HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Szomb. Ápr. 21, 2018 5:50 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am
Catherine Benedict
 
Prof. Dr. Lester J Edison
 
Achilles Kilpatrick
 
Rebecca Morgan
 
Egon Candvelon
 

Share | .

 

 Sangilak erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 8 ... 12, 13, 14  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Sangilak erdeje // Szer. Dec. 14, 2011 10:39 pm

First topic message reminder :

Átváltozások, edzések, stb...


A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 29, 2017 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 06, 2016 5:32 pm

Még teremtőm dícséretének szűkszavúsága ellenére is elönt némi büszkeség, mielőtt még nekiláthatnánk, hogy megszabaduljunk a ruháinktól, és alakot váltsunk. Igaz, nekem még ez utóbbi fele egész lassan megy, legalábbis a teremrőmhöz képest, de amint befejeződik az átváltozás folyamata, és minden csont, izom a helyére kerül, a bundámat megrázva zárkózok fel hozzá.
Aprót bólintok az oktató szavakra, és akaratlanul is eszembe jutnak a szóbeszédek, amikor egyesek annyira a saját kis álomvilágukba zárkóznak a valóság elől, hogy azt vélik igazinak, a földi létet pedig csupán valami rossz rémálomnak... Ez, és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben, amikor Asami-san lelapul, én pedig szó nélkül, egy fáziskésésnyi idővel követem is a mozdulatát.
~ Látom. ~ - még ha nem is szúrtam ki első pillanatra, de hála a farkas-érzékeknek, nem a látás képessége az egyetlen, amire támaszkodhatunk vadászat során.
6 méter... közel van, nagyon is, és furcsállom, hogy egyáltalán ő merészkedett a közelünkbe, amíg egymásra figyeltünk, vagy attól rémülhetett mozdulatlanná, hogy mi férkőztünk az övébe...
Miután azonban ilyen távolságból sok mindent nem tudok tenni úgy, hogy ne szúrjon ki – lévén, nem örököltem a Teremtőm patyolat fehér bundaszínét, sokkal inkább piszkos, krémesen árnyalt a sajátom, így csak teszek némi próbát, hogy hasonkúszva a hóban kezülítsem meg a tapsifülest.
Amíg fel nem veszi a nyúlcipőt, mert akkor jómagam is felpattanok, hogy a nyomába eredjek, remélhetően minél hamarabb elcsípve és leterítve. Igaz, az emberi felemet nem kínozza éhség, a farkasomnak a legutóbbi telihold óta nem volt lehetősége rá, hogy megtöltse a gyomrát, s akármilyen jámbor jószág is, enni, azt neki is kell.


// Nem tudom, irányítod te a nyuszit, vagy esetleg dobjak, hogy sikerül...? Very Happy  És gomenasai, hogy csak most.... T___T //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 15, 2016 7:51 am

Persze hogy figyelek rá. Minden érzékem, minden figyelmem az övé. Az egyetlen kölykömé. A területet is figyelem alá vontam, nem akarok látogatókat, illetéktelen behatolókat a területre. Várok, nem akarok elsietni semmit. 
Mert a sietség egyenlő a veszteségekkel. A vesztes pedig tudjuk kik. Vagy ki. Mi nem vagyunk. 
Sosem voltunk, s nem is leszünk. 
Nem a mi köreinkből kerülnek ki. Legfontosabb a belső tartás. Békében kell élni magunkkal. El kell tudni fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Nyitottan kell élni, de tudni kell a farkasról, hogy farkas, a kígyóról, hogy kígyó, a bárányról, hogy bárány. Ez hozzátartozik a belső egyensúlyhoz. Ha belenézel egy farkas szemébe, a saját lelkedet látod. Remélem, tetszik, amit látsz. 
Lelapulva figyeljük kölykeinket. Gyerünk Phil- kun. A nyuszi után nagyobb vad jön. Rád vár minden, csak tárd ki elméd és engedd be mind.
Lassan felkelek én is, utána iramodok, hogy a lemaradást csökkentsem. Csak a kíváncsiság. Meg hogy óvjam őket a veszélytől. A nagyobbtól, kóboroktól, meg az ide nem illő természetfeletti ellen.
Követem útjukat, de nem avatkozok bele. 
Ez az ő játéka. Nem az a teremtő vagyok, aki mindent magának akar. Nem. Előbb mindenki más érezze jól magát, aztán jöhetek én. Hiába a korom, a tapasztalatom és származásom. 
Az olykor mit sem számít. Nem vetekedhet a szívvel.
Akár utolérte és elkapta a nyulat, vagy ellógott előle én mellette állok meg és büszkén figyelem őt. Ne add fel kölyök... mindig jön egy új  lehetőség. Nekidőlök testének és belenyalintok szőrébe. Pillantásom a tekintetét keresi. 



/Dobj rá nyugodtan       /
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 15, 2016 2:25 pm

A nyúl megered, én pedig mint ha valami agár-futóversenyen lennék, olyan tempóval startolok utána, hogy csak úgy porzik utánunk a hó. Remélem, valódi a nyúl, vagy ha csak illúzió, egy falkatársam sem látja a kis edzésemet, mert elég hülyén mutathatok, ha ekkora lelkesedéssel kergetem a... semmit. De ha így is van, nem foglalkozok vele, nem hiszem, hogy nagy szégyen lenne, ha bedőlök a Teremtőm tökéletes illúziójának – mindenesetre biztosan kisebb, mint hogy egy hús-vér nyuszi kifog rajtam, így nem is telik sok időbe, hogy utolérjem a tapsifülest, és egy jól irányzott ugrással vessem rá magam, egyetlen, tiszta mozdulattal harapva át a torkát, a lehető legrövidebbre fogva a szenvedését.
Mert hiába vagyunk ragadozók, vadászok, attól számomra a gyilkolás nem öröm vagy kikapcsolódás, hanem „szükséges rossz”, legalábbis a farkasom szempontjából, csak azért teszem, hogy ő élhessen. Nem azért, hogy pusztán kedvtelésből szórakozzon.
Ahogy a nyuszi néhány utolsó rángással elernyed a fogaim közt, elengedem egy pillanatra, csak hogy a vérét lenyaljam a pofámról, majd újra rámarva emelem fel, hogy dolgát jól végzett vadászkopó módjára térjek vissza vele a Teremtőmhöz, a lábai elé terítve, akárcsak valami ajándékot, felajánlva. Közben lustán csóválom a farkamat, ahogy nekem dől, úgy pedig egészen belelkesedik bundásabbik felem, hálásan dörgölőzve a nagyobbhoz némi elismerésért. No meg a tekintetét keresve, mit szól a korábbi teljesítményemhez, apró felajánlásomhoz? Ha a falka legjobb vadásza nem is lettem a távolléte alatti időben, legalább visszafelé nem fejlődtem az már biztos.
~ És most hogyan tovább? ~ - kérdeztem kíváncsian, miközben türelmesen vártam. Elfogadja tőlem a nyuszit, esetleg együtt fogyasztjuk el, vagy amíg ő falatozik, rám vár valami következő kihívás, amit teljesítenem kell?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Pént. Május 20, 2016 4:08 pm

Üldözd a vadat, üldözz bármit, ami a fogadra való lehet, csak mértékkel. Türelemmel, ugyanis a végén mindig azok járnak jól, akik türelmesek. Drága Kölyköm, ezt jól jegyezd meg. 
Várj, ha várni kell. De habozni ne habozz soha. Figyelemmel kísérem a gyors elkapást, a nyuszink nem szenved sokat, a kölyök ügyes és hamar végez az elkapással. Tudná ennél gyorsabban is, de nem várom el tőle jelenleg a gyorsaságot. Majd ha ennél is élesebben megy majd a vadászat és nagyobb áldozaton. Most ennyivel is megelégedek. A jó ember, mint Philip-kun, abban különbözik egy banditától, hogy apróságok miatt nem válik vadállattá… 
Az a faj, amelyik nem ismeri a félelmet, elpusztul. Mi az évek alatt rendkívül jól alkalmazkodtunk és tudjuk mikor jön el egy felsőbb akarat, hogy megmutassa, igen, Tőle kell rettegni! De most még kitartók vagyunk és ehhez ez jól jön. Leülök és hallgatózok, füleim ide oda forognak koponyámon. A természet, a maga ravasz módján, egyszerű. Csakhogy éppen ezek az egyszerűségek nem mutatkoznak meg nekünk közvetlenül. Ehelyett a természet rejtvényeket hagy a detektíveknek, hogy megfejtsék azokat. Én is csak hinni tudok, hinni a holnap szépségében. Rápillantok a fiatal hímre, ki épp felnyalábolja pofájába az áldozatát és elém baktat vele kellemes energiájával. 
Ez pedig vonz magához, ezért hozzá dőlök, egyelőre nem foglalkoztat a nyúl, amit elém rakott le… pillantása elért, mosolyog a tekintetem is, ahogy ennyire lelkes még mindig. Maradj mindig az! Boldog, mert ez jár, kijár Nekünk. 
Figyelj csak, ha mindig nem is, de Veled leszek, bárhová is tarts. A nyúlra pillantok, rátaposok két első mancsommal, hogy visszatartsam a tépő-húzásoktól, leszakítom a hátsó combját, amivel jön némi plusz rész az oldalából, amit elkezdek rázni, mint a rongyot szokás, azzal pedig hátrálok, kisebb morgást hallatva, majd lerakva a hóba figyelem, mit is kezd a Kölyköm a maradékkal. ~ Ha végeztél, haza megyünk. Nagyon szép munka volt. ~   dicsértem meg röviden, nem fogom a végtelenségig gratulációkkal ömleszteni. Tudja jól, hogy a maga kis suta módján remek munkát végzett. A szememben pedig példamutató kölyök. Mert még az, hiába mászott ki a titulus alól. Neki láttam a letépett rész elfogyasztásának, végül egy kis bundarázással megtoldva mindezt, indultam vissza a Lak felé. Pillantásommal követtem Philipet, egy morranás, aztán előre szaladtam. 
Verseny hazáig?


/   Köszönöm a játékot   , egy élmény volt még úgy is, hogy ilyen hosszúra csúszott!   /
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Május 21, 2016 12:35 am

Szerencsére eddig sosem volt különösebb konfliktusom senkivel sem a falkában, sőt, egész jól kijöttem a többséggel, lévén, gyakorlatilag közöttük cseperedtem fel kisiskolás korom óta, mégis... azóta valahogy sokkal boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mióta a Teremtőm is újra velünk van. Még ha nem is találkozunk minden, már a tudat is megnyugtató, hogy ha szükségem lenne rá, csupán néhány percbe telne csupán, hogy újra mellette teremjek.
Akárcsak most, ahogy a zsákmánnyal együtt térek vissza hozzá, büszkén, hálásan felajánlva számára a legjobb falatokat elsőként a zsenge nyúlhúsból. Hiszen nélküle nem lennénk most itt, mindanélkül az örökség, támogatás és türelem nélkül, amit tőle kaptunk.
A maradék mellé leheveredve magam is neki látok a falatozásnak, még ha nincs is sok ideje, hogy emberként a vadászat előtt tömtem meg a hasamat... A farkast is táplálni kell, nem csak az embert, engem meg egyébként is jó étvággyal áldottak meg az égiek, így aztán nem is hagyom kárba veszni a vacsorát, ha már az életét áldozta értünk.
~ Arigato! ~ - válaszolok boldog farokcsóválás kíséretében, mert igenis jól esik még ennyi év után is... pláne, hogy ahogy telnek az évek, egyre kevesebb az újdonság, amit farkasként el kell sajátítani, egyre kevesebb lehetőség adódik hasonló pillanatokra – kár lenne hát veszni hagyni.
Amikor végzünk, jólesően nyújtózkodok egyet, mielőtt leráznám a havat a bundámról, mire azonban észbe kapok, egy morranás, és már le is hagyott a Teremtőm... én pedig, némi fáziskéséssel indulok utána, mindent beleadva kapkodva a csülkeimet, hogy utolérjem. Nem is tudom, mikor siettem utoljára ennyire haza...


[i]// Én is köszönöm! És akkor jöhet a folytatás is... Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Sangilak erdeje // Szomb. Május 21, 2016 12:42 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Szomb. Május 21, 2016 7:22 pm

 
Ryllis  & Asami
 
 
A Világ a feje tetejére fordult, amióta a VH befejeződött, mindenki felébredt a kómából. Azóta pedig mindenki ki, illetve befordult önmagából…önmagába. Kezd minden zavaros lenni, nekem pedig megoldások kellenének. Ami most kevéske van. De nem adhatom fel… A Kölyköm összeveszett a barátnőjével, most nem tudom pillanatnyilag hányadán állnak, de majd ha eljön az ideje, újra egyek lesznek. Vagy így vagy úgy. A Mentorkodás pedig nem áll meg részemről, vannak új kölykök a területen. Épp a Hotelből érkeztem vissza, a kölyköknek adtam egy kis leckét, aztán igyekeztem ide vissza a Lakba, hogy rendezzek egy két apróságot. 
De természetesen teljesen másfelé lépdeltem. Farkasom felfigyelt a legújabb kölyökre, mely egyedül van és nyugodt, a maga módján. Hiszen eddig eléggé hadelhadban állt mindenkivel. Most meg?
Ez is a VH-ra fogható?
Hát attól nekem nem lesz sem jobb, sem rosszabb, hogy tudok minden eseményről a világban, ha tenni úgysem tudok érte vagy ellene. 
Szóval ezt a részt nem fejtegetném, hogy a prücsök körül mi történt, nem tudok minden kölyökről, illetve a múltjukról. A jelenük érdekel és az hogy képesek a fejlődésre és a befogadásra. Ha nem… elbuknak. A szó szoros értelmében!
Az erdő felé sétáltam, egyszerű melegítőfelső és farmernadrág, sportcipő kombóban, a kis nőstény energiáit onnan éreztem, ott telepedett le és őrizte a fák rejtélyes susogását. 
Farkasom kémlelte a kis csöppséget a paratérben, szokásához híven kellemesen, ölelte közre energiájával a lurkót, majd én is megérkeztem a nő mögé néhány méterre. - Ryllis –chan. - szólaltam meg halkan, ahogy felém fordul, úgy hajolok meg és ezzel köszöntöm őt. 
Furcsállhatja ő még ezt, nem ismer, de majd megszokja. 
Ez nálam olyasmi, mint férfiaknál a kézfogás, nőknél az ölelkezés. 
De már halhatott rólam. Ha nem, hát most megismerhet, ha szeretne.
Ráadásul a származásom is különleges itt Északon...
Felegyenesedve lépdelek mellé az erdőt figyelve, farkasom pedig a kölyök mellé csüccsen, elég idős már ahhoz, hogy kezelni tudjon egy ekkora vad, szeleburdi pöttömöt. 
- Asami Ayu vagyok, örülök, hogy megismerhetlek végre. Már halottam pár szót rólad a többi mentortól. - pillantok rá, az arcára, a tekintetébe, majd vissza az erdőre. A csendjét hallgatva, majd abba burkolózok én is pár pillanatig.
- Elméd, mint a víz, ha felbolygatják, nagyon zavaros lesz, de amikor lecsillapodik, akkor a válasz önmagától megmutatkozik. Érzed te is ezt a békét Ryllis-chan? - érdeklődöm az erdőt kémlelve, farkasom a kölyökre pillant végre bátorítóan, kedvesen, ösztönzőn.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Vas. Május 22, 2016 3:22 pm

Asami & Ryllis

*Egyre nagyobb meggyőződéssel érzem, hogy jól jövök ki az egyenlet végén. A kezdeti dühöt, kétségbeesést, elkeseredettséget fokozatosan váltotta fel az elfogadás, majd Wasilla után a teljes megbékélés. Azelőtt kinevettem, aki ajándéknak titulálta a harapást, most már egyet is tudok érteni vele. Nagyot fordult a világ! S ennyit számít az idő. Nem tudom, hogy várhatta el bárki, hogy azonnal tapsikolva örvendjek a helyzetnek - nyilván nem is tették meg, bölcsen kivárták -, de eljött az a nap is, amikor már nem a kényszerpályát látom magam előtt, hanem ébredéskor már örömmel találgatom, vajon mit fog tartogatni számomra a nap.
És nem azért, mintha kesztyűs kézzel bánnának velem, vagy éppen én magammal. A fájdalom hozzá tartozik ehhez az élethez, ez is olyasmi, amit lassan, de biztosan meg fogok szokni, s egyre inkább el tudom viselni. Akár magamnak okozom, akár mások nekem - értem van, s nem ellenem. Persze, ha épp levegőt se kapok a kíntól, akkor nehéz ilyen belátónak lenni, de amikor ellebben szemem elől a megpróbáltatás vörös köde, akkor képes vagyok visszabillenni az elfogadás állapotába.
Azt hiszem, Wasillának köszönhetem. Az volt a nagy fordulópont számomra: nagy felismerések - és igen, nagy megpróbáltatás is, ha azt vesszük, hogy egy héten keresztül kómában hevertem. Paradox módon ahelyett, hogy ez félelmet oltott volna belém, csak megerősítette bizalmam, ha nem is magam, de a többiek felé. Hiszen gondoskodtak rólam akkor, amikor kellett, pedig fogalmuk sem lehetett róla, a kiütöttek magukhoz térnek-e egyáltalán... persze, Willowtól nem is vártam mást, de mint kiderült, a városban is ez volt a helyzet, a falka pedig egyetlen egységként zárt össze a bajban, s védte minden tagját, akit kellett. Ha nem lennék már én is része a közösségnek, irigy lennék rá. De része vagyok, s ez mámorosan jó érzés. Életem első közössége, ami igazán befogadott. Persze, susog a kisördög, hogy nyilván csak azért, mert még mindig nem ismernek eléggé, s majd ha ez igazán megtörténik, magamra maradok, mint mindig... igyekszem nem hallgatni rá, és nem okot adni, hogy mintegy önbeteljesítő jóslatként az én viselkedésem szolgáltasson okot a kivetésemre. Persze, ilyen izgáa és agresszív kölyökkel bennem elég nehéz, de... próbálok vele is zöld ágra vergődni. Egyelőre nem sok sikerrel, de ne legyen a nevem Amaryllis, ha feladom.
Ülök a fák között, az egykor tanult meditációs gyakorlatokkal próbálkozom ismét. Nem mintha mennének. Már emberként sem sikerült soha olyan szintű elmélyülést produkálnom, mint amilyet apám elvárt volna, így, egy izgága farkassal a belsőmben meg teljesen esélytelen, de ha csak a relaxációig eljutok, már eredményesnek ítélem a próbálkozást. A lótusz nekem már rég nem menne, maradok szimplán a törökülésnél, két tenyerem lazán a térdeimen nyugtatva, hátamat az egyik fa törzsének vetve. Mély lélegzetvételekkel szívom magamba az erdő illatát, s hagyom szabadon cirkálni a kölyköt, hadd élvezze ki a helyzetet. Amíg nem akar előtörni belőlem, addig nincs okom gátat vetni semminek az egyedüllét perceiben. Úgyis többször hangsúlyozták már nekem a természetközeliséget, meg annak fontosságát... az elmúlt bő tíz évben jócskán eltávolodtam ettől a szemlélettől, hát van lemaradásom, amit be kellene pótolnom. Próbálom minél több élőlény jelenlétét, neszezését meghallani és befogadni, minél többféle hangját felismerni a szélnek... és próbálom nem felhúzni magam a kudarcon. Meglepően jól megy, ez utóbbi legalábbis.
A boldogan lihegő kölyök váratlanul pattan fel, nyugalma úgy illan tova, akár füst a viharban, elhúzódva, de támadás nélkül, tétova morgással és vicsorral fogadja a körünkbe érkezőt. Nem kellemetlen, nem támadó a másik közeledése, energiái is a nyugalmat sugározzák, de - ahogy Nessa oly találóan megfogalmazta - az egész világgal hadban álló szürkebundást nem olyan egyszerű megnyugtatni. Az is nagy eredmény, hogy nem támad azonnal, miként az első hónapokban tette. Leül, bár fogát továbbra is villogtatja, ugrásra készen, de tőle higgadtnak számító pózban várja ki, mit hoz a helyzet, s kell-e bizonyítania, milyen kemény legény leány ő a gáton. Én pedig kissé meglepetten nyitom tágra szemeim és pillantok fel, nem számítottam rá, hogy bárki csatlakozni fog hozzám. Gondolom, ilyen fényes délelőttön - Vajon mennyi lehet az idő? Kora délután már? Teljesen elveszítettem időérzékem - mindenki munkáját végzi valamerre, lett légyen az a városban vagy a Hotelben. Azonban nem mondhatnám, hogy kellemetlenül érintene. Pedig nem ismerem, ezért idegesnek illenék lennem, mégsem vagyok. Kis részben azért, mert felismerné vélem Willow elbeszéléseiből. Gondolom, nem sok keleti vonásokkal bíró farkas tapodja Alaszka havasait, vagy igen?
- Asami-san - hajolok meg ültömben, bár a felálláshoz lusta vagyok, pedig az illem azt diktálná, remélem elnézi nekem. A megszólítás hangsúlya felfelé kunkorodik, így téve kérdéssé a kijelentést. Nem vagyok benne biztos, de legfeljebb kijavít, nem bűn tévedni. A relaxáció is teszi, hogy kábé annyi aggodalom szorult belém ebben a pillanatban, mint egy benyugtatózott teknősbékába. A kölyök már más kérdés, az húzódik, hátrál visszafelé a nagyobb bestia elől, esze ágában sincs hagyni, hogy túlságosan megközelítsék. Leülni mellé legfeljebb csak akkor lehet, ha előbb mozdulatlanságra késztették az övénél jóval erőteljesebb energiákkal, de akkor úgy is kell majd tartani, hogy ne kezdjen menet közben pattogni.
- Én is örvendek, Amaryllis Margaret Lux - viszonzom a bemutatkozást mosolyogva, bár nyilvánvalóvá tette, hogy tudja kilétem, de így tiszta a helyzet. - Gondolom, csupa rosszat? - biccentem félre a fejem kíváncsian. Beszédtéma voltam a mentorok között? Nem gondoltam volna, hiszen nem alkottam semmi kiemelkedőt, azt hiszem. Persze előfordulhat, hogy teljesen rosszul ítélem meg a helyzetet és magamat is - farkasszempontból ilyen ifjan semmi csodálkoznivaló nem lenne abban sem.
Mondjuk a következő megszólalásí még meglepőbb. Míg én azon filozofálok, hogy vajon fel kell-e állnom és kinyújóztatnom elmerevedett combizmaimat, ő olyan költői képpel lep meg kérdés formájában, hogy elsőre csak pislogok, s kell néhány másodperc, míg felfogom egyáltalán a mondandó lényegét. S még ugyanennyi, míg megrágom a válaszlehetőségeimet. Igen - nem hazugság, pillanatnyilag valóban békésnek érzem magam, s ennek jegyében teltek az elmúlt órák a fák között. Nem - a kölykömre semmiképpen sem igaz, ő a békét még hírből sem ismeri. - Félig - válaszolok tehát ekként, kíváncsian, megfelelek-e a próbán. S közben nyögve talpra tornászom magam, a végén a fatörzsbe kapaszkodom. Ahogy sejtettem, a térdem elsőre össze akar csuklani alattam, a vérkeringésnek nem tett jót ez a pozitúra hosszú órákon át, rendszeres jóga ide vagy oda. A gyomrom is megkordul, jelezve, hogy a hajnali fél hatkor elköltött reggeli nem két perce volt. - Vagy most haikut kellett volna faragnom? Bocsánat, az a fajta megfogalmazás kissé idegen tőlem - vallom be a nőnek, ahogy felötlik fejemben a gondolat. Elméletben persze egyszerű, csak szótagszámoknak kell megfelelni és természeti képet szerepeltetni a versecskében, de azt hiszem a gyakorlatban ettől még nem lennék rá képes. S különben sem egy sinto szentélyben vagyunk! - Mi járatban erre, Asami-san? - értem ez alatt ezt a facsoportot is konkrétan, meg azt, hogy miért nem a Lakban vagy a Hotelben üti el az idejét. Kétlem, hogy engem keresett volna... vagy mégis? Willow küldte volna, hogy foglalkozzon velem, vagy valamelyik mentor? Gondolom, hamar ki fog derülni.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Szomb. Május 28, 2016 3:44 pm

Tiszteletlenség amit elkövet, nem teszem szóvá, honnan is tudhatná? De nem fogok szóvá ejteni, ha szeretné, majd úgy is előhozakodok ilyen terű oktatással is.
A bizonytalansága eljut a fülemhez, aprót becsukott szemekkel bólintok. A megnevezés helyes. Nem várom el a -sama jelző hozzátételét. Azt nem itt, hanem a szülőhazámban fogadom csak el. Az ott élőktől, a japán családtól.
Kérdése megmosolyogtat, ez olyan kölyöknyelv lehet, mindenkitől ilyesmit hallok, ha jövök azzal, hogy hallottam rólad.
- A jó és a rossz nem két külön világ, hanem ugyanannak a dolognak a két oldala, és tényleg minden csak azon múlik, épp milyen megvilágításból nézed. - adok választ neki, amolyan Asamisan. Az újaknak még mindig furcsa lehet, hogy nem úgy beszélek, hogy a kérdésére válaszolok, hanem egy másik kérdéssel válaszolom meg azt. Vagy épp úgy, hogy gondolkodjanak is kicsit a válaszon, főleg a kérdésen. Az élet egészen olyan, mint a rossz regényekben. De kissé olyan is, mint a jó regényekben. Kérdésére csak elnevetem magam, majd elmosolyodva, szelíden pillantok a nőre. - Nem. Nem hiszen hogy menne, de ez igazán kedves volt. - nem, nem szólom le Ryllis- chant, de nem mindenki tud úgy érdeklődni, hogy mindenre választ kapjon. Ehhez pedig hozzá szokik majd, mint a többiek az évek alatt a Lakban.
- Az élet nem mese, történnek jó és rossz dolgok is, és csak rajtunk múlik, élünk-e a felkínált lehetőségekkel. Igen, mi döntjük el, hogyan alakítjuk a történetünket. - pillantok egész mélyen a lány íriszeibe, majd be pillantást nyerek a fák közé. Kérdésére választ is adok. Csak nem épp, ahogy azt szerette volna.
- Mit látsz, mit érzel, ha az erdő mélyére látsz? – pillantásom átsiklik a fiatalra, majd oldalra billentett fejjel megválaszolom a kérdését is. – Szeretnék tanítani valamit. 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Jún. 04, 2016 12:20 am

*Igazából tudom, hogy fel kellene állnom, de mindeddig elég lazán kezelték a falkában az udvariasságot - mindenki tegeződik, és hasonlók -, hogy valóban nem gondolom nagy hibának ülve maradásomat. Na meg úgyis kijavítanak vagy rám szólnak, ha bármit rosszul csinálok, így viszonylag nyugodt vagyok e téren. A bólintást nyugtázom, a Willow által mesélt "személyleírások" eszerint működnek még akkor is, ha ez az első alkalom, hogy ténylegesen találkozom a nővel. A feleletére viszont csak pislogok egyet lassan, aztán még egyet. Nem az én tempóm ez, nem ehhez vagyok szokva... vakkantsanak nekem egyszavas utasításokat egy felvágandó balesetees felett, vagy hadarjanak el egy történetet automatából vásárolt kávé felett, az tartozott a mindennapjaimhoz. Bár tény, hogy az elmúlt hónapokban lelassultam, lehiggadtam kicsit, már nem vészhelyzetek sorozatából áll az életem (még akkor is, ha csak a mosogatásról volna szó), ráérek kicsit szemlélődőbb lenni. De a keletiek zenje azért még így is távol áll tőlem. Így aztán igencsak meg kell rágnom magamban a szavakat, mielőtt kibökném őket, s még akkor kissé hülyének érzem magam miattuk. - Ezt ábrázolja a jinjang szimbólum is, nem? A feketében ott a fehér, a fehérben a fekete, és dinamikus körforgásban vannak egymással - pillantok fel rá ismét óvatosan. Készen vagyok arra is, hogy bólint és szó nélkül hagyja, arra is, hogy ismét valami kissé misztikus (vagy csak simán coelhósan lebutított, az én szintemnek megfelelő) bölcselettel áll elő, de azt sem zárom ki, hogy leteremt, amiért előadom, mintha értenék hozzá, közben meg nem. Hát igen, hivatásom és addigi életcélom elvesztését az önbizalmam is megsínylette, nem vitás.
- Ha az lenne az elvárás, akkor minimum megpróbálnám. És biztos béna lenne, de összehoznék valamit. Azért örülök, hogy nem kell szótagokat számolgatnom - vigyorodok el a végére végre. Nem az én világom a költészet, soha nem is volt. Ahogyan az sem, hogy egyszerű és udvarias, semmitmondó kérdésre, amire egy angol bizonyosan csak annyit felelne hogy "fine, thanks", rögtön az élet milyenségét taglaló választ kapok. Megerőltetem magam, és nem tátom el a számat, nem kerekítem el szemeimet, fegyelmezem vonásaimat. Oké, hát akkor ez egy ilyen beszélgetés lesz, nem úszom meg. Én vagyok a kölyök, nyilván meg kell próbálnom legjobb tudásom szerint alkalmazkodni... S ha nem lesz elégedett az eredménnyel, lelke rajta. - Ami azt illeti, én szívesebben hasonlítom kártyapartihoz. Leosztják a lapokat, és hozzuk ki belőlük a legtöbbet, amit lehet. Rossz lapokkal is lehet nyerni, meg jó osztással is veszteni, az már azon múlik, kinek a kezébe kerülnek - kezdem magabiztosan, aztán az fokozottan kikopik a szavakból, a végét már szinte csak mormolom elhalkultan, miközben ő a fákat fürkészi. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akarja, hogy beszéljek. Mondjuk mi másért jött volna ide? De a farkasokat sokszor nem értem. Nem csoda, már az embereket sem értettem, ez meg négyzetre emelt nehézségi szint. S ha már farkas, a kölyök továbbra is tartja a tisztes távolságot, felborzolt szőrrel mutatja magát nagyobbnak, mint amilyen. Ha rajta múlna, már nem lenne itt, de sajnos az én lomha testemhez van kötve, amit nem igazán csíp. Azt meg pláne nem, hogy én nem húzom el a csíkot, amint valaki megközelít minket, vagy nem díjazom, hogy lebunyózza a helyzeteket. Félek, sosem kerülünk egy hullámhosszra vele...
- Az erdőt - vonok vállat, tökéletesen értetlenül a kérdésére. - Mi mást kellene? - nézek vissza zavarodottan. Szeretne tanítani valamit... na, ez legalább olyasmi, ami ellen szemernyi kifogásom sincs, el is mosolyodom. - Igazán nagy szerencse, hogy én pedig szeretnék tanulni - jegyzem meg, miközben arrébb szenvedem magam, hogy ha leül, jusson neki a fa törzséből, aminek nekidöntheti hátát.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Vas. Jún. 12, 2016 11:30 am

- A jóban ott a rossz is, a rosszban a jó is megtalálható. - egészítem ki ennyivel, hiszen úgy van, ahogy azt mondta. - Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. A tudatosan megélt apály szüli a dagály erejét. Ezt sose feledd el. - pillantok rá kissé komolyabban, hiszen mindez komoly feladat és sok munka vár még rá. Bocsánat. Rájuk, ha meglesz majd a ceremónia közte és az új Teremtőjével. Idő kérdése. Nem szeretek hátra nézni, meg a múlton rágódni. Sokkal jobban érdekel a jövő. Olyan vagyok, mint az aranyhal: azt látom, ami közvetlenül ott van az orrom előtt.
A lapok és leosztása, nyerni vagy veszíteni…szép. 
Ügyesen kivesézi a dolgokat a saját maga szemszögéből. - Nem szeretnék csalódni benned. - tehát teljesítsen a legjobban és ne akarjon a mélybe zuhanni! Mert ha ennyi kitartás és keménység van benne, akkor lépjen mindig előre. Ne maradjon le. 
Farkasom fúj egyet, figyeli a kölyköt, majd elfekszik kényelmesen és figyel, de nem a kölyköt. Az erdő jobban megfogja és annak nyugodalma.  
Illő lenne a kölyöknek is tanulni mindebből. Élj a jelenben, emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől, mert nem létezik, és soha nem is fog. Mert mindig csak jelen van.
Semmit sem vesz észre azon kívül, hogy látja a fákat. Nem látja a fától az erdőt. Valami ilyesmi a szitu, nem igaz? Leülök mellé kényelmesen és elmosolyodok. 
Az erdőt figyelem, majd energiám őt öleli közre kellemesen, simogatóan és puhán. 
- Ereszd el magad, ne légy feszült, nem lesz baj. - kezdem ezzel, majd tekintetem  kis nőstényre vándorol. - Ne a fákat nézd. Az energiáit érzékeld, szagokat, illatokat. – egészítem ki mondandóm, hogy merre mit is keresgéljen. Például a most ébredező baglyot megzavartuk álmában és mennyire nem kedveli a jelenlétünket, de nem akar megzavarni bennünket, csak aludni akar. 
A nyúl az ürgében toporog, nem szeretne az otthonába csinálni…de a közelében van egy róka, aki csak a lehetőségekre vár. 
Megannyi dolog van, ami még új lehet neki és felfedezésekre vár.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Hétf. Jún. 13, 2016 7:29 pm

*Örülök, hogy sikerült nem nagy hülyeséget mondanom, szavait legalábbis eképpen fogom fel, hiszen nem kijavít, csupán hozzátesz ahhoz, amit mondtam. A "valahogy mindig lesz" gondolat is ismerős, csak számomra inkább negatív értelemben. Sokan ezt a kifogást használják fel saját tétlenségük igazolására, amit a magam részéről borzasztóan elítélendőnek tartok. Végtére aki nem csinál semmit, az ne csodálkozzon, hogy olyan szituációban találja magát, amilyet nem akart korábban! Én inkább tevékenyen igyekszem formálni a sorsom és világom. Legalábbis ez volt eddig, s ezt (is) kénytelen voltam feladni a kölyökséggel, elfogadni, hogy igen kevés döntés maradt az én kezemben. De azok legalább zömmel a mindennapi apróságokat érintik, s csak a kötöznivaló bolondok becsülik le ennek jelentőségét. - Mármint, ezt zen buddhista, taoista vagy szolipszista értelemben ne felejtsem el? - értetlenkedem aztán megint, annyiféleképpen lehet hallani a szavait, csak attól függ, milyen talapzatról teszi az ember. Sajnos az a nyugati, materialista gondolkodás, amivel én alapvetően rendelkezem, s ami az apály-dagályt legfeljebb a Holddal való viszonylatában tudja értelmezni, megakad ezen a ponton. És magamtól - megint csak sajnos - nem tudom, melyik másik gondolatvonatra kellene átszállnom ahhoz, hogy egy hullámhosszon legyek Asamival.
Nem szeretne csalódni bennem? Ennél szürreálisabban már aligha alakulhatna ez a csevely. Szívesen megjegyezném, hogy most találkozunk életünkben először, és szép meg jó dolog a magas elvárás, de először is magamnak, másodszor a hozzám közel állóknak szeretnék megfelelni, szóval nem tekintem központi kérdésnek, hogy éppen ő ne csalódjon bennem. De egy szájhúzással arra jutok, hogy ez kissé passzív-agresszív lenne kifejtve (apa biztos ezzel a jelzővel illetné), úgyhogy nem ártana valahogyan finomítani rajta. - Azt hiszem, ezzel nincs egyedül - felelem végül ezt, hosszas hallgatás után, míg válogattam a megfelelőnek tűnő szavak között. Különben sem sietünk sehová.
A kölyök nem fér vissza az erdőhöz, most hogy a nagy jelen van, rá hegyezi ki érzékeit. Annyi engedményt tesz, látván annak nyugodt elheverését, hogy ő is leteszi a fenekét, és valamelyest szőre is lesimul, de a nyugalomtól még mindig elég messze áll. Viszont nem is mutat támadó szándékot. Talán tanulhatna, de ő jóval kevesebb affinitást mutat ehhez, mint az ember, s azt a keveset is leginkább a saját bőrén és fájdalmas úton teszi meg.
- Nem vagyok feszült - tiltakozom az első eszembe jutó válasszal, s igaznak is érzem. Most nem fenyeget az átváltozás réme, és Asami sem kifejezetten ijesztő jelenség. Biztos tudna az is lenni, ha akarna, de momentán nem akar. Csak értetlen vagyok, s az nem ugyanaz. Szóval ne nézzem, vagy legalábbis nem így. Oké. Továbbra sem értem, de nem akarok külön akadékoskodni. Kifogásom lenne bőven - hogy ha rákoncentrálok az érzékelésemre, az fájdalmas élmény is tud lenni, hogy tartok tőle, hogy túlságos összpontosítás esetén a kölyöknek netán önállósodni támad kedve, hogy abszolúte fogalmam sincs, mit vár el tőlem -, de ezek nem mások, mint kifogások. Egyik sem indokolja, hogy n tegyek legalább egy próbát. - De ugye visszafogja, ha netán túlságosan megtetszik neki a dolog? - teszem fel azért a kérdést, biztos ami biztos, mert ha erre igenlő választ kapok, sokkal inkább képes vagyok elengedni magam. Valahogy úgy, mint a légtornász, ha tudja, hogy alatta azért ott van a biztonsági háló, így megkísérelheti a nehezebb ugrást is, leesvén nem hal bele a próbálkozásba. Vagy, mint jelen esetben én, nem köt ki az átváltozás testet-lelket összezúzó kínjai között.
Lehunyom a szemem, hogy legerősebb érzékszervem ne zavarja be a többit, és mély lélegzeteket veszek. Gőzöm sincs, mit vár Asami, hát első körben hagyom a gondolataimat szabadon barangolni. Levegő, létfeltétel a bolygónkon, összetétele megközelítőleg hetvennyolc százalék nitrogén, húsz százalék oxigén, a többi a "maradék": különféle nemesgázok és nyomgázok, mint például az argon és a szén-dioxid. Jó itt a levegő, a hegyen, sokkal tisztább, mint amilyennek a városban tapasztalja az ember. Valószínűleg már arktikus légtömegnek számít, ami persze eleve is tisztábbnak érződik, mint mondjuk a mérsékelt övi. Azt hiszem, talán a páratartalommal van összefüggésben, hiszen ezen az éghajlaton a relatív vízgőztartalom jóval alacsonyabb. A levegő sűrűsége... homlokráncolva töprengek, de képtelen vagyok visszaemlékezni rá. Egyegész valahány gramm per liter. De itt a valahány lenne a lényeg, és képtelen vagyok felidézni, pedig tanultam valamikor... Aztán, még mielőtt nagyon belelovallhatnám magam, rájövök, hogy ennek semmi értelme így. Mármint, semmivel sem vagyok közelebb, bármit is akart a mentor elérni velem, ugyanúgy csak ücsörgök egy helyben és gőzöm sincs semmiről, még csak nem is kifelé figyeltem, hanem befelé. Szóval akkor... új próbálkozás, újabb mély lélegzetek. Az erdő. Szagok. Hangok. Vérfarkas volnék, vagy mi, próbáljam akként. A kölyök érzékszerveivel... Zöld. Tűlevelű. Fenyőalakúak rendje, fenyőfélék családja... Más szaga van az örökzöld erdőnek, mint a lombhullatónak, a viaszos bevonat miatt. És jóval kevesebb az aljnövényzet, mert kevesebb fényt enged be a talajig. De azért nem élettelen... És nem csak az emlősök számítanak, sőt. Az erdő életvilágának icipici töredékét teszik csak ki ők. A lényeg inkább az apróságokban rejlik. Bogarak, ízeltlábúak. Minden kő alatt, minden korhadt fa törzsében, minden elhullott állatban ezer és ezer féreg tanyázik, lárvák kelnek ki, bábok várják idejük eljövetelét. Az ágak között pókok szövögetik ezüstösen csillanó hálóikat, hogy rejtett veszedelem legyen az összes repülő rovarnak, miközben mások a gombákat rágcsálják vagy a mohapárnákon pihennek. Hát mi a madarak színgazdagsága, a rágcsálók éléskamrái ehhez a diverzitáshoz képest?! Nem olyan színpompás, nem olyan harsány ez a vidék, mint délebbre haladva. Inkább csendesebb, sötétebb, baljósabb árnyalatát adja a természetnek, de attól még lehet gyönyörű. Nos, legalábbis néhányaknak...
Nem tudom, mi zökkent ki, talán én magam mozdultam meg, zörrentettem meg a tűlevelek szőnyegét magam alatt, talán a kölyök tett valamit, kihasználva az alkalmat, de összerezzenve nyitom ki szemem, s hunyorgok bele a világba. - Még mindig nem értem, mit vár tőlem - vallom be sóhajtva.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Kedd Jún. 28, 2016 6:18 pm

Kérdésére csak jól esően felnevettem. Nem őt nevettem ki, hanem magát a kérdést.
- Akár mind háromban. Ha elfelednéd, csak keress fel. - pillantok rá a kölyökre mosolyogva.
- Nincs semmiféle sors. Csak véletlen események vannak, amelyek megtörténnek velünk, mi pedig csak később fejtjük meg az értelmüket. Erre gondoltál, igaz?
Lehet hogy ma találkoztunk először, de nem utoljára. Ebben biztos vagyok. Mentor vagyok és vannak olyan dolgok, melyeket csak én tudok elmagyarázni, vagy épp megmutatni. 
Ha meg nem bukik el kölyökként, akkor már szerencsésnek mondható! Nem akarom hogy elbukjon.  A falkának szüksége van rájuk. Én az összesért aggódom, pont úgy, mint a sajátomért. Pedig Philip se kölyök már, de túl fiatal még, hogy egyedül boldoguljon Teremtője nélkül.
- Vissza! - jelentem kis határozottan a kölyökre utalva, farkasom máris a kölyök felé vezeti energiáit és kedveskedik neki kicsit. Amaz amúgy sem fogja értékelni, de mi ilyenek vagyunk.
A fiatal nőstény lehunyja szemét, jómagam a környezetre figyelek, fákra bokrokra, a törpenyúlra és a kis malackára tőlünk balra. Nem egyszerű a farkas lét ezt bevallom. Főleg egy kölyöknek nem. Nekem is az volt akkoriban 360 éve kezdődött…nem mai gyermek vagyok én se.
Nem éri a helyzet lényegét. Nem is baj ez így elsőre…talán egy újabb neki futás kell.
- Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. Látod a magasba nyúló fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. Hallod a zajokat, a szél susogását, a havas föld neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok élőlény. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most kérdeztem? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él. - szavaim végére pillantottam csak rá a nőre, majd bólintottam. - Mit éreztél? Mond ki. - biztatom, hiszen mondja csak ki mit is érzett.
A madarak talán hasonlítanak az álmokra. Mennek. Elmennek messze, majd visszatérnek. A nap lenyugszik, és minden reggel újra ébred. És a kövér szőrös hernyó a leveleken, arra vár, hogy szárnya nőjön, és pillangó lehessen. A téli álmot alvók is nem sokára ébredni fognak.
Mondjak még mást is? A virágok nem élhetnek, ha a lelküket nem adják oda a méheknek. Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerűen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Csüt. Júl. 21, 2016 11:29 pm

*Megrezzenek a nevetésétől, nem tudom, fel kellene-e fedeznem benne valami bántó vagy gúnyos élt, netán csak jókedvre hangoltam az értetlenségemmel, netán nettó hülyének néz. Azok a bizonyos árnyalatok az emberi (meta)kommunikációban, amikkel mindig bajban voltam... most sem sikerült értelmeznem, mit akart jelenteni ez. Igaz, most már a szavakat sem értem, szóval mondhatjuk, hogy egyre távolabb kerülök a lényegtől. - Mit felejtenék el? - meredek rá zavarodottan. Most filozófiákról beszélünk, vagy valami egészen másról? Igazán adhatna legalább egy számomra is köveethető vezérfonalat! Pedig nem tartom magam éppenséggel értelmi fogyatékosnak, de ebben a beszélgetésben kábé úgy festek. Szégyenérzet jár át. Mindig ez van, ha tudatlannak bizonyulok.
- A szabad akarat pártján vagyok, de épp ezért a véletlenekben sem hiszek. Csak abban, hogy sosem látjuk át teljesen az ok-okozati viszonyrendszert, ami törvényerővel irányítja a világot, sokszor utólag sem - pillantok rá, kíváncsian az ő álláspontjára, végtére épp most közöltem, hogy szerintem nem úgy van, mint ahogy mondja. Van, aki nem bírja elviselni, ha nem értenek egyet vele. Asami ennek kábé az ellentéte lehet az alapján, ahogyan eddig viselkedett, de én meg az emberismeret... hát azt hagyjuk inkább. Két külön világ. Sőt, két külön univerzum.
- Szuper - vigyorodom el, elengedve a feszültséget, aminek eddig a létét sem realizáltam. A toll hatása ide vagy oda, a kölyök miatti nyugtalanság azért elég sokszor át tudott járni, még ha nem is uralkodhatott el rajtam. Nem győzök elég hálás lenni magamnak, amiért nem vagyok egy harcolós típus, s így nem a tőrt választottam abban a különös álomban. Azzal aztán megszívtam volna... A bundás, ahogy arra számítani lehetett, nem értékel semmiféle kedveskedést, sőt, a hatás épp ellenkező. Az ő logikájában a kedvesség gyengeség, s mint ilyen, máris erőst megcsappant a felnőtt iránt táplált félelme és óvatossága, magabiztosabbá válik. De Asami azt ígérte, kordában tartja, én pedig hiszek neki, így nem húzom fel magam ezen, a másik mentor, megbízom benne, hogy tudja majd kezelni a helyzetet. Nem a két szép szeméért osztják a titulusokat a falkában, ahogyan az már kiderült számomra!
Próbálkozom legjobb tudásom szerint, s talán épp ez a baj. A tudásomra akarok hagyatkozni, mint mindig mindenben, az én koordinátarendszeremben az jelenti az X, Y és Z tengelyt is, mindent annak fényében tudok csak kezelni, értelmezni. De mint Nessa is rámutatott már találkozásunkkor, a farkas nem úgy működik, mint az én civilizált, modern iskolákban pallérozott elmém, s ezen felül kellene emelkednem valahogyan, túllépni a saját árnyékomon. Fejem félrebiccentve próbálom nem csak megérteni, de át is érezni, amit magyarázni szeretne nekem, de mit ne mondjak, életem kihívásával szembesülök, s egyre elkeseredettebb arcom is árulkodik erről. Mit érzek? Hát az nem fog tetszeni... - Kételyt - foglalom össze egy szóval a legdominánsabb benyomást, de rögtön folytatom is, mielőtt teljesen leírna. Vagy talán csak még mélyebben vágom a fát magam alatt. Ki tudja. - Mármint, amit mond... az az alap! És még az is szubjektív. Anyag és energia. Hullámok és frekvenciák. És mindenki másképpen érzékeli őket egy kicsit. Nem csak az, hogy mást tart fontosnak vagy más van a figyelme középpontjában, kinek a természetes környezet, kinek a mesterséges, kinek a meleg a kellemes, kinek a hideg... az egész világ szubjektív. A színeket mind megtanuljuk megnevezni, de semmiféle bizonyítékunk nincs rá, hogy ugyanazt a színt látjuk és értjük mondjuk a piros alatt. Lehet, hogy ugyanaz az árnyalat, amit én pirosnak nevezek, a másik szeme előtt a kék neve alatt fut. Én mondjuk órákban mérem az időt, más években, megint más másodpercekben. Egy Asperger-szindrómás valaki számokban látja a világot, egy grafikus képekben, egy író szavakban. A világ tulajdonképpen megismerhetetlen. Az sem biztos, hogy élünk, sem ontológiailag, sem logikailag, sem egyéb módokon nem tudjuk bizonyítani, hogy bármi valóságos. Persze, még a legnagyobb kételkedők is általában egyetértenek az egyén, a gondolkodó bizonyosságában, de ez is lehet egyszerűen önámítás. De a mindennapokban eléggé őrjítő lenne folyton ezen agyalni, szóval inkább elfogadjuk. Azt is, hogy vagyunk, azt is, hogy éljük az életünket, meg a világot is magunk körül, mert még mindig ez a legkevésbé kínos, amit tehetünk. És mindenki megpróbálja a maga számára biztonságossá tenni a létezést, a maga módján. Van, aki mániákusan hisz egy-egy vallásban vagy épp tudományban, van, aki keres egy másik személyt, és benne bízik, van, aki halálközeli élményeket keres... egyiküknek sincsen igaza, és mindegyiküknek igaza van. Annak is, aki elengedi magát a természetben és nem gondol semmire, meg annak is, aki közben a tudományos meghatározásokon és a számokon és efféléken agyal. Oké, én főleg ezt csináltam, pedig próbáltam nem, és a kölyökkel kicsit sikerült is elvontakoztatni, de őt meg az érzékszerveit éppen a bogarak kötötték le, hát az sem éppen valami nagy perspektíva. Na mindegy. És normál esetben nem vagyok ilyen lila és nem agyalok ilyesmin... - teszem hozzá a végét elhalkulva, miután a gondolatmenetemet magamhoz képest hevesen, néha-néha gesztikulálva előadtam, és rájövök, valószínűleg hülyét csináltam, csinálok magamból. Ismét... Asami talán ezt hozza elő belőlem. De talán... csak egy kicsit több időre van szükségem, megszokni és ráállni arra a gondolkodásmódra, amit ő elvárna. Ám amennyire gyökeresen idegen tőlem ez a perspektíva, lehet, hogy a "kicsit több" inkább években, semmint percekben mérendő lesz. Hacsak meg nem lepem magam... Arra is volt már példa. És különben is, a nagy felfedezések általában egy pillanat alatt jönnek, szinte függetlenül az előzményeiktől.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 382
◯ HSZ : 142
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Japán megjelenés

Re: Sangilak erdeje // Csüt. Aug. 18, 2016 3:01 pm

Semmi sem történik véletlenül. Egyetlen fal sincs ok nélkül körülöttünk. Okkal tartják tőlünk távol azt, akit. Nem véletlenül. Lehet, hogy csak ártana, vagy egyszerűen nincs itt az ideje. De érezzük, hogy a legjobbat akarják nekünk, és tudjuk, talán halkan összemosolyognak, amikor azt gondoljuk, hogy ő a nagy ő, közben meg nem is, mert még nála is jobbat szánnak Nekünk - csak el kell végre hinnünk, és nem beérni kevesebbel. Egyetlen szál sem fut véletlenül az életünkbe. Nincs olyan, hogy csak úgy érezzük, hogy szóba kell vele állnunk, hallgatunk a késztetésre, megtesszük, és annak nincs oka. Ha az érzéseink vezetnek, a sorsunk vezérel. Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen. Ami megtörtént, az egyértelműen megtörtént, ami nem, az világos, hogy nem, igaz? Vagyis mi olyan lények vagyunk, akiknek a háta mögött a "minden", előttük pedig a "semmi" van. Szó se lehet véletlenről, nincsenek eshetőségek sem. 
A másik farkasa kifejezetten érdektelen. Semmi sem fogja meg úgy igazán, csak a harc és az önmagát való védelem… Farkasom szusszan egyet, nem mozdul a helyéről, valami anyai stabilitás okán, azt már nem tudnám megmondani, de maradt ott és figyelt. A tekintete kedvességről, de energiája valami másba csapott át. Ha a kölyök nem hisz mindebben, akkor majd tanulni fog.
Mindenki másképp létezik, ezért is vagyunk olyan mások és mindenki különleges valamiben. Még Ryllis-chan is. Érdekes monológot vezet fel, kíváncsian hallgatom, hiszen erre vártam. Nos igen… mindenki más és ezáltal senki se fog egyformán gondolkodni, vagy épp látni. Én is sok mindenben hiszek, de a vallásom az, ami mellett igazán kitartok. Na meg a mesék világa. 
~ Az ember általában frusztrálttá és csalódottá válik, ha nem látja, hogyan fog megvalósulni az álma. Sőt, kételkedni kezd. A kétely pedig újabb csalódottságot szül. Fogd hát meg ezt a kételyeid, és küzd át hitté. – pillantok az erdőn túli világra, ami a környezet és az állatvilágon is már túl halad. A kétely egy kór. Megfertőzi az agyat, megkérdőjelezi indítékainkat, akár még érzéseinket is. A kétely képes megváltoztatni a másokról alkotott véleményed, megerősíti a sötét gyanút, ami ott lappang bennünk. Bennem is szoktak effélék létezni, de megoldásokat keresek és eltávolítom a baj forrását. Ugyanezt tanítom a kölyköknek is. Ha nem kapcsol időben, a mélyben találja magát hamar.
- Ez volt a szív hangja. – pillantok a nőre, majd folytatom.
- Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled, mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod egy bikától, hogy ne támadjon meg, mert vegetáriánus vagy. Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindig igazunk van, hanem akkor, ha nem félünk a tévedéstől. - dicséretes mindaz ami Ryllisban lapul, már csak elő kell csalogatni mindezt. Menni fog ez. 
- Gyere, menjünk vissza. Iszol velem egy kis zöld teát? Mutatni szeretnék valamit. - az igazság nem az, amit gondolunk – hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút Intelligens világnak nem “lakói”, hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg! 



//Bocsi hogy csak most.    Köszönöm a játékot. Én élveztem a felhozott ok-okozatokat! Majd még biztosan összefutunk. //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Sangilak erdeje // Vas. Aug. 28, 2016 10:48 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 202
◯ HSZ : 429
◯ IC REAG : 368
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Szer. Szept. 28, 2016 7:38 pm


Ryllis & BB


Itt van az ősz, itt van újra, még mindig itt van és ki sem látszom a feladatokból. A kórházban is zajlik az élet, Mae is mindig kitalál valamit, hogy ne unatkozzak vagy én teszek az ő örömére, nomeg a Falkában is akadt dolog. Mindig előkerül 1-2 sebesült, aki barátságos harcról hadovál. Szeretjük az ilyet, csak én nem annyira. Elég meghajtani az erdőben valami állatkát, elejteni, zabálni belőle és a farkasom meg is nyugodott. Eleve nem egy ideges típus. Elég mazo vagyok ahhoz, hogy ha már ilyen sűrű az életem, még rátegyek egy lapáttal. Papírok és vizsgálatok, műtétek hada vár rám, aztán otthon mindenféle kísérlet és gyógyszerkeverés, míg haza nem ér az, akiért a szívem megdobban, de úgy, hogy azt hiszem, mindjárt kiugrik, bordát törve és húst, bőrt szétfröccsentve. Amikor nyugalom van a bundások világában, akkor meg elcsípek valami jó arcot egy kis hülyülésre, dumcsira vagy közös vadászatra.
Hát a kis rezidensre csaptam le. Vadóc a farkasa, nehezen kezelhető. Volt. A mostanit még nem ismerem, csak elújságolta, amikor "randira" hívtam. A hegyes-dombos részhez szottyant kedvem, magasra tartó, kecsesen szökellő agancsosok után futkározni. Közben pedig ismét megbeszéljük az élet nagy dolgait. Az is izgalomba hoz, hogy láthatom őt akcióban. Ismertem emberként, még akkor kedveltem meg és talán ő is engem. Mostanra már sok mindenen túl van, két újjászületésen és ez az új bébibundása már jobb jegyeket kap magatartásból. Megnézzük!
Itt ácsorgok a fenyőfa alatt piros sísapkában és fekete bőrdzsekiben. Megbeszéltük, melyik elágazásnál leszek. A szagokat követve amúgy is megtalálna a kis nőstény. Vajon mire jutott? Mennyit fejlődhetett? Nagoyn szívesen támogatnám. Nem én vagyok a legjobb tanár, de ha valamit tudok neki mutatni, akkor ezer örömmel megteszem. Ha csak együtt vagyunk és gyakorolja a már meglévő tudását, az is segíthet. Emlékszem az én kölyökkoromra. Ízlelgettem az új életet és minden ilyen alkalom izgalmas volt. Felfedezés, kincskeresés. Mint amikor lombikokat és tégelyeket töltök meg fura anyagokkal, hogy végül még furább eredményt kapjak. Az élet is egy nagy kísérlet és ma együtt fogjuk tanulmányozni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szer. Okt. 26, 2016 9:11 pm

*Nem a Lak felől érkezem, meglepő módon, hanem az ösvény ellenkező irányából, a fák közül bukkanok elő. Rikító színű futócipőm nem fröcsköl sarat, ahhoz már túlságosan befagyott a talaj, mge egyébként is próbálok úghy mozogni, ahogy Willow tanította, könnyedén, lazán, szinte lábujjhegyen... aha. Ment úgy kábé az első ötven méteren a helyes testtartás, aztán annál tovább franc tud rá odafigyelni, visszajött a régi beidegződés, sarokkal érkezni a  a földre, nem nyújtani eléggé előre a lábamat a következő lépéshez, az intenzív mozgástól úgy fújtatni, mint egy láncdohányos tüdőbeteg, és a többi. Állítólag idővel és melóval ez majd eltűnik, hát, nem tudom, elég makacs teremtés vagyok, és úgy tűnik, a rossz szokásaimban is az vagyok. A kapucni rég lecsúszott már a fejemről, felfedve zilált copfom és egy cuki bolyhos fülvédőt (menetszél, nah), a ruha szürkéje alól kivillan egy csupaszín sál és egy fehér póló. Fülemben zene, a vezeték a zsebemig kígyózik.
BB-t már messziről kiszúrom, nem kellenek hozzá farkasérzékek, és emelem kezem, hogy integessek neki, tekintetemben öröm szikrázik a viszontlátástól. Lelkesedésemben a farkas is osztozik, ő ugyan még nem tudja, mire fel a boldogság, de úgy van vele, hogy ha nekem jó, akkor ő is pozitívan áll hozzá. (Vagy valami ilyesmi. Arra már rájöttem, hogy az ő gondolkodásmódját nem ilyen egyszerű emberi nyelvre és szavakra lefordítani.) Azzal persze nem számolom, hogy lankadó figyelmem csúnyán megbosszulja magát: amúgy is lejtőn vagyok, amikor magam elé kellene figyelnem, nem valahová a távolba, pláne nem gyorsuló lendülettel, szóval teljesen váratlanul ér, amikor egy galád kő kifordul a helyéről a lábam alatt, én pedig úgy zúgok el, mint a méhkas, nézni kész röhej lehet, átélni annyira nem az. Kezemmel, vállammal próbálom tompítani az esésemet, sikerül a fejem és a gerincem óvnom, de így is hosszan gurulok az oldalamon, mielőtt megállnék, alig pár lépésnyire Bluefoxtól. Nyögve fordulok a hátamra, és pislogok fel rá. - Hát ezt nem egészen így terveztem - vallom be fájdalmas grimasszal, még lihegve a futástól, miközben a kölyköm - a kis áruló, amelyik persze élvezte a "móka" minden pillanatát - energiái már farokcsóválós kíváncsisággal suhannak az idősebb felé, hogy ismerkedjen annak farkasával.
Talpra kecmergek, és bosszúsan próbálom leporolni elpiszkolódott ruhám, hajamba levelek tapadnak az avarból, kezem lehorzsolódott. Csodás... szusszantva hagyom inkább a fenébe, úgysem tudom már rendbeszedni magam. - Szia - köszönök végre, aztán feltűnik valami, nevezetesen a csend. Mármint viszonylagos, ahhoz képest, hogy... A zsebemhez kapok: nem érzem az ismerős téglalap körvonalat. - A picsába! - szalad ki a számon a (magyar) káromkodás, és arrafelé pásztázok a tekintetemmel, ahol bemutattam az iménti kűrt. - Hol a mobilom?! - költözik némi pánik a hangomba, felborzolva a farkasom idegrendszerét és szőrét is az intenzív érzelemmel. Pedig milyen barátságosan indult ez a találkozás! - Huba! - Igen, tisztában vagyok vele, hogy egy telefon nem fog válaszolni, akármilyen szépen szólongatom a nevén, de néha én sem vagyok teljesen racionális, hiába tagadom ezt a tényt bőszen.*

//Nagyon-nagyon elnézést kérek a hosszas késésért!//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 202
◯ HSZ : 429
◯ IC REAG : 368
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Kedd Nov. 15, 2016 8:03 pm

Én is elég messziről kiszúrom a mai társamat. Szeretem, mikor valaki ilyen élénk színekben pompázik. Az a cipő elég ahhoz, hogy kilométerekről lehessen követni, meg a fülvédő is. Nem édes? De, nagyon is. Visszaintegetek, nagy mosollyal és még ugrok is egyet-kettőt. Jópofa kis nőstény ez, még a rosszcsont farkas is szórakoztató volt valamennyire. Ő maga, az ember pedig nagyon is az. Pengeéles az esze, olyan kérdéseket tesz fel, hogy fel kell kötni a gatyót, mindeközben pedig gyermekien ártatlan. És össze van törve a szíve. Ezutóbbin nem én tudok segíteni, de egy kellemes délutáni időtöltéssel szolgálhatok és én is remekül fogom érezni magam.
A pajzsom csak derékig van felhúzva, a farkasom pedig fekszik, csak a fejét emeli fel, úgy nézi az érkező társát. Még nem ismeri. A gazdáját igen, őt kedveli. Meglátjuk, mit kezd az új kislánnyal. Nem aggódom. Még akkor sem, mikor látom a mozdulatból, hogy nagy bucska lesz a vége. Olyan aranyos. Annyira örül és annyira köszön, hogy orra esik. Egész ügyesen kimenti magát, rázkódom is a nevetéstől. Elindulok felé. Nem tartok attól, hogy komoly baj lesz, de azért meg akarom nézni közelről is. Majdnem a lábaimnál végez, ahogy feltápászkodik, talán még el is találhatja valamelyiket. Széles mosoly, együttérző mosoly és egy segítő kéz fogadja.
- Hát azt rögtön gondoltam.
Itt nem nagyon ismerek olyat, aki így szokott köszönni. Direkt pofára eséssel. Az én farkasom is érdeklődik és a világbéke érzetével indul a másik felé. A szemeire figyel, mert nem tudja, várjon-e támadást. A farokjelzések barátságot és kíváncsiságot mutatnak. Körbeszagolgatja, a mozgását figyeli. Aztán orrával meglöki kicsit és jólesően morog.
- Helló-helló-helló!
Már ruhában elkezdte a természettel való egyesülést.
- Ez jól hangzott! Mit jelent?
Egész egzotikus volt. Szeretek minden nyelvből felcsípni pár ilyen szót. Az érzésekből ítélve ijedelem vagy düh szülte. Carramba! Bozse moj! Hogy mondta Ryllis?
- Nyugalom. Itt senki nem lopja el.
A lány vállára teszem a kezemet és együttérzően mosolygok. Az az érzésem, tudja, hogy most esett ki és nem a buszon nyúlták le.
- Ugye? Huba, ez tetszik...
Hirtelen az jut eszembe, hogy a nők mindennek nevet adnak, a kocsinak, a telefonnak. Néha még a két mellüknek is. Lehet, hogy Mae-éit elnevezem majd poénból. Ledobom a bőrdzsekit és rá a sapkát.
- Mit szólnál, ha becserkésznénk a kis kedvencedet? Aki először megtalálja, az fizet a másiknak egy hamburgert. Vagy franciasalátát.
Szerintem jó ötlet, úgyhogy hajigálom is le a többi cuccot. A sárga kötött pulcsi is megy a kabátra, aztán a fehér póló. A hóba huppanok és kikötöm, lerúgom a cipőmet. Mi nem így ismerjük egymást, a kórházban más volt a viszony.
- Ezzel nem lesz gond, ugye? Nem kell félned - szólok bátorítóan.
A pirulás és a szégyenkezés néha életveszélyes lehet, nem árt hamar levetkőzni. Szó szerint. Épp ezért fogom végignézni, ha Ryllis-ről is fogy a ruha. Csinos lány és vonzó, de az én szívemnek már van fogvatartója és foglya. Nem azért nézem. Oktató jelleggel szembesítem a hímszemekkel. És ő is szembesül azzal, ami egy közös vadászaton, egy csoportos vadászaton még töményebb. A nadrág és az alsó is lekerül rólam, úgy pedig csak pár másodpercig időzöm. Ezután olyan farkas fogadja, aki havas vidéken szinte láthatatlan lenne. Fehér, mint az ártatlanság és messziről tényleg sarki rókának lehet nézni. Főleg delíriumos állapotban.
~Egy, kettő...~kezdem a visszaszámlálást.
Mielőtt megindulnék, a nőstényt járom körbe, testben is, nem csak asztrálsíkon. Farkamat néha hozzácsapom, jelezve, hogy a farkasom kedveli és örül, hogy egy csapatban játszhatnak.
~Három! Futás Hubáért!~
Megindulok, de csak a szagnyomokat kezdem követni. Nem a gyorsaság a lényeg, hanem a figyelem, az éles szem. És ha már megvan a készülék, akkor... Valamit csinálni kell. Úgy, hogy ne tegyük tönkre. Mindenesetre hagyok teret, nem a győzelem a lényeg, hanem a játék, a keresgélés. Gyakoroljon csak! Én meg jót mulatok, hogy őzek és szarvasok után egy mobilra vadászom.
~Mesélj, milyen szelek fújnak feléd? Hogy telt az elmúlt pár hónap?~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Hétf. Dec. 05, 2016 10:25 pm

*Nem tudok róla, hogy rejtőzködnöm kellene ezen a környéken, de valószínűleg ha valaki erre kérne, akkor is tiltakoznék. Hé, éppen kiesett mindenféle bevételem, nincs arra anyagi fedezetem, hogy még vadiúj futócuccokat is bevásároljak, főleg, hogy ezeket kábé nem is gyártják terepszínekben. Oké, fülvédőt valószínűleg igen, de cipőt? Egy évvel ezelőtt nem fogadtam volna el a felém nyújtott segítő kezet, mostanra azonban én is sokat fejlődtem és változtam, így büszkeségemet félretéve kapaszkodom bele, és leginkább hagyom, hogy ő mozdítsa majdnem a teljes testsúlyom, én inkább csak talpra egyensúyozom magam. Bezzeg a kölyök! Az még az esés mókájától tüzelve köröz a nagyobbik farkas körül, veszett farokcsóválással, szája szélét nyalogatva, játékra készen. És várja, hogy a másik kezdeményezzen, addig tartja a másfél lépés távolságot. Ami persze nem tart sokáig, BB farkasa szaglászva érkezik, amit az enyémnagyjából három másodpercig bír nyugton viselni, aztán helyből felugrik a magasba, majd a következő szökdéccsel már kaffogva a másik orrára veti magát, hogy jáááááték legyen. Én közben leporolom magam, egyszersmind megállapítom, hogy egyben vagyok. Hurrá.
- Hát... nem szépet - kúszik némi pír a képemre, de nem sietek lefordítani a káromkodást. Nem azért, mert durva lenne, hanem azért, mert nem az. Emlékszem, régen közröhej tárgya voltam a szokatlan szentségeléseimmel. - Nem is attól félek! - legyintek, hangom enyhén hisztérikus. Nem vagyok telófüggő, áh, dehogy. De mivel egyedül nem mehetek a városba, érthető, hogy a külvilágot jelentő kütyüimhez meglehetős ragaszkodással viszonyulok. Oké, nem viszi el senki, de attól még nem sokra megyek vele addig, amíg az avarban hever!
- Öh... oké - fogadom el a kihívást, mernék is nemet mondani. Magamban füttyentek, hogy visszacsalogassam farkasomat a játékból, legyen olyan jó és segítsen ki egy kissé. Nem tudom, BB mit akar: hagyni nyerni vagy sem, mert tulajdonképpen csak és kizárólag ezen múlik, melyikünk találja meg előbb a kütyüt. Merthát BB érzékszervei messze jobbak az enyémnél, és Huba itt van a közelben: a domb tetején, futás közben még hallgattam a zenét, csak itt a zakózás közben repülhetett ki a zsebemből.
Megállok, és fejemet félrebiccentve próbálok a hallásomra fókuszálni. Emberként biztos nem hallanám meg, de a kölyök érzékszervei számára elérhető lehet a fülhallgatókból halkan csorgó ritmus bemérése, már ha ki nem tépte a kelléket a lendület a készülékből. Sajnos úgy van beállítva, hogy akkor automatikusan elhallgasson a cucc, viszont abban az esetben meg elkérhetném Balth telefonját, hogy megcsörgessem a sajátom... hjah, jobbnál jobb ötletek. A gond csak az, hogy most koncentrálni kéne, ami elég nehéz egy ennyire felspannolt kölyökkel.
Lehet, hogy BB már rég a kezében fogja a telefont, mire nekem sikerül az irányt belőnöm hang alapján, akkor viszont késedelem nélkül arra indulok. (És amikor kis híján hasra esek egy gyökérben, még a szememet is kinyitom ehhez a művelethez, amit fene tudja, mikor csuktam be a nagy fülelésben.)
És akkor veszem észre, hogy Balth közben egészen másfajta terveket forgatott a fejében, mivel félig már le is dobálta a ruháit. - Ööö... - naná, hogy elpirulok, érzem az arcomba szökő hőt. - Szuper, de... jobb lenne emberként, nem? Mármint, nem szeretném összerágni a mobilom, vagy ilyesmi... - próbálkozom racionális érvekkel. Az én szeleburdi társam tuti összekaristolná a fogaival az érzékeny érintőképernyőt. Nyakamat rá! És ez az érv sokkal jobban hangzik annál, hogy még mindig bizonytalan vagyok és félek az átváltozástól, bár már nem annyira, mint első találkozásunk idején. Nem páni félelemmel meredek rá a puszta felvetéstől is, ami haladás. Nem kezdek hiperventillálni a várható fájdalom gondolatától, bár némi kézremegés még mindig elkap. És az sem utolsó szempont, hogy már nem teljes blackoutban töltöm a farkasként múlatott időt, hanem töredékesen bár, de akadnak emlékeim arról az időszakról is. De attól még... nem tölt el örömmel az opció, hogy váltsak.
Persze, ha egy kétszáz éves farkas azt mondja egy félévesnek, hogy vetkőzz és válts, akkor ott igazából nincs lacafaca meg ellenkezés. Sóhajtva hozzálátok hát én is, hogy kihámozzam magam a futócuccból: előbb a fülvédő és a sál, majd a pulóver kerül le - akkurátusan élére hajtogatom, ahogyan a többi ruhadarabot is mind -, aztán a cipő, a nadrág és a két trikó. Dideregve, libabőrösen állok meg néhány pillanatig - bőröm verítékes mivolta sem segíti elő a hőmérsékleti helyzetet. Mások meztelenkedésével nincsen bajom, orvos vagyok, kívül-belül láttam én már sokféle embert (szó szerint). A nemi szerveknél sokkal intimebb kapcsolat, ha éppen valakinek a beleiben vagy ereiben turkálok a megfelelő célszerszámmal. A saját pőreségem ugyanakkor egy egészen más kérdés, és az igenis zavarba hoz. (Részben a gyakorlatlanság miatt. Kölyökként a legtöbb váltásom nem tervezett volt, ennélfogva nem kellett ruhákkal bajlódnom.) Ha egy kicsit is melegebb lenne, valószínűleg többet haboznék, és bár hülyeség, de első gondolatom az, hogy menten tüdőgyulladást fogok kapni. A második meg az, hogy a bunda viszont jó meleg lenne. Ez már nem biztos, hogy ez én észrevételem, lehet, hogy a hozzám simuló, belém sikló farkas bíztatása, nem tudom. Szóval pár másodperces megtorpanás után - carpe diem! - ledobom a fehérneműmet is, de előtte azért hátat fordítok BB-nek, ha hagyja.
Az átalakulás kínzó, a legfájdalmasabb élmény, amiben valaha részem volt és lehet - még mindig. Nem tudom összehasonlítani a korábbi alkalmakkal, pedig akkor megállapíthatnám, hogy javul a helyzet, de amikor minden érzékszervemet kitölti a több percen át tartó kínlódás, akkor a legkevésbé sincs kapacitásom efféle kognitív tevékenységekre. Mire végre megint ura vagyok mozdulataimnak - körülöttem feltúrt föld és avar halmai, farkaskarmok nyomai, kínomban elharapott nyelvemből csöpögő vérem cseppjei - és zihálva felnézek, a fehér farkas rég felettem áll. A kölyök még pihegve pislog rá párat, majd talpra áll, egyre energikusabb mozdulatokkal. Ahogy egyre inkább övé az irányítás, egyre jobban vagyunk.
A kölyök farkat csóvál, és ő is megpróbál körözni BB körül, mulatságos tánccá változtatva mozdulatainkat. A fehér farkas mellett az én tarka barnám jóval kisebb állat.
A futást értjük és szeretjük, úgyhogy nem kell kétszer mondani. A kölyök nekilendül, bár egyáltalán nem érdekli semmiféle Huba, ami emberének olyan fontos volt, az számára csupán egy darab zümmögő műanyag. Nem préda. Úgyhogy bármiféle nyomkövetés vagy egyéb helyett egyszerűen kilő előre, fel a dombon, amerről jöttünk, követve saját szagunkat. Éljen a száguldás! Legalábbis amíg a kérdés meg nem akasztja a lendületet. Akkor lelassítunk, banduklássá szelídítve tempónkat, és a kölyök leszegi fejét, míg én összeszedem magam és gondolataimat annyira, hogy válaszolni tudjak. A kettő együtt - mozgás és gondolatátvitel - még nem megy. ~Jól, azt hiszem. Nagyrészt. Ismerkedem a kölyökkel, vele jól kijövök, bár nem szeretném elkiabálni~ tartok egy kis szünetet, immár teljesen mozdulatlanul, fél mellső manccsal a levegőben, borostyán tekintetemet BB fehér bestiájára függesztve, mintha ezzel jutnának át a szavak az ő fejébe. ~Már a rémálmaim is elmúltak~ csúszik át ez a félmondat is, amit egyáltalán nem akartam volna megosztani, de hát ez a fejben dumálás még nem erősségem. (Ez sem.)*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 202
◯ HSZ : 429
◯ IC REAG : 368
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Kedd Dec. 13, 2016 8:11 pm

Emlékszem rá, hogy Ryllis előző farkas nem nagyon bírt nyugodni. Inkább csak úgy tett, mintha értett volna az erőből. Aztán újabb próba, egyik a másik után. A mostani is játékos, de talán nem olyan agresszív. Az én bestiámnak tetszik ez az életteli virtus, meg is bökdösi, ugrik. Hajthatják egymást. Kis hörgéssel kísérve. Amikor a farkasom orra a cél, akkor elugrik és oldalról kapja meg egy pofonnal a másikat. Játékos pofonnal, nem halált hozóval. Az nem én lennék.
- Akkor meg is jegyeztem! - mert az ilyesmi ragad és vicces is, ha jó helyen sütöm el. - Milyen nyelven volt?
Legalább nem paranoiás. Itt tolvajt sejteni elég gáz lenne. Persze a telefont nem hóban fetrengésre tervezték, szóval aggódhat. A kihívás csak nekem tetszik igazán, Ryllis-nél azt érzem, hogy nem meri bevallani. Hogy ez hülyeség. Nem akarom én szívatni, csak játékba belevonni. hátha közben jön meg a kedv!
Ha nagyon figyelek, én is hallom a zenélést. A nőstény előnyben van, mert ő tudja, mi ment eddig, mihez hasonlót kell keresni. Azért nem olyan csendes ez az erdős rész. A természet ritkán csendes, ahogy az élet is. A szagokat követhetem, de ha nagyot repült a készülék - ami simán megtörténhetett - , még veszíthetek is. Főleg ha direkt csalok, hogy a kicsinek legyen sikerélménye. Majd meglátom.
- Úgy bárhol máshol is játszhatnánk keresgélőset. Inkább hallgass a kis dögre!
Mert ő biztos elő akar jönni. Önmaga akar lenni. Ráharapna a mobilra? Hát, nem tudom. Megpróbálok majd figyelni. Rajtam már alig van ruha. Érzem a nőstényen azt, amit majd le kell küzdenie. Ebben akarok neki segíteni. Tudja, hogy miért történik, ami történik. Az érzésekkel kell birkóznia, az esze helyén van, nagyon is ott van. Nem tágítok, ragaszkodom ahhoz, hogy ő is átalakuljon. Már nekem fáj, hogy kínosnak érzi a vetkőzést egy idegen előtt. Arra gondolok, hogy én is így kezdtem. Megláttam a tudós nőt pucéran. Aztán én álltam úgy előtte. Segíteni akarok, ahogy nekem is segítettek, mikor kicsi voltam. Kis cuki farkas.
~Hát szervusz, testvér!~köszöntöm a lényt, aki némi hátraarc után megjelenik.
Megnézem, a bundáját, a mintáját, az alakját. Kicsit körbeugrálom, ahogy ő is megteheti. Vér? Jaj. Az nem jó. Ne attól legyen tarka, elég szép vér nélkül is. Megindulunk és érzek némi céltalanságot. Nem kell félteni, szaladok én is. Lelkesen, lendületesen.
~Ennek nagyon örülök! Ha Willow természetét örökölted, akkor jó lesz az.~
Én is hallottam ezt-azt, hogy miket kavart, miket ért el a hímeknél, akik körülötte vannak, de az lehetett az emberi énje is. Ryllis jobban ismeri.
~Jó. Most hogy érzed magad? Ki irányít?~
A farkasa? Vagy egy megfelelési vágy, hogy ne maradjon előttem szégyenben? Vagy a Teremtőjére gondol? Közben rohanunk és már majdnem a domb tetején vagyunk, amikor meglátok valami nagyon nem oda illőt. Az avarban valami lapos, fényes, felület. És villog! Vonyítani kezdek. Először versenyt írtam ki, de most szeretném, ha együtt csinálnánk. Ha hallgatni a hívó szóra és ő is jelezné, merre van. Kicsit távolabb is rohanok, sőt sokkal távolabb, be a fák közé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Jan. 14, 2017 11:44 pm

*Az előző bundáshoz képest ez a mostani maga a megváltás, s valószínűleg efölötti megkönnyebbülésem, emiatti ellazulásom és pozitívabb hozzáállásom is közrejátszik abban, hogy sokkal jobban boldogulok az új társsal. Azon túl persz, hogy tényleg ezerszer jobb a természete. Most is képes anélkül játszani, hogy egyrészt én közben úgy érezzem, mintha épp a zsigereimet használná kaparófának, másrészt hogy Balthazarnak különösebben reguláznia és rendszabályoznia kellene. Van, amiben hasonlít rám a kölyök, de egy dolog máris akad, amiben tuti teljesen elüt tőlem: ösztönösen ráérez, nagyjából meddig mehet el és mi az, ami már túlmegy a megengedhetőség határain. (Kicsit irigylem is ezt a képességét.)
- Magyarul. Onnan származom. Egy kis ország Közép-Európában, az egykori szovjet blokk szélén, nagyon zavaros történelmi múlttal és még annál is zavarosabb jelennel - foglalom össze dióhéjban, mert ha ennél hosszabban mennék bele, akkor feltehetően elkezdenék áradozni, az meg senkinek nem hiányzik. Nekem a legkevésbé.
A kihívásokkal mindig is ambivalens viszonyt ápoltam, egyszerre éltettek és taszítottak, és mindig is jobban szerettem saját magammal versenyezni, mint bárki mással - márpedig a kölyök, szimbiózis ide vagy oda, még mindig "valaki másnak" érződik. Bár részem, de nem én vagyok mégsem, s ez a kissé skizofrén állapot így közel egy év múltán is összezavaró élmény. Na meg félelmetes, még mindig túl sok aspektusa van a farkasosdinak, ami egész egyszerűen csak félelmetes számomra. Szóval: a francba. És nemet mondani megint csak nem merek - avagy megtanultam, hogy nem tanácsos, ez már lényegében csak nézőpont kérdése. Ha a nagy és felnőtt farkas azt mondja, hogy most farkaskodni fogsz, akkor nem dumálsz vissza, mert netalán a fogai között találod a torkod, mielőtt pisloghatnál egyet. Oké, BB-t nem éppen hirtelen haragú vagy idegbeteg alaknak ismertem meg, de sosem lehet tudni, kiből mit hoz ki, ha "tanári" üzemmódba vált át. A zavarom nem olyasmi, amit egyik pillanatról a másikra fogok leküzdeni, ahogy a fájdalomtól való irtózásomat sem, de ezúttal sikerül mindkettőt trauma nélkül átvészelnem (legalábbis momentán úgy tűnik), de lehet, hogy az utána következő időszak még nehezebb lesz.
Fogalmam sincs, tényleg.
A kölyök érdeklődve és kíváncsian szemléli a világot a fizikai nézőpontból, ahogyan Amaryllisnek sem az, úgy azért neki sem megszokott és mindennapos még az élmény. Nyitottan áll a dolgokhoz, ahogyan az állatok általában: el tudja fogadni, ami van, bármi is az. Az elménkbe vetülő szavakra csupán testbeszéddel reagálunk: alázatos, fogakat rejtő "mosollyal", fülünket enyhén lekonyítva, a pihenésnél enyhén feljebb tartott, ébreségről árulkodó faroktartással hajtjuk be egy kicsit a mellső lábainkat. Alávetett, de nem színtisztán szubmisszív pozíció ez, elismerve és tiszteletben tartva a másik magasabb rangját a hierarchiában, de nem teljesen megadva magunkat ennek a tekintélynek: az élénk behódolás tipikus tartása. Az, hogy mindezt ilyen ösztönösen, tétovázás és emberi gondolathang nélkül kivitelezzük, mutatja, hogy az összhangunk még messze nem kiegyensúlyozott, sőt. Ráadásul a kölyök játékos természete hamarosan legyűri a helyzet okozta "szorongást", és máris játékosan ugrunk, körözünk, rohanunk. A szertelenség, mi eluralkodik az érzelmeken, idegen Amaryllistől, ő még a leglazább pillanataiban sem olyan gondtalan, mint a kölyök ebben az alapesetben.
Azonban sikerül valamelyest visszanyernem az irányítást, legalább addig, hogy ha megtorpanva is, de tudjak "beszélni" BB-vel. Túl sok erőfeszítésbe kerül emberi gondolatokat formálni és azokat szavakként eljuttatni a másik félhez, meg is kísért a józan, energiabefektetés optimalizálására felszólító belátás, hogy hagyjam az egészet, és valami hatékonyabb dologra fordítsam az erőmet, de megmakacsolom magam, és kitartok. Annak ellenére, hogy a kölyök - szinte függetlenül az embertől - izgatottan ugrik egyet Willow emlegetésétől, s a fejünkben automatikusan formálódik át a név "Vörössé", ahogyan a farkasnak fontos a Teremtője. Nyelvünk kilógatva, lihegős vigyorgással fogadjuk a dicséretet - legalábbis az összehasonlítás annak tűnik számunkra, és ebben legalább egyetértünk. Willow, Vörös - nem számít, milyen névvel illetjük vagy melyik felét toljuk előtérbe, szeretjük és csodáljuk a Teremtőnket. Az irányítás kérdése viszont sokkal nehezebb. Én csupán a két "tudatfélre" korlátozom értelmezésemben a kérdést, eszembe sem jutna motivációelemzést vagy egyéb értelmiségi huncutságokat művelni ezekben a pillanatokban, s még így is tétovázva állok továbbra is egy helyben lecövekelve, mialatt próbálom effektíve végiggondolni a dolgot, miközben a kölyök másra sem vágyik, mint hogy ismét cselekedhessen. Ez talán permanens nézetellentét lesz közöttünk, ez az alapvető hozzáállásbeli és megközelítésbéli különbség. Még nem tudom. És nincs is rá kapacitásom, hogy ezen elmélkedjek. ~Nem igazán vagyok biztos benne~ sóhajtom végül a kapcsolatba őszintén. ~Azt hiszem, nagyon hullámzó, hol ő, hol én, és bele fogok szédülni~ figyelmeztetem, mert mi mást tehetnék. Ha BB rohan is, én mindaddig bizony szobrozok, amíg dumálunk, ám amint vége a kommunikációnak, megint a kölyök kajlasága kerül előtérbe, és azonnal benne van a futásban, játékban megint. Vagy ha beszélünk épp, amikor elhangzik a vonyítás, akkor is - a hívószó olyan ösztönös szinten szólítja meg a farkast, aminek emberként még nem tudok ellenállni, és azonnal az állati tudat kerül a kormányrúdhoz. A kölyök csaholó, gyakorlatlan viszont-vonyítással felel, s nyargal oda, hogy megnézze, mi a helyzet, követi a fehér farkast, akárhová rohan is az a fák között.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 202
◯ HSZ : 429
◯ IC REAG : 368
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Hétf. Jan. 23, 2017 8:51 pm

- Ismerem! Voltak kitűnő zenészek abból a térségből, mikor Párizsban éltem. Barna gyerekek és egy-két fehér. Különleges dolgokat tudtak.
A történelmüket nem igazán ismerem. Úgy hallottam, régóta béke van. Persze ez relatív. Aki kimegy külföldre, lehet, hogy egész mást mond a hazájáról, mint aki otthon marad.
Ryllis nem bukik el, leküzdi, amit kell. Nem is tudom, miért fél? Emberi formájában sincs szégyellni valója. Szép lány és formás, mondom ezt úgy, ahogy egy nem vak, de hűséges férfi mondja.
A farkasaink egész mások, egyek és mások. Játszanak, ökörködnek, hörögnek és harapnak, csapnak, hogy gyakorolják, ami majd az igazi nagyvadakhoz kell. A kicsi aranyos, nagyon tevékeny, nagyon tetterős. Tetszik nekem. Elszórakozom vele. Nem vad természet, de próbálgatja a határait. Más, mint az előző. Kedvemre való. Willow természete vagy nem, ezt még nem tudom. Olyan, amilyen. Ellökdösöm én is és visszahörgök. Harapok is, enyhén. A lényeg, hogy versenyzünk és nagyon is partner!
~Nem baj, Ryllis-kém. A lényeg, hogy mindketten itt vagytok. Valamelyikőtök találja meg a telefont. Jó?~
Neki fontosabb a kütyü, nem nekem. A farkast nem nagyon érdekli. Az enyémet is jobban vonzza a futás, mint a zenélő valami megkeresése. Nekiiramodik és ha a kisfarkas követi, még cikázik is. Aztán irányt vált és egész másfelé indul. Messzire fut, de nem túl gyorsan. Azt szeretné, ha mellette lenne a kispajti. A kis nőstény. Gyerek ő, a csapat része, aki ha nagy lesz, megvédi majd a nagyokat. Ezüsttűvel és orvosi dobozzal. Ahogy én szoktam. Már látom. Futás akkor! Néha hátranézek, hogy jön-e és apró jelzésekkel hívom magam felé.
~Nem kell elfelejtened, honnan jöttél. Én is tudom. Egy apró faluból, egy profi doktor mellől. Irány a jegenye!~
Mert van itt egy olyan fa. Egyetlenegy. Téves ültetés lehetett, de a legmagasabb. Addig akarom hajtani a kicsit. Úgy, hogy lógjon a nyelve. Akár nyerni is hagyom. Csak fussunk! Mert futni jó,
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 148
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Sangilak erdeje // Szomb. Feb. 04, 2017 12:33 am

*Egyetlen pillanat alatt kizökkenek és döbbenten bámulok rá. - Tényleg? - Oké, fogalmam sincs, miért vagyok meglepve, megszokhattam volna már, hogy a világon mindenhol ott vannak egykori honfitársaim. - Mármint, persze, jah. Azt szokás ránk mondani, hogy tehetséges nemzet vagyunk. Esetleg űrlények - teszem hozzá a végét széles vigyorral. Bezony, az nem vicc, hanem tényleg egy elterjedt, sok helyen csupán csupán félig komolytalan hiedelem.
A váltás azonban hamar feledteti a könnyed témát, és szégyen vagy sem, engem meglehetősen összezavarodott állapotba taszít és hagy is benne. Farkas? Ember? Melyik is vagyok? Ki irányít? BB a jó kérdést teszi fel, persze, csak nem igazán tudok válaszolni rá, nem tudom kézben és észben és uralmam alatt tartani és egyébként is... bár lehet, hogy ez csak az én parám, mert a kölyök nem úgy fest, mint aki nagyon bizonytalankodna a rázuhant "szabadsággal", azonnal játszik, szökell, rohan. Ha nem is olyan gráciás kecsességgel, mint a felnőtt bestiák szoktak, de a maga módján halálos aranyossággal. A rőtbundás nem veszi szívére a mókát, és láthatóan nem ijed meg sem a saját árnyékától, sem a nagyobbik fenevadtól: lelkesen veti magát a helyzetbe, és a tőle telhető legjobb "alakítását" nyújtja a harci gyakorlat hevében, még ha igazán Balthazarba marni nem is képes egyelőre. A rőtbundás bezzeg kap a bundájába fogakat, de nem durván, nem igazi fájdalommal, így csak lerázza magáról ezeket a kudarcokat, akárha a folyó vizével tenné, és talpon penderül megint, hogy újra próbálkozzon. A farkát meg úgy csóválja lelkesen, mintha motolla járna mögöttünk.
Telefon, telefon. Igyekszem a kölyök gondolatai közé fúrni a tárgyat, belé szúrni, akár irritáló kis tüskét, s talán ezért próbálja először ignorálni az igyekezetem, de aztán valamit jól csinálhatok, mert sikerül követnünk a dallamot. Közben a mentálkapcsolat elhallgat köztem és BB között, legalábbis ezen az oldalon: tényleg nem megy a multitasking, vagy talán a skizofrénia, utóbbi úgyis jobban illik a fejben hallott hangok témaköréhez. Esetleg csak nem vagyok eléggé meghasadt személyiség. Egymás után, egymás mellett, együtt fut a kölyök és BB farkasa, ugyan nem szép összhangban - a rőtbundás apróság túlságosan kajla ahhoz, hogy ilyesmit ki lehessen jelenteni -, de az első alkalomhoz képest egészen vállalható módon.
Az a helyzet, hogy a kölyök nem tudná, melyik a jegenyefa, én azonban igen. Talán ezért értjük a hívást. Talán Balth gondolatai közül szivárgott át a megfelelő növény képe - de vitathatatlan, hogy a kis bundás lelkes és szökik már arrafelé, mire a másik a gondolat végére ér, a versenyszellem hajtja vagy a bizonyítási vágy, mindegy is, de győzni akar, elsőnek odaérni.
Persze nem sikerül, BB nagyobb, erősebb és gyorsabb is minálunk, de a kölyök nem keseredik el holmi kudarcoktól. Már csak azért sem, mert közben megint eszébe jut holmi telefon, amivel nyaggatom, úgyhogy az orrát leszegve, fülét hegyezve megint a hang - most már sokkal távolibb - nyomába ered, ezúttal kissé hátrahagyva BB-t, s ezúttal ő figyel a háta mögé: vajon jön-e a pajtás? Ha igen, akkor a kölyök hamarosan büszkén áll majd meg a zenélő mütyür felett, szétvetett lábakkal, gyakorlatlan vonyítással üvöltve az égre a diadalt.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 202
◯ HSZ : 429
◯ IC REAG : 368
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Sangilak erdeje // Kedd Feb. 14, 2017 7:26 pm

Azért nem vagyok én mindentudó. Az csak a cél. Ha egy térképen kéne megmutatnom ezt az országot, már bajban lennék. Jót nevetek azon, hogy Ryllis népe az űrből jött. Mind onnan jöttünk. Ha valaki ezt keresi, talál magának mesét, ami elmondja.
A mese elszáll, a telefon hangja megmarad. A farkasaink azon indulnak el, de hamar váltanak. A kicsi zavaros. Mert még kicsi. Én is ilyen lehettem. A felére nem is emlékszem. Bírom ezt a farkaskát, tele van élettel. A színe elég érdekes. Tiszta Willow! Szórakozunk egymással, kapdosunk, ahogy kell. Nem hagyom magam, de azért adok teret. Hadd tanuljon. Nem adja fel, úgy tanul, hogy tovább próbálkozik. Amilyen okos a gazdája, nem is csodálom. Ritka intelligens, még az orvosok között is, azt kell, hogy mondjam. Vagy csak a kutató szellem miatt ilyen szimpi.
Érzem, hogy sok lesz a jóból, úgyhogy innentől a saját nyelvünkön beszélünk. A pajzsomat nem húzom fel, félig van, ahogy rohangászunk. Kis jelzésekkel mutatom, mi is van, hol is tartunk.
Lassan tovább lépünk és a kis zenélő vacakra semmi szükség. Ott egye meg a fene, ahová pottyant! Belátom, hogy nem mondtam el pontosan a célt. Valahogy mégis sikerült megértenie. Mondtam én, hogy penge. Rohanunk, loholunk, a szőrünket csak úgy szeli az északi szellő. A szemünk dacol a hideggel, eltökélten fixírozza a célpontot. A kicsi megint másfelé megy. Bohém, csapongó, még keresi a világot. Á, értem. Mivel ő indult el jó irányba, én egy kis lemaradással követem. Nem akarom beérni. Legyen csak sikerélménye. Úgy feszít a teló mellett, mintha egy szarvast terített volna le. Teljesen egyedül. Odaállok mellé, ránézek, ráárasztom az elismerő pillantásokat. Aztán lehet gyakorolni a hangokat és a helyes tartást. Én is felszegem a fejem és a torkunkban rejlő sokféle fordulat közül azt mutatom meg, amivel az összetartozást erősítjük. Megadom a helyemet, bevonom a másikat. Forgolódom kicsit, hogy innen is, onnan is hallható legyen, több oldalról jöjjön, többfelé menjen. Utána hajtani kezdem az aprónépet és bunyóba hívom, hogy fetrengjünk, rugdalózzunk, essünk és felálljunk. Finoman, vér nélkül. Rengeteg hörgéssel és morgással.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Re: Sangilak erdeje //

Vissza az elejére Go down
 

Sangilak erdeje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
13 / 14 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 8 ... 12, 13, 14  Next

 Similar topics

-
» Kezdetek Erdeje
» Holt Állatok Erdeje
» Holt állatok erdeje
» Driádok Erdeje

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-