HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
67 TAG 30 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 8 FÉRFI 13 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
14 TAG 6 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Rebecca Morgan Today at 6:01 am
írta  Alignak Today at 1:09 am
írta  Alignak Today at 12:46 am
írta  Alignak Yesterday at 11:33 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:58 pm
írta  Alignak Kedd Dec. 12, 2017 11:37 am
írta  Celaena McDonald Kedd Dec. 12, 2017 11:22 am
írta  Darren Northlake Vas. Dec. 10, 2017 11:30 pm
írta  Vendég Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 10, 2017 8:25 pm
írta  Rocky Vas. Dec. 10, 2017 4:46 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Dec. 10, 2017 6:47 am
írta  Alignak Vas. Dec. 10, 2017 12:58 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Dec. 09, 2017 10:00 pm
írta  Hans Elfman Szomb. Dec. 09, 2017 5:31 pm
írta  Achilles Kilpatrick Szomb. Dec. 09, 2017 4:39 pm
írta  Celeste M. Hagen Pént. Dec. 08, 2017 8:01 pm
írta  Rebecca Morgan Pént. Dec. 08, 2017 7:53 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 08, 2017 6:54 pm
írta  Vendég Pént. Dec. 08, 2017 6:01 pm
írta  Hans Elfman Pént. Dec. 08, 2017 6:00 pm
írta  Mark Reed Goodwin S. Csüt. Dec. 07, 2017 8:06 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:03 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:01 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:00 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 7:58 pm
írta  Amanda Bishop Csüt. Dec. 07, 2017 1:29 pm
írta  Celaena McDonald Szer. Dec. 06, 2017 9:42 pm
Alignak
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Darren Northlake
 
Rocky
 
Achilles Kilpatrick
 
Rebecca Morgan
 
Catherine Benedict
 
N. L. Jagger
 
Mark Reed Goodwin S.
 

Share | .

 

 Medvebarlangok környéke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Medvebarlangok környéke // Szer. Jan. 23, 2013 10:49 am

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 376
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 87
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Többszörösen betört orr

Re: Medvebarlangok környéke // Szer. Jún. 08, 2016 10:15 pm

- Akkor már elég nagyfiúnak éreztem magam ahhoz, hogy ne atyám nadrágszárába kapaszkodjak. A saját életemet akartam élni, nem az övét, és megfelelő utódot szerettem volna keresni. – Más kérdés, hogy még úgy is cirka negyven évembe került, nem egyszerű az ilyesmi, bár van, aki ösztönből teszi, engem érdekelt a személy a jelölt mögött, fel akartam készíteni, és nem csak elorozni tőle vadul valamit, amivel addig ő rendelkezett. Gyakorlatilag az életét. - Az évszámnak ilyen szempontból semmi jelentősége sincs. – Mondhatnám, hogy már unatkoztam, de ez nem teljesen igaz, itt otthon voltam valaha, noha azok az idők már elmúltak, túl rég nem jártam erre, az sem biztos, hogy akad bárki, akit ismertem egykor, de nem is vágyam a csatlakozás, szóval ezen nem pörgetem magam.
- Tisztában vagyok vele, de gondolj bele… az én háromszázhetven????? évemmel ez beillene akár nyílt kihívásnak is, bármennyire is lenne baromság ott helyben ilyesmit művelni. Egyébként sem vagyok az a típus, aki ajtóstul ront a házba, szeretem megadni a tiszteletet, még ha egy falka egészéről van szó, akkor is. – Az, hogy más miként műveli az ilyesmit, engem hidegen hagy, nyugodtan utánam kérdezhet, ha az minden vágya, egyetlen helyen sem fogják azt mondani, hogy a darázsfészekig meneteltem, és megbolygattam őket rendesen. Mindig bejelentkeztem előre, vagy a határon vártam be a falka tagjait, mert mindig jöttek…
- Csatlakozni egyelőre nem szeretnék, azóta magányos farkasként tengettem éveimet, még szoknom kellene a gondolatot, ám nem tartom kizártnak, hogy idővel megtenném. – Egyáltalán nem, egyelőre fogalmam sincs, hogy miként esik a mérlegre ama tény, hogy Dario a falka tagja, nem számítottam rá, váratlanul ért, és némi újratervezést igényel a dolog. Eddig egyértelműen nem akartam a falka tagja lenni, viszont így… megfontolandó, de nem pillanatnyi döntés lesz, minden szempontból meg akarom rágni.
- Fizetni… nos, azt jelenleg nem tudnék, ellenben amennyiben belépést nyerek a területetekre, akkor elkezdenék a szakmámban dolgozni. Bűnügyi helyszínelő vagyok. Gondolom, néha nektek is jól jön, ha innen-onnan úgy tűnik el valami rátok terhelő, hogy ne kelljen feltétlenül mások agyába mászniuk az őrzőknek, mert túl sokat láttak. Ugyanakkor, meglehetősen jó erőben lévő tagnak vallom magam, amennyiben a fizikai adottságomat ki akarnátok aknázni, állok rendelkezésre. Tudod… néha jól jön, ha nem a falka tagjait amortizálják le a magányos farkasok egy-egy rendszabályozás kapcsán. Afféle külsős zsoldosként szívesen szolgálnám a falka érdekeit. – Túl sok falkával tárgyaltam már, és tudom, szeretik a kiskapukat, vannak, akik kifejezetten gyűlölik beszennyezni a kezüket, vagy épp a nagybecsű falka tagjaiét. Meg aztán, valljuk be, errefelé bőven sok olyan eset történt mostanában, hogy jobban járnak, ha egyben vannak a tagjaik.
Karjaimat közben derűsen összekulcsolom a hátam mögött, támadó szándékot közvetíteni nem áll szándékomban felé, nem érdekem, és nem is tűnik idegesítő alaknak.
- Symara? Nem új neki, hogy ő falkában van, én pedig azon kívül, erről biztosíthatlak. Szerintem az lenne fura, ha benne lennék. – Ismerem, évtizedeket töltöttünk egymás mellett, sosem voltam egy falka tagja sem akkor, sem azóta.
- Erről azonban nem beszéltünk, ahogy a falkáról sem nagyon. Ő a magánéletem része, a barátom, velük nem szeretek hivatalos ügyeket intézni. – Sem bajba sodorni azzal, hogy esetleg túl sokat mondanak el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Csüt. Jún. 09, 2016 10:21 pm

Kiugrott a tojáshéjból. Ilyen is van, de sokan meg tudják találni az önállóságukat ugyanott, mint például én. Vagy a Teremtő lép le előbb. Mae-t is hamar ott hagyta, amennyire tudom. Utód. Fájó téma, de függőben van. Az ír nősténytől nagyon sok függ. Ha mindent elrontunk és nem hozzuk helyre, akkor a büdös életben nem lesz semmi az utódlásból. Egyedül fogok meghalni, úgy, hogy saját kölyköm nem lett, a tudást és tapasztalatot a sírba viszem. Ezt nagyon nem szeretném, de sajna van rá esély a kis nőstény makacssága miatt..
- És sikerült megtalálni, amit kerestél? - kérdezem a fickót nyugodtan, mindenféle hátsó szándékot sejtető él nélkül.
Folyamatosan figyelem, hogy mennyire vetít, mennyire árulja el magát. Sokáig lehet játszani az ilyesmit, de ha elég idő eltelik, bárki ki tud esni a koncentrációból. Eddig okés, nem látok semmi gyanúsat. Tényleg lehet egy önjáró, aki szabadon akart élni. A mostani erdei lakhatása is ezt sejteti.
- Ezt értékeljük - mondom enyhe mosollyal nyugtázva, hogy képes nem csak magára gondolni.
Volt már pont ilyen erejű pasas, aki csak úgy besétált. Úgy hallottam, majdnem lett is balhé. A tiszteletet amúgy látom, minden mozdulatból és szóból ez süt. Nyilván el is várja, mert szereti az ilyen életet. Én nem fogok vele bunkóskodni. Üzent, jöttem, mert meló van. Azt pedig rendesen végezzük el!
- Mikor távoztál, mennyi időbe telt megszokni a gondolatot, hogy már nem vagy egy csapat része, hanem önálló, független egység lettél? Ha az voltál... Ezt én is próbáltam, mikor az Államokba érkeztem. Lehet nehéz, lehet könnyű.
Érdekel, hogy hogy élte meg és hogy hogy adja elő. Sokat elárulhat róla. Változhatott azóta, de akkor is számít. Mikor én átutaztam ide, fura volt, de egész jól viseltem a masszív falkalét után. Én eléggé lazán tudom ezeket kezelni, ott is vagyok, meg nem is, ezért bírtam ki. Csatlakozásról ugyan volt szó, de túl erőszakosak voltak és dobbantottam. Fairbanks előnyösebb terepnek bizonyult és nem volt rossz megint családot találni. Távolról, hűvösen, de valamennyire ragaszkodva, amolyan hanyag hűséggel vagyok itt. Nemrég pedig ki kellett bővítenem a családom kategóriáját és idővel ez sok mindent felborít, ha nem mindent.
- Egy fillér nélkül visszatérni, hát nem irigyellek... Mi történt, hogy így alakult? Merre jártál?
A távozás mikéntje lehet meghatározó. Gondolom az utódot hagyta kimászni az odúból, az önállóságra tanította. Ez még önmagában nem magyarázat. Fontos lehet, hogy miért csóróként jött. A pozíciója pedig hasznos lehet, egyben veszélyes is, mert megpróbálhat alánk vágni. A döntést nem én hozom, csak továbbadom az infókat. Lehet, hogy bérizomként jobb lenne. Meglátjuk.
- El fogom mondani, hogy mit tudsz vállalni és majd közöljük, hogy melyik lett elfogadható. Amúgy egyáltalán nem reménytelen a dolog. Egész befogadó Falka vagyunk. A te idődben is így volt?
Más Alfa, más tagok, más idők, korántsem biztos, hogy felismerném a fairbanks-i stílust, ha 200 évvel ezelőtti verziót nézek. Ezt már egyszerű kíváncsiságból is kérdezem, de azt se fogom elfelejteni, hogy van egy egyéni látásmód. Látom a kompromisszumkészséget, a melldöngető büszkeség hiányát. Az erőt meg pláne.
- Öhöm. Ő is az oka, hogy még nem akarsz csatlakozni?
Amiket a nőstény mondott, azok jól is hangzanak, meg nem is. Egy túl régi ismeretség jelenthet olyasmit, amiért nem érdemes házinyúlra lőni.
- Értelek. Symara is elég tömören mondta el a lényeget.
Nem volt valami bürokrata stílusú a jelentése, semmi kimerítő, csak pár morzsa a lényeggel. A többi most jön. Ha Sym nem tette meg, elmondom én a fontos infókat. Kis idegenvezetés. Ha már turizmusban dolgozom...
- Nos, a lényeg, hogy volt egy nagyobb vérfrissítés és szépen kibővültünk. A hegy is megvan, de a Holiday Inn Hotel legalább olyan fontos. Az Őrzőkkel jóban vagyunk, igyekszünk rászolgálni a bizalmukra. És van egy dolog, ami tavasszal szokott történni, idén is megvolt. Alignak visszajár kísérteni. 50 éve nyomja a műsorát és úgy néz ki, egyre veszélyesebb.
Nyilván sokkal korábbi várost ismert, a hotel akkor még gondolatban sem volt meg, ahogy sok más épület sem. De nekünk ez általában másodlagos. A környéket, a feelinget, a csapatot kell megértenie. Szerintem menni fog. Ha igaz, amit mond, akkor elég intelligens mind értelmileg, mind érzelmileg, hogy ne legyen gond.
- Pontosan mi is az, ami visszahozott ide, éppen most? - kérdezek rá az egyik leglényegesebb pontra.
Symara zárkózott lélek, de majd a főnökségnek terít arról, amit nem tudok meg se tőle, se Elijah-tól. Barátok. De milyenek? Majd erre is rátérhetünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 376
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 87
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Többszörösen betört orr

Re: Medvebarlangok környéke // Szer. Jún. 15, 2016 4:15 pm

- Igen, van két remek kölyköm, most keresem a harmadikat, és úgy gondoltam, hogy ideális lenne a Teremtőm tiszteletére az egykori otthona környékén keresgélni. – Ez mind tökéletesen igaz, mint ahogy a gesztusaim mögött sincs árulkodó jel kamuzásra, nem akarok én átverni senkit sem. Az, hogy van egy mögöttes szándékom, nem tartozik senkire, miként megbeszéltük ezt a célszeméllyel is az imént. Könnyen lehet, hogy a későbbiekben egyszerűbb lesz csatlakoznom, noha azért nem lelkesednék, hogy az a pöcs dirigáljon nekem bármiben is, de majd meglátjuk, miként tudom a legjobban kivitelezni a dolgokat. Egyelőre az a biztos, hogy nem akarok innen sehová sem menni, hisz valóban itt van, kár lenne elvesztegetni a lehetőséget a bosszúra. Szemet-szemért. Igaz, nagyjából esélytelennek tartom, hogy valaki valóban fontos legyen neki, de ha mégis akad, meg fogom találni. Türelmes vagyok, épp ezért együtt is működöm, nekem valóban nem célom betartani a falkának, és amennyire tehetem, ki is terítem a lapjaimat, de baromság lenne a jokeremet is ledobni az asztalra.
- Nem volt könnyű, szerettem ezt a helyet, mélyről jöttem, nem tagadnám, itt éreztem magam először otthon. De… vannak, akiknek egy idő után semmi sem elég jó, azt hiszem, én is effajta nyughatatlan lélek vagyok. Sokáig tartott megszokni, de az elmúlt évszázadokban hozzám nőtt ez a szerep. – Egyelőre nem tudom elképzelni falkában, tudatosan kerültem a lehetőségeket, Dotty közelében sem maradtam, mikor a nyakamba akarták dobni a pórázt. Már nem az én világom, idő. Mindennek ez a kulcsa most. Rendes tagnak látszik, és rohadtul figyel, ha nem lenne a fő célomon túl más értelme is az itt létemnek, tán meg is szorongatna. Kedvelem az okos lelkeket, érdemesek a figyelemre, akárhány évesek is legyenek.
- Van nekem egy kevés, de nem akartam a városban terpeszkedni, és várni, hogy nyakon csípjen valaki. Illetőleg folyamatban az áthelyezésem, a kérdés csak az, megjelenhetek-e majd az új munkahelyemen, vagy sem. Ez tőletek függ. – Ha nem maradhatok, nyilván megyek, nem fog örülni a rendőrség, ez fix, de majd átpakolnak máshová, volt már ilyen, lesz is még. Semmi sem biztos, amíg meg nem történt. - Egyébként, pár évet lehúztam Miamiban, ott voltam az utóbbi időben a legtovább, de ott is magányosként, a munkám fontosabb volt. Azonkívül jó ideje vándorolok, legutóbb hozamosabb ideig Görögországban éltem Symarával. – Bármennyire is fájjon, egy élet nem jutott a nővel, akit máig szeretek, és a három csodámmal, mindez azonban nem kúszik sem arcomba, de még érzelmeim közé sem csal komorságot, ennek itt most nincs helye.
- Igen, az én időmben is így volt, simán ment minden, hamar a közösség részei lettünk, mit tagadjam, jó volt itt felcseperedni. – Nosztalgikus mosoly, igen, talán elragadna a hév a csatlakozást illetően, ha Dario nem tartozna közéjük, így azonban erős visszatartó tényező. - A város viszont… rohadt öregnek éreztem magam, mikor megérkeztem… nem tetszik, kész szerencse, hogy inkább a természet közelségét kedvelem. – Holt biztos, hogy én aztán nem vagyok a modernizáció rabja, és ebben a korban az ilyesmi már nem változik.
- Nem, semmi köze hozzá, még mindig fontos nekem, barátként tartom számon, ha valahová, hát maximum pozitív irányba döntené a mérleget. Egyelőre sokkal inkább az akadályoz, hogy sokáig rég nem voltam egy helyen, és fölöslegesnek tartanám csatlakozni, ha idővel tovább hajt a vérem. Előbb rá kell jönnöm, mennyire tudnám elképzelni, hogy hosszasan időzzek ismét valahol. Ez pedig nem pár évet jelent, sokkal inkább évtizedeket az esetemben. – Tagadhatnám, de fölösleges, négyszáz fölött már nem az leszek, aki most vagyok, elsatnyul majd az erőm, és meglehet, nem fogom tudni minden esetben kellően megvívni a harcaimat.
- Hallottam hírét, hogy az öreg nagyon ugrál odaátról, Symara majdnem nekem jött... Vannak itt fura dolgok a jelek szerint. Holiday Inn? Megjegyzem, ezt emlegették akkor jóakaró őrzőpalánták, akikkel összeakadtam az erdőben, hogy oda kéne dugnom az orrom. Ezek szerint a falkaszellem sem feltétlenül ugyanolyan, bár több mint kétszáz év befolyásoltság híján is nyomot hagyhatott rajta. - Nem, nem keresem bennük a múltat, nem is tehetném, már régen nem olyan itt semmi, amit én megszoktam.
- Van az a hülye heppem, hogy mindig kell mellém egy kölyök. A fiatalabbik nemrég farcolt le mellőlem, keresem az utánpótlást. Arról gőzöm sem volt, hogy Symara itt van, de kellemes meglepetés. S mint mondtam, a Teremtőm halála után úgy éreztem, valamivel adóznom illenék az emlékének, ő pedig itt élte le élete legnagyobb részét, ennél jobb helyet keresve sem találhatnék. – Azt sem tudtam, hogy Dario itt van, a nyomok erre vezettek, ez azonban nem jelenti azt, hogy konkrétan miatta jöttem ide, hiszen nem is tudtam, hogy tényleg itt van. - Illetőleg, az áthelyezésem tekintetében is itt volt üresedés, gondoltam, ha már ebből a szempontból is Fairbanks lenne a cél, hát miért ne engedjek a nosztalgia csábításának. – Lehet, hogy sokat beszélek, de sosem voltam másmilyen, majd rájönnek. Meg aztán, szeretem az ilyen sarkalatos kérdéseket mielőbb elintézni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Szomb. Jún. 18, 2016 1:00 pm

Elismerően biggyesztem le az ajkaimat. Nem rossz. Igazából nekem is lehetne már akár két nagy kölyköm is, ha nem lennék olyan válogatós. Most pedig más lett a feladatom, Tupilek arra kényszerített, hogy másra fordítsam az energiáimat. Érdekes, hogy nem is annyira kényszernek érzem, hanem belülről jön, hogy nem a kölykedzés az én utam. Eska villantotta fel a reményt és tőle tudom mindezt. Irigység nincs, csak igazi elismerés.
- Akkor elég komolyak a szándékaid.
Ebben az is benne van, hogy mi is többet várunk tőle, mint a bohém, felbukkanó és eltűnő, balhékban utazó kóboroktól. Akárki nem teremthet a területünkön. Őszintének tűnik, amit mond és az első benyomás azt súgja, hogy képes tényleg remek kölyköket nevelni.
- Mélyről azt jelenti, onnan, ahonnan akkoriban az amerikai feketék szoktak jönni?
Kevés olyan van nálunk, aki belülről ismerte a rabszolgaságot. Azok viszont kiemelkedő tagok, nem hétköznapiak. Én sose voltam ilyen helyzetben, de tuti, hogy Elijah akkor érti, mit jelent megbecsülni valamit. Tovább kellett állnia, az már más, de amíg itt volt, tutira lehetett rá számítani.
- Amikor átjöttem az Újvilágba, nekem se volt egyszerű és igazából jobban szeretem, ha tartozom egy családhoz.
Remekül elvoltam kóborként is, de egy csapat részeként sok minden egyszerűbb. Falka. Vérvonal. Nép. Vagy ilyesmik. Nem volt nehéz újra csatlakozni egy Falkához, pedig akkor már sokáig magányost játszottam. Persze mázli, hogy könnyen tudok váltani. Ez mindenkinél más, Elijah-nak tényleg nehezebb lehet.
- Én a városban élek, de egyszer, amikor majd váltani kell, ilyen helyet fogok keresni. Végülis a természet gyermekei vagyunk, abszolút megértelek.
Amiket mond, az is mind logikus. Szigorú szemekkel vizsgálom az érveit és nem találtam rajta fogást. Eddig nem látok okot arra, hogy ne engedjük be. Hogy az a kevés mennyire kevés, arra már nem kérdezek rá, mert a pénztárcában ilyen mélyre nem túrunk. Nem az a lényeg.
- Zsaruként milyen volt egy olyan durva helyen szolgálni? Én katona voltam Marseilles-ben, na, az se volt egyszerű hely...
A híreket figyelem, szóval tudom, hogy a napfényes Miami tengerpartja mögött sok mocsok húzódik, virágzik az alvilág is, nemcsak az újgazdagokról szól az a hely.
- Akkor neked egy görögországi nyaralás már csak egy sima nosztalgia látogatás lenne, mi? Kedvelem, szép ország. Merre jártál ott? Én Rhodoszt szerettem legjobban.
Mediterrán vidékről érkeztem és noha más a görög mentalitás, tényleg szeretem a nagymúltú Hellászt. A kikötői életem során is sokat találkoztam a lakóival, meg később utazgattam arrafelé. Manapság is megfordul a fejemben, ha kiruccanást akarok. Egy-két várost azért megemlíthetne a hím. Majd Symara-nál is lesz egy köröm, mert nem árt megtudni, miért ilyen titokzatos.
- Van, ami sose változik...
Alfák ide-oda, ezek szerint régen is jó szellemben ténykedtek a leghűségesebbek, a legöregebbek, akik valójában diktálnak vagy a csendes többséget alkotják. Elvigyorodom, ahogy a városfejlődést említi.
- Én végignéztem, hogy alakult át az egykori kisközösség. Azért nem rossz ez, az erdő meg közel van.
A Lak is olyan helyen fekszik, ahol nekünk kellemes, szóval élhető, nem lehet az ellenkezőjét állítani. Érzem Elijah szavain, hogy ez csak a kezdeti viszolygás, de meg fogja ő szokni, ha hagyjuk.
- Értem. Ez is megoldható, ahogy mondtam.
Sym szerintem régen több is volt, mint jóbarát és szerencsések, hogy így váltak el. Két intelligens ember, akik tudják uralni a vérüket. A nőstényre ez mostanában nem igaz, de reméljük, valamit kitalálnak a transzcendens nagy ismerői.
- Igen, elég erős utóhatások léptek fel. Örülök, hogy megértetted Symara viselkedését. Elsőre nem volt egyszerű levágni, miről is szól, amikor valaki kifordul magából. Majd meglátod, mennyire más, mint régen volt. Nem titok, hogy egy ilyen váltást nem mindenki visel el, úgyhogy akadtak távozók is. A régiek közül van olyan, aki esetleg problémát jelentene neked?
Ez a hím nem keresi a bajt, de ettől még megtalálhatta, mert a vérfarkasok nem mindig egyszerűek vagy ha igen, annak is lehetnek hátulütői. Egyikünknek sem árt tudni, van-e olyan, aki vérszemet kap, ha Elijah-ról hall.
- Te mennyire vagy válogatós? Azt hiszem, én túlságosan, ezért sem lettem még Atya.
Érdekel, hogy meddig agyal, meddig vizsgálgatja a szempontokat. Igazából lehet, hogy Tupilek nélkül is az lenne az állapotom, mint most. Szigorú vagyok és nehezen vetem a feltétlen bizalmamat egy emberbe.
A járkálást megszakítom egy pillanatra. Megállok, lefelé nézek és odaguggolok egy kisebb, olyan 5 centis kőhöz, amit már belepett a moha. Felemelem, orromhoz veszem. Egy maci nemrég léphetett rá, érezni a medvetalp jellegzetes szagát. Kezemben tartom, mikor visszanézek Elijah szemeibe. Végigmérem, aztán felállok és vele szemben helyezkedem el zsebre tett kézzel. Összeszorított ajkakkal mosolyodom el újra. Nagyjából átbeszéltük a dolgokat, mindketten hallottuk a lényeget.
- A technikával mennyire élsz? Kijöhetünk személyesen, hogy értesítsünk az eredményről, de telón egyszerűbb.
Zsaruként nem vonulhatott ki teljesen a modern technológia világából, tuti, hogy van mobilja. Az erdő nem a legjobb térerő szempontjából, de azért megkérdezem, hátha nem mindig itt eszi a fene. Ezer más módja is van az értesítésnek, nem ezen fog múlni. Megoldjuk. Azt hiszem, pozitív dolgokat tudok róla mondani, szinte csak pozitívat. Aztán ha más már nincs, akkor mindössze egy kézfogás, búcsúzás és jöhet a séta visszafelé is, amit nem fogok elkapkodni, mert ki akarom élvezni a természet tisztaságát, mielőtt hazafelé indulva újra benzinnel nyomatnám tele a környék levegőjét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 376
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 87
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Többszörösen betört orr

Re: Medvebarlangok környéke // Csüt. Jún. 23, 2016 10:51 pm

Bólintottam, igaz, ami igaz, magányosként kölyköt vállalni sosem volt egyszerű, de az elmúlt két alkalommal is sikerült, nem lesz ez másként eztán sem. Azonban közel sem tartok ott, hogy akár esélyes legyen erre a posztra, ahhoz egy kicsit többet kellene a városban mozognom, de talán idővel ez is másként lesz, sok múlik ezen a találkozón, könnyen lehet, hogy nem felel meg nekik az, amit tenni tudok értük. Illetőleg, fogalmam sincs, Dario mikor boríthatja a fejemre a szaros bödönt. Igazság szerint, amikor csak kedve szottyan, amikor a legtöbbet nyerné belőle. Itt azonban még nem tartunk, és a tények még mindig maximum az én pártomat szolgálhatnák, elvégre sosem bántottam. Még nem. Fogom, mert így akarom, de nem úgy, ahogy sokan hinnék. Az is lehet, hogy már rég a környéken sem lesz egyikünk se, mire eljutok idáig. A cél nélküli élet lényege, hogy a világ minden ideje az enyém.
- Onnan. Már születésemkor rabszolga voltam. – Magamba szívtam a munkát az anyatejjel, a földművelés edzett meg már gyermekként, szar volt, miért is tagadnám, de büszke vagyok rá, hogy kimászhattam onnan, a Teremtőm segítségével. Farkas lettem, több, kaptam nevet, nem csak Isaac, a rabszolga voltam. Sosem lehetek elég hálás az öregnek, ugyanakkor mindent, amit tőle kaptam, kockára is tette azzal, hogy a nyakamra szabadított egy pszichopatát. A bosszú kegyetlen dolog, rossz tanácsadó, nem érdemes rá hallgatni, tudom én az eszemmel, de elvette tőlem a szeretteimet, meg kellett tagadnom a feleségemet és a gyermekeimet. Sosem fogom megbocsájtani neki, miként azt sem, hogy több mint másfél évszázadig játszotta, hogy ő a legjobb barátom.
Bólintottam csupán. Akkor én is szerettem, most… nincsen már mit hozzátennem az életemhez azontúl, hogy lerendezem a dolgainkat kedves barátommal. Nem vagyok már fiatal farkas, ellenben túl rég csak a magam ura, nehezen szoknám meg, ha bárki dirigálni akarna. Nem vagyok benne biztos, hogy menne, bármennyire szerettem egykor itt élni.
- Itt legalább nem ér csalódás. Nem mintha ne ismerném a modern kor csodáit, de a legtöbbtől a hideg ráz. – Nem meglepő talán a hozzám hasonlóak tekintetében, hiszen valljuk be, semmim sem volt gyermekkorom nagy részében, földönfutó rabszolgaként alig láttam valamit a világból, és amit láttam, azt gyűlöltem. Nehezen birkózom meg a változásokkal, főleg akkor, mikor nem önszántamból teszem, és kirántják a lábaim alól a talajt.
- Helyszínelő vagyok, nem kifejezetten zsaru, de ennél fogva hasonló mennyiségű durva dolgot láttam, mint ők. Miami, mint a nagyobb városok többsége, tökéletes melegágya a bűnözésnek, de sok helyen ezt tapasztaltam sajnos. Becsülendő. Én hadnagy voltam a ’48-as forradalomban, illetőleg az első világháborúban ellőtték az egyik lábam. Azóta nem kifejezetten szívlelem a háborúkat, elég gyötrelmes volt visszanöveszteni. – Már lényegtelen, lévén sikerült, de nem ugranék bele ilyesmibe még egyszer. Az emberek vívják csak meg a saját háborúikat, nem kell nekik ahhoz segítség.
- Az egész országot bejártam a közel fél évszázad alatt, amit ott töltöttem, de Pireuszban éltünk hozamosabb ideig, nem tudom, mennyire vagy ismerős arra, kikötőváros az Attikai félszigeten, egész közel van Athénhoz. Egyébként, valóban olyan lenne. Nem is mennék oda nyaralni, akkor már olyan helyet keresnék, amit még nem ismerek. – Ilyenből kevés van, ami tán nem meglepő a magányos éveket számolva, amiket vándorlással töltöttem.
- Tudom, éltem a lakban, bár bizonyára manapság már másként fest az is. Ettől függetlenül tény, hogy ideális helyen van, hacsak nem pakolták máshová, ezt nem tudom, nem néztem körül. – Tényleg csak addig mászkáltam a területükön, ameddig muszáj volt, nem vagyok ostoba, nem keresem a bajt, megtalál az engem anélkül is.
- Ha valakivel leélsz közel negyven évet, akkor megismered szőröstül-bőröstül. Ezen majd valamivel több mint negyed évszázad a mi korunkban már aligha változtatna. – Rég találkoztunk újra, de nagy tragédiák kellenek ahhoz, hogy valaki kiforduljon magából. - Hacsak nem esik nekem valaki, problémát senki sem jelent. – Dario sem probléma. Elintézendő feladat, és egyébként sem régi falat errefelé, nem szükséges hát emlegetnem. A régieket kedveltem, már ha akad még itt bárki közülük. Ezt egyelőre nem tudom, de bízom benne, hogy valaki csak akad, jó volna valakivel nosztalgiázni.
- Ezt nehéz megmondani, talán nekem szerencsém volt. Az első kölyköm a szabadságharc derekán került képbe, egyszerűen tudtam, hogy büszkévé tenne, nehéz megmondani, miből. A másodikat a világháborúban megerőszakolva találtam egy árokban. Belehalt volna, ha nem segítek, de láttam a szemében azt az erőt, a bizonyosságot, hogy bárki más találja meg, felállt volna. Nem is gondolkodtam. – Mosolyodom el. Hiányoznak, a fiam jobban, hisz sokkal régebben láttam, még csak a fejleményeknek sincs tudatában, a lányom alig két éve szakadt el tőlem, de ha belegondolok, hogy talán őt sem látom többé, belesajdul a lelkem. A véreimről nem is beszélve. Esélytelen.
- Akartál egyébként valaha? Nem mindenki gondolja úgy, hogy tovább kell adnia a tudását, meg egy darabot magából. – Alapvetően bizalmatlan vagyok a világgal, Dario óta nem igazán bízom senkiben, de ez a tag korrektnek tűnik, nem, nyilván nem leszünk országos cimborák, lévén nem áll szándékomban csatlakozni, de örülök, hogy vannak köztük ilyenek.
- Nincs telefonom egyelőre. Lévén feltöltenem sincs hol. Ha nem fáradtság, akkor örülnék, ha kijönne valaki. Vagy küldjetek füstjeleket. – Vigyorodom el. Mondanám, hogy szóljanak Symarának, de nem akarom bajba sodorni azzal, hogy szóljanak neki, úgyis nála zuhanyzom, ha már nem bírom elviselni a saját szagomat. Ettől még nem feltétlenül örülnének ennek falka szinten, és teljesen jogosan. Maradjunk a kellemetlenebbik útnál, én megvárom őket, nem sietek sehová.
- Köszönöm szépen, hogy fordítottál rám időt. Nagyon örvendtem! – A messzemenőkig őszintén, noha tudom, együttműködőbb már nem is lehettem volna, ugyanakkor ez vagyok én, nem kekeckedem velük, hogy ők se tegyék velem, ilyen egyszerű.

//Nagyon szépen köszönöm, élveztem! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Szomb. Jún. 25, 2016 8:38 pm

- Akkor te mindenkinél jobban tudod értékelni a szabadságot. Van még ilyen tag a Falkában egyébként.
A rabszolgalétre is különböző módokon tudtak reagálni az emberek. Volt olyan feka, aki nekiszaladt a puskának és másnap el is ásták. Aki meg túlélte, az is lehet olyan, mint Elijah, törvénytisztelő és tök normális. Vagy olyan idegbeteg, mint a csávó, aki nemrég jött hozzánk. Egyszer majd elmesélheti, hogy szabadult? Megszökött vagy kivárta a nagy felszabadítási hullámot. Érdekelnek az ilyen sztorik.
- Megértelek. Én sok mindent megtanultam a mobiltól a számítógépig, mert láttam, hogy nagyon hasznosak tudnak lenni. Sms-t írni a mai napig utálok egyébként és nem is pörög úgy az ujjam, mint a fiataloknak.
Keresem a betűket, a jeleket és nem azért, mert hülye vagyok és nem bírom megjegyezni. Idegen, távoli az az egész. Hasznos, de kellemetlen. Tisztelem Elijah-t ezért, meg úgy általában az olyanokat, akik kivonják magukat ebből és nem keresik a technológiát, hanem a falu szélén patakban mosnak. Öregkoromra én is így fogok tenni, de addig még sok a dolog.
- Az néha még keményebb. Te látod a hullákat, amikről a nyomozók csak olvasnak a jelentésben. A világháborút én elkerültem, a katonáskodás még ember koromban volt. És igazad van, a háborúzás nem egy jó hobbi...
Sok tagunk volt kint a fronton, például Willow is, toldozta-foldozta a sebesülteket. Nem gáz az, én egyszerűen jobbnak láttam inkább pénzt keresni, építeni az életemet a békés világban, mint fegyvert ragadni.
- Pireusz, igen, megvan - bólogatok, mert azt a részt tényleg vágom.
Idegenforgalomban utazom, kell is, hogy legyen fogalmam a legnépszerűbb helyekről, meg szeretem is azt az országot. Az infókat pedig gyűjtöm, megjegyzem és a főnökségnek majd lejelentem.
- Az jó kérdés, lehet, hogy régen más volt. Most is ideális helyen van egyébként.
Hogy 1800 körül mi volt itt, azt csak hallomásból ismerem. Nem tartom túl fontos infónak, hogy mikor építették át, volt-e más székhely, stb. Ha egyszer úgy alakul, hogy Elijah-nak el kell látogatnia a Lakba, akkor majd fény derül mindenre. Nem bánnám, ha be tudnánk olvasztani, mert elég normális tagnak tűnik.
Mosolyogva bólogatok, hogy így van. 40 év szép teljesítmény. Québec-ben én is voltam házas és megvártam az asszony halálát. Ember volt, megkíméltem, megkíméltük az ajándéktól. A megjegyzése egybevág azzal, amit leszűrtem, amit láttat magáról. Nem keresi a bajt és ha volt is régen, nem azon pörög. A kérdés az, hogy itt van-e kifogása valakinek ellene. Ha lesz, majd jelzi Castornak. Igazából nem féltem ezt a hímet, az se okoz neki nagy problémát, ha valaki a torkára megy. Nincs legyőzhetetlen farkas, még az alapítók is megszenvednek néha, főleg Alignak miatt, de azért van itt erő bőven.
- Teljesen jogos. Én is hiszek abban, hogy ezt meg lehet érezni. A másodikra meg mit mondjak... Szép dolog, hogy pont egy ilyet választottál és úgy hangzik, nem is nyúltál mellé.
Van fantázia abban, hogy egy meggyötört lelket teremtsünk újjá. Én nem tennék így, de tisztességes választás volt és ha a bosszú lila ködburka nem borította el a kölyök arcát, akkor meghálálta, amit tettek érte. Látom Elijah-n az apák büszkeségét, a szeretetet, amivel visszagondol a családjára. A kölykök kiugranak az odúból, ahogy a madarak kirepülnek a fészekből és nehéz elengedni őket. Van, aki képtelen rá, itt is láttunk példát erre.
- Igen, sokáig, de egyre inkább érzem azt, hogy nem ez az utam. Tényleg van kivétel.
Az örökítés, utódnemzés természetes ösztön, de ha a túlvilágról belenyúlnak a lélek legmélyébe, akkor változhat. Eska rám bízott valamit és lehet, hogy mégiscsak lesz kölyköm, de addig még sok minden fog történni és talán már most máshogy áll minden. Beszélnem kell vele is.
- Oké, mondom, megoldjuk.
Hűvösen bólintok. Nem nagy dolog kiautózni és személyesen közölni az egészet. Nem mondom, de valójában tetszik ez az életmód és a felfogás. Egyedül a vadonban, mint régen, az ősidőkben az indiánok vagy más égtájak lakói. A végére értünk, minden lényeges dolog sorra került, már csak a döntés fog kelleni. Ha más nem akarja közölni a hírt, akkor én majd vállalom, hogy kijövök és elmondom. Symara-t kímélni kell, mert elég labilis, amióta rosszat álmodott...
- Részemről a szerencse, Elijah! Jelentkezni fogunk.
Tiszteletteljes kézfogás, mosoly és utána hátraarc. Megyek a kocsihoz és fejemben összegzem a legfontosabbakat, hisz nincs szükség litániákat zengő jelentésre, Castorék a tömör összefoglalást szeretik. Lassan, az erdő méltóságát kiélvezve távolodom és kicsit kellemetlen szájízzel szállok be az autóba, mert legszívesebben még maradnék. De hát a kötelesség nagy úr és ma még sok dolgom van.

// Köszönöm, én is, nagyon! Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Medvebarlangok környéke // Kedd Jún. 28, 2016 3:08 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 07, 2016 9:10 pm

// Who Knows Who? //


Maeve & Rocky



valamint

Louis Chatocly

Alig haj, csapzott arc, amin keresztül mentek az évszázadok szekerei, mély nyomokat vágva a bőrbe. A kortalanságában tekintélyt sugárzó férfi viszonylag elegánsan, csíkos öltönyben, szürkéskék, kigombolt nyakú ingben ül egy dús lombú fa tetején, jó 2 embernyi magasságban, nyárhoz illően zöldellő levelek mögé rejtőzve, egy masszív faágon masszív fatörzsbe kapaszkodva. Alatta a barlang, medvék lakhelye. Most egy brummogó sem jár erre. Amelyik idetévedt, az is megérezte az erősebb vadat és odébb állt, hogy még bóklásszon kicsit az erdőben, amíg elmúlik a veszély.
A férfi nyugodtan, türelmesen várakozik a doktornőre, akinek lopott telefonról küldte az alábbi üzenetet:

"Maeve, kérlek, azonnal gyere ide! Eltörtem a lábam a medvebarlangoknál, nem tudom, hogy hazaérnék-e? Félek. Greenberg"

Gondos megfigyelés után szemelte ki az áldozatot, akinek elcsaklizta a telefonját egy pizzériában. Egész pontosan elcserélte egy ugyanolyanra. Az emberei már tudták, hogy ez a Greenberg nevű fiatal farkas is a kórházban dolgozik, ahogy Ms. MacGowan is. Megtudta, hogy nincsenek rosszban, egy falkához tartoznak és a fiú nem fél segítséget kérni vagy csak szóba állni a nősténnyel. Chatocly figyeltette a srácot és mikor már biztos volt a dolgában, akkor szerezte meg a telefont. Személyesen, mert szeret jelen lenni ott, ahol az események zajlanak, de úgy, hogy senki ne gyanakodjon.
A telefon itt hever a mélység tátongó szája előtt, mintha csak épp elment volna a használója. Két lábon vagy egyen, segítséggel vagy anélkül? Csak a szagok fogják elárulni, azok pedig megmondják, hogy nem is járt itt. Régi nyomok érezhetőek, de csak más farkasokról. Akik jelen van, az csupán a francia, aki élete hajnalán is járt Amerikában, itt gazdagodott meg, itt született újjá, most viszont nem aranyat gyűjteni és világot felfedezni érkezett. Hajlott korával egyfajta lezárási kényszer kerítette hatalmába, meg akar szabadulni azoktól, akiket ő teremtett. A telefon, az üzenet és majd a beszélgetés mind csak eszköz lesz, finom és alantas eszköz, amivel Rocky életét teljesen csődbe akarja vinni. Arcán semmi nem látszik ebből. Egykedvűen, szinte mereven, de éberen figyeli a környéket, füleit hegyezve próbálja kiszűrni az erdő zajából a lépéseket, a lélegzés apró zörejeit, a szívhang édes életjeleit. A levelek között átnézve vár valakit. Egy konkrét személyt, akivel megbeszélhet néhány dolgot egy másikról, aki szintén meg fog érkezni. Szag elrejtve, pajzs felhúzva. Bárki észreveszi, ha egyáltalán észreveszi, nem fog sokat megtudni róla, amíg ő nem úgy akarja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 07, 2016 9:50 pm

Mosolyogva öleltem magamhoz az aktáimat, miközben már induláshoz kellett volna készülődnöm, de helyette inkább a gyerekosztályon ácsorogtam, jobban mondva a csecsemők osztályánál. Figyeltem őket az üvegen át, ahogyan sokszor a szülők teszik. Fogalmam sincs arról, hogy valaha jó anya lett volna belőlem, s régebben talán nagyon kicsiként ábrándoztam erről, de aztán valahogyan abbamaradt, majd valaki döntött is helyettem, hogy véletlenül se játszhassak el ismét ezzel a gondolattal. A telefon könnyedén kezdett el rezegni a zsebemben és ez is ébresztett rá arra, hogy végre majdnem 48 óra után haza kellene mennem, hiszen muszáj volt bent maradnom, sürgős eset, meg le is betegedett az egyik kolléga, vagy a családjában történt valakivel valami? Fogalmam sincs, ez nem maradt meg.
Kíváncsian olvastam el Greenberg üzenetét és nem hibáztattam azért, mert képtelen egyedül megoldani a dolgot. Ki tudja, hogy milyen törést szenvedett és ő se volt túl idős, meg talán annyira gyakorlott orvos se, mint én, vagy Balthazar.

„Nyugodj meg, s ne mozogj! Hamarosan ott leszek! S tényleg ne tegyél több kárt magadnak, mert nem fogod megköszönni, amit kapsz akkor!”

Pötyögtem az irodámba menet vissza gyorsan, hiszen tényleg kedves vagyok vele, meg bírom a buráját, de attól még orvosként eléggé szigorú, s néha talán kicsit kiállhatatlan egyesek szerint, mert nem ismerek tréfát a gyógyításban. Számomra az emberek élete fontos, ahogyan az is, hogy minél kevesebbet szenvedjenek az emberek. S nem vágytam arra, hogy éppen most akarja Mr. Macsót játszani. Könnyedén bújtam bele a hétköznapi ruhámba, majd felkaptam a táskámat, miután gondosan a helyére pakoltam az újabb betegkartont, de ha tudom, hogy az egész csak egy gondosan felépített csapda, akkor tuti, hogy nem mentem volna oda, de hát honnan is kellett volna tudnom, hogy az élet újabb orkánt sodort az életembe?
Jó pár perce mentem már az autóval, amikor üzenetet hagytam Balthazarnak is, hogy ne várjon rám, ha jól rémlett, akkor azt beszéltük, hogy ma nála találkozunk, de igazából az elmúlt két nap eléggé leszívott, így azon se lepődnék meg, ha ilyen téren most tévednék. Könnyedén parkoltam le annyira mélyen az erdőben, amennyire csak lehetett, hogy utána gyalog vágjak neki a sötét erdőnek. Ügyeltem arra, hogy ne lépjek se csapdába, se ne csapjak nagy zajt. Fura volt, hiszen se Greenberg energiáit, se szagát nem éreztem, de abban biztos voltam, hogy valaki figyel. Könnyedén húztam fel teljesen a pajzsomat, mintha csak valami védelmi sánc lenne. Kíváncsian pillantottam körbe, majd pedig abba az irányba pillantottam amerről valakinek a szívének a ritmusát meghallottam. – Ki vagy és mit akarsz? – kérdeztem meg határozottan, hiszen voltam annyira ostoba és vakmerő, hogy ne csináljam teljesen össze se magam ilyen helyzetekben, majd talán később. Kíváncsian fürkésztem abba az irányba, ha nem jött felelet, akkor csak morrantam egyet és újra megszólaltam. – Nekem erre a gyermeteg játékra se kedvem, se erőm… - mondtam neki még mindig eléggé határozottan, majd úgy, mint egy durcás kisgyerek, s ha nem jelent meg, akkor elindultam abba az irányba, amelyről jöttem, ha megjelent, akkor kíváncsian pillantottam az idegen férfira.
Most kellene lelépnem, ahogyan a belsőhang is súgja, de vagyok annyira makacs és idióta, hogy ehelyett inkább kétszer is megszólítom az illetőt, vagy legalább egyszer. Pedig a maga a hely se éppen bizalomgerjesztő egy éjszakai találkához egy idegennel, hiszen ki tudja, hogy milyen fenevaddal állok szemben.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Hétf. Aug. 08, 2016 7:01 pm

A lombok takarásában az 500. életévét is megélt farkas apró mozdulattal kapta fejét az autó hangjai felé. Éjnek évadján remélhetőleg nem valami alvilági alak jön hullát elásni, hanem az, akinek jönnie kell. Akire küldetést fog bízni úgy, hogy az ne is tudja meg valójában. Türelmesen üldögélt az ágon, ami elbírta őt. A masszív fán nem kellett attól tartania, hogy maga alatt vágja. Vagy mégis? Amikor lépések közeledtek, már távolról igyekezett mindent megtudni. Alaposan megnézte magának a nőt és az is feltűnt neki, hogy óvatos, mert teljesen felhúzott pajzzsal érkezett. Tisztában volt vele, hogy amint rájön a turpisságra, erőszaktól fog tartani, egy csapdától, amiből nem távozhat élve vagy legalábbis épségben. Chatocly-tól a vérengzés sem állt messze, ahogy általában a gyarmatosítóktól, de most nem a testnek akart ártani. A doktornőnek sem igazán, őt csak eszköznek szánta.
Egész addig figyelte, míg az ki nem szúrta. Fejében megfordult a gondolat, hogy ilyen idősen már megfontoltabbnak kellett volna lennie. Egyedül érkezni az erdőbe? Ha az ő kölyke lenne, felkerülne a halállistára. Borzasztóan maximalista lett, akire régen büszke volt, most már azt is fekete pontnak tartotta a képzeletbeli ellenőrzőjében. Volt, aki a fejéhez vágta, hogy saját magával nem békélt meg, de Chatocly elutasította a vádat. Ő tudta, mi a baja.
- Egy árnyék a sötétben. Általában mit akar az ilyen? Takarni és leplezni, követni, eltűnni és előtűnni. Nem így van?
Egyenesebb választ nem kellett tőle várni. Csak a szája mozgott. Továbbra is ücsörgött, szemével követte a nőt. Még a pajzsot se kellett áttörni, a testi folyamatokból rájöhetett, mi zajlik Maeve-ben. Kereste a félelmet is, de inkább a bizonytalanságot, ami a legjobb alap egy hazugsághoz. Az igazság házát pedig még édesebb felépíteni rajta, a gondosan megválogatott ténytéglákból, amiket cselszövéssel fog összemalterozni.
- Greenberg elhagyta a telefonját. Majd vigye vissza neki, legyen oly szíves! - szólt a francia, majd hirtelen elrugaszkodással a barlang szája előtt landolt.
Nem nézett a nőre, hanem rögtön a készülékért nyúlt. Lehajolt, hogy méretes kezébe vegye, leporolgassa, megtisztítsa az erdő piszkától, aminek másodpercek is elegendőnek bizonyulnak, nemhogy órák alatt ne lenne képes belepni egy ilyen tárgyat. A kezébe véve látványosan megmutatta, fejéhez emelte és rámosolygott a nőre.
- Elkapja, ma chérie? - kérdezte kedves francia megszólítással.
Ha Maeve reagálni látszott, akkor odadobta neki a telefont. Kezeit tarkótájon összekulcsolva kihúzta magát, szinte megfeszült, mint az íj, majd óriásit nyújtózott és nyögött is hozzá. Elindult a barlang szája mellett, kezeit hátra téve és a nőstényre rá sem pillantva.
- Ha valakinek itt baja esett volna a falkájukból, nem súlyosbodott volna. Éppen időben érkezett. Pontosan és megérdemelten, mint a halál. Jómagam is orvos vagyok, meg tudom ítélni.
Hangja teljesen hétköznapi, sőt egy kicsit dícsérő módon szólt, miközben lassú léptekkel kezdett sétálni. Nem közeledett, inkább tartotta a távolságot. A barlang falánál megállt és nekidőlt, karjait elöl összefogva.
- Hogy van, Ms. MacGowan? Leendő Mrs. MacGowan? - kérdezte negédesen, széles mosollyal megvillantva mai napig fehér fogait és felcsillantva világosan kéklő szemeit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Hétf. Aug. 08, 2016 8:05 pm

Talán vissza kellett volna fordulnom abban a pillanatban, amikor úgy éreztem, hogy nem azt fogom itt találni, akire számítottam. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre, de valami hajtott. Nagyon is kíváncsi lettem, hogy ki akar szórakozni, hiszen ha itt lappang még az ágak között, akkor talán megpillanthatom. Nem szerettem azt, amikor belőlem avanzsált valaki egy bábut, így érthető, hogy a kíváncsiságom maradásra hajtott. Másrészt meg nem voltam az a fajta, aki egyből a falka mögé akart volna rejtőzni egy ismeretlen árnytól. Fáradt voltam, s tényleg semmi kedvem nem volt szórakozni, s már éppen megtettem az első pár lépést a távozás irányába, amikor meghallottam az ismeretlen hangot. Nem fordultam meg egyből, a pajzsomat pedig továbbra is a helyén tartottam.  Szavai pedig könnyedén indították be az agytekervényeimet, hiszen a beszéde alapján hasonló vérvonalra tudtam gondolni, mint amilyen én voltam. Így érthető, hogy nem éreztem meg őt korábban és most se. De attól még nem túlzottan tetszett az, amit hallok.
- Vagy talán csak fél szemtől szembe kerülni azzal, akit ő maga csalogatott ide. Ha pedig úgy lenne, ahogyan mondja, akkor talán jobb lenne magától is távol tartanom magam, nemde? – kérdeztem vissza egy féloldalas mosoly keretében, majd lassan fordultam meg, hogy megpróbáljam megtalálni őt a pillantásommal. Rezzenéstelen arccal figyeltem őt, miközben az futott át az agyamon, hogy talán jó lett volna azt megírnom Balthazarnak, hogy pontosan hova is megyek, de miért is nem gondoltam erre korábban? Ja, megvan, mert nem hittem abban, hogy ezen a késői órán esetleg egy csapdába sétálok bele, vagy ki tudja, hogy minek kellene neveznem. De egy árny örökre árny marad, s sose lehet tudni, hogy mit lehet elhinni a szavaiból és mit nem.
- Miért nem adja maga vissza? – kérdeztem meg szemrebbenés nélkül. – Ha már volt oly kedves és megtalálta neki, akkor vissza is csempészheti. – direkt fogalmaztam így, még ha nyelvbotlásnak is tűnhetett. Az üzenet alapján nem csoda, hogy megfordult az is a fejemben, hogy nem véletlen került hozzá, de vádaskodást jelenleg inkább elnapolnám, hiszen fogalmam sincs arról, hogy ki ez a férfi és mit akarhat. Addig pedig talán jobb óvatosnak lenni.
A kérdésére csak egy aprót bólintottam. Könnyedén kaptam el a készüléket, majd pedig el is tüntettem a zsebemben miután láttam azt, hogy nincs komolyabb baja, majd az íriszeimmel újra megkerestem az idegent, de a távolságot továbbra is fenntartottam. Jobb óvatosnak lenni, mint esetleg utólag túlzottan okosnak lenni… Minden egyes mozdulatát figyeltem, mintha azok által esetleg kicsit közelebb kerülhetnék a megfejtéshez, ahhoz, hogy vajon kihez is van szerencsém, de túlzottan ügyesnek látszott.
- Emiatt hívott ide? Tesztelni szerette volna azt, hogy mennyire vagyok gyors és esetleg jó orvos? Szemmel láthatóan nincs sérülése, így az utóbbit azt hiszem, hogy napolni kell. – igen, volt sok hibám, de talán a legnagyobb az volt, hogy sose tudtam lakatot tenni a számra. Még akkor se, amikor talán jobb lett volna. Sőt, még a szavaim mellé egy bájos mosolyt is kapott. – Akkor köszönöm a bókot, vagy dicséretet. – tettem hozzá kisebb habozás után, de ennyi ahhoz még nem elég, hogy bárki is a bizalmamba avassak. Sőt, vajmi kevés, s akik ismernek azok pontosan tudják, hogy csak úgy nem hiszek el semmit se, ahogyan nem is engedek túl könnyedén bárkit.
A kérdései kicsit feljebb szalad a szemöldököm, majd egy aprót nevettem.
- Mostanság az orvoslást jóslásra cserélte? Ha igen, akkor cserélje a varázsgömbjét, mert ha egyszer Mrs. is lenne belőlem, akkor vélhetően nem MacGowan lenne a nevem. Másrészt miből gondolja, hogy valaha Mrs. válik belőlem? – kérdeztem vissza könnyedén, de aki ennyi mindent tud az már kicsit gyanús volt a szemeiben, hiszen jó ideje azért figyelnie kellett ahhoz, hogy ilyet feltételezzen. Fogalmam sem volt arról, hogy valaha lesz-e esküvő, hiszen sose került szóba, én pedig nem tartoztam azon nők közé, akik emiatt rágták volna a férfi fülét. Számomra amúgy is még az eljegyzés és a szerelem is eléggé fura volt, de igazán élveztem. – Jól, de még jobban lennék, ha végre az ágyamban lehetnék. Ön? Azt hiszem, ha már így tudja a nevemet, akkor úgy illik, ha én meg tudom az Önét. – sétáltam oda az egyik fához, s annak dőltem neki, miközben a szemeimmel továbbra is őt figyeltem, hiszen tényleg egyre inkább érdekelt, hogy ki lehet ez az ismeretlen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 14, 2016 4:12 pm

- A félelem, a félelem, az bizony egy furcsa dolog. Néha azt mondatja velünk, hogy másban van jelen. Bízom az Ön józan eszében, kisasszony.
Chatocly mindig nagyon tudott lózungokkal dobálózni, úgy csavarni a szavakat, hogy bármit jelenthessenek. Olykor céltalanul teszi, csak azért, hogy zavarba ejtse a másikat, hogy ne értse őt, se azt, amit tesz. Rocky-ban az is felmerült, hogy maga a teremtője se tudja néha a saját okait, de mindig kiderült, hogy bizony tudja.
- Már nincsenek jóban? - kérdezte a hím meglepettséget színlelve.
Esze ágában sem volt személyesen felvenni a kapcsolatot Greenberggel. Bábu volt ő a táblán, egy eszköz. Tudta Mae-ről, hogy a találkozásról be kell számolnia és nem akarta tovább szaporítani azok sorát, akik láthatták őt. Csempészni se akart. Egyszerűen már nem számított neki mindez.
Figyelte a nőstényt, ahogy zsebre vágta a telefont. Egymást nézték, a farkasaik is kutakodtak, nem csak az ember. Chatocly-é ült a helyén, fejével és szemeivel követte az ír nőstény bestiáját. Diszkréten, távolról, de kissé nyugtalanítóan.
- Erre már ön is tudja a választ, de kedves, hogy az egészségemmel törődik.
Mosolyogva, kétszínű mosolyt öltve felelt. Szerette kifordítani mások szavait, Rocky is sokat tanult tőle. Még mindig teljesen nyugodt volt. Holmi szócsépléssel nehéz volt őt felidegesíteni.
- Kérdések, kérdések, még több kérdést szülnek. Igaz? Már az emberek is olyan világot élnek, amiben bárki bárki nevét felveheti, nekünk pedig még kevesebb határt szab az élet. Amúgy pedig a gyűrűsujja egészen beszédes.
A francia oda is nézett. Ha most nem is volt fent esetleg a gyűrű, az embereitől tudta, hogy van és azt is, hogy Maeve kivel járkál még sokat. Őt is figyeltette, ha már Rocky miatt bekerült a látókörébe.
- Én? Kérem, ne sértődjön meg, de én nem vágyom az ágyába. Látja, milyen modortalan vagyok, elfelejtettem bemutatkozni, olyan jót beszélgetünk.
Chatocly most ellökte magát a faltól és zsebre tett kézzel, lassú, kimért léptekkel indult a nőstény felé. A szemeit figyelte, egyenesen nézett beléjük, közéjük és Maeve azt láthatta rajta, hogy akármennyire mellébeszél, ez a fickó tudja, mit akar. Tőle akar valamit és nem nyugszik, amíg meg nem szerzi.
- Robert Pesnel, örvendek!
Széles mosollyal nyújtott kezet és ha Maeve elfogadta, akkor finoman szorította meg, udvarias erővel. Direkt Rocky születési nevét használta. Az itteniek közül ezt fejből nem sokan tudhatták, mert nem szokta emlegetni és már több száz éve más neveket használ. Lili ismerhette, mert volt egy szellem, aki ezt a nevet említette és meg kellett beszélniük.
- Francia földön születtem és ez az eredeti nevem! Ilyen hosszú idő után már bátran használhatom, a kutyának se fog feltűnni, hogy 300 évvel ezelőtt élt egy ugyanilyen nevű és kinézetű ember. Maga hogy van az ilyesmivel? Még fiatal, de ebbe mindegyikünk belefut és gyártja a neveket, néha egészen hülye vagy meglepő neveket vesz fel.
Kezdett célozgatni arra, akiről igazából szól ez az éjszaka. Megállt Maeve-vel szemben, majd elkezdte körbejárni azt a fát, aminek a nőstény támaszkodott. Továbbra is higgadtságot sugárzott, a jelenlétében szinte tapintható volt a nyugalom, ahogy az éjjeli sötétség is. A Hold épphogy hunyorgott rájuk a felhős égről és a csillagok is spóroltak szemük fényével. Megállt egy pillanatra, hogy újra szembe kerüljön a nősténnyel. Zsebre tette a kezeit, majd kicsit elkomorult a tekintete és lassan nyitotta szóra a száját.
- Mondja, követett már el olyan hibát, ami életekbe került? Mulasztás, figyelmetlenség vagy csak az ösztönünk és már kész is a baj. Nem orvosi műhibára gondolok, tudom, hogy ott remekül teljesít.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 14, 2016 4:51 pm

Szavaira csak feljebb szaladt a szemöldököm, de úgy éreztem, hogy erre még egy sóhajt is felesleges lenne pazarolni. Vajon ez a férfi mindig látja az értelmet a mondataiban, vagy esetleg már annyira vén, hogy egy kisebb fajta elmebaj is fellépett már nála? Hmm, ki tudja, de valahogy annyira nem is érdekel, amíg nem nekem akar ártani valamilyen formában, vagy azoknak, akik fontosak számomra.
- Nem én loptam el más telefonját, vagy már a visszaadás túl megerőltető a maga fajtának? – kérdeztem meg minden kertelés nélkül mielőtt még elkaptam volna és elraktam volna a telefont. Ismerem már annyira Greenberget, hogy tudjam a telefonja nélkül nem túlzottan szokott mocorogni, így vagy kicserélte, vagy eléggé frissen lophatták el tőle, hiszen ki se adja legtöbb esetben a kezei közül. Az meg végképpen nem tetszett, hogy valakin keresztül csalt ide egy ismeretlen. Volt egy olyan érzésem, hogy ebből sok jó nem sülhet ki, de legalább nem pattan el annyira könnyedén már a húr, mint régebben. Azt hiszem, hogy rám az álom jó hatással volt.
- Pedig talán még úgyis szórakoztatóbb lett volna, ha éppen sérült, mint így. – rántottam meg a vállaimat, s az se érdekelt, hogy ha kicsit túl ridegek voltak a szavaim. El akartam menni innen, hiába volt ott egy kisebb fajta kíváncsiság, hogy mit akarhat ez az idegen farkas, de egyre inkább untam ezt a felvezetőt és fáradt is voltam.
- Tudomásom szerint nem minden eljegyzés végződik esküvővel. – a többi mondandójára meg jobbnak láttam nem reagálni, hiszen pont nem érdekel már, hogy ki kinek a nevét veheti fel. Nem volt szokásom házasságokba sétálgatni csak úgy. Számomra még ez az eljegyzés totálisan újdonság volt, s eléggé nagy lépés. Akik ismertek, azok pontosan tudták ezt rólam. Amikor pedig a gyűrűre tévedt a tekintete, akkor automatikusan megérintettem azt, s babráltam vele kicsit. Legtöbb esetben hordtam, kivéve akkor, amikor a kórházban valami miatt le kellett vennem, vagy amikor tudtam, hogy farkas alakban fogok barangolni.
- Szerintem nem is invitáltam oda, ahogyan fel se ajánlottam, de lehet, hogy mégis orvosi segítségre van szüksége. Esetleg tévedjen be a fül-orrgégészetre. – villantottam mellé egy mosolyt is, de inkább hathatott gúnyosnak, mintsem barátinak, mert tényleg egy szóval se említettem őt. Azt mondtam, hogy én szívesen hazamennék már és aludnék, nem értem, hogy ebben mit érthetett félre. – Kinek mi a jó. – horkantam fel kissé bosszúsan, mert lehet, hogy ő jól szórakozott, de én nem. Mindig is jobban szerettem az egyenes beszédet, kivéve akkor, amikor én akartam valakivel szórakozni, de az már más kérdés. Ha velem játssza el ezt valaki, akkor annyira az már nem volt poénos. Főleg nem egy ilyen késő órán. Amikor viszont közelebb jön, akkor se mozdulok meg, s akármennyire is bunkóság a felém nyújtott kezet nem fogadom el. Mintha csak ezzel is azt akarnám kifejezni, hogy nem bízom benne, ahogyan a társaságára se vágyom. A névre pedig csak bólintottam egyet.
- Igazán örvendek, hogy megtudhattam az igazi nevét. A többivel meg nem teljesen értek egyet. Attól még, hogy magának esetleg egy név hülye, addig másiknak fontos jelentéssel bírhat. S legalább nem tucat nevekkel szaladgál a többség. – sejtettem, hogy valakire utalni akar, de eléggé sok érdekes név volt a falkában. Már csak az a kérdés, hogy kihez lehet köze. Előbb vagy utóbb meg fogom tudni, amikor meg körözni kezdett, akkor ellöktem magam a fától és inkább távolabb sétáltam tőle.
- Ha ezt ennyire tudja, akkor vélhetően arra is tudja a választ, akkor minek kérdezni? – kérdeztem vissza válaszadás nélkül. Nem volt szokásom farkasként senkit se széttépni, ahogyan elvenni az életeket se semmilyen értelemben se, de volt már arra példa, hogy a karjaim között halt meg számomra fontos személy. – Mr. Pesnel, gondolom maga követett el, de ha nem bánja nincs kedvem lelki bajokat hallgatni, biztosan talál erre megfelelő szakembert. – néztem rá komoran és csöppet se viccelve. Ja, eléggé kaktusz tudok lenni a legtöbb idegennel és ez most se volt másképpen. Szerintem Stephen tudna mesélni ilyen téren bőven ennek a férfinak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 14, 2016 6:23 pm

Chatocly nagyon is élvezte a helyzetet. A sajátos gondolkodásmódját nehéz volt követni. Talán még neki is. Azt tisztán látta, hogy az ilyen vádaskodást meg lehet fordítani, Maeve a rossz hírt hozó küldönc szerepét nem akarja, a hím pedig a felesleges kört. De mindez nem volt neki olyan fontos, ennyiben is hagyta.
- Ön nem lopna. Rendes ember. Egyre kevesebbről mondható el, az ismeretségi körében is biztos látja - mondta kezeit felemelve, a lehető legártatlanabb tekintettel, sőt méltatlankodva, hogy ilyennel gyanúsítják.
Nem tagadta le a lopás tényét, de bizonyítani se fogja soha senki. Úgy lett intézve, hogy ne találják meg a tettest és Greenbergnek gyakorlatilag csak egy pár óráig kellett nélkülöznie a telóját. Kár pedig nem történt.
- Nem szükséges azt mutatnia, hogy kegyetlen - nézett rá a nőstényre szinte csodálkozó fejet vágva.
A hím sem ma jött a falvédőről, nem hitte el, hogy egy orvos és gyógyító örömét lelné a sérült beteg nyaggatásában. Maeve-ről nem ilyeneket hallott. Piszkálódós, csipkelődős, még a keze is el tud járni, de most csak vetít. Közben a hím elővette a telefonját és nyomkodni kezdte. Fel sem nézett, így folytatta.
- Ó, legyen optimista! Miért ne kaphatná el a sorsot jókedvében? Nem minden eljegyzés bomlik fel. Tudja, a pohár félig tele van.
Nem az volt a célja, hogy Maeve magánéletében vájkáljon. Egyszerűen semmi baja nem volt a nősténnyel, sőt valamennyire meg is kedvelte már a szerzett infók alapján is, személyesen pedig mindenképp. Megérezte a jó szívet, a méltóságot. Máris többre tartotta a saját kölykénél, aki mindig eléggé egoista tudott lenni. Ezt a tulajdonságát akarta kiemelni.
Eltette a készüléket és csak mosolygott Maeve szavaira és nézte őt. Nézte, egészen addig, amíg a nőstény nem kapta el a tekintetét. Ilyet Rocky is szokott csinálni, ő is remekül szokta állni a nézést. Régebben sokszor versenyeztek és amikor már kezdett jó erőben lenni, idősödni, képes volt állni a teremtője tekintetét addig, amíg az meg nem unta. Chatocly akkor érezte azt, hogy kész az alkotása. Most mást érez, mindent megbánt és végigmegy élete bakancslistáján.
- Persze, persze, igaza van. De olyan is akad, akinek a különleges neve inkább utálatosnak, tűzbe dobandónak tűnik. Főleg ha eleve nem kedveljük.
Chatocly lassan adagolta az információkat. Nem volt sem egyenes ember, sem lényegre törő. Most nem azt az arcát mutatta. Figyelte a nőstényt, ahogy reagált. Tetszett neki, hogy okosan és óvatosan viselkedik. Egy mosollyal jutalmazta, ahogy folytatta a körözést. Mindig oldalirányba indult, egyre nagyobb köröket róva.
- A kérdésnek nem csak célja lehet, hanem oka is. De ezt Ön is nagyon jól tudja.
Hátratett kézzel sétálgatott, mintha csak a Chena partján élvezné a friss levegőt. Markáns állát felszegte és hirtelen megállt.  Szemeivel szinte az erdő sötétjéhez szegezte a nőstényt, végtelenül komoly és eltökélt arcot vágva.
- Vergődés és fájdalom. Az elme harcol az átéltek ellen. Farkas, ezt a szót nyögte ki utoljára a nő. Aki hallotta, szinte semmire nem emlékszik, csak valami hagymázas lázálom dereng neki egy szörnyetegről. Újra megjelenik, az erdőbe veti magát. Vidám kirándulók füttyszavát szakítja félbe a nyáltól tocsogó morgás, majd hamarosan két szívvel kevesebb dobog a világon. Nem csak átharapta a torkukat, hanem megállt a tetemük felett és vágta, szabta őket. Ilyet még a kölykök is ritkán tesznek. Egy bolond gyermek ő, aki fiatalon elveszítette a szüleit, utcára került és utána már semmi nem volt drága neki. Maga ismeri ezt az embert és nincs tisztában azzal, hogy mekkora veszélyben forog, amikor hagyja őt bemászni az életterébe.
Chatocly-ból óriási sóhaj szakadt fel, az ég felé nézett, mintha a csekélyke holdfényből próbálna erőt meríteni a nagy vallomáshoz.
- Én alkottam, életem legnagyobb tévedése volt. Szerettem volna tudni, hová jut a gyermekem, mikor jön meg a józan esze, mikor lép a nyomdokaimba. Sajnálom, de tudok róla, hogy a mai napig nem hagyott fel az ilyesmivel. Nem éri be nyulakkal és szarvasokkal vagy medvékkel. Az emberélet kioltása valami beteges módon szórakoztatja őt. Csak eszköz neki, semmi más.
A hím hirtelen tébolyult, már-már hisztérikus nevetést hallatott és két kezét a szemére tette, még mindig az eget kémlelve. Majd a nevetéstől könnyes szemekkel, lehetetlen vigyorral nézett Maeve-re.
- És képes volt egy film címét felvenni! Maga érti ezt?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 14, 2016 7:01 pm

Csak figyelem a hímet komoly ábrázattal, mint aki azon lenne, hogy még inkább a sorok mögé lásson, amennyire eddig tette. Az ártatlanságát szimbolizáló kézmozdulatsorok valahogyan nem hatottak meg.  Ahogyan mondani szokták, egyeseknek a telefon a kezükbe ragadt, s ez így volt Greenberg esetében is, így kötve hiszem, hogy csak úgy véletlen vándorolt volna egy sose látott farkas kezei közé, de inkább hagyjuk.
- Úgy gondolja, hogy csak egy látszat lenne? Sose lehet tudni, hogy mi látszat és mi nem, még akkor se, ha elméletileg sokat tud rólam. – vélhetően mindenkinek van kegyetlen énje, csak nem mindenkinek bújik elő egyből. Tény, hogy nem a kegyetlenségemről voltam híres, de sose mond, hogy sose, mert a végén még meglepetés érne. Tény, hogy inkább a betegek fájdalmát szerettem enyhíteni, de néha akadnak kivételek is.
- Nem mondtam azt, hogy nem lehet ennek jó vége is, de talán még se tud annyit rólam, mint gondolja. – zavart, hogy úgy beszél, hogy a telefonját nyomkodja, de már megszoktam. A betegek is sokszor viselkedtek így, vagy a hozzátartozójuk. Fogalmam sincs, hogy lesz-e még esküvő köztem és Balthazar között, de valahogy nem is akarok találgatni, hiszen így is mindig az élet könnyedén fordított a dolgokon és már most is olyan dolgot tapasztalhattam meg, amiben sose hittem előtte. Sose éreztem ennyire erős kötödést egyetlen egy férfi iránt se, mint irányába. Még akkor is, ha tudom, hogy örökké ez se tarthat, s akár még fájhat is, ahogyan sok mindent az életben, de jelenleg boldog voltam és amíg lehet, addig szeretném is kiélvezni és minden egyes mozzanatát megtapasztalni ennek az érzésnek, kapcsolatnak és helyzetnek.
- Akkor talán annyira nem is a névvel van a baj, mert viselhetne bármit, de akkor is ugyanezt mondaná, mert a háta közepére nem kívánja azt a személyt. – állapítottam meg, hiszen ennyire mélyen nem gyűlöltem senkit se, de jelenleg tényleg nem vágytam Stephen társaságára, vagyis az elmúlt időszakban, ahogyan jelenleg anyámmal se tudtam mit kezdeni. Szerettem volna megbocsájtani mind a kettőnek, de valahogy még se annyira egyszerű, mint mondják. Inkább ezerszer nehezebb, mint azt bárki is gondolná, de legalább apámmal kezd kicsit helyre jönni a helyzet.
A kijelentésre csak bólintottam, hiszen tényleg pontosan tisztában voltam ezzel. Kicsit zavart, hogy ő ennyi mindent tud rólam, én pedig szinte semmit se. S kár lenne tagadni, hogy ez nem zavart. A távolságot pedig jobbnak láttam fenntartani, még akkor is, ha nem volt túl nagy és úgyse lenne túl sok esélyem, ha eldurvulna a helyzet, de inkább vagyok óvatos, mintsem totálisan gondatlan, mint aki nem lát potenciális veszélyt ebben a helyzetben.
Kíváncsian hallgatom azt, amit mesél, de azt már nem mondanám, hogy túlzottan tetszik, amit hallok. Nem értem, hogy minek meséli el ezt nekem. Semmi közöm se hozzá, a kölyke meg azóta meg is változhatott. Még pár lépést hátrálok, míg végül egy fának nem ütközök és ott állok meg. Legalább hátba senki se támadhat, ha csak a fa nem kell életbe. Figyelem a farkast, s próbálom megfejteni a szavai mögött lappangó igazságot, hogy nem-e esetleg csak túloz, de túlzottan is igaznak hatnak a szavai, de amúgy se tudnám megállapítani azt, hogy mennyi igaz abból, amit mond és mennyi nem, mert könnyedén hazudhat nekem. Idősebb nálam, nem is kicsivel.
Az utolsó mondandó, hogy szerinte még a mai napig is emberek életét kioltja csak felvonom a szemöldököm és kicsit hitetlenkedve nevetem el magam.
- Talán csak olyan mestere volt, akitől ezt látta, vagy a mestere volt gyenge és nem volt Teremtőnek való. Vannak olyan egyedek, akiket nem annak szánt a sors, s attól még, hogy kölyökként megbotlott nem jelenti azt, hogy most is teszi. Talán csak maga képzeli be, nem gondolja? – vontam fel a szemöldököm, hiszen egyre inkább kezdett összeállni a kép. S hiába volt ostobaság ezt mondani, de még se tudtam most se lakatot tenni a számra. – Miért nekem beszél erről? Miért nekem mondja el azt, hogy milyen? Pontosan tudja, hogy nem kedvelem őt… S ha igaza lenne, akkor az már rég kiderült volna és a falka se nézné el, vagy netán rosszul gondolom? – kérdeztem vissza, s egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy olyanba csöppentem bele, amibe nem akartam, hiszen ha tényleg olyat tett, akkor mégis miként hihetnék neki? Miért kellett nekem ebbe belecsöppeni? Nem volt elég az anyám és a közte lévő szövetség, de még a Teremtőjének is engem kellett megtalálnia? Mi a franc folyik itt?! Fogalmam sem volt, de azt tudtam, hogy ebben nem akarok részt venni. – Miért hinném el azt, hogy csak meg akar védeni tőle? Csak figyelmeztetni akar? – kérdeztem meg csöppet se véka alá rejtve azt, hogy részben talán hiszek neki, de részben nem. Inkább gyanakodtam az eddig látottak miatt, meg amúgy is eléggé „híres” voltam abban, hogy képes voltam szinte mindenkiben gyanakodni és nem túlzottan megbízni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 14, 2016 8:45 pm

- Maga anatómiai pontossággal el tudná mondani például azt... hogy hogyan belezne ki. Halljuk!
Beszélni persze bármiről lehet, de a hím ezt egy próbának szánta. Sejtette, hogy Maeve inkább eltáncol a kérés elől. Nem volt annyira komoly a dolog. A nőstény nem győzte meg őt, akárhogy is tett.
- Nem arról beszéltem, amit nem mondott, hanem arról, amit mondott.
Chatocly nagyon tudott figyelni mások szavaira, hogy azokból összerakja a nagy képet és átalakítsa a saját hasznára. Maeve azzal kezdte, hogy nem mindig sikerül a nagy terv, olykor elmarad az esküvő. Értette, hogy a dac mozgatta a nőstényt. Őt pedig a játszadozás. Összekevert, félrevezetett és értetlenségben hagyott már sokakat. Most csak előjátéknak szánta mindezt. Közben pedig lelkesen ügyködött a telefonján.
- Cö-cö-cö-cö. Ne legyünk ennyire igazságtalanok! - rázta meg a fejét mutatóujját is ingatva.
Megérezte, hogy a nőstényt egyre jobban idegesíti. Nem ment közelebb, így is elegendő volt, amit elért. A fizikai erőszakot ritkábban alkalmazta, célzottan, pontosan, a legjobb pillanatra időzítve. Most eszében sem volt ezzel élni. Maeve agyára és érzéseire akart hatni.
Az ütközésre odanézett. Mintha megakasztotta volna a tény, hogy a nőstény ennyire belemerült a mese hallgatásába. Nem volt egyszerű dolga. Chatocly messziről indította a történetet, lassan építette fel és a célját még a végén sem leplezte le. Csak látszólag. Nem zavarta, hogy kinevetik. Érezte, hogy nem teljes az elutasítás.
- Ítélkezés - szólt halkan, lehajtott fejjel, oldalról Maeve-re sandítva.
Hunyorgott egyet, majd megint az eget kezdte kémlelni, hátratett kézzel. Elmosolyodott és folytatta, szemét le sem véve az éjszaka pislákoló szeméről, ami egyre sikeresebben küzdött felhőkkel, kezdve eloszlatni őket.
- Félig hallott történetekből felépített múlt. Sérelmek gyenge alapjára épülő jelen. Tudás nélkül, hittel, ami lehet vak vagy mutathat utat is.
Chatocly úgy beszélt, mint aki tudja, látja, mi történt és rosszul esik neki, hogy megkérdőjelezik. Ennél ő ezerszer érzéketlenebb volt, csak eljátszotta mindezt, hogy nyomást gyakoroljon a nőstényre. Nem várt azonnali megoldást. Meg akarta zavarni Maeve agyát, hogy beültessen valamit, egy bogarat, ami aztán teljesen Rocky ellen fordítja. Tudomása szerint az ír eddig csak tartotta a távolságot Louis kölykével. Neki ez kevés volt, tettekre akarta sarkallni.
- Biztosan jó érzés különlegesnek, kiválasztottnak lenni, de el kell, hogy keserítsem. Nem maga az egyetlen, aki meghallhatja a veszélyt jelző harangkondulást. Odafent komolyabban utána szoktak nézni az ilyesminek. Tudom, amit tudok, de úgy látom, hogy még nem csapta be eléggé azt az ajtót... Pedig kár lenne magáért.
Érezte, hogy a nőstény kezdett felkavarodni, csapongott az érzések között, kereste az igazságot. Tudta, hogy Maeve nem hitt el mindent, de mindebben megtalálni azt a hazugságmagvat, ami szándékos ferdítéssel lett a valóság termőföldjébe helyezve, az embert próbáló feladat volt. Vagy egyáltalán arra gondolni, hogy akit eleve nem kedvelt, mennyi bajt okozott eddig és még mennyit fog?
Chatocly egészen eddig diszkrét volt és finom. Most nyúlt olyan eszközhöz, ami már durvább volt, de még mindig ízig-vérig árnyhoz illő. Komoly, méltóságteljes arckifejezéssel, emelt fővel nézett a nőstényre és nekifeszült a pajzsának. Ekkora energiának nem állhatott ellen túl sokáig és amikor sikerült behatolnia, emlékképet küldött. Maeve egy hosszú, kicsit hullámos hajú fiatalembert láthatott egyszerű ingben és kantáros nadrágban, ahogy rezzenéstelen arccal ül egy derékban kettévágott nő holtteste mellett. A nő feje már lebukott, a jellegzetes vonásaiból az ifjú kor ellenére is felismerhető Rocky pedig csuromvéres volt. Chatocly azt a pillanatot mutatta, amikor a leánykérésre készülő srác már megtalálta szerelmét és egy búcsúölelés után csak ült ott értetlenül. Ugyanis a lány a "Farkas" szót mondta ki utoljára. Mindez nem derülhetett ki, a látvány egy könyörtelen gyilkost mutatott, aki undorító módon végzett egy gyenge nővel és nem átallt leülni a hulla mellé.
A francia bólintott és még egy emlékképet mutatott. Maeve felismerhette Rocky farkasalakját, mert vadászotokon ugyebár együtt nyomul a falka. Láthatta az emlegetett házaspárt, akik szanaszéjjel lettek szabdalva és felettük a szörnyeteget, aki lassan visszaalakult emberi formájába. Majd leterítette az, aki végignézte ezt a jelenetet és az előzőt is. Lecsapta hűtlen gyermekét, a vérengzőt, de nem ölte meg, hanem esélyt akart neki adni. Ebben már semmi ferdítés nem volt, tényleg megtörtént, úgy, ahogy Chatocly mutatta. Még egy utolsó másodpercig némán állt vele szemben a francia, időt hagyva, hogy megértse, amiről szólt ez a találkozás.
- Engem nem lát többé. Örvendtem a találkozásnak, au revoir, mademoiselle! - szólt mutatóujjával intve a halántékánál és elrohant.
Maeve-nek esélye sem volt utolérni, a szagokat is nehezen követhette, mivel csak abból indulhatott ki, ami ráragadt Chatocly-ra. A saját szagát ugyanis elrejtette. Nyomokból persze lehet olvasni, nem volt teljesen reménytelen a helyzet. Ekkor hallhatta meg egy leparkoló autó kerékcsikorgását pont abból az irányból, amerre a hím elfutott.



"Robert, van még kiadó szoba a marseilles-i fogadóban? Egy sült halat kérnék Annabelle módra! És egy találkozót, ugyanis megsérült valaki, aki neked fontos, mondom a koordinátákat. Ha szólsz valakinek, egy ír nőstény fogja alulról szagolni az ibolyát."


Nem értettem ezt az üzenetet az éjszaka közepén. Az utalások világossá tették, hogy valaki olyan írt nekem, aki már farkaskorom előtt is ismert vagy hallott tőlem erről az időszakról. Nagyon konkrét dolgokat írt, olyanokat, amikből akkoriban éltünk, még a nagy pestisjárvány előtt. Nincsenek sokan, akiknek azóta beszéltem róla, szóval valami hozzám hasonló vén csont lehet. Valami szemétláda, de kényszerhelyzetbe hozott. Ha Maeve-nek baja esik, az miattam lesz, az én lelkemen szárad, hiába nem én teszem, ami történik. Másrészt pedig az egész terv dugába dől, Eska nem mehet el úgy, hogy méltó utódot talált volna, hanem egy nagy csalódást kap az arcába. Nem a bosszújától félek, hanem attól, hogy mi lesz az alkuval. Mert ha visszatáncol, még több, még durvább halál várható minden tavasszal, amíg csak el nem fogyunk.
Beültem az autóba úgy, ahogy voltam, csíkos pizsamában. Épp csak a cipőt vettem fel, meg egy doboz cigit. Láncban szívtam idáig. Tollas álomból jött nyugalom ide vagy oda, ezzel a helyzettel nem tudtam megbékélni. Számos forgatókönyv játszódott le bennem. Többek között az, hogy átverés az egész és mire odaérek, Maeve már nem él. Nem érdekelt, hány gyorshajtásos büntetést küldenek ki a címemre. Jöttem, mint az állat. Az erdő szélénél leparkoltam, gyorsan lekapcsoltam a fényeket is és zártam a kocsit, majd rohantam a megjelölt hely felé. Figyeltem, hogy kit érzek, kit hallok. Maeve sehol. Persze elrejthette a szagát. Próbáltam legalább azt megtalálni, aki ide hívott, viszont 2-3 évszázad óta nem látott illetőnél már nem olyan könnyű a felismerés szagról sem.
- Hé! - kiáltottam egy elsuhanó alak felé, akit én se tudtam követni.
Nem villám, annyira nem gyors, de ahhoz elég jó, hogy lemaradjak. Mivel pont arra tartott, amerre nekem is kellett, követtem a lehető legnagyobb sebességgel. Egy embernő szagát éreztem, de az is több órás volt. Onnan érkezett, ahonnan én is.
- Mon dieu... - szóltam magam elé, pedig nem szokásom egyedül beszélgetni.
Olyan látvány fogadott, ami kísértetiesen emlékeztetett valamire. Nem a sajnálat fogott el. Nem ismertem ezt a nőt, nem is érdekelt különösebben. Már tudtam, ki küldte az üzenetet. Az a vén konkvisztádor még mindig szövi a fonalakat. A holttest a fa tövében ült megkötözve, lebukott fejjel. Ülésnek túlzás is nevezni, hiszen derékban ketté volt hasítva, sőt ahogy látom, nagyon csúnya dolgokat élhetett át, mert apró vágásokkal tették. Egy kést meg is pillantok a fűben. A nő csőtopja felett pedig volt elég hely ahhoz, hogy a már nem is tudom, milyen jelzőkkel illethető teremtőm vékony csíkokat vágva belekarcolja a nevet, az egyetlent, a legelsőt:

"Justine"

Ekkor érzem meg a lökést. Pont, mint akkor, amikor a halott menyasszonyom látványával kellett szembesülnöm, csak most nem elragadott, hanem a tetem felé taszít az erő, aminek nem tudok ellenállni. Rázuhanok a testre, csuromvéressé válik a pizsim. Gyorsan felpattanok, de már sehol nincs ez a bolond Chatocly. Valaki viszont mintha közeledne a másik irányból. Az, akivel fenyegettek. Nem tudok örülni még annak se, hogy jól van. Itt nagyon elfajultak a dolgok. Te jó ég, mi lesz ebből?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Vas. Aug. 14, 2016 10:40 pm

- Attól függ, hogy mennyire van elegem a személyből, de talán a legegyszerűbb módja felvágna pontosan itt a hasat, – mutattam saját magamon. – majd pedig kiszedni az illető beleit, ha valaki elvetemült, akkor csinálhatja úgyis, hogy a páciens nem kap semmilyen fájdalomcsillapítót, se altatót, s akkor jó darabig érezhető az illető félelme, ahogyan a fájdalma is, amíg az kómába nem küldi őt a fájdalom, de az is lehet, hogy hamarabb vérzik el. Függ, hogy mi is célja az illetőnek. – mondtam rezzenéstelen arccal. Orvos voltam. Pontosan tudtam, hogy hol kell vágni, hogy miként lehet sokáig életben és ébren tartani ilyenkor is egy beteget. Vélhetően tesztnek szánta, én pedig inkább feleltem rá, mintsem kikerüljem. Voltam ennyire őrült, hogy sok esetben imádjak rácáfolni az emberek megérzéseire. Még ha sose tennék ilyet, attól még a tudás megvan, s ha belülről ki is ráz már maga a gondolat, attól még el tudom mondani fapofával, hiszen megtanultam azt, hogy miként is mondjak úgy dolgokat, hogy a valódi érzéseimet elrejtsem.
Az újabb megnyilvánulásra inkább már nem feleltem semmit se, mert kezdtem úgy érezni, hogy ennek a férfinak az a célja, hogy minél jobban összezavarjon a mondandójával és kár lenne tagadni, hogy nem sikerült, mert nagyon is jó úton haladt. Ez pedig eléggé bosszantott, hiszen nem szerettem ingoványos talajon járni, se azt, ha valakinek sikerül fejben összezavarnia.
Csak megrántottam a vállaimat, mert nem jelentett nekem semmit se ez a hím, s nem volt szimpatikus, ezt meg kell hagyni. Így annyira nem érdekelt az se, hogy mi tetszik neki és mi nem. Sose voltam olyan, aki véka alá tudná rejteni azt, amit valójában gondol. Szerettem kimondani, még akkor is, ha sok esetben bölcsebb lett volna a hallgatás is. De legalább annyira könnyedén már nem lehetett az idegeimen táncolni. Lehet, hogy bosszantó egyed volt, de messze voltam még attól, hogy fel is húzzon az éjszakai árny, akihez az élet sodort.
- Ahogyan mondani szokták minden éremnek két oldala van. – pillantottam rá komolyan és úgy, mint aki nem tart tőle, pedig nagyon is tartottam, hogy egyszer talán megunja az ilyen „kedves” megszólalásaimat és akkor majd pisloghatok, vagy már azt se. Ki tudja, hogy mi lappang a felszín alatt, hiszen egy farkas minél öregebb, talán annál sokkal több lappang a bundája alatt, vagy a maszkja alatt. Szóval nem ártott magamat újra és újra óvatosságra inteni.
- Vagy talán lehet egy kiforgatott múltbéli elem is, amire a jelent és a jövőt akarja valaki építeni. – világítottam rá ismét arra, amit korábban is mondtam neki. Persze, hogy sikerült neki kételyt elültetni, de nem teljesen. Mint amikor elültetsz egy virágmagot és az a kérdés, hogy hajtani fog-e, s ha igen, akkor meddig. Megtanultam, hogy minden éremnek két oldala van, s Stephen történetét sose hallottam ilyen téren, de talán nem is akarok a hallottak alapján. Legszívesebben inkább hátat fordítanék és elmennék, de a kíváncsiság mindig győz, ahogyan most is tette…
- Akkor talán olyat kellett volna megtalálnia, aki egyből utána jár annak, amit állít! – mondtam határozottan, mintha nem inogtam volna meg, pedig megtettem, de akkor se tudom elképzelni Stephenről, hogy jelenleg is nőket bántana. Arról biztosan már tudna a falka, s ha nem is kedveltem, de nem olyannak ismertem meg eddig. Nem, nem szabad mindent elhinni, amit hallok. Próbáltam küzdeni az ellen, hogy újra és újra a fejemben csendüljön a hím szavai, de haszontalan volt, mert mire sikerrel is járhattam volna bármennyire is addigra minden kérdés nélkül tört be a pajzsom mögé. Rettentően pocsék érzés volt, hiszen küzdeni akartam ellene, még akkor is, ha tudtam, hogy haszontalan és esélytelen. Nem akartam látni azt, amit mutatott, de hiába érezhette Robert a megvetést és a gyűlöletet emiatt, nem úgy nézett ki, mintha meghatná. Pajzsomat pedig egyre inkább lejjebb esett, hiába volt minden erőfeszítés, hiszen ki akartam zárni őt az elmémből. Nem érdekelt az, hogy belém láthat, pont nem érdekelt már, de nem akartam látni azt, amit láttam. Éreztem, hogy a talaj egyre inkább kicsúszik a talpam alól és már az se érdekelt, hogy a földön kötöttem ki. A szemeimet becsuktam, a fogaimat pedig összeszorítottam, mintha az segítene kizárni azt, ami ellen nem védekezhetek. Ami ellen olyan vagyok, mint egy falevél a szélviharban. A kezemmel a hajamba túrtam és láthatta, hogy szenvedek emiatt. Nem akartam látni azt a nőt, azt ahogyan vér borít mindent, nem akartam látni a fiatal hímet, amint rezzenéstelen arccal ül ott. Nem akartam hinni abban, hogy azt ő tette, nem akartam érezni ezt a kínt, amit ez a harc jelentett. Ki akartam őt zárni, még ha emiatt szinte minden erőmet is felőrölöm, de ahelyett, hogy vége szakadt volna, csak még borzalmasabb képek jöttek. Nem kellet emberi alak, hiszen pontosan tudtam, hogy kihez tartozik az a farkas. Láttam őt már jó párszor úgy az ittlétem alatt. – Nem, nem, nem… - szinte motyogtam magam előtt, de elég nehéz lett volna fittyet hányi arra, amit láttam.  – Elég legyen! – mondtam szinte üvöltve, mert már nem bírtam több borzalmat elviselni. Nem voltam szívtelen, még ha sokan annak is gondoltak. Egyszerűen képtelen lettem volna még több erőszakot, halált, vért látni, s ekkor eszméltem rá arra is, hogy körmeim alá könnyedén fészkelte be magát a föld, hiszen már a talajt markolásztam a „filmvetítés” közben. Ez még számomra is túl sok volt. Szinte úgy éreztem, hogy megfulladok, ha még több ilyet látnom kell, mert már most is alig kaptam levegőt. A világ pedig még könnyedén forgott velem azután is, hogy eltűnt az elmémből. Felhúzhattam volna a pajzsomat, de szinte erőt nem éreztem ahhoz, hiszen a „rémképek” még mindig ott lappangtak az elmémben.
- Remélem, hogy soha többé… - suttogtam szinte erőtlenül, miközben a térdeimet felhúztam, a fejemet pedig a térdemre hajtottam. Láttam, hogy merre megy. Utána akartam menni, de a lábaim még se mozdultak. Az erdő nem akart még mindig visszatérni, nem tűntek el a látott képek a lelki szemeim elől. Egy könnycsepp könnyedén csordult végig az arcomon és szinte mázsássúlyként hullott a földre. Felálltam, majd egyből meg is szédültem. Sietve kapaszkodtam meg a fába, majd ki-befújtam a levegőt lassan. Muszáj összeszednem magam. Sietve nyúltam a telefonomért, mert nem éreztem, hogy képes vagyok innen egy tapottat is megtenni úgy, hogy ne essek össze. Úgy éreztem magam, mint egy kilapított egyed, akit most préseltek össze, vagy akit most facsartak ki, de persze, hogy a telefonom is most mondta be az unalmas. Talán az autósofőrje tud segíteni. Végül, mint valami széttaposott egyed úgy indultam el a hangirányába, arra, amerre a személyre szabott kínzom eltűnt. Bárcsak tudnám, hogy miért kellett ebbe belekeveredtem. Miért kellett ehhez folyamodnia. Egy hang súgott valamit, de valahogy már az se érdekelt. Nehéz lenne azt mondani, hogy amit láttam, az nem lehet valóság, de mégis igyekeztem nem teljesen elhinni, de a percek múlásával egyre nehezebben ment. Közben már az se érdekelt, hogy mekkora zajt csapok, hiszen szinte vonszoltam magam, meg néha még a fákban is megkapaszkodtam, arra viszont nem számítottam, hogy pár perc múlva mi fog fogadni…
Ajkaim szinte automatikusan nyíltak szét, s egy apró sikoly hagyta el az ajkaimat, majd sietve kaptam a kezemet a szám elé. Lefagytam, s szinte mozdulni nem bírtam, miközben a halott nőt néztem, s a vérben úszó Stephent. A lábaim megremegtek és a korábban látott képek könnyedén derengtek fel ismét. Mintha csak valami horrorba sétáltam volna be.
- Ez nem lehet valóság! Fel akarok ébredni, de most!! – mondtam szinte remegő hangon, s azt hiszem, hogy még életemben nem éreztem ennyi kétségbeesést és bizonytalanságot, mint azokban a pillanatokban, s persze félelmet se. - Nem lehetett igaz, nem... - A pajzsom nem is létezet hála a korábbi „társaságnak”, így Stephen tökéletesen érezhetett mindent, azt is, hogy szinte romokban hevertem, ha a külső nem lett volna eléggé árulkodó. Ha pedig elindult felém, akkor én hátráltam. – Tűnj el! Ne közeledj felém, gyilkos! Igaza volt... – hagyták el a csöppet se kedves szavak az ajkaimat, majd a következő pillanatban hátra arcot csináltam, s rohanni kezdtem. Az se érdekelt, hogy körülbelül erőm nincs, de nem maradhatok ott. Minél távolabb kell lennem tőle! Csak ez lebegett a szemeim előtt… Nem akarok ott lenni, de vélhetően nem sokkal később megbotlottam és a földön kötöttem ki, miközben a fejemet is bevertem az egyik kőbe… Sajgott a fejem, s azon voltam, hogy tovább menjek, de mintha az annyira egyszerű lett volna, miközben a közeledő lépteket hallottam és éreztem, hogy valami meleg csorog végig a fejemen...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Hétf. Aug. 15, 2016 7:32 pm

Kihúzott testtartással figyelte a szakszerű leírást előadó doktornőt, ahogy hadvezér a csatát. Nem szólt semmit, csak bólintott a végén. Elégedett volt, tetszett neki ez a kíméletlen mondóka. A tett és a szó két külön dolog, jól tudta, de a nőstény most kellemes meglepetést okozott. A cél pedig tényleg fontos volt. Nem csak a belezésnél. Itt is.
Húzták még egymás agyát, Maeve dacból, Louis kedvtelésből és azért is, hogy elérjen a nősténynél egy kellően zaklatott állapotot, amiben végül rááraszthatja a leggyalázatosabb dolgot, amit kitalált. Látta, hogy nem egyszerű eset. Teljes mélységében nem tudta, milyen Maeve kapcsolata Rocky-val, de csak ebből a rövid találkozásból is kiderült számára, hogy nehéz lehet. Megérezte, amikor a nőstény már kezdett elbizonytalanodni és magát erősítette a kategorikus kijelentéssel. Chatocly úgy hazudott, mint a vízfolyás. A Falkából senki mást nem keresett meg. Hogy ezután mit tesz, az más kérdés. Kezdte élvezni, hogy a kezdeti teljes ellenkezés lassan átfordul valami félelemmel vegyes bizalomba. Maeve már nem hitt teljesen abban az igazságban, amit ismert vagy amit gondolt. Az áttörés a földre kényszerítette, a lelkébe mászott.
Chatocly rezzenéstelen arccal szembesítette a féligazságokkal, hogy abból egy hamis igazságot rakjon össze az öreg árny segítségével. Maeve érzései nem hatották meg, egyáltalán nem sajnálta az összeomlásba kergetett nőstényt. A célját így akarta elérni és az eszköz szent lett. Érezte, látta, hogy erős ez a nőstény, van akarata és ha elég idős lesz, akár a leghatalmasabbak közé is tartozhat. Nem zavarta őt, sőt valahogy örült is, hogy vannak még ígéretes árnyak. Nem a vérvonalat utálta, csak a saját keze munkáját, a kölykeit.
Maeve szavaival nem törődött, sem a fájdalommal, amit okozott neki. Végigjátszotta az emlékképet. A módszer, amit választott, kegyes kegyetlenségnek is tűnhetett. Mintha minden áron meg akarta volna győzni a nőstényt, hogy veszélyben forog az élete és ezért használt volna megrázó effekteket. Valójában inkább megjelenítette, amivel Rocky-t vádolta, csak nem fizikai erőszakkal. Az erőltetett megismerkedés véget ért és a francia elrohant, füleiben Maeve szavaival. Érezte, hogy sikerült mély nyomot hagynia, mégpedig azért, mert leomlott a védelem. Megszületett a gondolat, hogy akit eddig is utált, az még mocskosabb, mint bárki hinné.
Ezután a gondosan előkészített nőhöz rohant. Injekciós tűvel olyan szert adott be neki, amitől már képtelen mozogni, ezért merte magára hagyni messze a barlangtól, ahol Maeve-vel tárgyalt. Rocky-t pont akkor értesítette, amikor a nőstény szeme láttára nyomkodta a telefonját. Természetesen eldobhatót, egyszer használatosat, amit erre az estére szerzett. És mikor a rosszkor rossz helyen lévő nőhöz rohant, azzal a késsel vágta ketté lassú, kegyetlenül fájdalmas módon, amit a szállodából lopatott el. Megszervezte, hogy egy embere pont akkor egyen ott, amikor Rocky is és a hím visszavitt tálcájáról emeltette el vele a kést. Kesztyűben, így az ujjlenyomatok csak Rocky-ról árulkodhattak, ő pedig mit sem sejthetett az egészről. Amíg meg nem látta a helyszínt és Chatocly a rejtekéből előugorva bele nem lökte gyermekét a bűn kellős közepébe, hogy aztán szó szerint felszívódjon.


Itt ülök a véres test mellett és ahogy hallom a lépteket, érzem az energiát, az agyam úgy pörög, mint a búgócsiga. A Teremtőm tudta, valahogy megint tudta, mi a legjobb fenyegetés. Hogy miért tette, arról van egy rossz sejtésem és ha igaz, akkor hamarosan vagy szirénát fogok hallani vagy őrzők lépteit. Befeketít, éjsötétté varázsol, hogy aztán megszabaduljanak a gonosz teremtményétől. Ez ő, nem szemtől szembe fejez le vagy hasítja ki a gerincemet, hanem álnok módon. És hogy belekeverte Mae-t, az a legundorítóbb. Van valami a lépteiben, ami aggaszt. Itt már nem sokat tehetek, de rajta segíthetek. Fogalmam sincs, mit tett vele? Az az érzésem, hogy fizikailag nem bántotta, de a tény, hogy itt van és hogy erre tart, ahogy erre tart, ijesztő.
Túl lassan reagálok, még fel sem állok, amikor meglát. Pontosan tudom, minek néz ez ki? A Teremtőm tervezési készségei még a régiek, pontos, akár az atomóra és épp olyan lelketlen. Kellett ez a nősténynek?
- Maeve, ugye nem bántott? - kérdezem a fiatal írt aggódóan, de szerintem meg se fogja hallani a kérdésemet.
Orvos és gyógyító, sok ilyen esetet láthatott már. Talán ennyire kegyetlen kivégzéssel nem találkozott, de az az érzésem, nem az zavarja. Hanem én és a hulla és még valami. Ésszerűbb szokott lenni, most viszont álmot emleget. Mintha ez már a sokadik csapás volna. Istenem, a hangjában teljes elveszettséget hallok! A pajzsa sehol sincs, meg van rongálódva, retteg, nem tudja, mitévő legyen? Lehetett? Mi ez a múlt idő? Csak nézek, időt adok neki. Közben megpróbálok felállni. Ledobom ezt a hülye pizsamát, úgyis tiszta vér. A nadrág nem, az csak az erdő aljától saras és piszkos. Menekül!
- Pont ezt akarja elhitetni veled és szerintem másokkal is.
Most már tiszta, mire megy itt a játék. Idehozta vagy ha jobban belegondolok arra, mi illene hozzá, idehívta Mae-t és játszott az agyával. Nem tudom, mit mondott neki, próbálom kitalálni. Egy biztos: profi munkát végzett, hogy egy ilyen örök kételkedőt meggyőzött. Nem vádolom a nőstényt, hogy bedőlt neki. Talán még engem is meg tudott volna téveszteni, pedig ismerem a teremtőmet. Azt hiszem. Nem üldözöm a nőstényt. Lehajolok a ruhámhoz és még egy pillantást vetek a nőre. Lényegtelen, hogy ki volt ő, az őrzőknek plusz egy feladat lesz. De az a felirat! Azzal nekem is üzent a mocsok. Emlékeztetett a menyasszonyomra, akit ő gyilkolt meg. Család nélkül maradtam, teljesen és el tudott vinni kölyöknek, akit nevelhetett. Nem felejt. De én sem! Justine, édesem, első és egyetlen örök szerelmem, a szívemben élsz, míg világ a világ! Óriási sóhajtok, mert borzasztóan megrázó számomra az egész. Nosztalgia a leggyászosabb és legpusztítóbb fajtából. Földhöz vág, átgyalogol rajtam és kezd elásni. Mélyre, mélyebbre, még mélyebbre.
A pizsi zsebéből előszedem a telefonomat és a kezembe veszem. Nehéz döntést akarok meghozni, amikor puffanást hallok. Úgy gondoltam, jobb, ha nem kényszerítem Mae-t beszélgetésre, tisztázásra és megbocsátásra. Nem mentem utána. Ez viszont baljóslatú puffanás volt. Úgy érzi, magára maradt és nagyon nem figyel, farkasügyességgel is nekimegy egy fának vagy hasra esik. Utána kell rohannom.
- Jól vagy?
Amikor meglátom, hogy vérzik a feje, muszáj odamennem. Lehajolok hozzá, lassan, de előtte szólok. Láttam nála a táskát. Pedig nem hordja mindig. Chatocly még készülne valamire? Vagy csak ennyit akart? Nála sose lehet tudni.
- Nagyon, nagyon sajnálom, hogy megtalált. Figyelj, vérzel. Segítek ellátni, csak hagyd, kérlek...
Tőlem aztán pofozkodhat vagy tehet, amit akar, azt már nem fogom hagyni, hogy komoly baja legyen. Mibe keveredett szegény... Megfordul a fejemben, hogy ha minden csillag épp jó helyen van és szerencsés együttállást látunk az égen, akkor ebből még valami jó is kisülhet. Pedig nem úgy néz ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Hétf. Aug. 15, 2016 8:17 pm



Sok féle kínzás létezik, ahogyan sokféle szörnyűség is és álnokság. Sokak számára az jelent örömet, ha mások életét romokba sodorhat, s hirtelen már magam sem tudtam, hogy az én életemet is magával akarta e ragadni ez a férfi, vagy csak egy eszköz voltam egy gonoszabb tervhez… Néha nehéz megmondani, hogy kit mit vezérel, főleg akkor, amikor már saját elménkben, ítélőképességünkben képesek vagyunk meginogni. Egyszerűen csak azt tudtam, hogy el akarok menni, s minél jobban romokba döntötte a pajzsomat, annál inkább úgy éreztem, hogy elveszik azt, amihez mindig is ragaszkodtam, a saját akaraterőmhöz. Nem is én lettem volna, ha még utána nem próbálok megküzdeni, még akkor is, ha csak még szarabb lett a helyzet. Mintha csak egy olyan mozira kellett volna beülnöm, amire nem akartam. Szenvedtem, hiába láttam már megannyi borzalmat a műtőasztalon, vagy éppen máshol ez mégis letaglózott. Mintha hirtelen egy másik világba csöppentem volna, olyanba, amibe nem akartam, ami elől nem futhatok el se most, se később. S ahogyan mondani szokták a legrosszabb kínzás mindig az, amit a lélekre mérnek, amivel a bőrünk alá bekúsznak és nem az, amit a felszínen okoznak, hiszen azok a sebek gyorsan begyógyulnak, de ezek… A látszat olyan, mintha semmi se történne, miközben legbelül szép lassan elhal, ahogyan egy ragyogó fa, akit belülről elkezdenek enni a termeszek… Kívül ragyog, míg belül haldoklik.
Azt akartam, hogy vége legyen. Nem akartam Stephent látni, se a halált, azt a kínzást, amit átélhetett az a nő, vagy pár. Egyre inkább kirázott a hideg, egyre inkább szenvedtem és úgy éreztem, hogy a gyomrom egyre inkább felfordul, miközben a kétely egyre erősebb táptalajra talál bennem. A levegő könnyedén szaladt ki a tüdőmből, miközben az utolsó erőmig azon voltam, hogy valahogy kiszabaduljak ebből a rémséges képekből. Azt hiszem egy darabig nem akarok semmilyen ágy közelébe kerülni, se arra gondolni, hogy aludni akarok, mert éreztem, hogy ezektől a képektől nem fogok szabadulni jó darabig. Mégis miként szabadulhatnék, ha még az után se sikerült teljesen, miután abbahagyta? Nem érdekelt a kosz se, ami a körmöm alá került, ahogyan az esetleg letépkedett növényzet se, amit a látottak alatt pusztítottam. Úgy éreztem, hogy megsemmisültem, mint aki hirtelen nem tudja, hogy merre kellene menni, mit kellene tenni vagy gondolni. Egyszerűen csak hirtelen mintha a világ kifordult volna önmagából, s valami ingoványos talajra sétáltam volna… Nem sok alkalommal ült könny az arcomon, de most mégis megjelent… Erőm nem lett volna letörölni, ahogyan kicsit a kezem is fájt, s akkor láttam meg, hogy vélhetően nem olyan régen a körmeim túl mélyre hatolhattak, mielőtt még a földet találtam volna meg a „mozizás” közepette.
Tudom, hogy mennem kell és reménykedek annak, hogy ennek hamarosan vége lehet, ha nem is haza, de valami biztonságosabb helyen lehetek, mert hirtelen talán olyan sötétnek éreztem az erdőt, amilyennek előtte még sose. Mintha hirtelen minden másabb lenne, mintha magam sem tudnám, hogy miben hihetek, mi a valóság és mi nem. A képek nem tűntek el a fejemből, újra és újra lejátszódtak, mintha csak az őrületbe akarnának kergetni, pedig nem akartam rá emlékezni, el akartam felejteni mindent. A lépteim lassúak voltak, nehézkesek, hiszen ennyire földre sose kerültem még talán. Nem éreztem magam ennyire megtépázottnak se előtte, mintha az élet megunta volna azt, hogy a legtöbb dolog az életemben remek és boldog vagyok. Mintha csak úgy döntött volna valaki, hogy itt az ideje egy kisebb fajta szenvedésnek.
Megijedtem attól, amit láttam. Talán, amikor a sikoly elhagyta az ajkaimat, akkor még a tudatomig el se jutott az, hogy akit látok nem más, mint Stephen. A testem szinte megremeg, a kimerültségtől, a megtépázásnak köszönhetően vagy a félelemtől? Ki tudja, talán mindtől. Újra kicsinek és gyengének éreztem magam, akin az és akkor sétálhat át, amikor akar. Hallom és látom, hogy beszél, de fel nem fogom, amit mond vagy éppen kérdez. Csak figyelem őt szinte üveges tekintettel, hiszen még mindig részben a korábban látottak hatása alatt állok, s most olyan, mintha hirtelen a jelen és a múlt összeforrna és egy csapdába estem volna.
Amikor feláll, akkor összerezzenek és hátrálok, s mielőtt eleshetnék sietve kapaszkodom meg az egyik fában. Nem eresztem el őt a szemeimmel. – Vagy talán csak mindenkinél tisztában látott és lát… - mondom alig hallhatóan és még a hangom is megremeg közben, s mielőtt még közelebb léphetne felem inkább futni kezdek. Nem érdekel semmi se, de nem akarok a közelében maradni. Miként hihetnék annak, hogy ez csak egy durva és kegyetlen játék, ami ellene irányul részben általam? Én lennék a bábu ebben az egyenletben, de még se bírtam ebbe kapaszkodni. A kétely túl erős volt, hiszen már egyszer átvert, most miért lenne másabb?
Gyenge voltam, zavarodott és még nem is figyeltem a lábam elé, így könnyedén foghatott ki rajtam növényzet és meg is tette. Ha fejem eddig nem zúgott az elmúlt időszak eseményei miatt, akkor most megtette a sérülésnek köszönhetően. Az már valahogy nem is érdekelt, hogy esetleg máshol bajom esett-e vagy nem. Egyszerűen csak távol akartam lenni tőle, attól a látogatótól és az egész erdőtől. Ki akartam innen jutni…
- Csak menj el, kérlek… - a hangom remeg, miközben könyörögve is csendül, s amikor közelebb jön, akkor jól láthatja, hogy összerezzenek, mint még előtte sose a közelében. A tüskeség hirtelen eltűnik, s sokkal inkább más költözött a helyére hála a Teremtőjének.
A fejemet sietve rázom meg, s talán gyerekes tett, de a földbe markolok, majd egyenesen az arcába hajítom a földet, a kavicsokat, amit éppen sikerült megfognom, hogy mire ismét látna, addig az avarban arrébb csússzak. Neki dőlök az egyik fának, hiszen a világ továbbra is forgott velem. – Mond, hogy nem igaz… Hogy nem tetetted azokat, vagy azt, amit láttam… ami elmémbe lett vésve...  - a félelem és a kétségbeesés pedig könnyedén kapott helyet az íriszeimbe, mintha csak odatermettek volna, vagy csak be akarták volna hajtani azt, hogy eddig nem trónolhattak ott. – Kérlek… - bár fogalmam sem volt arról, ha azt mondja, hogy nem ő volt, akkor elhinném e a puszta szavát, hiszen egyszer már átvert a lakásában, amikor anyámmal összejátszottak. Miben lenne ez másabb? Ha pedig továbbra is erősködött arról, hogy ellásson, akkor pedig könnyedén megtapasztalhatta, hogy mennyire vagyok otthon a hadonászás művészetében.
Tőle féltem-e, vagy az éjszakai árnyaktól abban a pillanatban? Ki tudja… Talán csak magamtól, hogy tévedek és rossz döntést fogok meghozni...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Hétf. Aug. 15, 2016 9:22 pm

Sikoly nélkül is rémséges lenne ez az egész. Még rosszabbá válik, mikor meglátom, milyen állapotba került Maeve. Mint akit hónapok után engedtek ki egy pincéből. Egy este, több nem lehetett. Tegnap még láttam és jól volt. Fél tőlem, mintha szellemet látott volna vagy egy terroristát, akit mutattak a körözési listán szereplők között. Elhitte, hogy igazat mond a hazugságok atyja. Ó, ha tudná, hogy egyenesen az ő anyjának leszármazottjáról van szó! Gyakorlatilag a testvére ez a szemétláda. A tisztelet most eltűnik a szótáramból, hiába a teremtőmről van szó. Megetette Mae-t valami hülyeséggel és ellenem fordította. Kellett ez? Nem volt még elég bajunk egymással? Próbálom keresni a higgadtságot, hát elég nehezen megy. Maeve most komolyan attól fél, hogy bántani fogom. A lelkét megszabdaltam, őszinte sajnálatomra.
Amikor utolérem és meglátom, hogy milyen állapotban fekszik az aljnövényzetben, az éjjel is nagyon élő erdő mélyén, úgy megesik rajta a szívem, ahogy még soha. Leeresztem a pajzsomat. Így még nem láthatott. Mindent megmutatok, kitárulkozom. Semmi nem marad rejtve, benézhet oda, ahol eddig csak titkokat sejthetett, mert azokat mutattam. Egyenlő játszmát szeretnék, fair küzdelmet, hogy együtt győzzük le az ellenséget. Én voltam a célpont, ebben biztos vagyok, de Maeve nem járulékos veszteség. Még jobban sajnálom, mint magamat, hisz én már sok mindennel megbirkóztam, talán ő is, mégis nagyobb ütést kapott ma este, mint én a szívbe markoló üzenetekkel.
- Nem tehetem. Nem tudlak itt hagyni így.
Az én hangom se a szokásos. Van benne valami megrökönyödöttség és ha ki tud tekinteni magából egy pillanatra, akkor mély együttérzést, figyelmet találhat. Szerencsétlennek nem volt még elég, amit okoztam? Ez is kellett, biztos?
A szemeimbe repülő földdarab most váratlanul ér. Nagyon nem vagyok formában, lassan reagáltam. Még törölgetem és pislogok, könnyek között nézem a nőstényt. Nem futott el, csak arrébb csúszott. Ez még rosszabb, mintha menekülne. Már annak se látja értelmét. Nem hinném, hogy ilyen hamar megbékélt volna velem. Csak sóhajtok egyet, nyögök, nem teszem szóvá a dobálózást. Tátva marad a szám, majd kihúzott felsőtesttel nézek az ég felé és kezeimbe temetem az arcomat. Onnan pillantok vissza a nőstényre. Chatocly az évszázadok alatt találhatott akár olyat, aki hasonlít rám vagy a farkasomra. Ha viszont igazán szemét akar lenni, akkor engem mutat, azt a kevés emléket, ami hasonlít a ma este történtekhez. A kiránduló házaspárt. Egy emlékkép nem hazudik. Arra csak az illuzionisták képesek, nála pedig ez fel sem merülhetett, lefogadom, hogy mindent elrejtett, amit csak tudott. Keresek egy fát, szemben Maeve-vel, távolabb tőle, úgy jó 2 méterre. Lassú mozdulattal ülök le, felhúzom a térdeimet és kezeimet összekulcsolom rajtuk. Nem akarja, hogy ellássam. A seb nem olyan vészes a fején, belül annál inkább. Azzal kell törődni.
- Maeve...egy dolgot mutathatott a teremtőm. Amikor beharapott, hagyott elszökni, hogy az erdőbe fussak. Átváltozva. Ott szétszaggattam egy házaspárt. Nem emlékszem rá, csak utólag mutatta meg, hogy én tettem. Kölyökként.
Fogalmam sincs arról, hogy volt még egy emlékkép. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, amit az előbb mindketten láttunk. Előveszem a telefonomat és odadobom a nőstény elé.
- Nézd meg, mivel hívott ide engem...
Ha erőt vesz magán és kikeresi az sms-ek közül az SOS címűt egy névjegyzékben nem szereplő számról, akkor elolvashatja az üzenetet. Azt is, hogy ő lett megjelölve, Chatocly azzal fenyegetett, hogy bántja Mae-t. Egy ilyen sms persze nem tökéletes bizonyíték. Még azt is hiheti, hogy az egészet én rendeztem meg, magamnak küldettem sms-t. Nem lepődnék meg, ha így gondolná. Amit most mondok, az pedig lassan és halkan jön elő belőlem. Homlokomat megtámasztom az összekulcsolt kezeimen és lefelé nézek, mintha a talaj lakóihoz, rovarokhoz és magához az anyaföldhöz beszélnék. A földhöz, ami beszívta a vért, a szerelmem vérét és az ismeretlen nőét is, ugyanúgy, megdöbbentő hasonlósággal.
- Arra készültem, hogy megkérem a kezét. Romantikus hétvégét töltöttünk egy kis tó mellett Marseilles közelében. Katona voltam, köztiszteletben álló állampolgár és végre megtaláltam a szeretetet. A szüleimet a pestis vitte el, magamtól kellett felállnom. Úgy éreztem, sikerült, végre révbe érek. És ahogy ott ültünk, nézve a fodrozódó víztükröt, elő akartam venni a gyűrűt, amivel készültem. A lány már nem volt mellettem.
Érzem, hogy ez már nekem is sok. Látom magam előtt a jelenetet, sőt érzem a szerelmem illatát az orromban, a parfümjét, ami oly nemes és finom volt, kecses. A gyönyörű haja, amit kibontott és egy angyalra hasonlított. A könnyek jönnének, de még tartom őket. Az orrom kezd megtelni, változik a hangom is. Egyre rosszabb, gyengébb.
- Nem értettem. Elindultam megkeresni és megláttam egy fa tövénél ülve. Derékban ketté volt hasítva. Egyetlen szót tudott kinyögni: "farkas". Akkor ragadott el az, aki az egyetlen felelőse lehet a mai eseményeknek. Louis Chatocly-nak hívták a teremtőmet. Képes volt megölni a szerelmemet és utána beharapni engem. Hagyott ölni, hogy tudjam milyen érzés és hogy értsem, állat lettem. Hogy legyen mivel megfogni engem, vádolni és sakkban tartani.

Most emelem fel a fejemet lassan és ha Maeve rám néz, megláthatja az apránként kicsorduló könnyeket. Nem törlöm le, csak próbálom visszatartani. Nehéz, teljes erőbedobással is. Szinte ülni is nehéz.
- Ma este képes volt felidézni mindent, megtenni ugyanazt, amit 316 évvel ezelőtt tett. És belevéste a szerencsétlen csaj mellébe a varázsszót, ami örökké szíven tud ütni, mélyebben, mint egy fakaró. Justine-nek hívták, ő volt az igazi és senkit sem szerettem azóta úgy, mint őt.
Lassan megpróbálok feltápászkodni és egy ideig még nézem Mae-t, majd megtörlöm a szemeimet és megrázom a fejemet. Lehetetlen mosollyal nevetek fel az égre, érezni, hogy kínomban. Utána visszanézek rá és teszek egy lépést. Csak egyet.
- Borzasztóan féltem, hogy bántani fog téged. Miattam. Látom, hogy meg is tette, csak nem úgy, ahogy gondoltam. Sajnálom, hogy megtalált.

Ha nem ér támadás sárgombóccal, faággal vagy pár kósza levéllel, akkor odalépek, odaülök mellé és a szemeibe nézve várom, hogy mondjon valamit. Tartom magam, pedig alig élek. Nem amiatt, ami történt. Hanem amiatt, ami még ezek után történhet. Chatocly nem szokott félmunkát végezni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Hétf. Aug. 15, 2016 10:19 pm

Meglepődök, amikor hirtelen eltűnik a pajzsa, de részben talán meg is ijedek attól, amit ott találhatok. Nem értem, hogy miért tenne ilyet, hogy miért akarna ennyire meggyőzni, vagy megnyerni magának. Fogalmam sincs, hogy melyik lenne a legjobb szó rá, hiszen lassan kezdem úgy érezni, hogy a mi „kapcsolatunk” eleve kudarcra, bukásra volt ítélve, hiszen szinte bármit teszünk, az csak egy újabb rossz dolgot sodor magával…  
- Miért nem? Sokkal egyszerűbb lenne… - valóban az lenne? visszhangozza egy aprócska hang a fejemben, hiszen semmi se lenne egyszerűbb. Talán akkor egész este itt maradnék és kuporognék, miközben próbálnám kitalálni, hogy mi legyen. Fogalmam sincs, hogy miként fogok megbirkózni ezzel a teherrel. Régebben úgy éreztem, hogy erős vagyok, hogy képes vagyok egyedül is talpon maradni, de hirtelen csak aprócskának éreztem magam és olyannak, akiben semmi erő nem maradt már. Aki nem tudja, hogy merre is kellene pillantania, hogy megleljen egy aprócska dolgot ahhoz, hogy a lelkében és a fejében uralkodó káoszt enyhíteni tudja, ahogyan a félelmét se táplálni, hanem sokkal inkább enyhíteni.
Mégis képes vagyok bármit megtenni, hogy távolabb kerüljek tőle, mintha nem is minden esetben tisztán látnám a dolgokat, de talán ez annyira nem is meglepő. Nem tudom, mintha csak Alice lennék Csodaországban, de egy sokkal veszélyesebb, félelmetesebb helyen, mint ahol ő volt. Farkasok vagyunk, de ha ez nem lenne elég, akkor árnyak is. A megtévesztés túl közel áll hozzánk és ennek köszönhetően még inkább nem tudom, hogy ki hazudik és ki nem. Csak egy bábunak érzem magam a sakktáblán, akit jelenleg ide-oda mozgatnak, attól függően, hogy kinek az érdeke mit kíván és én csak állok ott, egy káosz közepén, amiben nem tudom elkapni az igazság fonalát.
Figyelem minden apró mozdulatát, majd idegesen törlöm az arcomon végig folyóvért a kabátom ujjába, miközben a lábamat még inkább felhúzom, mintha csak valami bástya lenne, védelmi vonal vele szemben. A karommal pedig végül átölelem, de az íriszeimmel őt figyelek és várok. Mire? Talán egy jelre, hogy sikerüljön rátalálnom az igazság fonalára…
- Egy dolgot? Ezzel vitatkoznék… - s láthatja és érezheti, hogy nem viccelek, de semmi erőm, se kedvem, hogy vitába szálljak most bárkivel is. Talán egy dologtól nem készültem volna teljesen ki, de most mégis úgy éreztem magam, mint egy felmosó, akivel feltörölni és kicsavarni tökéletesen lehet, de minden másra nem érdemes?! Valami ilyesmi. – Honnan kellene tudnom, hogy ez az igazság? Hogy tényleg ez történt? – a hangom pedig többször elcsuklott. A pajzsa levolt eresztve, de valahogy mintha hirtelen még ez se lett volna elegendő bizonyíték arra, hogy nem hazudik nekem. Az élet nem csak fekete fehér, hanem több annál, de most inkább csak szenvedést, halált és fájdalmat láttam, miközben a félelem és tanácstalanság, az elveszettség kapott helyet még érzések terén a többi mellett. A nap nem ragyogott, ahogyan a hold se jelenleg, legalábbis számomra.
Figyeltem a közelemben heverő telefont, de jó darabig meg se mozdultam, majd végül remegő kézzel vettem fel a telefont. Elolvastam az üzenetet, de a telefont csak visszaejtettem az avarba, de nem feleltem semmit se. Elhittem-e, vagy netán nem? Magam sem tudtam még azokban a másodpercekben. Túl sok minden történt.
Minden mozzanatát, arcának a rezdülését követtem, amikor pedig az égre pillantott, akkor követtem a tekintetét és talán mélyen legbelül fohászkodtam a csillagokhoz, vagy a szellemekhez, hogy segítsenek tisztán látni. Amikor pedig mesélni kezdett, akkor se mozdultam meg. Csak a fejemet a térdeimre hajtottam és minél apróbbra próbáltam összehúzni magam. S ahogyan mesélt, akaratlanul is felderengett az, amit át kellett élnem nem olyan régen. Az emléke képek könnyedén kúsztak be, mintha már nem gyötörtek volna meg korábban eléggé.
Látom és érzem, s hallom is, hogy egyre nehezebben bír beszélni, de valahogy még se bírok felállni, vagy azt mondani, hogy elég. Hallani akarom az ő történetét is, azt, amit az érem másik oldala mondana, mintha az segíteni bármiben is… Pedig most inkább azt érzem, hogy csak még nehezebb lesz minden… Amikor pedig a pillantásunk találkozik, akkor látom a hold fényében ezüstösen csillogó könnycseppeket. Mélyen legbelül tudom, hogy valódiak, ahogyan a beszéd közben mutatott érzései, de mégis oly nehéz kapaszkodni belé.
A nevetése inkább kínokkal teli, mintsem bármilyen örömtelihez hasonló lenne. Amikor tesz egy lépést, akkor csak még inkább összehúzom magam, de nem futok el és nem is támadok.
Szavai eljutnak a tudatomig, de még se bírok megszólalni. Talán tényleg túl kölyök vagyok, talán tényleg nem vagyok olyan erős, mint gondoltam volna. Csak egy aprócska falevél vagyok a szélviharban. Nem támadok, így könnyedén helyet foglalhat mellettem. Mondanék, de mit? Hogy hiszek neki? Nem bírom kimondani, hiszen inkább hinni szeretnék, de nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Így inkább egyszerűen csak neki dőlök. A fejemet a vállára döntöm és hagyom, hogy a könnyeim hulljanak. – Nem tudom.. hinni akarok, de oly nehéz… - suttogom végül, miközben a könnyek egyre inkább csak potyognak, mintha csak attól tartanék, hogy a talajt nem érte elég víz. De talán ez is haladás, hiszen nem lököm el, nem támadok, nem akarok neki bemosni, hanem egyszerűen csak neki dőlök, kicsit talán bújok, mintha részben biztonságra akarnék lelni, vagy azt a kapaszkodott meglelni, ami miatt tudok hinni és bízni, hogy amit elmondott az az igazság és nem az, amit láttam…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Pént. Aug. 19, 2016 7:36 pm

Nagyon mélyről indulok, érzem, hogy Maeve nem érti, miért hagyom most nyitva magam. Nyilván valami újabb galádságot sejt. Abból volt bőven, ma este mindenképp, meg korábban is, bár azt túlreagálta. Ezt nem, erre ez a helyes reakció tőle. Baj is lenne, ha csak menne tovább. Később jönne ki rajta valami elferdült formában.
- Ez nem egy egyszerű este...
Tuti, hogy ő se gondolta komolyan. Elhinné, hogy képes lennék egyedül hagyni elesetten, zűrzavaros fejjel, magára maradva? És akarná? Hívná Balthazart. Ha meg akarja tenni, én nem ellenkezem, de ideérni idő és mivel Chatocly teljesen kiszámíthatatlan, sőt talán már beszámíthatatlan is, nem tágítok. Nem vetem rá magam a nőstényre, közel állok, mégis távol. Az érzései nagyon zavarnak. Az zavar, hogy ilyeneket kell benne látnom a megszokott kaktusz-feeling helyett.
Néz engem, ahogy a szemei körül is folyik a vér. Már mindene olyan lett, a kabátja ujja is. Nem szép látvány, akármilyen csinos is egyébként. Véresen máshogy néz ki, nem áll jól neki. Engem figyel, mintha még tartana valamitől, a póz viszont mást sugall. Ahogy a szavai is. Próbálok rájönni, mit láthatott még? Csak valami kamut, egy hozzám hasonlító hímet.
- Ha Chatocly az ellenkezőjét mutatta, azzal célja van. Nem értem, hogy mi, de magamat ismerem. Egy igazi vérengző farkas nem él ennyi ideig. Maeve, még az árnyak sem tudnak ennyi gazságot eltitkolni.
Mert egyszerűen nem lehet. Egyszer hibázunk és akkor csőstül jön a baj. Zsaruk, civilek, őrzők és a farkastársak. Chatocly se csinálhatja ezt minden nap. Ő tökéletesen ért az adagoláshoz. Talán évtizedek óta nem ölt, hanem játszott a jó farkast, adakozott esszenciával, falkatag volt valahol, tisztes állampolgár, ilyesmi. Mi üthetett belé? Csak nem Alignak hatása ez is?
Jobb magyarázatom nincs Maeve részére. A prédikáció nem szokott rá hatni, így inkább hagyom, hogy döntsön. Eldöntheti, mi jó neki. Az örök haragnál durvább érzések, gyűlölet és félelem vagy egy józan pillanat után a hideg logika szerinti gondolkodás. Őt ismerve bármelyik bekövetkezhet. Jól megcsinálta az öreg... Akkor kezdek igazán aggódni, amikor a nőstény szavak nélkül olvassa el az üzenetet és még az arcán sem látok semmit.
Egy jó hosszú történettel kötöm le a figyelmét. Direkt nagyon régről kezdem, hogy kizökkentsem. A végén meg fogja látni, hová lyukadok ki. Nem szoktam ennyit mesélni magamról. Olyanokat tudott meg ma este, amiket a Falkában nem sokan. Végig figyelek rá, ahogy ő rám. Érzem, hogy nem akarná ezt hallani, egyáltalán engem se akarna, mégis kíváncsi, nem szakít félbe. Valami elindult, valami megmozdult. Amikor átengedi magát rajtam a gyász és a szemembe könnyek kúsznak, akkor nézünk össze. Ezt már nem tudja dacosan kezelni. Csak éppen nem tud mit kezdeni a helyzettel. Mindketten akkora csapásokat kaptunk, hogy jó, ha ebből felállunk. Az egyik legmélyebb sebemet szakította fel, Mae-t pedig összetörte és ez zavar igazán. Sok mindent elbírok, ő is, de ma láttuk, hogy még nem eleget.
Keresem a megoldást. Sőt magamat is, mert ezek után nem leszek ugyanaz. A Teremtőm túl messzire ment. Szólni kell Eskának, aztán a Falkának és az Őrzőknek is. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Justine emléke, a Chatocly-val töltött idő, aztán az első találkozás Mae-vel, majd a második, a harmadik. És a mai este eseményei. Mint egy igazán depresszív dráma. Az a nevetés kínos és keserve, a lehetetlennek szól, ami ma este valóra vált. A múlt megelevenedett és meg akarja enni a jelent. Mert egy gonosz teremtmény bezárta a koholmányok ketrecébe és minket dobna eleségül.
Akkor nyugszom meg egy kicsit, amikor a nőstény hozzám dől. A farkasom csak ül a távolban és nézi az ő farkasát. Figyeli, de semmit nem akar vele. Átkarolom Mae-t és várom, hogy történjen valami. Ahogy ő is tőlem várja. Érzem, hogy küzd és azt is, mekkora csata ez. Szorongatom, támogatólag ölelem meg.
- Tudom, Maeve, tudom. A te döntésed, nem erőltetek semmit.
Emlékképekkel meggyőzhetném, de azok után, hogy Chatocly ezt tette vele, még bombázzam én is? Ugyanazt a halált mutassam meg neki még egyszer? Miután élőben is találkozott a vén kaszással, aki igen brutális módon nyisszantotta el egy élet fonalát? Majd ha kéri, akkor esetleg megteszem egyszer, de inkább hagyom most a pillanatot elmúlni és újra megszületni. Lassú mozdulattal a nőstény arcához nyúlok és letörlöm onnan a könnyeket. Az én arcom is nedves, de majd megszárad. Nem nyavalygok. Egy kis könny nem a világ.
- Ez egy üzenet volt, Maeve. Nem csak neked, sőt leginkább nem neked. Nagyon sajnálom...
Ha a tekintetünk megint találkozik, akkor a két pár könnyes szem kölcsönhatásából egy mosoly is megszülethet. Ránézek és már tudok mosolyogni.
- Egy biztos: te különleges vagy és ezt ő is észrevette.
A teremtőm profi az ilyesmiben, hamar kiismeri az embereket és ki is használja őket, ahogy lehet. Amit ma tett, azért valami hasonló járna neki. Eska tudná, mi a legjobb bosszú. Közben Maeve orvosi táskáját keresem a szemeimmel. Ellátnám, alapvető ismeretekkel én is rendelkezem. A sebet ki tudnám tisztítani, beköthetném. De csak akkor állok neki, ha már úgy érzem, hogy a fizikai sebekkel van nagyobb gond. És fogalmam sincs, mikor lesz így...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Szomb. Aug. 20, 2016 1:12 pm

Csak felhorkanok arra, amit mond, hiszen ha nem mondja, akkor én se jövök rá, hogy nem egy egyszerű este. Lehet, hogy szavakkal nem bántottam kivételesen őt, de azért tetteimben néha-néha megjelent, ahogyan az is, hogy félek tőle, vagy talán hirtelen mindentől félek, amihez neki lehet köze. Miatta talált meg vélhetően az a hím, miatta kellett kifacsart ronggyá válnom. Fogalmam sincs, hogy milyen ellenségeket hagyott az élete eddig léptei után, de igazából nem is érdekel, ahogyan a Teremtőjét se akarom többé látni. Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy rájöjjek arra, ha megpillantanám azt a férfit, akkor hátraarcot csináljak és elsétáljak inkább. Még akkor is, ha a szavaiban vagy a mutatott képeiben volt bármi nemű igazság. Nem akarok találni, azt se értem, hogy Anyám miért akarhatja azt, hogy megbízzak ebben a hímben…
Nem túlzottan érdekelt az, hogy a vérem folyik, ha másnak a vére folyt volna, akkor vélhetően erőszakkal is, de elláttam volna az illetőt. Mások testi épsége mindig jobban érdekelt. Meg nem olyan régen már összelettem törve, harapdálva és karmolva, így nem pont a fejem beverése miatt fogok aggódni. Az pedig, hogy most éppen mennyire festhetek jól… Nos, baromira nem érdekelt, hiszen nem egy hoolywoodi filmben voltunk. Ez itt inkább a rideg valóság volt és nem több, ami per pillanat túlzottan kegyetlen és fájdalmas volt.
- Mi célja lenne? Én nem ártottam neki semmit se, de szemmel láthatóan te igen. S ez az egész igazából te miattad lehet! – vágtam a fejéhez amolyan csöppet se kedvesen, hiszen ezen kár lenne vitatkozni. – Az  a nő miattad halt meg, én miattad láttam azokat a halottakat… - mondtam elcsukló hangon, s megráztam a fejemet, mert nem akartam azt, hogy újra és újra felderengjen. Nem érdekelt, hogy mennyire esnek jól a szavaim neki, de már én se tudtam azt, hogy miben rejlik az igazság. Még akkor se, ha logikusnak tűnt az, amit Stephen mondott. Egyszerűen csak azt akartam, hogy felébredjek és az egész semmisé váljon. Még akkor is, ha ez gyávaság sokak szemében.
Az üzenet pedig csak egy újabb porszem volt a gépezetben. Valahogy nem túlzottan tudtam volna mit reagálni rá, az érzéseimről meg nem árulkodtak az arcom barázdái se. Nem akartam, hogy árulkodjanak, elegendő az, hogy a pajzsom a béka feneke alatt van, vagy még annál is lejjebb. Vélhetően, ha nagyon akarnám, akkor visszahúzhatnám, de igazából se erőm, se kedvem nem volt hozzá. Ahhoz túlzottan is pocsék érzés volt az, amit az a hím művelt, hogy az elmémbe férkőzzön…
A történetet szó nélkül hallgatom vissza, vagyis majdnem, de amikor a végére érünk, akkor se tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ez túl sok(k) hirtelen. Egyszerűen csak úgy érzem magam, mintha a pokol erdejébe keveredtem volna most, s fogalmam sincs, hogy merre kellene mennem, hogy megtaláljam a kivezető utat innen. Szavakat percek múlva se találom, még egy nevetésre se futja tőlem, vagy arra, hogy ellökjem magamtól, inkább csak idővel neki dőlök, mintha ő lenne most a legbiztosabb pont ebben a katyvaszban és talán így is van, még ha nem is tudok benne tökéletesen megbízni. Úgy, mint Abieben vagy éppen Balthazarban, hiszen bennünk nagyon is megbízok, de talán most valami változik. A méreg a vérünkbe, elménkbe cseppent, hogy a fájdalmat előcsalogassa, s talán pont ez a fájdalom lesz, ami összekovácsolhat minket és legyőzheti a mérget, ami arra lett volna hívatott, hogy még inkább távolabb lökjön minket egymástól? Fogalmam sincs, de talán igen…
Amikor átkarol, akkor se bújok ki az öleléséből, csak ott maradok könnyben és vérben úszva még mindig kicsit. Talán mélyebb lett az a seb, mint első ránézésre gondolná bárki, vagy csak túl nagy lenne? Valahogy nem érdekel, hiszen mit számít már még több vér, a mai napon már letten elég borzalmat, vagyis az este folyamán…
- Tudom, de nem tudom… - nos, azt hiszem, hogy ezt tökéletesen sikerült megfogalmaznom. Mondhatni mintha már elmebajos is lennék, de talán ő még így is érteni fogja, hogy mit tudok és mit nem. Tudom, hogy az én döntésem és nem fog erőltetni semmit se, de azt már nem tudom, hogy mi a helyes út, melyik a valóság és melyik a hazugság… Talán a két kép mutatna egységet, ki tudja… - Ha azt mondanám, hogy mutasd meg, akkor megmutatnád? – kérdeztem meg alig hallhatóan, miközben eltűntem szinte az ölelésében. Talán ostobaság ilyet kérdezni, hiszen még több szenvedésre vágynék? Vajon azt kibírnám anélkül, hogy túlzottan fájna? Nem, nem hiszem, de talán ha látom… Fogalmam nincs… Most életemben először igazán tanácstalan vagyok.
- Vagy talán nekem is, nem gondolod? – mit hordozott volna számomra ez az üzenet. Sok mindent, de ki tudja. Lehet, hogy már csak képzelődöm.
- Különleges? Mégis miben lennék az? Átverésekben? Esetleg abban, hogy kihasználjanak? Vagy éppen hülyét csináljak magamból? – emeltem rá az íriszeimet, s kíváncsian fürkésztem. Hirtelen már nem éreztem magam különlegesnek. Inkább néha azt kívántam, hogy továbbra is láthatatlan lennék a többség számára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 827
◯ IC REAG : 819
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Medvebarlangok környéke // Kedd Aug. 30, 2016 2:09 pm

A szokásos piszkálódás most is megvan. Amikor nem mond semmit, akkor is képes rá. Én nem vagyok bűnös, de az is igaz, hogy ha Chatocly nem engem keres, akkor nem Maeve-et találja meg. Nem okoztam a bajt, csak miattam jött el. Ez se valami jó érzés, a végeredménye miatt nem az. Nem jó így látni a mindig erős nőstényt. Már másodszor látom hasonló állapotban. És nem hiszi el, hogy tényleg sajnálom. Eleve nem túl jó a kapcsolatunk, ez csak árt neki. Ha ügyes vagyok, akkor talán nem, de tényleg ügyesnek kell lennem.
Rá hagyom, hogy vérezzen, ha akar. Nem olyan súlyos a seb, csak ezért nem erőszakoskodom. Különben nem érdekelne a büszkesége. Pedig csúnya az a sérülés, ha majd tükörbe néz, le fog görbülni a szája. Fel kell állni. Mindig, minden csapás után és tudom, hogy ő is ezt vallja.
- Elmondok valamit. Azok után, amit tett az életemmel, gyűlöltem őt. Azért akartam erőt gyűjteni, hogy meg tudjam ölni. Ezt ő is érezte, nyilván. Később elmúlt, megértettem, mivel ajándékozott meg és hogy nem a mi módszerünk az ilyesmi. Lehet, hogy eszébe jutottak a régi sérelmek vagy csak minden kölykét meglátogatja és szórakozik.
Miattam van, igen. Tudom és nem vagyok túl boldog ettől. Bajok forrása vagyok, gyötrelemé és halálé. Hogy még mi szakad ránk, attól pláne nem vagyok boldog. Chatocly képes itt megállni és soha nem jelentkezni többé. Ahogy azt is megteheti, hogy teljesen besároz engem. Meg kell állítani.
- És miattam lesz vége ennek az egésznek. Hidd el, Maeve, lezárjuk a történetet.
Totál kikészült szegény. Az üzenettől se lett neki jobb. Ha érezné, amit én éreztem, mikor pittyegett a telefon és ezt olvastam, megértené. Ezt nem tudom közvetíteni, mondani pedig hiába mondanám. Már nem számít. Esetleg ha eszébe jut, mit kérdeztem, mikor megláttam őt, az számíthat. Ha észnél volt annyira, hogy halljon, ne csak lásson. Megérteném az ellenkezőjét is. Nagy csapást kapott az öregtől és még nagyobbat, mikor meglátott engem a hullával.
Elmondom a teljes igazságot, kiteregetem a lapjaimat, ahogy nem sok farkasnak teszem itt a Falkában. Maeve elnyerte a bizalmamat, még most is hiszek benne, hogy nem él vissza mindezzel. Nem tudtam segíteni. Túl mélyre csúszott, hogy csak úgy kihúzzam. Sok idő lesz, mire újra önmagává válik.
Nézzünk előre! Már azon gondolkodom, mit kell tenni. Eskának mindenképpen szólok és a Falka előtt se lehet eltitkolni egy ilyen eseményt. De nem fogom végrehajtóra bízni a dolgot. Egy ilyen öreg árnyat megtalálni pokoli nehéz lesz. Az se biztos, hogy itt van még, bár el tudnám képzelni róla, hogy nem messze lapul valahol és végignézi a jelenetet. Mae-t ölelgetem, ahogy nézek a semmibe, mintha megláthatnám a gonoszt magát. Mert az lett. Ezt nem tudom másnak nevezni.
Megsimogatom a nőstény fejét. Nem menekült el, ez már nagyon nagy dolog. Ő szeret elfutni és magában vagy 1-2 bizalmas segítségével felőrölni a problémákat. Hívhatná Balthazart, biztos, hogy sokat segítene a jelenléte. Most viszont itt vagyok és nem hagyom ki, hogy biztosítsam a támogatásomról. A kérdésére odapillantok. Már belém bújt, nem fogja látni, de érezni biztosan. Amit én érzek benne, az a kuszaság. Jól fogalmazott. Tudja, de nem tudja. Akarja, de nem akarja. Érzi, de nem érzi.
- Ez egy nagyon nehéz kérés. Biztos, hogy képes vagy elviselni még egy olyan látványt?
Nem a szavainak fogok hinni, hanem az érzéseinek. Teljesen biztosnak kell lennem, hogy kibírja. Megértene engem, ha látná, jól jönne, de akit összevertek, azt nem további ütésekkel gyógyítjuk. Lassan már én is tudom, de én se tudom. Csakhogy ezt nem engedhetem meg magamnak. Az én feladatom, hogy irányt mutassak.
- Azt, hogy légy elővigyázatos? És higyj annak, aki a semmiből előtűnik, hogy figyelmeztessen? Nála bármi előfordulhat egyébként.
Épp ez a baj. Kiszámíthatatlan, mindig is az volt. Valahogy megúszta Justine megölését, kimagyarázta. Alibikben sajnos túl tehetséges. Legalább volt kitől tanulnom.
- Nem csak erről az estéről beszélek.
Nem jó ötlet mindent egyenesen kimondani, túlzás, de most szükségesnek érzem.
- Maeve, neked vág az eszed. Hamar megérted a szituációkat és remekül alkalmazkodsz hozzájuk. Sokkal jobban tudsz titkot tartani, mint mások. Nagy szívű gyógyító és orvos vagy, aki segít a bajba jutottakon. Tudom, hogy ez a karmolós stílus csak önvédelem. Te egy jó lélek vagy. Ezt azok is tudják, akik kiválasztottak.
Eska, hogy kölykévé tegye és Balthazar, akinek vagy 100 éve nem volt állandó kapcsolata. Nem mondom ki a nevüket, így is érteni fogja, biztos.
- Chatocly-nál nincsenek határok. Megtudta valahogy, hogy fontos vagy nekem. Nem véletlen, hogy nem te fekszel ott a fa tövében. Ő is meglátott benned valamit.
Nem szeretnék arra gondolni, hogy ha máshogy alakul és Mae-t öli meg, mi lenne. Ha tudna az Eskával kötött alkumról, akkor talán megtette volna, de arról senki se tud a szerződő feleken kívül. Én is tudok titkot tartani és becsülöm is Mae-t, hogy ezzel az erénnyel ő is rendelkezik. Nagy erő kell hozzá. Néha olyan jólesne mindent elmondani, a teljes szívemet kiönteni és lerántani a leplet arról, amit láttam. A titkok egy idő után be akarnak kebelezni és folyamatos harccá válik az élet. A szörnyeteggel harcolunk, aki szét akar harapni. Kipeckeljük a száját, hogy megállítsuk, de újabb és újabb lándzsa kell. Maeve elég erős, hogy erre képes legyen.
- Elmondod, hogy milyen volt? Hogy láttad Louis Chatocly-t?
Vannak még sötét foltok ebben az estében. Nem tudom, hogy került ide Maeve, mit élt át. Szeretném tudni, hogy összeálljon a kép. Még mindig a fejét simogatom, ha hagyja. Másik karom a hátát öleli. Magamhoz szorítom, hogy testem melegével is tápláljam. Hideg az erdő, hűvös és szívtelen. Ma este nagyon is az.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 448
◯ IC REAG : 378
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Medvebarlangok környéke // Kedd Szept. 06, 2016 1:42 pm

- Én nem vagyok a kölyke és találhatna mást is, akivel tud szórakozni, ha téged akar kínozni. Nem hiszem, hogy annyira felhőtlen lenne a viszonyunk, hogy bárki is azt gondolná, hogy az én „bántalmazásommal” tudna téged csesztetni. – hamarabb húznák fel szerintem Balthazart, ha engem bánt valaki, mint őt. Számára csak egy kiadott feladatott voltam, ami mellé még egy kisebb szórakozást is társult. Legalábbis valami ilyesmi, magam sem tudom, hogy pontosan mi van köztem és Rocky között, mármint milyen fajta kapcsolat, de az is biztos, hogy többször van viharfelhő, mintsem napsütés, ha mi találkozunk. – Tényleg meg akartad egykoron ölni? – kérdeztem meg, hiszen inkább tűnt aljasnak, olyannak, aki másképpen piszkítja be a kezét, mintsem egy egyszerű gyilkos, vagyis a vérvonalunkra is ez volt főként jellemző.
- Mégis hogyan? Megadod neki azt, amit esetleg akarhat? Tálcán adod a fejedet, vagy csak még inkább felbosszantod? – talán kissé szúrós volt a hangom, de az eddig tapasztaltak alapján nem akarok az ellensége lenni a hímnek. Ha eddig semmi közöm nem volt hozzá és képes volt ezt tenni velem, akkor vajon miket tehet Stephen teremtője azokkal, akiket szívből gyűlöl? Még egy pillanatra az is átfutott a fejemen, hogy az se kizárt, hogy a halott nőnek kevesebbet kellett szenvednie, mint nekem. Nem mintha irigyelném érte, de akkor is rohadtul nem tetszett a jelenlegi helyzet és hirtelen tényleg még azt se tudtam, hogy merre vagyok arccal előre. Teljesen összezavarodtam és már nem tudtam azt se, hogy melyik belsőhangnak kellene hinnem, vagyis inkább hallgatnom.
Most is szerintem simán elfutottam volna, ha bírok, de valahogy még se ment. Inkább csak ültem ott az avarban és még az se érdekelt, hogy hol lettem véres vagy éppen sáros. Most valahogy már a mocsok se érdekelt, csak egyszerűen fel akartam ébredni, pedig tudtam jól, hogy ez a rideg és kegyetlen valóság. Csak tudnám, hogy miként keveredtem én ebben az egészben, mert tény, hogy nem vagyok túl angyali teremtés, de attól erre azért még se vágytam.
Messzeségbe bambulok, miközben hagyom, hogy magához öleljen, vagy éppen a fejemen simítson végig. Valahogy még az ellenkezéshez sincs kedvem, vagy éppen erőm, vagy aki aminek akarja hívni. Alig láthatóan rázom meg a fejemet.
- Fogalmam sincs. Úgy tartják, hogy a lélek több mindent képes elviselni, mint azt gondolnánk. Meg mit számít még egy szenvedés már? – ki tudja, lehet még szarabbul fogom érezni magam. Nem kizárt, de azt már tudtam, hogy nem a lakba fogok visszamenni, ha egyszer ezt az erdőt végre magam mögött hagyhatom. Képtelen lennék most egyedül maradni…
- Mégis hogyan? Azt fog csinálni, amit akar. Idős és erős, éreztem az erejét, Stephen. – csuklik el a hangom, hiszen éreztem, ahogyan az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha valamit akar, akkor végig fogja vinni a Teremtője. – Ohh, nem mondod! – horkantam fel kissé, hiszen ez már eléggé egyértelmű volt, hogy bármire képes. Nem kell ezt külön mondani.
- Ha nem lennék ilyen szarul, akkor biztosan lenne valami frappáns válaszom rá, hogy nem kell a hízelgés, ahogyan a szívemet se kell melengetni. – töröltem meg az arcomat, hiszen szembe akartam szállni a könnyeimmel. Tudtam, hogy komolyan gondolja, vagyis éreztem, hiszen a pajzsa lent volt, ahogyan az enyém is, ahogyan azt is tudtam kikre gondol.
- Te aztán tudod, hogy miként önts lelket az emberbe. Talán majd holnap még küldök neki valami köszönöm levelet is, amiért csak megkínzott és eltiport, nem pedig megölt és elhelyezett egy fatövébe. – kicsit talán gúnyos volt a hangom, de lehetett érezni, hogy nem sok erőm van még mindig. Egy pillanatra még a hideg is kirázott. Csak haza akarok menni, kell egy forró fürdő, majd elfelejteni az egészet…. Sose fogom elfelejteni.
- Mármint Robert Pesnelre gondolsz? – pillantottam rá kicsit kérdőn, hiszen hirtelen nem értettem, hogy kire gondolhat. – Milyennek kellene látnom őt? Nagy, ravasz és erős, ha valamit a fejébe vesz, akkor szerintem nincs olyan, aki megállíthatná. Ha pusztítani kell, akkor ő meg fogja tenni… - feleltem neki kicsit elborzadva, ha megerősítette, hogy rágondolt, ha nem, akkor inkább csak hallgattam, mint aki már a szavakat se találja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Medvebarlangok környéke //

Vissza az elejére Go down
 

Medvebarlangok környéke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Tisztások és környékük
» Árnyékfogadó és környéke
» Határmenti falu
» Asgard - Barakk és környéke × Hakon & Lady Sif
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Erdős terület-