre képes egyszerre hatni, és annál komplexebb és hosszabb idejű illúzióra képes. - míg a Teremtőmnek nem okozott gondot, hogy egyszerre akár többre is hasson, addig én örültem, ha egyre sikerült egyszerre... és az sem mindig sikerült, de állítólag a vérvonalunk minden tagjával ez a helyzet fiatalon, úgyhogy annyira nem csüggedek miatta. Én is leszek még nagy és ügyes egyszer.
Ahogy meghallom a csengőszót, elmosolyodok rajta, még a szemeimet is lehunyom egy pillanatra, így élvezve a széljátékot, amikor pedig megkapom a felszólítást, hogy én vagyok a soros, addig a falatozást is abbahagyom. Igaz, az éjszakai sötétben látványosabb lenne a dolog, de Japánban töltött éveim egyik legszebb természeti jelenségét próbálom megidézni a Teremrőm elméjében – a szentjánosbogarak táncát az erdő fái között. Még ha csak alig egy percig tart is, mielőtt elhalványodnának, mint ha sosem léteztek volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 383
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Kedd Márc. 01, 2016 1:01 pm

A falka kölykei mind különbözőek. Nincs egyforma sehol. Én is más vagyok a többi Tark között, nincs egyforma személyiség.
A szeretet hűséget jelent a kapcsolatban, a másikkal való együttes növekedés akarását, nem a hibák felfedezésével való azonnali elrohanást. A szeretet a szeretettet első helyre helyezi az életben és olyan cselekedetet eredményez, amely mindig a legjobbat ajánlja fel a másiknak. A szeretet azt jelenti, hogy a legjobbat kívánjuk és adjuk a másiknak, még annál is jobbat, mint amit magunknak adnánk. Ezt az ifjú is jól tudja. Főleg ha egy olyan személy iránt érzi mindazt aki kiérdemli. Helyes út mindig van, mindkét fél számára.
- Segítsek találni valami zenei stílusú munkát? De csak ha szeretnéd. - ha egymaga is megoldja, nem nyúlok bele a dolgába, de ha szeretné, hogy plusz kéz többet fog, akkor igenis segítek neki. Nem erőszakolom rá magam, szó sincs erről. Szeretem őt. Mintha a gyermekem volna. Mindig számíthat rám, amióta megláttam őt akkor nap, már tudtam, hogy az életem részese lesz. Úgy is lett.
Mindaz, ami vagy, ami lehetsz, mindaz, ami valóban boldoggá fog tenni, csak a belső énedből indulhat el. Belülről kell elindulnod kifelé, és nem fordítva, különben olyan vágyakat teremtesz, amelyeknek se vége, se hossza, és úgy jársz, mint a mese hősei. Levágva a hétfejű szörnyeteg egyik fejét, azonnal kinő egy másik helyette. A szörnyeteg nem hal meg addig, amíg szíven nem találják.
- És egyszerre mennyi mindenkire csábíthatjuk erőnket? – kérdezek egy újabbat, melynek jelentése, az előző helyes volt. Hogy ne lenne helyes. Én oktattam. Ez csak ismétlés. Ne de visszatérve a dolgokra. A fiú lelkesedése és nyugalma megtalálja helyét mikor a csengő szó eléri őt. Lelki nyugalom.
Spórol az energiával, takarékosabb lesz a gondolataival és a szavaival. Ezeket kíséri a türelme, a tolerancia, rugalmassága, könnyűség minden vonatkozásban. A csend életművészetet tanít.
Ahogy azt most láthatom is az illúzióval. Csodaszép. Meglehetne őket érinteni, olyan valóságos az egész. - Fantasztikus. - mosolyodom el szelíden a művészete végén. - Ügyes. - hajolok meg előtte tiszteletemet mutatva felé ez miatt.
Felegyenesedve összecsapom tenyereimet. - Rendben. Ez a része jól megy. Láttam, de most hallani is szeretnék. - most újabb illúzióba bocsátom őt, láthatja a hófehér lepkét elszállni előtte, utána egyből a csengő szó lepi el a területet. Harcról még nem beszéltünk, de ez is szóba jön előbb utóbb. Hogyan tudunk egy harcból győztesként kijönni. Főleg ha több ellenfél bukkan fel.
Két illúzió egyszerre egy személyre már nehezebb. Nekem se egyik percről a másikra ment. Évek gyakorlata volt. Most meg? Megy mind az öt érzékre gyakorolt hatás... kellemes.
Ha már jól megy mindkettő, a tekintetem lehunyom és rákoncentrálok és az erdő békességére. - Mit érzel? - érdeklődöm, miután az ő csituló energiáját is megérzem. Eggyé válni a természet békéjével. Harmóniájával. Nehéz, lehetetlen eltanulni, megtanulni. Csak tenni kell érte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Vas. Márc. 06, 2016 7:37 pm

- Igen! Te jó ég, az nagyszerű lenne! - áll meg az evőpálcika a kezemben egy pillanatra, hisz elsőre szinte el sem merem hinni, amit hallok. Nem-e csak a képzeletem játszik velem? De nem, elég csupán egy pillantást vetnem a teremtőmre, hogy lássam rajta, komolyan gondolta.
- Az igazat megvallva, egy-két próbát már én is tettem, de eddig nem igazán kaptam sehonnan pozitív visszajelzést, vagy nem volt szükségük emberre, vagy... nos, a helyi általános iskolában én helyettesítettem a zenetanárt karácsony környékén pár hétig, amikor lebetegedett, meg elutazott. De sajnos ennyi az összes. - felelem némi csüggedtséggel, hisz azt eddig is tudtam, hogy a zene is a művészélet része, ahhoz pedig sajnos nem csak tehetségre van szüksége az embernek, hanem jókora adag szerencsére is. Vagy protekcióra. Vagy kapcsolatokra... én pedig, egyedül sajnos egyikben sem jeleskedtem eddig.
- Igazán hálás lennék érte. De csak akkor, ha neked nem okoz problémát, vagy nem teher... - tettem hozzá sietve, hisz nem akartam az én nyűgjeim miatt a Teremtőm dolgait nehezíteni, nem rég tért csak vissza ő is a városba, biztos akad számos elintézendő dolga még ahelyett, hogy az enyém miatt fájjon a feje.
Ahogy pedig a magánéleti dolgokat megbeszéltük, lassacskán affelé orientálódunk, amiért itt vagyunk – a tanulásra, vagyis egyelőre csak az ismétlésre, de abból sosem elég, és mindig az ember hasznát szolgálja, így aztán két falat közben készségesen válaszolgatok is Asami-san feltett kérdéseire.
- Egyszerre csak egy személyre, és ez a szám sajnos az évek múltával sem nő. - felelek, s míg egyfelől kár, hogy egyszerre csak egy ember agyába vagyunk képesek belepiszkálni, másfelől megközelítve a dolgot jó hír – így is lesz elég bajom, mire megtanulom, hogyan kell magabiztosan használni az erőnket, egyszerre akár többet is, legalább emiatt nem lesznek plusz nehézségeink.
Végezetül pedig egy egyszerűbb illúzióval bizonyítom azt, hogy hála az égnek, felejteni nem felejtettem a gyakorlati részből sem, legalábbis sokat. Tekintve, hogy most milyen békés és nyugodt minden körülöttünk, lehet, hogy ha egy összecsapás során kéne teljesítenem, már nehézkesebben menne a dolog.
- Hallani is? Húha, egy pillanat türelmet kérek szépen... - kaptam be egy falat brokkolit, hogy amíg elnyammogom, legalább addig is nyerjek némi időt, kitalálni, mi legyen az. A szentjánosbogaraim közben már rég semmivé foszlottak, mint ha sosem lettek volna, hogy alig pár perccel később egy halkan induló, de egyre erősödő dallam csendüljön fel a Teremtőm füle hallatára, és az én elmémben. Akár egy apró zenedoboz, nem túl bonyolult, ellenben kedves és egészen fülbemászó dallam. Igaz, a végéig sajnos nem jutok el, hisz kevés még az én erőm ahhoz, hogy túl hosszasan fenntartsak ilyesfajta illúziót.
- Hmm... békét, azt hiszem. Nyugalmat, harmóniát. - válaszolok némi hezitálás után, miután a Teremtőm példáját követve én is becsukom a szemeimet, a látás kizárásával a többi érzékkel összpontosítva a körülöttünk lévő mindenségre.
- És boldogságot is. Mint aki végre megtalálta a helyét a világban. - fejezem be mosolyogva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 383
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Szomb. Márc. 12, 2016 5:15 pm

A fiúnak munkaproblémái vannak, mivel nem akarok belenyúlni a dolgaiba, hát ő dönti el, szükséges e  a plusz kéz. Segítséget kér. 
Segítségnyújtással válaszolok neki. 
Persze, hogy segítek. - Ha hazatértünk, akkor a részletekre is kíváncsi vagyok. - milyen körökben gondolkodik leginkább, merre és hol, kikkel és milyen téren, csak jó bőven, mert úgy tudok elnyúlni én is. És mint mondottam, ez nem probléma. Megtiszteltetésnek veszem, hogy ennyi idősen a segítségemet kéri emberi problémákban is.
Az ismétlés a tudás anyja, ez mellett az újat is könnyen el lehet sajátítani. Az ismeret megelőzi a hitet! Az ismeret nélküli hit: vakhit. A felelet kitűnő, ezzel gond nincs. 
A választott dallam kellemesen hatol füleimbe, még a szemeimet is lehunyom, hogy még jobban átjárjon eme békesség.
A természet nyugalma ránk is hatással van és fordítva. A kölyök szavaira elmosolyodok, energiám békésen körbeöleli ő(ke)t, hiszen mindketten boldogok vagyunk egymás társaságában. Ennyi idő elteltével meg szép. Mindketten megtaláltuk a helyünket és ez fontos dolog. Előre visz, tervezel és hajtasz a sikerért. Mert nem bukhatsz el.
- A harc megköveteli az odafigyelést, kiüríti az elmét, kizárja a világot.
Keményen, bátran, büszkén... ez mindenkinek fontos. Ha harcra kerül sor, akkor mindenképp. Mi nem hibázhatunk, mert olykor az életünk a tét.
Az erdőben csend volt. A szél különös, hideg szelet árasztott magával a fák között, megmozgatva ezzel minden levelet. - Az átalakulás már könnyebben megy… gyorsabban, mint a legelső átalakulásnál, igaz? - érdeklődve figyelem, a bal kezemről feltűrtem a felsőm ujját és oldalra kitartottam. 
Gyere közelebb... közelebb... még közelebb...
Az inak, a csontok változtak, mozogtak, roppantak és nyúltak, tekintetem sziklaszilárdan tartotta a szemkontaktust az övével. A körmök karmokká fejlődtek, hosszú hegyes fekete karmokká, sűrű hófehér szőr fedte be alkarom és vastagabb is lett ez által. - Rajtad a sor. - már csak várni kell, nem megy ez olyan gyorsan, mint nekem. Eleinte nekem is még fájdalmas volt, de kellemes emlékeket csatoltam hozzá és fel se tűnik a dolog. Ami fáj, az nevel. - A fájdalom megköveteli, hogy érezd! Tudod mit kell csatolni hozzá, ugye? – kérdezem azért meg, mert ha nem emlékszik, akkor az energiám újra köré fonja magát kellemes, nyugtató bizsergető érzéssel. - A nagy fájdalom is isten adománya. A szellemeké. - figyelem a fiú minden rezdülését, nem vagyok anyáskodó, de akit szeretek azzal törődök. Nem várok viszonzást érte, de automatikusan kapom meg mindenkitől. Ez tesz erőssé.
Azt hiszem egy kis frissítő most nem ártana, főleg a vadjainknak. Csak folytatjuk más formában a tanulást. A felsőmről a cipzárt lassan húzom le, elfordulok a fiútól és levetkőzök fentről, majd a nadrág is lecsúszik, és már váltok is. Könnyedén és gyorsan. Mancsaim érintik a havat, fehéres homokszínű bundám kitűnik a hó fehéréből, tekintetem a kölyökre vetül és morranok. S közben a bundám is megrázom....
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Kedd Márc. 15, 2016 12:22 pm

- Igenis! - szalutáltam vidáman Asami-san szavaira. Mesélek én, mindenféle elképzelésről, korábbi próbálkozásról, zsákutcákról, amiről csak szeretne, hisz minél jobban ismeri a helyzetet, neki is annyival könnyebb a dolga. Persze sejtem én, hogy ami ideális, meg tökéletes lenne, álmaim állása, olyan úgy sem létezik, valahol majd lentebb kell adni az igényekből, de majd meglátjuk, miből élünk, mik a lehetőségek, meg azokkal milyen téren kell kompromisszumot kötnöm.
A kis dallamom sikerét látva boldog mosoly kúszik az arcomra, akarva-akaratlanul, de örömmel tölt el, hogy sikerült kivívnom Asami-san elismerését, és nincs ezzel másképp a kis bundás sem odabent, ahogy egész békésen sütkérezik a Teremtője energiáiban, mint a cirógató tavaszi napfényben.
- Nem igazán szeretek harcolni... legalábbis a szó szoros értelmében véve. Ha lehet, inkább próbálom mindig elkerülni, a békésebb megoldást választani, de tisztában vagyok vele, hogy vérfarkasként akadnak olyan helyzetek az életben, amikor ez lehetetlen. - jegyzem meg, igaz, ha velem ilyen még nem is sűrűn fordult elő, az csak annak tudható be, hogy vérfarkasként még igencsak harmatos korúnak számítok, az útból, amin haladok, sokkal nagyobb része áll még előttem, mint ami már mögöttem.
- Igen, ahhoz képest már jelentősen gyorsabban és gördülékenyebben. - bólintok Asami-san kérdésére, igaz, az ő, és a korabeliek átváltozásához képest még mindig bőven van hová, vagy épp mit fejlődnöm, de azt majd az idő meg a rutin megoldja. 300 felett már nekem is egy szempillantás lesz az egész, a mostani pár perces folyamattal szemben.
Csak szótlanul figyelem, ahogy kinyújtja a karját, ahogy az izmok, inak finoman megremegve rendeződnek át, felvéve a vérfarkas anatómiájának megfelelő helyüket, mígnem a bunda is mint a frissen vetett fű, úgy serken ki. Amikor pedig befejeződik a folyamat, csak egy bólintással jelzem, hogy rendben. A bentós dobozomnak úgy is a végére érek lassan, csupán egy-két falat van hátra, így miután azt is eltüntettem, és letettem a dobozd egy nagyobb sziklára, magam is feltűrtem a melegítőm ujját, kitartva a karom.
- Ühüm. - bólogatok serényen a kérdés hallatán, miközben serényen kutatni kezdek az emlékeim között. Emlékszem, eleinte mindig inkább a lehető legrosszabb emlékeket akartam felidézni ilyenkor, hisz ahhoz képest, amikor mondjuk édesanyám elhagyott minket, vagy a megvetést apám szemében, hogy vérfarkas lettem, nem őrző, szinte nem is nevezhető fájdalomnak az, amit az átalakulás kíván meg... de időven aztán rájöttem, hogy akármennyire is tűnt jó ötletnek, sajnos nem annyira hatásos, mint Asami-san megoldása a kellemes emlékekkel, így aztán már több éve, hogy inkább az ő tanácsát követem. Ebben is. Marad hát egy kellemes emlék, egészen pici gyermekkoromból, amikor még minden szép és jó volt a családunkban, miközben teret adok a farkasomnak, és ha nem is olyan gyorsan, mint a Teremtőm esetében, de az én karom is lassú átváltozásba kezd. Hasonló, karmos kéz, ám a hófehér bunda helyett nálam némi krémszín árnyalat színezi az alapot, amikor pedig úgy ítélem, hogy végeztem, csak várakozóan fordítom felé a tekintetem. Amikor pedig észreveszem, hogy neki kezd a vetkőzésnek, szólnia sem kell, már fordulok is el, hogy véletlenül se leskelődjek – inkább én magam is nekilátok, előbb a ruháktól szabadítom meg magam, aztán pedig az alakváltást is befejezem. Igaz, mire négy lábú valómban állok előtte, kell némi idő, amíg alább hagy a fájdalom, és újra összekapom magam, nyújtózkodva párat, bele-beleharapva a friss hóba frissítő gyanánt, hogy aztán egy kölyök lelkesedésével szökkenjek oda a tanítóm mellé, hozzádörgölőzve köszöntve ezen valójában is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 383
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Vas. Márc. 20, 2016 11:03 am

Rengetegen küzdenek önértékelési zavarokkal, nem is sejtve, hogy az életben milyen sok múlik ezen. Ők ugyanis egy csomó dolgot nem mernek bevállalni, kipróbálni, így szó szerint kevesebbet élnek.
Jó szolgálatot tesz ugyan a harag. Mozgósítja a "küzdj vagy fuss" reakciót, ez pedig segít a túlélésben. És védi a sebet. Mindenkinél ilyesmi lép érvénybe.
Majd idővel minden fiatal meg tanulja értékelni a kardot a szívében, melyre hallgatnia kell.
Szelíden nézem, tekintetem le sem veszem róla, érzékeim kiélesedve vannak, a környéket figyelem. Energiám nyugodtan lengi körbe a fiút és az erdő lakóit. 
A bentós doboz kiürül, örülök neki, hogy elfogyasztotta. Ízlett neki, vagy nagyon éhes volt. Emlékeket pörget le lelki szemei előtt, idő kérdése, míg megleli azt a bizonyos egyet, mely igazán kellemesnek hat, hogy átvészelje a fájdalmat. Az idő pörög, de mi ráérünk. Csak nyugodtan, nem kell elkapkodni semmit sem. Azzal nem érünk hamarabb a feladat végére. Szépen megy már ez is szerencsére, kicsit lassan, de biztosan. - Szép. - mosolyodok el őszintén, miközben a szemeibe mélyedek, majd lehunyom azokat, s’ bólintok.
Kissé elfordulok és vetkőzni kezdek, ez most nem ceremóniás, nem imádkozok a szellemekhez és nem hajtogatom ruháimat össze, érzékelem, hogy tanítványom, a kölyköm elfordul és ő is neki áll. De én előbb váltok, már csak várakozni kell, hogy ő is meglegyen. Végtelen türelemmel birok felé, kivárok. Leülök, figyelek. Füleim felé fordulva meredeznek, rezzenek akárhányszor megérzem a fájdalmát. Nyújtózására megnyalom pofám, érdeklődve figyelve minden apró mozdulatát. Hirtelen ér a közeledése, de viszonzom üdvözlését, a füle tövét kicsit megnyalva állok fel. Megiramodok, ezzel átugratva egy kidőlt fát, felemelt fejjel figyelek vissza felé, mi a helyzet ott hátul?
Ha ő is átveti magát mellém, csak büszke fejjel nézek rá. De a tanulásnak még nincs vége.
~ Időről időre egy illúzió igazibb a valóságnál. Mindegy mennyire vagy büszke az erődre, mindig lesz valami, amit nem tudsz legyőzni. - majd bővebben is rátérek erre, előbb lássuk miből is élünk. Lassú ügetéssel előre török, füleim előre meredve figyelik a környezetünket, majd meglapulok hirtelen. A farkam is megcsóválom. ~ Engedd ki a farkast… - pillantok Philre, miután ő is láthatja előttünk úgy 6 méterre a fehér nyulat. Fehér színünk beleolvad a tájba, ahogy a nyuszié is. Csak a kis hímet figyelem, miképp fog hozzá a vadászathoz, mit kezd vele. 
Egyáltalán a valóságot látja e, vagy az illúziót? 
Az utóbbit bejelenteném az igaz és nem egy állatot idéznék, hanem kettőt, az igazi mellé. Találd meg játék. Most csak játszunk.
Egyedül egy nyulat már simán elkap, a szarvassal nem tudom hogyan áll. Az ő idejében én már elkaptam a patásokat, a kisebbet persze. Egy gnúhoz, egy bölényhez azért nem egy farkas kell. Kellenek a figyelem elterelések és a hasonló helyzetek. Azokhoz nem kell illúzió. Vadak vadásznak vadra. Préda.  
Ha megindul és neki áll üldözni a zsákmányát, csak figyelek és meg se moccanok. Körülöttünk megannyi energia érzékelhető. Téli álmot alvó medve, mókus. Baglyok, patások, rókák, szárnyasok.... szép világban élünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Re: Sangilak erdeje //

Vissza az elejére Go down
 

Sangilak erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
12 / 14 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 7 ... 11, 12, 13, 14  Next

 Similar topics

-
» Kezdetek Erdeje
» Holt Állatok Erdeje
» Holt állatok erdeje
» Driádok Erdeje

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-